Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-13 / 164. szám

^*--AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.<5 $ Hétfő esti külpolitikai kommentárunk: j Carter kongresszusa Néhány órával ezelőtt — közép-európai idő sze- ^ rint hétfőn, késő este — kezdődött meg New York- s ban, a Madison Square Gardenben a demokrata párt 5 kongresszusa, amelynek végén hivatalosan is ismere- ^ tessé válik, ki az elnökjelöltjük, kiből akarnak alelnc- $ köt. s a 3000 delegátus milyen jövendő programmal $ agitál a novemberben esedékes választásokig. Kevés szenzációt ígér a négynapos politikai iát­< ványosság a személyi politika szféráiban, minthogy az előválasztási kampányban Jimmy Carter volt geor- giai kormányzó fényes győzelmet aratott és maga mö­gött tudhatja a párt túlnyomó többségét — a liberális értelmiséget és a színes bőrű választók tekintélyes ré­szét nem kevésbé, mint azokat a déli konzervatívokat, akik Carterban a földijüket látják, s emiatt bíznak bei.ne, hogy liberális ígéreteiből nem mindent, s nem túlságosan gyorsan vált be. Alelnök-jelöltjének személyére Cartemak nagy befolyása lesz a kongresszuson, hiszen végül is az „ő tikettje” a tét. Előzetes tárgyalásokat folytatott a poszt- • ról Carter a külpolitikai állásfoglalásai miatt „ke­mény” politikusként számon tartott Henry Jackson szenátorral csakúgy, mint Edd Muskieval, meg a volt űrhajós és politikusként, is nagy népszerűségnek ör­vendő Glenn szenátorral. A demokratáknak, akik nyolc éve, Johnson ön­kéntes visszavonulásakor veszítették el a Fehér Ház fölött az ellenőrzést, legnagyobb politikai vívmányuk belső egységük helyreállítása. Ezért is növekedtek meg oly látványosan esélyeik. Hagyományosan a de­mokrata párt ugyanis gazdaságilag nehéz időkben, tömeges munkanélküliség esztendeiben mindig na­gyobb tömegekre számíthat viszonylag szociális beállí­tottságával, mint a republikánusok. Dehát éppen az Egyesült Államokban az elnökjelölt személye roppant fontos, minthogy a politikai mérkőzés a főszereplők személyére épül; sem 1968-ban, sem 1972-ben nem tudtak olyan jelöltet állítani, aki képes lett volna úgy magával ragadni az embereket, mint ez a Carter, aki­ről — sajátságos módon — fél éve még azt sem nagyon tudtuk jószerivel, hogy a világon van. Holott — s a demokrata kongresszus megnyitásá­nak napján ez a legfontosabb tény — Carter esélyei szinte óráról órára nőnek. Ezúttal ugyanis a republi­kánusok sorait osztja meg számtalan Watergate és Vietnam utáni vita, keserűség és nem utolsó sorban rivalizálás. Mutatja ezt az a hét végi hír is, amely szerint Reagan, aki Ford elnök ellenlábasa a köztár­sasági párt elnökjelöltségéért, ezúttal Colorado állam kongresszusi küldötteit állította maga mögé. s ezzel a republikánus elnökjelöltséghez neki 999 biztos szava­zata van, Ford 1032 biztos voksával. A jelöltséghez minimálisan 1130 szavazat kell. Nem kell fantázia ah- s hoz, hogy érzékeljük, milyen öldöklő harc folyik máris > Ford és Reagan emberei közt minden égyes szava- £ zatért. Éppen ez, s a választók körében keletkező rossz í érzések válthatják ki azt, amit tavasszal még feltéte­< lezni sem igen mert senki: a köztársaságiak vereségét. ^WWSAA/WWWV\AAA/W\A(VVóAAAW/V\\W»/VWWNAAAAAAA/S/WvVVWyAM ’ Gondos előkészítő munká­latok, egyeztetések után be­fejeződtek a magyar—szov­jet tárgyalások a Dunántúli Gyűjtőerőmű és a fűtőanya­got szállító mélyművelésű szénbányák létesítéséhez nyújtandó szovjet közremű­ködésről. Az erről szóló ál­lamközi egyezményt hétfőn írta alá a Parlament Gobe­lin-termében dr. Juhász Ádám nehézipari miniszté­riumi államtitkár és Vitalij Georgijevics Morozov, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő külgazdasá­gi kapcsolatok állami bizott­ságának első elnökhelyette­se. Az aláírásnál jelen volt dr. Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, dr. Simon Pál nehézipari mi­niszter. Ott volt B. D. Sevi- kin, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A népgazdaság VI. ötéves tervi és további energiaigé­nyeinek kielégítésében az or­szág alapvető érdeke, hogy minél előbb felépüljön az összesen 1930 megawattos teljesítményűre tervezett Du­nántúli Gyűjtőerőmű, és a beruházás első ütemében az első 215 megawattos gépegy­ség 1982 közepén, s a máso­dik gépegység már 1983-ban bekapcsolódjon az energia- ellátásba, majd a második építési ütemben 1980-ig há­rom 500 megawattos gépegy­ség kezdje meg a villamos energia termelését. Az erőmű fűtőanyag-ellátására Márkus. hegyen, Nagyegyházán, Má- nyon és Lencsehegyen mély- művelésű bányaüzemet kell létesíteni. E négy üzemnek a hőerőmű teljes kiépítésekor már évente mintegy 8 millió tonna szenet kell szállítania az eocénkori barnaszéntele­pek kiaknázásával. A most aláírt egyezmény alapján az erőmű második építési üte­méhez szükséges három 500 megawattos komplett gép­egységet a Szovjetunió szál­lítja. Az egyezmény szerint a Szovjetunió fontos berende­zésekkel segíti az erőművet ellátó új bányaüzemek lé­tesítését, s a gyors szállítás­sal lehetővé teszi, hogy az első erőműgépegységek üzem­be helyezéséig a szénterme­lés is megkezdődjön. Egyéb­ként a most aláírt egyez­ményt megelőzően, a né­hány hónappal ezelőtt kötött megállapodások szerint a Szovjetunió műszaki segítsé­get nyújt az új bányák ter­vezéséhez is, egy szovjet geo­lógiai fúróvállalat pedig a mányi bányaterület földtani kutatásainak gyors' befejezé­se érdekében 40 ezer méter fúrás elvégzését vállalta. A tervek szerint az új bányák közelében, Bicske térségében épül fel a Du­nántúli Gyűjtőerőmű. A sok­oldalú gazdasági elemzések, vizsgálatok egyértelműen ki­mutatták, hogy az oroszlányi erőműnél tervezett 430 me­gawattos bővítéssel nyerhető kapacitás létrehozása is gaz­daságosabb a gyűjtőerőmű helyén. Ezért 'összevonták a két beruházást, és így való­sul meg az 1930 megawattos új erőmű. Manilában közös közleményt írt alá Plian Hien vietnami külügyminiszter-helyettes (a képen kezében tollal) és C. P. Romulo fiilöp-szigeteki külügyminiszter, a két ország diplomáciai kapcsolatainak megteremtéséről. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Ki lesz az új olasz miniszterelnök? Giovanni Leone köztársa­sági elnök hétfőn megkezd­te a kormányalakítási tár­gyalásokat a politikai pártok vezetőivel és képviselőivel. Az államfő az e'sök kozott fogadta Pietro Ingraót, az olasz képviselőház kommu­nista elnökét, valamint Amintore Fanfarát, a szená­tus kereszténydemokrata párti elnökét. Hétfőn délu­tán találkozott az olasz kom­munista párt képviselőivel, élükön Berlinguer főtitkár­ral és Longo elnökkel. Az elnöki sajtóiroda köz­lése szerint a kormányala­kítási tárgyalások kedden befejeződnek és ezt követő­en Leone kijelöli az új mi­niszterelnököt. Nyugati hírügynökségek véleménye szerint a legesé­lyesebb miniszterelnökjelölt Giulio Andreotti, egykori miniszterelnök, az ügyvivő kormány költségvetési és tervezésügyi minisztere. Terrorper Szöulban „Dél-Koreában lábbal ti­porják a legalapvetőbb em­beri jogokat” — jelentette ki egy Szöulban folyó terror- per során az a lelkész, akit 16 társával együtt a dél-ko­reai biztonsági szolgálat azért tartóztatott le és állí­tott bíróság elé, mert aláír­tak egy Pák, Csöng Hí diktá­tor lemondását követelő kiáltványt. A „kilencek” brüsszeli tanácskozása Hétfőn délután Brüsszel­ben megnyílt az Európai Gazdasági Közösség úgyne­vezett Európai Tanácsának, a kilenc tagország állam- és kormányfőiből álló testület­nek kétnapos ülésszaka. Giscard d’Estaing francia el­nök, Schmidt bonni kancel­lár, Callaghan angol mi­niszterelnök és többi társuk a holland kormányfő, Joop Den Uyl elnökletével első­sorban a gazdasági közösség belső szervezeti kérdéseiről folytat tárgyalást, de nem Madridi változások A király manővere I. János Károly rezidenciá­ján, a Zarzuela-palotában le­tette a hivatali esküt az új spa­nyol miniszterelnök, a 43 éves Adolfo Suárez González, aki Franco utolsó kormányfője — Arias Navarro — tisztét vette át, Arias Navarro lemondása legalább olyan elégedettséget és örömet keltett a demokra­tikus spanyol közvélemény­ben, mint amilyen zavart okozott az utód: kijelölése. Suárez, aki az egyetlen legá­lis párt, a franeóista „Movi- miento”, azaz falangista mozgalom vezetője és mi­nisztere volt a két előző kormányban, sokak számá­ra nem a legjobb előjel. Elő­ző hivatala rossz emlékeket ébreszt mindazokban, akik azt hitték, hogy Arias Na­varro lemondása megnyitja az utat a reformok és libera­lizálás előtt. Mint az egyik madridi napilap jellemezte a feszült várakozást és remé­nyeket: „Arias Navarro tá­vozása olyan, mintha Franco másodszor halt volna meg”. Arias bukása Suárez kinevezéséből vi­szont túlzottan egyszerűsítő lenne azt a következtetést le­vonni, hogy a holtnak hitt' „Caudilloy ismét feltámadt. Az új miniszterelnök kineve­zésé körül a háttérben folyt machinációk és kompromisz- szumok még valószínűleg so­káig rejtve maradnak. Egy 1976. július 13.» kedd dolog azonban bizonyosnak látszik: János Károly nak volt annyi ereje, hogy a po­litikáját akadályozó Ariast eltávolítsa, arra azonban már nem futotta, hogy saját „reformistáit” állítsa az első sorba. Arias bukása már hosz- szabb ideje nyilvánvaló és várható volt. A király és a Franco által ráhagyoményo- zott miniszterelnök közti el­lentétekről egyre gyakrab­ban írt a nemzetközi sajtó. Ariast árulónak tartotta a franeóista „bunker”, mivel a rezsim átmentésére töreke­dett ugyan, de hajlandó volt ebből a célból óvatos refor­mokra is. A demokratikus ellenzék viszont kezdettől fogva felismerte, hogy a „reformok” valódi célja a „folyamatosság” biztosítása, a franeóizmus konzerválása. Arias így nyűg lett a gyorsabb liberalizálást sürgető király és a köréje csoportosuló „igazi reformisták” — Fraga Iribarne, Areilza — számára is. Látszólagos ellentmondás Bukását tehát mindenki egyaránt kívánta, csak az utódlás kérdésében voltak homlokegyenest ellenkezőek az elképzelések. A „bunker” szíve szerint azt akarta, hogy Arias után az uralkodó tér­jen vissza a hatvanas évek franeóista formulájához, a konzervatív katolikus tech­nokratákból álló „Opus Dei”- kormányhoz. Madridban már az Arias lemondását követő napokban nagy sürgés-forgás volt tapasztalható: vidékről- külföldről a fővárosban te­remtek az egykori Opus-mi­niszterek. Ez a megoldás ter­mészetszerűleg megkötötte volna a király kezét, sőt ka­pitulációját jelentette volna az ultrákkal szemben. A demokratikus ellenzék eltérően értelmezte a Fran­co kinevezte utolsó kor­mányfő lemondását: úgy lát­ta, eljött a pillanat, hogy va­lamelyik liberális-reformista politikus álljon a kabinet élére. A legesélyesebbnek Areilza külügyminiszter tűnt. Az a tény, hogy János Ká­roly nem őt választotta, ar­ra utal, hogy a háttérből rendkívül erős nyomás nehe­zedett az uralkodóra. Így ke­rült az ellenzék csalódására a kormányfői székbe a falan­gista mozgalom minisztere. Előző tisztsége rossz emlékű jelkép; hiba lenne azonban túlzó következtetéseket le­vonni a tisztből a személyre is. Adolfo Suárez politikai karrierjét elemezve madridi megfigyelők rámutatnak, hogy az ortodox falangisták mellett ő, aki már nem ve­hetett részt fiatal kora miatt sem a polgárháborúban, a feltörekvő technokratákat képviselte. Azokat, akik az érvényesülést az egyedül en­gedélyezett Falangéban lát­ták megtestesülni, azonban nem kívántak avitt ideoló­giájával és fasiszta nosztal­giáival azonosulni. A Suárez vezette „mozgalom” persze már maga seb a régi: a csa­lódott ultrák jó ideje saját, autonóm csoportokat hoztak létre. így magyarázható meg az a látszólagos ellentmon­dás, hogy Suárez, mint a Falange minisztere az r\rias- kabinet liberális szárnyéhoz tartozott. Alátámaszják ezt a parlamentben elhangzott — reformokat követelő — be­szédei is. Janus-arcú politikus Talán ez a kettősség indo­kolhatta János Károly vá­lasztását a ránehezedő nyomás közepette: sikerült találnia olyan személyt; akinek múlt­ja elfogadható a szélsőjobb számára is, ugyanakkor a ki­rály iránti barátsága és so­kat emlegetett liberalizmusa talán garancia az uralkodó terveinek megvalósítására. Amilyen ellentétes figurának tűnik az új spanyol kor­mányfő, olyan ellentétesek a reagálások is. Az ellenzék csalódottnak tűnik, a refor­mista miniszterek haboznak, a fracóista jobboldal ma már homlokát ráncolja. Joggal: madridi hírek szerint Suárez azt fontolgatja, hogy a de­mokratikus ellenzék bizo­nyos képviselőit bevonja új kormányába. Az új kabinet névsora már­is utal rá, hogy részben a li­beralizálási szándékok érvé­nyesülnek a Janus-arcú poli­tikus politikai portréjában. A két legfontosabb tárcát — a belügyit és a külügyit — ugyanis reformistáknak tar­tott személyek kapták. Az ellenzék egyelőre várakozik: a szándékok kinyilvánítása után tetteket vár. Úgy tűnik, János Károly mindenkit za­varba hozó és megtévesztő akciója végül is sikeres volt... M. L. hivatalosan érint számos nemzetközi politikai kérdést is, így mindenekelőtt a kö­zel-keleti és a dél-afrikai helyzetet vitaija meg. A megbeszélések — Gis­card d’Estaing szerint — a közös piaci országok úgyne­vezett európai parlamentje kérdésének vitájával kez­dődtek. Vitatéma Brüsszelben a közös piaci „nagyok” — Franciaország, az NSZK, Nagy-Britannia és Olaszor­szág — a „kicsik” megkér­dezése nélküli részvétele az amerikai kezdeményezésre legutóbb Puerto Ricoban megtartott tőkés gazdasági csúcskonferencián. Nem foglalkozik a közös piaci csúcs a KGST-orszá- gok februárban átnyújtott tárgyalási javaslatával, ho­lott korábban szó volt ar­ról, hogy ezen a konferen­cián fogalmazzák meg a vá­laszt a szocialista országok­nak. A Közös Piac arra hi­vatkozik, hogy a KGST ja­vaslata „bonyolult nemzet­közi kérdéseket vet fel”, s ezért a válasz elkészítéséhez részletes jogi elemzés szük­séges. A szakértői vélemény az EGK bizottságának ko­rábbi közlése szerint még mindig nem készült el sígy a válaszadást a bizottság szerint őszre kell halasztani. H Vöröskereszt dokumentuma Izrael agressziójáról Izrael nem tartja be a há­ború esetén a polgári lakos­ság védelméről szóló 1949. évi genfi konvenciót, amely humánus elbánást biztosít a megszállt területek lakossá­gának — hangoztatja a Vö­röskereszt nemzetközi bizott­ságának a szervézet 1975. évi tevékenységéről és a fegyveres konfliktusok áldo­zatainak nyújtott segítségről szóló jelentése. A dokumentum tényeket közöl az izraeli hatóságok­nak a megszállt arab terüle­teken a genfi konvenció nor­máival ellentétes erőszakos cselekedeteiről. Izrael megsemmisíti az arabok lakóházait és vagyo­nát, s izraeli településeket létesít a szülőhelyükről el­űzött arabok lakóhelyein. Kínai dolgozók tízezrei vettek végső búcsút a legendás hírű Csu Te marsalltól, a Kínai KP Politikai Bizottságának tagjától, az országos népi gyűlés elnökétől, a kínai forradalom vezető egyéniségétől, a Vörös Hadsereg volt főparancsnokától. A marsall július 6-án hunyt el Pekingben. (Üj Kína Rádiófotó — AP—MTI—KS) Szovjet berendezések a Dunántúli Gyűjtőerőmű és a mélyművelésű szénbányák létesítéséhez Aláírták a magyar—szoyjet államközi egyezményt

Next

/
Oldalképek
Tartalom