Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-28 / 177. szám
Az ember és az asz ály HETEKIG SZOKATLANUL vakító kék ég alatt éltünk, a rezzenéstelen levegőt csak az utóbbi napokban mozgatta meg a kerekedő szél, sa szemkápráztató napsütést csak most váltották fel záporokat hozó esőfelhők. Nyu- gat-Európából drámai hangú jelentések érkeztek a szárazság dühöngő pusztításairól Az International Herald Tribun publicistája szerint „Minden fajta ehető vagy iható árukészletet, a marhahústól kezdve a pezs- ;őig, kiapasztott a ragyogó, elhőtlen napsütés.” A lapok ászáradt folyómedrek képét közlik, azt latolgatják, hogy hány százezer szarvas- marhát kell kényszervágással feláldozni a bekövetkező takarmányhiány miatt. A forróság. az aszály dühöngését — ha talán kisebb mértékben is mint néLtiiársat keresnek Nyáron lehet országjárásra indulni. Vagy akár világjárásra is. Bebarangolni tájakat, városokat, országokat, megismerni a jelent, a múltat, a hagyományt, megismerni az embereket, népeket. Fiatalok előtt is nyitva az út, sőt: iskolai szünet lévén, a szabad idő bővebben kínálkozik. Fiatalok talán olcsóbban is utazhatnak. Nekik megteszi a sátor, amelytől visszariad jó néhány felnőtt. Mosdásra ott a patak vagy a tó vize. Enni is lehet tarisznyából, útközben, árokparton ülve, vagy a sátor előtt heverész- ve. Jó dolog az efféle utazás, élményekkel ajándékoz meg, emlékekkel gazdagít, a műveltséget is gyarapítja. Utazzanak is minél többen — de hogyan? Vonaton? Stoppal? Motoron? Meglepő dolgokról értesül, aki átlapozza az egyik ifjúsági lap nyárkezdő számát. Megtudhatja például, hogy a tizenöt éves B. A. már két év óta motorkerépár-tulaj- donos, azóta motorozik nővérével együtt, s ez idén két- három napos programot terveznek a Balaton körül. Társakat is kerestek, vártak az útra: csapatostul jobb kirándulni. Olyanokkal, akiknek ugyancsak szenvedélyük a motorozás. Akcelerációról, a fejlődés fölgyorsulásáról sokat halla- ni-olvasni, de nem túl gyors ez a gyorsulás? Csakugyan jót tesz gyermekének az a szülő, aki már a kamaszkor kezdetén járó gyerek alá motort ad? Vagyis: nem ad ezzel lovat a gyerek alá? Megtudni ebből az ifjúsági újságból, hogy egy korábbi számban hirdetés jelent meg:.......az NDK-ba tervezek kéthetes utat. Ehhez keresnék 16—17 éves útitársakat. J. István, 1141 Budapest. Az újság azt is megírja: „Furcsa módon csak lányok válaszoltak, húsz levelet kaptam, húsz lány irt”. Ez bizony elég furcsa. Jóllehet a harmadik osztályos ifjú hozzáteszi: „Komolyan mondom, nem az a cél, hogy becsajozzunk... ” De: ...... azér t a küllem se mellékes. Rozoga lányokkal csak nem ndulhatunk el...” Néhány mohácsi fiú eleve lányokat keresett a Komáromtól Mohácsig tervezett csónaktúrára. Vaskalaposság-e meghök kenni az ifjúsági újságban olvasható hirdetéseken? Ó- divatú erkölcsösség? Szaba dabban él a mai fiatalság, mint a nemzedékekkel ezelőtti. de hol van vajon a szabadosság határa? Ugyanúgy bírálható-e el, ha két fiatal megszereti egymást, ..együtt jár” — s ha két kamasz hirdetésben toboroz lány útitársakat? Még ha nem is „az a cél, hogy becsa- jozzunk"? Egészséges fiatalemberek és lányok, akik nem is „rozogák”, ugyan mit képzelnek? Mire számít a lány ,l:i válaszol? Talán még bi- tinis képet is mellékel! Ha takarékos, talán még ikinit sem visel a képen. Zay László hány nyugat-európai ország — mi is kóstolgatjuk, s érzékenyek a veszteségeink is. Az emberi munka egy része a természet ellenében most nálunk is veszendőbe megy, különösen zöldségfélékben, kapásnövényekben és takarmánynövényekben. De hogy nálunk se katasztrófáról, se megoldhatatlan feladatokról nincs szó, és e szavak fel se merültek, annak nem csupán az az oka, hogy később kezdődött az aszályos periódus, mint a legjobban sújtott országokban. A még fontosabb, döntő ok, hogy szocialista termelési rendszerünk kiválóan alkalmasnak bizonyult ésszerű keretek közé fogni az emberi munkát és érdekeltté tenni az embert a kollektív erőfeszítésekben. AZ ASZÁLY LÉNYEGÉBEN ugyanazt mutatta meg, amit a tudomány emberei már jó ideje erősítgetnek: a termelés és a technika mai szintjén, a világfogyasztás jelenlegi és még inkább jövőbeli nívóján, csak a tervszerűen irányított gazdaságok képesek megoldani azokat a roppant feladatokat, amelyeket a helyzet követel. S még inkább akkor, ha az átlagostól eltérő természeti viszonyok is közbeszólnak. De az ilyen — hogy úgy mondjuk „globális” — tanulságokon túl meg kell jegyeznünk magunknak valami figyelemre méltót. Ez pedig a dolog emberi oldala. Nem azt akarjuk mondani, hogy nálunk az ember nem kutatja aggodalmasan és kémleli nyugtalanul az ég peremét, a bizonytalan és meddő felhőzetet. Bizony, nézi azt vizsgálódva, és nehéz szívvel tekint a megrepedezett földre, az egyetlen gépkocsi vagy traktor által felvert átláthatatlan és sokáig lebegő porfüggönyre, az apadozó kutakra. Szomjazik az ember is, akár a földeken dolgozik, akar a meleg üzemekben, a közlekedésben és máshol. Bőven ontja verejtékét úgy is, most is, hogy az aratás és betakarítás immár teljes egészében gépekre hagyatkozik, és ismeretlen már az emberszikkasztó kézi aratás és kézi munka. Azt se mondjuk, hogy nem beszél nyugtalanságáról, hiszen az aszálynak talán még nincs vége, és még nem lehet számot vetni azzal, hogy végső soron mennyi lesz a kár és kit hogy fog érinteni. Mégis, szó sincs olyasféle nyugtalanságról, bénult vagy reménytelen kétségbeesésről, mint amilyeneket Magyar- országon a súlyos aszályok mindig magukkal hordoztak. A mostani szárazság elleni küzdelmet egy másfajta bi- zakodású, öntudatú ember vette fel, aki nagyon jól tudja, hogy egy egész ország segítségére, együttműködésére támaszkodhat. Képesek vagyunk, tudunk gépeket, anyagot, felszerelést csoportosítani oda, ahová kell, és emberi munkaerőt ott, ahol a tennivalók különlegesen összetorlódtak. Éppen ezért az eddigiekben „megúsztuk” például nagyobb erdőtüzek és tarlótüzek nélkül, a gazdaságok dolgozói minden elismerést megérdemlő munkát végeznek az öntözőberendezések üzemeltetésében, áttelepítésében, az aratás, bálázás, behordás, tárolás időre történő elvégzésében. A SZÓNAK, a buzdításnak persze mindig van szerepe és jelentősége. De őszintén meg kell mondani, hogy az emberek anélkül is nagyon jól és lelkiismeretesen teszik a dolgukat, hogy az újságok, a hírközlő szervek teleímák vagy teleharsognák őket felhívásokkal. A harminc-harmincöt fokos hőségek, a rendületlenül tűző nap, vagy magas páratartalmú légkör, a munkaigények megsokszorozódása ellenére, a parasztság szorgalma, lendülete, körültekintő fáradozása az egész ország tiszteletét és elismerését kivívja. így dolgozni, valóban csak azok tudnak, és akarnak, akik értelmét, hasznát látják, akik a felelősséget tettekkel értelmezik. Az aszályban állat és növény lehajtja fejét: az ember nem hajtott fejet előtte. Rózsa László Magyar—koreai barátsági nap Egerben Bemutatták az Ikertestvérek című filmet Vaskó Mihály fogadta a KNDK budapesti nagykövetét Huszonhárom évvel ezelőtt, hosszan tartó tárgyalássorozat után, Panmind- zsonban aláírták a koreai fegyverszüneti egyezményt. Az évforduló tiszteletére rendezett magyar—koreai barátsági nap alkalmából kedden Egerbe érkezett Kim Ze Su, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és kísérete. A vendégeket az MSZMP Heves megyei Bizottsága székházában Vaskó Mihály, az MSZMP Központi Ellen, i > Látogatás Gárdonyi Géza sírjánál (Fotó: Szántó György) őrző Bizottságának tagja, az MSZMP Heves megyei Bizottságának első titkára fogadta és tájékoztatta megyénk gazdasági, politikai és kulturális életéről. A beszélgetésen részt vett Nyarai Emil, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzetközi osztályának csoportvezetője, Fiala Tivadarné, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának elnöke és Jenéi János, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkárhelyettese. Ezután a koreai nagykövet és a delegáció tagjai városnéző sétán ismerkedtek a megyeszékhely történelmi nevezetességeivel, megtekintették a vármúzeumot, a megyeházat, a házasságkötő termet és a Csebokszári-lakótelep építkezéseit. i A vendégek délutáni programja a Hámán Kató Megyei Űttörőházban folytatódott, ahol Kim Ze Su nyitotta meg a KNDK történetét, gazdasági fejlődését bemutató fotó- és grafikai kiállítást. A baráti találkozó az Ikertestvérek című színes koreai játékfilm bemutatójával ért véget. A koreai vendégek az esti órákban visszautaztak Budapestre. A Heves környéki forró mezőkön mindent a perzselő nap ural, az utak mentén árválkodó néhány fa aligha nyújt menedéket majdhogy gyötrő sugarai elől. A mesz- Bze húzódó homokföldeken sehol egy oázis, egy üdítő színfolt. Csak síkság és ve- rejtékgyöngyöztető nyár mindenütt. így vélekedik az is, aki átrobog Erdőtelken, s észre sem veszi a község nevezetességét, a megyében, a járásban kuriózumnak számító arborétumot. Pedig nyitott kapukkal várja a vendégeket, idegnyugtató csendet, szemlélődő, békés hangulatot, ritka élményeket kínál, és ráadásul felüdítő sétákat az árnyas lombsátrak alatt. Novak Károly kertész- mérnök egy jellegzetes, kifejező történetet idéz. — Hevesi barátaim régebben sokszor megkérdezték tőlem: „Hallom, otthagytad az állami gazdaságot. Most hol dolgozol?” Mondom, hogy az erdőtelki arborétumban. Meghökken- ten néztek rám, s mindjárt kérdeztek is: „Az meg mi?” Felvilágosítottam őket, persze továbbra is tamáskod- tak. „Ugyan, ne mondd, itt, ebben a faluban!” Kissé kesernyésen hozzáfűzi: — Bizony, a község lakosságát se nagyon érdekli a munkánk, legfeljebb a gyerekek, az iskolások néznek be egy-egy biológiaórára. Ülünk a hajdani Buttler- kastély előtti kies térségben, a fából eszkábált asztal mellett, egy juharfa hűvösében, és felelevenítjük a háromOázis a lioinokföldekeii Látogatóban az erdőtelki arborétumban hektáros park krónikájának érdekesebb epizódjait... I I ■ A mesés gazdagságú, különös házasságáról híres gróf többször megfordult az 1770-ben emelt épületben. Járt itt sokat emlegetett asszonya, Dőry Mária is. A nagyúr nem szívesen időzhetett a faluban, hiszen a parkot udvarházastól együtt 1840-ben eladta dr. Kovács József orvosprofesszornak, akit vonzott a magány, a természet Szépsége. Nevelt fiát nemcsali a gyógyítás ismeretére oktatta, hanem megkedveltette vele azezer- titkú fák, cserjék világát. Olyannyira, hogy az ifjú ember teljesen ennek a szenvedélynek áldozta életét. Kitűnően képzett tudóssá érett, s tagja lett a Magyar Botanikai Társaságnak is. Járta a világot, gyűjtötte a növénykülönlegességeket, s valamennyit sikerrel telepítette a csapadékszegény homokos talajba. Nemes passziójára nem sajnálta sem az időt, sem a pénzt. Annyira lekötötte hobbyja, hogy a sokak által különcnek tartott doktor — minden megszállott kirí a szürkeségből — életmentő hivatásáról is megfeledkezett. Csak akkor praktizált, ha a környék szegényei felkeresték: ilyenkor persze segített, nem várva honoráriumot. A legjobban parkjában érezte magát. Valószínűleg sejtette: olyan örökséget hagy hátra, amely az utókor javát szolgálja. Érezte az alkotás if- jító örömét, s joggal büszkélkedett ritka szerzeményeire. 1945 után Budapesten élt, mégis ragaszkodott búvárkodásai színteréhez, s amikor érezte közelgő halálát, úgy rendelkezett, hogy az erdőteleki temetőben temessék el. Az államosítás után megfeledkeztek hagyatékáról. Akkoriban — s ez érthető — egyéb fontosabb teendők is akadtak. A kastélyba az iskola néhány osztálya költözött — ma is tanulnak itt diákok — , s az évtizedek során megkoptak a történelmi hangulatot sugalló, múltat idéző termek, omladozott, s hull a külső vakolat- ma is. A kertre mégsem , várt pusztulás. Értékeit felfedezték az újabb gazdák: előbb a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, majd a Fővárosi Kertészeti Vállalat. Évi 250 000 forintot áldoznak a növényállomány fenntartására, továbbfejlesztésére, a ritka egyedek szaporítására. Szerencsére a befektetés meg is térül, hiszen a megrendelők szívesen vásárolják a szebbnél szebb díszcserjéket. Igen, a természet nem szűkmarkú, meghálálja a törődést, még forintban is. Ráadásul idegnyugtató csendet kínál, nemcsak a költők, hanem a pihenni vágyók menedékét. És ők mégsem jönnek. Elsősorban azért, mert hiányzik a figyelemfelhívó propaganda. Nincs képeslap, szórólap, nincs érdeklődést keltő prospektus. Ha a községi tanács illetékesei összefognának a megyei idegen- forgalmi szakemberekkel, akár minimális összegből megoldhatnák ezt a feladatot. Ennyit megérdemelne a hevesi járás kevés idegen- forgalmi nevezetességének egyik legrangosabbja, a Kovács-örökség. B ■ ■ 9 Novák Károly sétára invitál a díszcserjék, az évelő növények birodalmába. Nem véletlenül szenvedélye a dísznövénytermesztés, hiszen majd mindegyik előtt megállunk, s kezdődhet a bemutatás. Féltő szeretettel beszél róluk, s bár először furcsának hat a csak személyeknek szóló megszólítás. Azt mondja a törpe lucfenyőről: „Ö az északi karsztvidékről származik, s meglehetősen gyökeresedik.” De „ö” a szeldelt levelű vagy az örökzöld tölgy, s a termést nem hozó, ám pompás virágaival elbűvölő japán cseresznye, is. Megkapó tiszteletadás ez az ember helyhez kötött, némán is segítőkész örök társai előtt... Milyen keveset tudunk róluk, mégis mennyi titkuk van. Az örökzöld magyal magja két évig szunnyad a földben, s csak a harmadikban fakad életre. Kuriózum az aranysárga termésű tiszafa. Nem mindennapi a lombhullató páfrányfenyő sem. A lelkes gyűjtő csak két példányt szerzett belőle, utólag aztán kiderült, hogy mindkét „hölgy” pártában maradt, mert párjaiktól messze szakadtak. Hát bizony a legtájékozottabb természetbúvár is tévedhet... A japán tuja az árnyékos helyeket kedveli. Az örökzöld babérlevelű meggy hazája a Balkán. Magányosan álldogál, mégis otthonosan. Nincsenek ugyanis olyan gondjai mint a párványfe- nyőknek, hiszen öntermékenyítő. A Juniperus Sabina festőién szép kúszó, talajtakaró borókafajta. Az erdőtelki példányhoz hasonló méretűt aligha találni az or szágban. A nagyságával lenyűgöző óriástuja első gallyait a földbe engedi, s innen bont az új hajtások sora. ezek úgy veszik körbe az anyát, mint a kotlóstyúkot csibéi. Szemet gyönyörködtető a sárga csíkos tiszafa, az egy- levelű kőris, az örökzöld tölgy, a két alkalommal dí- szelő, korállpiros termésű pünkösdi rózsa, a bokorformájú és a szeldelt levelű vadgesztenye. És színek, színek minden árnyalatban. Ilyen eredetiséggel. ilyen mesteri érzékkel csak az ezerarcú, az új meg új motívumaival meglepő természet alkothat. Különösképp, ha munkatársának ajánlkozik az ember. Pécsi István 1976. július '28., szerda
