Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-25 / 175. szám

^MIAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VVAAAAAA Romantika ötven fokban Ülök a kocsiban, a guta kerülget. Törlőm a homlo­kom, pislogok és szidom a szárazságtól már nem is kék, hanem fehér színű eget és kutyául szenvedek. Előttem egy teherautóoszlop kocog, lépésben lehet csak döcögni utánuk, levegő semmi, a nap süti az ablaküveget, az autó lemezét, az agysejtjeimet: ilyen lehet a máglya­halál első, vagy inkább az utolsó előtti pillanata. Az út mentén, a szőlődombok között, az aszály idején is hara­goszöld tőkesorok között nagy tábla óarany: búza. Benne téglavörös kombájn, körülötte füstarany a porfelhő. „Szép” — mormolom magamban, mármint hogy a lát­vány _ az, és közben előre is kandikálok, lehet-e már előzni, gyorsítani, hogy a kocsi futása keltette szél eny­hítsen már valamit a torkot is eltömő melegen. A visszapillantó tükörből még felvillan egy percre az arany színű tábla, benne a téglavörös kombájn, körülötte, mint valami délibáb, a remegő sárga poron átzöldellő szőlők. Mennyivel mehet egy ilyen kombájn? öt-hat kilométer óránként? Annyi sem. Négy körül. Hajnaltól estig, harmathullásig, kicsi kis pihenőkkel állandó éber odafigyelésre késztetve, nem az emberi élet, hanem az emberi élés miatt, ami valamiképpen ugyanaz: élet. Meg­koptattuk szavainkat? Hős. Hősi munka. Helytállás. Sza­vak, amelyeknek néha nem is érezzük igazi értelmét, pátoszát meg végképpen nem. Gyermekkoromban falun is éltem és később is úgy hozta a sorsom, dolgom,/ hogy a táj körülöttem nemcsak tájék volt, de mezőgazdaságilag megművelt, vagy meg­művelendő és ezért be is takarítandó földterület. Más szóval: érdeklődésem is, hivatásom is úgy hozta, hogyha csínját-bínját nem is értettem, de gondjait figyelhettem a magyar mezőgazdaságnak. Hát persze, hogy nincs ro­mantikája a kombájnnak és persze, hogy volt romantiká­ja a kézi aratásnak. Mert igaz ugyan, hogy a gép köny- nyebb, gyorsabb, biztosabb, de kevesebb embert mozgat, s ahol kevés az ember, ott kevés az egymáshoz való kö­tődés is persze. Itt és most nincsenek marokszedő lányok, nincs virtuskodás, a vagyok olyan legény, mint te, vágok olyan rendet, mint te” nem hajtja és nem állítja szembe a legényeket egymással. De hol is lennének manapság legények kaszára? öregek se nagyon. Alányúlni, Megemelni. Meghúzni. Valahogy így volt, ilyen volt a kaszálás munkaritmusa, ha dőlt volt a búza. És ritka volt az, hogy ne lett volna dőlt. Alányúlni, meg­emelni, meghúzni. Hajnalkor és délelőtt, és délután a negyven fokon — mert régen is .volt ám aszály, kánikula, cseppfolyós acélt csorgató nap az égen, volt bizony — és este is, a bukó nap, amikor magára húzta az alkony ta­karóját, még ment a munka: résziben, egészében, kom- mencióért, mikor és kinek miért, aszerint, hogy sajátja volt-e a kis föld, vagy bérese, napszámosa, részese rajta a nagy táblának. Egy hónap, két hónap, mikor mennyi, baktatott a kis paraszt, a részes arató az időjárás és a kaszája után: kezdte lent délen, valahol Baranyában és befejezte fent, Borsodban, hogy amint lehet, folytassa a csépléssel a családnak való jövő évi előteremtését. Tíz hónapig éltek ebből a két hónaoból. Tíz hónapig kellett kitartania a két hónapból, a búzából, amit részelt, amiből kenyeret lehetett sütni, lisztet őrleni a galuskához, karácsonyi kalácshoz, ocsújából csirkét nevelni, annak is a tojásából pénzelni, s mindezekből valami kis hízócskának valót vásáriam az őszi állatvásáron. Alányúlni. Megemelni. Meghúzni. Most kuplung. Motolla. Vágóéi. Ékszíj. Egy nap alatt egy hét munkáját végezve. Egy hétét? Talán kettőét is. Hol itt a romantika? Harmincöt-negyven mázsa hektá­ronként, ez megfelel nagyjából egy régi katasztrális hol­don húsz-huszonkét mázsának. A jó gazdáé a har­madát, ha elérte annak idején. Jó esztendőben! Ha aszály volt, mint most, akkor nem volt romantika, nem voit kivagyiság, hanem éhezés volt csak, tikkadt reménytelenség és aratás helyett inkább összevakarása a száraz, asszott kalászoknak. És, uram ég, milyen gyakran is volt aszály! Hősiesség. Romantika. Helytállás. Ezek valóban sza­vak. A tények: egy hatalmas táblában két-három ember, ugyanannyi gép, a gép fülkéjében negyven-ötven fokos hőség, .amely elől nincs hova menni. Fojtogató por, bőrt, szemet, tüdőt szaggató por. Napfelkeltétől napnyugtáig. Ki tudja, mi a könnyebb, a mozgás a kaszával, a mozgás, amely mégis megeszik valamit a melegből, vagy a rezze­néstelen figyelés, markolása a kormánynak, az emelőszer­kezet karjának, miközben hernyóként araszolva kell ha­ladni oda-vissza-oda-vissza és megint oda és megint vissza? Lehet, hogy most meg a kaSzára esküdnek? Igaz, közben úgy suhog, zuhog a búzaszem áradata a teherautó rakterébe, mintha tűzoltók tömlőjéből víz zu­bogna nagy gyorsan és nagy erővel. Ami a kombájn mö­gött elfogy, attól oldalt megtelik az autó. Minden roman­tika nélkül. A visszapillantó tükörből véglegesen eltűnik e nyári táj kis, magtárt gyarapító darabja. Kipislogok az acél­szürke égre és enyhülést kérek a ciklonok istenétől. Istenemre, nem magamnak. Nekik. Akik nem hősök, csak kombájnosok. lig két év telt el a közművelődési pártha­tározat megszületése óta, s — a sok gond mellett — máris több területen szembetűnő változások tanúi le­hetünk. E változások­ban jelentős szerepe van a közművelődésben érdekelt különböző szervek közötti elvi összhang és gyakorlati együttműködés javulásának is. A közművelődés egyen­letes fejlődése, a határozat­ban kitűzött célok elérése további erőfeszítéseket, a je­lenleginél is színvonala­sabb irányító, szervező, ösz- szehangoló és ellenőrző munkát kíván. Ezekről a kérdésekről —- elsősorban a hatékonyabb együttműködés érdekében tett országos erő­feszítésekről — beszélget­tünk Takács Kálmánnal, az Országos Közművélődési Ta­nács titkárával. — Mint tudjuk, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának közmű­velődési határozata megerő­sítette a közművelődés sok- szektorúságát és jelentősen ki is szélesítette magát a fogalmat — kezdte Takács Kálmán. — Mindez még in­kább indokolja, hogy az ér­dekeltek egységes koncepció alapján, ésszerű munkameg­osztással és tervszerű együtt­működéssel dolgozzanak. A Minisztertanács a közműve­lődési tevékenység irányítá­sának összehangolására, el­lenőrzésére, hatékonyságá­nak fejlesztésére 1974 őszén létrehozta az Országos Köz- művelődési Tanácsot. Eddigi, másfél éves tevékenysége so­rán természetesen csak kez­deti lépéseket tehetett a ta­nács. Teljes plénuma ez ideig öt alkalommal ült össze, és tizenegy napiren­di pontot tárgyalt. Az el­nökség pedig tizenkét ülé­sen harminckét előterjesz­tést vitatott meg és hozott e témákban döntéseket. — Kérem, mondjon né­hány ilyen témát, példá­nak. — A megvitatott előter­jesztések között voltak a közművelődés egészét, illet­ve több szerv közművelődé­si tevékenységét érintők, mint például a közművelő­dési törvény és végrehajtási jogszabályának tervezete, vagy a közművelődés távla­ti fejlesztési tervének irány­elvei. De napirendre kerül­tek a közművelődés-politika egyes szakterületeken törté­nő megvalósulását értékelő, illetve néhány szerv gyakor­Egyenletes fejlődés, haté­konyabb együtt­működés Beszélgetés Takács Kálmánnal, az Országos Közművelődési Tanács titkárával lati közművelődési tevékeny­ségének összehangolását cél­zó témák is. Például az ama­tőr művészeti mozgalom helyzetének értékelése és to­vábbfejlesztési programja, a termelő tárcák beszámolta­tása a hozzájuk tartozó dol­gozók művelődési lehetősé­geiről és közművelődési ter­veikről, a rádió és a tele­vízió távlati közművelődési terve ég így tovább. — A tanács fórumain szereplő témák közül mire hívná fel elsősorban a fi­gyelmet? — Nehéz a választás, de feltétlenül fontosnak tartom, hogy mielőbb megismerjék a közművelődés távlati fejlesz­tési tervének irányelveit. Az irányelveket a Kulturális Minisztérium és az Országos Tervhivatal - dolgozta ki, s a tanács ülése után jóvá­hagyta a Minisztertanács is. Az irányelvek, amellett, hogy a párthatározat alap­ján összefoglalja a közmű­velődés-politika távlati, elvi célkitűzéseit, iránymutatást ad ahhoz, miként kell fej­leszteni a közművelődés fel­tételeit, intézményrendsze­rét. — Az irányelvek a többi között tartalmazza a kul­turális ellátás modelljét. A teljes szöveg tanulmányo­zására az érdekelteknek hamarosan lehetőségük lesz. Arra kérem, addig is szóljon a modell lényege­sebb kérdéseiről. — A kulturális intézmé­nyek egymásra épülő, tele­püléstípusonként, hatóköré­ben és funkciójában diffe­renciált rendszerét nevezzük a kulturális, ellátás modell­jének, miként azt az irány­elvek meghatározza. Az egyes ellátási szintek egy­másra épülve, egymás mun­káját kiegészítve gondos­kodnak az ország lakossá­gának1 kulturális ellátásáról. A modell egységesen orien­tálja a különböző típusú' te­lepülések, illetve a külön­féle intézmények hojsszú és középtávú fejlesztési tervé­nek kidolgozását. Valóban csak példákat mondhatok itt, meg sem közelítve az irányelvek teljességét. A köz­ponti intézmények körében például a tömegközlekedési eszközök fejlesztése az el­sődleges feladat. Cél, hogy a rádió fő műsorai az ország egész területén jól vehetők legyenek. Ugyanígy a tele­vízió műsorainak vételi le­hetőségeit is — mindkét csa­tornán — kielégítően meg kell teremteni egész Ma­gyarországon. — Általában és röviden megfogalmazva, mi a kö­zépfokú, illetve az alap­fokú ellátási intézmény- rendszer feladata? — A középfokú ellátás In­tézményrendszere az •adott település könyvtári, műve­lődési otthoni, múzeumi és filmszínházi ellátása mellett folyamatosan közművelődési szolgáltatásokat nyújt a von­záskörzetébe tartozó helyi művelődési intézményeknek, segíti munkájukat szakmai­lag és módszertanilag. Az aktív helyi tevékenység meg­teremtése tehát az elsődle­ges ebben az intézmény- rendszerben, s a vonzáskör­zet kiszolgálása a másodla­gos cél. Az alapfokú intéz­mények fejlesztésének fő szempontjai szerint biztosí­tani kell az egyenlőbb okta­tási és művelődési feltétele­ket, a művelődés folyama­tosságát. Ez legjobban a gazdaságosan építhető és mű­ködtethető, komplex — is­kola, művelődési otthon, könyvtár, filmszínház, sport­telep és egyéb — intézmé­nyek létesítésével és össze­hangolt tevékenységével ér­hető fel. Mint ahogy a komp­lex intézmények biztosítják leginkább az oktatás és a művelődés egymásra épülé­sét is a gyakorlatban. — Tudomásom szerint az Országos Közművelődési Tanács elnöksége már több alkalommal foglalkozott a Közművelődési Alaphoz érkezett igények elbírálá­sával is. Hogyan lehetne összefoglalni az ezzel kap­csolatos, eddigi tapasztala­tokat? — Nem árt például ismét elmondani hogy a Közmű­velődési Alap fele beruházá­sokra, fele a művelődési te­vékenység korszerű formái­nak támogatására adható. Eddig a beruházások támo­gatására érkezett több igény. Bizonyos fokig érthető és magyarázható, hiszen a múlt esztendőben az új ötéves terv előkészületei folytak, mindenütt előtérbe került az intézményfejlesztés. A ta­nácsok és más szervek a most indult ötéves terv idő­szakára több mint három- százhatvanmillió forint tá­mogatást kértek. Az alap­nak ennél jóval kisebb a lehetősége a beruházások tá­mogatására. Nehéz tehát dönteni, s ez is egyik oka annak, hogy a beruházások támogatására érkező _ igé­nyek elbírálása elhúzódik, öt évre összesen százötven- millió forintot tud az alap biztosítani erre a célra. De ugyanekkora a közművelő­dési tevékenység támogatá­sára fordítható rész. Ám er­re jóval kevesebb igény ér­kezett, ami arra enged kö- •vetkeztetni, hogy több he­lyen „elfelejtették”: a beru­házáson kívül másra is kér­hetnek támogatást. (Emlékeztetőül idézzük a Közművelődési Alap végre­hajtási utasításának egy részletét: „Az alap céltá­mogatás jellegű pénzeszkö­zeiből a közművelődési po­litika céljait elősegítő, első­sorban a munkásság és az ifjúság kulturális ellátásá­nak fokozását biztosító te­vékenységi formák, módsze­rek és megoldások kialakítá­sára, bevezetésére és kor­szerűsítésére lehet kiegészítő támogatást igényelni. A tá­mogatás legfeljebb két éven át folyósítható.” A kérdések sorolását, a feladatok részletezését ter­mészetesen sokáig folytat­hatnánk. A célunk csak az volt, hogy néhány példa se­gítségével ismételten arra a sokrétű, fontos, tervszerűsé­get, szervezeti és intézményi együttműködést — ugyanak­kor sok helyi ötletet éfe egyéni leleményességet is —■ igénylő munkára irányítsuk a figyelmet, amelyet köz- művelődésünk eddigi egyen­letes fejlődésének további biztosítása, növelése megkí­ván. i k

Next

/
Oldalképek
Tartalom