Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-13 / 139. szám

Aforizmák Az ember akkor is ma­radjon ember, ha karriert csinált. A föld első karrieristáidról szóló ceyloni mítoszból Semmi sem magasztalja fel annyira a tehetetlenséget, mint a mérce leszállítása. César Melier, belga humorista Gyakran kiderül, hogy az, akinek látszólag semmiféle kébessége nincs, mindenre képes. Lelki ismeretre legkevésbé azoknak van szükségük, aki. két az sohasem furdal. M. Gain, amerikai szociológus A színházban könnyebb színésznek lenni, mint az életbén. Néró császárnak tulajdonított mondás Legkönnyebben a gondola­tok szabványosíthatók. Rudi Mill, ösztrik filozófus ^AAAAAAAAAAAAAAAAAA/'AAAAAAAAA/WSAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/NAAAAAAAA/VNAAAAAA/WWNAAAAAAAAAA/W* VIHAR BÉLA: Árnyék Ballagva az éjszakában, halad előttem az árnyam, és úgy tűnik most egyszerre, mintha ott az apám menne; ráismerek főtartása, karja, válla alakjára, látom hajdani kabátját, világló szomorúságát; az apám e hosszú árnyék, mintha a nyomában járnék, ahogy egykor gyermekléplcm követte őt a sötétben, s mintha most is így vezetne, szótlanul a végtelenbe. SASS ERVIN: Szóltam-e már hozzád gyötrelmeimtől megalázva kirabolta» és összerogyva hiányod tornyait váltamra emelve ilyen farkas-egyedül nomád életünk számkivetcltségébcn nem számolva elmúlt napol és elkövetkezőt vizek mélyéről tengerek barlangjaiból zöldszemű szörnyektől menekülve öleléseid máglya-lángja után megátkozva és megbabonázva míg az értelem a szíjakat tépné szőltam-e már hozzád feltörve minden csukott ajtót körülöttünk és önmagunkban szóltam-e már hozzád hogy nem volt szavam tízezer tonnányi erő a szívednek ki bennem lélegzet mióta élek csak nem tudtam rólad kétharmad életen át Start után Ókori krimi A napokban befejeződött antik tavaszünnep, a Flora- lía és a szeptemberi szabad­téri játékokig, a Ludi Roma­ni időpontjáig, augusztus vé­gén még egv nagy eseménye lesz a táci Gorsiumnak: el­ső ízben rendezik meg ha­zánkban a nemzetközi limes kongresszust — a római bi­rodalom határvédelmi rend­szerét tanulmányozó tudó­sok tanácskozását, s a szom- szédós Fehérvárról — az ülés színhelyéről — elláto­gatnák a résztvevők Tácra. helyszíni tanulmányra. 'Gorsium az ókori Róma védelmi rendszerének fontos láncszeme volt: a Sárvíz ak­koriban hadifontosságú hiú­ját. a Pánnóniából Itáliába vezető utat biztosította. A bel- és külföldi tudó­soknak lesz mit tanulmá­nyozni: a két évtizede fo­lyó rendszeres ásatás 60Ó 000 leletet tárt föl az egykori katonaváros és a hozzá csat­lakozó civil település hatal­mas területén. A gazdag le­letanyag nagy része törté­nelmi. kultúrhistóriai té­nyekről beszél, de akad kö­zöttük olyan Is. amely egyé­ni sorsok, személyes tragé­diák valóságos ókori krimik néma. de megszólaltatható ta­núja, Az időszámításunk szerinti első században épült katonai tábor egyik fontos maradvá­nyában. a 3,5 méter átmérő­jű kútban. a kút 10 méter mély alján, kővel leborítva például férficsontvázat talál­tak a régészek. Az ókori fér­fiú homlokán mély vágás nyoma éktelenkedik. Az első pillanatban arra gondoltak a kutatók, hogy vallási szertar­tás során leölt emberáldözat- ról van szó. mert ez a Pan­nóniái őshonos lakosság kö­rében még előfordult abban az időben. Előkerült azonban a férfi aranyozott kardmar­kolata és bőrsaruja is. Ez kizárta a rituális gyilkossá­got. hiszen római tisztet sem­miképpen sem áldozhattak az isteneknek, másrészt a ve­le kútba dobott aranyozott tárgy valószínűtlenné teszi, hogy rablók végeztek vele. Bizonyára szerelmi bosszú áldozatát találták meg. Két évszázaddal későbbről való az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi éremlelete; 3134 darab ezüst­pénz, amely a maga korá­ban kereken 25 000 ses- tertiust ért. Akkoriban Gor­sium már tartományi szék­hely rangjára emelkedett; a most feltárás alatt álló con­cilium provinciáé, a tarto­mányi gyűlés épületsorának egyik részében találták meg az ezüstérméket zsákba varr. va. az egyik helyiség pad­lója alatt. Az világos volt, hogy a tartományi gyűlés pénztárára akadtak, azt kel­lett viszont tisztázni. hogy miért rejtették a padló alá, s miért hagyták ott. Támpontot adott az a kis éremlelet, amelyet a 250 kö­rüli nyugtalan években pró­bált megőrizni valaki ily módon, hogy egy díszes épü­let kapujának a tövében el­rejtette. A nagy lelet érméi­ből megállapítható volt. hogy azok 258-ban kerültek a zsákba és a padló alá. Nyilván a középületben sza­badon mozgó személy, a tar- tománygyűlés pénztárosa próbálta biztonságba helyez­ni. mert ez az időszak a bel­ső zavargások miatt szintén nyugtalan évnek számított. A pénztáros pedig a foszto­gató katonák áldozatául esett, s magával vitte a sírba a tit­kát, amelyet csak 1700 évvel később, az ezüstkincs meg­találása idején sikerült meg­fejteni. (Cs. B.) A kandúr „Filmstúdiónk tehetséges macskákat keres egy film főszerepének eljátszására” — ez a hirdetés jelent meg a közelmúltban a tokiói lapokban. A Töho, Japán vezető filmvállalata hozzáfogott annak a filmnek a forgatásához, amelyet a neves japán író, Szószeki Nacume „Alázatos szolgája, a katidúr” című elbeszélése alapján írtak. Az 1867—1016 között élt szerző műve annak a társadalomnak az erkölcseit leplezi le, amely az embernek ember által való kizsákmányolására épül. A novella elbeszélője egy kandúr. Kandúr lesz a filmen kibontakozó események fő résztvevője is. Vannak a filmben egyéb macskaszerepek |t: Mikéé, a „főhős” barátjáé és a durva, verekedős Karóé. (Fotó; Zeit im Bild) Osztályon felüli kiárusítás A Hollywood au Marais kiállítási csarnokban bemu­tatásra kerülnek (és egyben vevőt keresnek) a világ pil­lanatnyilag „legértékesebb" használt cikkei. így például az a rubin cipő, amelyet Judy Garland viselt az Oz a nagy va­rázsló című filmben. A kiállítás és kiárúsítás gondolata a Metropolitan Múzeum sajtóügynökének. Diana Vreeland-nek agyában született meg. Amikor a hol­lywoodi nagy stúdiók a csőd szélére kerülve, fillérekért adták el a legnagyobb ame­rikai divattervezők világ­sztárok számára készített kreációit, Diana minden hol­mit felvásárolt. Fred Astaire 38-as cipője és híres botja másfél millió lírának megfelelő összegért talált gazdára. *^AAAAAAAAAAAA\VWWWWWWvVVVWWWWWWS/WSA/WVWWVWV^ ' Sci-fi telefon A helyszín New York. Az ember úgy érzi, a tudomá­nyos-fantasztikus regények hangulata lengi körül. Ismere­tes, hogy a telefon száz évvel ezelőtt született meg. Ez idő alatt számos vonatkozásban tökéletesedett, de az igazi vál­tozás még hátra van. Nem kell hozzá több mint tíz eszten­dő és minden lakásban megjelenik az az újdonság, amely­nek ma még csak kikísérletezése folyik a Bell Telephone Laboratories termeiben. „Az embereknek — mondja John Pierce, tudományos kutató — nem kell kilépniük a lakásból, hogy bevásárol­janak, munkába vagy iskolába menjenek. Elegendő, ha la­kásukba beszereltetik készülékünket.” Miben is áll ez a csodálatos Aladdin lámpája? A neve; communications center. Méretét és alakját tekintve leginkább egy nagy képernyős televíziós készülékre emlékeztet. Fel van sze­relve képernyővel, elektronikus számítógép végállomásá­val, több tucat nyomógombbal és ezernyi elektronikus szer­kentyűvel. Ha a jelenleg kísérleti stádiumban levő rendszert si­kerül kidolgozni, nem vásárolunk többé könyvet. Az ott­honunkba beszerelt „elektronikus központ" elolvassa azt a könyvet, amelyiket akarjuk, és akkor, amikor nekünk tetszik. Ugyanígy az újságolvasást is elvégzi helyettünk. Vásárlások miatt sem kell elfáradnunk az üzletekbe. A nap bármelyik szakában érintkezésbe léphetünk a szu­permarket és az ékszerüzlet, az edénybolt és a szabóság elárusítójával. Arcuk megjelenik a képernyőn, mi előadjuk kívánságunkat, ők pedig megmutatják a kívánt árut. A fizetés pedig úgy történik, hogy — természetesen telefonon — utasítjuk, a bankot: utalja át a megfelelő összeget. A gyermekek sem járnak majd iskolába: á leckét te­levízión keresztül kapják. Dolgozni azok járnak csak, akik kétkezi munkát végeznek. A baráti összejöveteleket is le­het távolból rendezni: mindenki ül a maga képernyője előtt és telefonon folyik a terei ere. Már csupán egyetlen kérdés árválkodik megválaszolatlanul: vajon akad-e em­ber, akit csábít ez az életforma? í\AA^VWWWVWWSA(\VVWWWWSA/VVV'AA/V'AvVWVWWVVWWWWVWVWWWVVíA/WWWVVVAA/SAA/WVW' Az orvos is tévedhet Egy kólára tértem be a forgalmas tal­ponállóba, amelyet törzsvendégei, akik naphosszat ott ácso- rognak, nyilván nem minden ok nélkül lúd- talponállónak becéz­nek. A pénztárosnő ajkbiggyesztve adta ki a blokkot, a csa­pos pedig látható un­dorral töltötte pohár­ba a náluk szokatlan italomat. Csak asz­taltársam, az a negy­venes férfi, aki mel­lett a kólát megittam, nézett rám barátsá­gosan, kissé már kö­dös szemével. Miután jót húzott a söréből, úgyszólván minden bevezetés nélkül kezdte kiönteni a szívét — Még február ele­jén volt ez — mesél­te —, úgy emlékszem a napra, mintha csak ma történt volna. Mert a fejem jó, ezt még az ellenségeim is elismerik. Alig három hét választott el ak­kor a gépkocsi-nye­reménybetétkönyvek február végi sorsolá­sától. Azt álmodtam akkor éjszaka, hogy nyertem egy Zsigulit. Mindig is hittem az álmokban, hiszen bö- könyi gyerek vagyok. Szóval csak a sorso­lás utáni napon jöt­tem rá a bajra, ami­kor a nyereménylis- tát meg akartam néz­ni az újságban. A lis­tát megtaláltam, de a betétkönyvet nem. Minderről azonban előzetesen nem tud­tam. Ezért volt az, én. A csodálatos álomlátás csak azért nem vált valóra, mert a feleségem, Hajnal­ka, akinek a nevére tavaly az ötezer fo­rintos nyereménybe­tétkönyvet váltottam, még jóval a húzás előtt a könyvecskéi likvidálta, és a pénzt ruházkodásra költöt­te .. • — És maga ezt nem tudta? — kérdeztem minden megrendülés, sőt a legcsekélyebb érdeklődés nélkül. — Hát hogy tudtam volna? Ha valaki bí­zik a feleségében, ak­kor az én vagyok. Uram, maga nem is­meri az én Hajnalká­mat, azt a szent asz- szonyt. Különben nem kérdezne ilyet, hogy mindjárt az álomlátás után autó­vezetési tanfolyamra jelentkeztem. Mert ha valamire inni le­het, iszok én előre a medve bőrére is. És mit gondol, mi tör­tént? — Nem tudom• — Honnan tudhat­ná? — mordult rám asztal-, illetve pult­társam. — Én se gon­doltam volna, hogy még ez is megeshet velem. Egy Balajti- val, egy ilyen épkéz­láb emberrel. Az elő­zetes orvosi vizsgála­ton mint alkalmat­lant elutasítottak az­zal, hogy színtévesztő vagyok, s különösen a vörös szín felismeré­sével állok hadilábon. A környék minden kocsmájának a csa­posai és a törzsven­dégei is tanúsíthatják, hogy kitűnően isme­rem a színeket. Még sohasem fordult elő, hogy az általam külö­nösen kedvelt vörös bort más színű borok­kal összetévesztet­tem volna. Próbál­nának nekem csak egyszer is egri bika­vér vagy burgundi vörös helyett homoki fehéret, szürkebará­tot vagy zöldszilvánit adni!... És megfor­dítva. De világos sör helyett se fogadnék el barnát. Csak egyet­lenegy esetben for­dult elő életemben színtévesztés: amikor a mostani felesége­met megismertem, bronzvörös haja volt rajta a legvonzóbb számomra• Nem sok­kal az esküvő után, egy alapos fejmo­sásnál a fodrásznál kiderült, hogy Haj­nalka hajának alap­színe tulajdonképpen őszes barna. Ez az egy színtévesztés azonban még nem le­het ok arra, hogy en­gem a gépkocsiveze­tésből kirekesszenek. Vagy nem így gon­dolja maga is, tisz­telt úr? — Nem vagyok szemorvos — szóltam, és magára hagytam a boldogtalan gépkocsi­vezető-jelöltet. Heves Ferenc '''•caaaaAAAAAAA/ mwjwws 'Hr Tulajdonképpen...?! Ezt a cikket is ezzel a bevezető mondattal lehetne kezdeni: Tulajdonképpen ar­ról van szó, hogy az utóbbi időben gyakran és sokszor feleslegesen vállal nyelvi szerepet szóban és írásban a címben idézett határozószó. A Petőfi rádió Falusi ran­devú című adásában mind a riporter, mind a riportala­nyok, amolyan „mindenre jó” nyelvi formaként éltek a tu­lajdonképpen szóalakkal. Csak egy példát annak bizo­nyítására, hogy valóban fe­leslegesen. A mondat így hangzott: „Tulajdonképpen vannak olyan szobák, ame­lyeket népi hímzésekkel dí­szítettünk.” A riporter kérdé­se is így formálódott: „Tu­lajdonképpen mi itt a ti fel­adatotok?” A válasz: „Hát, tulajdonképpen az, hogy itt legyünk” (?) Hogyan lehet elkerülni en­nek a határozószónak gyako­ri használatát? Ügy, hogy vá­logassunk ezekből a rokon­értelmű megnevezésekből, nyelvi formákból: eredetileg, szorosan véve, a maga való­ságában, a dolog lényegét te­kintve, lényegileg, valójában, voltaképpen, stb. A régi magyar nyelvben ez volt a szó fogalmi tartal­ma és használati értéke: birtokféle tulajdon gyanánt, a valakit illető tulajdonként. Ebből az is kitűnik, hogy a kifejezés alapja a maga. egyedül, a saját jelentésvál­tozatokat megnevező tulaj szóalak. Ennek természetesen semmi köze sincs a tulajdo­nos szóalakból rövidített tré­fás és inkább argotikus jel­legű tulaj hangsorhoz. Cikkeinkben sokszor szóltunk már arról is, hogy költőink finom érzékenységgel vers­ben is jelzik egy-egy feles­legesen használt nyelvi for­mával kapcsolatos kritiká­jukat. Ezt teszi például Kautzky Norbert is Tulaj­donképpen című költeményé­ben. Érdemes figyelmeznünk a versrészlet mondanivalójá­ra. Az is kitűnik belőle, hogy milyen beszédhelyzetben, s milyen nyelvi szerepre alkal­mas szavunk; de arra is ka­punk ösztönzést a költői so­rokból, mikor és hogyan kell lemondanunk e szóval való felesleges élésről: „Tulajdon­képpen, ez a szó, ami most érdekel./ Boncolgatom, tulaj­donképpen mit remél, aki megérti,/ Mit halogat vagy mit keres? Tulajdonképpen érdemes?/ Míg ideérek, nem tudom, mi indított,/ . Miért üvöltözöm, amikor tulajdon­képpen hallgatok?” Hallottuk már ezt a szó­lásszerű nyelvi formát ist Amolyan tulaj doniképpen-em­ber. Arra az okoskodóra, fontoskodom mondják, aki­nek kevés és igénytelen a mondanivalója, mégis sokai beszél, gyakran felszólal, és feleslegesen vitatkozik. Dr. P ’Ó7,sef ^A^AAAAAA/VWWWVWWWVWVW VWVWVWvWVSAAt i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom