Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-20 / 145. szám

A rózsák nem ismerik a statisztikát — Még van három évem, és ha hinni lehet a statisz­tikának, akkor aztán megúsztam... Lesz egy nyugodt évtizedem — mondta nagyon is komolyan és én tudtam, miről beszél. Az évről évre szaporodó és gyarapodó or­szág életfáján, valamivel feljebb a derekánál, alaposan megtépdesi egy félelmetes betegség az élet leveleit. A statisztika kimutatásai szerint — és a statisztika nagy úr, gúnyolódni lehet vele, mint a halállal, de éppen olyan kérlelhetetlen is — a 40—51 év közötti férfikor legalat­tomosabb és halált hozó veszélye, — az infarktus. A ha­lál évtizede ez a férfiak számára. A statisztika szerint _ Még van három évem, és ha hinni lehet a statisz­tikának, akkor megúsztam — mondja nagyon is komo­lyan és a reménykedés hangja csendül fel, mikor hozzá­teszi: — Lesz egy nyugodt évtizedem... G únyolódni mindig könnyebb. Kigúnyoltatva érzi csak igazán az ember, hogy nem minden riadtság hi- pochondria, mert még ez utóbbi is betegség. Ám tűnődni a dolgon és e férfikóron igencsak lehet és érdemes. Ügy is, hogy azon tanakodjunk, vajon e kor kórja a második ; világháborúban gyökeredzik-e? Hiszen a ma negyvenesek ! pendülő kamaszok, de már mindenképpen értő és nyílt; szemmel figyelő gyerekek voltak a nagy világégés idején, amely életben hagyva is halálra fertőzte őket egykoron. Vagy arról van-e szó csupán, hogy századunk eme utolsó negyede éppen azoktól követel meg legtöbbet, akik a be- érettség erejével tartják vállukon a jelent és tartják bi­zony még a jövőt majd csak a jövőben formázó nemze­déket is? Korával, bajával, örömeivel, de gondjaival együtt is. — Óvatosabban kellene élnünk, nem? — mondom. — Óvatosabban? — néz rám értetlenül és tudom, hogy ha ő fogalmazott volna így, én sem tekinthettem volna vissza másképpen reá. Csak így: értetlenül. — Még hogy óvatosabban. Hát mikor dolgozzék, tehessen valamit az ember, sokat és izgalmasat, ha nem éppen most... Éppen most: negyven és öt ven között is. Valahol olvastam és talán már idéztem is egy alka­lommal, hogy a béke legbiztosabb jele a gyász jelentés. Ha a halottat névvel nevezzük. Haljon meg bár ágyban >etegség, vagy országúton baleset miatt. Ha neve van a lalottnak, akkor _ béke van. Ha csak szám égy jelentés­ben, akkor az a Háború. Vietnamban, vagy most Libanon­ban, amikor az ember élete értéktelenné válik, mint az egyén élete, csak számok, adatok, tények lettek az embe­rek. Pontosabban: az emberi életek. A második világ­háborúban húszonévesek és ötvenesek hultak névvel és névtelenül, azonosítva és azonosíthatatlanul. Lettek belő­lük számadatok. „Rugalmas elszakadás közben csapataink ennyi és ennyi halottat, sebesültet vesztettek...” A Don- kanyar 200 ezerjének sem volt neve. Ma így hívjuk őket: ,A donkanyarbeliek”! Egy ember háláin tragédia, százaké katasztrófa, ezrek és ezrek halála a háború normális ál- apota. Amivel nem azt akarom mondani, hogy egy-egy corombéli halála nem tragikus ügy, hogy olyasféle osto­basággal akarnék bárkinek is vigaszt motyogni, misze- >-int nézze meg, mi van most Bejrútban. A halál olyan ermészetes, mint a születés és nem is mindig csúnyább. Bár a fájdalom elkíséri a legkésőbbi elmúlást is, ám nem mindegy, hogy kit mikor és miért gyászolnak. — ... hát mikor dolgozzék, tehessen valamit az em­ber? Sokat és izgalmasat... így Igaz. És úgy igaz, hogy nem lehet élni mindig megriadva, a statisztika számadatait intő jelként, vala­miféle piros tilos fénynek tekinteni az élet nyüzsgő ke­resztútjainál: Stop, ne tovább! Állítólag tíz százalékkal több fiúgyermek születik, és mire eljön a nyugdíjkorha­tár, már tíz százalékkal több a nő. Békeidőben is. Semmi fátum nincs ebben. Nem férfisors ez, amit a természet rútul ránk mért. A férfi meggondolatlanabb, szertele­nebb, több ital, több cigaretta és — esetenként — talán több munka és felelősség is az osztályrésze. Különben is, minden statisztika igaz, ám szellemi és jellemi alapállás, hogy mikor és ki, mit olvas ki belőle. Halottak napján gyertyafényárban úszik minden temető. — Uramég, mennyi a halott! — sóhajt fel a pesszi­mista az ezernyi gyertya láttán. És igaza van. — Uramég, mennyi az élő! — figyelmes: fel az opti­ústa a libegő, lobogó bágyadt fényű gyertyaerdőt égető mberhad láttán. És igaza van? Szerintem neki van igaza. ">edig a gyertyák száma egy és ugyanannyi mindkettőjük számára. Gyertyák és halottak? Gyertyák és életek! Elég erős északi szél fúj most. A nap ragyogóan süt kék égen. Megadóan hajladoznak fényzáporában a kert ‘ózsái az ablakom alatt. Tűzvörösek, habfehérek, illato­zók. Holnap, vagy holnapután elvirágoznak. De hát mi- -soda ember lennék és ember lennék-e egyáltalán, ha illatukat érezvén, színüket csodálván azokban a rőt avar szagát erezném ki, és a megtaposott, rottyant színeket látnám előre. Még van néhány napjuk, hát teszik a dolguk: hajla­doznak a szélben és boldoggá teszik azokat, akik érzik illatukat és látják színüket. Igaz, a rózsák nem ismerik a statisztikákat! A Szovjetunió népgazda­sága 1976—1080. évi fej­lesztésének fő irányai, amelyeket az SZKP XXV. kongresszusa elfogadott, egyebek közt kimondják: „Szibéria és Közép-Ázsia energiarendszerének az eu­rópai energetikai rendszer­rel történő egyesítését 500, 750 és 1150 ezer volt fe­szültségű elektromos főve­zetékek építése útján foly­tatni kell az ország Egysé­ges Energetikai Rendsze­rének kialakítását”. A Szovjetunió figyelembe veszi a testvéri szocialista országok szükségleteit is, amikor nagy mennyiségű villamos energia szállítását tervezi a szükségesnél több áramot álőállító kerületek­ből a villamosenergia- hiánnyal küszködő kerüle­tekbe. Ennek egyik meg­nyilvánulása, hogy több KGST-tagállam közösen építi meg a Vinnyicát Al­bertijával összekötő elekt­romos távvezetéket. I. Radeczky Lászlónak, az al- bertirsai pártbizottság tit­kárának dolgozószobájában ülünk. A pártszervezet ügyei­ről, a két mezőgazdasági ter­melőszövetkezet munkájá­ról, községrendezési tervek­ről folyik a szó. Túl a községen, Dánszent- miklós irányában nagy telje- sítményű elektromos alállo- mást építenek. Itt lesz az uk­rajnai távvezeték végpont­ja. Az alállomás területén lassan végeznek a földmun­kákkal. Nem kis dolog 800 ezer köbméter földet meg­mozgatni. Folyik az alapo­zás. A következő szakasz a támpillérek, transzformáto­rok, különféle szabályozó és ellenőrző készülékek elhe- lyezése, a szolgálati épüle­tek felhúzása lesz. Radeczky jól eligazodik a műszaki kér­désekben: még KISZ-es ko­rában részt vett az alsógödi alállomás építésében. — Nálunk a községben mindenkit érdekelt ez az építkezés. Tudják, milyen jelentőségű az ország szem­pontjából. A vezeték lehető­vé teszi Magyarországnak, hogy évi 4,2 milliárd kilo­wattóráról 7,5 milliárd kilo­wattórára növelje a Szovjet­unióból érkező energia im­portját. Számottevően meg­növekszik az ország, s követ­kezésképpen a mi községünk energiaellátásának bizton­sága ... Az áramvezeték valóban szokatlanul nagy teljesítmé­nyű. Mi, laikusok nehezen tudunk elképzelni 750 ezer volt feszültséget. A 220 volt azonban érthető számunkra: ilyen feszültség van minden lakásban. Mégis sok gond van az árammal, meg aztán nem árt elővigyázatosnak lenni, ha árammal van dolgunk. De 750 kilo volt! Miért kell ekko­ra feszültség? Albertirsai látogatásom után néhány héttel valóban alkalmam nyílt rá — mintha Radeczky László előre tudta volna —, hogy Vinnyicába, ebbe az ukrajnai területi központba utazzam. Ott több szakemberrel találkoztam, köztük Jurij Vigovszkijjal, az Elektromos Művek viny- nyicai területi részlegének főmérnökével. Ehhez a rész­leghez tartozik a vinnyicai alállomás és a 250 kilovoltos áramvezetéknek a területen áthaladó szakasza. A főmér­nök a következőket mond- 1 ta: — Több mint 12 esztende­je eredményesen működik a KGST XI. ülésszakának aján­lása alapján létrehozott Bé­ke Egyesített Energiarend­szer. Ebbe Bulgária, Magyar- ország, az NDK, Lengyelor­szág, Románia, a Szovjetunió (annak nyugat-ukrajnai rendszere) és Csehszlovákia energetikai rendszerei tar­toznak. A 220 és 400 kilovol­Albert­irsa— Viny­nyica •/ tos államközi vezetékeken nagyarányú energiacsere va­lósul meg. Az időbeli különb­ségek folytán több országban nem esik egybe a csúcsfo­gyasztás, ami lehetővé teszi a Béke Egyesülés résztvevői­nek, hogy manőverezzenek az erőművek kapacitásával, hogy megosszák egymással az energiát. Ezenkívül a Szov­jetunió és egyes partnerei között közvetlen vilamos- energia-export valósul meg. A KGST 1974-ben megtar­tott XXVIII. ülésszaka fon­tos határozatot hozott: a Bé­ke és a Szovjetunió Egysé­ges Energiarendszerének ösz- szekapcsolása alapján meg kell kezdeni az európai KGST-tagállamok Egységes Energetikai Rendszerének megteremtését. Ebben az irányban a Vinnyica—Al- bertirsa fővezeték megépíté­se az első lépés. — Mégis, vajon miért van szükség 750 kilovoltra? — tettem fel az engem régóta foglalkoztató kérdést Vi­go vszkijnak. — Minél nagyobb a fe­szültség, annál kisebb a szál­lításnál az energiaveszteség — magyarázta a főmérnök. — Ugyanekkor a szuper nagyfeszültségű fővezeték megépítéséhez jelentős beru­házásokra van szükség, nehéz tudományos—műszaki fel­adatokat kell megoldani, egyedi berendezéseket kell alkalmazni. A vezetéket közvetlenül a Szovjetunió és Magyaror­szág építi, Bulgária, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia — ahová ezen a fővezetéken jut el az ener­gia egy része — pedig áru- szállításokkal vesznek részt az építkezésben. A Vinnyica—Albertirsa fő­vezetéket 1978-ban kell üzembe helyezni. Az építők­nek számos nehézséggel kel­lett és még kell is megbir­kózniuk. A vezeték hossza szovjet területen csaknem 600 kilométer. Ukrajna hat területén halad keresztül, folyókat, vasutakat és mű- utakat keresztez, városokat és falvakat kerül meg. A fő­vezetéknek a legnagyobb ré­sze a Kárpátokban 500—1100 méter tengerszint feletti ma­gasságban húzódik. A 270 kilométer hosszú magyar szakasz a budapesti vasútvo­nal mentén halad. A fővezetéknek a részt ve­vő országok energiarendsze­reibe való bekapcsolásával létrejön egy új, mintegy 160 ezpr megawatt kapacitású rendszer — egyike a világ legnagyobb energetikai rend­szereinek. Az együttműködő államoknak az elektromos potenciálok egyesítéséből származó előnyei többszörö­sére emelkednek. A Szovjet­unió Magyarországnak szál­lított villamosenergia-nö- vekménye pedig egy 600 me­gawatt kapacitású erőmű üzembe helyezésével lesz egyenértékű. II. Jurij Vigovszkij, az Elekt­romos Művek vinnyicai terü­leti részlegének főmérnöke meghívott, hogy helikopteren repüljünk végig a Magyar- országra vezető 750 kilovol­tos áramvezeték fölött. Ter­mészetesen nem az egész vo­nal, hanem csupán — mint ahogy a főmérnök mondta — az ő „fennhatósága alá tar­tozó szakasz fölött. Az Elekt­romos Művek dolgozói rend­szeresen végeznek ilyen re­püléseket. Ha az ember végigrepül az áramvezeték felett, akkor már nemcsak az- értelmével fogja fel, hanem azt mond­hatnám, hogy közvetlenül ér­zékeli e létesítmény grandió­zus voltát. Minden támpillér, márpedig sok ezer van belő­lük • a vonalon, a műszaki gondolat egy-egy eléggé bo­nyolult alkotása. Masszív betonalapokba ágyazva tíz­emeletnyi magasságba nyúl­nak különböző alakú — hol téglalap, hol keskeny, hol széles, piramisra emlékez­tető (a domborzati viszo­nyoktól, vagy a támpillér technikai rendeltetésétől függően) vezetéktartó oszlo­pok. A széllökések ellensú­lyozására támasztékokkal megerősített, a rozsda ellen különleges festékkel védett vezetéktartó oszlopokat nagy zöld szigetelőkből kialakított füzérekkel és villámhárítók­kal látták el. Az oszlopok között enyhén ívelnek a ve­zetékek. ★ Visszafelé a vinnyicai ál­lomás mellett szállt le a he­likopter. Bizonyára mindenki látott már oldalról ilyen szerkeze­teket. Az avatatlanok szá­mára a vezetékek kaotikus fonadéknak tűnnek és ,nem keltenek különösebb benyo­mást. Az erőmű egészen más: magas csövek, gőzölgő kondenzátorok, gyártípusú hatalmas épületek, amelyek­nek ablakain át kiszűrődik a hatalmas turbinák zúgása. Az alállomáson minden mozdulatlan, néma, népte- len. Leonyid Kirin, a vinnyicai alállomás vezetője fogadott bennünket és bemutatta „gazdaságát”. Kiderült, hogy ez a gazdaság nem is olyan egyszerű: rengeteg — az áramvezeték támpilléreihez hasonló — oszlop, bonyolult kapcsolóberendezések, egy­millió kilovolt-amper kapa­citású transzformátorok és egyéb szerkezetek láthatók itt. A latizsini és a területen levő más hőerőművekből 330 kilovoltos, keletről, a Do- nyec-medencéből pedig 750 kilovoltos vezetékeken érke­zik ide a villamos energia. A vinnyicai alállomáson mind­ez egyesül, egységes nagyfe­szültségű energiává alakul át és tovaáramlik a magyar ha­tár felé haladó új fővezeté­ken. Eleinte, még 1973-ban az alállomás helyi szükségletei­nek kielégítésére — 330 kilo­voltos feszültségre — kezdték építeni. Tavaly aztán a 750 kilovoltos nemzetközi áram­vezeték létesítéséről megkö­tött több oldalú megállapo­dásnak megfelelően felsze­relték itt a 750 kilovoltos fe­szültségre tervezett elosztó­berendezés első csoportját. Most a már kész alapokra a második ugyanilyen csopor­tot szerelik. Ez nyilvánvalóan előbb készül el, mint az al­bertirsai alállomás, s egyelő­re Ukrajna nyugati területei­re továbbítja az energiát. Vigovszkijjal és Kirinnel beszélgetve megtudtam, hogy a vinnyicai és az albertirsai alállomásokat — a közbülső nyugat-ukrajnai alállomás- hoz hasonlóan — a legmo­dernebb technikai követel­mények figyelembevételével építik meg. Ez a transzfor­mátorok, a kapcsolók és egy sor biztonsági berendezés konstrukciójára is vonatko­zik. Egyebek közt a vinnyi­cai alállomáson úgynevezett reaktorberendezéseket sze­relnek fel. Ha valamelyik ve­zetéken a terhelés előre nem látott csökkenése következik be (kilép egy nagy fogyasztó), akkor ezek a berendezések önműködőleg csökkentik a vezetékben a feszültséget, egyébként a hálózatban más fogyasztókra nézve veszélyes ugrás következnék be. — S mi van az ellenkező esetben, amikor hirtelen meg­emelkedik az energiafogyasz­tás? — kérdeztem Kirintől. — Ez már a prágai irányí­tóközpontra tartozik — vála­szolta a főmérnök. — Az ott ügyeletes szolgálatot teljesítő szakembereknek lehetőségük van arra, hogy a villamos energia áramlását a rendszer terhelésingadozásaitól függő­en szabályozzák. Annak mér­téke szerint, ahogy a nap já­rása a KGST-tagállamokban minden időzónában kialakít­ja az esti és reggeli csúcsfo­gyasztást, a délutáni és az éj­szakai fogyasztáscsökkenése­ket, a különböző erőművek energiáját azokra a helyekre irányítják, ahol a legnagyobb a kereslet... Előfordul azon­ban, hogy a fogyasztás min­denütt egyidejűleg szökik fel. Ez olyankor fordul elő, példának okáért, amikor egy- egy fontos politikai esemény, vagy érdekes sportmérkőzés miatt az Intervízióhoz tartozó minden országban az embe­rek tízmilliói egyszerre kap­csolják be a tv-készüléket. Egy tv-készülék — semmiség, ötvenmillió készüléknek vi­szont egy egész bratszki vízi erőmű kapacitására van szüksége. A fogyasztás ilyen megugrásával számolva az irányító központ idejében gondoskodik tartalékkapaci­tások bevetéséről. Leonyid Kirinnek elmon­dottam, hogy találkoztam Radeczky Lászlóval, Albert­irsa község pártbizottságának titkárával és hogy Radeczky szeretne baráti kapcsolatokat teremteni Vinnyicával. — Tolmácsolja üdvözletün­ket Radeczky elvtársnak és honfitársainak — mondta a vinnyicai alállomás vezetője. — Mi is mielőbb szeretnénk kapcsolatba kerülni Albert­ijával. Szívesen olvasnánk Radeczky elvtárs levelét ar­ról, hol tartanak a munká­ban kollégáink az albertirsai alállomáson. JURIJ GONCSARUK, az APN tudósítói» I I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom