Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-18 / 143. szám
JlreL.iseiiiéiifeLMet...tsenitaieLMek... 1 , map Kritikaiéi 1976. június 18., péntek A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél 83.15 — nyugszik 10.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ARNOLD nevű kedves olvasóinkat! Az Arnold név ófelnémet eredetű. Jelentése: „igazgat, irányít". Száztíz évvel ezelőtt született századunk legkiválóbb orvosegyénisége, a modern veseélettan és vese- kórtan nemzetközileg elismert szakembere. Korányi Sándor orvosprofesszor. Orvosi oklevelét 1888-ban szerezte Budapesten, s a következő évtől atyja klinikáján működött, ahol 1895-ben adjunktus lett. • Néhány év múlva a Stefánia gyermekkórházban az ideggyógyászat rendelöorvosa. később az István kórház belgyógyászati diagnosztika, majd a következő évtől a bel- orvostan tanáraként működött: amikor 1936-ban nyugdíjazták. klinikáját is feloszlatták. A sok hazai és nemzetközi tudományos elismerésben részesített Korányi professzor határozta meg elsőként a veseelégtelenség fogalrhát, s vezette be az annak megállapítására szolgáló vizsgálati eljárást, a vér és a vizelet fagyáspont-csökkenésének mérését. E módszerével megszilárdította az úgynevezett funkcionális szemléletet. Alapvető tevékenységet fejtett ki a vesebetegségek gyógyítása terén. Kutatásai nagymérékben tisztázták a vizenyő keletkezésének mechanizmusát is. Időjárás: Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, főként szórványos záporral, a többfelé élénk, időnként erős északi, északríyugati szél csak lassan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. Ülést íarlott a megyei KlSZ-bizottság Kiss Sándor első titkár vezetésével csütörtökön délelőtt ülést tartott Egerben a KISZ Heves megyei' Bizottsága. A napirenden többek között megvitatták az 1975—76. évi politikai képzés tapasztalatait. szó esett a tájékoztatás eredményeiről, majd pedig az 1976-os esztendő gazdasági feladatainak a fiatalokra vonatkozó egri végrehajtásáról. Közös pályázatot hirdetett az elmúlt évben Eger város Tanácsa és az ' Építésügyi Minisztérium Eger belváros igazgatási negyed tervpályázata cím alatt. A pályamunkák beadási határidejének lejártáig, 1975. decemberéig összesen 40 terv érkezett be. Ezek közül a bíráló bizottság tízet talált jutalomra, illetve megvételre alkalmasnak. Miután a pályaműveket a Magyar Építőművészek Szövetségének már bemutatták, Az Egri Kamarazenekar sikere A kamarazenekarok országos fesztiválját kétévenként rendezik meg Veszprémben. Ide a neves együttesek közül a, legjobbakat hívják meg. Június 12., 13. és 14-én nyolc zenekar kapott belépőt, köztük az egriek is. A Farkas István karnagy által dirigált gárda Corelli-, Mozartéi Soproni-műveket adott elő. Kiegyensúlyozott, szín. vonalas teljesítményüket igen nagyra értékelte a Farkas Ferenc. kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző átlal vezetett zsűri. Döntése értelmében az egriek Mozart D-dúr diverti- mentóját adták elő a június 13-i gálaesten. Ilyen elismerésben csak a tatabányai, az óbudai és a nyíregyházi csoport részesült. Jcgcsőelhárítás MHSZ-aktívaértekezlet Egerben Június közepétől — a kilövőállomások teljes felépítése után — Baranyában elkezdi munkáját a rakétás jégesőelhárító rendszer, és megkezdődik a kísérleti védekezés. A pécsi, a mohácsi és a siklósi járásokban működő tizenegy kilövőállomás munkáját a Tenkes-hegyi meteorológiai rádiólokátor irányítja. Képünkön: a kilövőállomások egyike Kisbud- mér térségében. ' - *vv.*r (MTI Fotó — Bajkor József - KS) EGERBEN este 7 Órakor csapodar madArka SHAKESPEARE BÉRLÉT Egerben a Fegyveres Erők Klubjában került sor az MHSZ egri járási aktívaértekezletére, melyet Habasi István, a megyei és járási utóképzési bizottság titkára nyitott meg. Köszöntötte a községi párt- és KlSZ-szerveze- tek, tanácsok, intézmények vezetőit, a meghívott aktívákat, vendégeket, köztük Le- zsák Lászlót, a járási pártbizottság osztályvezetőjét, Tóth Györgyöt, az MHSZ Heves megyei titkárát' és Kiss Barnabást, a KISZ egri járási titkárát. Ezután hangzott el Dudás József beszámolója az elmúlt években elért eredményekről, értékelése a végzett munkáról. Az egri járásban összesen 39 lövészklub, valamint két tartalékos klub működik. Ezek közül a Mátravidéki Fémművek klubja foglalkozik csak versenysporttal. A klubok döntő többsége együttműködve az állami és társadalmi szervezetekkel, sikerrel végzi szervezeti és politikai tevékenységét, segíti a honvédelmi nevelést, az if- júgárdisták képzését és az iskolai honvédelmi oktatást egyaránt. A járási titkár Szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban, néhány helyen — többek között Istenmezején, Bekölcén és Egerbaktán — a nem megfelelő színtű tevékenység miatt személy- cserére került sor a klubokban. A továbbiakban megállapította, hogy sokat javult az agitációs és propaganda- munka, a tanfolyamokat jól felkészült előadók vezetik. Észrevételezte, hogy a jövőben még több szemléltetőanyagra lesz szükség az oktatásban, s ezt a klubok igénylik is. Nem kielégítő még az MHSZ-élet, a Lobogó A tárgyalóteremből Jogerős ítélet a szűcsi emberölés bűnügyében és a Néphadsereg című lap előfizetőinek száma, ezért a szervezésre a klubok vezetőinek nagyobb gondot kell fordítaniuk. Sikerrel hajtották végre az általános honvédelmi nevelő munkát, a tartalékos tisztek tájékoztató és kötelező oktatásának szervezését, valamint az általános iskolákban a modellezők alap- és középfokú szakköreinek szervezését. Tömegsportban is figyelemre méltó eredményről tájékoztatta Dudás József a megjelenteket. Az ÖHV- és a HKL-versenyeken évente több mint harmincezren szerepeltek a járásban, s ez a szám tovább növelhető, ha a klubok szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a KISZ- alapszervezetekkel, sportkörökkel, iskolákkal. A következő esztendő feladatairól szólva többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a klubok a rendelkezésükre bocsátott anyagi és technikai eszközökkel ésszerűen, takarékosan gazdálkodjanak. A beszámolót követően a résztvevők megvitatták és kiegészítették az elhangzottakat. tegnap, június 17-én sor került a tervek egri bemutatkozására is. A tervrajzokat és a makettekről készült fényképfelvételeket a városi tanács vb-termében Zámbori Ferenc osztályvezető főmérnök mutatta be a városi és a megyei tanács képviselőinek, akik közt ott volt Schmidt Rezső, a városi párt- bizottság első titkára és dr. Pápay Gyula a megyei tanács vb-titkára is. Elöljáróban dr. Varga János, az egri városi tanácselnöke szólt röviden a pályázat jelentőségéről, majd Zámbori Ferenc elmondta, a tervező kollektívák figyelembe vették a reális bővítési lehetőségeket, ennek során tekintettel voltak mind az igényekre, mind a korszerű építészet követelményeire, s több jó megoldási lehetőséget hoztak. A beérkezett pályázatok közül egyet 80 ezer forintos első díjjal, kettőt 60 ezer forintos második díjjal, további egyet pedig 50 ezer forintod harmadik díjjal jutalmaztak. Ezek és a további díjak mellett több szakember tetszését nyerte meg az a pályamunka, amelyet 45 ezer forintos díjban részesített a bírálóbizottság. A bemutatott pályaművekről számos hasznos észrevételt mondtak a megjelent megyei és városi vezetők és az építészek, s valamennyien egyetértettek abban, hogy e tervek jó alapot nyújtanak a belvárosi igazgatási negyed korszerű, a régit mintegy megszüntetve megqrző új képének kialakításához. Gyöngyösön — a Kossuth L jós utca és az Egri út sarkún — évekig rendezetlen közterületen ,,parkoltak” az autóbuszok, ts tehergépkocsik, és a személyautók, míg valakinek egy széf eszébe jutott, hogy — ha másért nem, hát a közeli sporttelep hét végi labdarúgó-mérkőzéseire mind nagyobb számban járművön érkező vendégek kedvéért — megfelelőbb várakozóhelyet kellene itt kialakítani. Az elhatározást tett is követte: betonoztak, aszfaltoztak, eltüntették a gödröket, a sarat, szegéllyel vették körül a területet. Jó ideje már ennek, de a programmal tulajdonképpen máig sem végeztek teljesen. Ügy tűnik, hogy a parkírozóhelyen „parkol”, megállt a lelkes munka is. A burkolaton ugyanis törmelékkupacok, építési anyagok maradványai, amelyek sem a létesítménynek, sem pedig a lakónegyednek nem válnak díszére! S egyébként is meglehetősen rendezetlen most is ez a környék, kevésbé simul a sok szép házhoz, ami errefelé az utóbbi evekben született. Amit — észre kellene venniük másoknak is! (—ni) Ifjúsági park a Mecsek alj án A városi tanács az egyik legszebb parkot — a Baio- kány-ligetet — adta át erre a célra a fiataloknak. A Zsolnay gyár melletti ligetben újjávarázsolták a tavacskát és parkosították a környéket, így hangulatos környezetben alakítják ki az ifjúság új művelődési, szó» rakozási intézményét. Az ifjúsági . park égési» éven át működik majd. A kiállított tárgyak szúrósak kaktuszok-minden mennyiségben Szúrós, ám ezernyi színben pompázó „tárgyai” lesznek a Budapesten, június 19- én megnyíló országos kiállításnak. amelyen Heves megyét is a hobbysok nagy tábora képviseli majd. A kaktuszgyűjtők adnak randevút egymásnak a Kertészeti Egyetemen, hogy bemutassák a legszebb — és a nálunk legritkább — növényeket. A hónap végén záruló kiállításon nemcsak a közönség, a látogatók sokasága lesz a nyer_ tes. hanem a gyűjtők tábora is: a bemutatóval egyidőben cserealkalmakat biztosítanak a gyűjtőknek, s a szakemberek tanácsokkal látják el az érdeklőd őr-et. VWWWWW^WWWVWA^SftWVWVWWVWVWWWWWWVWWAVWVW\\W\AVWVWWW«AWWAA« EGEKBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőbe.'.. (Telefon: li-10.) Rendelés gyermekek részére Is. GYOyr-vbsdi'T- i9 órától szombat reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Annak idején több ízben is foglalkoztunk lapunkban azzal a bűncselekménnyel, amelynek során Pintér József 58 esztendős rokkant nyugdíjas. szűcsi lakos megölte feleségét, Fácán Rozáliát. A házaspár áldatlan körülmények között élt, gyűlölet, ret_ tegés jellemezte a családi légkört. Ebbfen elsősorban az italozó, garázda életmódot folytató férj volt a hibás. Pintér József ellen 1959-ben súlyos testi sértés miatt hoz. tak ítéletet (az öccsét bántalmazta). 1970 decemberében pedig emberölés bűntette miatt emeltek ellene vádat (az öccsét ölte meg), de ez alól a Legfelsőbb Bíróság jogos védelem címén felmentette. 1975. november 2-án búcsú volt a községben és Pintér József eléggé italos állapotban hazatérve, a lakás nyári konyhájában a földön fekve találta ugyancsak ittas feleségét (az embertelen életkörülmények miatt Pintér Jó- zsefné már hosszú évek óta az italban keresett menedéket). Az asszony az eséstől a fején megsérült. Pintér ahelyett, hogy segítséget hívott volna, karót ragadott, és addig ütlegelte a feleségét, amíg az el nem veszítette az eszméletét. Az asszony rövid idő múlva aztán belehalt ‘súlyos sérüléseibe. Az ügyet első fokon az Egri Megyei Bíróság büntető- tanácsa tárgyalta. Pintér Jó- ; zsefet emberölés bűntette mi- ’ att 13 évi, szigorított börtönben letöltendő szabadság- '• vesztésre ítélték, mellékbüntetésül pedig nyolc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A bíróság az ítélet 1 indokolásában kiemelten sú- ; lyosbító körülményként ér- j tékelte a kegyetlen, követke- zetes elkövetési módot. a bűncselekmény nagyfokú 1 társadalmi veszélyességét, a 1 vádlott erőszakos, iszákos I életvitelét, és azt a tényt, i hogy legközelebbi hozzátar-1 tozójának. a feleségének az ! életét oltotta ki, aki két; gyermeket nevelt fel. Enyhí- \ tő körülményként mérlegel- ! ték Pintér József rokkant és ! előrehaladott tüdőbeteg álla- : potát. Fellebbezés folytán az ügy : a Magyar Népköztársaság; Legfelsőbb Bíróságához került. ahol az elsőfokú ítéletet megerősítették és ez által : az ítélet jogerőre emelkedett. ; k. g. Mióta van ott? Nem lehet régebben, csak azóta, amióta az Abasárra vezető utat felújították. Másfél éve? Akkor alakították ki ezt a kis kitü- remkedő szigetet, amelynek egyik végén a tábla jelzi: autóbusz-megálló. r A táblával szemközti oldalán az útnak egy vedlett öreg épület, valamikor jobo napokat láthatott, annak idején nagyon büszkén mutogathatta emeletét és zsugori féltékenységgel óvhatta öblös borospincéjét. Ma már olyan, mint egy kopott koldus, az ember a legszívesebben egy forintot nyomna a mai kába, ha lehetne az épületnek a markába nyomni alamizsnát, azzal a fontoskodó megjegyzéssel: —, Aztán ne italra költse ám! Ennek a háznak a lakói tették oda azt a széket az autóbusz-megállóba vagy annak a távolabbi, a völgy felé eső részén lévő. fák között megbúvó, cserepes házacskának a lakói, akik ziháló lélegzettel kaptatnak fel ide a meredélyre, hogy időben érkezzenek? Aztán csak szeretnék kifújni magukat addig, A szék amíg a zúgó, hörgő masina megérkezik. Mi lenne kényelmesebb hely, mint ez a régi, színehagyott karszék? Micsoda összkomfortot teremt egy ilyen jobb sorsra érdemes bútordarab ott, az út kies részén, messze a lakott területektől, a szőlőkkel borított dombhátak menedékén. Biztosan idősebb emberek élnek ezekben a nem éppen friss vakolatú házakban, nekik kell a szék az autóbuszra várás elherdált, elté- kozolt perceiben. A szék azonban nem büszkélkedik a helyén. Inkább szomorkodhat, búslakodhat, talán még szégyenkezik is. Megkötözték. Otromba, vaskos kötelek szólítják oda a hátrészét a vaskorláthoz. Mintha pellengérre állították volna, és nehogy meg tudjon szökni a mocskolódók kaján dühe elől. Pedig nem ezt érdemelné, hiszen ö csak jót tesz most is, jót tett eddig is, egész életében csak jót tett az embereknek. Dehát ilyenek az emberek. Még olyan is akadna közöttük. aki fittyet hányna érdemeire, semmibe venné büszkeségét, rátartiságát, hiszen ő nem akármilyen szék, hanem igazi karszék, amit neves mester alakított ki annak idején nagy szakértelemmel. Ilyen karszék nem került ám akárhová azokban a szigorú időkben, mert nem tellett rá akárkinek. És azóta? Micsoda puffos, cuccos, pöffeszkedő, csupa brokát és bársony bevonatú székek, mit székek, fotelok kényesked- nek már mindenütt. Semmibe sem veszik a szolgálatban megöregedett elődeiket, ősüket, gúnyosan mosolyognak is rajta, amikor a tehertaxi- kon elvonultatják őket itt az úton, a régi szék előtt, amit féltő kezek odakötöztek a vaskorláthoz. De azért ő még mindig az, aki volt, még mindig az emberek kényelmét szolgálja, az ő érdeméből lett összkomfortossá egy vasoszloppal jelzett autóbusz-megálló Gyöngyös és Abasár között. Ez sem akármi. (gmf) Mimsöai A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS — Kladla a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZ1US FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (PL: 33. 3301) Telefont t2-73. 20-29. 24 44. $200 Gyöngyös. Rózsa u. \. 11-697 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u 3 <Pf.: 23. 3301) Telelőn: 12-68— Terlesztl a Magyar Posta. Előfizetési dll egy hónapra: 20.- Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Vincellériskola utca 3. szám. Igazgató: SÓLYMOS JOZ.SEF. 4 Tervrajzokon, maketteken a jövő egri belvárosa „Parkol” a munka is?