Népújság, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-17 / 142. szám
f Ilim MíjllWIIIMilllHiPIIII kfmuéáfa 1976. június 17., csütörtök A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél 23.51 — nyugszik 9.40 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon A L I D A nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája az ófelnémet s,Adelheid” volt, melynek jelentése: „nemes viselkedésű". Negyvenöt évvel ezelőtt Endresz György és Magyar Sándor, az első magyar óceánrepülők (előző nap az amerikai Harbour Grace-ből, elindulva), gépükkel szerencsésen földet értek Bicskén.. A magyar repülés fejlődéséért különösen Endresz György tett sokat, aki már az első világháborúban tábori repülőként vett részt és sikeres akcióiért több magas kitüntetést is kapott. Az első világháború befejezése után a Magyar Aero Express, majd a német Junkers művek berepülő pilótája, később pedig a Magyar Aero Szövetség ok- tátótisztje volt. Az Amerika és Magyarország között tervezett óceánrepülés szervező bizottsága 1930-ban őt kérte fel vezető pilótának. Gépével 1931. június 16-án az egyesült államokbeli Harbour Grace-ből repült fel Magyar Sándor navigátorral és az Atlanti-óceánon át sikerült leszállás nélkül Bicskéig repülniük. Társával együtt ezzel elnyerte Rothermere lord tízezer dolláros diját. Endresz György 1932. május 21-én Vitai Gyula navigátorral Rómába repült az óceánrepülők kongresszusára, de littoriai repülőtéren a gép lezuhant és mindketten életüket vesztették. Időjárás: Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, elszórtan záporral, élénk, időnként erős északnyugati, északi, szél. Hűvös, szeles idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. 32 aranyérem Szekszárdim Országos győztes: az Eger-Gyöngyös vidéki Pincegazdaság Szomjaznak a szőlőskertek a Mátraaljai) Fő a biztonság! Azzal fogadott Nádasdi Kálmán elnök, a gyöngyösoroszi Február 24. Tsz-ben, hogy nagyon kell az eső, mert vége lesz a szőlő virágzásának. A legutóbbi csapadékos napok az utolsó pillanatban érkeztek meg. Segítettek valamit a takarmányon, de jobb lett volna az a víz is egy korábbi időszakban. — Eddig összesen 2500 mázsa szálastakarmányt gyűjtöttünk be; vörösherét 38 hektárról, lucernát 16 hektárról és a 44 hektáros szarvaskelepből is már 10 hektárt levágtunk. Ha minden jól megy. akkor ezer mázsa szálastakar- mányunk megmarad a jövő évre is. Kell is nagyon, mert vásárolni akarnak még 110 - borjút, azokat addig tartják, amíg héthónapos vemhessé- get el nem érnek, aztán tenyésztésre értékesítik. A szálasokat Hemster-ko- csikkal szállították be, hideglevegős szárítóval szikkasztották meg, hogy a kazlakban elmaradjanak, semmi se vesz- szen belőlük kárba. dig az elképzeléseink — ösz- szegezte a végkövetkeztetést Nyitrai Ákos. — Árváim, ez most a bűvös szó — tudjuk meg az abasári Rákóczi Tsz elnökétől, Rudas Sándortól. — Erre volna nagy szükségünk, mert az oltványainkat elpusztítják a lótetűk. Arvalin azonban az egri AGROKER- nél sincs, az embereink tehát a nyakukba vették az országot. Hatmillió oltvány sorsa forog kockán. Most kezdték el ezeknek a második locsolását. A 270 hektárnyi termő szőlőkben jó közepes termés mutatkozik, ezt kellene megőrizni. De az eső, az eső! Ha a sárhegyi Szent Anna-tó környékét nem minősítették volna természetvédelmi területté, akkor a szőlők tekintélyes részét onnan tudták volna öntözni, így marad a Benepatak, de abból csak 30—40 hektár kaphat vizet. Három Kertitox-szal permeteznek most, húsz személy dolgozik a Sárhegyen és a Cibike-dűlőben, a Csókásiban szintén ugyanennyien. A hajtásokat igazítják, á huzalok közé. Pálosvörösmarton húsz férfi az oszlopokat, a karókat és a huzalokat szedf rendbe a szőlőkben, míg az új telepítésű szőlősorok között tíz asszony hóról és a követ szedi össze. Nehezen munkálható talaj ez. A lovaknak és a juhoknak már kazlakban a réti széna, amit 120 hektárról gyűjtöttek be. Nagyon fontos, hogy néhány napon belül legalább 60—70 milliméternyi eső hulljon a földjeinkre —foglalja szavakba legfőbb óhaját a tsz elnöke, Rudas Sándor. Tegnap esett, de még bőven „fér” a földbe csapadék. (gmf) A közelmúltban Tolna megye székhelyén, Szekszárdon reiídezték meg a 15. országos borversenyt. A nagy seregszemlén Heves megye legjobb borai is részt vettek. A zsűri értékelése alapján a Mezőgazdasági és Élelmezés - ügyi Minisztérium közzétette a nyertesek névsorát. Az országos borverseny ab- szplút győztese az Egér- Gyöngyös vidéki Pincegazdaság lett, melynek vörös és fehér borai összesen 32 aranyérmet nyertek. Mint Dancz Pál igazgatótól megtudtuk a legnagyobb sikert és szakmai elismerést a hat különböző évjáratú egri bikavér szerezte. A kimagasló eredmény egyedülálló a pincegazdaság történetében, amely elsősorban a negyedik ötéves tervben megvalósított műszakitechnológiai fejlesztés eredménye. Súlyoi Imi leset Besenyőtelken Szerdán délelőtt a 3-as számú útvonal besenyőtelki szakaszán súlyos közlekedési baleset történt. Tóth Imre 29 éves gépkocsivezető, bihar- nagybajomi lakos, a Volán 6-os számú Debreceni Vállalatának tehergépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője és utasa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A vizsgálat folyamatban van. Ä gyöngyösoroszi Mátra Tsz-ben Nyitrai Ákos agro- nómus arról, tájékoztatott, hogy a 263 hektárnyi szőlőben száz asszony válogatja a hajtásokat, tisztítja a törzset. Ugyan kevesebb a fürtök szó* ma a tőkéken, mint ameny- nyi volt tavaly, de jó közepes termésre számítanak. Minden akkor derül ki, ha a virágzás befejeződött. Eső kellene még most, a virágzás előtt. De az nagyon kellene. A szőlőkben szovjet gyártmányú tőkekerülgető kulti- vátorral lazitják a talajt, a gyomok ellen pedig vegysze- reztek. A terület kétharmadát már másodszor is levegysze- rezték. Van a veszprémi MEZŐ- GÉP-nek egy nagyszerű gépe, a Novatur, ebből négy járta a tőkék sorát, és szórta a permetlét a lombozatra. Már háromszor permeteztek. A permetlét egy olyan gép segítségével állítják elő, amely a munkások védelme szempontjából sokkal jobb, mint minden más, korábbi módszer. ■— Ha a terveinket és a pillanatnyi állapotokat vetjük össze, azt mondhatjuk: egv az egyben valósultak meg edEgyüttes ülést tartott a Thorez és a Gagarin MSZMP végrehajtó- bizottsága A Thorez bányaüzem és a Gagarin Hőerőmű párt-végrehajtóbizottsága együttes ülésen vizsgálta meg tegnap, hol tartanak a megyi párt- vb tavalyi határozatának végrehajtásában. A két vállalat gazdasági vezetői adtak tájékoztatást arról, hogyan valósítják meg az együttműködést a legkülönbözőbb területeken. Hangsúlyozták, az egymás munkája iránt érzett felelősségnek és segítőkészségnek is nagy része volt abban, hogy a bánya is, az erőmű is teljesítette a múlt év IV. és a mostani esztendő I. negyedévének tervét. Ifjú katonazenészek Egerben Már hagyománnyá vált az, hogy a Magyar Néphadsereg Központi Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskolájának növendékzenekara kéthetes nyári gyakorlatát Egerben tölti. A fiatalok szerdán érkeztek Egerbe, s ma délután fél hatkor már a Dobó téren adnak egyórás térzenét A két hét alatt — általában délutánonként —■ hét alkalommal szólaltatják meg a fúvószeneirodalom klasszikusait a Dobó téren és a Bazilika előtt A volt egri érseki istálló tetejét is helyrehozzák. Abban a, tempóban, amit bizonyos alkalmakkor el lehet érni. ha esetleg nincs ott az építésvezető, vagy valaki. Például szerdán, a kora délutáni órákban — lehetett vagy fél kettő — egy szakmunkás tekintélyes léccel a kezében igaz pásztor módjára terelgette a járókelőket a Foglár utca eme részen, mert a tetőn dolgoznak. Felküldte a járdára az arra alkalmas gyalogosokat, figyelmeztetve a tetőn leselkedő veszélyekre. E sorok írója hosszú perceken keresztül leste a veszélyt. Hat ember ült a léceken, s ha veszély volt, az csak őket fenyegette, hogy netán leesnek. Ültek, s odalent a pluszmunkatárs csak terelgette egyre a járókelőket. „Vigyázat, a tetőn dolgoznak .. Tudniillik ő nem láthatta, hogy a tetőn nem dolgoznak. k. g. Embléma a gyűrűn Megbecsült törzsgárdatagok Húsz évvel ezelőtt léptek be az Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdasághoz azok a dolgozók, akik — mint törzsgárdatagok — az idén megkapták a vállalat emblémájával díszített aranygyűrűt A most köszöntött húsz dolgozóval együtt immár százan viselik a törzsgárdatagoknak járó gyűrűt. A vállalat állományának több mint a fele a törzsgárdához tartozik már: csaknem 450-en megkapták a bronzjelvényt, s 330-on fölül van azoknak a száma, akik az ezüst fokozat viselésére jogosultak. A pincegazdaságnál egyébként anyagilag is megbecsülik a régi dolgozókat A törzsgárda tagjai havonta bérpótlékot kapnak, ennek az összege a fokozatok arányában megállapítottak szerint emelkedik. MHSZ-aktívák járási értekezlete Füzesabonyban Játszásiból EGERBEN ESTE 7 ÓRAKOR 2SAPODÄB MADÁRKA MOLIÉRE BÉRLET + ORVOSI 1 íiOVELET J1 EGERBEN: 19 órától péntek ; reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától péntek reggel 7 óráig, a Széchenyi ‘ u. 1. szám alatti rendelőben, Nagyon akarta magát tartani, de nem sikerült. A könnyei úgy hullottak, mintha itatni akarta volna az egereket. Nagyon szégyellte a gyöngeségét. Pont ő nem tud parancsolni magának, aki mindig arra volt büszke, hogy bányászszív dobog a bordái alatt? Ezt tanulta a külfejtésnél annak idején, a gépe vezetőfülkéjében? — Mi van. Fekete, mi történt veled? Megdermedt. A főápolónő hangját azonnal megismerte. Teljesen vége lett. Pillanatok alatt összeomlott. És dőlt belőle a panasz, hogy ezt nem lehet bírni tovább, a betegek kiszekírozzák a világból, akkor sem tud a kedvükben járni, ha a szívét teszi ki miattuk és értük. Megy vissza a külfejtésbe, a gödörbe, zárta le a sort. A főnővér sző nélkül végighallgatta, aztán jobb tenyerébe fogta az arcát, babusgatva, kedveskedve, testvéri módon. — Tudod, Fekete, ezt nem igy kell csinálni, hanem csak úgy játszásiból. Mint gyerekkorodban, amikor olyannak láttad a világot magad körül, amilyennek akartad. A zsíros kenyér kacsasültté lett egy pillanat alatt, a vá sott sámli sebesen sikló repülővé, a piszkos kis szok- nyácska pedig nehézselyemként fogta körül a derekadat, mert te így képzeltedbe így akartad. No, így kell ezt most is, Fekete, csinálj úgy, mintha minden ágyban az anyád, az apád, a testvéried, a rokonod feküdne. Érted, ugye? Mert ez másként nem megy, Fekete, hallod? Hüppögött, bólingatott, de nagyon figyelt minden szóra. Pillanatok alatt lepergett előtte egész élete, az a néhány évvel ezelőtti perc is, amikor a Vöröskereszt helyi megbízottja odament hozzá, hogy vegyen részt az önkéntes ápolói tanfolyamon. Nem kérette magát. A tanfolyamot nagyon szorgalmasan végigcsinálta, ott támadt kedve ahhoz, hogy élete egész ideje alatt az embertársaiért tegyen, segítsen nekik bajukban, enyhítse kínjukat, szárítsa könnyeiket. — Maga akar ápolónő lenni? De hiszen ahhoz érettségi kell. Előbb a tanfolyamot végezte el szép eredménnyel, aztán a gimnáziumba iratkozott be, ha már kell az érettségi is. Hát akkor hadd • legyen meg az is. Ne mond- j hassa senki, hogy egy vala- • mikori bányász, egy gépke-' zelőnő erre nem képes. Aztán úgy alakult a sorsa, '• hogy jött a család is. Amikor ! már a tankönyvektől arra is < jutott ideje, hogy „a népese- déspolitikai határozat végrehajtásában aktív részt vállaljon”. Ezt a bikkfa-ízű sző-! veget olyan szívesen szokta < mondani, szerette látni a < meghökkenést a mások ar- í cán, ahogy tágra meredt < szemmel hallgatták, mintha < hinni sem akarnának a fü-' lüknek. Mindig volt hajlama a jő- < kedvre, a játékra. Játszásiból? Most is ját-< szásiból? Csakugyan, úgy! lesz a legjobb. Ahogy eddig ■ is, élete minden részében < tette: gyerekesen játékos jó-! kedvvel. Másként nem is ér- ■ demes élni. Egy pillanat alatt elapad-1 tak a könnyei. Már nyílt is! a mosoly a szája szélén, és < hirtelen akkorát cuppantott ■ a főnővér arcára, hogy az i hangosan kuncogni kezdett. — Köszönöm! Már ott sem volt. (gmf) (Tudósítónktól) A füzesabonyi járási honvédelmi aktíva értekezletére a járási pártbizottság nagytermében került sor, ahol megjelent többek között Magyar Gyuláné, a járási pártbizottság munkatársa, Joó Sándor ezredes, az MHSZ főtitkárhelyettese és Tóth György, az MHSZ Heves megyei titkára. Az értekezleten Kiss Ottónak, az MHSZ füzesabonyi járási titkárának tájékoztatója hangzott el a járás elmúlt négy évi munkájáról. Többek között elmondotta,, hogy jelenleg 19 lövész-, hat’ tartalékos, egy rádió- és egy modellezőklub tartozik a járási vezetőség irányítása alá. Közülük a Mátravidéki Fémművek, Feldebrő, Füzesabony MÁV és Mezőszemere lövészklubjaiban folyik kiemelkedő munka... A honvédelmi oktatásban is nagyszerű eredményeket értek el. Itt az előadások színvonala a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen emelkedett, ami annak tudható be, hogy az oktató gárda rendszeres módszertani foglalkozásokon vesz részt és a klubokat sikerült központilag ellátni modern szemléltető eszközökkel. A fiatalok gépjárműkápzésében — a bukások százalékarányát tekintve — évek óta a megyei élvonalhoz tartoznak. A rádió- operátor-képzésben is egyre figyelemre méltóbb eredményeket érnek el. Rendszeresen folyik az utóképzés ä klubok keretében. A tájékoztató oktatásokon jónak mondható a részvételi arány. A honvédelmi sportok területén a járásban legkedveltebbek a HKL-fordulók. .4 Honvédelmi Kupa Lövészverseny nemrégiben lezajlott megyei döntőjén is a füzesabonyi járás színeiben indult versenyzők érték el a legtöbb egyéni győzelmet. Csapatversenyben pedig csak 12 körrel szorultak a második helyre a járások — városok versenyében. A beszámolóból kitűnt az is, hogy a társszervekkel való együttműködés, valamint az agitációs és propaganda- munka jelentősen javult az elmúlt négy év során. A gazdasági munka pedig hatékonyabb lett. Ebben az évben mintegy 20—25 százalékkal emelkedett a tagdíjfizetők száma. A létesítmények fejlesztése is jó ütemben halad. A járási bázislőtér (fedett) építése a befejezéshez közeledik. Űj helyiségekkel bővült a járási bázis, mely lehetővé tette a mod'eilezöklub elhelyezését, a rádiósklub bővítését és az új oktató helyiség létrehozását. Végül a feladatokról esett szó. melyek közül a legfontosabbnak a klubok szervezeti életének a javítását tartják. Az aktívaértekezlet vitájában heten kértek szót. Szigetváry József nmlííkffif ttémsm, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29, 24-44. S200 Gyöngyös, Rózsa u 1 1S-697. 3000 Hatvan, Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Élő: fizetési dll egy hónapra: 20.— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél, — Index; 2Q 062. — Heves megyei Nyomda Vállalat* Eger* Vincellériskola ntea 3. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF. / %