Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-16 / 115. szám
1 Gróf Starhsmberc Maximilian vágyói I Ne lőjetek I Vagy vtsszaparancsolio a kutyáit, vagy kilyu- V kasztom a bőréti , A város szépítéséért , Társadalmi munkával - Egerért 1916. májas 16., vasárnap A Nap kél 4.06 — nyugszik 19.15 órakor A Hold kél 22.05 — nyugszik 6.28 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÓZES nevű kedves olvasóinkat! A sző gyökere „mes” vagy „mesu”, amely arabul jelent. Tizenöt évvel ezelőtt halt meg Gyagyovszky Emil költő, újságíró és műfordító. Vasmunkásként már 1903-ban Delépett a Szociáldemokrata Pártba; a következő években a Népszava munkatársa volt. 1907- ben jelent meg első verseskötete (Az utca), amelyet csakhamar újabbak követtek (A hadüzenet, Ünnepet várok). Költészete érzelmi alap és stílus szempontjából egyaránt a XIX. századi hagyományokhoz kapcsolódott, így nem véletlen, hogy egyesek az ő líráját állították szembe — követendő példaként — az Ady Endréével. Az első világháborúban orosz hadifogságba került, s az ellenforradalom negyedszázadában alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A fel- szabadulás után nyugdíjasként élt; válogatott verseinek gyűjteményét Dércsípte bimbók címmel 1960-ban adta ki. A munkás színjátszók számára kezdettől fogva sok jelenetet, darabot írt. Egész életében szocialistának vallotta magát. Műfordítóként is tevékenykedett, elsősorban Csehov, Gorkij, Tolsztoj és más orosz írók műveiből fordított. Időjárás; Várható időjárás ma estig; kevés felhő, eső nélkül, mérsékelt. Időnként megélénkülő változó irányú szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. lyugdijaskőszöntfi Egerben ! Régi hagyományt folytatnak a megyei postahivatalban a pártalapszervezet és a szakszervezet aktivistái, amikor évenként baráti ösz- szejövetelt rendeznek nyugdíjas dolgozóik részére. A legutóbbi ilyen kedves, családias találkozóra szombaton került sor Egerben, a megyei postahivatalban, ahol Kállay Lajos hivatalvezető köszöntötte a csaknem félszáz nyugdíjas postást. Hagyományai és szép ered- _ ményei vannak Egerben a lakosság társadalmi munkájának. A megyeszékhelyen *! évek óta megszervezik ugyanis azokat a munkaakciókat, amelyeknek résztvevői a város szépítéséért, tisztán tartásáért dolgoznak. Az idei első, nagyobb méretű társadalmi munkára május 22-én és 23-áh — szombaton és vasárnap — kerül sor a városi pártbizottság irányításával, illetve a népfront, a KISZ városi bizottsága, valamint a városi tanács szervezésében. A munkaakciókra minden egri lakost várnak, hiszen valamennyi, a megyeszékhelyen élő embernek érdeke, hogy az itt megforduló hazai és külföldi turisták kellemes emlékekkel, a városról alkotott jó véleménnyel távozzanak a kirándulás végén. Sőt: hogy kedvük legyen visszatérni a barokk városba... A Hazafias Népfront városi Bizottsága, a KlSZ-bizott- ság, valamint a városi _ tanács most újabb felhívást adott ki Eger lakóihoz: csatlakozzanak a város szépítésére indított társadalmi munkaakciókhoz. 22-én és 23-án egyebek között a jelnémeti FACANTENYÉSZTÉS TÁRSULÁSSAL — ÜJ KEZDEMÉNYEZÉS vadaszbank létesítésére — eredményes vadgazdalkodAs Ülésezett Heves megye vadászparlament j e színház EGERBEN este 7 Órakor BOCCACCIO ERKEL BÉRLET ♦ orvosi Egerben: szombaton délután 8 órátöl hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon; 11—10). Gyermekorvosi ügyelet szombaton délután IS órától 19 óráig, vasárnap délelőtt 8 órától 12 óráig. Délután 16 órától 19 óráig a Kossuth Lalos u. 6. szám alatti rendelőben (Telefon: 24—73). Rendelési időn kívül az általános orvoa> ügyeletén. (Bajcsy-Zsi- lmszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsillnszkv utcában. Fogorvosi ügyelet 9—ÍJ óráig a Technika Házában Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfó reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Széchenyi u. 1 Gvermekorvosl ügyelet: vasárnap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12—350). Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben (Telefon: 10—04). Rendelés gyermekek részére Is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon: 10—04). Fogorvosi ügyelet 8—10.30 óráig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyelet A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától a munkaszüneti napon ?0 óráig. Eger: Állategészségügyi Állomás Allatkórháza Eger. Szövetkezet u 4 (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és a makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon 13—48, 12—87. Füzesabony: Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Irodáié Zrínyi u. 11. Telefon; 99. 13? Gyöngyös: AUatkórház. Telefon: 11—645 Hatvan: Vágóhíd. i Telefon: 12-10. Heves: Heves megye! Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. Heves megye 38 vadásztársaságának küldöttei tanácskoztak szombaton. délelőtt Egerben, a járási hivatal tanácstermében. Az elmúlt év munkáját összegző értekezleten elöljáróban beszámolók hangzottak el az intéző, az ellenőrző és a fegyelmi bizottság tevékenységéről, majd a vadgazdálkodás fejlesztésének további lehetőségeit és személyi ügyeket tárgyaltak meg. Szalay , Istvánnak, a MA- VOSZ megyei intéző bizottsága elnökének előterjesztésében több fontos javaslatról döntöttek a vadásztársaságok képviselői. Az országban elsőként Heves megyében valósítják meg a fácántenyésztést, társulásos alapon. Ennek során megvásárolják a MAVOSZ taspusztai fácántelepét, s új telephelyet alakítanak ki a kerecsenéi Berekerdőben. A vadásztársaságok „tőkéjének” hasznosítására, az „elfekvő” pénzmaradványok hatékonyabb felhasználására „vadászbank” létesítését tervezik. így több lehetőség kínálkozik majd jelentősebb vadgazdálkodási és vadvédelmi beruházások megvalósítására. Mint megállapították: Heves megye vadgazdálkodása, az eredményeket tekintve, az országos ranglista harmadik helyén áll. Vadásztársaságaink a lőtt- és élővadak értékesítésével az elmúlt évben 17,4 millió forintos bevételt értek el. A megyei vadászparlament szombati ülésén személyi ügyekről is döntöttek. Az intéző bizottság új titkárává Juhász Károlyt (nyugalmazott rendőr alezredes) választották, elődjét, Zsebe Józsefet pedig az új fácántenyésztési társulás társadalmi igazgatója tisztével bízták meg. Szövetkezeti sütőüzem Hevesen Hatmillió forintos beruházással sütőüzemet épített Hevesen a körzeti ÁFÉSZ. Az üzem a napokban kezdte meg két műszakos termelését. A két sütőteres osztrák kemencében 25 mázsa egy- és kétkilós kenyér és négyezer péksütemény készül naponta, amelyet egyelőre csak Hevesen, de rövidesen Tenken és Átányban is árusítják a szövetkezeti üzem termékeit. Képünkön: Almádi József és Káló Lajos kemencébe veti a kenyeret. I (Fotó: Szabó Lajos) kültúrház környékén, az egri Felszabadulás téren várják az önként jelentkezőket. A lakosság segítségére számítanak a rendezők a Rajner Károly utca, illetve a Liszt Ferenc téri játszótér építésénél, a kőlyuktetői ifjúsági sportpark rendezésénél, a Váci , Mihály utcai járdaépítésnél, a Csebokszári-lakótelep szépítésénél, valamint az Egri Csillagok utcában végzendő árokrendezésnél. A társadalmi munkaakció 22-én és 23-án nem fejeződik be Egerben, az üzemek, vállalatok és szövetkezetek dolgozói, valamint az iskolák tanulói folyamatosan részt vesznek majd a városszépíté- si munkálatokban. A prágai pártfőiskola docensének látogatása Dr. Bruno Hribek, a CSKP prágai főiskolájának docense — aki hazánkban tájékoztató előadásokat tart a csehszlovák testvérpárt kongresszusáról — Oldrich Tesariknak, a budapesti Csehszlovák Kultúra igazgatójának kíséretében, szombaton Egerbe látogatott. A vendégeket a megye- székhelyen dr Sipos István, a , megyei pártbizottság titkára fogadta és tájékoztatta szűkebb hazánk életéről. Dr. Bruno Hribek és kísérete ezután Polgár Miklósnak, ai megyei pártbizottság osztály- vezetőjének kalauzolásával megtekintette a város nevezetességeit, majd a kora esti órákban visszautazott a fővárosba. Has Mápitánccsopsrtok bemutatója Ma délelőtt Egerben — a Fegyveres Erők Klubjában — rendezik azoknak a népitánc- csoportoknak a bemutatóját, amelyek vezetői C kategóriás működési engedélyt szereztek. Pódiumra lépnek a bélapátfalvi, a boldogi, az ecsé- di, a kiskörei, az ostorosi, a tenki és a viszneki együttesek, ízelítőt adva legsikeresebb produkcióikból. A program a csoportvezetők szakmai tanácskozásával zárul. Utazási inda Hatvanban Nemrég Hatvanban járt Völgyi István, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda igazgatója, valamint Pataki Sándor megyei irodavezető. Látogatásuk nem maradt eredménytelen. A KISZ- bizottság, illetve a takarék- szövetkezet vezetőjével folytatott megbeszélés eredményeként lehetőség nyílik arra, hogy az Expressz — régi óhajt teljesítve — fiók utazási irodát nyisson a városban. A bel- és külföldi utak szervezésével, lebonyolításával, útlevélügyekkel foglalkozó iroda, június 1-én már meg is kezdi tevékenységét a takarékszövetkezet Kossuth téri helyiségeiben. Hétfőit: Pártnapok megyénkben Recsken, a Rézércműnél. 14 órakor: Juhász György, a KB alosztályvezetője, Pe- tőfibányán, a gép- és vegyes üzemnél, 14 órakor: Barta Alajos, a Thorez- bányaüzemnél, 14.30 óra« kor: dr. Varga József, Ap- con, a Qualität Vállalatnál. 14.30 órakor: Németh László, Gyöngyösön, az AI* latforgami és Húsipari Vállalatnál, 14.30 órakor: Kovács Sándor, Egerben, a járási hivatalnál 15 órakor: dr. Molnár Gyula, Verpelé- ten 18 órakor: dr. Lévai András tart pártnapot. Május 20-án jelenik meg a Hevesi Szemle IV. évfolyamának 2. száma — A „Hét bölcs mester” egri bemutatója elé — Az idő nagykövetei — A Sziklafal kritikái és a kritika sziklafalai — Szocialista hazafi- ság és internacionalizmus — Az ..izgága andornaki remete” — A három szomszédvár —> Munkásmozgalom és eszperantó, II. — A Balassi-kép századunk magyar lírájából — A 14. aradi vértanú, II. —■ A kétszáz éves márvány délvonal — és még sok más, érdekes, közérdeklődésre számot tartó tanulmány, riport^ irodalmi és grafikai anyag a Hevesi Szemle legújabb számában! Megjelenik május 20-ánl JRákácsi h A Vág révhídját négy labanc őrzi. Azaz csak őrizte eddig. Mire az üldözők odaérnek, a komp már o folyó közepén ring De még lőtóvon belül Mmüsm A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pl.: 23. 3301) Telelőn: 12-73, 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös, Rózsa u. 1^, El-697. 8000 Hatvan. Kossuth tér 8- (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pl.: 23. 3301) Telelőn: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Elő- tűzetés! díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 0S2, — Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Vincellériskola iwyai a, szías. igazgatóé sqküsüos 3!úzsst. % Négy napra lezárják a kiskörei Tisza-kidat A MÁV Hídépítési Főnökség a kiskörei Tisza-híd hídfőinek és a hozzájuk csatlakozó útburkolatoknak az átépítése miatt május 18-án, reggel 6 órától május 2l-én este 9 óráig a hidat a közúti forgalom elől lezárja. Kérik a gépjárművezetőket, hogy ebben az időben a kiskörei híd helyett a 33-as számú úton a tiszafüredi, illetve a «-es számú fő közlekedési úton a szolnoki Tisza-hídon közlekedjenek. (MTI) BARABÁS TÍBOR REGÉNYE NYOMÁN ÍRTA; CS, HORVÁTH TiBÖR. RAJZOLTA: ZÓRÁD ERNŐ.