Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-16 / 115. szám
új könyvek A Rákóczi-évíorduló ürügyén A Kossuth Könyvkiadó újdonságai közt említést érdemel a KISZ-kongresszus alkalmából kiadott „Ifjúság, Ifjúság..című antológia, melynek gazdag anyagát Illés Lajos válogatta. Az Európa Könyvkiadó megjelentette Henry James Egy hölgy arcképe cíinü regényét, a Századunk mesterei sorozatban Arnold Zweig Grisa őrmester című világhírű regényét, a Modern Könyvtár sorozatban Ulrich Plonzdorf Az ifjú W. szenvedése című kisregényét. A Diákkönyvtár új kötetei közt két drámakiadványt találunk; az egyik William Sha- kespeara öt drámáját tartalmazza, a másik Henrik Ibsen Nóra című háromfelvonáso- sát. Ismét a könyvesboltokba került a nálunk is népszerű világhírű krimiíró, Agatha Chirstic Tíz kicsi néger című bűnügyi regénye. A Móra Könyvkiadó Kozmosz szerkesztősége a KISZ- kongresszus alkalmából szintén megjelentette — az ungvári Kárpáti Kiadóval közösen — Lenin Az ifjúsági szövetségek feladatai című kötetét, ízléses bibliofil kiadásban. Max Lundrgren ifjúsági regénye, Az aranynadrá- gos fiú a Delfin-könyvek sorozatában jelent meg. Ugyancsak itt látott napvilágot Tatay Sándor népszerű életrajzi regénye, a Kinizsi Pál immár sokadik kiadásban. A Pöttyös-sorozatban ismét hozzáférhető Erich Küster bűbájos gyermekregénye, A két Lotti. Hamarosan két hónapja lesz annak, hogy II. Rákóczi Ferenc születésének háromszázadik évfordulóját ünnepeltük. Az évfordulóra rendezett tudományos ülésszak azonban még hátra van. Nem kívánunk ezennel a sárospataki tudományos ülésszakon majdan elhangzó értékeléseknek elébe vágni — noha azok egy némelyike már ki- szivárgott a tudományos műhelyekből —, csupán néhány problémára kívánjuk irányítani a figyelmet, melyet a történetírás már „megfellebbezhetetlenül” megoldott. A csaknem nyolc évig tartó Rákóczi-szabadságharc megkülönböztetett helyet foglal el Habsburg-ellenes küzdelmeink évszázados történetében. Magába foglalja mindazokat a társadalmi, szociális és nemzeti problémákat, amelyek rendi függetlenségi törekvéseinket Bá- thori Istvántól a Thököly- felkelésig foglalkoztatták. A Rákóczi-szabadságharcot megelőző rendi küzdelmek legtöbbjének tévedései és hibái két félreismerésen alapultak: a nagyon gyakran rendi és személyes sérelmekből fakadó rendi küzdelmek mögött sohasem sikerült tartós és széles körű társadalmi bázist összekovácsolni, illetőleg a kibontakozó függetlenségi küzdelmeknek nem sikerült tartós külpolitikai szövetségest találniuk. Napjaink történelmi távlatából nézve számos kortársi tényezőt már sokkal differenciáltabban ítél mega történetírás. Mindenekelőtt két problematikára terelődött a kutatás figyelme: a török kiűzése után Magyarország újjá- rendezésénél a Habsburg-ab- szolutizmus pillanatnyi érdekei domináltak, illetőleg a történelem által kínált másik alternatívát az jelentette, hogy a kipróbált és a rendek által is elfogadhatatlan abszolutista törekvésekkel milyen nemzeti kísérlet állítható szembe. Történetírásuk válaszai a fenti két kérdésre, fenntartva az egyéni közelítések és vélemények számtalan variánsait, nagyjában-egészében megegyeznek. Kutatóink egyetértenek abban, hogy a török kiűzése utáni átmeneti időszakban a kibontakozó Habsburg-centralizációs törekvések olyan mérvű nemzeti elégedetlenséget váltottak ki, amelyek elégségesnek bizonyultak egy Habsburg-ellenes szabadságharc kirobbantásához. Rákóczi maga is felismeri, nem kismértékben a megelőző időszak rendi-függetlenségi küzdelmeinek példáin okulva, hogy egy meginduló szabadság- harc csak akkor lehet sikeres, ha a feudális társadalom ellentétes osztályainak minél szélesebb rétegét a kibontakozó küzdelem táborába lehet tömöríteni. A közismerten súlyos társadalmi és vallási nehézségekkel körülaggatott késő középkori Magyarországgal nem volt könnyű elfogadtatni a fegyveres harc vállalását. Hogy mégis sikerült egy viszonylag széles társadalmi bázist összekovácsolni, az abból adódott: 1703 szeptemberére rövid időszak alatt egy táborba került a feudális Magyarország két társadalmi osztálya, és az év végére országrészekre kiterjedő fegyveres felkelés legfőbb célkitűzése a független Magyarország megteremtése volt. így a kibontakozó függetlenségi küzdelmet széles társadalmi és területi bázis erőforrásai táplálták. Maga Rákóczi Ferenc 1704-ben a felkelést nem lázadásnak, hanem nemzeti harcnak nevezte! A Rákóczi-szabadságharc- ban egy nemzeti királyság megteremtése volt a cél. Hogy ez nemcsak a kuruc fegyverek erejétől függ, azt talán maga Rákóczi Ferenc tudta a legjobban. Zrínyi óta minden Habsburg-ellenes kísérlet sorsa azon dőlt el, hogyan sikerül szövetséget kötni az európai Habsburg-ellenes erőkkel. Jól látta ezt maga a fejedelem is, amikor rögtön a felkelés kirobbanása után azonnal kísérletet tett a helyes külpolitikai orientáció megteremtésére. Ennek tudható be a Francia- ország irányába tett szövetségkeresés éppen úgy, mint annak sikertelensége után, az első Péter Oroszországa felé tett tapogatózás is. Míg Rákóczi Ferenc külpolitikai tájékozódásait a viszonylagos realitás jellemezte, számos, előbbinél kevésbé lényegtelenebbnek számító belpolitikai probléma nem kapott kellő figyelmet. Ezen utóbbi elmarasztalás természetszerűleg nem kizárólag Rákóczit illeti, inkább a szabadságharc utolsó éveinek nemesi magatartására utal. Talán legsúlyosabban a jobbágytársadalom égető kérdése fölötti szemet hunyás az, ami legjobban megbosszulja magát. A katonáskodó jobbágyok földesúri tehermentesítésének kérdését a szabadságharc egész ideje alatt napirendre sem tűzték. Még jellemzőbb a magyar nemesség irreális és önző gondolkodására az a magatartás, ahogyan rendi privilégiumait féltve lemond a független államiságról. Így adódott, hogy az ónodi országgyűlés után a magyar nemesség már nyíltan ellenezte a harc folytatását. A Rákóczi-szabadságharc történelmi helyét kijelölő mai- magyar történetírás valószínűleg akkor jár el helyesen, amikor a felkelésben és a nyolcéves küzdelemben a feudális viszonyok konzerválására és az új távlatokat felvillantó, polgári fejlődést is igénylő társadalmi harcot lát, illetőleg láttat. Rákóczi Ferencben pedig egy osztálykötöttségein felemelkedni tudó történelmi személyiséget, akinek törekvéseiben egy új Magyarországot teremteni akaró — következetlenségeivel sem kisebbített — akaratot értékel nagyra. SZŐKE DOMONKOS fcAAAAA/V'* C gymás mellett lépdeltek. Szélcsend volt. A víztükör fodrozódott. Először a lány szólalt meg. — Szeretem a vizet. A fiú a túlsó partot bámulta. A víz még csak derékig ért. A lány lelocsolta az arcát. — Hajnalban sokkal szebb... — mondta a fiú. — Még nem láttam — mosolyo- dott el. — Szebb pedig, mint a naplemente. — Miért? — Nekem az tetszik jobban. — Nekem az éjszaka. A fiú nem válaszolt. A lány leguggolt, beleereszkedett a vízbe. Megborzongott. — Húsz fokos lehet... A fiú a fejét rázta. — Több annál. — Hajnalban is ennyi? — Nem tudom. Nem sokkal hidegebb. A lány is hallgatott. A víz már mellig ért. A szemközti hegyek elmerültek a párás levegőben. A fiú is lebújt. Üszott néhány empót. — Lehetne melegebb is. — Inkább hideg legyen! Egyszerre álltak fel. A lány leülte csepegő arcát. A fiú gyenien lelocsolta. — A hajamra vigyázz... Nevettek. — Mióta vagy itt? — Nem mindegy? — kérdezte a iny. — Remélem ma jöttél és akkor "«káig maradsz. Varga Csaba: FÜRDÉS Kiss Nagy András; Kubikosok SZEKSZÁRDI MOLNÁR ISTVÁN: Találkozás az álommal Nem is emlékszem hol láttalak meg álom először? | Csak tudom, hogy nyári éjszakákon ott ólálkodtál ablakom előtt, hajnali dermedt csendbe, míg lelltem sóhajai Be nem hívtak vigasztalni reggelig. Amikor először éreztem szivemen könnyeidet, úgy emlékszem akkor szerelmi csalódáson estem át de vigasztaltál engem mesékben, Írásban. Később a szemem mosolyba fürdött. Napsugárt láttam, s áldottam éltemet, azután csillagok vigyáztak reám. Hatalmas vihar után szivárványt láttam De már elvesztettem anyámat, apámat egész fiatalon, nem maradt más vagyonom, mint az emlék kincsem S amikor odalopóztál hozzám j olyan képeket, tájakat festettéi elém, melyek enyhülést adtak részemre... Néhány pillanatig hallgattak. — Kitől függ? — Akire rábízom magam! A fiú nem nagyon értette a választ. A víz már a lány haját mosta. A nap kíméletlenül tűzött. Egyre beljebb mentek. — Ússzunk — mondta a fiú. — Jó. — Sokáig bírod? — Nem. És félek is. D él felé járt az idő. Nem néztek hátra. A part már messze volt. Úsztak, közel egymáshoz. • — Sokat bámultál — mondta a lány. — Hol? — A parton. — Te kezdted. Én csak válaszoltam. — Hát persze — mosolygott a lány. — Te voltál az egyetlen csinos srác. — Csak ezért hívtál fürödni? — Az majd kiderül. A fiú nem felelt. Nem értette, hogy a lány miért titkolózik. A víz zöldebb lett. — Leérsz még? — kérdezte a lány. A fiú kiegyenesedett, kezét maga fölé emelte és leereszkedett a A víz ellepte a kezét is. Sokáig nem jött fel. Talpa alatt .ridegnek érezte az iszapot. — Már féltem.., — fogadta a lány. A fiú úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést. Levegő után kapkodott. — Alig értem le. Itt már nagyon mély — mondta. — Megfulladhatunk? — Meg. — Forduljunk vissza, jó?! Úsztak visszafelé. Szemben a parttal. A fenyőfák mögött nem látszottak a nyaralók. A lány nem tudott mit kérdezni. Előttük két lány napozott gumimatracon. — Ismerem őket — mondta a fiú, hogy megtörje a csendet. — A hosszú hajút én is. — A másik csinosabb. A lány erre nem válaszolt. A fiú nyugtalanul tempózott. A lány hirtelen feléje fordult. — Jársz valakivel? — Merész vagy! — Miért? — Mert nyíltan megkérdezted. — Már tanultam — a lány elfordult. — Nem szeretek bújócskát játszani. A fiú várta a folytatást. — Jártam egy sráccal... — el •'rapta a szót. A fiú kérdően nézett. — Más lehetőségem nincs. — Hogy érted? — Ha együtt akarunk menni a partig, őszintének kell lennem. Ha De most már hátamon érzem az öregség súlyos terhét, s A volt, a van és lesz körül keringek 1 Mégis van fogódzóm a jelenben, lesz majd a jövőben is. > — A villamoson már ott hagyott. — Miért? — Azt hitte, haragszom rá, pedig akkor szerettem meg. Nagyon meleg volt. A víz sem hűsített. Gyerekek jöttek befelé. Lármáztak. •— Én nem féltem tőle... —- Nem is haragudtál? — Nem. Mikor elment, mégis könnyebb lett. — Nem értem. — Nehéz elmondani. A lány maga elé nézett. A fiú is. Lassan kiértek a stégekig. A bokáig érő vízben kisgyerekek hemperegtek. — Csak napok múlva hiányzott. Talán nem is ő. — Hát ki? — kérdezte a fiú. — Bárki. Akinek meleg az arca. Egy táskarádióból gurgulázó nevetés hallatszott. — Miért mondtad el ezt? A lány felnézett. — Nem tudom. Talán azért — Miért? — Mert azt mondtad... — Mit? — Hogy reméled, ma jöttén sokáig maradok ... — Lehet — mondta a fiú. A stégre először a lány mászó fel. Véznának és fejletlennek lát szott. Apró melle és pipaszár lábr volt. Még csak tizennégy éves múlt A fiú erős, izmos volt. Egyetlen mozdulattal felhúzt; magát Hasra feküdt, kinyújtózott. Napozott — Én a hátamra fekszem. — Jó. — mondta a fiú. Szemét becsukta. Elaludt. most hazudok, mindig hazudni kell. A fiú újra hallgatott. — Mit gondolsz, hány éves vagyok? — kérdezte a lány. — Nem tudom. — Na, mégis? — Tizenhat. A lány nem nevetett. A fiú lespriccelte. Az végre elmosolyodott — Három hétig jártunk együtt A fiú a partot bámulta. — Fekete hajú srác volt. Barna bőrű. Mindig simogatott Szépnek látott. Talán ezért szerettem. A lány a fiú arcát vizsgálta. M ár nem úsztak. Felálltak. • * Hasig ért a víz... — Táncolni jártunk. Mindig hazakísért. A lány elkapta a tekintetét Nem néztek egymásra. — Az utolsó vasárnap kirándulni mentünk. Az első meleg, nyári nap volt. — Boldog voltál? — Igen. Lágy szellő jött A tó vize bodrozódott — Levetkőztünk, mert melegünk lett Odabújt hozzám. Az arca forró volt A lány szeme összeszűkült Mövttük evezős ladik húzott el. A f;ű nem mert a lány felé fordulni. — Nem csak ezért lettem az övé. A fiú hallgatott — Nem kérdezed, hogy miért? Nem jött válasz. A fiú lemosta az arcát “J" éli hóesésről álmodott