Népújság, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-16 / 115. szám
VWAAAAAAA k életmód-kutatás kritériumai Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy kevés olyan téma van a társadalomtudományok körében, amely olyan „karriert” futott volna be az elmúlt évtizedekben, mint az életmód. A növekvő társadalmi érdeklődés hatására világszerte szaparodnak az életmód-kutatások és publi- iciók. A különböző országok legjobb társadalomtudósai mindenekelőtt: szociológusok, pszichológusok, antropológusok és közgazdászok foglalkoznak a témával. Az elmúlt években az életmód-kutatás hazánkban is erőteljes ösztönzést kapott a társadalompolitikától, a társadalomtervezéstől, amelyek hatékonysága megkövetelt: a különböző rétegek mindennapi életének, szükségleteinek, törekvéseinek, igényeinek pontosabb ismeretét. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a témával kapcsolatos fokozódó érdeklődést nem tekinthetjük valamiféle múló divatnak, ugyanis a valódi okot a konkrét történelmi-társadalmi körülményekben kell keresni. Az okok részletezése helyett csupán utalni kívánok arra a mindenki által tapasztalt tényre, hogy napjainkban az emberek értékrendszere, szükségletei, életmintái, vagyis egész életmódja eddig soha nem látott változáson megy át A változást kikényszerítő tényezők közül mindenekelőtt kettőt emelek ki: az egyik ún. külső hatás; az érintkezések, kapcsolatok a világ más tájain élő népekkel egyre szorosabbak lesznek. A másik pedig a határainkon belül végbement változás; a társadalmi rétegek nagyarányú és történelmileg rövid idő alatt végbement mobilitása. A parasztok tömegei váltak munkássá, a munkásokból és parasztokból pedig sokan értelmiségivé lettek. Ez együttvéve azt eredményezte, hogy a különböző rétegkultúrák, értékek és életminták találkoznak, ütköznek, megkérdőjelezik egymást — mindenképpen hatnak egymásra. A kép persze teljesebb lesz, ha az említettekhez hozzátesszük a technika gyorsuló fejlődéséből származó fogyasztási eszközök tömeges elterjedésének várható hatását. Talán elég kettőt említeni ezek közül: a gépkocsit és a televíziót, amely az elmúlt évtizedben nálunk is jelentős életmód-átalakító tényező volt. A téma aktuálitásának van persze egy elég lényeges politikai, ideológiai vonatkozása is. A két rendszer versenyében ugyanis az életszínvonal mennyiségi mutatói mellett egyre inkább fontos helyet kap az a kérdés, hogy melyik rendszer képes az emberek számára magasabb „életminőséget”, humánusabb életmódot biztosítani. Ez is ösztönzi az életmód mérését és összehasonlítható elemzését, mégpedig az eddigieknél tudományosabb alapokon. Azzal persze tisztában kell lenni a kutatóknak és a kutatásról szóló jelentést olvasóknak egyaránt, hogy az életmód roppant komplex, nehezen körülhatárolható fogalom. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert az életmód fogalmát a mindennapi életben, de gyakran a zsurnalisztikában is általában aggály nélkül, nagy magabiztossággal és egyértelműséggel használják. Amikor tehát ilyen formulákkal élünk, hogy a „munkások életmódja”, a ..parasztság életmódja”, „az értelmiség életmódja”, vagy az „ember életmódja”, rendszerint arra az egyszerű társadalmi tényre gondolunk, hogy — legáltalánosabban szólva — hogyan él, milyen életvitelt alakít lei a szóban forgó társadalmi csoport, vagy egyén. A nehézség csak akkor kezdődik, amikor a „hogyan él?” kérdést akarjuk megválaszolni: gondolhatunk ugyanis az életvitel külső kereteire, objektív feltételeire: települési és lakásviszonyokra, az anyagi feltételeiére, a munkakörülményekre, az öltözködésre stb. Viszont gondolhatunk a cselekvés- módokra, az ismétlődő tevékenységekre, amelyek a vizsgált réteget, vagy egyént leginkább jellemzik. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az életmód rendkívül összetett és sokrétű képződmény, amely magában foglalja az életkereteket és az adott keretek között végzett tevékenységeket; azt, hogy a csoport, vagy valamely egyén mikor mit csinál, milyen célokra használja a rendelkezésre álló életkereteket. A jelenség sokszínűségéből, bonyolultságából következik, hogy a meghatározások és a kutatások rendszerint az életmód egy-egy elemére, főként a szabad időre, a lakáskörülményekre (mint életmódkeretre), és a fogyasztási szokásokra korlátozódnak. A többé-kevésbé használható információk az életmódra vonatkozóan ezekről a területekről származnak. Az eddig elmondottakat abban lehetne összegezni, hogy ha egy társadalmi csoport, vagy egyén életmódját vizsgáljuk, mindig szem előtt kell tartanunk azt a fontos marxi elvet, hogy az objektív társadalmi körülményeknek, viszonyoknak meghatározó szerepe van az ember cselekvésében, magatartásában. Vagyis: amennyiben meg akarjuk érteni az emberek magatartásának indítékait, ahhoz mindenekelőtt meg kell ismerni az őket körülvevő objektív viszonyokat. Az életmód elemzéséhez azonban az objektív körülmények felderítésénél nem szabad megállni; szükség van a szubjektív tényezők ismeretére is. Ugyanis az egyén viszonylagos autonómiával rendelkezik tulajdon létfeltételeivel szemben, amelyek pedig előírják tevékenységeinek lehetséges körét. Hiszen a mindennapi tapasztalatokból tudjuk, hogy ugyanazon objektív bázison eltérő életmódok alakulnak ki. Ezt a tényt mindenekelőtt azzal magyarázhatjuk, hogy minden egyes egyén sajátos igényszinttel, értéktudattal, érdeklődési körrel rendelkezik. Az egyének meghatározott feltételek alapján mindig választanak a különböző lehetőségek között A választás és a döntés már önmagában rangsorolja a tevékenységeket. Az életmódminták ezekből az ismétlődő és rangsorolt tevékenységekből épülnek fel. Az életmóddal foglalkozó kutatások tapasztalatai ezt mutatják, hogy a legnagyobb nehézséget éppen az objektív és szubjektív tényezők összefüggéseinek és kölcsönhatásának megismerése okozza. Ez persze egy pillanatra sem szegheti kedvét a kutatóknak és mindazoknak, akik ebben a hallatlan izgalmas és fontos munkában részt vesznek. Az életmódban bekövetkezett változások konkrét ismerete nélkülözhetetlen a szocialista építés eredményeinek feltárásához és feladataink kijelöléséhez, hiszen a szocialista építésben, Lenin szavaival „csak azt szabad elértnek tekintenünk, ami meggyökeresedett a kultúrában, a mindennapi életben, a szokásokban”. MÓDRA LÁSZLÓ szociológus J^vSAAAA/VWWWWWVWvA/SAAAAAAAAAAAAAAAAAWVAAAAAAAAAAAAAAAAAI apun auruü CSOHÁNY KÄLMAN RÉZKARCA a kedvünk támadna játszani a szavakkal, most elbíbelődhetnénk két dolgon. Az egyik: soha nem volt tiszta a vize a Sástónak, nem is lesz. Sok oka van ennek. A másik: tiszta tó itt minden, csupa tó — pihenni való terület alig akad. Ez lenne a szó másik értelme, de ez így nem igaz. A lényeg ott van, hogy ez a nem is olyan rég még szépen mutató, reprezentatív intézménynek tűnt kemping mára egy kissé megkopott, elszürkült, elszegényedett. Lesz-e újraéledése? Változik-e még a kirándulók és táborozok örömére? ★ A közeli hónapokban készült el a rangos tanulmány, amely a Belkereskedelmi Kutatóintézet cégjelzését hordozza a borítóján, közvetlen szomszédságában pedig az olvasható, hogy a Gyöngyösi Városi Tanács V. B. megbízásából jött létre a vizsgálódás. A cél sem akármi: meg kellett határozni, mi lehet a rendeltetése 1990- ig a Sástónak. Ezt így lehet röviden ösz- szefoglalnl: az átmenő forgalmat kell lelassítania, alkalmat adva az erre járóknak arra, hogy kényelmes, kulturált körülmények között megpihenhessenek, jót egyenek és igyanak, alhas- sanak, de sportolhassanak is, télen és nyáron egyaránt. Ha azt vesszük, nagyon komoly követelmények ezek, mivel a Mátrában nincs holt szezon, az ide érkezők száma naponta több ezer, egy- egy hét végén pedig a tízezret is meghaladja. Ebből a „rohamból” kell a feszítő erőket megszelídítenie a Sástónak. Magyarán: ezreket kell a szó szoros értelmében megállásra bírnia és ellátnia. Fantasztikus követelmény ez. Hogyan lehet győzni? ★ A Sástó máris kinőtte önmagát. Olyan szűk, mint a kamasznak a múlt évi ruha. Hogyan lehet bővíteni? Nagyon egyszerűen. Ott van tőle egy karnyújtásnyira, 1200 méterre a Farkasrét. Gyönyörű terület. Ha a csatlakozó parkerdőt is ide számítjuk, máris együtt találjuk azt a természetes tájegységet, amely most már „Nagysástó” néven vonulhat be a turizmus fogalmi Szótárába. Sástó tiszta tó Itt aztán már lenne helye a jég- és ródlipályának, autós pihenőnek, melegedőnek, nyáron a strandolást lehetne biztosítani, bővülhetne a sátorozóhely, fel lehetne építeni itt egy turistaszállót is és még maradna elegendő tér a különböző sportpályáknak is. De nemcsak az „idegenek” járnának jól, hanem a „hazaiak”, a gyöngyösiek is. A város üzemei több üdülőt építtethetnének itt, ahogy az egyéni hétvégi házak száma is megnőhetne, illetve: egyáltalán már alkalmat kaphatnának a családok is arra, hogy víkendtelket vásárolhassanak a Nagysástónál. Mert ilyen ma még nincs egy darab sem. A tó télen korcsolyázásra adna alkalmat, a Sólymos irányába húzódó lejtő pedig a ródlizóknak kínálna nagyon jó lehetőséget ★ Ma naponta legfeljebb 500 —550 személy tud a Sástónál megmaradni úgy, hogy az éjszakát is ott töltse: sátorban, faházban, vállalati üdülőben. A csúcsforgalom a kedvező időjárási viszonyok között sem éri el az ezres létszámot. Egyszerűen: több embert képtelen ellátni ma a Sástó. A Nagysástó — éppen a vendéglátó helyek kibővítésével, azoknak kényelmesebbé tételével — a mainál ötszörte nagyobb forgalmat képes lebonyolítani. A csúcsteljesítmény az öt-hatezres lélekszámot tételezi fel. Azzal számolni kell, hogy a vendégek egy jelentős hányada csak átmeneti időre tartózkodik a Nagysástó területén, az éjszakát nem tölti ott, mert csak kirándulni akart oda, akár autóval, akár autóbusszal vagy —miért ne? — gyalog. Néhány jellemző adat a vendégforgalomra. Az utóbbi három évben Sástónál csak minden tizedik vendég volt külföldi. Bár a faházak sem álltak üresen, mégis a növekvő igény a kempingezés iránt mutatkozott meg. Jelentős változás történt az idén: a Sástó üzemeltetését a két új pavilon felépítése és megnyitása köny- nyíti meg. A Sástó azonban eddig nem volt jó üzlet, és ezt igazolja a Panoráma Vállalat, amely az évi összesítéskor deficitet mutatott ki a sástói tételeknél. Igaz, hogy a „gazda” többször változott, most is, nem is olyan régen. Miért nem hoz elegendő forintot a Sástó? Hiszen annyian megfordulnak ott! Igaz, sokan eljönnek ide, de mit tudnak itt csinálni? Annak idején „elfelejtettek” vendéglőt, éttermet tervezni a kempinghez. Később egy raktárból kialakítottak egy kis vendéglőt, azt idővel kibővítették kerthelyiséggel, a régi raktárból pedig zárt étkezőhelyet csináltak. De ez olyan sivár volt, hogy nem marasztalta a vendéget. Telepítettek egy bódét a tó partjára, az élelmiszer kisker egy mozgó boltot szállíttatott oda, vontatott fel, ott is maradt évekre, amíg végre az idén már pavilon várja a vendégeket. Aztán van még egy palacsintasütő is. Mindez együtt és külön- külön aligha elég egy-lcét ezer ember számára, különösen, ha a színvonalat is beszámítjuk. A leglényegesebb változtatásokra tehát itt van szükség, mielőbb. + A lehetőségek adottak. Olyan alapfeltétellel rendelkezik ma már Sástó, amiről évekkel korábban még álmodni sem lehetett. Van már vezetékes ivóvize és van már szennyvízcsatorna-rendszere. A villamos energia nem gond. Nincs megoldva viszont a tó vízháztartásának a szabályozása. Itt még akad tennivaló a természetvédelem ügyében is. De semmivel sem jobb az a körülmény, hogy a tó fölött ott üzemel egy zajos, port is termelő kőbánya. Kétségtelen, a kőre nagy szükség van az útépítések miatt, de egyáltalán nem biztos, hogy a kőbányának a mai körülmények ,között kell működnie itt. Gondoljunk csak arra a zajra, amit egy ilyen bánya kelt, a Mátra ölén, a Sástó békés csendjében. A helyén valamikor — éppen kitűnő fekvése miatt — felépülhetne egy nagyobb vállalati üdülő, esetleg több kisebb üzem összefogásávaL ★ A Nagysástó kulcsa a vendéglátó marad. Kell tehát egy étterem és vendéglő, ön- kiszolgáló résszel, mintegy ötszáz négyzetméternyi területen. Ha játékterem kapcsolódna hozzá, ahol rossz időben a kempingezők szórakozhatnának, ez tenné teljessé a létesítményt. Kell egy száz személy befogadására alkalmas turistaszálló. A mostani faházak aligha bírják már sokáig. Az újabbak megépítését úgy kell elvégezni, hogy a sátortábor is csatlakozzék hozzá. A sátorozóhelynek a legalkalmasabb rész a nyugati domboldal. A kilátó mellett melegedőt kell építeni, ide büfé is feltétlenül szükséges. Nagyon fontos szerepet tölt be majd a strand, amelynek befogadóképességét legalább 500 személyre érdemes tervezni. Az ifjúsági üdülőtelep és sportlehetőség legtermészetesebb helye a Farkasrét. Ha arra gondolunk, hogy az autón érkezők száma mennyire megnövekszik majd, legalább három parkoló kiépítését kell elhatározni és megvalósítani. Csupán „csak” ennyi az egész, aminek el kellene készülnie 1990-ig a Sástónál, hogy ez a nagyon szép részé a Mátrának csakugyan megfeleljen az ide érkezők elképzeléseinek. + A sástói tervek egybeesnek a Mátra—Bükk üdülőterület távlati fejlesztési irányelveivel. A tanulmány elkészittetésével a Gyöngyösi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága már megtette az első lépést, méghozzá időben tette meg. A többi csupán pénzkérdés. Naivitás lenne azt várni, hogy most már Gyöngyös lásson is hozzá a tervek valóra váltásához. Ezt meg is tenné, ha volna hozzá pénze. Saját erejéből azonban ilyen fejlesztésre soha nem vállalkozhat. Azt már régóta tudjuk, az országos szér- vek is vallják: a Mátra nem helyi ügy, hanem közös ügyünk, ebben komoly fejlesztést végrehajtani csak központi keretekből lehet. A szükséges mennyiségű pénz pedig csak tíz- és százmilliókkal mérhető. Legyünk optimisták, bízzunk a? 1990-es időpontban. G. Molnár Ferenc
