Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-11 / 87. szám
^ ....... '...............................................................................................................................................................................................................................»..........................,.................................... K öltészet napja — 1976 •AVrfVWAVWV AWw\MAAW , József Attila születés-1 napján, április 11-én ün-', népétjük a költészet! napját. Ebből az alka-', 7ómból közöljük össze- I állításunkat. ILLYÉS GYULA: Téli hars Vén Mrs, lám, megérted: megint egy évgyűrű! Véd, forró gyökerű, a kérged. Van beléd írva mennyi vihar ütötte jaj lebírva! Fagyodban daccal tűz mennyi dúl: s fény s illat újra gyűl tavasszal. Benned betörve zúg hány harag: előre csak! ElórelI öreg Mrs, vén társ, zord-kérgessé válsz s bozontod törik, de boldog vagyok, hogy még állsz, akármi tépáz1.. WEÖRES SÁNDOR: EMLÉK Bokrok és kórók között az út szinte üldözött, a gyom úgy benőtte. Rossz kerítés, tört palánk, sárga bogyó, csupa láng világít előtte. Fehér függők, pirosak, fázós kékes árnyasak, zöld liliom-kardok, barna fű, mit gaz megöl, szűnő lépések elől mily titkot takartok? Hol három nagy eb tutul, a sáros út kanyarul mint a liba-gége, fal-árnyékok, ereszek domb-lejtőre függenek: ott a világ vége. FEJES ERIKA: Szonett Ügy ázunk el, mint az őszi kertben busafejű fehér dáliák, mint foghíjas, nagy medáliák, elhullajtjuk magunk mind a ketten. Rég viharban szívünk összelángolt — most rohaszt a rosszkorjött eső, első csepp je még bizsergető; aztán ráköp tarkónkra a májfolt.: Szemölcseink, látod, újranyílnak, kikövezik combunk hajlatát őszi esők szép átokkal sújtnak: elhordják a talaj zubbonyát, s befektetik közössorsú túsznak a Férfit és ős-Menyasszonyát, FARKAS ANDRAS: Magyar nyelvünknek... Magyar nyelvünknek „édes börtönében” Hol dalból állnak zárak és falak, Kis hangok lépnek tündérként elébem, Hogy intésemre jót táncoljanak. Tündér! érzés, eszme adja nékem, Hogy mindig újak bennem a szavak, Akár a felhők a tavaszi égen, £s szállnak is, hogy messze jussanak. Alföldön húzva át, lankás begyekben, A dallam zeng és játszi és szerény, Ahogy madárka szárnya-teste rebben A tájon, mint az ország hangszerén, S az „édes börtön” így tágul szabaddá, Hogy krónikánkat hűen visszaadná. SZOKOLAY ZOLTÁN: Bujdosóének alulról jön a szeretet felülről az őszi szél fúj alulról jön a szeretet évszázadok rögein túl szétporladt idők szeretnek őszi szél fúj a Dunáról szétporladt idők szeretnek, rég széthullott szívük lángol ■ húzd összébb a köpenyedet szomorú szél könnyet áraszt húzd összébb a köpenyedet / indulj neki a világnak tenyeredbe sose nézzél sírás cibálná a szádat tenyeredbe sose nézzél szorítsd össze szép hazádat 90 éve született Tóth Árpád önarckép Április 14-én, 90 éve született Tóth Árpád költő és műfordító (1886. Arad—1928.) Művei: Hajnali szerenád, 1913; Lomha gályán, 1917; Az öröm illan, 1921; örök virágok, (versfordítások), 1923; Babitsosai és Szabó Lőrinccel lefordította Baudelaire Fleur de Mal-ját, 1923-ban. Kosztolányi Dezső így írt Tóth Árpádról: ......nem leh etett összetéveszteni egy pillanatra sem — már az első pillanatban sem — azokkal, kiknek minden „halk", „bánatos”, „finom, az akkori kor széplelkeivel, kiknek kendőzött szavai mögött a semmi lappangott. Ez a költő inkább szókimondó volt. Nevén nevezte a dolgokat, a „setét dolgokat”, melyeket „szeretett”, leírta képzőművészeti pontossággal az előrebukó fejet, vagy a terpedő kezet, melyen láttatta a dagadozó ereket is, maga körött az érzékelhető világot. Lágyságában semmi finnyásság. A lélek valóban elomló, de a művész kemény... Ezért olyan emberi és megindító, s ezért Mihatatlan.. TÓTH ARPAD: ORGONA Bár holtra metsző kertész görbe kése, Még édesíti a fanyar szobát, S a hűs homályon úgy remeg tovább Illatja, mint halk húrok reszketőse. Am olykor egy-egy függöny rezge rése A lila fürtön arany fényt dob át, S felgyújtja, mint egy nagy, kevély opált, Melynek szikrázva szédít színverése. Ó, én szerelmem, kit sok ferde kés Már halni vágott: bú és szenvedés, Ö, édes emlék, te is így jelensz meg: Olykor: sóhajtó illat, hűs zene, És olykor: tágranyílt opál szeme Egy-egy felfénylő, drága, ritka percnek...,: S^AAWAAAAAA^^AAAAAA^^AAAAAAAAAAAAAAAAA^WA/SAAAAAAAAAAAAAAAA/WVAAAAAA/VAAAAAAAAAAAAAA\AAAAAAAAAA/W\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/ AWMAAí! Másodszor is letepertelek, gondolja Gáspár. Még az arcod is színesedik! Csakhogy az akkor volt, nincs barátkozás! Megköszörülte a torkát. Mikor szereztetek róla tudomást hogy felásta? Disznót öltünk aznap. Már benn voltunk vele a konyhában, mikor kérdte Vince, hogy nem vagyok éhes? Nem tudom, mondtam, mert igaziból apukának szólt a kérdés. 5 sokára mondta csak, hogy paprikás húst kér Megsütöttem, de néhány falatot ettünk csak, amikor már koppant apánk villája. Hagytam is a húst,\ de Vince evett tovább. Apánk még egyszer odatette a villát, meg káromkodott is. Ezt már észre kellett venni. Fel is ugrott Vince a falás közepén — már úgy mondom, ahogy történt —, ami a szájában volt, a markába köpte, és lecsapta az egészet az asztal közepére. Húú! Itt megáll egy kicsit Juszti, hátha Gáspár felnéz az írásból. Apánk szólni se tudott, Vince úgy eltűnt. Kettőnkre hagyott mindent. Ilovai Gáspár maga sem tudja miért, hirtelen megkérdezi, aztán hogy éltek? J uszti felveszi a kezét, aztán megint visszaejti az ölébe. A paradicsomba bíztunk nagyon, de kivágta a fácán, vagy mi. A szőlő is semmi lett A kisebbik tanya egyik vége még a tavasszal leszakadt, kikezdte a víz, a tehén valami rossz füvet evett... Egy éve minket állandóan látogat a balsors. Most még ez is, ez a Vince. Ezen Juszti is elgondolkodik, aztán körülnéz és felsóhajt. Ha másként alakul, ha nem lenne ilyen sok a föld! Három-négy holddal urasan lehet élni. de tizennéggyel? Egyszer mondtam apukának, adjon oda belőle a tsz-nek, vagy az államnak. Rablóbanda, üvöltötte, oszt két hétig nem szólt hozzám. Szereti Vincét? Nem beszéli ki. Nálunk csak csend van. meg robot van. De csak a fia7 Egyszer mondta Vince, hogy 0 Pünköstl Árpád: TÍZ KÖRÖMMEL elmén a tanyáról. Az öreg előbb át akarta szúrni egy szőlőkaróval, aztán meg belebetegedett. Mikor hoztuk haza a klinikáról, azt mondta, hogy autót vesz Vincének. De miből? Juszti csüng még egy ideig a kérdőjelen, aztán felkel, odamegy az íróasztalhoz és a lába mellől felveszi a gombot, amit kezdettől figyel. Inggomb, mondja, leteszi Gáspár elé és összeszűkült szemmel nézi, honnan hiányzik? F olytasd Vincével, irányítja vissza a helyére a tizedes. Börcsök Jusztina megérti. Szóval elment és azt a nagy kolbásztöltőt nekem kellett hajtani. Majd kiszakadt a karom, mégse végeztünk. Reggel ettünk éppen, amikor kivágódott az ajtó. Vince előbb apánknak olyan hetykén odamondta, hogy lesz már, aki szóval és étellel tartson! Csak hallgattam. Sírjak? örüljek? — hát mégis asszonyt hoz a házhoz! De rögtön mondta: Gyere juszti, felvettem anyánkat, segíts hazahozni. Nem értettem. Akkor folytatta: A talicskában van már, de nem bírom. Kiáltozni kezdtem. Jaj, Szent Krisztusom! Mit tettél anyánkkal, hisz már egy esztendeje halott! Olyan, mint a túró, felelte erre. A harisnyáját majd megvarrod, lyukas a sarka. Elég! — szólt közbe erélyesen a körzeti megbízott. Fújtat, feláll, visszaül. Differenciáljunk, milyen asszony volt anyád? Nem tudom, bukik ki Jusztiból és rögtön megáll, hát tényleg nem tudja? Mindent elpazalt. Folyton ölte érte apuka, de anyánk legyintett. Nem dolgoztunk ennyit, mégct7utafn* is több volt, sokkal több. Apánk a vérét vette, ő meg csak annyit mondott, majd kikaparnátok még tíz körömmel is, ám akkor már késő! De hogy ez tényleg így lesz!? És tényleg így volt, szóval Vince tíz körömmel? Nem, ásót, lapátot, meg csákányt vitt, minden műszert. Ügy szétrontotta a koporsót, hogy újat kellett venni, ezernyolcszáz forint.. Ilovai Gáspár az asztalra csap. Csend van. Börcsök Jusztina hajszálra úgy ül, mint a kihallgatás kezdetén. Mi történt ezzel a Gáspárral? Hát csukjon be, csukasson csak be, ha akarja. A rendőr tizedes feláll, rohangálni kezd fel és alá. Nem figyeli, mégis látja, érzi Juszti egérszínú haját, ölébe szorult kezét, kiskutya alázatát. Odalép gyorsan a nő elé. Rendben van, végeztünk! Juszti meglepetése zavarba hozza. Ha kell, majd kiviszem aláiratni. Börcsök Juszti megáll az ajtónál, hát akkor majd gyere, mondja. I lovai Gáspár észre se veszi, hogyan tűnt el, csak azt látja, hogy már nincs. A gépből, az asztalról gondosan összeszedi a megírt papírokat, egymáshoz igazítja őket, aztán kettőbe, négybe, nyolcba tépi a csomót. K ern segéltem öcsémet, Bőrösök Vincét a hulla — xu felszisszen Ilovai Gáspár rendőr tizedes, körzeti megbízott és egy kézzel bötyögi tovább — a hulla felásásában. Pont. Hátrább löki a széket, feláll és tapogatja a kisujját Az a rühes kutya, az az oka! Óvatosan mozgatja, csak nem repedt el? Hátat fordít az írógépnek, leül az íróasztalhoz, Börcsök Jusztinával szemben. Felkattintja a villanyt is. Hát ez lett a Juszti, a büszke Juszti? Mint szentek a templom falában, úgy ül itt a fényben. Az arca öszszerongálva, a kényes ló el se fogadná tőle a zabot, gondolja a tizedes és az íróasztal vedlő festékéből lepöccint egy darabot. Vénlány! A feje konya, a válla csüng, az ölét keze fájdalma tölti meg. De ez kihallgatás! — figyelmezteti magát Ilovai Gáspár és megjegyzi: akkor differenciáljunk, nem segítetted Vincét a hulla felásásában? Mit akar ez tőlem, mit fürkészik, gondolja Börcsök Juszti. Csak a papírra állított ceruzát figyeli, amint mondja, nem segéltem, senki se segélte. Ki gondolt volna ilyent? A körzeti megbízott most rákérdez. Csinált Vince máskor valami extrát? Te látod, előttetek van. Szóval normális? A tanúnak eszébe jut a csóka, amit befogott az öccse, aztán meg fülig vágta a száját, mert nem akart beszélni. De ez nem hivatalba való,' tehát csak annyit mond, hogy kiabálni szokott, oszt ráhagyjuk. Ennyi. Ilovai Gáspár járkálni kezd, körbe „nézi Jusztit. És katona volt Vince, behívták? Juszti megint felnéz. Gáspár hátrateszi a kezét, kifeszíti a mellét. Rendőr dolog, nem rám tartozik, gondolja a lány, és válaszol. Volt katona, de nem igazi, hanem, mint kulákfiú. Amúgy bejár a városba, piacozik, boltba megy. Itt elgondolkozik egy csöppet Hacsak az nem, hogy elcsavarog, mint most is. Egy hétig se látjuk. H ová megy ilyenkor, kérdi Gáspár Juszti háta mögött állva, és beleborzong, mitől lett a haja is más, ilyen egérszürke? Milyen szőke volt! Az első padban ült, és a keze, olyan szép keze volt, mint édesanyámnak, mélázik el Gáspár. A csontjai csak nem cserélődtek ki? Gyorsan előre lép, hogy megnézze Juszti kezét. Bekerít, érzi Juszti. Ártatlanul, mert nem csináltam én semmit! Hogy néz rám, hogy néz mégis, egyszerre tíz szemmel bele az ölembe! Megigazítja a szoknyáját és még kisebbre húzza magát. Az inggombnak jó. Ha észrevétlen elgurul, békén hagyják. A tizedes már ül, és ceruzájával kopog az asztalon. Aki itt valamit elkezd, azt köteles befejezni. Hová tűnik el Vince? Hátul hagyött két szemet, oldalra állított kettőt-kettőt, elölről meg így korbácsol, gondolja Juszti. Házakhoz megy, mondja és belepirul. Hát férfiember, vágja rá Gáspár. Nem úgy. Hát hogy? — könyököl a tizedes az asztalra. Elmegy olyan helyre is, ahová nem kéne. A körzeti megbízott visszaül. Nem érti. Hallgat, hallgat, aztán hirtelen megkérdi: azokhoz, akikre haragudtok? Olyanhoz is. Gáspár előtt megint feltűnik a Juszti keze, amiről álmodott is. Letuszkolja magában a látomást. Differenciáljunk: azokhoz jár, akik a földetek kapták? Igen. Mégis letepertelek, gondolja Gás-, pár és megkérdi, hogy mit csinál ott Vince. Beszélget. Csak beszél. Ez a hobbija. Miért nem nősül meg? Apánk nem engedi. Téged se engedett Gargyán Pistához, itt megáll egy kicsit, még szólni se. Háromszor kérte, tudom, három őszön, hogy csak egyszer szólj vele, de te nem! B örcsök Juszti torkát szorítja a kiálthatnék, hogy az nem Pista volt, aki háromszor is, hanem te voltál. Gáspár! Harapja a száját, ki ne nyíljon. Hogy én ezt így elfelejtettem! Hát ezért a firtatás, a tíz szem. Megint rendez magán és csak annyit mond, most meg Pistának háznyi traktora v.an. Avval jár. íVVVVAAAAAVWWWW ‘
