Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
IGEN VAGY NEM A kérdés: házépítési engedély? A válasz: Jöjjön máskor..; A kérdés: — Mikor? 4 A válasz: — Későbbi A kérdés hat éven keresztül hangzott el, mind re- ménytelenebbül, a válasz hat éven keresztül csattant, mind határozottabban és mind ingerültebben. Az eset megtörtént, hellyel és névvel is szolgálhatnék, de miután most a szó nem hétköznapi értelmében vett bürokráciáról és egy hivatal értetlenségéről van szó, hanem éppen ellenkezőleg, egy inkább meglehetősen elterjedt gyakorlatról — nem a név’, a nevek, hanem a hatesztendős huzavona tanulsága a feljegyezni való. Történetünk esetében arról van szó, hogy egy községi tanács arra hivatott előadója, egy sok-sok évvel ezelőtt elkészült és a sok-sok év alatt részleteiben végre is hajtott rendezési terv keretébe nem tarotta be- illeszthetőnek a kérelmező házépítési tervét. Hat év alatt azonban egyetlen egyszer ki nem mondta a kerek-perec nemet, pedig esetünkben ráadásul igaza vólt, illetőleg lett is volna, hanem a legkülönbözőbb kifogásokkal élve, vitázva, határidőket tologatva játszott az idővel, a paragrafusokkal és az ügyfél idegeivel. Pedig csak egy határozott „nera”-et kellett volna mondania! Hja, konyS az újságírónak, ott az íróasztal mögött, de próbálná meg az „íróasztalt” itt, a községben, ahol mindenki mindenkit ismer, sógora, komája, rokona, barátja egyike a másiknak, s ahol nem lehet átmenni az utca másik oldalára, ha jön Mari ángyom, aki öt perce még az ügyfél volt Nagy „ü”-vel! Más szóval, nehéz dolog tanácsi ügyintézőnek lenni, hivatalt viselni a törvény frontvonalában, ott ahol az első csatát vívja a kérés és a nem lehet. így igaz ez, vitatni nem sok értelme lenne. Am azt bizonygatni mégsem tűnik feleslegesnek, hogy a „nennet, éppenúgy, mint az „igen”-t, egyszer csak ki kell mondania annak, akire ez tartozik. Hát nem jobb elébb? Nem becsületesebb és nem áll-e tisztábban, okosabban is a falu közvéleménye előtt az, akiről tudják, hogy áperté kimondja a legjobb tudása szerinti igent, vagy a nemet is, ha arra kerül a sor? A tanácsot a közvélemény városokon és falun egyaránt nem általában ítéli meg, nem azt vizsgálja általában ítéletei meghozatalában, véleménye formálásában, hogy a tanács, mint testület milyen perspektívával dolgozik, hogy' hosszú évekre előre hogyan lét és lát-e egyáltalán. .. Ebből is, erről is mond véleményt. De a napi kapcsolatok jelentik azt a kis érzékeny és sajátos író- szerkezetet, amely életünk forgó grafikortszalagjára felrajzolja a kapcsolatok görbéjét; vagy felfelé ívelő „egyenességét”. Az előadó, vagy a segédelőadö, a legfiatalabb, még butácska gépírónőpalánta magatartása is okot és tápot, adhat egyeseknek, hogy elmarasztaló ítéletet mondjanak a tanácsról. Az egészről. Mint testületről. Kettéválasztani hát, hogy ez a testületi politika, a tanácsi demokrácia, az meg a hivatal, melynek működését szigorú szabályok tartják rendben — bölcs dolognak aligha lehetne nevezhető. Hat évig húzni egy ügyet, de akár csak egyetlen felesleges pillanatig is, nem szolgálja a tanácsi politikát, vagy ha igen, hát rossz szolga az. Az meg aztán különösen bosszantó egy dolog, ha az elsőfokú hatóság — elnézést e hatósági stílusért ■— széttárja a karját, majd jelentó'Ségtéljesen felfelé bök. Nem az űristen irányába, mert azt egy tanácsi embernek illik tudnia és képviselnie is, hogy az nincs, hanem a járás, vagy a megye irányába, mert — ugye az a csodatevő úristen. Az megteheti. De a helyi tanács, az nem. Az kis istenke az ügyfél dolgában. Az ügyfél a kérelmével, maradjunk példánknál, a község egy adott pontjára szólandó házépítési engedélye ügyében, nosza lohol is tehát fel a megyéhez, ahol is aztán tudatják vele, hogy kérelme nem teljesíthető. De ha még azt is tudatják vele, hogy kérelme amúgy sem tartozik a felsőbb siervekhez, hogy abban dönteni i helyi tanács as illetékes, sót hogy a helyi tanács döntésre való illetékese tudta is, hogy nemet kell mondania és neki kell mondania a kérésre — akkor aztán mi van? Csak annyi, hogy az ügyfél, a magyar községi, vagy városi állampolgár legközelebb már akkor sem fog hinni a saját tanácsának, ha az egy újabb ügyében számára kedvező döntést hoz meg. Sem a szavakkal, sem az emberekkel játszani nem lehet Ha igen, akkor az legfeljebb hazárdjáték lehet, de azt tudvalevőleg még a kártyaasztal mellett sem tűrik el, hát még az íróasztal mögött és mögül. Hat esztendő alatt az építkezéshez felvásárolt tégla, kő. cement, gerenda egy része tönkrement Anyagi vesztesség érte a kérelmezőt De bármilyen furcsán hangzik is: ez a kisebb baj. Végtére is, az építési anyagokat lehet pótolni, viszonylag könnyen is, de az elvesztett bizalmat már sokkalta nehezebb újra „beszerezni”. Az nem poriandó áru, hanem emberi magatartás, nem forinttal fizetendő érték, hanem emberrel érd és élő mérték. a nekifog egyszer valaki, hogy feldolgozza Heves megye irodalmi topográfiáját, a XX. század első felének anyagából nem feledheti ki Németh László siroki nyaralását. Nemcsak az alkotóművész jelentős volta miatt, hanem mert az író életének oly szakasza a kis hegyvidéki faluban töltött néhány hét, amely tulajdonképpen metszőpont a pályaívén. Megnyerte már emlékezetes novellájával — Horvátliné meghal — a Nyugat pályázatát, a Protestáns Szemlének tanulmányt írt Móricz Zsigmondról, a Társadalom- tudomány oldalain mérlegre tehette a Nyugat húsz esztendejét, s még az 1926-os esztendőben felkérték tíz olyan befutott író, költő munkásságának értékelésére, mint például Áprily Lajos, Reményik Sándor, Erdélyi József, Tamási Áron. A siroki nyár teljesítette be egyik önként vállalt célkitűzését is, ami Az Ady-pör címen épült e század fontos irodalmi vitaanyagába. Osvát Ernő ide, Sírokra küld Németh után négy bírálandó művet, hogy visszaédesgesse a Nyugathoz. S igazán ekkorra érik. formálódik meg benne a szándék, a burjánzó indulat és becsvágy, mely a rejtőző szellemi erők feltárása, szervezése, a társadalom minőségi jobbítása felé irányítja. Istenverte falu Sorsszerű, ahogyan Németh László és Ella asszony első gyermekükkel, az alig tízhónapos Pocóval erre a tájra kerülnek. Kislányuk gyenge tüdejű, három évvel később meg is hal, s orvoskolléga — Graviczky László — javallja gyógyulás végett a jó levegőjű hegyvidéket. S a siroki hetek izgató eredménye, hogy az író ismét testközelbe kerül egy szegénységben fuldokló, istenverte faluval Ahol felbuzoghatnak benne a szilasi emlékek. Erősödhet, élesülhet belső látása. ami erdőkoszorúk, ódon várfalak romantikája alól is üszkös sebként érzékelteti a magyar paraszti élet valóságát. Hogy mást ne mondjunk: az alig kétezer lelkes Sírok négyszáz családjának negyede barlanglakásokban él, a földművesek zömének kezén átlagban 3—í holdnyi birtok forog, ami sok az éhen- haláshoz, kevés az emberséges élethez, hiszen felében rét, legelő mind. Boldog csak a Mózes Béla gőzmalmában, Hornyák Sándor, Magdus József, Tóth István, Kecskeméti Mihály kőbányáiba n munkához jutó férfiember. Aztán aki vinkón, bundapálinkán leissza magát az egyetlen szál Hangya-kocsmában. Meg ahol nincs gyermekáldás, s lehet zavartalanul alászál! ni az Alföldre stimmásnak. Ilyen többi között Makaó János, aki a Moldvay Győző: Németh László Sírokban Németh családnak szállást nyújtó Boricsékkal szemközt húzódik meg kőlyukaiban, leánya szerint gyakran elegyedve szóba az íróval, akinek íróságáról persze senkinek sem volt tudomása a községben. Borícsék hajléka Számtalan Borics élt negyven évvel ezelőtt Sírokban és környékén, bőven akad belőlük most is. Helyi szokásként a hasonnevűek egy- egf betűt illesztenek csupán a vezeték- és utónevük közé megkülönböztetésül. Németh Lászlóék házigazdája Borics G. János kétgyermekes földművelő, aki időnként a jobb megélhetésért kőművesmunkát vállal. Persze, ha engedi a piciny majorság. E hajlék korabeli kataszteri térkép, illetve felosztás szerint Hársút 328. cím alatt szerepel. Most Vörös Hadsereg utca 28. áll a háztáblán. A népi építkezés kései vonásait viselő tornácos, hatoszlopos épületben három szobát, egy konyhát, kamrát találni, hátul fészerrel, óllal. Ifjú Borics G. János, az 1952-ben elhunyt gazda idősebb fia, aki 1927 nyarán tizenöt esztendős volt, jól vé- lekszik, hogy a kapubejárat melletti tiszta’szobát adták ki nyaranta pénzszerzés céljából. Ott laktak a „Doktor úrék” is, ahogyan az írót szólították. Szelíd lelkű, kevés szavú, de gondjaik iránt gyakorta érdeklődő emberként idézi fel annyi idő távolából Németh Lászlót a ház mostani gazdája. Mint mondja, a férj napközben leginkább olvasgatott Esteledvén rendszerint sétával töltötte idejét a házaspár. Máskor ösz- szejöttek Vágási Domonkos plébánossal, a falu Dömi bácsijával, aki jókedélyű, nótát és társaságot szerető lélek volt Vagy pedig Wattay Istvánt, a ..sugaras” tanítót állították meg, hogy a falusi népoktatásról, a szülők szociális helyzetéről, munkakörülményeiről tájékozódjanak. Az alkonyi séták leginkább a temető mellett vittek el, ahol sok volt a friss gyermeksír, s a vár romos falainak tövében értek célhoz. A kis Pocó addig Boricsné' gondviselését élvezte egy öreg gyümölcsfa lombsuhogásában. A nagyfazék körüt Az írót átölelő környezet hiteles érzékeltetése végett még érdemes említenünk, hogy Sírok határai az 1920- as években tizenegyezer holdnyi földet fogtak közre. Ebből azonban alig háromezer volt a szántó. A többi erdő, rét, legelő, meg terméketlen szikla. Egyéb megélhetés semmi! Az elégedetlenekre, a hamu alatt izzó parázsra tehát Tóth József recski csendőrparancsnok kakastollasai vigyáztak. Ellátás, növénykultúra? Orvos Recsken. Éspedig az a Gedai József, akinek édesapja Németh Józseffel, az író nemzőjével Nagybányán egyazon gimnáziumban tanított. Bíróság Pétervásárán. Adóügyi fellebbezések ügyintézése Egerben. A már említett Hangyán kívül öt szatócsbolt, húsz kisiparos műhely a községben, amelynek termő határrészein a talaj- viszonyok leginkább a kukoricának, majd a 4—5 mázsával fizető árpának, kenyérgabonának feleltek meg. E tájon különben 3—4 héttel később érik minden, mint az Alföldön. Augusztus a cséplés fő időszaka is. Sezt a munkát annak idején kalákában, összefogva végezték a kisföldű emberek. Húszan-huszonöten béreltek egy gépet, s valamennyien mellette szorgoskodtak. Amikor pedig kipergett a kalászból az utolsó szem gabona, a gazdagnak nem mondható, de verejtékkel megfizetett betakarítás örömére tyúkhús került a nagyfazékba. Az ízesen megfőtt paprikást aztán körbeülték a tisztaszobában, s a nekilendült falatozás idővel mind zajosabb borozgatásba veszett. Némethék mindezt átélték Sirokban, 1927-es nyaralásuk éppen a „gépelés” idejére esett. S ahogyan Ella asz- szony ma visszaemlékszik, az új kenyeret köszöntő vigalom miatt fél napra ki is költöztek Boricséknál bérelt szobájukból, hogy senkit se zavarjanak. Ez persze fölös tapintat volt 10—15 liter nova után, ami a határ mintegy ötvenholdnyi szőlejéből származott. Barlanglakok közt Említettük már Makső Jánost, a barlanglakó nincstelent, akivel olykor szót váltott Németh László. Maksón kívül mások is visszaérkeztek már erre az időre sum- más vándorlásukból, s az író nem mulasztotta el a velük való találkozást. Mivel pedig Sirokban akkor kéttucatnyi módos, húsz holdnál több tulajdont birtokló gazda élt. lehetősége nyílott még árrá is, hogy e viszonylag ki* mikrovilágon belül gyors ösz- szehasonlitó, szociológiai felmérést végezzen. A falu, az 1927-es nyár egy-két hete ezért nem iá maradhatott nyomtalan Németh László életművében. S az effajta talajkutatás, küldetéstudatra ébresztő földközeli vizsgálódás tetten éí- hető Villámfénynél című, első sikeres színművében éppen úgy, mint az 1934-es Ember és szerep oly lényeges textusában, amit Véketdi László is kiemel jeles monográfiájában. „Nyomorult, elzüllött embernek éreztem magam, aki aprópénzre váltja a tehetségét Az egész Harmadik Magyarország ürügy csak, hogy sötét, irodalom elől elzárt lapokba írhassak.., Ott (Sirokban) ért először a reménytelenségnek az a rohama, mely azóta évről évre többször és súlyosabb formában jön meg, annak a rettenetes Ady-versnek a kalapálásával a vérben, amelyet anélkül, hogy idéznék, mindig ott hallok az életem mélyén: Mert semmit sem tehettek. Óh, semmit sMtt tehettek.” Tudjuk persze — tanú rá megannyi mű — Németh László éppen a lélek meg- alázottságának bugyrából, az értetlenségből, a kitagadott- ságból szülte magát új emberré, új alkotóvá. S a legreménytelenebb helyzetekben találta meg hangját, széliemét, hogy aztán teljes fegyverzettel a rossz ellen fordulhassont. Éppen ezért nert* hittünk neki soha, amikor rezignáltam megbántotta» félretette az írótollat, papírt, aminek egész életében rabszolgája volt. Gyors búcsú Sírok tehát az első ilyén kétségekbe taszító trauma, mely Németh Lászlót éri, s gátat vet a további idillnek. Közrejátszik azonban még egy további tény, ami megrövidíti a család nyaralását. A kis Pocó vérhasban megbetegszik. Faluhelyt, augusztusi hőben, a kor közegészségügyi viszonyai közepette ez néha ritkaság. S a bajt okozhatta a Borics-porta gyümölcsfája, melyről a termés Pocó járókájába hullt, hogy figyelmetlen pillanatban majszol- gassa a légyköpte szilvaszemeket. Az orvos apa először maga igyekszik a gyógyítással. De amikor súlyosbodik a kislány állapota, összecsomagolnak, vonatra ülnek, hogy meg se álljanak gödöllői otthonukig. Hosszas szakorvosi kezelés után ott nyeri vissza egészségét akis Pocó! És ez már augusztus utolsó harmada. Az írót pedig várja a Napkelet, amellyel akkor kezdődik önvívódással teli kapcsolata, túlmutatván siroki kutatóutunk témakörén. Az ínségből kiemelkedett községről azonban kell még szót ejtenünk. A Mathi- asz-panzió hősnőjének az értelmes munkán, igaz emberi kapcsolatokon nyugvó társadalmi törekvései — szocialista viszonyaink közepette — beteljesedtek. Ez Sírok külső képén, lakóinak módján is látszik. Németh Lászlóról azonban ma sem tudnak többet, mint csaknem négy évtizede. Rideg tény! Aminek a valódiságát jó lenne a jövendőben semmissé tenni. Magunk becse miatt. S kicsit Németh Lászlónak szóló elégtételül. Hiszen képzélei- beli botjával ő is azokat á fákat kopogtatta, amelyek á mostanhoz vezető utunkat szegélyezték... Borícsék háza, ahol a Németh család 1927-ben lakott (Fotó: Perl Márton) t T ; j
