Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-16 / 91. szám
Hz aktivitás mércéje Ezekben a hetekben, hónapokban minden pártszervezetben mérlegre kerül az egyes párttagok aktivitása. S a tapasztalatok összegezése módot nyújt majd arra is, hogy átfogó képet alakítsanak ki a pártszervezet egészének politikai tevékenységéről, a cselekvési készség fokáról. Nem új feladat ez, hiszen a pártszervezetek számottevő részében eddig is értékelték időről időre a közéleti-politikai aktivitás színvonalát. Mégis nem egyszer felmerül — újra és újra — a kérdés: hogyan lehet megbízhatóan értékelni, miféle mércét alkalmazzanak, mely kritériumokból induljanak ki? A legfontosabb tényezők Természetesen bőven akadnak már tapasztalatok. Épp ezekből indult ki, vonta le következtetéseit a politikai szociológia, amikor kidolgozott néhány általános szempontot az aktivitás méréséhez. Aki ezeket szemügyre veszi, tapasztalhatja, hogy a tudományos igényű elemzés voltaképpen ugyanazokból a tényezőkből indul ki, mint amelyeket a pártszervezetek is figyelembe vesznek a mindennapos munka során. Az egyik legfontosabb ilyen tényező kétségkívül a pártmegbízatások, a közéleti feladatok vállalása és teljesítése. Érthető és jogos, ha a pártszervezetekben az aktivitás értékelését általában azzal kezdik, hogy felmérik: a párttagok mekkora hányadának van ilyen megbízatása. A politikai cselekvésnek ez az egyik legfontosabb formája, kerete. Természetesen az aktivitás elemzésénél nem állhatunk meg ott, hogy hányán vállaltak vagy kaptak megbízást. A döntő ezek teljesítésének mértéke, a megbízatás alapján történő valóságos cselekvés. Számításba szokták venni az aktivitás mérésekor a párttagoknak a különféle pártfórumokon, politikai rendezvényeken tanúsított vitakészségét, a hozzászólások, észrevételek számát és tartalmát. Néha egyesek vitatják ennek jogosultságát, mondván: „a beszéd még nem cselekvés”. A politikai tevékenységben azonban ezt a kettőt nem lehet úgy elválasztani, mint például a termelőmunkában: itt nagyon gyakran a szó is tett. A párt- és tömegszervezeti rendezvényeken, munkahelyi vagy lakóhelyi közéleti fórumokon elhangzó véleményeket, bírálatokat vagy javaslatokat úgy kell tekintenünk, mint a döntések kialakításában vagy a végrehajtás ellenőrzésében való közvetlen közreműködést. Ilyen értelemben ez a politikai aktivitás nagy fontosságú megnyilvánulási módja, A hatékony cselekvés feltétele A politikai cselekvés egyik formája a részvétel a különféle — politikai tartalmat is hordozó — akciókban, mozgalmakban. Ennek nagyon sokféle módja lehet, a szocialista brigádok mozgalmától a társadalmi munkaakciókon át a különböző politikai gyűlésekig. A résztvevők száma és a részvétel intenzitása ugyancsak mutatója az aktivitásnak. Közvetett mutató a politikai, tudás bővítésére irányuló törekvés mértéke. Közvetett, hiszen a megszerzett ismeretek önmagukban még nem hatnak a társadalmi valóságra. Ám általában feltehető, hogy aki politikai műveltségét, tájékozottságát növeli, azt nem öncélúan teszi, hanem hasznosítani kívánja. Az ismeretszerzés, a tanulás tehát felfogható a hatékony politikai cselekvés feltételeinek biztosításaként, s ilyen értelemben az aktivitás értékelésekor is számba vehető. Az aktivitás méréséhez tehát rendelkezünk „megfogható” —j részben számszerűen is kifejezhető — mutatókkal. Mégisí nagyon egyoldalú dolog lenne itt megállni. Ha csak ezeket a mutatókat venné számításba a pártszervezet, óhatatlanul kísértene a formalizmus veszélye. Mint ahogy, valljuk be, az ilyenféle formális felfogás nem ritkán a pártmunka mindennapi gyakorlatában is érzékelhető, tapaszHarminchó tezer hordó Ceglédről falható. Vannak olyan párt tagok, akik mindig részt vesznek a taggyűléseken, olykor fel is szólalnak, valamilyen pártmegbízatást is vállalnak, de amikor ténylegesen ki kell áljni a párt politikája mellett, amikor erőfeszítéseket kell tenni valamely elhatározás sikeréért, amikor akár kockázatot is vállalva fel kell lépni valamely negatív jelenséggel szemben, akkor valahogy nem találhatók meg, nincse nek jelen. Márpedig az aktivitásban ez a leglényegesebb: a mindennapos cselekvőkészség, az állandó készenlét — a helyhez, időhöz, konkrét megbízatáshoz nem köthető kommunista helytállás. A kommunisták / tettei nyomán A mindennapos cselekvés tehát az aktivitás legmélyebb tartalma, lényege. Egzakt számokkal nem mérhető, de minden alapszervezet, minden pártcsoport mindenkor pontosan megállapíthatja, mennyire érvényesül egyes tagjai és az egész kollektíva életében. A most folyó beszélgetések egyik fő rendeltetésé éppen ennek a feltérképezése — természetesen nem önmagáért, hanem a politikai cselekvés hatékonyságának további fokozása céljából. Ennek a mércéje pedig mindenekelőtt és legfőképpen a politikai célok, a párt- határozatok gyakorlati megvalósulása. A döntések teljesülésén, az elhatározások valóra válásán mérhető le legjobban az ily módon felfogott politikai aktivitás szintje. Az emlftett mutatók természetesen jól felhasználhatók az elemzéshez. De az aktivitás tartalmi értékelésének alapja, vezérfonala mégis csak az, hogy a kommunisták tettei nyomán menynyire valósul meg az adott helyen a párt politikája. Gyenes László Nem titok, csak nem tudják mzj ts Nagyüzem ELŐSZÖR is helyesen kell fogalmazni. Tehát nem úgy, hogy az új, a háztáji gazdaságokat segítő, támogató intézkedések után aggódva felvessük a kérdést, háztáji, vagy nagyüzem. Hanem úgy, hogy a vagy szó, helyett az és-t használjuk; háztáji é s nagyüzem. A háztáji gazdaságokra ugyanis nagyon nagy szüksége van a népgazdaság egészének a mezőgazdasági nagyüzemek mellett, Termelésük pótolhatatlan. A Minisztertanács határozata — amely a közelmúltban látott napvilágot — és a sok-sok intézkedés a kistermelés érdekében nem azt jelenti, hogy valamiféle új agrárpolitikai elképzelés, az arányok megváltoztatása következik, hanem az, hogy végre nemcsak szavakban ismertük és ismerjük el a háztáji és kistermelés fontosságát. Az aligha szorul bizonyításra, hogy a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek a gazdaság alappillérei, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a kistermelés milyen fontos szerepet tölt be az egész népgazdaság életében. Lássunk néhány példát. Az elmúlt esztendőben 9 millió 400 ezer sertés volt hazánkban, ebből négy és fél fnilliót adott a kistermelők gazdasága. A kisállattenyésztés például kimondottan kistermelői privilégium. Az állatállomány 90 százaléka található ebben a szektorban. A bogyós gyümölcsök 70—80 százalékát szintén innen kapjuk. A tojás- és gyümölcspiac mintegy 25—40 százalékban támaszkodik erre az erőforrásra, összességében a nemzeti központi élelmiszer-árualap csaknem 14 százalékát adja a mező- gazdasági kistermelés. Nem elhanyagolhátó szempont, hogy jelentős exporttevékenységet is bonyolítanak ebből a termelési alapból. A házinyúl, a méz, a galamb és a virágmagvak exportja évente 40—50 millió dollárral gyarapítja valutakészletünket, s mindent összevetve: a kisgazdaságok körülbelül százmillió dollárt jelentenek a külkereskedelmi mérlegben. DE MIÉRT nem lehet mindezt nagyüzemi módszerrel, miért kellenek mindehhez a kistermelők, merülhet fel a jogos kérdés. Egyrészt tudomásul kell venni', hogy bármennyire döntő és alapvetően meghatározó a mezőgazdasági nagyüzemek termelése, a nagyüzemi gazdálkodás még nem jutott olyan szintre, hogy maradéktalanul kielégítse az igényeket. A fogyasztói igényeket viszont ki kell elégíteni, és ehhez fel kell használni a kistermelőket is, hiszen megengedhetetlen luxus lenne a meglevő termelési eszközöket kihasználatlanul hagyni a kisegítő gazdaságokban. Ha ezeket a termelési volumeneket nagyüzemi szinten új beruházásokkal kívánnánk létrehozni, a népgazdaság erejét jelentősen meghaladó százmilliárdos tételekre rúgó pénzre volna szükség. Ez sem most, sem a közeljövőben nem fog egyszeriben rendelkezésünkre állni. A kisárutermelésre tehát még valószínű nagyon sokáig szükség lesz a szocialista termelési viszonyok között is. Másrészt arra is gondolni kell, hogy akadhatnak . a mindenkori termelésnek olyan szférái, amelyekben egyszerűen nem gazdaságos nagy, központi beruházásokat végrehajtani, mivel sokkal egyszerűbb egy-egy adott területen, kistermelőkkel megoldani a jelentkező gondokat. Ezeket a kérdéseket azért fontos tisztázni, mert az elmúlt esztendők tapasztalatai jó leckének bizonyultak arra nézve, hogy nem lehet egyszer meghozni a kisgazdaságok termelési kedvét, utána pedig valamivel elvenni ezt. Világosan és egyértelműen ki kell mondani, hogy rájuk nem ideiglenesen, részmegoldásként van szükség, hanem beilleszkedve a szocialista gazdaságok A sínpályák őre A Fűrész- és Hordóipari Vállalat csaknem 50 millió forintos beruházással új hordógyárat épített Cegléden. Az elmúlt napokban megindult a próbatermelés. A célgépekkel felszerelt hordóüzem évi kapacitása 37 ezer hordó. A hordókat 400 és 500 liter űrtartalommal készítik. (MTI fotó — Koppány György) Csákány, lapát és villa. Ez a három kézi szerszám jelképpé vált Benedek János életében. Csaknem három évtized múló napjainak örömei, verejtékes gyötrelmei, sikerei és kudarcai fűződnek hozzá a vasúti pályán, Kál és Füzesabony között. Télen, nyáron, hóviharban és kánikulában mindig ott találni a sínek között. Naponta megújult erővel érkezik ma is a töltésre, hogy társaival, a brigáddal folytassa az árok- tisztítást, a kavics- és kőpótlást. — Apám cseléd volt — mondja visszaidézve az elműt évtizedeket, — akit szorgalmával hajdúnak léptettek elő Puck Andor intéző javaslatára. Neki köszönhetem, hogy 17 éves koromban lóhajtó kocsis lettem Erzsébettérem. Akkoriban ott találkoztam Károlyi Mihállyal. Éppen tavasz volt, dologidő, valamennyien a határban votunk, répát kapáltunk, amikor meglátogatott bennünket. Mindenkihez volt közvetlen szava, sokáig emlegettük is. Benedek János cseléd sorsát a katonai szolgálat törte meg. Négy és fél esztendeig volt sorkatona és ott érte a háború, majd a fogság is, mely csaknem öt esztendeig tartott. — 1948 tavaszán jöttem haza, apám, szegény, már akkor nyugdíjas volt. Minden megváltozott, a sorsomat nehezítette, hogy nem volt sem szakmám, se pénzem. Kompolton lakott akkoriban az öreg Szemes, mert így hívtuk, aki a káli állomáson volt vasutas. Jól ismertük egymást, esténként gyakran találkoztunk, ű említette egyszer: — Te, János! Gyere a vasúthoz dolgozni, kell ott az ember. Be is ajánlott, én meg elmentem és munkához láttam. A pályafenntartási főnökségnél vették fel Hatvanban. Pályamunkásként kezdtem és az is maradtam. Először Füzesabony és Nagyút között csákánnyal, lapáttal, villával indultunk huszonegyen. Zúzott, követ lapátoltunk és emeltük a töltést. Kemény munka ez, mert nyáron, amikor nagy a hőség a sínek 50 fokra felmelegszenek, a zúzott bazalt is magába szívja a meleget. Nagy a kisugárzás, emiatt egész nap izzadunk. Télen meg Ordított a helyzet, az eső, a hó áztat. Mégis szeretem, és soha nem untam ezt a munkát, pedig örökös küzdelmet folytatunk az időjárással. Emiatt az utóbbi évtizedekben sokan itt is hagyták a brigádot, mások kiöregedtek, meghaltak, én mindig maradtam. — Legnehezebb a munkánk az esőzések és a havazások után, mert olyankor mindig megcsúszik a sín. Kimozdul eredeti helyéből és azt vissza kell illeszteni a régibe, mert csak így biztonságos a közlekedés. Most nyolctagú a brigádom, a régiek közül csupán az öreg Pető János maradt velünk. A többiek mind fiatalok, markos legények, akik nem félnek a munkától. Régebben sokat kellett harcolnunk, hogy elismerj éle a munkánkat, de megérte, mert nem maradt eredménytelen. Mo6t már megbecsülnek bennünket, igaz, keményen kell helyt- állnunk a sínek mentén, de anyagilag is elismerik munkánkat. Benedek János töretlen lelkesedéssel beszél hivatásáról, pedig augusztusban betölti a hatvan évet. Haja deres lett, de vékony, szikár alakját nem törte emg a munka és nem ásta alá egészségét sem. Mindig élen járt, nemcsak mint csapatvezető, hanem mint ember is. Háromszor kapott Kiváló dolgozó jelvényt, töbször elismerő oklevelet. Kitüntetek az „Érdemes vasutas” címmel is, brigádja pedig ezüstkoszorús szocialista brigád. Legutóbb, április 4-én, Rödönyi Károly közlekedési és postaügyi miniszter a Munka Érdemrend ezüst fokozatát nyújtotta át neki. — Váratlanul ért ez a megtiszteltetés. Nagy örömömre szolgált. Valóban az életem, a munkám elismerése. Ügy érzem, nem volt hiábavaló dolgoznom a vasút és egyben az ember ele szolgálatában. Hatvanéves vagyok, de még mindig érzek magamban erőt ahhoz, hogy tovább dolgozzak. Megörültem, amikor a hatvani főnökség nemrég meghosszabbította munkaviszonyomat. Így jövőre is itt maradok Kál és Füzesabony között a síneken. Jó a brigádom, ösz- székovácsolódtunk, nehezen tudnék elválni tőlük. Menlusz Károly struktúrájába, hosszú távon számol velük a népgazdaság. NAGYON komolyan fel -' hívták az illetékesek figyelmét — éppen a miniszter- tanácsi határozat megjele- nésének időpontjában —, hogy különbséget kell tenni a kisegítő gazdaságokban dolgozok bevétele és jövedelme között. Ugyanis nem a bevételt kell adóztatni, hanem a jövedelmet, ami lényeges különbség. Az adópolitika eddig is világos volt, de gyakorlati alkalmazása már annál kevésbé egy-egy konkrét faluban. Sok új intézkedés született az elmúlt hetekben, hónapokban és látott napvilágot a kistermelés érdekében, de azért arról sem szabad elfeledkezni, hogy eddig is voltak olyan lehetőségek, olyan kedvezmények, amelyek segítették, nagyon komolyan támogatták a kiJ segítő gazdaságokat, csak megfelelő propaganda hiányában keveset tudtak róla éppen az érdekeltek. A jövő hónapban lát például napvilágot az OTP Heves megyei Igazgatóságának egy reklámfüzete, amely a községi tanácsokra eljuttatva ismerteti azokat a mezőgazdasági hitellehetőségeket, amelyek eddig is a kistermelők rendelkezésére állltak, csak nagyon kevesen tudtak róla és meglehetősen gyér volt az érdeklődés. Érdemes rövid pillantást vetni ebbe a füzetecskébe, amely rögtön az elején közli, hogy kölcsön adható mindazoknak, akik mezőgazdasági művelésre alkalmas földterülettel rendelkeznek, vagy állattartással foglakoznak. Szőlő-, gyümölcs- és zöldségtelepítés céljára például 15 ezer forint, állattenyésztésre és hizlalásra szintén 15 ezer forint, de van olyan lehetőség, hogy tenyészállat vásárlására 25 ezer forint és istálló építésére 50 ezer forint igényelhető. Nagyon fontos dolog ennek a propagálása, mivel a köztudatban egyáltalán nem terjedt el ez a fajta hitellehetőség. Ha az utcán rögtönzött közvélemény-kutatást tartanánk bármelyik községben az OTP hitellehetőségeiről, az első helyre mindenki az áruvásárlási hitelt, a másodikra a személyi kölcsön lehetőségét tenné, mondta egy igazgatósági szakember. HEVES megyében például az elmúlt esztendőben 50 millió forintot is meghaladta a kibocsátott személyi kölcsön értéke, míg a kistermelői mezőgazdasági hitelé álig érte el a nyolcmilliót. Ez a két szám áttételesen jól jelzi azt, hogy mennyire volt a közérdeklődés középpontjában a mezőgazda- sági kistermelés. A köztudatban szinte egyeduralkodóvá vált, hogy csupán a mezőgazdasági nagyüzemi módszerek egyedüli, kizárólagos alkalmazásával lehet és kell megoldani az élelmiszer- gazdaság feladatait. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szükségességét és fontosságát, alapvetően meghatározó szerepét még ideológiai ellenfeleink sem vitatják, azzal pedig, hogy mellettük elismerjük a kistermelés fontosságát, nem a kollektív nagyüzemi forma tekintélyét csorbítjuk, hg- nem a bőségesebb, változatosabb áruellátásnak adunk zöld utat. Szigethy András MmsU€\ 1976. április 16., péntek j p.