Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-16 / 91. szám

Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Libanon kálváriája AZ IMMÁR EGY jÉVE TARTÖ libanoni polgár­háború jelenleg érvényben levő — sorjában a 24. — tűzsünete sem bizonyult tartósabbnak a korábbiaktól. A jobboldali politikai blokk fegyveresei szerdán na­gyobb szabású támadást indítottak a Bej rúttól ke­letre fekvő Dur Kveir falu ellen, amelyből sikerült is kiszorítaniuk a baloldali front harcosait. Itt és a Bej rútban folyó szórványos csatározások csütörtök délutánig további 92 halálos áldozattal növelték a test­vérgyilkos Éelviszáiy eddig mintegy 16 ezerre be­csült halottainak számát. A két hete megkötött tűzszünet eredetileg tíz nap­ra szólt, de még lejárta előtt, a szembenálló felek megállapodtak a hónap végéig való meghosszabbítá­sában. A fegyvernyugvás azt a célt szolgálta, hogy le­hetőséget biztosítson a parlament összehívására, illet­ve az égetően szükséges alkotmánymódosítás megtár­gyalására. Múlt szombaton ez végre sikerült, s a hon­atyák törvényerőre emelték az alkotmánymódosítást, amely arról rendelkezik, hogy a jelenlegi elnök, Szu- lejman Frangié, hat hónappal megbízatásának lejár­ta előtt távozzék hivatalából és új államfőt válasz- szanak. A baloldali erők frontja ugyanis a válság po­litikai rendezésének alapvető feltételéül szabta meg a konzervatív beállítottságú és a jobboldal mellett elkötelezett elnök távozását. Hátra van még azonban, hogy Frangié is aláírja az alkotmánymódosításról szó­ló törvényt, s ezzel lehetővé tegye utódja megválasz­tását. Egyelőre még húzódozik, de nem valószínű, hogy a teljesen lejáratott államfő ezt sokáig teheti. MARIS 17 JELÖLT JELENTETTE BE, hogy pá­lyázik az elnöki tisztségre. Figyelembe véve azonban a közállapotokat, valamint azt, hogy hány „idegen kéz” nyúl bele a libanoni válságba, nehezen képzel­hető el, egy minden fél számára elfogadható elnök szabad választásának a lehetősége. Bej rútban napok óta tárgyal Dean Brown, az amerikai elnök külön­megbízott ja, ugyanakkor pedig bejelentették a Föld­közi-tenger keleti medencéjében tartózkodó 6. ameri­kai flotta egységeinek megerősítését. Egyre fokozódó mértékben kell számolni Szíria Libanoni katonai je- enlétével is. Kamal Dzsumblatt, a baloldaali erők Vontjának vezetője legutóbb azt hangoztatta, hogy Damaszkusz „beavatkozik Libanon belügyeibe”. Szí­ria, amely eddig aktív közvetítő szerepet töltött be szomszédja válságának politikai rendezésére irányuló erőfeszítésekben, a jelek szerint képtelen már össze­egyeztetni nemzeti érdekeit a libanoni baloldal és a "elük szolidáris palesztin ellenállás jogos törekvé- •eivel. Irak kéri az Arab Liga összehívását A Jobboldal újra megsértette a tűzszünetet Libanonban BEJRŰT: Súlyos harcok folytak Bej­rut egyes kerületeiben, a fő­város környékén és Libanon más részein is. Az elmút 24 óra során az összecsapások­ban hetvenketten vesztették életüket. A falangisták fegy­veres erői nagy erejű táma­dást indítottak a Bejruttól keletre fekvő Dur Kveir falu ellen és — a jelekből ítélve — sikerült elfoglalniuk az eddig baloldali ellenőrzés alatt állt települést. Kamal Dzsumblatt a ha­ladó szocialista párt vezetője kijelentette, hogy Dur Kveir- ben kémény összecsapásra került sor a jobboldal és a baloldal fegyveres erői kö­zött. Elismerte, hogy a jobb­Portugál katonai vezetők nyilatkozatai LISSZABON Franco Charais dandártá­bornok, Portugália középső katonai körzetének parancs­noka, a Legfelsőbb Forradal­mi Tanács tagja a Diario de Lisboanak adott nyilatkoza­tában annak a véleményé­nek adott hangot, hogy a fegyveres erők szavatolni fogják az alkotmányt és megakadályozzák, hogy „had­seregen kívüli erők” megvál­toztassák a forradalmi tanács összetételét. Charais szerint a portugál forradalom ' folytatódik, hi­szen „nagy célja a szocia­lista társadalom megteremté­se”. Firmio Miguel alezredes, a portugál szárazföldi erők fő­parancsnokának egyik he­lyettese, aki 1974-ben had­ügyminiszterként tagja volt a Spinola által kinevezett Palma Carlos-kormúnynak, a lisszaboni katonai körzet lapjában, a Baluarteban köz­zétett cikkében — Charais véleményével ellentétesen — megállapította: „A fegyve­res erők nem játszhatnak alkotmányrendőri szerepet ilyen vagy olyan szocializ­musért”. Tomas Kosa százados, por­tugál munkaügyi miniszter az Expressonak adott nyilat­kozatában kijelentette: „Visz­Harc a hatalomért Kínában Április közepe felé halad­va a nyolcszázmilliós Kína távoli tartományaiból is kezdtek befutni a szervezett tüntetésekről és diadalmene­tekről szóló hírek. A ve­zényszóra kirendelt tömegek mindenütt Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes, a párt elnökhelyettese és ve­zérkari főnök leváltását kö­szöntötték. Egyben üdvözöl­ték azt a „bölcs intézkedést” is, amelynek nyomán Hua Kuo-feng, volt közbiztonsá­gi , miniszter (aki február S-a óta ideiglenes ügyvezető miniszterelnök volt) immár Kína „teljes jogú” miniszter- elnöke lett. Mint minden, ami Kíná­val kapcsolatos, ez a válto­zás is tele van kérdőjelek­kel és megmagyarázhatatlan fordulatokkal. Egyetlen do­log van, amit csaknem tel­jes bizonyossággal meg lehet állapítani. Az, hogy a fordu­lat résztvevői — győzők és legyőzöttek egyaránt — ak­tívan részt vettek a maoiz- mus szovjetellenes politiká­jának kidolgozásában és gya­korlati megvalósításában. Ily módon bizonyos, hogy a küz­delem elsősorban belső ha­talmi harc az agg Mao utód­lásáért. A két csoport A belvillongások most le­záródott szakasza voltakép­pen a maoista párt 1973 au­gusztusában, teljes titokban tartott kongresszusával kez­dődött. Ettől kezdve, 1974 ja­nuár végéig meglehetősen vi­lágosan kialakult két, egy­mással szemben álló csoport a kínai vezetés csúcsain. Az egyik csoportot általában „mérsékelteknek” vagy ID"6. április 16., péntek „pragmatikusoknak” nevezték és vezéralakjuk a rendkívül nagy tekintélyű miniszter- elnök, Csou En-laj volt. Kül­politikai szempontból gya­korlati, bizonyítható különb­ség nem mutatkozott a mér­sékeltek és a szovjetellenes maoista „fővonal” között. Az ország belső fejlődésének és mindenekelőtt a gazdaság építésének vonatkozásában azonban ez a csoport rea­lisztikusabb vonalat követett. Csou En-laj volt az, aki (nyilván az államapparátus­ban és a hadseregben levő szövetségesei segítségével) re- habilitáltatta Teng Hsziaő- pinget, akit évekkel koráb­ban az úgynevezett „kultu­rális forradalom” idején ki­sodortak a hatalomból. Teng helyettesítette Csou En-lajt betegségének hosszú hónap­jai alatt és január 15-én ő mondta a gyászbeszédet Csou En-laj temetésén. Ezzel a csoporttal szem­ben álltak az úgynevezett „ultraradikálisok”, akik an­nak idején az 1967—68-i „kulturális forradalom” haj­tóerejét alkották. Egyik ve­zérük Csiang Csing, Mao fe­lesége. A többi vezető min­denekelőtt az úgynevezett „sangháji csoportból” került ki. Innen jutott a kínai ha­talmi piramis csúcsára Csang Csun-csiao, a sangháji első titkár és helyettese, Jan Ven-jüan, aki mellékesen Mao veje. Csou En-laj halála után ez a csoport indította meg a rohamot Teng Hsziao-ping ellen. Február közepe táján jelentek meg az első „tace- paók” (nagybetűs faliújsá­gok), amelyek nevének emlí­tése nélkül támadták Ten­get. Tüntetés vagy provokáció? akkor világos volt, hogy az „ultraradikálisok” — akik között Mao felesége és veje vezető szerepet -játszik —, szinte kétségbeesett siet­séggel rohamozzák Teng és rajta keresztül az államap­parátusban levő „mérsékel­tek” állásait. Nyilván úgy mérték fel az erőviszonyo­kat, hogy az utódlási harc­ban még Mao életében ki kell csikarniuk a döntést. Az, hogy a roham Mao je­lenlétében is két hónapig tartott, mutatta a mérsékelt szárny pozícióinak erejét. A küzdelemben voltaképpen az hozta meg a fordulatot, hogy a kínai halottak napján és azt követően (április 3-a és 5-e között) tömegtüntetés robbant ki a kínai főváros „Mennyei Béke Kapujáról” elnevezett főterén. A tünte­tők Csou En-laj emlékét di­csérő koszorúkkal borították el a tér közepén emelkedő hősi emlékmű obeliszkjét. Mindmáig nem világos, hogy ez igazi tüntetés volt-e, vagy a maoista hatóságok szerve­zett provokációja. A tény mindenesetre az, hogy a mao­ista hatalom csúcsain vagy „úgy fogták fel”, vagy „arra használták” ezt a tüntetést, hogy lecsapjanak Tengre! A tüntetést követő összecsapá­sok után negyvennyolc órá­val váltották le Tenget ösz- szes tisztségéből! A jelek szerint azonban a hatalmi harc ezzel nem zá­rult le. Igaz: a szervezett maoista diadaltüntetések sor­ra követik egymást. Tény azonban, hogy Teng — kü­lönös módon — csak funk­cióit veszítette el, párttagsá­gát nem. A két csoport közötti harc tehát nem ért véget. A hely­zet közvetlen alakulása attól függ, hogy lesz-e idejük a Mao környezetében tömörülő szélsőségeseknek az államap­parátus és a hadsereg leg­fontosabb posztjairól kisö­pörni azokat a „mérsékelte­ket”, akiket Csou és Teng he­lyeztek oda. —i —e szatetszést keltett köztünk az, hogy Antunes tavaly no­vemberben a folyamat szem­pontjából nélkülözhetetlen­nek nevezte a kommunista pártot”. oldaliaknak sikerült a tele­pülést ellenőrzésük alá von­niuk, de hozzátette, hogy megállapodás jött létre a fa­luba behatolt fegyveres erők visszavonásáról. Dzsumblatt a jobboldali erőkre hárította a felelőssé­get a katonapolitikai helyzet kiéleződéséért. A jobboldal — mondotta — a tűzszünet megsértésével sorozatos tá­madásokat intézett a hazafi­as erők állásai ellen. Ugyan­akkor bírálta Szíria szerepét is, azt hangoztatva, hogy Da­maszkusz „beavatkozik” Li­banon belügyeibe. Az Arab Liga titkársága Kairóban bejelentette: Irak kérte, hogy a libanoni hely­zet megvitatására hívják össze az Arab Liga tanácsá­nak rendkívüli ülését. (MTI) Olaszország A kereszténydemokrata párt képtelen a megújulásra u, A római Piazza Navone, amelynek előterében az Olasz Kommunista Párt lobogója látható, nagyszabású munkás­gyűlés színhelye volt. Több tízezer sztrájkoló építő-, vegyi- és vasipari dolgozó tiltakozott a munkanélküliség és az infláció fokozódása ellen. (Népújság telefotó — MTI—KS) BT-vita Kelet-Timorról A Biztonsági Tanács foly­tatta a kelet-timori helyzét megvitatását. Ralph Harry, Ausztrália képviselője azt. hangoztatta, hegy kormánya síkraszáll a kelet-timori nép önrendelke­zési jogának biztosítása mél- lett, és annak a véleményé­nek adott hangot, hogy e jog tiszteletben tartását az ENSZ- nek kellene szavatolnia. Anvar Szani, Indonézia delegátusa felszólalásában igazolni igyekezett országa kelet-timori katonai beavat­kozását, és azt mondotta, hogy a terület lakossága „hivatalosan már az Indonéz Köztársasággal való teljes integráció mellett döntött”. A Biztonsági Tanács csü­törtökön, közép-európai idő szerint 16.30 órakor folytatta tanácskozását. Az olasz kereszténydemok­rata vezetőség Fanfani párt­elnökké választása után csü­törtökön megvitatta a belpo­litikai válságot. Zaccagnini főtitkár e vitában a kor­mány hivatalban maradása mellett, új választások ren­dezése ellen foglalt állást. A főtitkár javasolta: kezdjenek újabb tárgyalásokat egymás­sal a pártok, beleértve az OKP-t is, közös intézkedések kidolgozására, s kilátásba he­lyezte azt is, hogy a KDP enged valamit az abortusz­kérdésben elfoglalt álláspont­jából, amely a pártközi el­lentétek drámai kiéleződé­séhez vezetett az elmúlt na­pokban. A vezetőség hosszas vita után végül elfogadta a főtit­kár javaslatát. Ezzel a par­lament feloszlatásának ve­szélye pillanatnyilag megint eltávolodott, de korántsem múlt el végleg. Zaccagnini és a KDP javaslata ugyanis nem az, amit a baloldali pártok kértek, csupán hajlandóság, hogy tárgyaljanak róla, első­sorban a szocialisták véle­ményével ütközik: az abor­tuszkérdésben ugyan, némi engedményre mutat hajlan­dóságot, de kizárja a korlát­lan törvényesítést, amit az OSZP követel, másrészt nem hajlandó arra, hogy formá­lisan bevegye a kormány- többségbe a kommunistákat, amit szintén az OSZP sür­getett ultimátumszerűén, így megfigyelők szerint várható, hogy húsvét után újabb párt­közi tanácskozások kezdőd­nek, amelyek sikertelensége esetén április vége előtt még­is bekövetkezik a kormány- válság és a parlament fel­oszlatása. Fanfani megválasztását az országos tanács elnöki tiszt­jére egyébként mind az . OKF, mind az OSZP úgy ér­tékelte, mint annak a jelét, hogy a kereszténydemokrata párt képtelen a valódi meg­újulásra. A L’Unita rámutat: a. kongresszuson megnyilvá­nult mélységes megosztottság tovább tart a KDP-ben. A kormány csütörtök dél­után rendeletileg kitűzte a fasiszta időkben hozott, s részben máig érvényes abor­tusztörvények eltörlésére kéz-, deményezett népszavazást jú­nius 13-ra. Támad az egyiptomi sajtó Az egyiptomi sajtó a jelek szerint kampányt indított Khaled Mohieddin ismert marxista politikus ellen. Mohieddin, mint ismeretes, egy iraki lapnak adott nyi­latkozatában kifejezte a szovjet—egyiptomi barátsági szerződés felbontásával való egyet nem értését és síkra- szállt a szovjet—egyiptomi kapcsolatok továbbfejleszté­séért. A neves politikust — aki­nek ez volt az első nyilatko­zata azután, hogy megvá­lasztották az Arab Szocialis­ta Unión belül alakított há­rom politikai szervezet egyi­kének, a baloldal csoporto­sulásának elnökévé — a kai­rói sajtó hevesen támadja. Musza Szabri, az A1 Akli- bar igazgató tanácsának új elnöke lapjában azt írja: „Mohieddin, úgy látszik el­felejtette, hogy ' olyan szer-d^ vezet nevében beszél, amely az Arab Szocialista Unión belül alakult”. Követeli',“, hogy Khaled Mohieddin ad1- J jón választ: „Kinek az olda­lán áll”, „Az egyiptomi nép oldalán, amely — úgymond — felbontotta a szerződést”, vagy „a Szovjetunió mellett”. Szajed Maréi, a nemzet- gyűlés elnöke volt az első hivatalos politikai személyi­ség, aki az ügyben megszó­lalt. Az alexandriai egyetem hallgatói előtt kijelentette: „AZ Arab Szocialista Unión belül alakult három szerve­zet ugyanazon a politikai alapon áll. Ha bármelyik ezek közül megsérti az alap­él veket, akkor az ASZÚ jo­ga, hogy közbelépjen és .ki­javítsa a hibát”. Peking európai politikája — A maoisták miközben feszültséget provokálnak a szovjet—kínai határon, azt akarják, hogy Európában az ellenségeskedés és a kon­frontáció légköre uralkodjék — írja csütörtöki számában a Komszomolszkaja Pravda. Elemezve Pekingnek a hel­sinki értekezlet óta folytatott politikáját, a lap rámutat: „A maoisták jelenlegi takti­kájának lényege az, hogy be­avatkoznak a nyugat-európai országok ügyeibe, ezeknek az országoknak a vezetőit az európai biztonsági és együtt­működési értekezleten elfo­gadott döntések megvalósí­tásának megtagadására búj- togatják.” A maoisták — fűzi hozzá a lap — arra hasz­nálták fel Kissinger ameri­kai külügyminiszter* Helmut Schmidt nyugatnémet kan­cellár, Jean Sauvagnargues francia külügyminiszter láto­gatását, hogy kioktassák őket az enyhülés „veszélyességé­re”. A Komszomolszkaja Prav­da Peking európai politiká­ját, amely „ellenségesen áll szemben minden európai nép és társadalmi rendszertől függetlenül minden európai állam érdekeivel” a követke­zőképpen foglalja össze: két­ségbe vonni a második vi­lágháború eredményeit és a nemzetközi szerződések rend­szerét; a máris súlyos terhet jelentő katonai költségveté­sek további növelésére ösz­tönözni Európát; aktivi­zálni a NATO-t; a realizmus útjáról a hidegháború kor­szakába visszatéríteni a nyu­gat-európai politikusokat; végül pedig katonai konfron­tációt előidézni Európában, „mert a pekingi stratéga;: ebben látják a termonukleá­ris világkonfliktus kiprovo- kálásának egyik eszközét”. Miközben a pekingi veze­tők azt tervezik, hogy a har­cias szovjetellenesség „má­sodik frontjává” váltogat­ják Nyúgat-Európát, az ag­resszív imperialista körök a kínai vezetőket eszköznek tekintik , a világbéke, a szo­cializmus. a népek szabadsá­ga és függetlensége ellen folytatott globális harcuk­ban. Mindez azt bizonyítja, hogy a pekingi vezetők ma­gukra vállalták az imperia­lista reakció közvetlen cin­kosainak szerepét — írja a Komszomolszkaja Pravda 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom