Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-10 / 34. szám

Kínai egyenlet -sok ismeretlennel A pekingi utódlás világszerte meglepetést keltett. Megszoktuk már, hogy a kínai vezetés lépéseit nehéz kiszámítani. Csou En-laj halála után azonban szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy a miniszterelnöki tisztséggel Teng Hsziao-pinget bízzák meg, aki az utol­só időkben gyakorlatilag a kormányt vezette. Nem így történt. S vajon mi játszhatott közré ab­ban, hogy a protokollsorrendet, a megkövült hierarchiát mindig pontosan követő pekingi vezetés az 56 éves mezőgazdasági szakembert, a „kulturális forradalom” egyik vezetőjét, majd tartományi első titkárát része­sítette előnyben? A kérdésre talán az elkövetkező he­tek, hónapok választ adnak. Addig azonban a talál­gatások témája Hua Kuo-feng, a kínai rangsor 11. he­lyezettjének kinevezése. Meglehet — s ezt a nézetet vallja a New York Times is, az új ideiglenes, ügyvezető kormányfő egy új frakció képviseletében foglalta el helyét a minisz­terelnöki székben. Az sem lehetetlen, hogy kinevezése a hatalmi harc kompromisszumának eredménye. Megfigyelők azt is latolgatják, vajon Mao Ce-tung milyen szerepet játszott a miniszterelnök kijelölésé­ben. Az új kínai miniszterelnök földije, mindketten Hunan tartományiak, s lehetséges, hogy ez is döntöt­te el kinevezését. Egy másik körülmény is ráirányítja a figyelmet az új kormányfő kinevezése körüli találgatásokra. A kínai sajtó és a rádió ugyanis a múlt hét végén i^zte a Zsemin Zsipao terjedelmes cikkét azokról a párton belüli körökről, amelyek a kapitalista útra kívánják téríteni Kínát. Ezek a hatalommal rendelkező körök — írta a kínai pártlap — a vagyonosok és a burzsoá­zia érdekeit képviselik. Ahhoz a revizionista vonalhoz tartoznak — állapította meg a kínai lap —, amelyet Liu Sao-csi és Lin Piao követett. Kínai szokás szerint személyes utalás nem történt a cikkben. Mindenesetre több mint feltűnő, hogy éppen Csou En-laj utódlá­sának eldöntése idején jelentették meg. Kétségtelen, hogy nem könnyű nyomon követni a kínai logikát, még körülményesebb bizonyos jelensé­gekből következtetéseket levonni. Annyi azonban bi­zonyosnak tűnik, hogy a vezetés második vonalából hirtelen ügyvezető miniszterelnökké előlépett poli­tikus olyan időszakban foglalta el helyét, amikor már nemcsak a miniszterelnöki utódlás kérdése került te­rítékre, hanem egyre inkább központi problémát je­lent a Mao-utáni korszak megalapozása. Lehet, hogy Hua Kuo-feng már ennek a koncep­ciónak a jegyében követte a mérsékelt hírében álló elődjét. A koncepció azonban még így is túlontúl sok ismeretlenes egyenlet. (KS) Újabb foldlokfselí Guatemalában Rögtönzött tűzhelyen készít! az ebédet egy kislány Guatemala város egyik roinbadőlt negyedében (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Guatemalában a szerdai pusztító földrengés után, szombaton és vasárnap újabb földlökéseket észleltek. Kö­zülük egy, 5,5 erősségű volt (a szerdai 7,5) és 25 másod­percig tartott. Újabb halálos áldozatokat követelt. A me­teorológiai intézet jelentése szerint, szerda reggeltől, va­sárnap estig 422 földmozgást észleltek a műszerek. Guatemala városban meg­kezdődött a romok eltakarí­tása. De rendkívül lassan halad, mert az újabb föld­rengéstől való félelem miatt, tízezrek menekültek a fővá­roson kívülre. Pánikot oko­zott az is, hogy a szerdai katasztrófa óta, három vul­kán működése erősödik, s környékükön mindent hamu borít Mivel a 700 ezres főváros­ban járványveszély fenyeget, a hatóságok meggyorsították az áldozatok eltemetését. Többségüket tömegsírokba helyezték. S a kényszerűség miatt, elmaradt a végső tisz­teletadás is. A legnagyobb kárt szenve­dett külvárosi negyedekben még most sincs víz és vil­lanyáram. Az éhező tízezrek élelmiszerraktárakat roha­moztak meg. Elszaporodtak a rablások és fosztogatások is. A hatóságok 15 fosztogatót nyilvánosan kivégeztek. Egymás után érkeznek a nemzetközi segélyszállítmá­nyok a katasztrófa sújtotta városba. Kuba, tízezer dollár értékű orvosi felszerelést és gyógyszert küldött HŐS NÉP HŐS PÁRTJA Huszonöt éve, 1951. február 11­én alakult meg a Vietnami Dolgozók Pártja. Negyed századdal ezelőtt. 1951 februárjában ülésezett az Indokínai Kommunista Párt II. kongresszusa és ak­kor döntöttek úgy. hogy a párt vietnami frakciója fel­veszi a Vietnami Dolgozók Pártja nevet (1930 januárjá­ban. amikor az Indokínai Kommunista Párt megala­kult. Délkelet-Ázsia három országa — Vietnam. Laosz és Kambodzsa Indokína néven volt francia gyarmat.) 1951-ben már hat esztende­je létezett az ország északi részén a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság, s a kom­munisták a Viet Minh. a Függetlenségi Liga vezetője­ként irányították a széles osztályszövetség jegyében megalakult szervezetet. A Vi­et Minh a felszabadulásért küdző nép politikai és fegy­veres harcának irányítója, majd az 1945 augusztusában megszületett Vietnami De­mokratikus Köztársaság veze­tő ereje volt. Az 1951-ben megalakult Vietnami Dolgo­zók Pártja vezette tovább a szabadságharcot az ellenállás kimagasló katonai győzel­méig, a Dien Bien Phu-i dia­dalig. A francia gyarmatosítók fölött aratott történelmi győ­zelemről szólva mondotta Le Duan. a VDP főtitkára:'„Mit kellett tenni, amikor az or­szág északi fele már, teljesen felszabadult, de a deli rész­nek még mindig szembe kel­lett szegülnie az amerikai, be­hatolással? Vajon várnia kellett-e Északnak Dél fel- szabadulására. mielőtt előre haladtak a szocializmus felé? A válasz a következő:volt: azonnal előre kell haladni a szocializmus felé és egyidejű­leg be kell fejezni Délen a nemzeti demokratikus forra­dalmat.” Tavaly tavasszal a Vietna­mi Dolgozók Pártja vezette Vietnam népét a teljes győ­zelemre: kiűzték a maradék amerikai erőket és megsem­misítették a hazaárulók re- zsimjét az ország déli felén. A most negyedszázada meg­alakult Vietnami Dolgozók Pártja politikájával, a leg­szélesebb népi támogatással indult el a japán, francia és amerikai imperializmus fe­lett győztes vietnami nép napjainkban a Ho Si Minh által kitűzött cél. az évtize­dekig ketté tépett ország tel­jes egyesítésének megvalósí­tására. a■ to. Ismét Georges Maichais a főtitkár Befejeződött az FKP kongresszusa Vasárnap a párt vezető szerveinek újraválasztásával és Georges Marchais záró­szavaival ért véget az FKP XXII. kongresszusa. A kül­döttek megválasztották a 121 tagú új Központi Bizott­ságot, amely ismét Georges Marchaist választotta főtit­kárának. Ezután Georges Marchais mondott záróbeszédet. Mindenekelőtt megköszönte a külföldi testvérpártok és felszabadító mozgalmak kép­viselőinek kongresszusi rész­vételét Kijelentette: itt-tar­tózkodásuk alatt meggyő­Az SZKP XXV. kongresszusa előtt (4) Az aszkéták nyugdíjla mennek Innokentyij Szmoktunovsz- Sdj, a népszerű színész egyik híres filmszerepében a hat­vanas évek elején egy maku­látlanul becsületes autótol­vajt játszott, aki a tisztesség­telen úton szerzett személy­gépkocsikat lopja el, az ér­tük kapott összeget pedig gyermekotthonoknak utalja át E komédia abban az idő­szakban született amikor a Szovjetunióban a drágább tartós fogyasztási cikkek bir­toklása a közszemléletben elég könnyen gyanút keltett a tulajdonos jóhiszeműsége iránt Ezt a közszemléletet egyébként is egyfajta asz- kétizmus jellemezte. A szov­jet emberek nagy része nem , igénytelenségből szo­kott hozzá bizonyos anyagi javak nélkülözéséhez, ha­nem ezeknek az anyagi ja­vaknak a hiánya folytán — az ország magasabb gazdasá­gi és védelmi érdekeinek előnyt biztosítva — rudato- san korlátozta igényeit Ez a korszak elmúlt. Ma is előfordul persze, hogy a városi házak kapuja előtt is gyakran megta1 álható kis- padokon üldögélő nyugdíias nénikék megszólják a fiatal lányokat, mert divatos hol­mikban tárnak, de ez már semmiképpen sem közszem­lélet. Több hús, keverebb kenyér A nép életének javítására az SZKP mindig, a szovjet társadalom fejlődésének min­den szakaszában törekedett. De a lehetőségek — Leonyid Brezsnyev beszélt erről a XXIV. pártkongresszuson „az ismert történelmi körül­ményeknél fogva huzamos ideig korlátozottak voltak. Most jelentősen bővültek ezek a lehetőségek, s ez ala­mj£M 1976. február X0„ kedd pot ad a párt számára ah­hoz, hogy a gazdasági építést még inkább a nép életszínvo­nalának emelésére irányítsa”. Az új lehetőségek — egy is­mert szovjet közgazdász sze­rint — a fejlett szocialista társadalom felépülésével je­lentek meg a Szovjetunióban. Ezt a társadalmat a termelés sokszorosan megnövekedett méretei, a társadalmi-gazda­sági viszonyok érettsége és a tudományos-műszaki haladás felgyorsulása jellemzi. Az így megnövekedett lehetősé­geket vették alapul már a ki­lencedik, és napjainkban, a tizedik ötéves terv kidolgo­zásánál. Mindebből az tűnik ki, hogy a fogyasztó ugyan soha nem volt a szovjet társada­lom elhanyagolt, másodren­dű tagja, mint azt a „fo­gyasztói társadalom” hívei állítják, hiszen a szovjet em­ber az egészségéről, művelő­déséről, létbiztonságáról, munkalehetőségéről való gondoskodás tekintetében korábban is többet „fogyasz­tott”, mint a tőkés országok lakossága És elérkezett az idő, amikor egyre nagyobb mértékben részesedhet a köznapi értelemben vett fo­gyasztási javakból is. A fontosabb élelmiszerek­ből az egy főre jutó fogyasz­tás 1974-ben húsból 55 kiló volt (az 1960. évi 40 •dióval szemben), tejből 315 liter (a korábbi 240 literrel szem­ben), cukorból 41 kiló (az 1930-as 28 kilóval szemben). Kenyérből viszont a szovjet átlagpolgár 1974-ben 142 ki­lót forrasztott az I960, évi 164 kilóval szemben. A ke- nyérfogvasztás csökkenése azonban a táplálkozási kul­túra em",'k'"iésén'>k biztos íele. Hasonló, okból c ikként az utóbbi években a burgo- ny afogy asz tás it Ugyancsak 1974-es adatok alapján száz szovjet család közül rádiókészüléke 77-nek, televíziója 71-nek, hűtőgépe 56-nak volt A tartós fo­gyasztási cikkekből való el­látottság számszerű növeke­désénél nem kevésbé lénye­ges a hiánycikkek számának fokozatos csökkenése. Az utóbbi két évben jutottak el oda, hogy — a személygép­kocsik kivételével — min­den alapvető tartós fogyasz­tási cikkből széles választék áll rendelkezésre, s nemcsak a fővárosban, vagy az euró­pai nagyvárosokban. Egy Moszkvától nyolcezer kilo­méterre fekvő távol-keleti nagyváros, Habarovszk egyik központi iparcikkboltjában 1975. szeptember elején 14 fajta magnetofont, köztük hat kazettás típust árultak. Hat és fél millió autó Az inflációs hullám, amely részben a tőkés világgazda­sági válság nyomán, részben egyéb gazdasági okokból az elmúlt években ilyen vagy olyan mértékben szinte egész Európára kiterjedt, a szovjet határokon mindeddig nem jutott túl. Nem mintha a vi­lágpiaci árak emelkedése nem érintené a szovjet gaz­daságot Tény azonban, hogy óriási anyagi áldozatok áián, a mérhetetlen anyagi és pénzügyi potenciállal rendel­kező szovjet állam a megnö­vekedett terheket eddig tel­jes mértékben magára vál­lalta Ügy tűnik, ez az árpo­litika a következő ötéves Időszakban is változatlan marad. Részben ezzel ma­gyarázható, hogy a munká- sok és alkalmazottak jelenle­gi 150 rubeles átlagbére mel­lett a tartós foevaszfáü cik­kek ára gyakorir ’en család számára e’érhe1^ Egy aagykéjpentyős televízió nem egészen háromhavi, egy szí­nes televízió négy és félhavi, egy kétszáz literes hűtőszek­rény kéthavi fizetésből vá­sárolható meg. A személy- gépkocsik ára három-négy évi munkabér, — meglehe­tősen magas. Mégis — *a családok többségében nem­csak egy kereső van — jelen­leg négymillió személygép­kocsi van az országban, s to­vábbi hat és fél milliót gyártanak 1980-ig. A lakásépítkezések nem­zetközi viszonylatban párat­lan abszolút méretei közis­mertek. A lakóterület összes­sége az utóbbi tizenöt évben több mint kétszeresére nőtt, míg a népesség csak ötven százalékkal gyarapodott. Egy városi lakosra például ma 12 négyzetméternyi lakóterü­let jut az 1958. évi 8 négyzet- méterrel szemben. Ez nem a végállomás, hiszen a fejlett ipari országokban ennél ma­gasabb az egy főre jutó la­kóterület A tizedik ötéves terv lakásépítkezési elő­irányzatai nem csökkennek a kilencedikhez képest A legelfogultabb nyugati megfigyelők is észrevették, hogy a szovjet emberek öl­tözködése az elmúlt években választékosabbá vált Más­részt fanyalogva szokták fel­sorolni, hogy a helyenként kétségkívül olajozásra szoruló elosztási mechanizmus hibái miatt olykor mi mindent nem lehet kapni a moszkvai üzletekben. Manapság azon­ban „a külföldi megfigyelők” — beismerésük szerint — er­re vonatkozó adataikat nem saját élményeik, hanem a központi szovjet lapok mél­tatlankodó. feddő hangú c'k k-M alánján gyűjtik egybe. Moszkva, 1976 február Bekor Pál (Következik: A scsoklnőí kísérlet) ződhettek arról, hogy a fran­cia kommunistákat az inter­nacionalizmus forró érzelmei fűtik. „Biztosíthatjuk pártjaikat és mozgalmaikat — mondot­ta Marchais a külföldi kül­döttségek felé fordulva —, hogy e szolidaritásunkat semmi sem fogja megcáfolni. Pártunk mindig határozottan vállalni fogja nemzetközi kö­telezettségeit.” Marchais ezután hangsú­lyozta: az egész közvélemény azért kísérte olyan nagy fi­gyelemmel a kongresszus munkáját, mert a tanácsko­zás középpontjában az egész francia társadalmat foglal­koztató nagy kérdések áll­tak. A tőkés rendszer egyre inkább a bomlás jeleit mu­tatja, s a nagyburzsoázia már csak a nélkülözés és az igazságtalanság perspektívá­it tárhatja a nép elé. A kommunisták nem hisznek a nyomor végzetszerűségében, hanem azt mondják a nép­nek: megvan a lehetőség ar­ra, hogy emberhez méltó éle­tet éljen. Ehhez azonban a társadalom megváltozta­tására van szükség, köztu­lajdonba kell venni a gaz­daság döntő elemeit, s a po­litikai hatalmat a dolgozó népnek — amelynek lüktető szíve a munkásosztály —kell a kézbe vennie. A francia kommunisták e kongresszuson az ország sa­játosságainak megfelelő, de­mokratikus utat javasolnak a szocializmus felé a fran­cia népnek, olyan utat, amely megfelel a francia realitásoknak — mondotta a főtitkár. *• A továbbiakban rámuta­tott: a francia kommunis­ták — hagyományaikhoz hí­ven !— most is az első so­rokban küzdenek a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelméért, a leghatározot­tabban szembehelyezkednék azzal, hogy egy új, atíantis- ta jellegű „Német-Írómat, Szent Birodalomba” olvasz- szák be Franciaországod Most az a feladat vár rá­juk, hogy megnyerjék a dol­gozók millióit. Ezt elsősor­ban azzal érhetik el, ha élé­re állnak mindennapi küz­delmeiknek, a nyomor és az igazságtalanság elleni har­cuknak. Ki kell bontakoztatni a széles körű népi tömörülést, s meg kell erősíteni a bal­oldali pártok egységét, amely enhek a tömörülésnek a ten­gelye, és „igazi harci szö­vetséggé kell változtatni. Ezzel készítjük elő annak fel­tételeit, hogy holnap — ami­kor majd részt veszünk az ország ügyeinek irányításá­ban — azért munkálkodhas­sunk, hogy továbbfejleszt­hessük a demokráciát, amíg az ki nem teljesedik a szo­cializmusban” — fejezte be beszédét Marchais. Ford: Lehetséges a SILT megállapodás 2. „Ügy hiszem, lehetséges 1976- ban a SALT—2. megál­lapodás, bár vannak még ne­hézségek” — jelentette ki Ford amerikai elnök a Chris­tian Science Monitor hétfői számában megjelent nyilat­kozatában. Ford szerint nem mondható meg előre, sike­rül-e annyira leszűkíteni a SALT-kérdésekben a nézet- különbségeket hogy ez év nyarán sor kerülhessen az amerikai—szovjet csúcstalál­kozóra — de a találkozó le­hetséges. Amerikai részről márciusban új javaslatokat tesznek a SALT kérdéseiben — mondotta. Az amerikai elnök emlé­keztetett rá: amennyiben nem sikerül megkötni az újabb SALT magállapodást. 1977- ben lejár az első, s ily módon — Ford szerint — a katonai költségvetés «igen jelentős növelése” vá­lik szükségessé. A stabilitás hiánya, a fegyverkezési vér- seny hangsúlyozta, „nem jó sem az Egyesült Államok és a Szovjetunió’ sem a világ számára”. Ford szerint az Egyesült Államok „nem adta fel An­golát” s arra számít, hogy az UNITA csapatai tovább har­colnak és gazdasági nehézsé­geket okoznak maid a luan- dai kormányzatnak, Gerald Ford a Christian Science Monitornak , adott nyilatkozatában elmondotta még, hogy változatlanul' hé- lyesnek tartia ázt a dönté­sét, amellyel annak idején kegyelmet adott ' elődjének, Nixonnsk. Egyébként a volt elnökkel változatlanul 5ó vi­szonyban van, id'ik’it te­lefonon beszél vele, de so­hasem politikáról.” (MTJj [ Hétfő esti külpolitikai kommentárunk:

Next

/
Oldalképek
Tartalom