Népújság, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
A CÁPA ÁLLKAPCSAI Anyaság Mikus Sándor Egykori munkahelyén, Budapesten, az Egyesüli lazó líiklubjában rendeztek kiállítást a kétszeres Kossuth- aüsjas szobrász, Mikus Sándor alkotásaiból. Neftr Yorkban nein nehéz eljutni egy moziba, bár ma jóval kevesebb filmszínház van, rtiint korábban. Számukat csökkenti a televízió, a díága jegyek, s az a veszély, hogy hazatérőben kifoszthatják az embert. Hollywood a pornográfiát a katasztrófákat és a rémségeket felhasználva küzd a nézőkért. Amerikában ma mindenki az „Állkapcsok” című filmet akarja látni, amihez égy jegy átlag 4 dollár. A Variety című hetilap — a filmgyártók és a színházi üzlet kiadványa — közölte, hogy az első négy hónap alatt az amerikai és a kanadai mozikban 60 millió dollárt hozott ez a film. A forgatás 8 millió dollárba került, tehát a költségek már bőven megtérültek. Az Universal most további 200 moziban tűzte műsorra a filmét s ha így megy tovább, akkor az Állkapcsok megdönti a Keresztapa és az Ördögűzés című filmek nézőrekordját. Minden amerikai tudja* hogy miről szól a film — erről a napi reklám gondoskodott —, hiszen egyedül a film televíziós hirdetéseire 700 ezer dollárt költöttek. A film elkészülte előtt már sokan olvasták Peter Bentídey szökős című könyvét amely eddig 7,5 millió példányban jelent meg. S ahogy a cápa messziről megérzi zsákmányát Hollywood is biztos érzékkel tudta, hogy ezen lehet keresni. A fiira első jelenetei New Yorkban, tong Island szigetén játszódnak, az Atlantióceán partján. Egy fiáta'i lány fürödni indul, de egy cápa Zsákmányául esik amely a helyi strandot választotta étkezőhelyül. Reggelire a cápa egy gumimatracon lubickoló kisfiút fal fél. Ebédre a tengerbe ránt egv Csónakból egy halászt. A filmvásznon részletesen bemutatják, hogyan merül alá a mélybe a halász kitépett lába. Steven Spüberg fiatal rendezőnek ez még csak a második munkája, de nagy karriert jósolhatunk neki. mert jól ért a nézők idegeinek fel- borzolásához. S a film nyilvánvalóan erre törekszik, persze a ma divatos — ahogy itt mondják .társadalmi momentum” sem hiányzik. A helyi rendőrfőnök logikus lépésre készül; bezáratni a strandot, amíg megsemmisítik a ragadozót vagv az magától továbbáll. A polgár- mester azonban határozottan ellenzi: „Szükségünk van a nyáron befolyó dollárokra!’1 — mondja. S a rendőrfőnök meghátrál. A strand továbbra is nyitva marad, de ez újabb áldozatokat követel. Ez a „társadalmi mellékzönge” azonban csak háttér, a nézőben csupán a cápa veszedelmes fogsora marad meg. Végül három bátor fickó elhatározza, hogy megmérkőzik a fehér szörnnyel. Egyikük a cápa martalék“ lesz. ez a képsor még álmáoan is hideglelést kelt az emberben. A másik egy oxigénnel teli ballont lő az állat tátoít torkába. így biztosítva a hatásos befejezést. Nem sokkal később ugyanis, amikor a cápa újra a hajóra támad, egy gólyó eltalálja a tartályt, az felrobban, és az egész filmvászon megtelik véres cafatokkal. .. á a néző a sötét moziból felfokozott életörömmel lép ki a fényre. Miért törik egymást az emberek ezért a filmért, amely á kritikusok egybehangzó értékelése szerint semmilyen művészi értéket sem képvisel? Két pszichológus: Mildred és Bernard Barkóvitz szerint a horrorfilmek különösen nehéz időkben válnak népszerűvé, amikor az emberek feje fölött összecsapnak a gondok hullámai. Ezek a filmek komoly pszichológiai igénvt elégítenek ki, azt sugallják a nézőknek: mit morogsz, nézd, milyen szörnyűségek vannak, ezek mellett eltörpülnek a gondjaid. Az Állkapcsok című filmet „humanizmusáért” dicsérik, hiszen más horrorfilmektől eltérően, ebben nem emberek követnek e! erőszakot más embereken. Mások azt hangoztatják, hogy a film a századok mélyéből hozott rettegésre spekulál, amit az ember a fenevad rémes állkapcsa iránt tápláL Mindenesetre: a New York-i könyvesboltok kirakatait most ellepték a cápafogak: egyszerre tucatnyi könyv jelent meg a cápák életéről, vadászatáról, meg kézikönyv, hogyan kerüljük el a cápákat. A business szélesre tátotta állkapcsait. G. öeraszimov, az APN New York-i tudósítója KÁRPÁTI KALENDÁRIUM 76 Rendkívül gazdag tartalommal látott napvilágot Ung- várott a Kárpáti Könyvkiadó gondozásában a Kárpáti Kalendárium 1976. évi kötete. Egressy György szerkesztéseden. Petőfi és Sevcsenko című tanulmányában Váradi Sternberg János egyetemi professzor irodalomtörténeti kuriózumokat idéz az ukrán—magyar kulturális kapcsolatok történetéből. Többek között ezeket írja: „Alekszandr Bllecki) akadémikus, kiváló ukrán irodalomtörténész. Sevcsenkóvat foglalkozó írásában több költővel is összehasonlítia a magyar poétát, de úgy találja, hogy Sevcsenko Petőfi Sándorral, a magyar forradalmi mozgalom költőjével van leginkább összhangban. . Cikkének befejező részében Sevcsenko magyarországi megjelenésével kapcsolatban Váradi Sternberg János megállapítja: ..A Petőfiért rajongó Meltzl Hugó, aki. a költi* életmű alapos Ismerője volt. már az összehasonlító irodalomtörténeti Lapok megjelenése kezdetén felfigyelt Tarasz SevCsenkóra, felismerve rokoni voltát a magvar forradalmár költővel. Ebben a tekintetben figyelemre méltó a lap első. 1877. január 15-i számában megjelent rövid szerkesztőségi üzenet amely ígv hangzott: «Egyik legközelebbi számunkban a2 Ukraine Petőfi-jét fogjuk bemutatni (Tarasz Sevcsenkót Ez a mindössze kétsoros hirdetés volt tudtunkkal a magyar sajtóban az első hír Ukrajna kobzosáról, és egyúttal a Petőfi—Sevcsenko párhuzam első megvonása is” — foglalja össze a szerző. Bállá László költő, az ungvári Kárpáti Igaz Szó című magyar nyelvű napilap főszerkesztője. Két nép művésze címmel Zichy Mihálytól írt cikket. Érdemes volna egész tanulmányt írni például ezzel a címmel: „Az orosz és a magyar irodalom alakjainak találkozása Zichy Mihály munkáiban”. Próbáljunk itt csak egyetlenegy összehasonlítást tenni/ Helyezzük egymás mellé Lermontov „A démón”-ához és az Arany János balladáihoz készült illusztrációkat — és rá ;o- vünk arra. amire azelőtt talán nem is gondoltunk, de am re Zichy Mihály finom műízlésével már akkor rátapintotts hogy a nagy magyar és Orosz költő epikai műveinek atmoszférája milyen sok mindenben rokon, hiszen nem is olyan nehéz észrevenni, hogy például az ..Ágnes asszony" Zichy-illusztrációja milyen sok mindenben idézi „A démon” fátumszerű. fojtott lévegőjét — és viszont. Hasonló eredménnyel járhatna, ha „A démon”-t Zichy Madách-illuszt- r&dóíval vetnénk egybe. Zichy Mihály életművében nagy szeretettel foglalkozót® a magyar és az oíósz irodalom nagyjaival: Petőfi és Puskin, Lermontov és Arany, Jókai és Gogol. Madách és Goncsaroo illusztrátora volt. Tőle származik az „Ének Igor hadáról" egyik legszebb kiadásának illusztrációi is. A kiváló magvar mester ugyanis fiatalkorától néhány évi megszakítással Oroszországban él. hazájával, népével azonban a kapcsolatot mindvégig megőrzi. így a két nép műtörténetének válik kiemelkedő alakjává. R. T. Egyedül a magas őr viselt esris- E mát, a többieken gumitalpú bakancs volt. Roppant a csizma a kövön. A cellákban csupa megfeszített Krisztus tapadt testével s falra — Jermela! Jermela!... Csörögtek a kulcsok. Lehanyatlottak a falnak feszülő kezek. Nem ők következnek — Jermela! Jermela! Az volt a szokása, hogy már a folyosó elején énekelte a fogoly nevét. Sok nevet énekelt végig a folyosón. Néha éjszaka is. Azok nem jöttek többé vissza. — Jermela! Jermela!... Megmerevedve állt a fapriccs mellett. Tehát őérte. Még csak egyszer volt kihallgatáson. Fölrepedt arcára szorította kezét, de nem ütötték meg. — Ne féljen, mi gentlemanek vagyunk! — Az őrnagy nevetett, szeme, mint a hiúzé éjjel, mintha madarat bűvölne. ■— Te magad fogod kérni, hogy vallhass, könyörögni fogsz, bizony! — nevetett az őrnagy. — Jermela! Jermela!.., Falun nőtt fel a magas őr, arcán még a jóindulat nyomai. — No! — $nondta, és intett a fejével. (— Jermela! — nézett rá katona, aztán arcon ütötte. Sisakban volt a katona, izzadt. Az elöljáróság büféjéből vezették ki őket. A tér szinte levegő után kapkodott, Olyan üres volt. Ponyva födte a teherautót, a két katona térd közé fögott fegyverrel ült az autó végében. Mögöttük szállt a por. Kéknek látta a hegyek karéját, amint dagadt arcára szorítva kezét fölszállt a teherautóra, és még egyszer visszanézett. Kéknek. Egy ház előtt Jósé Zaharimo Gias. Ott vannak a kopasz hegy fölött a madarak, vagy azok is lezuhantak? Ott kel! lenniük. Erre gondolt. Csak ne üssenek!) A kórház emeletére sárgaréz lépcsőkorlát kígyózott. Olyan fényes volt, hogy nem nyúlt hozzá. Az orvos azt mondta, nagyon leromlott, föl kell egy kiósít javítani. Rövid haja volt az orvosnak, és Madarak a hegy fölött R< kell javítani. Egészen enyhe dózis, kétszázalékos. A katona kint várt a folyosón. Egy szép, kreol arcú asszisztensnő készítette elő az injekciót. Amikór vattával ledörzsölte a karját, össze- rándult — Ö — mondta a kreol arcú — ne féljen. A szúrást észre se vette. Az orvós megkínálta cigarettával. Amikor kilépett az ajtón, vállára tette a kezét. Csak egy pillanatra. óhádékok. A sárgaréz lépcsőkorlát szikrázott a beeső napfénytől. Lehunyta szemét. — Gyerünk! — lökte meg hátulról a katona. Nem szabad hinni a kaprosatoknak. A kórházzal szembeni ház falán még annyi látszott a fehér mészbetűkből: „VENCE...” Aztán rácsapták a rabszállitó ajtaját. (Miért? Az igazságért! — mondta. — Értetek! Sört ittak. Az egyik bányász fölállt, aktatáskájában összekoccantak a sörkonzervek — Élnünk is kell. — Éppen ez az! A déliek, a szénbányászok .., — Mi északiak vagyunk, és rezet bányászunk. — De a b! — Majd azok is. Elment. A többiek ültek az asztal mellett, szívták a cigarettát, nem néztek egymásra.) Pontosan ismerte a zajokat. A jajgatásókat is. Ezen a soron magánzárkák voltak. Csak saját sóhajain nem tudott eligazodni. Meg az orvoson. — Nem érez semmit? Megrázta a fejét.-— Éreznie keli! Érti! Éheznie kell! Miért olyan kétségbeesett, olyan rábeszélő az orvos hangja? Már negyedszer vitték a kórházzá. — Emeüük az ada«** ''ét ampullánál tartunk — énekelte az orvos. — írja, nővér! — A nővér írta, az orvos pedig az ablak felé fordulva szavalt: — A morfium élénkít, énekre, táncra serkent, haj. de milyen táncra! Nincs az a gitár, amelyik kísérni tudná! Ott táncolt fehér köpenyben az ablak előtt, hirtelen megfordult, hozzálépett, egészen közelről: — Érti? De magának én nem adok morfiumot egy milligrammot se. Csak beírom. Érti? A piszkok. Súgva hazudnak. Nem elég, hogy beszorult a rókalyukba, még az ebek csaholását is hallgassa! — Énekre, táncra serkent! Az orvos szeme könyörgő és rémült. — Érti? IJem értette. Talán, mert a ® ’ börtönben egyedül maga körül körözött, mint a kiterjesztett szárnyú madár, amelyik nem találja a sziklát, ahova visszaszállhat. Csak amikor a negyedik szúrás után se érzett semmit, akkor kezdett tombolni. A falak tiszta égbolttá tágultak körülötte. Ugrált, rikoltozott, fejét fölvetette: — „Három kocsma meg egy fél, Jaj, de csúnyán szerettél! Ahogy a torkán kifért A magas őr csizmájának a koppanását meg se hallotta. A kémlelőlyukon nézett be. — „Három peso meg egy fél, Hideg reggel elmentél!” — No! vigyorgott az őr. — No? — Huhuhű! — Magasba dobta karját Tudta, komédiáznia kell. Nem hazudott az orvos. Nincs egyedül. Az őr kinyitotta az ajtót intett, hogy kövesse. (Az éjszakák hűvösek voltak. Szorongatta a pisztolyt és didergett. A bányák felől időnként kövek gurultak le a hegyoldalon. Ilyenkor mindig a téhetetlenség meg az elszakadás szomorúságát érezte. Este megmutatta a pisztolyt Jósé Zaha- •ímo Giasnak. A fuvaros négy ócs- ;a Fordja ott állt az udvaron. — Ha reggel nem kezdi el a szállást! ... Zaharimo Gias széttárta karját. — Látja — s a meztelen motorházra mutatott. A sofőrök pedig... — Afra ne legyen gondja! Amikor a ponyva alól visszanézett, kéknek látta a kopasz hegyek karéját. Az egyik ház előtt Zaharimo Gias. Nem volt az arca se mosolygós, se diadalmas, mozdulatlan gyűlölet üszkösödött a szemében. Aztán egy rézből gyúrt indián fehér kalapban, majd por, s valaki & ponyva alatt énekelni kezdett: — „Három mérföld meg egy fél, De messzire elmentél...” Vinnyogó hangját le-föl dobálta a teherautó. A katonák térdük közé szorították a fegyvert. Az egyik megszólalt: —- Csönd!) — No, Jermela? Az őrnagy mosolygott, ö az íróasztal előtt állt, és visszamosolygott a keselyű-arcra. Kezét előrenyújtotta, hogy remegjen, mint a vasárnapi koldusoké a templom előtt, mint a tüntető bányászasszonyoké, mikor magasba emelték a téren. Csapdosott, akár a főiriasztott madár, közben figyelte az őrnagyot. — Jól van, Jermela, megkapod, továbbra is megkapod az adagodat. Mindig megkapod. Aztán csak úgy mellékesen: — No, hova is vitted 11-én reggel a tartományi főnököt? L eejtette szárnyát a madár, megtalálta a sziklát maga alatt. Nem hadonászott tovább. Tehát ezért Arcán a vízmosások csöndje. — Na? Az őrnagy szemében ugyanaz az üszők, mint Zaharímóéb&n, amikor a port lengető ponyvás teherautó után nézett Szeretett volna fölka- cagni. Néma maradt. Az őrnagy intett, hogy vigyék. (Motorkerékpárral mentek le az Atacamáig. A lapos tetejű villától deszkapalló vezetett a vízhez. A bárka propellerének egyik szárnya, mint égy haluszony kiállt a vízből. A főnök kérdően nézett rá. A szél összebórzolta haját, ö megrázta fejét. — Visszamegyek. Hátha még. .. Amikor elvették a motorkerékpárt, még mindig nem hitte. ■— Lenn, délen meg Santiagóban biztosan ... — mondta. A többiek csöndben hallgatták. Az elöljáróság büféjébe csukták őket, közvetlenül a bejárat mellé. A büfé üres volt. A magas bárszékeken ültek, mint a gyászoló, kopasz ny ikú madarak. Féjük beesve válluk közé. Aztán előállt a teherautó. — Jermela? — kérdezte a katona, és úgy arcon ütötte, hogy hátratántorodQtt. A kopár hegyeken kövek görögtek, de ő csak a kék karéjt látta egy villanásra a ponyva alól.) — Jermela! Jermela! — énekelte az őr végig a folyosón. M egnyílt a csigolyacsikorgásű vasajtó. — Nó! Egészen közel dugta az őr a képét, — Tudod, milyen nap van ma? He? — Mintha nyál csorogna le az állán. — A fogolyszabadító Máriá napja van ma. Bizony! Nem felelt. A kórházzal szemben a ház falán a meszelt felírásból annyi még ott maradt: „VE...” — „Három varjú meg egy csíz ..” — Dúdolva ment föl az emeletre. De a szobában a színek baljós döbbeneté. Az asszisztensnőnek vörös haja volt, az orvos pedig- teljesen kopasz. Csak a barkója körül sötét. Megkapaszkodott. A többiek? Lihegett. Két tenyere szétterpesztve a falon, Krisztus-szögekre váró repdeső madárszárnyak, szélfútta Máría-kendője. A többiek? Akik eddig? — Hm. Négy ampulla! Az idegen orvos elismerő és gyűlölettől fátyolos szeme. — Szépen fölment. Hanem ez az utolsó, hallja! Többet nem kap, csak ha kinyitja a száját. Érti! Értette. Ez az utolsó lehetőség. Hogy mindent kitálaljon. De hiszen nincs egyedül. Az orvos, a másik, a nővér, a ... Kurtán belenevetett a fátyolos szemekbe, aztán feltúrté az ingét. Az injekció után még ki tudott menni a folyosóra. Kezét magasba lökte, ahogy a fuldoklók, ahogy a tüntető bányászasszonyok. A katona hiába kapott utá- ^ na. Ó, nem mint a kopár hegyoldalon guruló magános kövek, hanem mint a hirtelen haláltól ütött szép madarak, a csillogó rézkortót mellett gurult le teste a lépcsőrí. ! Jávor Ottó :
