Népújság, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-02 / 258. szám
I Elt-e Monte Cristo 1844. augusztus 28-tól a párizsi Journal de Debats folytatásokban közli Dumas Monte Cristo grófja című regényét. A siker már az első hetekben óriási, az izgalmas, cselekményekben bővelkedő történet ma is lenyűgözi az olvasót, aki talán felteszi a kérdést: élő személyről mintázta-e Dumas Edmond Dantés-t? Babár a történetet magát sokban megváltoztatta, a cselekmény alapja egy korabeli bűntény rendőrségi dossziéja. íme, mit tartalmaztak a benne levő iratok. 1807. Napóleon terjeszkedési ambíciói sok terhet rónak a tömegekre, ezért az összeesküvések számára kedvező a helyzet. A rendőrség lesben áll s elég egy feljelentés, a puszta gyanú a le- ta rtó itatáshoz. Párizs. A vásárcsarnokok negyede. Egy fiatal cipész, Picaud, alig várja, hogy elvehesse feleségül Margueritet, akinek a hozománya sem megvetendő. De egy feljelentés alapján letartóztatják. A valószínűleg alaptalan feljelentés szerzői: Mathieu Lou- pian kocsma ros és két barátja, Solari és Chaubard. Nyolc óv múlva: Loupian ekkor már Marguerite férje, az üzlet jól megy. Picaud, állag meghalt. És egy szép .újon megkezdődik a szerencsétlenségek sorozata. A kocsmárosnak első házasságából két gyermeke volt. Az egyik, Thérese, terhes marad egy börtöntölteléktől, aki az esküvő után olajra lép. Thérese és mostohaanyja, hogy a szomszédok pletykáitól megszabaduljanak, falura költöznek, ahol Marguerite- nak k! ka van. Loupian egy vasárnap este, amikor a faluból hazatér, kocsmájának csak a romjait találja, mindene odaégett. A szomszédok szerint kilenc gócból indult a tűzvész, tehát valaki felgyújtotta a házat. Mivel az épület nem az övé, a tulajdonos bepereli, s a kocsmárosnak minden pénze elúszik. Eladja felesége tulajdonát, s egy nyomorúságos kocsmát vásárol a Rue Saint Antoine-on. Közben a fejlentők egyike, Chaubard meghal — erőszakos halállal. Ismeretlen tettes leszúrta. Egy este Loupian és Solati piketet játszanak a kocsmában. Solati gyanútlanul távozik, otthon, azonban szörnyű kínok között meghal — megmérgezték. Loupian meg. ijed, hogy ót fogják gyanúsítani a gyilkossággal. De csak az ijedtségénél marad. A temetésen azonban furcsa dolog történik: valaki észreveszi, hogy a koporsón egy papírdarab lóg, rajta csak eny- nyi olvasható: A második. 1818. szeptembere. Ködös éjszaka, öt 18—19 éves fiatalember egy italüzlet ajtaját feszegeti. Mintha csak értesítették volna, megjelenik a rendőrség. Négyen elmenekülnek, az ötödiket elcsípik. Neve: Eugene Loupian, a kocsmámé fia. A motozáskor ezüst evőeszközök és két aranymedál kerül Ida zsebéből. Eugene azt sem tudja, hogy ott vannak, azt még kevésbé, hogyan kerültek oda. Húsz óv kényszermunkára ítélik. Mindez a véletlen műve lenne? 1818 tele. Mathieu Loupian a Tuileries palota körül sétálgat. Leszáll az est. Egygrófja? szer csak pelerinbe burkoit álarcos alak bukkan eléje. Picaud, a feljelentett, és halottnak hitt vetélytárs, aki a vak bosszúállás eszköze lett, azt hívén, hogy az igazságszolgáltatás fölé emelkedhet. Loupiant Párizs központjában meggyilkolva találják. Ekkor színre lép a tragédia egy újabb szereplője, Antonie Allut, aki 1807-ben sejtette a feljelentés szerzőit, és az okokat, de gyávaságból hallgatott, ö árulta el Pi- caud-nak kiknek köszönheti tönkretett életét. Jutalomként Picaud egy gyémántot ajándékoz neki. Allut el akarta adni a drágakövet, de kapzsiságból megöli az ékszerészt, elmenekül az országból, majd visszatér. Tudja, hogy Picaud-nak egy haldokló rab elárulta kincsei rejtekhelyét, ezekből akar részesülni. Elfogja Pieaud-t, és egy pincébe zárja. Vaspánttal a falhoz köti áldozatát, megkínozza és megöli — eredménytelenül. Befalazza a pince bejáratát óa Angliába menekül. Húsz év múlva: Allut érzi, hogy halála perce közel. Papot hivat, akinek elmeaéli az egész véres történetet. Az abbé mindent papírra vet, a haldokló pedig minden oldalt aláír. A pap elküldi a vallomást a párizsi rendőrfőnöknek. A helyszíni szemle igazolta a haldokló szavait. A befalazott pincében megtalálták a falhoz láncolt csontvázat. A dosszié adatai néhány év múlva belekerülnek a régi iratok szerelmesének, Jacques Peuchet irattárodnak a könyvébe. Innen halászta ki a témát Dumas, s felhasználta a „Monte Cristo grófja" megírásához L. Z* Ötvösremekek Szovjet népművész és munkái (Totó: TASZSZ—MTI—KS) Balladáskönyv Kárpát-Ukrajnából A könyvespolcon sokasodó új balladáskönyv eket olvasva akaratlanul is eszünkbe jut Herder egykori jóslata, amely szerint — téves és hiányos ismeretei alapján — azt jövendölte, hogy a magyarságnak nincs jövője, mert nincs megtartó erejű népköltészete. A jóslat, akkor mint a vészharang tettre hívta a magyar kultúra munkásainak legjobbjait. Kriza János és nyomában az utódok népes sora feltárta a magyar népköltészet kimeríthetetlen kincseshá- zát A magyar népzene mélyforrásait kutatta Bartók Béla, Kodály Zoltán megteremtve művészetükben népiség és modernség összhangját Herder jövendölése jóslat maradt, erős kihívás, amelyre válaszként a magyar népköltészet, népzene folyton gazdagodó kincsesházát gyűjtötték össze s kutatók. A népballada megteremtője és éltető osztálybózisa * feudalizmus korától fogva a parasztság volt. A meggyorsult kapitalizálódás miatt már a századelőn nagy változásokat ért meg a parasztság. Különösen megváltozott a helyzete a szocialista társadalomban A gyors társadalmi fejlődés magával hozta az életformaváltást, a változás elkerülhetetlen folyamatát. A nagy gyűjtőelődök munkájának folytatása szükséges és sürgető követelmény lett Ezt a szép gyűjtőhagyományt folytatják, a sürgető hívásnak engedelmeskedve, az ungvári egyetem magyar filológiai tanszékének tanárai és diákjai, akik már évtizedes gyűjtőmunka eredményeit mondhatják magukénak. A Kárpáton túli magyar lakosság népballadái címen egy ukrán és egy magyar tanár, P. M. Lizanec és Vaszócsik Vera balla- dáskönyvet jelentetett meg az Uzshorodi Állami Egyetem kiadásában. Az évtizedes gyűjtőmunkának ez a kis könyvecske már a második hírnöke. A „Népköltészet gyöngyszemei” sorozatban már 1973-ban megjelent a „Három arany nyílvessző” e. népmesegyűjtemény a Kárpáti és Móra Kiadó közös kiadásában. Mintegy kétszázezemyi magyar lakosság balladáinak kincstárába pillanthat be az olvasó. Letűnt korok tragédiáiról hoznak hírt a régi stílusú (klasz- nákus) balladák és a közölt 36 új típusú népballada. A kiadásnak kettős célja volt: a gyűjtemény az értékőrzésen túl egy hasznos gyakorlati céllt Is szolgál, az egyetem magyar szakos hallgatói segédkönyvként is használják. Ez utóbbi célkitűzést segíti elsősorban a bevezető tanulmány. A bevezető külön kftér • népballadák hőseinek, a hősök sorsának szociális, osztályszempontú értelmezésére. Legtöbb a szerelmi tragédia, amely gyakran szociális ellentétből fakad. Némelyiknek még a valóságalapja Is könnyen kimutatható. A Rózsa Sándorról, Bogár Imréről szóló balladákban, általában a betyárballadákban különösen kiélezett a szociális ellentét A Báró lánya című balladának 10 változatát közli a gyűjtemény. A közösség megtartó ereje volt a ballada, a „hosszú ének”. Személyes fájdalomként dalolták nemcsak a cséplőgépbe esett lány tragédiáját hanem az Amerikába szakadt és a messzi távolban elpusztult kivándoroltak sorsát is. Valóban dalban elbeszélt tragédiák. A Magyar Tanácsköztársaság emlékét egy mozgalmi dal változata is megőrizte, amelyet a szerzők méltán vettek fel a gyűjteménybe. Kárpát-Ukrajna soknemzetiségű lakosságának népköltészete önként kínálja az összehasonlító kutatómunkát in Ax eddigi munka eredményei összegező Jellegű balladagyűjteményt ígérnek, amely reprezentálni tudja Kárpát- Ukrajna magyar lakosságának népball adakincaét Cs. Varga István Győrffy László: — Utálom a hazugságot. — Tudom. — Akkor miért nem mondod meg neki? — Nem lehet ilyen hirtelen. — Mi az, hogy ilyen hirtelen? Egy fél év, az neked hirtelen? Semmi közötök már egymáshoz. — Hét végén mégis hazajön. A saját otthonába, ha nem tudnád. — Persze, lefürdik, megzabálja amit főztél neki, aztán neked esik, te meg... — Ezt hagyd, nagyon kérlek, ezt hagyd! — Miért, talán nem így van? — Nem. — Aztán az asszony gyorsan hozzátette: — Nem mindig. — Ügy gondolod, hogy néha előbb eszik, aztán fürdik és csak utána... Vagy fürdik, rád fekszik, és csak aztán eszik. — Félelmetesen ocsmányul tudsz beszélni. — Utálom a hazugságokat. Mondd meg neki, hogy velem akarsz élni. — Veled? —* Miért? Nem? — Ha ez ilyen egyszerű lenne. — Egyszerű, vagy nem egyszerű, de már eldöntötted. Vagy nem? — Csacsi vagy, Iván. És szeretlek, mert egy aranyos kölyök vagy. — Ne kölyközz és ne becézz! — Persze, mert ezt utálod, ha így beszélek, igaz? — Pontosan. — Bocsáss meg, elfelejtettem, hogy holnap már nagykorú leszel. Holnaptól kezdve aztán... Mindjárt másként megy a dolog, nem mintha eddig rosszul ment volna. — Ne hülyéskedj! Szeretnék veled komolyan beszélni. — De én ilyen korán reggel nem tudok komolyan beszélni. — Eldöntötted már, hogy... —- Semmit sem döntöttem el, Iván. És ne erőszakoskodj! SzeretNagykorúság a szekrényben nék másképpen élni, csak ezt mondtam, de.,. — De? — De ez nem olyan egyszerű. — Utálom a bizonytalanságodat, érted? Az asszony feljebb csúszott az ágyban, hátát a falnak támasztotta. Iván is így tilt A rádióból pontos időjelzés hallatszott: —Hat óra tizennyolc perc. — Nagyon jól tudom, miért védekezel azzal, hogy nem ilyen egyszerű — mondta Iván, miközben a rádió felől szaxofonnyeker- gés áradt szét a szobában. — Félsz hogy nekem még négy évig , tanulnom kell. Pedig ösztöndíjat is kapnék az egyetemen. Menza is van a világon, és a tanulás mellett is csinálhatnék egyet s mást. Te is keresel, hát nem halnánk éhen. — Éhen nem halnánk, de nem élnék, úgy, mint most. — Félted a kényelmedet, mi? — Ezt sürgősen hagyd abba! Egyáltalán nem erről van szó. — Félek, Iván, félek, hogy túl fiatal vagy hozzám. Érted? — Tiszta röhej! Az a nyomorult hét év? Rögtön elered az agy vizem. A huszonöt éveddel lennél te túl öreg hozzám? — Nem azzal. Csak azzal, hogy utálod a hazugságot, én pedig már öt éve vagyok asszony. — Na és? — öt éve feleség, egy éve titkárnő, és ezt a lakást mi kaptuk. Mi és nem én. Ha pedig elválok, vagy nekem, vagy a férjemnek albérletbe kell menni. És ez nem olyan egyszerű, ahogy te elképzeled. Ez kisváros. Ha egy nőnek, aki olyan helyen dolgozik, mint én, fölborul a magánélete, jobb, ha eltűnik innen. — Hát akkor elmegyünk. — Hova, te szerencsétlen? Itt biztos felvesznek az egyetemre. És te is örülsz, hogy idejöhetsz, itt legalább nyugalom van, mindig azt mondod, nem úgy, mint nálatok, ahol apádék folyton egymás haját tépik. — Nem azért Jövök hozzád. — Tudom, nem ezért De ez is számít. Egész idő alatt nem néztek egymásra, mintha magukban beszélnének. Most az asszony Iván felé fordult. A fiú a padlóra nézett, a táskarádióra: „A pontos Idő hat óra huszonhat perc”. — Elkésel — mondta Iván. és az asszony kibújt a paplan alól. a nyugtatni magit a szekrényben. — Megcsalja Irént Nője van. Tudta, hogy Irén ilyenkor már nincs itthon, éa... Ha megver, biztos lehet benne, hogy elmondom, kivel volt itt Ég akkor majd Irén is válni akar. Biztos, hogy elválik. Én kapok két pofont, de ők elvál- ' nak, és akkor...” A fülében szinte hallotta, ahogy ver a szíve. Hirtelen arra gondolt, hogy megfulladhat Hogy nem lesz elég levegője. Ahogy a naftalin szagú, sötét, meleg csöndben gubbasztott, már csak arra tudott gondolni, hogy megfullad. Hogy kinyitja az ajtót, mert nem bírja tovább. — Ne őrülj meg, Mackó! —hallotta a nőt és utána reccsent a dívány. — Várj még! Várj egy pillanatra... — Egy óra múlva visszajön a sofőr. — Mondtam, hogy jöjjünk a te kocsiddal. — Rossz. Csak holnapra csinálják meg. — örültek vagyunk... Este úgyis átjöttél volna. Mikor mondod meg már a nagyokos, művelt feleségednek? — Már tudja. Még gondolkodik a váláson, azt mondta. — Nem igaz. — Nem szoktam neked hazudni, de úgysem válik el, megmondtam előre. — Én pedig azt mondtam... be- léfojtották a többit. Csönd lett. Aztán reccsent a dívány. Ivánt a düh és a szégyen fojtogatta. „Szóval átvertek... Szóval tudta, hogy szeretője van, nekem mégis azt mondta, nem olyan egyszerű. Ennek egy padlót dörgölő nagyokos feleség kell, annak a szerencsétlennek meg... Félti a padlóját meg ezeket a rohadt, naftalin szagú ruháit, .. Átvert... De nagy szemetek ezek!... Csak kibírjam, míg elmennek. Talán egy óra alatt nem fulladok meg.” Lehajtotta a fejét, tenyerét óvatosan a fülére szorította. „Az úristenit! Holnap nagykorú leszek, és közben megfulladok egy szekrényben. Nem ■ mehetek ki. Óvatosan kell lélegezni. Nyugodtan, lassan. Csak nehogy megfulladjak.., — Lehetőleg menj be a gimnáziumba. mert aztán megint írnak egy szép levelet az apádéknak — mondta az asszony éa a kapkodva főzött feketét apró kortyokban szürcsölgetve kiitta egy kék porceláncsészéből, arcát odatartotta a fiúnak, aztán csak az elŐ6zobaajtó csattanása hallatszott utána. Iván maga maradt. Hallgatta az időjárásjelentést és úgy nézett szét a szobában, mintha most lenne itt először. Pedig fél éve, hetenként kétszer, legtöbbször itt ébredt Kikászálódott az ágyból, nézegette az asszony ruháit, pongyoláját, a fürdőszobában a fogkeféjét, kréméit, és úgy ment az iskolába, mintha szívességből még befejezné ezt az utolsó évet. Ügy is érezte. „Tiszta röhej — gondolta az egyik nagyon unalmas órán — ha tudnák, hogy együtt élek egy nővel. Majdnem együtt élek” — javította magát akkor. Feküdt az ágyban, és úgy nézett szét, mintha először lenne itt. Nézte a világosbarna könyvespolcot, fölötte egy ló fényképével. — ,A Józsika akasztotta oda — gondolta. — Saját tenyésztése. As ó gazdaságából került a versenypályára. Sok versenyt nyert. Józsika úgy látszik büszke volt rá és odaakasztotta. A nejére is büszke volt, őt meg beültette ebbe a lakásba. Azt hitte a Józsika, így minden a helyén lesz. A hét végén majd hazajár, megnézi a fényképet a falon, a feleségét az ágyban, leteszi a százasokat, és visz- szautazik a csodálatos gazdaságába”, A lófényképről megint a fotelokra nézett. Az egyiknek a támláján ott hevert az inge. Kiterítve, tisztán. Az asszony mosta ki tegnap este. A fürdőszobába Indult, amikor hirtelen a bejárati ajtó felől cso- szogást hallott és kulcszörgést. — Sohasem tudom, melyik a lakáskulcsom — dörmögte egy férfi és női kuncogás hallatszott a kulcszörgés közben. Iván berohant a szobába. Egy pillanatra olyan ideges lett, hogy legszívesebben kiugrott volna az ablakon. „Harmadik emeletről ezt nem nagyon lehet” — gondolta. — „Hazajött a férje. Csütörtök van. Nem lehet a férje.” — Kézbe kapta az ingét, nadrágját, a cipőjét meg berúgta az ágy alá. „Mégis a férje, a Józsika, csak neki lehet kulcsa. Nővel jött. Egy nő is van vele.” — Odarohant a szekrényhez, félretolta a ruhákat, kabátokat, alájuk kuporodott, és behúzta az ajtót. Visszatartott lélegzettel ült a naftáim szagú kabátok és ruhák alatt. Bejöttek a szobába. Rettenetesen félt. Tudta, a férfi, legalább egy fejjel magasabb, mint ő és húsz kilóval nehezebb. Görcsbe merevedve törte a fejét valami hazugságon, ha kinyitnák a szekrényt. Tátott szájjal, nagyon lassan lélegzett. — Olyan sötét van itt, Mackó, mint egy barlangban — hallatszott a nő hangja, és közvetlenül utána ablaknyitás, vászonredőnv-csatta- nás. „Nővel van — próbálta Iván 1
