Népújság, 1975. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-05 / 234. szám
\ KISPLASZTIKÁK ÖT VILÁGRÉSZBŐL A képzőművészeti világhét központi ese- “ menyeként nyílt meg a budapesti Műcsarnokban a III. nemzetközi kisplasztikái biennálé. A kiállításon (november közepéig) huszonnyolc európai és tengerentúli ország száz alkotójának több mint ötszáz müvével ismerkedhetnek a tárlatlátogatók. Képeinket a biennálé díjazott müvei közül válogattuk. t. E. CARDON: »Vád" (Belgium) 2. M. GUGULIÄNTJ: »Piéta" (Románia) S. B. CHROMV: „Piéta” (Lengyelország) 4. N. VLAVIANOS: „Madár" (Brazília) 5. R. MURIEDAS: „Három nővér" (Spanyolország) (Fotó MTI — Fényes Tamás felv. — KS> A fejlett szocialista társasaim építésének útján Kádár János beszédei és nyilatkozatai Ez a könyv azok közé tartozik, amelyeknek a tartalmát — pontosabban annák legfőbb részleteit — ismerik az olvasók. Ez természetes, hiszen Kádár elvtárs beszédeinek tekintélyes részét közvetíti a rádió, a televízió; ismerteti a sajtó. Nyilvánvaló, hogy az ország figyel rájuk. De így, sorrendbe rendezve az elmúlt tíz hónapban (1974. szeptember 2. és 1975. június 12. között) elhangzottak, mindenekelőtt kitetszik, hogy milyen nagyarányú elemző tevékenység eredménye egy-egy beszéd. Ugyanakkor az egész ország tudja, hogy Kádár János elvtárs igen gyakran „megenyhíti” a nehéz politikai tárgyat a hallgatóság szívéhez közvetlenebbül szóló megjegyzéssel, fordulattal. Azt hiszem, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy beszédei éppen az egyéni ízektől, sajátságoktól válnak kiváltképpen népszerűvé, s jelentenek élményt, — még azok körében is, akiktől a politika távolabb áll. Az ■ emberi közvetlenség és melegség természetesen csak járulékai egy-egy beszédének, tartalmuk, lényegük, tanulságuk a szocialista építés legutóbbi időszakának eredményei és gondjai. Az első beszéd, amellyel a kötet kezdődik, az MSZMP Politikai Főiskolája fennállásának 25. évfordulóján hangzott el, az utolsó pedig már a pártkongresszus után, az emlékezetes dunaújvárosi nagygyűlésen. A politikai hatalomról, a párt helyzetéről, a szövetségi politikáról, az ideológiai munkáról, a szocialista tulajdonviszonyokról szóló megállapítások a főiskolán már a kongresszusra készülődés szellemében születtek. A felkészülés időszakában Kádár János tehát már jelezte azokat az alapkérdéseket, amelyek a párt munkájának előterében állottak. Hogy hol tartunk, s merre megyünk tovább a szocialista társadalom építésében. A további beszédekben lsedig már a felvetett kérdések megválaszolásának folyamatát is nyomon kísérhetjük, amelyeket részint a tudományos vizsgálódás és elméleti kutatás műhelyeiben fogalmaztak meg, részint pedig a tömegek igényei, óhajtásai, törekvései és céljai határoltak körül. Kádár elvtárs valamennyi beszédében vezérfonal, hogy a párt csak a tömegekkel való termékeny és eleven kapcsolatokra építve érhet el sikereket, oldhatja meg feladatait. A KISZ központi bizottságának 1975. január 21-én tartott ülésén így beszélt erről: „Az élcsapatnak fontos kötelessége az, bogy utat mutasson és vezessen. A pártnak, amikor előre, a jövőbe mutat, messzebbre kell látnia, mint általában az állampolgárok összességének. Mert ha az állampolgárok összessége külön-külön és együttesen képes volna ugyanolyan messze előre látni, mint a párt, akkor nem kellene párt. És amikor a párt messzebbre előre tekint, olyan célokat is meg kell határozni, amiket — saját tapasztalataik alapján — sokan nem tudnak megfogalmazni. A szocialista forradalom előbbre vitele, á „hogyan tovább” megválaszolása mindig probléma. Előre lehet jutni akkor is, ha az élcsapat nem törődik a sereggel, csak később vissza kell vonulnia. Együtt kell tehát az élcsapatnak vonulnia a sereggel.” Nem véletlen ez a fogalmazás. Nehéz harcokban, bonyolult politikai küzdelmekben, sok szenvedés árán megszerzett forradalmi tapasztalat van mögötte. Az emberekkel — az állampolgárokkal — való állandó kapcsolat eredménye az a közvetlenség, közérthetőség, amellyel a bonyolult társadalmi és politikai kérdésekről, összefüggésekről is tud szólni. Azon a nyelven, amelyen az MSZMP, okulva a korábbi hibákból, súlyos ift ulasztásokból . is, immár csaknem két évtizede beszél. A Kossuth itiadó dicséretes gyorsasággal, méltó kiállításban és azzal a céllal bocsátotta útjára Kádár János beszédeinek és nyilatkozatainak ezt a gyűjteményét, hogy segítse vele a XI. kongresszus határozatainak helyes értelmezését és következetes végrehajtását TAMÄS ISTVÁN fi fényboglyák kissé távol es- * * nek egymástól, közéjük nehezül a sötét. Rozsnyainak azonban nem a sötét volt nehéz, hanem a szíve. Tanyai ember volt világ életében, híres pásztorivadék. Szép lovakkal járó gazda, akit úgyszintén megsüvegeltek a vének, mint a fiatalok. Fölöttébb tekintélyes embernek számított a termelőszövetkezetben is, amíg dolgozott. De már három éve múlott annak, hogy elengedték, mert odaért az idő; nyugdíjat hozott a postás. Egyébként nem ide való születésű. Egy másik nem is mesz- szi, nem is nagyon közeli tanyavilágból költözött ide. Tavaly ősszel azután, hogy tisztességgel meggyászolta asszonyát, lánya, fia felnevelő anyját, hogy végképp elment az étvágya a keserű kenyértől, amit tulajdon házában kapott a lányától. Ügy jött, ahogy most itten bak-' tat az éjszakában rövid kötélen vezet egy birkát. Akkor szökött a saját házából, most meg elkergették. Pedig szép, derűs öreg napok voltak azok, amelyeket özvegy Barkóczi Lajos- néval töltött. Ezért érezte, ami történt, az több, mint szerencsétlenség. S enki nem látta, mikor jött, hogyan érkezett meg hozzá Rozsnyai Tamás, mert már mondtam, hogy éjjel jött azzal a birkával. amelyik követte most is valahová, nehéz órájában. Elhaladt a nagykapu előtt, de nem tudott befordulni. Elérkezett a kettes kapuhoz, a sertéstelep bejáratához és ott megállt, A birka nagy meleg ‘szemei ragyogóan Csépi József: A boldogság kísérlete verték vissza a kapulámpa fényét, ugatni kezdtek a kutyák. _ Jó óra járás még ide a nénje háza. Nénjének, Rozsnyai Piroskának jó ötven éve hogy itt kötötték. be a fejét, özvegy már ő is. Maga Rozsnyai Tamás nem emlékszik mór: pontosan mióta van közöttük harag. Megállt az ökölnyi lakattal bezárt kertkapu előtt. A birka fénylő szemei dühös haragra gerjesztették Kurázst és a Zsandárt, alig hallatszott az ugatástól a sötétben az öregember hangja. — Eresszél be, néném, én vagyok, a Tamás. Gyere ki, Piros, én jöttem hozzád, az öcséd. Nagy sokára kinyílott a gangajtó, fehér pendelyben, fekete nagykendővel a fején, pillogó, lobogó, kormos cilinderű viharlámpával a kezében állt a ház előtt ó vénasszony. t — Te vagy az, Tamás? Te kísérted az istent ilyenkor? — S amint megbizonyosodott a váratlan vendég kilétéről, csoszogó léptekkel — sarkában a maga mellé szólított kutyákkal — elindult a kertajtó felé. Ul át elkergetett a kurva? — 1 * így kérdezte öccsét nagy sokára, mert tudta, hogy Barkó- cziné nem volt hites felesége öccsének, csak úgy összeálltak, itt pedig ősi hagyomány tartja, lehet fiatalasszony, vagy öreg, egyre megy, ha nem mentek pap elé a férfival, akkor nem felesége, hanem csak a „kurvája”. — Eljöttem tőle, mai; el kellett jönni. — Az új sírkert miatt tán? — mert az esetet az öreg Piros is hallotta már. — .Azért éppen amiatt. .. .azért, mert az a másik rég halott asszony — az első Rozsnyai Tamásné felkelt az öreg temető sírjából :—, mert felkeltették — és átköltözött az új temető új' fehér-fekete márványos sírkertjének a lakatlan kövei alá. Ért a fehér galambos, fekete vaskereszten ragyogó aluminium krisztussal díszített, vagyonba került síremléket a nyáron építették, mesz- sze ide, bent a falu új temetőjében. Ezt írták a fekete márványra: „Itt nyugszik Rozsnyai Tamás és felesége”, mert szándékuk volt nagyon is erős szándékuk, hogy késői, már majdnem végzetesen késői szerelmüket —, mert megszerették egymást —, ember és isten előtt is törvényre viszik. S akkor özv. Barkóczi Lajosné, született Horváth Mária nem lesz többé senki „kurvája”, hanem Rozsnyai Tamásné lesz. így akart ő a „nagy ítélőszék” elé állni, csak még el kellett rendezni egy, és más dolgot az életükben. Most szüret után akarták megtartani az esküvőt... öreg Piros a kormos lámpa fényénél sokáig matatott a rozsdás lakaton, végre kinyitotta, öccse előre terelte a birkát, s most már ketten húzták a rémült állatot a rég lakatlan lóistálló felé. Előbb a birka, s aztán a gazdája került födél, Életükben talán most először éreztek harag helyett szégyent — Pedig annak az asszonynak — öreg Piros most először emlékezett tisztes szóval Barkóczinéra, — igaza volt, hogy az élőnek élő, a holtnak holt a párja. — Tovább nem folytatta, mert majdnem kimondta, hogy „de hát mi sem voltunk jobbak, mint a gyerekeink”. Most emlékezett rá. hogy valamikor pár rossz boroshordó, meg valami rozzant szőlősajtoló miatt támadt közöttük az életre szóló harag. Most mégis nagyon fáj a régi igazság, hogy az alma nemesik messze a fájától. E pillanatban még csak gyűlölni sem tudták Verát és Margitot, akik ezt az ördögi cselt kifőzték gonosz fejük fazekában. Vera a lánya, Margit pedig a menye volt Rozsnyai Tamásnak. Ilyképpen öreg Pirossal is közeli rokonságban álltak. Q űnös a hatóság is — motyo^ gott a vénasszony, pedig jól tudta, hogy a tanács miért adhatta meg halott ángya kihantolá- si engedélyét, hiszen az új sírfelirat ez idő szerint is érvényes volt. „Itt nyugszik Rozsnyai Tamás és felesége” s a törvény előtt még az a másik asszony a felesége. Elő asszony előre megvetett temetői ágyába fektettek egy halott asszonyt. Miért tették ezt? — ejtette fejét az asztalra sírva az öregember. Mert art gondolták, hogy Mariskára íratom a tanyát. El akartak szakítani tőle, pedig jó volt vele élni, mert mi jók vol• WAAMM tunk egymáshoz. A saját gyermekeim vették el életem utolsó örömét. Hát miért bánt engem az isten, mivel bántottam én őt, hogy ennyire haragszik? — Eltiltották tőlem a kis unokáimat is. Mert én akkor azért szöktem el otthonról — vallott tovább az öregasszonynak, — még art sem engedték, hogy megsimogassam az unokáim fejét... hogy tüdőbajos vagyok. Pedig én régen meggyógyultam. A hír a furcsa temetésről, ami odabent a faluban történt, napok óta kószált már a vidéken, tán Mariska is hallotta, de nem hitte eL Reggel piacra indult, mindent eladott már, amikor valaki újságolta neki, hogy ha nem tudná, lakója van az új sírkertnek. Kétségbe esett, rohant a temetőbe, ott találta a kőfaragót, épp befejezte a vésést. Szép arany betűvel felírta az első asszony nevét. — Az hitte, hogy titokban én akartam így. Estére ért haza a faluból, sírt és veszekedett, azt mondta, hogy gazember vagyok, hogy hazugság volt minden szavam, hogy ővele „házasítottam ki” az első feleségemet, hogy takarodjak a tanyából. Mert énnekem nem volt pénzem, mikor hozzája mentem, az övéből építtettük azt a sírt..; Később Piroska ágyat vetett a sírdogáló öregnek, aki már csak azt mondogatta szüntelen „elrepült hát, elrepült a madár”, öreg napjai boldogságának fehér galambjára gondolt tán, amelyet megfogott, megfojtott, boldogságának gonosz kísértete. r p gnek a higanygőzlámpák *•" mindenfelé, autók fénykévéi pásztázzák éjjel a tanyai utakat, s a rossz szellem mégis visz- sza-vissza tér. Pedig a babonás öreg tanyaiak hite szerint a gonosz kísértetek csak sötétben járnak. .t«vvvvv\*eovvvv\/vwwvvvvvvvvvvyvuvsAAAA/vuvvvvs4MV -innririi-irnWvii-iiw»-»ii-»-iiiiirni-i-irin-iririi-iri-iri'i-A--mr-i-r -rrr- - rr v r.wwt/r* « i
