Népújság, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-21 / 222. szám

Színházi ígéret

— Milyennek ígérkezik az új színházi -évad? — hangzik el mostanában a kérdés. Ez is jelzi az egri közönség érdeklődését. S ahogyan közeledik . a kapunyitás, az évadkezdő premier, úgy növekszik a várakozás izgalma te. Mert nemcsak a színház, hanem a néző is készül az élményt nyújtó találkozásra.

0

uj

Milyen lesz hát az évad?

Jó. Változatos, izgalmas. Es még sorolhatnánk a különböző értékű jelzőket. Ilyenkor, szeptember táján ugyanis, amikor a bérletre hívó plakátok hirdetik a színház műsorát, még valóban minden szép és minden jó. Egy í g é r e t oz egész évad programja, mint ahogy ígéret benne minden egyes bemutató. Aztán elérkezik az évadnyitó premier, azt követik az újabb bemutatók, estéről estére felmegy a függöny és akkor...? Akkor minden kiderül.

Kiderül, hogy ismeri-e a színház közönségét, felmérte-e egyre növekvő igényét. Kern kevésbé saját erejét, a színészek és a rendezők művészetét, tehetségét. És kiderül az is, hogy a színház vezetői vajon jó érzékkel, biztonsággal' válogatnak-e a távoli, a közelmúlt és a jelen értékei között. A hazai és a külhoni művek sokaságából. És nem utolsósorban az is kiderül, hogy van-e bátorsága a színháznak kilépni a biztos középszerűségből, s vállalni a gyakran bizonytalan sikert, vagy akár a bukást.

Bár nem tartozik a haladó hagyományok közé, de az utóbbi időben kialakult a szokás, amely szinte kötelezően előírja az évad végi és az évad eleji nyilatkozatokat. Olyan színházi ígéretféle ez, amely meghatározza — még inkább megmagyarázza — az évad ' főbb célkitűzéseit, s a stílusirányzatok útvesztőiben kijelöli a társulat fyelyét.

De bármilyen szép és kereken fogálmazott is az ilyen expozé, a műsor beszél, a játszott darabok hatása, vonzereje vall a nyilatkozatok helyett is.

Mint ahogyan az elmúlt évadban is a műsor vallott, a színpadra állítás módja mondott legtöbbet a színház célkitűzéseiről, útkereső töprengéseiről, s természetesen tévedéseiről is.

Az elmúlt évben a közönség érdeklődésén túl vitákra ingerlő, alkotó légkör fogta körbe a'magyar színházi életet. A színházi szakemberek és kritikusok több vitaponton mérik össze véleményüket. Kialakultak az ellentétek, az egyes irányzatok, a még fiatal és a már nem fiatal rendezők, valamint a vidék és a főváros színház- művészetének megítélésében. A miskolci és az egri színház — amely így, együtt az ország legnagyobb vidéki társulata — sajnálatos módon nem kért szót ebben az országos vitában. Nem a nyilatkozatok hiányoztak, hanem azok az eredeti bemutatók. amelyekkel méltó módon lehetett volna érvelni a vita asztalánál.

Visszatekintve az elmúlt évadra, bizony vegyes érzésekkel idézzük a lejátszott műsort, amelyben nem kapott színpadot egyetlen új magyar dráma sem.., Láttunk kissé langyos Sirályt és erő- , teljes Lorca-drámát, a Yer- mát; két klasszikus költőnktől, Petőfitől és Vörösmarty- tól is kölcsönöztek nevet és némi történetet, egy-egy zenés komédia erejéig; kellemesen szórakoztunk Kakuk Marci bohóságain; pultunk a Képzelt riport sikerének; bosszankodtunk, hogyan ültették át zenére Schiller Haramiák című drámáját. Furcsa, de így igaz, hogy a Haramiák bukásában — elsősorban kritikai fogadtatásában — volt annyi vigasztaló, hogy felfigyelt rá a szakmai közvélemény.

Mit nyújtott még a tavalyi műsor? Egy harmadik musicalt — egy színpadi erőszakot —, amelyet Steinbeck Egerek és emberek című művén követtek el a siker legkisebb reménye nélkül. Láttuk még a jó szerepeket kínáló Rettenetes szülőket, a felszabadulásra emlékező szlovák drámát, majd egy nagyoperettet, s végül egy valóban színházi csemegét; Peter Hacks Amphitryon című komédiáját, ötletes rendezésben. '

Ennyi volt a tavalyi évad.

Az idei ennél jóval többet ígér. Már a plakátokról olvasva is többet mondanak a szerzők, izgalmasabbak a darabok is.

Három új magyar drámát játszik a színház. Gyurkovics Tibor Csóka család című tragikomédiája — Őszinte részvétem címmel kerül színpadra — még csak egyéves színházi múlttal rendelkezik: a

miskolci szerző, Serfőző Simon Rémhírterjesztők című komédiája sikerrel biztat; érdekesnek ígérkezik Berta Bulcsú zenés tragikomédiája is, amelyet A fürdőigazgató címmel mutat be a színház.

Tanúi lehetünk egy ősbemutatónak is. Tauno YlJfruu- si Börtönkarrier című komédiáját Magyarországon először játssza a színház, s ez már önmagában izgalma* vállalkozásnak számít.

Folytatja a színház a két évvel ezelőtt megkezdett Csehov-sorozatot: most a

Három nővér következik. A lelkesítő vállalkozások sorába tartozik a' Kaukázusi krétakör bemutatása is. A nagy sikert aratott Koldusopera óta Brecht nem szerepelt egri színpadon, s most érdeklődéssel tekintünk a premier elé. Visnyevszkij népszerű színművét, az Optimista tragédiát játszották már az egri színházban, műsorra tűzését mégis indokolhatja egy újszerű, merész rendezői koncepció. Jelen lesz a színházi műsorban a XVI. század is; az olasz Búzán te Csapodár madárka című reneszánsz vásári komédiája kellemes estét ígér. A zenés műfaj kedvelőinek Suppé nagyoperettjét, a Boccacciot, egy új magyar zenés vígjátékot, s egy biztos sikert, Lehár Luxemburg

grófját nyújtja át a színház. Utóbbit méltatlanul emelve fel az évadkezdő premier rangjára.

így és ilyen lesz hát az új színházi évad. Ezt ígéri a műsorterv amely változhat, alakulhat is. De nemcsak egy, eddig esetleg ismeretlen — vagy kevésbé ismert — darab módosíthat az évad megítélésében, hanem egy izgalmas rendezői felfogás, vagy kiugró színészi alakítás is. Ez utóbbit legalább olyan izgalommal várjuk, mint egy sokat ígérő premiert.

Sokoldalú a műsor, mint ahogyan széles körű az érdeklődés is, amelyet ki kell elégítenie a színháznak. Játszani kell prózát és zenés műveket, új magyar drámát és komédiát, közvetíteni kell a klasszikusokat és színpadra istápolni a fiatal írók műveit. És játszani kell a leg- hálásabb közönségnek, a gyerekeknek is! Pontosabban játszani kellene, mert a gyerekelőadás, a korábban oly népszerű mese, a tavalyi évadban bizony csak ígéret maradt. S félő, hogy az idén is megfeledkeznék a gyerekekről, akiket pedig már most hozzá kellene szoktatni a színházhoz. Mert belőlük növekszik fel a holnap színházi törzsközönsége — nyilatkozták okosan és helyesen az országos irodalmi hetilapban a színház vezetői.

Tizenegy színpadi mű, tizenegy ígéret sorakozik a plakáton. Műsorra lehetne tűzni más műveket is. A kívánságlista mindig könnyebben összeállítható, mint az olyan műsorterv, amely ' eljátszható, az egyes darabok szerepei kioszthatók, s a bemutatók sorozata utat talál a közönséghez. A színház bizonyára, tanulva a múlt hibáin, tapasztalatain, most a szóban forgó tizenegy művet kínálja a közönségnek.

Nem rossz kínálat! A műsor jobb, mint a tavalyi. Élőbb, maibb. Ügy tetszik, hogy a művek — az időben távoliak és a közeliek is — jobban visszhangzanak a jelenre, s így a közönség a színházi élmény varázsában még jobban megismerheti saját sorsát, igazságait.

Nem titkoljuk a reményt, hogy az új évad, a bemutatók, a rendszeres előadások, a színház jelenléte még közelebb hozza a közönséget a színpadi művészethez, ilyenformán is érlelve az önálló egri színház gondolatát.

Márkusz László

Emlékezés Bartók Bélára

1945 augusztus végén, szeptember elején, miközben a III. zongoraversenyén dolgozott, egészségi állapota hirtelen rosszabbra fordult. Kezelőorvosa, a magyar származású dr. Rappapart, aki 1917- ben Adyt is gyógyította, a New York-i West Side Kórházba szállította. A leukémia azonban könyörtelen volt, minden emberi erőfeszítés ellenére, 1945. szeptember 26. — éppen 30 esztendeje — Bartók Béla, a XX. század korszakalkotó jelentőségű zeneszerző zsenije meghalt, öntudaté utolsó pillanatában ezt mondta: „Csak azt sajnálom, hogy tele poggyásszal kell eh. mennem.” Temetése szegényesen egyszerű volt, valahogyan Mozartéra emlékeztet, közvetlen családtagjain kívül csak néhány barátja búcsúzott tőle. Sírja ma is a west- chesteri Harsdale-ban, a Femcliff-temetőben van, egyszerű bronzlappal megjelölve.

1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson. Az út hosszú volt, amíg eljutott a népzenéhez, melyben kibontakozhatott a bartóki világ. A magyar zenei nyelv keresésének elején még elfogadta a közhiedelmet, mint ahogy Liszt is a maga korában, hogy a népies műdal a magyar zene hordozója.

Figyelme azonban egyre inkább a népdal felé terelődik, mint a húgához 1904-ben írt leveléből kitűnik; „Most új tervem van: a magyar népdalok legszebbjeit összegyűjteni, s a lehető legjobb zongorakísérettel mintegy a műdal nívójára emelni. Ez arra volna jó, hogy a külföld ilyen gyűjteményéből megismerhesse a magyar népzenét.”

És Bartók gondolatait tettek követték:' nyugat-európai hangversenyturnéi között, 1905-ben hozzálát a gyakorlati megvalósításhoz, a népdalok gyűjtéséhez. Annak ellei nére, hogy Bartók elsősorban zeneszerző és zongoraművész

volt, a tudós megszállottságával fáradozott a magyar és más népek népdalaival és kereken nyolcezer dallamot gyűjtött és jegyzett le!

Bartóknak a népzenével való foglalkozás nemcsak életmódját, világnézetét, de egyben alkotói tevékenységét is meghatározta egész életére. Egyre-másra jelentkeztek népzenei ihletésű alkotásai: „11. szvit”, „Két kép” című zenekari művei, zongoradarabjai, népdalfeldolgozásai. 1911. és 1918. között három színpadi művet komponált; A kékszakállú herceg vára című operát, A fából faragott királyfi című táncjátékot, mindkettőt Balázs Béla szövegére és A csodálatos mandarin című pantomimot.

A Tanácsköztársaság leverése után merészen kiállt barátja, Kodály Zoltán mellett, akit felfüggesztettek zene- akadémiai állásából. Még a sajtó is , támadja Kodályt, akit tehetségtelen karrieristának, Bartók élősdijének tüntettek fel. Bartók így válaszol ezekre a vádaskodásokra a Magyarország című napilapban: „Hallom megjegyzésüket: belőlem az elfogult baszívőssággal dolgozik tovább, remekművek sora jelzi útját: a Táncszvit, két zongoraver-, senye, Zene húros- és ütőhangszerekre stb., valamint áz ezek közül is kiemelkedő Cantata profana című műve, amely a román Kolinida szövege alapján egy öregapóról és hét, szarvassá változott fiáról szól.

Közben egyre súlyosbodott, a politikái helyzet Magyarországon is. Ausztria hitleri megszállása után Bartók 1938-ban írt jevelébpn fejtegeti: „Az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek. .. Sajnos, a műveit keresztény emberek majdnem kizárólag a náci rendszernek hódolnak: igazán szégyellem, hegy ebből az osztályból származom.” A világháború kitörése, a fasizmus előretörése mindinkább érlelték benne az emigrálás gondolatát, melyre végül is nehezen, de rászánta magát. 1940. október

8-án, feleségével hangversenyt ad az Akadémián, és bár a Magyarország című lap háromhónapos hangverseny- kőrútról írt, sejteni lehetett.

Bartók Béla és Kodály Zoltán a Waldbauer—Kerpelf vonósnégyes tagjaival.

rát beszél. Csakhogy itt megint a sorrendet vétették el: nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerű emberi kvalitásától eltekintve) a legjobb magyar zenész...” Közben ő maga is sajtóvitába kerül, mivel Hubay és társai hazafiatlansággal vádolják egy román tárgyú tanulmánya miatt, ugyanakkor román részről is támadják, állítólagos magyar nacionalizmusa miatt. Ilyen körülmények között csoda, hogy volt lelkiereje tudományos munkával foglalkozni. Hihetetlen

QtMMüj£M

szeptember 21* wasama©

Egy heves szakmai vita után, a dühtől tajtékozva ezeket a szavakat vágta oda dr. Gurics Timót belgyógyász az igazgató főorvosnak:

— Dögölj meg, te böllér!

Aztán kirohant a szobából

és két ápolónőt majdnem magával sodorva vágtatott végig a hosszú kórházi folyosón a kijárat felé.

Másnap az igazgató főorvos szívrohamban meghalt. Amikor Gurics, Timót megtudta a hírt, nagyon megrendült. A megboldogulttal diákkoruk óta a legjobb barátságban voltak, ami a néha felfortyanó szakmai nézeteltérések, meg a másik nagyobb pozíciója ellenére sem lanyhult. De ilyen heves vita eddig nem volt közöttük és a halálát még gondolatban sem kívánta soha.

A temetés utáni napon felkereste az özvegyet.

— Mária — kezdte — Gyula halála óta alig hunytam le a szemem, és most azért jöttem, hogy őszintén elmondjak valamit. Nagyon' kérem, legyen erős. Gyulát én öltem meg!

Az asszony értetlenül nézett rá, mire a férfi elmondta részletesen a vitát és a kegyetlenül odavetett befejező szavakat

— Ugye érzi, hogy igazam van? A szavaimmal öltem ís **rc nincs mentség! Öt aér- támaszthatsz!, jel,

Tóth-Máthé Miklós:

Feltámasztás

hogy a bocsánatát kérjem, de így élni rettenetes. Maga ítéljen most felettem, aki évek óta ismer és tudhatja, hogy nem vagyok aljas, csak néha meggondolatlanul indulatos. Olyankor szinte azt sem tudom, mit beszélek.

Az asszony sokáig hallgatott, majd nagyon csendesen Így szólt:

— Gyulának már régen rossz volt a szíve. Maga ezt nem tudta?

— Nem — lepődött meg Gurics. — erről nem volt tudomásom.

— Mert saját magát sohasem kímélte — nézett nagyon távolra az özvegy —,

csak a hivatásának élt. Ezért féltettem az igazgatói kinevezéstől, mert tudtam, hogy ezzel csak szaporodik a gondja.

— Akkor ez még szörnyűbb — kiáltott Gurics Timót — hiszen igy. kétszeresen bűnös vagyok! Most mar nyilvánvaló, hogy az az átokkal megkoronázott vita váltotta ki a szívrohamot!

— Ne eméssze magát — csitította fáradtan az asz- szony — mi már úgysem tehetünk semmit, ö elment, tt/zhzÍMÍz éiasÁ h&Uil

— Élni, de így?! — Gurics a zongora tetején, álló képre nézett. A megboldogult szigorú tekintetével találkozott a pillantása. Ügy érezte, mintha vádolnának azok a szemek és a makacs vonallal örökre összezárt száj, valami végtelenbe dermedt sértett hallgatással húzódna az orr alatt.

A következő hetekben sfl- , rűn kijárt a temetőbe. Koszorút, virágokat vitt az elhunyt barát sírjára és olyankor minden alkalommal bocsánatot kért a történtekért.

Egyik alkalommal az özveggyel találkozott a sírnál.

— Maria — mondta —, szeretném a sírkövet én csináltatni. Nagyon kérem, ne ellenezze, hiszen tudja, hogy ez a legkevesebb, amit tehetek Gyuláért. Ügy gondolom, egy sima, fekete márvány lenne a legmegfelelőbb, semmi ciráda, semmi díszítés, egyszerű, amilyen ő is vqlt.

Az. özvegy nem ellenezte a tervet és Gurics Timót megcsináltatta a sírkövet, fekete márványból. Rajta csak a megboldogult neve és a kei

Az utána következő időszakban sokszor találkoztak az özveggyel. Rendszerint a temetőben sétáltak együtt, de később már megtörtént, hogy beültek egy presszóba, vagy elmentek megnézni egy filmet.

— Maga nagyon jó — mondta az asszony.

— Rossz vagyok — sóhajtott Gurics Timót —, mert megöltem egy embert!

— Ne mondja ezt — nézett rá kétségbeesetten az asszony —. hiszen rossz volt a szive, sohasem kímélte magát, pedig hányszor óvtam, hogy ne dolgozzék annyit, de nem lehetett vele beszélni.

— A legjobb orvos volt, akit valaha ismertem — mondta Gurics Timót — és a legjobb barát is. Azt a percet, amikor olyan drasztikus, alpári módon a halálát kívántam, sose tudom megbocsátani magamnak. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy lehettem olyan aljas. Ha álmatlanul hánykolódom, sokszor felidézem magamban azt a vitát, szinte szóról szóra és most már azt is tudom, hogy nem volt igazam. És akkor azt a szörnyűségét kiáltani neki... neki, akivel az ifjúságomat megosztottam., ólvan bűn. amire nem lehet bocsánatá

hogy ez már a búcsú. Elutazása előtt végrendelkezett, 6 egyebek közt meghagyta: „Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon tér és a volt Köröné azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amig Magyar- országon erről a két emberről elnevezett utca van, vagy lesz, rólam dz országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” „Azok” az emberek — Hitler és Mussolini voltak, akiket még arra sem méltatott, hogy nevüket leírja.

Amerikai emigrációs évei — annak ellenére, hogy barátai minden lehetőt megtettek” a Bartók-család gondjainak eloszlatására — életének nehéz évei voltak. Súlyosbodó betegsége ellenére dolgozott és remekművek egész sorát alkotta* Többek között itt írta a Concertot, amely ma is egyik leggyakrabban játszott -zenekari műve, de arra is van ereje, hogy egy korabeli „sláger” parodizálásával kigúnyolja kora magyar társadalmát, sziporkázóan szellemes hangszerel éssel.

Betegsége egyre inkább elhatalmasodott, így az a kívánsága, melyet egyik utolsó levelében hangoztatott: „Szeretnek hazamenni. de vegleg..már nem teljesülhetett.

Kezdeti hazai meg nem értését oldotta a külföld elismerése, de igazi „hazaérkezése” csak halála után történhetett. Ma már nyugodtan lehet Bartókról utcákat, tereket és iskolát elnevezni anélkül, hogy sértenénk végrendeletét, műveit egyre többen értik, élvezik, noha ezeket nem lehet a táncdal’ vagy a magyar nóta zenei műveltség szintjén. Népszerűsége ma is egyre nő s még líem érte el csúcspontját. Nagyszerű érzés tudni, hogy ez a csodálatos ember a világ hangverseny- termeiben, operáiban soha nej" álmodott magassá emelte a kis magyar nép ae- sejjét. Mae» Makiéi