Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-31 / 204. szám

Az első évtized

U ozzáértő ember, ha fát ültet, nagy gonddal vá■■ lasztja ki a csemetét. Fejlett, egészséges legyen a gyökérzet, erőteljes a korona. Sok minden az ültetésnél dől el, milyen fa válik a csemetéből, de — tapasztalatból mondhatom — azért nem akkor dől el minden. Csenevész kis fácskák is, jó talajba, jó gondozó keze alá kerülve erőre kaphatnak később, ■ s egyáltalán nem ritka, hogy a fejlődésben megelőzik életképesebb faiskolatársukat.

Az ember életében sem ritka eset az ilyen; véz- nácska gyerekekből akár élsportolók lehetnek. A tizenéves kor, a biológiai érés, sok meglepetést tartogat. Szép gyerekekből ormótlan kamaszok válnak, csúnyácska bakfisokból érett, bájos nők; az egészséges fiatal szervezet hihetetlen átalakulásokra képes.

De vajon a tehetség, a jellem fejlődésének melyik életkorban keressük a kritikus pontjait? Igen-igen sokféle hatás működik közre a nevelésben a pólyától a nagykorúságig. Olykor fölerősítik egymást ezek a hatások, olykor semlegesítik, de abban meglehetősen egyetértenek a pszichológusok, hogy a belső fejlődés legfontosabb eredői a gyermekkorban keresendők.

Bizonyosra vehetjük tehát, hogy a jellemtorzulások, a bűnözési hajlam, a közösségellenes magatartás gyökerei is általában visszanyúlnak az első évtizedbe, így is mondhatnám: hosszú a lappangási idő. Érdemes ezért odafigyelnünk, milyen korai fertőzéseket lajstromoznak leggyakrabban a pszichiáterek.

Például: a rossz családi környezet.

Marakodó szülők, nagyszülők, züllő, széthulló család, alkoholizmus, prostitúció, terheltség, bűnözés a felmenőágban — széliében ismert okok; „alma nem esik messze a fájától”. Tíz éven alul a leghatásosabban nevelő környezet kétségkívül a család. És a züllő család, ha nem is törvényszerűen, de igen általánosan a maga képére és hasonlatosságára neveli az utódait.

A másik leggyakoribb fertőző góc kevéssé ismert a laikusok — tehát: a családi nevelésben legilletékesebbek, a szülők — körében. Maga a szó is idegen, amely a kórokozót jelöli: hospitalizáltság.

Neves pszichológusok egybehangzó megállapítása szerint a korai eltávolodás az anyától — ha tehát az első testi-érzelmi kapcsolatok megszakadnak, vagy létre sem jönnek — tartós, nem ritkán helyrehozhatatlan torzulásokat okozhat a személyiség lelki-szellemi fejlődésében.

Kossuth-díjas gyermekpszichiáterünk, György Júlia, könyvében olvasom („Az antiszociális személyiség”): a családon kívül „nevelkedők szellemi fejlődése minden vonalon meglassul, vagy megakad... Az érzelmileg kielégítetlen gyermek... semmiféle érzelmi kapcsolatot nem létesít sem a környezetében élő személyekkel, sem a tárgyakkal. Ennek következménye egyik oldalról a fogalomképzés szegényessége, beszűkülése... A másik még döntőbb károsodás, hogy az érzelmi kapcsolatok a külvilággal a szerető anya, vagy anyafigura híján (tekitve, hogy még a gondozók személye is állandóan változik) nem alakulhatnak ki. Minthogy nincs kiért és miért elfogadnia a társadalom normáit — melyeket e korban az anya közvetít. ..”

A szerző igen gazdag tapasztalati anyag birtokában, s a nemzetközi szakirodalom áttekintő ismeretében jut ezekre a következtetésekre. De más neves pszichiáterek írásaiban is hasonló megállapításokra bukkanunk. A legjobb nevelő sem pótolhatja a gondos szülőt — még a gondatlant is nehezen. A szoros, személyes, érzelmi kapcsolat — legtermészetesebben a szülőkkel, az anyával — kétségkívül a legfontosabb feltétele a gyermek további érzelmi-értelmi fejlődésének.

Bár önmagában a szeretet sem elég, sőt nagyon is kevés lehet, ha nem okos — erre egy harmadik nagy tünetcsoport figyelmeztet. A körülrajongott egyke, a kivételezés a testvérek között, a szülők — különösen az elvált szülők — versengése a gyermekért, a mostoha-probléma. ..

No, de hát szó sincs arról, hogy egy rövid cikkben akár csak fel is sorolhatnám az érzelmi-lelki- jellembeli fejlődés korai kórokozóit. Nem is célom ez. Csupán néhány mostanában forgatott könyv legfontosabb következtetéseit szeretném — magamnak is — megfogalmazni: több figyelmet az első évtizedre!

A tizenévesek válságairól, a kamaszkor modem gondjairól sok szó esik a sajtóban és egyebütt. Ez a sok szó mintha elterelné a figyelmet a kamasz-gon- dok-bajok leggyakoribb eredőiről: a fejlődő gyermek jóval korábbi érzelmi-jellemi sérüléseiről, torzulásairól. Mint ahogy a fiatalkori bűnözést, a huligánkodást, a garázda, agresszív hajlamokat és általában a megrögzött társadalomellenes magatartást sem érthetjük meg az első tíz év feltérképezése nélkül. Neves hazai tudósok — Gegesi-Kiss, Libermann, Popper — értekezése, Bozóky Éva könyve pedagógiai tapasztalatairól ugyanúgy erre figyelmeztet, mint az idézett szerző.

De lássunk még két fontos, hasonlóan egybehangzó következtetést.

Először is: a gyermek elvadulásának a családtól, a társadalomtól — végeredményben az antiszociális, a bűnözői alkat kialakulásának — mindig összetettek az okai. mindig több tényező együttes hatására, és rendszerint az érzelmi védettség hiánya miatt következik be a nevelési csőd.

A másik az úgynevezett azonosulás hihetetlenül nagy jelentősége. Az érzelmi kötődésé szülőkhöz, családbeliekhez — később: iskolatársakhoz, nevelőkhöz — a minél inkább azonos, annál inkább nevelő társadalmi és földrajzi környezethez. Ha az azonosulás ösztöne, igénye, képessége az első években szorosan köti a gyermeket az anyához, a szülőkhöz, s ha ez a kötődés számára felnőtt koráig érzelmi menedék marad — akkor a későbbi azonosulásoknak is egyenesebb az útja a java iskolatársakhoz, a java pedagógusok. felnőttek, a java fiatalkori eszmények felé.

A z aprócska gyermek még ki van szolgáltatva a felnőtteknek. Bosszantó „rosszaságait” könnyű megtorolni — nem válnak közüggyé. Észre sem igen vesszük kezdetben az eltávolodást, az érzelmi elkülönülést, — nem ritkán épp a megtorlások miatt —. a jellembeli fertőzéseket: talán ezért sem olyan

súllyal közügy még az első tíz esztendő, ahogyan érdemelné.

FEKETE GYULA

Bekölce:

járda nincs, rossz a közút

Mintha a Tisza öntött volna ki

Bekopogunk, elhangzik a „szabad”. Kinyitjuk a valamikor — talán évekkel ezelőtt — fehérre festett ajtót, amelyen két kis tábla áll:

V. B. ELNÖK és V. B. TITKÁR.

Bekölcén vagyunk, a községi tanács épületében. Az út, amelyen idáig érkeztünk a faluba, néptelennek tűnt. Most azonban köszönünk az előszobában ülő titkárnőnek, és előadjuk kívánságunkat:

— Az elnökasszonyt keressük.

— Végrehajtóbizottsági ülés van.

— Meddig tart?

— Talán délig. Minden esetre, nézzenek majd vissza tizenkettő körül.

Nos, jó, eddig rendben is lenne minden. De az óramutatónak lesz még dolga, míg a bekölcei kápolna kis tornyában elkezdenek majd délre harangozni. Az a kérdés tehát, mi legyen addig, hogy legyen addig.

Egyetlen lehetséges megoldásnak csak a kocsma kínálkozik. Nem mintha egyébként annyira el akarná kerülni az ember. Egy-két pohár sört szívesen felhajtunk ebben az augusztusi melegben. Meg aztán szót is szeretne hallani az ember: mi újság, hogy élnek itt, mi a gondjuk, mi az örömük a bekölceieknek?

A kocsma azonban csúnya kifejezés — nem is igen illik nevén nevezni, mondjuk inkább annak, aminek kiírták: Szövetkezeti italbolt.

Odabent kellemes hüvöß és néhány vendég.

Sört kérünk, egy asztalhoz húzódunk, kortyolgatunk.

A szomszéd asztalnál sör mellett sakkozó helybeliek, dó is, hogy sör mellett sakkoznak, mert a falon tábla, ez áll rajta: PÉNZRE KÁRTYÁZNI HATÓSÁGILAG TILOS!

Igaz, a „pénzre" szót lefestették, ami csak azt jelentheti, hogy kártyázni mindenképpen tilos. Jó szerencse, hogy sakkozni nem, különösen meg akkor, ha nem is pénzre megy a parti, hanem csak sörre, még ha korsóról vagyon is szó.

De ez aztán nem bűn, igazán nem az. Hadd menjen a parti, fehérrel, sötéttel, füstölgő kibicekkel... A levegőben legyek cikáznak, s meg-megpihennek a falon, vagy a pohár szélén, de csak a szomjasabbja.

A söntés közelében öregek isszák a fröccsöt, féldecit, ki mit. Hagyjuk gondjaiknál a sakkozókat, üljünk egy kicsit az öregekhez. Mondjuk, mi járatban vagyunk — írni a1 faluról. Mondják hát el, ha lehetne, miről is híres, van-e nevezetessége Bekölcének.

Nem igen lehet azt mondani, hogy a kérdésre hamarjában megoldódtak volna a nyelvek. A sakkozók sakkoznak, a beszélgetők halkan beszélgetnek tovább. Csak a legidősebb vendég, a 83 éves Dorkó Alajos bácsi vállalkozik néhány szóra, de ő sem valami biztatóan.

— Bekölcéről újságcikket? Az meg minek? Azért tán, mert az út járhatatlan? Csak azt csináltatták meg, amin a jószág jár, de amin a népek, azt már nem.

Bólogatnak az asztaltársak, akikkel iszogat, aztán kortyolnak kicsit, s ettől oldódik a csendesség.

— A tanácsháza mögött

— mondja egyikük — nem csináltak hidat a patákra, hanem betongyűrűket fektettek le helyette. Tizenötöt, azt hiszem. Három van egymás mellett, és ebből van öt sor, hogy a nádasdi határból jövő vizet levezesse. De eldugul, beréked az egész. Amikor nagy víz van, lehordja a szénát', szemetet, rossz cipőt, lyukas vajlingot. Az utat kéne megcsinálni, meg a hidat. Ha hid nincs, nincs semmi.

Hamar megszűnik a csend az italboltban. De még az indulatok is majd hogy nem elszabadulnak. Egymás szavába vágva mondják:

— Az út. „„

— A hid..;

— Az út, a híd. az út, a híd...! — úgy képzeljék...

— Mikófalva felöl hordják fi szenet, mindig jön le az úton, Egernek, Mónosbélnek. Nem bírja az út sem, a község sem, 2,5 kilométeres szakaszról van szó, oda megy a pénz, azt kell javítani.

— Többre nem jut, nincs pénze a tanácsnak.

És másra is kellene — sorolják tovább a hangzavarban — a Szabadság útján teljesen elhanyagolt az útmenti árok, „nem folyik le a víz, inkább kimegyen az útra”, sajnos így van, nemcsak a főúton, hanem minden ágazaton. „Szigorúan kéne venni a tanácsnak, hogy mindenki köteles 1 legyen a portája előtt kimélyíteni az árkot...

— De hagyjuk is — nyúl a pohara után Alajos bácsi

— én mindig is itt éltem, volna itt más is, miről beszélni, de kellemetlenséget nem akarok. Az az öröm inkább, hallgatni.

Most viszont már a fiata- labbja nem bír csendességet.

— A klubkönyvtárban felszedték a padlót. Parkettázni akarják, de három hete úgy van. ahogy felszedték.

— A tekepálya ... Van már tíz éve is, hogy használhatatlan ...

— Egy hangszórónk van, a templom tetején, de azt hallani nem lehet. Mire van akkor? Kérdezzék meg a tanácsnál, kérdezzék meg, mire... ?

Gál János, Csuhaj Sándor, Csorba Lajos meg a többiek kifogyhatatlanok a szóból, de a végén megint az utaknál kötünk ki.

— Csak annyit kellene mondani a fiataloknak: oda szállítjuk a kohósalakot, csináljátok meg... De nem szól senki, és itt, Bekölcén... szóval nálunk egy nyomorult járda sincs. Minálunk úgy viccelnek erről, hogy mi lesz a faluban, ha eső is lesz? Mi lesz? — így a válasz —, semmi se. Csak annyi, hogy nem egy ló húzza ezután a szekeret, hanem kettő.

Az italboltban eddig elhangzottakból úgy tűnik, semmi jó nincs ebben a kis 1100 lelkes faluban. Végre, a többé-kevésbé jogos indulatok mellett tárgyilagos hangot is hallani, Petrán Béla mondja, aki előhengerész a lemezgyárban:

— Sok bekölcei dolgozik ott, egész brigádok. Társadalmi munkában már parkírozást is végeztünk, mi pedig, a Zalka Máté brigád, •négy év óta az óvodát patronáljuk. Most például, a gyerekeknek, akik iskolások lesznek, megvesszük a felszerelést. Van két színészünk is, Győrvári János és Dari- dai Róbert, tiszteletbeli brigádtagok, off. majd műsort adnak, most az évnyitóra, meg később a télapó ünnepségre. Másik két brigád pedig az iskolát patronálja. Úgyhogy — van itt azért valami ...

— Valami, az igen, de a pályán ülés, az nincs.

— Hagyjátok, pénz kéne, én tudom, én tanácstag vagyok — mondja Kormos Sándor — mindenért pénz kell, pénz nélkül nincsen Bekölce.

— És parkunk sincs, pedig nézzék, micsoda fűzfák, milyen szép terület, csak fordítani kellene rá válameny- nyit.

Mindebben sok igazság lehet, de az még inkább igaz, hogy kevés igazsága lehet annak, aki italboltban, sörös korsók mellől akarja eligazítani a falu sorsát. A közben véget ért végrehajtó bizottsági ülés után tehát a legilletékesebbhez, Dorkó

Istvánné tanácselnökhöz fordulunk:

— Indokolt-e Bekölcén ex a sok indulatos kívánság?

— Hát az biztos, — hangzik a válasz —, hogy legfontosabb problémánk az utak, a fő- és mellékutak helyzete. Január elsején vette át tőlünk a kezelésüket a KPM Közúti Igazgatóság, lyiost viszont az út a forgalomhoz képest nem megfelelő teherbírású. Az Ózd felől érkező autók már üresen is nehezek, terhelten pedig? — fantasztikus!

— Akkor hát: mi lesz?

— Irtunk a KPM-nek, július 30-án jött meg a válasz, hogy augusztus első felében kezdik meg az áthaladó út kátyútlanítását. Arról a 3 kilométeres szakaszról van szó, amely a központtól az ózdi útig visz. Ez még ez évben megtörténik, de az is igaz, hogy lassan, nehézkesen kezdték meg, és így is folytatják a munkát.

— És a többi utca sorsa?

— Ügy volt, hogy idén 335 ezer forintot kapunk útfelújításra. Ezzel a megyei tanácsi útfelügyelet rendelkezik. A Lenin út felújítását tervezik, de a Petőfi és a Kossuth utca éppen olyan rossz. Nem is beszélve a járdáról... mert járda egyáltalán nincs is. A mellékutakon még hagyján, de a főúton nagyon kellene.

—Olyan szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a község középületei a patak mentén vannak, állagukat állandóan rongálja a víz. Különösen, hogy a község völgyben fekszik, így hirtelen esése van az utaknak. Ha esik, olyan itt minden, mintha a Tisza öntött volna ki...

— És a művelődési -házban a parkettázás?

— Csak a padlót javítjuk ki a klubban. Többre nincs is szükség, megfelel a követelményeknek. Ami pedig az iskolát illeti: az északmagyarországi hasonlók közül mienk az egyik legjobban ellátott. A VB-n éppen erről tárgyaltunk most. A körzeti iskola igazgatója, a járási művelődési osztály képviselője is itt volt. Ók szintén úgy vélekednek, mint mi: jól felkészült, megfelelő alappal rendelkező gyerekek kezdik meg szeptemberben az új tanévet.

— Mindez örvendetes, és nem is lenne baj — búcsúzunk —, de az utakkal kapcsolatban határozottabb intézkedésekre (és biztosan több pénzre) lenne szükség Bekölcén...

— Igaz — mondja az elnökasszony —, de a mi részünkről, nézzék, mit tehetünk?. .. Nagyon kilátástalan, sajnos, ilyen szempontból a helyzet. Régebben nem is nagyon figyelt fel rá az ember. Néha azt gondoljuk, talán nem is mi maradtunk le, hanem — csak az igények nőttek ... ?

B. Kun Tibor

Falurészlet feiülrSi. Innen (balra) minden szebbnek latszik.Csendelet augusztusban (jobbra) az „információs központé| — 02. itaib&ti előtt. mem