Népújság, 1975. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-24 / 198. szám

►öfcAÄi Pedagógusok, népművelők, művészek. Valamennyien alkotó emberek, akik képességeiket a mások javára is kamatoztatják. Mlndesmatsi helytállá­sukkal hozzájárultak ahhoz, hogy szűkebb pátriánk oktatás és nevelésügye, közművelődése, képzőművészeti, ze­nei és színházi élete fejlődjék, gazdagodjék. Törekvéseik elismeréseképpen mindannyian először kapták meg a rangos kitüntetést, a megyei tanács köz­oktatási, közművelődési és művészeti díjait. Tőlük kértünk sztorikat, igaz történeteket a sikerről, a munkáról, az eseményekben, eredményekben bő­velkedő pályájukról.., R, SZTORIIKBAN Bemutatjuk a megyei tanács koioktotésf, közművelődési és művészeti díjasait A tarnaleíeszi általános iskola nevelőtestületének képviseletében, Nyerges Jenő igazgató pedagógiai témát ■megvitat­tunk., s csak az ervek és el­lenvélemények egyeztetése után határoztunk, s most már elegedetten mondhatom, hogy politikailag, pedagó­giailag egységes, stabil gár­da formálódott Tamalele- szén. Az összhangnak ^kö­szönhető, hogy tehetséges munkás—paraszt tanulóink a középiskolákban is megáll­tak a helyüket, s az utóbbi években jól szerepelnek a járási, a megyei tanulmányi versenyeken. Egyikük, Zay László — matematikából — országos szinten a tizenegye­dik lett. Ma már jól boldo­gulunk cigány diákjainkkal is, évről évre többen fejezik be általános iskolai tanulmá­nyaikat. Biztatóan halad a felnőttoktatás, pedig hát a szülőket nagyon nehéz volt ■meggyőzni. Igénybe vettük a kultúrhaz segítségét, s kísér­letképpen zenével is színe­sítettük. a. klubszerű foglal­kozásokat. Egyik, fiatal ci­gány ismerősömet így győz­ködtem; „Ki tudod-e számol­ni, hány cementlap kell egy 4x4 méteres konyha, padló­jához”. A segédmunkás nem. maradt adós a válasszal: „Minek ahhoz tanulni, any- nyit hozok a raktárból, amennyi elég lesz.” Mégis jelentkezett, s ma már el­boldogul a matematikával. Akárcsak többi társa Tóth Istvánná a boconadi művelődési ház igazgatója: leitner György, az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanéra tem, mert ha kfflsö szemlé­lőként is, de csak közelebb kerültem eredeti célomhoz, a régészethez, a tudomány­hoz. Idővel, levelező hallga­tóként magyar—történelem szakos középiskolai tanári diplomát szereztem, majd régészetet is hallgattam. Ezután határoztam el, hogy elsősorban a középkorral foglalkozom. Eredményeiről nem egy­szer tudósítottunk lapunk hasábjain i^. Tanulmányait — valamennyi mögött precíz munka rejlik — nemcsak a ■zakemberek olvassák szíve­sen. Érthető is, hiszen a ma tudósa azért megmaradt a valóság iránt érdeklődő nép­művelőnek is. Talán az ő sztorija a leg­kifejezőbb: , Életútja a munkapadtól a direktori székig... Szívós József, a gyöngyösi Városi — Járási Művelődési Központ igazgatója ! Kevés beszédű ember, s tömören, mindig a lényeg­re összpontosítva fogalmaz. Az életrajzát belepréseli né­hány rövid mondatba. A tanári diplomát, — ké­mia—fizika szakosként — T957-ben szerezte meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Há­rom évig nevelősködőtt az egri Petőfi kofiégiuraban, a másfél évtizede tanít a „Ké­nben”, Méghozzá az egyik: legnehezebb tárgyat, sok di­ák rémét, a fizikát. Egy panaszos megjegy­zéssel folytatja. — Kevesen kedvelik, a nem is felvételi tárgy a le­endő közgazdászok számára. Az elméleti jelleg is riasz­tó. Van, aki elfásul, s bele­nyugszik a kudarcba. Lettner György azonban nem adta fel. Maga kutatta, s meg is találta a kiutat — Csak a szemléltetés le­het az Értelem kalauza. Ám az is tény, hogy eszköztá­runk meglehetősen szegé­nyes, a tanszergyártásunk nem tart lépést a kor köve­telményeivel. Itt van példá­ul az írásvetítő. Nagyszerű lehetőség. Csak éppen hiá­nyoznak hozzá a kellékek. Olyan ez, mintha fényképe­zőgépet árusítanának, rek­lámoznának film nélkül. A tanár nem mehet a szom­szédba ötletességért, saját magának kell kidolgoznia az új módszereket... Es érvel, és mondja, ma­gyarázza, megfeledkezve szűkszavúságáról. Csoda-e, ha mind több di­ákja barátkozik meg Neve­tem tudományával? Neve megyénk mindem népművelője számára isme­rősén cseng. S nemcsak ered­ményei, sikerei miatt, hanem azért is, mert örökmozgó tí­pus. ötletgazdag ember, aki szinte menekül az íróasztal, az igazgatói szoba csendjé­től Kedveli a diskurzusokat, a mindkét fél számára gyü­mölcsöző tereferéket, » tar­solyából sosem hiányzik egy-egy jó ajánlat; Jókat derül a pózokon, s hisz abban, hogy a valódi értékmérő a munka. Jászberényből indult, ott ismerkedett a népművelés­sel, a profik szintjén is mű­velhető amatőr színjátszó mozgalommal. — Hűségesküt mégis Eger­ben tettem, s most már nyugodtan mondhatom, hogy ez egy életre szóló, kötele­ző fogadalom, örülök, hogy bábáskodhattam a később jó nevűvé fejlődött irodalmi színpad születésénél, s a magam módján tehettem va­lamit az egri nyár rendez­vénysorozatának kialakítá­sáért. — S a gyöngyösi évek? — Amikor megérkeztem, arra is gondolhattak: Jön a Szívós, akit csak a szín­játszói érdekelnek. Nos, nem így lett, hiszen lelkes kollégákra találtam, s a me­gyei ünnepségen nemcsak én vettem át a közművelő­dési díjat, hanem őket is ki­tüntették. A közös munka, a közös siker többet jelent minden egyéni bravúrnál. XJgy is mondhatná: csa­lódtak — méghozzá kelle­mesen — o tamáskodók. ! — Amikor 1963-ban ide kerültem Igazgatónak, meg­vallom, nekikeseredtem. Sok volt a képesítés nélküli ne­velő, s ez is hozzájárult ah­hoz, hogy nem mindig talál­tuk meg a megfelelő mód­szereket. Az azonos gondol­kodásúak azonban hamar összekovácsolódtak, s ha las­san, ha fokozatosan is, de csak előbbre léptünk. Szót értettünk egymással, minden Kovács Béla, a megyei levéltár igazgatója. Oklevelek tudora? Régész, aki megszólaltatta a sírvilágot? Ez is, az is, a kör azonban még korántsem zárult, mert (TíMmme 3801. augusaías 34* tasásaap eseményekben gazdag pályá­ja során művelődésiház-igaz- gatóként is tevékenykedett. Fizikai munkásként kezdte 1950-ben. Később leérettsé­gizett, s az egri vármúze­umba került. Nem admi­nisztrátornak, nem az író­asztal mellé, hanem hivatal- segédnek. — Más helyet nem kínál­íaki, m ág zasg^áspó.­— Ugye meglepődött, ami­kor rátalált a kultúrházra. Hát bizony nem büszkélked­hetünk vele. Aztán a könyv­tár,, ü orca, aa otnia<toó kastélyban. Ez se léphet a borti bibliotéka nyomába. Mi mégsem keseredtünk el: hittünk abban, hogy az aka­rat, a tettvágy úrrá lesz az olykor aggasztó nehézsége­ken is. Nem maradtam ma­gamra, segített a tanács, jöt­tek a fiatalok, akik túllát­nak a mindennapi gondokon, s a jelenben is a jövő lehe­tőségeit kutatják. Ifjúsági klubunk kétszer kapta meg a kiváló címet. Egyéb rendez­vényeinket is sokan látogat­ják. Közkedveltek az elő­adói estek. Az elmúlt év de­cemberében nálunk járt Bálint András színművész, s ízelítőt adott a magyar lí­ra gyöngyszemeiből. Búcsú­zás előtt megkérdezte: „Mondja már, hogy lehet az, hogy több mint százan vol­tak? Ekkora közönséggel még pesti rendezvényeken sem találkoztam.” Elárul­tam a műhelytitkot: ötletes­ség kell a szervezéshez is. Beszéltem a szakmaközi bl- aotteág elnökével a xáwat­taa, Sjogy x ífiáeefiriws je­gyeket mikulási ajándékként küldje tí az érdeklődőknek. Utólag elmondták, hogy ez a figyelmesség mindennél többet jelentett. Lényegés a népművelő nyeresége is: rá­juk biztosan számíthatunk Király Róbert szobrászművész A művész helyett alkotá­sai beszélnek. Öt szobrai, jó kompózíciós érzékkel, egyéni, csak rá jellemző stílusban formába öntött emlékérmei mutatják be a szép iránt fogékony kö­zönségnek, a kiállítások lá­togatóinak. Minden műve a máról vall, s a jövőhöz szól. Érzékletes tanúságiételként. A jelen és a holnapok em­berének sorsa izgatja, s az 'legkSSeKäe&jcK SzSkvü * VMOpt így hang”’'1-• '"'’’vonala* kí­nálat, i.. mindess mennyiségben. Természete­sen fűszerezve némi fur- fanggal. S a hatás? Bizton siker. Nemcsak BoconA- dón... sem véletlen, hogy termésé­nek legjavát a munkástele­püléseken is láthatják. Sokszor beszélgettünk s stafétaváltókról, a tehetsé­ges fiatalokról. Általában ő kezdte a témát. Előbb hig­gadtan, később szenvedélye­sen érvelve, szavak helyett tetteket sürgetve. Egyszer az egyik Hadnagy úti lakótelep pincéjében találkoztunk, fiait kísérte a Fiatal Alkotók Körének — a Megyei Művelődési Központ amatőr képzőművész — je­löltjei tömörültek ebbe « csoportba — foglalkozására. Néhány szó után már a lé­nyegnél tartott. — Tágas, világos műterem kellene a gyerekeknek, ahol minden szakmai, a fénnyel kapcsolatos fogást elsajátít­hatnának. S írhatnál arról is, hogy rajzoktatás terén is akad tennivaló. A magyarázattal sem ma­radt adós. — Ezért semmilyen áldo­zat sem drága, hiszen kö­zülük kerülhet ki a jövő Michelangelója vagy Rodin- je. Salloí Kornélia, az Állami Déryné Színház Jászay-díjas színművésze — Harmincöt éve annak, hogy először a színpadra lép­tem. Ennyi év során megva­lósult úgyszólván minden szerepálmom. Játszottam Ko­lozsvárott, s a Nemzeti Szín­házban is. Méghozzá olyan művészek társaságában, aki­ket a legnagyobbak között emleget a színháztörténet. Tőlük tanultam meg, hogy ez a hivatás is szolgálat, amely szólíthat bárhová, bár­milyen posztra, mindig es mindenütt helytállást köve­tel.. Megpróbálkoztam a íi.Lm.- mek is: valaha en alakítot­tam az első munkás témájú magyar film, a Szabóné, női főszereptét A vidék — külö­nösképp a festői Heves me­gye ----számomra mindig él­m ények sorát jelentette. Tu­dom, hogy sokat várnak tő­lem, r — többek között — irodalmunk klasszikusait kell tolmácsolnom. Ráadásul olyan igénnyességgel mintha az ország első színházában lepnék a világot jelentő desz­kákra. Sok-sok adomává sze­lídült történetet őrzök, meg­annyi fellépés máig is fris­sen élő emlékét. Hadd említ­sek most egy jellemzőt. Az egyik darabban olyan öreg­asszonyt jelenítettem , meg, Farkas István karnagy Kevés riportalany kerüli el olyan ügyesen a főszerepet, azaz az egyes szám első sze­mélyt, mint az Egri Szimfo­nikus Zenekar karnagya. De most nem kerülheti el, hi­szen itt a szép kitüntetés, a művészeti díj, s az újságíró — úgy is mint régi barát — elsők között rohan gratulálni (zsebében a jegyzetfüzettel ) — Engem hagyj ki — mondta. — Inkább írj a ze­nekarról. Tudod milyen nagyszerű gyerekek? (Gyere­kek: tizenhat évtől nyolcvar évig ) Amikor hazajöttünk ä ssuvaa aendégsser-epLésrSU, aki kötődik a saját földhöz, s húzódozik a termelőszövet­kezettől. Előadás után az öl­tözőben felkeres egy néni, s azt mondja minden különö­sebb bevezető nélkül. „Nahat lelkem, rpaga épp olyan volt mint a sógornőm, a Terka. Szakasztott olyan! Hogy tud­ta így csinálni?” Hát igen ezért érdemes harmincöt év után is közönség elé állni. többezer kilométernyi út és feszített program után, kissé tartottam a Don Pasqule-tól. A nyári műsor legnehezebb es legizgalmasabb feladata■ volt a számunkra, nem sok próba lehetőséggel. Illetve egy-két nap szinte szünet nélküli munkát jelentett- az együttes számára. Igaz, előt­te már tartottunk szólampró­bákat, nem volt ismeretlen a feladat, de számítani kellett a fáradságra, a csuvasiai si­kerélmény után várható „la­zításra”. Nem volt lazítás, pedig szinte emberfölötti munkát jelentett a felkészü­lés. Néztem őket a karmeste­ri pultról, s alig hittem a szememnek: a tekintetekben akarat, nagy figyelem, jó adag „csak-azért-is”, éhség a szép hangokra... S amiken sikerült egy bonyolult részt szinte elsőre megoldanunk, a szemekben a csillogás most talán többet jelentett, mint ami a teltházas vastapsot kö­szöni meg. Igen: mi vagyunk., együtt vagyunk, egyek va­gyunk ... Lehet, hogy sok hasonló pillanat volt már tíz­éves történetünk során. De azt tudom, hogy ezért a pillanatért — érdemes volt! Szöveg: Kata! Gábor % 1 Pécsi István Fotó: Perl Martos Szabó Sándor >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom