Népújság, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
Mérték és érték Száz éve született Thomas Mann «irtfMkÉMt feftódémi lop»- Uja arra na elhatározásra vezette, hon művészete tár- PVM esnek a polgárságnak fejlődén logikáját tegye.” Mmn pályája ama tapasztalat Jegyében indul, hogy a node» polgári lét a mű- vészlétbea folytatódik a döntő fehsmenése hogy a polgár művéasué fejlődésében kimutathatók és számára a leg- Mtdeaébben ábrázolhatok kora társadalmi fejlődésének legfontosabb tendenciái. Ja Itt előforduló típusok változatossága és az a mód, ahogy Thoman Maim a polgári mOriamé fejlődését elbeszéli, egyúttal a németség történelmi útjának mély és átfogó rajzát is jelenti. Realizmusának egyik korán tó- Ismei'bető dón tó ismérve: a szimultán látásmód. Igen jellemző • tekintetben, amit Ga Szabó László mesél el, mikor Hátrány Lajos vendégeként, 1935 januárjában Thomas Mann először járta magyar vidéken, éppen a nagy irodalombarát és mecénás hatvani " kastélyában-: JZbéd után tüstént „tanulni akar“, körülviteti , magát a régi GrassaTkovich-palotában és a gyönyörű parkban. A kerti szobrok előtt egy pillanatra elakad. HelybeH pallér faragásai, egyik allegorikus női szobrot, másik törökbe ruhájú vitézt ábrázta. Maim Prágából és Becsből jön, észreveszi a magyar környezeten « közép-európai szomszédság nyomait. A turbánt a kerti szobron, a bundák lengyeles szabását, a szólásformák osztrák cirkal- masságát... Hideg északi szemében a dunai országok ■nyelvi, építészeti, szokásbeU közkincse, a dunai szomszédok kultúrájának városi, vagy parasztos hajtásai alig különböznek egymástól. A hófödte téli kertben, séta közben észrevétlenül merült fel a szellem emberére jutó maradék szerep, amelyről Európában ma ő szólhat a legnagyobb elhivatottsággal...” Thomas Mann éppen azért tudott a német polgári világ lelkiismerete lenni, mert a dekadencia és a németség ideológiájának mély átélése és következetes végiggondolása révén arra törekedett, hogy ráébressze a német polgárságot a korszerűbb, humánusabb, történelmileg jogosultabb életlehetőségeire. Ennek a törekvésnek korszakos jelentőségű művészi dokumentuma A varázshegy. Mint írja: „Benne eszmeileg lemondtam sok szeretett dologról, némely veszélyes szimpátiáról, varázslatról és csábításról... a búcsú könyve, mondom én, és a pedagógiai önfegyelmezésé, az életet kívánja szolgálni, az egészséget akarja, célja a jövő* Ez a rövid ön kommentár is tanúsítja, hogy A varázshegy megírásával jelentékeny világnézeti fordulat állt be Thomas Maim magatartásában. Munkásságának művészi alapelvévé egyre hangsúlyosabban az irónia válik. Iróniájának az a sajátossága, hogy hőseit kettős optikával szemléli. Egyfelől mint túlhaladott konvenciók rabjait, azaz mint polgárokat, másfelől mint szerétéire méltó, megejtő képességekkel megáldott lényeket, vagyis mint embereket. Maim minden olvasója jól tudja, hogy iróniája nem gyanúsítható, de nem is azonosítható valamifajta világnézeti kétértelműséggel, vagy elkötelezettség-nélküliséggel. Rényi Péter mutat rá, hogy ironikus költészetének melegsége nem az el- leplezés szándékából, nyárspolgári békítgető hajlamból ered, hanem abból a bizakodásból, hogy az ember — mint egyén és mint társada- kanalkotó lény — képes lesz meghaladni nyomorúságos állapotait, s jobbra, magasabbra, nagyobbra hivatott. Ez a bizakodás, mély és eltökélt szimpátia minden emberi és annak javát szolgáló érték iránt, ez az életbarátság — gondoljunk csak a József és testvéreire — a hitleri barbárság előretörése idején egyre nyomatékosabb szembenállássá, ahogy a stószi Fábry Zoltán fogalmazta: változtató erejű mu- szájhumanizmussá, antifa- sizmussá kristályosodik. Harcos humanizmusának hitelét, példaerejét éppen művészi magatartása és világnézete változásának etikai folytonossága adja. Igen jellemző, amit a fasiszta terror idején, már az emigrációban a szocializmusról mond Európa, vigyázz! című politikai esszéinek gyűjteményébe»: .. a szocializmus nem egyéb, ... mint az a köteles- ségszerú elhatározás, hogy fejünket... a társadalmi, közösségi élet sürgős követelményei elől nem dugjuk a metafizikai dolgok homokjába, hanem azok mellé állunk, akik értelmet akarnak adni a földnek, emberi értelmet* Szembenállás a barbársággal, kiállás a polgári kultúra időálló értékei mellett, a polgári humanista tradíciók átörökítése és megújítása a történelmileg-társadalmilag változó jelen szolgálatára, egy sajátos jövőbe néző konzervativizmus — ez jellemzi az érett Thomas Marni magatartását Születése óta nagy idő, kereken száz év telt el. A* évfordulón ezért arra emlékeztetünk, amit az időről mondott: »... kincses ajándék, amelyet azért adtak, hogy benne ét általa okosabbak, jobbak, érettebbek ét tökéletesebbek legyünk. A* idő maga a béke, ét a háború nem más, mint az idő vad megvetése, az értelmetlen türelmetlenségbe való kitörés.” Thomas Maim boaaszú időt és nagy változásokat ért meg, de nemcsak élt az időben, hanem együtt Is élt vele Ezért alakjában mindenekelőtt a változó, fejlődő, kiteljesedő embert tiszteljük, aki a hannan-bová* kérdéseit mindig feltette éa maradandó érvénnyel megválaszolta, akinek ur&réem- tőben egy évszázad fejlődése sűrűsödött össze, akinek köt- tót neveüómunhája mtndtg arra irányúit, bogy n aster ember lehessen, áld hérek közt egy earópof'voB» és a kor ellenébe» végigharcolta sírnak igamágát, az ember éa az emberi azáltal örök. hogy képes. Rá is érvényes, Goethéről állapit meg: JPótctikai hitvallása M nyegileg ezz figyelmesen köpetni az igazság és valóság képében beálló változásokat, « helyes fejlődést, és értelmes engedelmességgel meghajolni a kor követelményei előtt Ebből fakad döntése: „Végeredményében mégis mindig csak — elöret!" — ebből türelmetlensége az örök tegnappal szemben, amelynek szemébe kiáltja: Ez még mindig « régi szenny. Kapjatok étébe! Lépdeljetek. — ne egy helt/benf — Előre végre!“ PALRÉIH AGOGTOff Apáczai Csere János öröksége Apáczai születésének pontos időpontját a legutóbbi idők resztetekbe menő kutatásai sem tudták kideríteni. Ariul tudunk, részben Bethlen Miklós naplója, részben saját megjegyzése alapján állíthatjuk: 1625-ben született az Olt menti Apácza községben, szegény sorsú parasztszülöktól Tanulóévei — kolozsvári, majd gyulafehérvári díákos- kodása — arra az időszakra esnek, amikor 1. Rákóczi György fejedelemségének idején, erőteljes feudalizmus és egyház- ellenes mozgalom van kialakulóban egesz Erdélyben: a puritanizmus. Apáczai 1653 tavaszán nyeri el az utrechti egyetem teológiai doktorátusát és élete fő művének kétharmad részben kész nyomtatott köteteivel: a Magyar Enciklopédiával tér haza ugyanez év nyarán. Erdélyben az 1650-es évek elején már nemcsak a puritán mozgalom erősödött meg és vált politikai reformmn/.ga- lommá, hanem az ellenzék is magára talált. Megkezdődött a puritánok és presbiteriánusok, és főleg a mozgalom radikális szárnya, az úgynevezett independensek — a teljes elszakadást akarók — üldözése. Apáczai 1653-ban tér haza családjával: holland feleségével és kisfiával együtt «is a gyula- fehérvári kollégium — piai középiskolának megfelelő — alsó tagozatán tesz tanár. Képzettsége és tudományos híre ennél többre tenné alkalmassá, de az itthoni egyházi szervek gyanakodva figyelik újító elgondolásait Gyulafehérvári székfoglaló beszédében a kor legmagasabb szintű pedagógiai elgondolását fejti ki és ez megerősíti a vele szemben támadt gyanakvást 1655-ben nyílt összeütközésre kerül sor egy ünnepélyes vizsgán, melyen II. Rákóczi György fejedelem is részt vesz. A kollégium vezetője, Basirius Izsák püspök, az 1649-ben kivégzett angol király Erdélybe menekült udvari káplánja, nyíltan megvádolta Apáczait és a vérszegény vád alapján a fejedelem felfüggesztett állásából Különböző egyházi állásokat kínálnak neki — nem elismerés, inkább félreállítás és megvesztegetés okából, de egyiket sem fogadja el. Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony a sárospataki rektorságot is szóba hozza, de Apáczai pártfogóinak közbenjárására II. Rá- kózci György a nemrégiben leégett kolozsvári kollégium élése nevezi ki. Kolozsvárott tovább dolgozik. Elkészíti az Akadémia tervezetét és új tudományos művet ír, a — Természetfilozófiát Kolozsvári beköszöntő beszédében az akkori oktatási rendszer reformját hirdeti. A kollégiumban három ember helyett dolgozik és megfeszített tudományos munkát végez Ebben a szinte emberfeletti erőfeszítésben felőrlődik egészsége és 1659 szilveszterének éjszakáján, életének 35. évében — ■»eghaL Apácai Caere Mao« szedetni hagyatékának értékeiére körül sok vita és félreértés volt az elmúlt évszázadokban. Ma már tudjuk, milyen hatalmas kulturális értékeket teremtett és hagyott az utókorra. A pedagógiában ma is érvényes legszebb gondolatát Gyulafehérváron elmondott székfoglaló beszédének címében fogalmazta meg, mely így hangzik: A bölcsesség tanulásáról A Magyar Enciklopédia a korabeli leghaladóbb humán, és természettudományokat rendezi egységes ismeretté. Fehérvári beszédében azt fejtette ki, hogy} « tudományoknak a bölcsességet keU tamtam és megtanulni Az Enciklopédia előszavában az anyanyelvi tanífás fontosságát fejtegetve a nemzeti művelődés és kultúra alapjait veti meg. Iskolareform javaslatai annak ellenére, hogy kedvezőtlen politikai és társadalmi viszonyok következtében nem tudták áttörni a feudális érdekek gátját, mégis reálisak: a kor haladó polgári irányú fejlődéséből fakadó célokat fogalmaznak meg. A puritánok, a haladó polgári törekvések összeomlása, Apáczai életművét is eltemetéssel fenyegette. Apáczai mindössze hat évig dolgozott, mint pedagógus ás küene-tfe évig alkotott tudósként, de ez a néhány esztendő Még volt ahhoz, hogy olyan értékeket hagyjon az utókorra, amely feltétlen rokon szén vet és csodálatot vált ki a kéj aőbbi századok magyar pedagógusaiban is. A* Enciklopédia előszavában így fogalmazza munkássári górtak célját: ^Arra törekedtem ugyanis, hogy érámhoz képest enyhítsek azon a hatalmas hiányon, amely hazai nyelven irt könyvekben mutatkozik és tanulóifjúságunknak legyen legalább egyetlen olyan könyve, amelyből az egész műveltség szövedéke! szálait legombolyíthatja, mégpedig anyar nyelvén...* „Ezért erősen föltettem magamban, hogy ha a jóságos és hatalmas Isten néhány esztendő elteltéig megnyújtja és meghosszabbítja életem fonalát, nem halok meg addig, míg magyar nyelven nem közlöm a magyarokkal az összes tudományokat”. Apáczai pedagógusé!ete az iskola. Ezen keresztül látja • társadalmi problémákat is. Életét több író feldolgozta, drámát írt róla Németh László, Páskándi Géza. Tragikus sorsa és hatalmas szellemi ereje ma is magával ragad mindenkit, aki ismeri munkásságát. SARKADI LÁSZLÓ ......................................................................................................................................................................................................................................................—............................................r.......................................................nn. A m atm fehér köténybe» odaall t a kitárt kapuhoz, s még a szive is átnevetett az utca másik oldalára. Mert ott álltak a szomszédok vasárnapi tétlenségben bámészkodva, mivel ünneplőbe öltözni és bemenni a faluba korán volt még. Hiszen, szó sincs róla, behajthatta volna a kapu két szárnyát Kristóf is, a félkegyelmű mindenes. Várhattak volna még a kocsmákban a kenyérre, a Csingilingi csárdában se kenyeret kért a vendég vasárnap hajnali hatkor, úgyhogy igazán ráért volna elkocogni a két biciklikerékre szerelt ládával, s benne a barnára sült kenyerekkel. S más- kot- is az ő dolga volt a kaput kinyitni és becsukni. De ezt az élvezetet, hogy utána nézzen a kigördülő új kocsinak, s aztán végiglegeltesse tekintetét az ámuldozó és irigykedő szomszédokon, semmi pénzért nem engedte volna át a bolondnak a mama. Ott is volt már száján a mese, hogyha majd fel- porzik az út a lánya meg a veje után, s ő becsukja a kaput, átkiáltja a szomszédoknak: — Elmennek egy kicsit a gyerekek az anókámhaz. Kikérik az intézetből, aztán kiviszik Paliasra, mert mondják, ott már kinyitott a strand és a vigadó előtt katonazene muzsiHerceg János: Kirándulás kál. Ott megebédelnek, délutánra már itthon is vannak evvel az új kocsival. És ha senki se kérdezi, mikor vették az új kocsit és mennyiért, akitor magától mondja majd, s csak úgy mellékesen: — Azt mondja a vejem, ha már kocsit veszek, akkor autó legyen, nem pedig holmiféle tragacs! Nem bánom, ha háromszor annyiba kerül is! U át ez lett volna a mondóká- ■* ja, szépen előkészítette már magában, s most csalt állt hapták- ban ott a kapunál és várt. Veje már begyújtotta a motort, de akkor a lányának eszébe jutott, hogy ottmaradt a konyhában, a kredepc tetején a skatulya, benne a süteménynyel, szaladjon csak él érte És mire visszajött, a bolond már megint toporzékolt. — A Máriáját az anyátoknak! Mi vagyok én?! Máma még kolbászt se kaptam reggelire, de dirigálni 'azt tudtok! Itt van, hordjátok ti szét a kenyeret! És lecsapta a targonca rúdját, pedig már befogta magát melléje, s a szomszédok szemérmetlenül röhögtek rajtuk. — Jaj, istenem, már megint cirkuszt rendez nekem! — szállt ki a kocsiból felcsúszott szoknyáját húzgálva, selyem esőköpenyben a pékrjé. — Mondtam már, mama, ne spórolja nekem azt a rohadt kolbászt! Kitettem a sonkát is, a főtt tojást meg a kolbászt is az asztalra, maga meg elrakja előle! Hát most boldogabb avval a darabka kolbásszal? — Ja, hát tudom én?! — védekezett a mama, és majd elsüllyedt szégyenében. — Azt mondtad, a tojást félreteszed rakott krumplinak holnapra. És volt még sült szalonna, meg is ette... — Nézze, Kristóf — lépett a bo- lonhoz a pékné, s vállára tette a kezét. — Magának nem szabad mindjárt fölvenni, ha a Feri mond valamit. Ha n^ n akarja, kivakarni a teknőt máma, mert vasárnap van/ majd megcsinálja holnap. Azt a Feri csak úgy mondta! És tudja nagyon jól, hogy én Tnifslég a maga pártját fogom. Igaz? A bolond nem adta meg mindjárt magát, de engedelmesen tűrte vállán az asszony kezét, s hangjában már ott volt a meghuny ászkod ás. — Mindég csak macerálják az embert! És a tisztelendő úr is mondta, be kék menni Monostorra, Kristóf, elhozni a gyertyát a mézesbábostól. .. 3 ó, hát majd elmegy! Honnan tudta volna az uram, hogy még a tisztelendő úr is megkérte Valamire! De ha siet, délre Monostort is megjárja. Mama, hozzon ki egy szép szál kohászt Kristófnak és egy pohár bort is! — Kapsz egy beöntést, — szólt ki a pék a volán mellől röhögve —, és akkor elmegy a bónád. Csak be ne rúgj nékem. — Én, Feri, én?! Hát tavaly a búcsúban, mikor a legények elkezdtek itatni, mi bajom volt énnekem? Ittam, mint a hétszentség! Fölemeltem a doktor urat a levegőbe, még vittem is egy darabon... A pékné úgy állt a bolond meggörnyedt alakja fölött, királynői fölénnyel, mint az állatszelidítő, ha az oroszlán megfeledkezik magáról és üvölteni kezd a cirkuszban. Még • fS kesztyűjét is úgy csapkodta tempósan a combjához, mintha korbácsot suhogtatna. — Nem hagy engem az én nagyságám, ugye, nem hagy! — kiáltott fel Kristóf, miután pillanatok alatt magába tömte a kolbászt és lehajtotta a bort, miközben a mama gyűlölködve nézte. — Még a teknyőt is kivakarom, a gyertyát is elhozom Olyan igaz, mint a hétszentség! — Jó kezdődik ez a kirándulás! — mondta a pékné, s hosszú lábaival, lassú, elegáns léptékkel odament az új kocsihoz, beült az ura mellé, s a mama már csukta is be utánuk a kaput De hiába, minden el volt rontva. A szomszédok még kint álltak, s arcukon ott volt a káröröm, úgyhogy egészen elfelejtette a dicsekvés szövegét a mama, s amit mondott, az inkább panasz volt — Jaj, úgy félek, hogy ez egyszer ránk gyújtja a házat! Pedig igazan annyit ehet, amennyi belefér. Mindég mondom a vejemnek, ezért már egy segédet is kapna, amennyit ez megzabál. Hanem akkor meg adóval nyúznak, azt mondja. De oda se figyelt erre senki a túlsó oldalról. Eltűntek, elszállingóztak a szomszédok, akárcsak a porfelhőben a gyönyörű kocsi, amelyet mintha észre se vett volna senki. ^ sak a bolond elnyújtott daná- '■* ja hallatszott, ahogy boldogan húzta a gumikerekes talyigát a kenyérrel a Csingilingi-csárda meg a többi kocsma felé. L IlS lá}Értt,a?%imio Kiépnől Irts Ifonsi Mans: jtnWmM románca sajátom megőrizte üde csillogását és több smbsrflHóa át újra meg újra elnyerte fiatat ezé- vek rokonszewoéL Színesen képzelem el, hogy most majd fiatal magyar olvasók hajóinak novellám lapja fölé. Mondanivalói jséhai időkből" datálódnak, de úgy látszik, van valamelyes ■ars dandó érvényük. ,Rz a saae- nény, de pontos utalás s no- vatta maradandó érvényé*^ 1 -r>. iigal! IhtT -n-l- tfoTMRi . Igaa ISlffiíflüDi művének «gémét tekints« te. Századunk első felének lep- nagyobb kritikai rrxdlstája volt 6, kinek hat évtizedes írói-közéleti wnnMsigs átfogta és világirodalmi szinten összegezte az tmpertalfas- ma borszakába lépett polgárság erkölcsi és iidhwá életének valamennyi lényeges problémáját — Ki a polgári Wl|ii « polgár irányadó, haltára meghatározó Utasai Lakács György ezt a kérdést állítja Themas Mann életművének tengelyűbe. ja s köttS? ám, ékítsék élete szimbolikus, Bennem elevenen él a hit: csak magamról keV. mesélnem ahhoz, hogy megoldjam s kor és a közösség nyelvét, t e hit nélkül kibújhatnék az alkotás fáradalmai alól.“ Thomas Mann eme vallomásában nemcsak hói működésének hangsúlyozottan önéletrajzi jellegére utal, hanem arra is, amit Krmsz- tentym Fegvin — akit sokáig és mélyen foglalkoztatott Mann művészete — így jellemzett: -A német polgár- sáa mohéból jött. művész-