Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

.... hogy korunk új népvándorlási hulláma, amely ugyan nem nélkülözi esetenként a veszélyeket sem, de amelyet éppen a béke világa tesz lehetővé, nos, hogy korunk e népvándorlási hulláma magával ragadta népünk fiait é6 leányait is. Így. május tájtól egészen a rozsdavörös őszig felkerekednek az emberek, IBUSZ-ba, vagy autóbuszba vágják magukat, saját gépkocsijukra ülnek, vagy vonatra, repülőgépre szállnak és neki a világnak. A kalandozások kora I. István király korával — úgy tűnt — egyszer s mindenkorra befejeződött a magyarság számára. István nagy király volt, ezer évre letelepítette a kalandozni vágyó magyarokat, de annyira nagy lám mégsem volt, hogy majd egy ezredév után ki a motorkerékpár, ki az autó nyergébe szállva, de „az magyari nép”, meg ne kezdje újból a kalandozásait.

Ha történelmi tanulmányaimból jól emlékszem, a magyarok nyilaitól rettegett egykori Szent Gallen akkor irdatlan messze volt, legalább olyan messze, mint Bizánc kapuja, amelyet annak idején még Botond buzogánya sem tudott kinyitni, pedig az kemény volt, míg ma a forint is elég ehhez, pedig azt nem tartják keménynek. Kemény valutának. Azok az egykori távolságok, beleértve a szomorú emlékű, de nagyon is kijózanító Augsburgot is, ma gyermeteg kiruccanásoknak számítanak; azok az egykori távolságok — finoman fogalmazva —, csak mint kereskedelmi lehetőségek csalogatták a magyarokat és szó sem volt a népek és a tájak jobb megismeréséről. Manapság például a környező országokba, az egy-két napra odaránduló turista számára teljesen érdektelen az ott fellelhető áru. A vámosok összetett kézzsel ülnek és unatkoznak csak, mert a kalandozások kora ugyan visszatért, de a kereskedelmi vállalkozásoké nem.

Mindenki üres szatyorral jón haza, csak a lelke van zsúfolásig telve? (Észre sem vettem, hogy kérdőjelet tettem. De. ha tettem, tettem, hadd maradjon most már.)

Ez az új kalandozás! korszak több alfcorszakből

állt é6 áll még ma is. Eszerint volt és van sikkéikor - szak és van célalkorszak. A sikk- és a célalkorszak ismét több részre tagolódik, ám ezeket teljes részletességgel felsorolni sem a hely szűke, sem az unalom miatt nem volna praktikus dolog. Így csak röviden és emlékeztetőül utalok rá. Tehát a sikkalkorszak részei voltak úgymint Bécs, aztán Olaszország, majd következett Jugoszlávia, aztán jött Spanyolország. Miközben tízezrek utaztak mindenfajta sikk nélkül a Szovjetunió száznyi tájára. Ami a célalkorszakot illeti, az most úgy tűnik, a szovjet föld hazánkkal szomszédos tájaira irányul. Rövid néhány napos kirándulás és élményekkel megrakodva térnek haza turistáink, miközben a szovjet föld más tájaira újabb ezrek és tízezrek indulnak nem két-három napra, de két-három hétre. Nem sikkből, nem a célból, hogy valódi acélból készült robot szuvenírekkel rakodjanak még az emlékek helyett, hanem hogy acélnál is maradandóbb élményekkel gyarapodjanak...

Egyszóval ismét és újra kalandozó nemzet lettünk.

Emlékszem, nagyon jól emlékszem, mintha tegnap lett volna, pedig van már azért néhány esztendeje annak, hogy az irigység tárgya volt az, aki külföldre utazhatott Kevesen voltak a kiválasztottak. Hogy ennek mi volt a politikai és mi volt a gazdasági oka — azt felesleges lenne ma már boncolgatni. Ám az tény, hogy a ma harmincévesek számára, ha van hozzá pénze és kedve — sok kedv, és kevés pénz is elég! — világot látni országhatáron túl, mindösz- sze csak az elhatározás kérdése. És az is tény, hogy ugyanakkor nehezen hinné el, volt idő, amikor hiába volt a kedv és az elhatározás, se pénz, se lehetőség nem volt erre.

Alig merem leírni, nehogy a homlokukhoz kapjanak egyesek, mondván, hogy már megint kezdi, de csak kezdem és leírom: az életszínvonal-politika elválaszthatatlan része a külhoni utazások gyakorlatilag korlátlan lehetősége. „Mi az, hogy korlátlan? Most akartam elutazni Bécsbe maszekként — morgolódott egy ismerősöm —, és mivel tavaly is voltam, nem kaptam valutát. Hol itt a korlátlan lehetőség?”

Ne bonyolódjunk bele a gazdasági élet nemzetközi vonatkozásaiba, ne tegyük ezt valuta- és deviza- készleteinket illetően sem, még csak azt se mondjuk, hogy mindezek miatt egy ember kétszeri maszek nyugati utazása egy másiknak venné el az egyszeri lehetőségét... Ne beszéljünk, Illetőleg ne itt beszéljünk erről. Itt és most csak annyit: a szovjet föld kimeríthetetlen gazdagsága, Prága szépsége, Krakkó antikvitása, az NDK városainak lüktető elevensége, a a bolgár, vagy a román tengerpart simogató melege, mongol sztyeppék végtelensége, egyszóval Európa és Ázsia mérhetetlen nagy térségei, szépségei és gazdagsága minden évben rendelkezésére áll mindenkinek. Korlátlanul. Elvileg Is. Gyakorlatilag is.

Mert kalandozni nemcsak Nyugatra, de Keletre, sőt Délre és Északra is lehet. Mert a világ kerek és mindenütt szép és mindenütt gazdag. A világ persze. Ha a kirakatok nem is mindig azok.

De hát kirakatnézésre devizát? *

«wv»-,-,- .................

KtóreláthatóUnj 1WTS. jUtVM

15-én 15 óra 20 perckor kezdődik a szovjet—amerikai Szojuz—Apollo közös űrprogram: a bajkonuri űrrepülőtérről akkor bocsátják Föld körüli pályára a Szojuzt Leonowai és Kubászovval a fedélzetén. Az Apollo űrhajó hét és fél órával később startol, személyzete: Stafford, Slayton és Brand.

A szokásosnál korábban érkezett haza csillag városi. otthonába Alekszej Leonov űrhajós. Készül a küszöbönálló szovjet—amerikai Szojuz—

Apoilo közös űrutazásra. Nem ritkán késő estig bent marad munkahelyén, az űrhajósképző központban. A vidám, energikus, közlékeny természetű Leonovból árad az optimizmus. Frissesége, közvetlensége, humcft-a megnyerő. Negyven éves? ez a legszebb űrhajóskor. Tíz éve, 1965 márciusában a Vosz- hod—2 fedélzetéről Alekszej Leonov a világon elsőként lépett ki a végtelen világűrbe. Az első „űrgyalogos” 12 percig lebegett Földünk fölött az űrben.

— Kérem, beszéljen 1965. március 18-ról, az űrben töltött percekről!

— A beláthatatlan világűr

— mondja Alekszej Leonov

— akkor teljes szépségében jelent meg előttem. A Föld méltóságteljesen úszott szemem előtt. Onnan, fentről laposnak tűnt és csak a széle mentén látható görbület emlékeztetett arra, hogy tulajdonképpen gömb alakú. Kissé eltaszitottam magam a fedélzeti nyílástól és kezdtem egyre jobban eltávolodni az űrhajótól. A kötél, amivel a hajóhoz kötöttem magam, teljes hosszúságban megnyúlt.

— Kis idő múlva eléggé energikusan meghúztam a kötelet, hogy a hajó közelébe kerüljek, ennek következtében kezemmel kellett védekeznem a felém közeledő űrhajó ellen. A zsiliphez érvén, kezemmel fogtam fel az ütést.

— Milyen volt a felkészülés a közös űrutazásra? •

— Az első űrrepülést követőien — vallja be Leonov — egész idő alatt egy újabb útról álmodoztam. Ügy tűnik, hogy ez az álom nemsokára valóra válik. A közös edzések megmutatták, hogy a szovjet és az amerikai legénység is készén all a közös ürrepülesLeonov, Satalov. Stafford, Brand és Kubászov.

4A iMoklecov felvétele — APN—KS)

majd összekapcsolva. A Houston közelében nemrég megtartott közös edzésekkor a fő figyelmet éppen a repülés e szakaszának szenteltük.

— Gyakoroltuk a különféle rendszerek és gépegységek kezelését, vezérlését, elsajátítottuk a keresés, a közeledés és az összekapcsolás pillanatait. Különleges berendezéseken átkeltünk az egyik űrhajóból a másikba. Mindez szigorúan a tervezett repülés időrendjének és programjának megfelelően folyt Kidolgoztuk azt a dokumentációt is, amely pontosan megszabja a legénység tagjainak tennivalóját az adott pillanatban. Két nap — 2880 percből áll. Nem nehéz elképzelni, milyen vaskos könyveket kell majd magunkkal vinni az útra. Még jó, hogy az űrben súlytalanság van! — jegyzi meg mosolyogva Leonov.

— Különösen nagy figyelmet szenteltünk a baleseti helyzetek kidolgozásának — folytatja. — Az űrhajók felépítése rendkívül biztonságos. A kozmosz azonban kozmosz! Készen kell állnunk a legváratlanabb helyzetekre is. A felkészülés során például azt a helyzetet imitáltuk, amikor a csatlakozó részleg, vagy maga az Apollo űrhajó hermetikus zártsága megszűnik. A megjátszott hiba pillanatában egy szovjet űrhajós

Szojuz—Apollo

így

készültünk

fel

Beszélgetés Alekszej Leonov űrhajóssal

re. A hordozórakéta a Szojuzzal július 15-én, a délutáni órákban hagyja el a kilövőállomást. Hét és fél órával később indul el útjára az amerikai Apollo. A két űrhajó a Szojuz indulása után 51 óra 55 perccel találkozik a körpályán. Az űrhajók körülbelül két napig repülnek

az Apoilo. egy amerikai pedig a Szojuz fedélzetén tartózkodott. Különleges tervet dolgoztunk ki a személyzet saját hajóikra történő gyors visz- szatérésére.

— Ehhez még figyelembe kell venni, hogy a Szojuz— Apoilo összekapcsolt rendszerében minden űrhajós szkafander nélkül dolgozik. Viszont, ha át kell menni egyik űrhajóból a másikba, az űrhajósruhát is fel kell ölteni. Sok száz próba után a kozmikus öltözés ideje már észrevehetően csökkenthető. A mi rekordunk Valerij Kubaszov val 8 perc — méghozzá két szkafanderrel, mivel mindegyikünk segít a másiknak.

— A szovjet és az amerikai

asztronauták utolsó közös edzését májusban tartottuk

Csillagvárosban, ahol a Szojuzon bekövetkezhető váratlan szituásiókat tanulmányoztuk.

— Kérem Alekszej Leonov, beszéljen arról, hogy hány űrhajós szomszédolás szerepel a tervben. Mint kiderül, négy ilyen séta van kilátásban.

— Ez a következőképpen fog történni — magyarázza Leonov. — Az űrhajók összekapcsolása után az átjáró- alagútban a két űrhajót különválasztó semleges vonalnál találkozunk, ahol kézfogással üdvözöljük egymást. Ezt követően Thomas Stafford és Donald Slayton jön át a Szojuzra, ahol öt órát dolgozunk együtt, majd mindkettő visszatér az Appolóra. Másnap én megyek át az Apollóra, Vance Brand pedig a Szojuzra. Közös kísérleteket végzünk, majd én Staf- forddal visszatérek a szovjet hajóra. Brand pedig Valerij Kubászovval az amerikaira. Legvégül Kubászov visszatér a Szojuzra, Stafford pedig az Apollóra. Az utolsó látogató Slayton, aki a tudományos kísérleti terv szerint mikrobamintát vesz, majd távozik az Appolóra.

— A mi utunk — mondja befejezésül Alekszej Leonov — a Földön, ezen a tulajdonképpen nem is olyan hatalmas égitesten élő népek közötti béke és együttműködés jelképe lesz.

VitaliJ Boriaev