Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-13 / 110. szám
Hétfő esti külpolitikai kommentárunk: Különös záradék Pekingben közös közleményt adtak ki a Japán Szocialista Párt Tomomi Narita pártelnök vezette küldöttségének kínai látogatásáról. Japán, amely hosszú ideig szinte minden tekintetben követte az amerikai politikát, a Nixon-féle nyitás után elérkezettnek látta az időt ahhoz is, hogy megjavítsa Kínával addig — érthető történelmi és egyéb okokból — rendkívül rossz kapcsolatát. Tanaka Kakuei, 1972, szeptember 30-án Csou En-lajjal közös nyilatkozatot írt alá. Gyakorlatilag ez a dokumentum képezte a később megfogalmazott japán—kínai barátsági szerződés alapját. A kínai vezetés a szerződés aláírását né- ; hány hete, ultimátumszerűén, az úgynevezett hegemónia-záradéktól teszi függővé. Ennek lényege az, hogy Peking szerint a két országnak egységesen kellene fellépnie „egy harmadik országnak a térségében jelentkező hegemónikus törekvéseivel szemben”, mint az Asahi Evening News és számos más japán lap egyértelműén megállapítja, ez „a harmadik ország” pekingi megfogalmazásban a Szovjetunió. Ha Japán elfogadná ezt a nemzetközi életben páratlan záradékot, súlyosan ártana a fejlődő szovjet—japán viszonynak, amelyre az utóbbi időben több milliárd dolláros üzletkötések is jellemzőek. Ezt a Japán kabinet sem akarja. Ilyen előzmények után utazott Pekingbe az ellenzéki Szocialista Párt delegációja, nyilvánvalóan azzal a megbízással, próbáljon haladást elérni ebben a Tokió számára is rendkívül kínos kérdésben. A közlemény tanúsága szerint Narita küldetése eredménytelen volt. Véletlen balesel? MOSZKVA: A finn közvélemény képviselőinek küldöttsége — amely Karjalainen külügyminiszter 1 vezetésével hétfőn érkezett Moszkvába — átnyújtott Nyikolaj Podgor- nijnak. a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének egy békenyilatkozatot. E dokumentumot Finnország 600 000 állampolgára írta alá az ország valameny- nyi nagy politikai pártjának és társadalmi szervezetének- kezdeményezésére. BONN: A nyugatnémet keresztény- demokrata unió országos vezetősége hétfői zárt ülésén úgy döntött, hogy Helmut Kohl pártelnököt javasolja az ellenzék kancellárjelöltjévé — jelentette be hétfőn délután a CDU szóvivőjeGENF: Genfben ma nyílik a XXVIII. egészségügyi világ- kongresszus, amelyen több mint fél ezer küldött képviseli az Egészségügyi Világszervezet 142 tagállamát, három társult tagját, valamint több mint száz nem kormány jellegű nemzetközi szervezetet. Vizsgálják a Soarcs-ügy hátterét Hétfőn ravatalozták fel Lisszabonban Pedro Soarest, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját és feleségét, Maria Luisa Costa Dias-t, akik — mint jelentettük — pénteken éjjel gépkocsibaleset következtében életüket vesztették. Pedro Soares és Maria- Luisa Costa Dias egész éle- tüket a hazájuk szabadságáért folytatott harcnak szentelték. Pedro Soares, aki 22 éve a FKP központi bizottságának tagja, 12 esztendőt töltött a fasiszta rezsim börtöneiben. MariaLuisa Costa Dias az illegális harc 22 éve alatt több ízben megjárta a Salazar- rezsim börtöneit. A portugál hatóságok folytatják a vizsgálatot a gyanús körülmények között lezajlott szerencsétlenség ügyében. Megállapították, hogy a Mercedes nagy sebességgel rohant Soaresék kocsijának és teljesen összelapította a kisméretű autót. A hatóságok szombaton letartóztatták a balesetet okozó gépkocsi két utasát: Jósé de Esipirito Sqnto-t, az egyik leggazdagabb portugál bankárcsalád tagját és barátját, akik néhány nappal a karambol előtt bérbevették az autót. Souvanna Phouma, a Laoszi Ideiglenes Nemzeti Egységkormány miniszterelnöke a Patet Lao részéről a kormányba delegált hadügyi államtitkárt, Kham Quane Boupha dandártábornokot nevezte ki vasárnap ügyvezető hadügyminiszterré. Kham Quane Boupha ügyvezető hadügyminiszter hétfőn elrendelte, hogy a csapatok külön engedély nélkül nem hagyhatják el körletüket, és tilos mindenfajta fegyver- és hadianyag — közöttük a bombázók és tüzérségi lövegek — elszállítása jelenlegi helyéről. Az ügyvezető hadügyminiszter egyúttal felszólította az összes katonai alakulatot, hogy tegyen hűségnyilatkozatot az Ideiglenes Nemzeti Egységkormány és az országos politikai konzultációs tanács mellett. A kormánnyal való minden szembehelyezkedési kísérletet meghiúsítunk — hangzik az ügyvezető hadügyminiszter parancsa. A Luang Prabangban állomásozó vegyes alakulatok számos víentianei tisztje és sorkatonába ugyancsak Luang Prabang-i tüzérségi és páncélos alakulatokkal együttműködve bejelentette, hogy alárendeli magát az Ideiglenes Nemzeti Egységkormánynak. Hasonló nyilatkozatot tett Bounpone Markthepharak tábornok, a vientianei fél hadseregénei: parancsnoka- A Vientianetói délre állomásozó páncélos- és tüzérségi alakulatok, valamint öt Luang Prabang tartománybeli alakulat — valamennyien a vientianei fél fegyveres erőinek részei Központi kormányról tárgyalnak a cipriöták NICOSIA: Hétfőn Nicosiában megbeszélésre ültek össze a görög és török cipriöták jogi szakértői, hogy megvizsgálják egy jövőbeli központi ciprusi kormány hatáskörét és funkcióit. A közös bizottság felállítását Kleridesz (görög ciprusi) és Denktas (török ciprusi) megbízott nemreg Becsben megtartott találkozóján határozták el. Egy ENSZ-szóvivő szerint a testület háromnégy héten belül fejezi be munkáját, majd jelentést terjeszt a delegációvezető elé, ők június 5-én kezdik meg a tárgyalások második fordulóját, ugyancsak az osztrák fővárosban. (UPI) Szovjet-amerikai kísérlet az űrközpontban Befejező szakaszába lép a Szojuz szovjet és az Apolló amerikai űrhajó közös űrrepülésének előkészítése. 'Mint a TASZSZ hírügynökség vasárnap a szovjet űrközpontból jelentette, május 12. és 21. között folytatják a szovjet és az amerikai űrközpont összehangolási kísérleteit. Ismét kipróbálják a két űrközpont együttműködését. A kísérleti feltételek a lehető legnagyobb mértékben megközelítik majd a valóságot. A kísérleti program előirányozza mindazoknak a műveleteknek ■ az elvégzését, OMmm 1975 május IX» kedd amelyeket a legénység és a löldi irányítóközpontok személyzete a Szojuz és az Apolló űrhajó felbocsátásánál, közelítésénél és összekapcsolásánál végez majd el. Ugyancsak sor kerül az űrhajósok és az asztronauták egyik űrhajóból a másikba történő átszállásának, valamint a legénység közös tevékenységének „lejátszására” is. A kísérletben mindkét űrhajó első. illetve második legénysége részt vesz. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Űrkutatási Intézetében Moszkvában május 5-én találkozott a közös rádiótechnikai rendszerrel foglalkozó szovjet, illetve amerikai munkacsoport. Május 14-én munkához látnak más munkacso- cortok szakemberei i*. Kína miniszterelnök-helyettese Párizsban Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes hivatalos látogatásra Párizsba érkezett. Képünkön: Teng Hsziao- ping Chirac miniszterelnök társaságában az Orly-repülő- téren. (Népújság telefotó — AP — MTI —KS) Minden energiát a NEM-re LONDON: Nagy-Britannia Kommunista Pártjának központi végrehajtó bizottsága jóváhagyta Reuben Falber főtitkárhelyettes beszámolóját az időszerű belpolitikai feladatokról. Falber hangsúlyozta, hogy a közös piaci tagság folytatásáról kitűzött június 5-i népszavazásig hátralevő időszakban minden energiát latba kell vetni a „nem” szavazatok mozgósítására, „a brit önrendelkezésre min-« den békeidőben leselkedő legnagyobb veszély"; » közös piaci tagság véglegesítésének elkerülésére. Kijelentette, hogy ebben a harcban a brit kommunisták együtt küzdenek a tagság más ellenzőivel. Falber elítélte a polgári jobboldal támadásait, amelyek ismét a „vörös veszedelem” hazug propagandafegyverét vetik be; de nem tudják leplezni azt a tényt, hogy a konzervatív, a liberális és a munkáspárt soraiban levő piacbarátok „a katasztrófába akarják vetni Britanniát” — mondotta, — is bejelentették, hogy alárendelik magukat az Ideiglenes Nemzeti Egységkormánynak. Souvanna Phouma miniszterelnök hétfőn rádióbeszédben jelentette be, hogy a kormány továbbra is az 1973-ban kidolgozott vientianei megállapodás végrehajtásának talaján áll, folytatja a nemzeti egyetértés és megbékélés politikájának kialakítását. Felszólította a laosziakat, hogy működjenek együtt az ideiglenes kormány hatóságaival. Biztosította a külföldieket, hogy élet- és vagyonbiztonságukat változatlanul tiszteletben tartják. A miniszterelnök felkérte a laosziakat arra. hogy ne adjanak hitelt a zavarkeltők által terjesztett rémhíreknek, akik szerint „Laoszban veszélyes helyzet alakult ki”. Az igazság az — hangsúlyozta a miniszterelnök —, hogy az országban az általános helyzet nem romlott. A jelenlegi laoszi fejlemények hátterére derít fényt a Khaosan Patet Lao hír- ügynökség jól tájékozott katonai körökre hivatkozó jelentése. Eszerint Sisouk Na Champassak, a szombaton leváltott hadügyminiszter és a vientianei fél több magas rangú katonatisztje május 3-án és 4-én titkos találkozót tartott egy Vientiane közelében fekvő katonai táborban. A találkozó részvevői reakciós államcsínykísérlet tervét dolgozták ki. Mindenekelőtt a semlegesített közigazgatási székhelyen, Vientianéban szerették volna a maguk javára fordítani az erőviszonyokat. Ennek érdekében készültségbe rendelték a vientianei fél hadseregének több alakulatát, polgári ruhába átöltözött katonasággal gyakorlatikig-' elfoglalták Vientiane U>l>b stratégiailag fontos pontját, vientianei csapatokat küldtek a dél-laoszi Savannakhet tartományba (a 3. katnnjú körzetbe), tüzérséget és páncélos alakulatokat rendeltek p székhelyül kijelölt katonai táborba, és több támaszponton — még thaiföldieken :s — riadókészültségbe helyezték a légierő bombázóit. A thaiföldi reakciósok — hangzik a jelentés — egyidejűleg naszádokat indítottak írtnak a Mekong folyón Vientiane felé. a szárazföldön pedig tüzérséget küldtek a laoszi összesküvők támogatására. Az összeesküvési terv néhány részlete azonban kiszivárgott és ez vezetett május 9-én arra a vientianei nagygyűlésre, amelynek több ezer részvevője támogatásáról biztosította az Ideiglenes Nemzeti Egységkormány és az országos politikai konzultációs tanács politikáját, s követelte a vientianei fél szélsőjobboldali képviselőinek a kormányból való eltávolítását. Souvanna Phouma miniszterelnök — mint jelentettük — szombaton fogadta el a vientianei fél négy legkompromittáltabb képviselőjének a kormánytisztségről való lemondását. A thaiföldi külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Thaiföldön tartózkodik Sisouk Na Chanipas- sak és Ngon Sananikone, a Laoszi Ideiglenes Nemzeti Egységkormány múlt héten eltávolított hadügy-, illetve pénzügyminisztere. Ugyancsak Thaiföldre menekült • Vang Pao tábornok, a Cl A által pénzelt egykori hírhedt „magánhadsereg” vezére, a múlt hétig a 2. laoszi katonai körzet parancsnoka- 1 Kissinger Becsbe és Bonnba utazik BONN: Május 20-án hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezik Henry Kissinger amerikai külügyminiszter — jelentette be hétfőn Rüdiger von Pachelbel nyugatnémet külügyi szóvivő. Az amerikai politikus vezető nyugatnémet személyiségekkel tárgyal és másnap látogatást tesz Nyugat-Berlinben. Látogatására elkíséri a szövetségi kormány egyik tagja is. MOSZKVA: Moszkvában hétfőn nyilvánosságra hozták, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter es Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere május 19— 20-án Becsben találkozót tart és véleménycserét folytat a feleket kölcsönösen érdekló kérdésekről. Mérlegen az atomsorompó- szerződés Pirítyi Sándor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Tizedik plenáris ülésében Genfben második munkahetébe lépett az atomeorompó- szerződés végrehajtásának ötéves mérlegét megvonó értekezlet. Inga Thorsson asz- szony, a konferencia elnöke hétfőn délelőtt az általános vita utolsó képviselőinek adta meg a szót, hogy azután az egész érdemi mun- >ka két bizottságba tevődjék át. Közel 50 ország delegációja tett bevezető nyilatkozatot az általános vitában, ezt megelőzően beszélt az értekezleten Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára és Sig- vard Eklund, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója. Pénteken szólalt fel a magyar küldöttség vezetője, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. A délelőtti plenáris üléssel egvidejűlea W. Barton (Kanada) elnökletével megkezd- te munkáját az értekezlet 2. számú bizottsága, amely az a tomsorompó-szerződésnek elsősorban technikai kihatásait veszi szemügyre. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI). amelynek igazgató tanácsában svéd, angol, csehszlovák, jugoszláv, holland, norvég tudósok foglalnék Helyet, a genfi értekezletre külön kiadványt jelentelelt meg, amelyből kitűnik, hogy 1975 végéig a világ húsz országa összesen 221 energia- termelő és a világ közel 50 országa mintegy 350 kutató atomreaktorral fog rendelkezni. A SIPRI-becslések szerint 1980-ra a világ évi plutóni unite mneiése megközelíti a száz tonnát, a felhalmozott mennyiség a 350 tonnát. Ennek a mennyiségnek egyharmada —amely atomfegyverrel nem rendelkező országokban „születik” — elméletileg 12 ezer atombomba előállításához elégséges. Por ama — Panamáé? Henry Kissinger amerikai külügyminiszter az AÄSZ washingtoni közgyűlésének szombati ülésén bejelentette, hogy „a közeljövőben” megkötik azt az „igazságos és méltányos” szerződést, amelynek keretében a Panamai csatorna visszakerül a Pa-, namai Köztársaság fennhatósága efá-. Néjry miniszter lemondott Meghiúsult a laoszi államcsínykísérlet