Népújság, 1975. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

Amitől íáj a fejünk: közétkeztetés, ..Kritikus, fájó, megoldat­ni." Komoly intézkedéseket •tárnak tőlünk." .Az egész országot bejár­tuk, hogy ráirányítsuk a 'igyeimet a téma fontossá­gára.” Nemrég a Heves megyei kereskedelmi és vendéglátó­ipari szakemberei? egri ta­nácskozásán dr. Benics Lász­ló. a Belkereskedelmi Mi­nisztérium osztályvezetője így jellemezte a munkahelyi-, gyermek- és diákétkeztetés helyzetét. Nem nagy vigasz számunk­ra, hogy a kedvezőtlen kép országos helyzetfelmérés alapján készült. Az sem vi­gasz, hogy megyénkben a foglalkoztatottak 42 százaié~ ka részesül munkahelyi ét­keztetésben, és ez az arány négy százalékkal jobb az or­szágos átlagnál. Ha valame­lyest elégedettek lehetünk valamivel, az az óvodások és az iskolások étkeztetésé­nek helyzete, amely — ha nem is tökéletes még, de — megoldottnak mondható. A munkahelyi- és a közét­keztetés gondjain kellene mindenek előtt enyhíteni, és ez a feladat most különösen időszerű. Erről szóltak a ta­nácskozás részvevői és erre hívta fel vitaindító előadásá­ban a figyelmet Miskolczi László, a megyei tanács ke­reskedelmi osztályvezető-he­lyettese is. Nyíltan, őszintéé szembe kell nézni a helyzettel: Heves megyében a különböző mun­kahelyek nagy részét a Felső­magyarországi Vendéglátó Vállalat működteti. Felméré­sek bizonyltjaik, hogy ezek a konyhák túlzottan leterhel­tek, és így esetenként a meg­felelő színvonalú ellátást nem tudják biztosítani. Se konyha, se kanál, se tányér A nagy kérdés természete­se az, hogy miért? A szakemberek pontos vá­laszt adhatnak a kérdésre, arról azonban számos mun­kahely dolgozója személyesen is meggyőződhet — és napról napra meg is győződik! —, hogy a munkahelyi konyhák ismert előnyei ellenére az el­múlt időszakban az üzemi vendéglátás nem fejlődött kielégítően. Az új üzemekhez, irodákhoz és más munkahe­lyekhez nem épül megfelelő, a dolgozók étkeztetését biz­tosító konyha, ebédlő. Tudott az is, hogy a munkáltatók az ételnyersanyag-árak emelke­désével párhuzamosan nem változtattak az étkezési hoz­zájárulás összegén. S mind emellett egyre ége­tőbb gond a munkahelyi egy­ségek üzemeltetéséhez szük­séges munkaerő biztosítása. Igaz, a gondok enyhítésére néhány helyen Intézkedése­ket hoztak, de a teljes kép szempontjából nem sokat je­lent, hogy például Visontán 100—150 forinttal, Bélapát­falván pedig egységesen 20 százalékkal magasabb a dol­gozók munkabére az átlagos­nál. Hasonlóképpen kedve­zőtlenül befolyásolja az ellá­tási színvonala, hogy arány­lag kevés a szakképzett mun­kaerő. Mindezt persze csak a be­avatottak tudják, a kereske­delem, a vendéglátás vezetői. A dolgozó a munkahelyén, az ide látogató turista legfeljebb csak hallott az egészről. de nem ez érdekli. Az érdekli, hogy szeretne aránylag olcsó és jó üzemi kosztra befizetni, illetve — ha már egyszer el­látogatott Egerbe, Heves me­gyébe — olyan kirándulásról szeretne beszámolni, amely­ben nemcsak anról szólhat, hogy milyen jókat kortyolga~ tott a táj szépségeiből s ne­talán az egri borokból, ha­nem arról is, hogy kulturál­tan ebédelhetett is, amikor elérkezett az étkezés ideje. Ez van A jelenlegi viszonyok kö­zött azonban aligha várha­tunk ilyen kedvező nyilatko­zatot vendégeinktől. Az is­mert helyzet, amely gyakran korszerűtlen konyhatechno­lógiával és rossz étrenddel is párosul, nemigen adhatnak alkalmat kedvező vélemény- nyilvánításra. Ezen természe­tesen mindenki sajnálkozik, aki csak egy kicsit is a szí­vén viseli a megye, a város sorsát, aki szereti szűkebb hazáját, és szeretné, ha má­sok szintén hasonlóképpen éreznének. önmagában véve azonban kevés a sajnálkozás. Felmér­tük, és reális képet alkottunk az iskolai-, a munkahelyi- és közétkeztetésünk helyzetéről, s tudjuk, hogy — különösen a két utóbbié — nem kielégí­tő. A tetteiken lenne tehát a sor. Ez pedig elsősorban azt jelenti, hogy mindazok, akik valamilyen szempontból ér­dekeltek ebben a kérdésben^ a lehetőségeik felmérésével és egymással együttműködve igyekezzenek segíteni a hely­zeten. Ha új üzem létesül, ne csupán az öltöző, a mosdó és zuhanyozó jelentse a hozzá tartozó szociális létesítményt, hanem a konyha és az ebédlő is. Árunál is Inkább, mert ezek legalább olyan fontosak az ember számára. És természetesen nem elve­tendő szempont az sem, hogy szűkös körülményeink ellené­re jócskán akadnak olyan le­hetőségeink, amelyeket álta­lában „feltáratlanoknak” szo­kás nevezni. Amelyek adottak tehát, rendelkezhetünk , is velük, csak éppen eddig még vendéglátás nem figyeltünk fel rá, itt volt a kezünk ügyében, csak éppen nem nyúltunk érte. Márpedig nem állunk olyan jól, hogy ezt megengedhet­nénk magunknak! Minden le­hetséges megoldást fel kell használni! Itt a jó idő, már javában tart az idegenforgalmi sze­zon. Mi azonban ott tartunk, hogy sokkal inkább invitál­hatjuk a hozzánk látogatókat egy szép kirándulásra a he­gyek közé — jóllehet ők ezt minden különösebb invitá­lás nélkül is megteszik —, semmint jó ebédre egy kelle­mes étteremben. Azt meg már ne is feszegessük, hogy vala­mikor még táj jelegű étele­ket is tudtunk kínálni, és ezek valósággal eltűntek az étlapokról. Jöjjön be egy jó ebédre Dőre beszéd! — jóformán asztalt, széket, meleg 'ételt sem tudunk biztosítani. A nekirugaszkodó fantázia pe­dig — vagy nosztalgia talán? — ételkülönlegességekkel sze­retné kínálni a város vendé­geit Pedig örülünk, hogy élünk — válaszolhatná a sza­kács, az üzletvezető, és iga­zuk is lenne, mert szűk és korszerűtlen konyhája, étter­me esetleg háromszáz ven­dég ellátására lenne alkal­mas, de neki legalább hat­százra kell főzni! Hagyjuk tehát az éteüteü- lönlegességeket, és írjuk ki a megye, a város kapujához, hogy „Elnézést kérünk, leltá­rozunk”? Ez aligha lenne üd­vös. Inkább lehetne üdvözöl­ni a jobbat, többet adni aka­rás szándékát, amelynek leg­utóbbi kézzelfogható bizo­nyítéka az Eger központjá­ban nemrég átadott korszerű ételbár. A nyitva tartása óta eltelt rövid idő ellenére is megállapítható, hogy a 46 fé­rőhelyes gyorskiszolgáló ét­terem jó átbocsátó képességű. Így alkalmas az idegenfor­galmi igényeik kielégítésére és természetesen arra, hogy enyhítse a helyi lakosság el­látásával kapcsolatos gondo­kat. Mind az egyéni turisták, mind a helybeliek aránylag olcsó ételekből választhatnak. A korszerű főzési technológia és az önkiszolgáló rendszer le­hetővé teszi, hogy egy.egy dé­li időszakban 250-en ebédel­hessenek meg itt. Mivel az ételbár egy-kettő­re népszerűvé vált, reálisnak látszik, hogy havi forgalmi tervét háromszázezer forint­ban állapították meg. Mit mondhatnánk még? Csak annyit, amennyit a vendéglátók is mondanak, és a vendégek is: Szép is ez, jó is ez, de ke­vés az eléghez. Becky Tibor Május 9-én, 0 óra 42 perckor véget ért a második világháború — hivatalosan. De a fegyverek nem min­denütt hallgattak el! Prága, Európának ez a gyöngysze­me, amely ki tudja mióta viseli megérdemelten az „aranyváros” becenevet is, Csehszlovákiának ez a négy dombra épült szép fővárosa két nappal később, május 11-én szabadult fel végleg. A szemtanú. Juhász Ká­roly rendőr alezredes me­sélt ezekről a napokról. An­nak idején, mint partizán, ő is ott volt Prágában. — Parancsnokunk — me­sélte — úgy döntött, hogy a rábízott alakulatot angol fogságba „ejteti”. A háború értelmetlensége, az a. kilá- tástalanság, amelyet a jó­érzésű ember mindenütt ta­pasztalt, vezette erre az el­határozásra. Nekünk hár­munknak nem volt kedvünk az angolokhoz menni, meg­szöktünk. A katonaszökevény hely­zete ugyancsak kilátástalan volt abban az időben, de szerencséjükre szereztek olyan papírt, amely igazol­CSM&wsm 1375, május ti T «zasám&o Két nappal később... ta: az alakulatukhoz igye­keznek ... Egyiküknek a Chocen nevű kis városban volt ismerőse, őt kérték meg, hogy valamelyik partizán alakulattal vegyék fel a kapcsolatot. Ez április 19- én volt. A válasz hamaro­san megjött, hogy menje­nek ki a város környéki er­dőbe, ahol várja őket egy összekötő. A megbeszélés eredménytelen volt: az ösz- szekötő közölte, hogy a né­met partizánvadászok miatt nekik is deffenzívába kell vonulniuk,, így azt taná­csolta, hogy próbáljanak va­lamelyik másik alakulattal kapcsolatot keresni. A három katonaszökevény nem adta fel a reményt. HarcoTni akartak, tenni va­lamit a győzelemért, tenni valamit a fasiszták ellen. Először — menekülniük kel­lett, Gyanúsak voltak a kör­nyéken, vérebekkel fésülték át az erdőket, miattuk a né­metek, Egy vasútállomásnál végre megpihenhettek. S nem is kerültek rossz hely­re; a pardubicei vasutasok az ellenállási mozgalom nagyszerű tagjai voltak. A rendező pályaudvaron pél­dául olyan szépen összeke­verték a vonatokat, hogy a késesek aa*y veszteségeket okoztak a németeknek, a környéken pedig erős parti­zán egység tevékenykedett. A barátság hamar megszü­letett a három magyar és a cseh vasutasok között. Fel­adatot kaptak, hogy utaz­gassanak a vonalakon, s fi­gyeljék a katonai szerelvé­nyek mozgását, csoportosí­tását. — Ezzel a módszerrel több ízben is megfordultunk Prágában — mondta Juhász Karoly. Noteszében napló- szerűen, minden dátum mel­lett ott van felírva az ese­mény. Ez a notesz akkori­ban minden katona zsebé­ben ott volt a címével, ne­vével — halál esetére. Ju­hász Károly notesze azon­ban az életért folytatott szép küzdelem eseményeit őrzi. — Egyik utunk során Clw- cenban sikerült civil ruhát szereznünk. Május 5-én pe­dig végre sikerült a parti­zánokkal is összejönnünk; a kolini alakulat éppen nagy akciót hajtott végre, elfog­lalta és megsemmisítette a. helyi „todt-alakulatot”. Ek­kor volt a prágai felkelés, s ennek hatására élénkültek meg a helyi partizán akci­ók. Aztán a rádióból haltet- tek, he®-- vége a Jaábcwú Á kegyelet vám szedői Résziét a Hatvani Városi Tanács műszaki osztályának 3511—6/1975. számú átiratá­ból: „Hatvani György elvtárs­nak, a Költségvetési Üzem vezetőjének... Az 1975. már­cius 26.-1 tanácsülésen be­jelentés érkezett arról, hogy a temetőben dolgozó alkal­mazottaik és a részlegveze­tő, sírhelyek biztosítása cél­jából, hálapénzt és egyéb összegeket fogadnak el, ténylegesen viszont nem jlyet adnak. Kérem Hatvani elvtársat, hogy az ügyet sze­mélyesen vizsgálja ki, s az elkövetőkkel szemben fe­gyelmi intézkedést íeeyen folyamatba ... Aláírás Ka­rácsony László osztályveze­tő.” Miocs dugpén/. — Tudtommal tanácsren­delet szabályozza a Költ­ségvetési Üzem hatáskörébe utalt temető különböző szol­gáltatási költségeit. Mit kell fizetnie annak, akinek a családjában tragikus ' ese­mény következik be? — Valóban, 1974. április 20-án a városi tanácsülés rendeletet alkotott a sír­helyigényléssel kapcsolatban Az első kategóriában 360, a másodikban 180, a har­madikban 90 forint az egy­személyes sírhely megváltá­si ára. Kisgyermekeknél ez 70 forint. Ugyancsak ennyit kell fizetni a ravatalozóért, míg a sírásás, elhantolás esetenként 250 forint. Az említett tanácsrendelet meg-' határozza az exhumálás, sir- emlékbontás, kriptanyitás munkadíját is. Mindezt te­metkezés előtt üzemünk pénztárába kell befizetni, nyugta ellenében. S nekünk alkalmazottaink vannak, akik havi bérért végzik el az összes munkát. Minden egyéb követelésük tehát jogtalan, vagyis büntetendő cselekmény. Még dugsegély sincs! — szól Hatvani György válasza. Figyelmeztetés Búzás Béla részlegvezető 1975. április 12.-i figyelmez­tető iratából, amelyet a te­metői dolgozók kaptak: „Ismételt felszólítás elle­nére temetési alkalmakon nem veszik fel az egységes munkaruhát... Részegen tartózkodnak munkahelyü­kön, ebből kifolyólag kegye­letsértő módon viselkednek, trágárul hangoskodnak... Nem tartották be az üzem- vezetőség azon rendeletét sem, amely szerint napi fog­lalkozási idő alatt, 6 azon túl szigorúan tilos külön­munkát vállalni... Ismétel­ten figyelmeztetem önöket, hogy kötelesek naponta mun­karuhában, józanul megje­lenni, különmunkát nem vállalhatnak, ilyenért pénzt nem fogadhatnak el, továb­nak. A partizánok, csatla­kozva Konyev marsall pán­célosaihoz, Prága felé indul­tak. A fővárosban még tar­tották magukat az . SS-ek, bevéve magukat a Hradzsin- ba. — Még szóltak a fegyve­rek, de ez már valóban az utolsó felvonása volt a há­borúnak. A képet soha nem tudom elfelejteni: temetet­len halottak az utcán, ro­mos épületek, égő gépkocsik, és ahogy jöttek be oszlop­ban a szovjet tankok a Ven­cel tér felé, úgy özönlött ki a nép, az élő Prága az ut­cára. úgy rohanták meg a harckocsikat. felkapaszkod­tak, s ölelték, csókolták a katonákat a partizánokat. Május 11 -e volt ekkor, Prá­ga békéjének, felszabadulá­sának születése napja. Hamar felszámolták az utolsó tűzfészket, s a nép ítélkezett a Heydrich-utódok felett a kegyetlenségért, a szenvedésért, a félelemért, a barbárságért. — A hazajövetel? — kér­deztem -végül az egykori cseh partizántól, Juhasz Ká- rolytól. — Egy műszaki alakulat­tal jöttünk haza. Négy hi­dat felépítettünk útköz­ben ,,, Nagyon szép munka vol t, M a temetőt munkaidejűik lejárta előtt nem hagyhat­ják el...” Akiket a figyelmeztetés elsősorban illet: Cseh Ist­ván. Cseh Istvánná, Rédei Mihály. Gulyás Sándor. Kéz- h°z kapták 1975. április l.l- án. Plusz 600 lóriul Hajdú József 1975. április 15-én jegyzőkönyvbe diktált bejelentése: „Március 5-én temette! - te ni, s előtte megmutattam a sírhelyet Cseh Istvánnak. Keretet kellett szétszednie, aminek 400 forint a munka - díja. Ezt ő felvette, de az­tán kiment a sógornőmhöz a Vasút utcába, plusz 600 forint bért követelt, s 30 forintot harangozásért. Ki­jelentette, ha nincs pénz, mennek, visszadobáljak a kiásott sírt!” Szécsi. Béla csatornázó munkás, a Költségvetési Üzem alkalmazottjának be­jelentése, az 1975. április 18- án készített jegyzőkönyv szerint: „Az áldatlan állapot miatt április 8-án temetői munká­ra irányítottak Bognár Gé­za vezetésével. A csatomá- zóktól Kulics András, Srej János jöttek még velem. El­végeztük a napi munkát, majd hazafelé indultam. Ekkor Cseh István belém- kötött, ocsmány szavakkal illetett, gyomromba rúgott, pofozkodott, amiért a teme­tőben dolgoztam.. Szól a harang — Hatvani elvtárs tud még lwrábbi panaszokat, bűncselekménnyel felérő tet­teket? — Ez év március 24-én Szécsi István, a temetkezési- vállalat dolgozója tett pa­naszt, miszerint előző nap kiszállításuk volt a rava­talozóba. Az esemény azon­ban szinte közbotrányba fulladt, ipivel a család ha­rang oza&sal kérte ezt az ak­tust, . Cseh Istvánné azon­ban olyan részegen végezte munkáját, hogy összeesett, s kis híján szétcsapta fejéta harang. Ha társai nem siet­nek segítségére, baja esik! Az üggyel kapcsok.1 os jegyzőkönyvet Szeadrei Lász- lóné készítette, s az üzem­vezető a következő napon fegyelmit kezdeményezett a vétkesekkel szemben, majd később Cseh Istvánt elbo­csátotta. Ide vág annak megjegyzése is, hogy az el­járás hírére Rédei Mihály gyorsan felmondott cégé­nek. Teljes álszervezés Ami még az ügyhöz tar­tozik: az idézett jegyzóköny,- ,vi panaszokat további beje,- lentések követték a lakos­ság köréből. Ezek tárgya ki­meríti a. zsarolás, üzérke­dés, közbotrányokozás fogal­mát, s emiatt a Költségve­tési Üzem a városi rendőr­kapitánysághoz fordult « helyzet tisztázása, a bűn­szövetkezet felderítése vé­gett. De saját hatáskörében is hatékony lépéseket tesz az üzemvezetőség a temetői ál­lapotok gyökeres megváltoz­tatása érdekében. Kerítés­sel veszik körül a temetőt, bevezetik a túlórát, hogy elejét vegyék a zsebvágó maszekolásnak, továbbá fo­kozatosan lecserélik a* egész személyzetet. Hatvani György azt is fontosnak tartja, hogy mó­dosuljon a tanácsrendelet. Jövő esztendőben sírgondozó brigáddal «szeretné bővíteni a létszámot! Ennek tagjai igen mérsékelt áron, fe­gyelmezett keretek közepet­te végeznél? munkájukat, így az új szolgáltatás köny- nyítene az elhunyt szeret­teiknek kegyelettel adózó családok helyzetén. Moldvay Győző Megkezdődött a turistaszezon Aggteleken Hazánk páratlan értékű természeti kincse a világhírű Aggteleki Cseppköbarlang, évente mind több turistát vonz. Az elmúlt év folyamán több mint 200 000 kiránduló látogatott ide. Aggteleken ezekben a napokban kezdődött 1 a turistaszezon, a kirándulók csoportos látogatása. ÍMI1 totó — Kozák Alberti & Gk Elnézést kérünk, leltározunk^?)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom