Népújság, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-11 / 84. szám
I Nyomdásznők 1975. április 11., péntek A Nap kél: 5.05, nyugszik: 18.27 órakor A Hold kél: 4.37, nyugszik: 18.33 órakor Szeretettel köszöntjök névnapjukon LEO 4nevű, kedves olvasóinkat! Eredeti formája a Leonhard xxylt. Az ófelnémet nyelvben a „lewo” (a mai német „Löwe”) oroszlánt, a „hart” pedig „erős, merész”-t jelentett. De származtatható a görög nyelvből is a „leon”: szintén az oroszlán nevéből. Százötven évvel ezelőtt született Ferdinánd Las- salle német kispolgári szocialista, a német és az európai munkásmozgalom elterjedt nézetein alapuló opportunista irányzat, a lassalleanizmus névadója. A 39 éves korában elhunyt Lassalle gazdag kereskedőcsaládból származott, s az 1848-49-es német polgári forradalomban, mint polgári demokrata vett részt. Történelmi érdeme, hogy nagy hatású agitációs tevékenységével hozzájárult a németországi munkástömegmozgalom kibontakozásához; széles kampányt indított az általános választójogért, s 1863-ban megszervezte a német munkásosztály első szocialista pártját, az Általános Német Munkásegyletet, amelyet később a megalkuvás útjára vezetett. (Fotó: Puskás Anikó és Szabó Sándor) Időjárás: Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, sokfelé ismétlődő eső, zápor, keleten néhány helyen zivatar. A hegyeken havas eső, esetleg hózápor. Időnként élénk, helyenként erős délkeleti, déli, a Dunántúlon északnyugatira, északira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. Az állattenyésztés fejlesztésének aktuális kérdéseiről Országos tanácskozás kezdődött Egerben Hogyan valósul meg a Minisztertanács által hozott fejlesztési program a szarvas- marha-, a sertés- és a juhtenyésztésben? Erről kezdődött kétnapos tanácskozás csütörtökön délelőtt a 19 megyéből Egerbe érkezett állattenyésztési felügyelőségek igazgatóinak részvételével. A Technika Házában tartott országos rendezvényen részt vett dr. Németh Lajos, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség főigazgatója, Horváth István, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese és Papp Sándor, a Heves megyei Állattenyésztési Felügyelőség igazgatója is. Kurunczi István, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője nyitotta meg az értekezletet, majd Munkácsi László, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium osztályvezetője ismertette a szakosított állattenyésztő telepek helyzetét. Elmondta, hogy a Kastaly István a Hatvani Galériában Vasárnap délelőtt fél 12 órakor nyílik meg a Hatvani Galéria idei második kiállítása, amelyen a Heves megyei Tanács művészeti díjasa, az idős Kastaly István vonultatja fel munkáinak színe-javát. A művész pályáját Búzás Lajos, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető-helyettese méltatja az ünnepélyes tárlatnyitás alkalmával. IV. ötéves tervben eddig csaknem 13 milliárd forint értékben 280 sertés- és 393 tehenészeti telep épült Magyarországon. Ezeket különböző technológiák alapján létesítették, amelyek jól szolgálják a kormányprogramok által meghirdetett fejlesztési célkitűzéseket. Az előadó rámutatott, hogy 1976. január 1-től a legfőbb célkitűzés az lesz, hogy tovább növeljék a telepek hatékonyságát, fokozzák a szakmai hozzáértést és korszerűbb alapokra helyezzék a takarmányozást. Ehhez fontos iránymutatóként jelölte meg, hogy a közepesen és a gyengén üzemelő telepek lépjenek be valamelyik termelési rendszerbe, mert hosszú távon csak így biztosíthatják zavartalan takarmányellátásukat. Ezután dr. Merényi Tibor és Tibenszky Oszkár, a MÉM főelőadói egészítették ki az elmondottakat. Mindketten hangsúlyozták, hogy az ötödik ötéves tervben várhatóan újabb száz szakosított telepet építenek hazánkban, ahol félmillió állatot helyeznek el. A tanácskozás délután a takarmánygazdálkodás időszerű kérdéseiről szóló referátummal zárult. Napjainkban egyre több fiatal lány választja élethivatásául a nyomdász mesterséget. A Heves megyei Nyomda Vállalat gyöngyösi üzemében ebben az évben is sokan ismerkednek az Ő6i 6zakma modem fogásaival. Közülük a legtöbben a tanulmányaik befejezése után is itt maradnak dolgozni. Ki Hogyan fejlődik szocialista integráció? A Magyar Közgazdasági Társaság és a MTESZ Heves megyei Szervezete csütörtökön ankétot rendezett a megye vezető gazdasági szakemberei számára az egri Technika Házában. Az ankét témája a szocialista integráció fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata volt; az előadó Alekszej Beljajev, a KGST Tudományos Kutatóintézetének főmunkatársa referátumában a KGST-n belüli közös vállalatok létesítésének problémáit ismertette. Elmondta, hogy a nemzetközi közös vállalkozások elvi kérdéseit kell előbb tisztázni, s meg kell oldani olyan nehézségeket mint például az egységes elszámolási rendszer. Annak ellenére, hogy sok gondot. kell leküzdeni, kétségtelen, ez az útja az integráció továbbfejlesztésének, s a tömegtermelés nemzetközi méretekben történő megszervezése egyre fontosabb feladat lesz. Az előadás után a szovjet vendég a résztvevők kérdéseire válaszolt. Az ankéten jelen volt dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese és Somodi Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. a nyomdagépek mellett, ki a könyvkötők műhelyében. Képünkön balra: Tizenöt évvel ezelőtt készítette el a vizsgamunkáját Rohánszky Ferencné. Azóta több ezer fél- és egészvászon kötésű, ívenként összevarrott, vagy ragasztott könyv, irattartó és album került ki a keze alól. Az utolsó művelet: a munka ellenőrzése, mert ő selejtet nem ad át a megrendelőnek... Jobbra: A gépteremben Gutenberg női utódai készítik a mozik műsorismertető plakátjait, s a különböző nyomtatványokat. A gyorssajtógép kezelője, Halász Ferencné, kereskedelmi nyomtatványokat készít. Díjazott hatvani fényképek Igen színes, témában gazdag fotókiállítás nyílt a hatvani Vörösmarty Művelődési Házban a városi tanács által hirdetett „Szülőföldem” pályázat anyagából. A különböző fotókörök tagjainak munkái igyekeznek bemutatni Hatvan és környéke jelenét, az itt élő emberek dolgos hétköznapjait. Nem hagy kívánnivalót a képek kivitele sem, a látogató néhol komoly művészi munkával is szembetalálkozik. A szakmai zsűri egyébként az első díjat megosztva Bárányt Károlynak és Szabó Sándornak, a második díjat Vásárhelyi Jánosnak ítélte, s további értékes jutalomban részesült a Lenin Termelő- szövetkezet fotó-filmklubjának tagjai közül Dora Győző, Budai Bálint, Koncsics Pál, Kiss Sándor, Varga József, valamint az MNB színeiben pályázó Berkes József. A díjazott kiállítási anyag e hét végéig tekinthető meg. Terve^yeztető tárgyalás Gyöngyösön felpill a Testvériség gázvezeték második szakasza A tervek szerint Heves megyét is érinti majd a közeljövőben elkészülő Testvériség gázvezeték, amelyet a Szovjet és a magyar szakemberek együtt építenek meg. Az óriás csőkígyó második szakasza a gyöngyösi járás területén vezet keresztül. A munkálatokat megelőző tervegyeztető tárgyalásra éppen ezért Gyöngyösön került sor. A csütörtök délelőtti megbeszélésen részt vett Viktor Orosz, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa, Jevgenyij Vi X- jevics Scsepkin, a Testvériség Gázvezeték Vállalat vezérigazgatója, valamint Kovács Sándor, a Nehézipari Minisztérium pártbizottságának titkára. A tanácskozásra érkezett vendégeket — akik a reggeli órákban Egerben látogatást tettek Vaskó Mi- hálynál, a megyei pártbizottság első titkáránál — a gyöngyösi járási hivatal épületében fogadta és a Heves megyei együttműködési lehetőségekről tájékoztatta Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára, valamint Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese. A tervegyeztető megbeszélés munkájában részt vett továbbá Vadász József, a gyöngyösi városi pártbizottság első titkára, dr. Géczy József, a járási hivatal, illetve Herényi József, a városi tanács elnöke. A megye legkisebb néprajzosai Magnószalagon a mátrai táj mondái, meséi... ízelítő a gyöngyössolymosi művelődési ház programjából: hétfőn zenei klub, kedden és pénteken mozi, szerdán TIT-előadás, csütörtökön néprajzi — fotó- és néptánc- szakkör, szombaton pedig természetvédelmi kör. Rótt Imre, a kultúrház igazgatója elmondta, hogy lassan már kicsi lesz az épület a gyerekeknek, hiszen nap mint nap újabb csoportok. szakkörök kérik felvételüket. Természetesen senkinek sem utasítják el a jelentkezését, mivel tudják, ez az egyetlen hely, ahol a fia^AAA/NAAAA/VWV\AAWVA/VWV\AVWWVA/VWWWVWWWWW»AAAA/WV/S/ AA/\AÖAö/VAAlíWWWWVAA/VVVVVV'^ T ORVOSI ÜGYEIÉT Egerben: 19 órától szombat reggel 1 óráig, a Bajcsy-Zsi- ; linszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. Gyöngyösön: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelőben. (Telefon: 11-727.) A kutya, amely az országút szélén „tűnődött’, kisebbfajta jámbor állat volt, inkább csak olyan kutyus. Tavaszi napfényben fürdött az aszfalt, s a néhány pillanatra megállt ebecskét is valószínűleg ez a melegedő idő, ez a bizsergető április csalhatta ilyen messzire, távol a várostól. Rövidke pihenőt tarthatott., vagy éppen azt próbálta eldönteni, hogy merre kószáljon, nyargaljon tovább az árokparton, szőlőskertek között, a tágas határban. Olyan kedvvel vághatott útnak, mint amilyennel a gépkocsik száguldoztak mellette. könnyű, vidám kirándulásra a hegyekbe. S ez bizonyos jókedvű együttérzést is váltott ki az autósokból: barátságosan rámosolyogtak A kutya a négylábúra, vidáman integettek felé. Egy mikrobuszos — lassított is. Derűs hangulatát talán kedves szavakkal is kifejezésre szeretné juttatni? Megszólítja a kutyát, esetleg lefékez, odalép a kis állathoz és pajtáskodva megsimogatja? Ö, mennyi melegség ebben a bolondos hónapban ! Nem A mikrobuszos ismeretlen egyszerűen csak lassított, aztán — brrr! — észrevehetően megcélozta az ebet, és huss, neki! Borzalom. A kutya megperdült egyszer. .., kétszer.. ., háromszor, s mindannyiszor tompa. fájdalmas puffanással vágódott a kemény úttesthez. Eközben vonított, nyüszített, s olyan kétségbeesetten, forgatta a szemeit, hogy a „nézőknek” majd a szívük szakadt belé. Aztán — hogyan, hogyan nem — arrébb, biztonságosabb helyre vonszolta magát az összetört állat, s rettenetes hang kíséretében nyalogatta égő sebeit. A tavaszi nap felhők mögé menekült, az aszfalt fölött, érezhetően hűvösebb lett s a madárdal sem hallatszott már úgy, mint az imént. Az önfeledt jókedv, a pajkos vidámság szótlanságba dermedt, az autók komoran suhantak egymás után az úton. Ki-ki érezte, hogy a kutyus esete — elrontotta az ünnepi kirándulást, az egész napot. .. (—ni) talok kulturált körülmények között, érdeklődési körüknek megfelelően jól szórakozhatnak. A gyermekklubosok közül évek óta kitűnően dolgozik a Kék cinege kör Molnár Lászlóné vezetésével. Az úttörők a hét négy napján bebarangolják a környező vidéket. a Mátrát, és élelemmel töltik meg a kiürült madáretetőket. Útjuk során összeszedik a kirándulók által szétdobált papírokat és az elszórt szemetet. A zenei klubosokkal együtt dolgozik a néprajzi szakkör, Rótt Imréné irányításával évek óta gyűjtik a helyi népszokásokat, népdalokat és népmeséket. A szakkör hang- archívumában már több magnószalag őrzi a vidám és szomorú történeteket, az anyukák és a nagymamák előadásában. A falu népszokásaiból az őrsi foglalkozásokon, az úttörő seregszemléken adnak ízelítőt a pajtások. A népmeséken kívül sokan térítőt, párnát hímeznek Gyöngyössolymos népi motívumkincsének felhasználásával. A legszebb darabokat nemrégen kiállításon mutatták be a község lakóinak. Aktívan dolgoznak a néptáncosok is. a gyöngyösi Vid- róczki együttes tagjainak vezetésével. A fotószakkör egész évi munkáját a felszabadulásunk 30. évfordulójára rendezett kiállításon mutatták be. Műszaki tanulmányi verseny Gyöngyösön A tavaszi tanítási szünetben rendezték meg az ország négy városában — közöttük Gyöngyösön, a Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskolában — a komoly hagyományokkal rendelkező országos szakközépiskolai műszaki tanulmányi verseny elődöntőjét. A KGM szakmai felügyelete alá tartozó oktatási intézményekből 52 tanuló érkezett Gyöngyösre. Gépgyártástechnológiai tagozatból harmincán, közlekedés-gép- gyartó szakról 14-en, öntőkohóipariról öten, acél- ét fémszerkezetiről hárman áll. tak rajthoz. A legjobbak részt veszned a Pécsett április 28—29-ér megrendezendő országos dön tőn. A szakközépiskolák közötti verseny első tíz helyezettje felvételi vizsga nélkül, jeles szaktárgyi érettségi osztályzattal kerülhet be valamelyik műszaki egyetem, vagy főiskola nappali tagozatára. rMBswwjht A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (Pf. 23 . 3301) Telefon: 12-73. 20-29 . 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. 1.. 11-697. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta, fcioűzecesi tüj egy hónapra 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger. Brődy Sándor utca t. Utazgató: SÓLYMOS JOZSkF,