Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 10. szám
Sugár István? i így írtak ők... (A második világháború az egykorú magyar sajtó tükrében) Ribbentrop csodás jóslata M agyar Távirati Iroda, 1941. december 24-én: „Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter Ar- tisnak, a Spanyol Távirati Iroda képviselőjének adott sajtóbeszélgetésében leszögezte, hogy . . .nyugodtan jelenthetik Spanyolországban, .. .hogy AMILYEN BIZTOS, HOGY A FÖLD A NAP KÖRÜL FOROG, ÚGYAN - ÜGY BIZONYOS, HOGY E NAGY KÜZDELMET NÉMETORSZÁG ÉS SZÖVETSÉGESEINEK TELJES GYŐZELME FEJEZI BE." Vegre egy őszinte szó! . .a szovjet letörése után MEGNYÍLIK AZ ÜT NÉMETORSZÁG SZÁMÁRA A KÖZEL-KELET ÉS INDIA FELÉ.. Megfordult a kocka, avagy a győzedelmes Lií tier i T issza vonulás Magyar Nemzet, 1942. január 1-én: „A német hadsereg illetékes tájékoztató tisztje nyilatkozatában visszatekintett a német hadseregnek az elmúlt hét folyamán elért SIKEREIRE. A német csapatoknak a keleti arcvona- lon megtett VISSZAVONULÁSAIRA vonatkozóan kijelentette, hogy azok tisztán stratégiai okokból történtek .. .ezzel a hadművelettel a bolsevistákat kicsalták megépített állásaikból.. Űj Magyarság, 1942. január 2-án: „A németek téli taktikája igen ügyes, mert... rugalmasan feladja a terep egyes részeit.,.” 8 Órai Üjság, 1942. január 18-án: „Csaknem kivétel nélkül az előirt terveknek megfelelően hajtották végre az előrenyomult német csapatok visszavonását...” 8 Órai Üjság, 1942. január 18-án: „.. .a szovjet hadvezetőség legjobb tartalékait vetette harcba, hogy elfoglalja azokat az övezeteket, melyeket a némétek amúgy is el akartak hagyni, amikor elhatározták, hogy téli szállásukra vonulnak. (Januárban!!!) Ha a szovjet hadvezetőség néhány hétig várt volna, akkor ezeket veszteség nélkül foglalhatta volna el.” Ha nem lennének ezek a hírek olyan tragikusak, bízvást meg kellepe mosolyogni a maga nemében példátlanul „rugalmas” ' köntörfa- lazó stílusukat. Valóban komoly fejtörést okozhatott az Oberkommando der Wehr- machtnak, hogy kiagyalja ezeket a hadtörténelemben példa nélkül álló katonai szakkifejezéseket, ahol a csapatok visszaverése, megsemmisítése téli szállásra való visszavonulást, vagy éppen tervszerű arcvonalki- egyenesítést, rugalmas stratégiája véres vereségek valóságát takarta. Fasiszta őszinteség! roham A Harmadik Birodalom fajtiszta hadserege véres fejjel menekült, s ekkor jelent meg a hazai sajtóban az első olyan valóságos hír, melynek olvastán megdermedt a vér az ember ereiben: Magyar Nemzet, 1943.'október 22-én: „A németek visszavonuló- suk után csak holt területeket hagynak hátra a szovjetnek. Nem marad más ezeken a területeken csak romhalmaz mindenütt. Egy élőlény, még egy madár sem marad életben ezen a vidéken. A termést élviszik. Falvak és városok minden tekintetben lakhatatlanok. Egyetlen ház sem marad épen, amelyben lakni lehetne .. Meddig hátráltak a fasiszták? Pesti Hírlap, 1944. augusztus 19-én: .......a németeknek módjukban volt a keleti harctéren meghatározni azt a jelenlegi vonalat, amelyen túl... nem engedik át a szovjet erőket... és a döntő csata ... ott fog lezajlani, ahol jelenleg a legvéresebb harcban állnak a kü^dő felek.” S végül is á Führer- bunk érnél húzták meg a németek a Vörös Hadsereg arcvonalát!... , Hitleri rémmesék Függetlenség, 1942. január 30-án: „A Kreml elhatározása szerint Finnország, Lengyel- ország és Magyarország lakosságának Ázsiába való áttelepítését tűzték ki célul. A lengyel népet, tekintetbe véve a klimatikus viszonyokat, az Uraitól keletre kazár Kirgizia területére kívánják áttelepíteni a szovjet győzelem után. A finn és a magyar népek közül az első Kelet-Ázsiába, a Léna és a Judigirka folyók közötti területre, a magyarokat pedig Turkesztánba telepítenék le.” De ez a fantasztikus rémmese tovább élt a sajtó sokat eltűrő papírján. A kormány szócsöve, a Függetlenség ismét, most még részié-' tesebb, élénkebb fantáziával kiszínezett históriával próbálkozott. Függetlenség, 1943. február 1-én: „A földrajkkönyvek azt írják a Golodnaja steppérő1, amelyet Bed pák Dala-nak, vagy éhség steppének is neveznek, hogy 450 kilométer hosszú és 70—100 kilométer széles kietlen, terméketlen vidék. Ott fekszik orosz Közép-Ázsiában. Mindezt azért írjuk le, mert most került nyilvánosságra az a szovjet terv, amely szerint a háború után —, persze, ha győznének —. a moszkvaiak ide szeretnék áttelepíteni az egész magyarságot... Szabad-e elhinni, hogy a bőlse- viki Unter-Man, vagy a farizeus brit hozza majd azt a bizonyos függetlenséget, melyről oly solcat beszélnek mostanában.. E förtelmes hazugságokra kár lenne a papírt és a nyomdafestéket fogyasztani, ha az nem egy magyar napilapban jelent volna meg. De sajnos az a rideg valóság és megbocsáthatatlan bűn, hogy ilyesféle, Berlinből sugalmazott hírek töltötték meg akkoron lapjaink zömét. De talán mindennél fényesebben példázza a fasiszta befolyás alatt készült hazai lapok „tárgyilagos hír- szolgálat”-át az alábbi tudósítás: Űj Magyarság, 1942. március 21-én: „Egy finn hadifogolytáborban emberevő szovjet katonák vannak... elesett bajtársaik combjait, karjait levágták, szívét, tüdejét kiszakították és hólében, só és fűszer nélkül megfőzték... Valamennyien szibériai oroszok. .. egy altiszt is van köztük és egy cári gazdasági alhadnagy. Eddig 26 fogolyról állapították meg, hogy emberhúst evett.” (Folytatjuk) Belgrádi időjárás-p *u*ul 4 IWSíi* W. Moszoh^ Ismét megkaptuk a belgrádi, tájékoztató jellegű Időjárási Prognózis-t, mely természetesen ezúttal» sem tartalmaz pontos, megváltoztathatatlan adatokat, de úgy véljük, ennek ellenére érdemes néha rápillantani, talán olykor mégis tájékoztatót ad az elkövetkezendő időjárásról. Az előrejelzés tájékoztató adatai szerint: JANUÁR és FEBRUÁR hónapokban —, az idei tél folyamán —, erősen ingadozó hőmérséklettel kell számolni. Az erős lehűlések egy-egy hétig tartanak, sűrű havazásokkal kísérve. A téli időszak többi napjaiban kellemes, fagypont körüli hőmérséklet várható. MÁRCIUS hónap első felében szeles, csapadékos, váltakozó időjárás várható, míg a második felében a felmelegedés a tavaszba való átmenetet j elenti. ÁPRILIS hónapban a déli szél az uralkodó és a meleg idő már tartóssá válik. /A Tájékoztató Időprognózis-ban jelz.ett hőmérsékleteknél 3—4 napos eltérés lehetséges. Ennyi tehát a jugoszláv TDÖ- JÁRÁS-előrejelzésben, az 1975, évi Január—Április közötti időszakra vonatkozó adat, amely természetesen csupán tájékoztatói jellegű, de érdeklődéssel figyelhetjük,, hogy e tájékoztató Időprognózis adatai hogyan alakúinak majd a valóságban. (KS) Az élet tisztelője Albert Schweitzer „Európában, öreg orgonákat, Afrikában beteg négereket gyógyítottam” így összegezte életét. így, ilyen szerényen. Lényét1 bölcs türelem és mosolygó önirónia jellemezte. 30 éves korában olvasott egy jelentést az Ogooue medencéjében élő négerek nyomorúságos egészségügyi helyzetéről. .Ügy érezte, hogy a fehér ember mérhetetlen bűnöket követett el a feketéikkel szemben, s ezt más fehéreknek kell jóvátenniük. A kötelességet elsősorban önmagára vonatkoztatta, ez érlelte meg döntését. Kettétörte szépen ívelő pályáját — ekkor már teológiai tanár volt, a filozófia doktora, s Európa-szerte sikere® orgonaművész, könyvei egymás után jelentek meg, és mesteri kézzel javította az utolérhetetlen szép hangú ódon orgonákat — mégis új pályát választott: beiratkozott az orvosi fakultásra. Amikor néhány évvel később megérkezett Lambarenébe, valósággal a semmiből kellett megteremtenie a később legendás hírű kórháztelepet. Néhány láda gyógy- és kötszer volt a felszerelése, ezt is a hangver- senykörútjainak jövedelmből szedte össze. És az őserdő mélyén mi várta? Egy régebben tyúkólnak használt faház, itt kezdte el rendelését. Mert ha egyebe nem is, betege bőven akadt. Megbizonyosodott arról, amit eleve sejtett, hogy a természet ölén élő népek sem egészségesebbek, hogy a fájdalom épp úgy gyötri őket, mint bárkit a világon. Mindenhez kellett értenie: jöttek a maláriá- sok, a leprások, a szívbetegek; hozták az álomkórosokat, a fekélyektől elborítottakait, az elmebetegeket. És jöttek a gyarmatosítók álkos adományait viselők: az alkoholtól májba jóssá váltak, a fakitermeléstől sérvet szerzők, a tbc-vel fertőzöttek. Végeláthatatlan tömegben, jöttek, hogy talpraállítsa őket. És amikor a jól felszerelt kórháztelep elkészült, egész művét elsöpörte a föld színéről az első világháború. A francia hatóságok internálták a „gyanús idegent”: Nem ■ __________ ____ i —........ z avartatta magát: gyógyított tovább a fog» ságban is. 1920-ban, 45 évesen elölről kezdett mindent. A megadás, a kétségbeesés ismeretlen volt számára. Űjrakezdte a fáradságos munkát, a gyógyítást, a fakitermelést, a szervezést, a gyűjtést: 1924-ben- nagyobb és modernebb kórház állott Lambarenében, mint amilyen az első volt. Fönntartása végett újra meg újra visszatér Európába, hogy szava és orgona játéka megnyissa a szíveket, és pártfogoltjainak megszerezze a legszükségesebb javakat. A fasizmus éveit azonban végig Afrikában töltötte, nem volt számára hely akkor Európában. (A náci Németország vezetői megpróbálták ugyan hazaédesgetni, ám ő megvető elutasítással felelt.) A második világháború után már nemcsak a négerek érdekében járta be a világát: a béke védelmére szólította fel az emberiséget, az atomveszély ellen szállt síkra. Ezt kellett tennie, hiszen , az élet tisztelete volt mindig vezérlő gondolata: „akkor találtam meg létem célját és értelmét, amikor felismertem az élet tiszteletének elvét, amely magába foglalja az .erkölcsi vil£g-i|eplést’.’ — vallja önéletírásában. (Életem "és" gönctőla- taim. Magyar kiadás: ,Gondolt, 1974.) A veszélyeztetett emberiségért ugyanazzal a szívós, lebírhatatlan akaraterővel küzdött, mint korábban — és közben — betegeiért. Ezért kapta meg 1952-ben a Nobel-békedíjat. Halálakor kórháza már 80 épületet foglalt magába, munkatársai (köztük egy magyar orvosházaspár is), a világ minden részéről sereglettek össze. Azóta ezt is kinőtte Lám- barene. Úgy hírlik, nevét viselő hatalmas, modem kórház épül majd az egykori telepen, régi barakkjai mellett, melyek emlékét őrzik. De valójában nem a barakkok, hanem az emlékezet, a humánum története őrzi és ápolja felejthetetlen példamutató emlékét. Bozóky Éva 1. A Nemzeti egyik homályos bokszában ültek. Körülöttük méla délutáni csend, csak egy takarítónő percegtette konokul a seprűjét a fakó futószőnyegen. Figura Pál benn ült a fal mellett. Hubácska Tamás és Medve János pedig oldalt, egymással szemben. Medve összenyalábolta szétteregetett jegyzeteit _ — vagy húsz darab negyedives papírt. Fene rosszul érezte magát. Mint egy besúgó, aki önmagát súgta be. Már mindegy, visszavonhatatlan. — Hát így képzelem. Valahogy így — mondta. Kissé berekedt, már közel egy órája nyomta a szöveget. Hubácska Figurára pislan- tott. Már azok a jegyzetek is! Ugyan csali visszájáról látta őket, de hát azért forma is van a világon! Volt, amelyik , tele. volt írva, mindkét oldalán, aztán voltak egyoldalasok, de olyanok is, amelyeken csak egyetlen mondat vagy éppen egyetlen szó díszelgett vastag rosttollas kalickában, mint egy kitörni készülő vadállat. És a sorok?! Nemhogy nem igazodtak a papír széléhez, de egymáshoz is alig, némelyik pedig egyik sarkot a másikkal kötötte össze. A papír- szélekrol pedig jobb nem is beszélni. Nincs egy írónak OSMMSj 19*5, január K„ vasáraa* papírvágó kése? Vagy ha van, nem használja? Elképesztő. Hubácska oroszlános híve volt az éles vágásoknak. Egyik legutóbbi filmjében például egy modern la- ’ kótelepi fürdőszoba kádjából, a lányunoka ingerlő mellbimbóit diszkréten rejtő habfürdőből csap fel a pusztító láng, hogy fél évszázaddal .korábbap felperzselje az erdész nagyapa bakonyi faházát. Aztán a lángokban vidám madárcsicsergés, és egy virágzó cseresznyefáról felröppenő buksifejű cinke, amely néhány felívelő számycsapás után orral lefelé zuhanni kezd, de nini, már nem Is cinke, hanem egy üvöltő stúka... A néző a fejéhez kap: „Mit akarok én, mit tudok én, mit értek én, ki vagyok én?” Hubácska látta. Figura észrevette pislán lását, de úgy tesz, mintha nem vette volna észre. „Ha te úgy) én is úgy” — gondolta. Hallgattak. A seprűpercegés felerősödött,/ mintha egy óriás va- kartá volna a hátát. — Inkább egy szemétdombon élnék, semhogy körülöttem állandóan söpörgessenek — mondta Medve. Hubácska finoman elmosolyodott. „Csak egyszer tudnál röhögni — gondolta Medve. — Csak egyszer láthatnálak röhögni, ordítani, vagy akármi!” Gondolhatta! Ilyesmi egyáltalán nem illett volna gondosan (talán naponta) stuccolt kis kecskeszakállá- boz. Egy szakáll legyen zord, bozontos. Vagy ne legyen. De egy ilyen! Még csak elképzelni is Michelangelo Mózesét Hxíhácska-félc stucco! i, kecskeszakálAal! Vagy Krisztust a kereszten. Figura a kóláspoharát simogatta, most ő sandított Hubácskára, s ez tette, mintha észré se vette volna. Medve felhajtotta a sörét. „Gáz van — gondolta —, ezek begazoltak” — Na, mi van? — kérdezte. — Nékd, Jancsikám — kezdte Figura —, a téma nagyon szép .. . Szép! Hát persze, hogy gáz van. Medve közbevágott. — Hogyhogy szép? Ti választottátok, nem? Ti kötöttetek szerződést erre a novellámra. Nem? — Dehogynem — mondta Figura. — Vadászunk a munkástémára. Jól tudod. — Kell a rnunkástéma — mondta Hubácsfa). Moot szólalt meg először. Kissé éneklő hangsúllyal beszélt. — Hát most itt a munkás- téma — mondta Medve, Seprűpercegés. Ráejtette tenyerét Medve a jegyzethalomra. — Itt van — mondta. — És máris begazoltatok. Mintegy beintésre, a rendező és a dramaturg elhessentő mozdulatot tett: ugyan, dehogy, micsoda képtelenség. „Megvan az összhang — gondolta Medve —, és néha, legalábbis villanásnyira, még mintha hasonhtanának is egymásra”. Pedig nem hasonlítottak. Figura arca szép kövér, sírna és nyugodt volt. Az ilyen kiegyensúlyozott, rózsaszín York-pofáért persze fizetni kell. Másoknak. Medve visszaemlékezett egy telefonbeszélgetésükre. — Azonnal találkoznunk kell! — jelentkezett Figura. Medve felmérte, egy napja ismét széttörik, idegeskedés, vita, gyomorremegések a visszanyelt hallgatás-gombócoktól, meg minden, de alapjában véve a dramaturg nem rossz gyerek, a napok pedig így vagy úgy, különben is széttöredeznek. — Rendben van — mondta —, találkozzunk. Jelölj meg egy helyet, és én húsz perc múlva ott leszek. — Csak némi döbbent csend után szólalt meg Figura. — Húsz perc.. . hogyhogy húsz perc? — Azt mondtad: azonnal. — Na, de én nem ilyen azonnalra gondoltam. Nem húszperces azonnalra. Három perc múlva dél, Fruzsina behozza a levest A — íSíi béfíöStan Medve a letett kagyló mellett. Akár egy sorompó előtt. Mint végtelen, tehervonati vonult el előtte nagy harangzúgás közepette töméntelen sok délidő. Amikor nem ebédelt. Nem is mindig azért, mintha nem lett volna mit. (Bár a vagonok között üres is akadt szép számmal.) Hallotta, amint a Sörgyár morogva delet fúj, a Csokolá- dógyár ijedt sikkantással követi, és a Ganz-MÁVAG jóváhagyólag bömböl utánuk a távolból. Elképzelte Figurát, ott ül az asztalnál, fehér damasztszalvéta a nyakában (vagy a térdén? Nem! A nüamszok lényegesek. A nyakában! Így jön. ki igazán a rózsaszín York-pofa, így érvényesülnek a fehér da- maszt derengésben az optimistán körülnyírt, magabiztos fülek.) A rádióban a déli harangszó utolsó kondulá- sai. Nyílik az ajtó, belép FYuzsina (Figuráné). Kezében virágmintás porcelán levesestül (minden valószínűség szerint herendi), szája szegletén. mosoly, arca kipirult, szemében derű. Tyúkleves illata lengi be a szobát. Figura pirosló fülekkel markolja a kanalát... — Vagy nem gazoltatok be? — Te mindent félremagyarázol — mondta Figura —, azért mondtam, hogy szép, mert szép. Ezt nem kell másképp érteni. Ezt így kell érteni. — Tehát hogy? — kérdez- . te Medve. JQPolytHquk.)
