Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-12 / 10. szám

V

... hogy vannak-e még hibák? Nálunk természetesen. S hogy mióta vannak hibák, meg arról is szó van, pontosabban van szó arról is, hogy meddig lesznek még hibák? Nálunk természetesen. A kérdés feltétele nem újságírói kitaláció okán fogalmazódott meg, mint sokkal inkább ama bölcs és oly gyakran elhangzó ..szöveg” nyomán,, amely egymondatos dicséret után, ..persze vannak még hibák” felkiáltással felsorolja mindazt a szamárságot, ostobaságot, amit szubjektívan, s mindazt a kudarcot, amit objektívan csináltunk és „elértünk” harminc esztendő alatt.

fgy tehát senki előtt egyetlen pillanatra sem lehet kétséges a válasz: vannak még hibák. S ha az elmúlt harminc esztendő munkájára, néhány >lyan csip-csup eredmény nem jellemző, mintj amit azért csak sikerült valahogy elérni mára —, szóval, ha harminc évig tehát hibát hibára halmoztunk, mit várhat a szegény magyar állampolgár a követkéz» három évtizedtől? Hibákat! Amelyek lesznek, persze. Lesznek, persze, eredmények is, nem lehet előre letagadni őket, de hibák is lesznek, sőt csak azok lesznek majd igazán. Úgyhogy, dolgozótársaim, készüljünk fel a szocializmus hibáinak további építésére. Egészen a kommunizmusig!

Munkánk fő éltető ereje volt és marad, hogy bármit teszünk, abból hiba lett és lesz mindörökkön örökké, Amen!

... persze, vannak még hibák — mondták és egyértelműen kacsintottak is hozzá, de azért mi akkurátusán szétosztottuk a földet azok között, akik megművelték. Követtünk el hibát, hibákat a földosztáskor? Biztosan. A földosztás 1c o r. De nem a földosztás sal! S lei emlékszik, ki törődik ma már azzal, hogy ki, milyen hibát követett el a történelmi tett során?

... persze, vannak még hibák — mondták és cinkosan kacsintottak össze, de mi azért gyorsan, nagyon határozottan, kicsi ugatás nélkül államosítottuk a bányákat, a gyárakat, a bankokat. Mindent, amit kellett. Követtünk el hibákat e munka során? Minden bizonnyal. De ma Magyarország útban van ahhoz, hogy túllépje a közepesen fejlett országok kategóriáját és az állami ipar termelése, mégha van is gondunk, bajunk vele bőven, a nemzeti vagyon fő letéteményese. Ma Magyarország ipari ország! Ki törődik ma már azzal, hogy valamelyik volt gyárigazgatót egykor üleperr billentették-e — ami persze akkor is hiba volt és túlkapás —, vagy csak udvariasan, de határozottan elzavartak? Például...

... persze, vannak még hibák — mondták a szövetkezetek szervezése idején, mert egynéhány túlbuzgó, mindent túllihegő elfelejtette az 1960-as éyek elején, hogy nem az ötvenes évek közepén van. De hát ma, amikor a magyar mezpgazdaság ezernyi gondja ^mellett a -legalapvetőbbet, .a népnek kenyérrel, hússal, tejjel való ellátását magas szinten megoldotta, amikor a mindig mindenkinek, még önmagának is kiszolgált parasztból embert teremtett a közösség szellemi, a technika anyagi erejével — ki törődik már azzal, hogy volt és akadt néhány ostobán jó szándékú, vagy rosszindulatúan rossz szándékú gáncsoskodni akaró?

... persze, hogy vannak még hibák. Ajaj! — si- pákoltak és sipákolnak mindig azok a kishitűek, akik néha nem is rossz szándékkal, csak mert beijedtek, nem is gáncsoskodásból, csak mert a változásoktól tartanak, nem is mindig bizalmatlanságból a jelennel, mint sokkal inkább kényelemszeretetből a jövővel szemben, hajlandók elfelejteni mindazt, ami itt történt a harminc év alatt. Ebben az országban. Velük és általuk is. Ellenükre is néha. Egykori néhai ellenükre, de lám, már mai kedvükre, hogy ismét a hibák elkövetésétől óva óvjanak bennünket!

öle óvnak, mi dolgozunk. Hogy legyen megint és újfent a hibákra hivatkozva újból óvni bennünket, a holnapok építőit. Furcsa, groteszk ellentmondás ez: szellemi kölöncöt, politikai nyavalygást cipelni a hátunkon. Bárhová jutunk el előre, mindig velünk lesznek. Ez a hiba bizony, nem más. Gondolom persze csak. De tudom, hogy a tegnapi munkánkban megkérdőjelezni a jót, tegyék ezit jó szándékkal, vagy rosszal, az egyet jelent megkérdőjelezni egyúttal a holnapoi is. Feltenni a kérdést például így is lehet ám: ha harminc év alatt ugyebár ennyi hibát halmozott össze ez a társadalom, akkor hogyan lenne képes mondjuk az olajválság gondjait lefékezni itt nálunk? Meg így is lehet: ha három évtized alatt nem tanultak meg gazdálkodni, hiszen köztudott ugye, hogy mennyi hibát követtek el, akkor hol a garancia, hogy pont erre az évre, vagy a jövő esztendőre megtanulnak. Ezek! Mármint mi.

Mert így is elhangozhat a kimondatlan kérdés — kimondva.

Nem, dehogyis tagadom, hogy botlásainkból is kitelne egy kisebbfajta elfuserált szocializmus. Nem, dehogyis tagadom, sőt vallom: könyörtelenül, gúnynyal és kritikával, mindenfajta eszközzel, ami hasznos és emberi, fel kell lépni munkánk, magatartásunk minden ostobasága ellen. Minden' ellen, ami rossz. Ami hiba. Persze, hogy vannak még nálunk hibák. Meg lesznek is! De már megbocsássanak, mégiscsak furcsa ember az, aki az idei zöldellő búzavetésen a tavalyelőtti ki nem kelt magot kéri számon?

Mert igaz, sok magunk kelt ki hiába, sok mag esett az útfélre is, és sok meg ki sem kelt. De a mögöttünk elterülő három évtized sűrű. tömör búzavetésnek tűnik. * kinek van ■ '■•0773.

A kényes témák rendezője- ként tartják számon Kovács Andrást, akinek alkotásait mindig vitázó elismerés fogadja. Érdeklődés kíséri a Bekötött szemmel című filmet is, amelyet ezekben a napokban vetítenek. Ez a bemutató adott alkalmat a beszélgetésre.

— Vajon hogyan fogadja a rendező az ellenvéleményeket?

— Szerencsére nemcsak az én filmjeim kavarnak vitát, s váltanak ki ellenvéleményeket. Paradox helyzettel állunk szemben: sokszor éppen ezek a viták és ellenérzések igazolják a filmet, a mondanivaló létjogosultságát. Ezek a művek ugyanis valami olyat közölnek, amit a néző eddig másként tudott, s ezért alakul ki a vita, mert a film beleszól az eddigi nézetedbe.

— Folytassák egy jó hírrel: évről évre emelkedik a mózinézők száma. Ez azt jelenti, hogy a film visz- szahódította közönségét?

— Itt már tulajdonképpen egy más közönségről van szó. Kezd ugyanis kialakulni a differenciált mozizás: a filmek egyre jobban megtalálják saját közönségüket, a nézők pedig az ízlésüknek, érdeklődésüknek megfelelő filmeket. Véleményem szerint a jövő mozijának ez a titka.

— Ez igaz, de azért a kommersz, vagy a semmitmondó filmek, hogy úgy mondjam, még mindig uralják a terepet. Ily módon, ugyanabban a moziban fejlesztik is, de ugyanakkor rontják is az emberek ízlését.

— Ez így van. De attól, hogy nem játsszuk ezeket a silányabb filmeket, attól még nem változik meg az emberek ízlése. Az emberek gondolkodásának, ízlésének alakítása csakis egy bizonyosfajta aktivizálással és az esztétikai kultúra terjesztésével érhető el. Mindez persze egy nagy menetelés, egy több évtizedes harc eredménye lesz, és még akkor is sokan maradnak olyanok, akiknek nem változik meg az ízlésük. Az a legfontosabb, hogy a potenciális közönséget nyerjük meg, s azok majd segítenek abban, hogy befolyásolják, magukkal ragadják a nagy tömegeket is. Ha már ennél a kérdésnél tartunk, hadd mondjam el azt is, hogy a televízió sokkal több segítséget adhatna az esztétikai neveléshez. Számos külföldi tv például rendszeresen, órás vitákat is közvetít a filmekről. t

— Mi a véleménye a kritikáról?

— Kialakult nálunk egy olyan kritikai magatartás, amely csupán "arra szorítkozik, hogy egy-egy filmről mondjon véleményt, de kevés az olyan esztéta, aki számon tartja a filmművészet egészét, mozgását, vagy egy- egy rendező munkásságát. Egy jó filmről könnyű pozi<WWV' WSAAAAA/V' 4

11 Beszélgetés KOVÁCS ANDRÁS filmrendezővel

fív véleményt alkotni. De szerintem az a kritikus próbája, hogy egy-egy gyengébb alkotásban is felfedezi, észreveszi az új megoldásokat, tendenciákat.

— Vannak olyan vélemények, amelyek szerint az operett csak operettre, a kabaré csak kabaréra, a kommersz film pedig csak kommersz filmre nevel. Véleménye szerint a silány filmekén nevelkedett nézők eljuthatnak-c a művészi értékű alkotásokig?

— Ez nehéz kérdés. Megmondom őszintén, az a néző, aki moziba jár, nekem már eleve szimpatikus. Akik ugyanis egyáltalán nem járnak moziba, azoknak semmi esélyük sincs arra, hogy eljussanak a művészi alkotásokig. Más kérdés, hogy meg kellene tanítanunk az embereket a válogatásra. És ha nem veszi rossz néven, ak_

1 kor itt azt is elmondom, hogy o sajtó sem ad megfelelő segítséget az olvasóknak ahhoz, hogy kiválogassák, megtalálják az igazi értékeket.

— Beszéljünk a forgalmazásról is: tapasztalataim szerint a gyártás és a forgalmazás nincs megfelelő egységben. Az utóbbiban például erősen érvényesülnek az üzleti vonások. Mi a véleménye erről?

— Azt hiszem, hogy itt tulajdonképpen egy értelmes dolog belső ellentmondásáról van szó, hiszen lehet ezt jól is csinálni. A forgalmazás anyagi érdekeltsége feltétlenül hasznos, de szükség van arra is, hogy az állam támogassa az eszmeileg fontos, művészi alkotásokat. Azt azonban már nem tartom helyesnek, hogy o forgalmazás szintjén a kommersz filmek is megkapják a dotációt. Az állam minden jegy árához hozzáad néhány forintot, függetlenül attól, hogy a néző milyen filmre váltott belépőt. A könyvkiadás például már kialakította a differenciált dotáció finomabb módszerét, amelynek keretében a jeles irodalmi művekhez olcsóbban juthat a közönség, mint mondjuk a népszerű detektívhistóriák- hoz.

— Váltsunk témát: miért nem tud a magyar filmgyártás szórakoztató és egyben színvonalas vígjátékot csinálni?

— Sajnos a szalonéban is kialakultak olyan nézetek, amelyek igyekeznek távol tartani a közéleti gondolatokat a vidám filmektől, a

e

K

f 4VWSAAAtAAAAAAA* '

vígjátékoktól. Ez a magatartás aztán teret nyit a kispolgári semmitmondódnak. Véleményem szerint .a szemléleti normák minden műfajban azonosak, csupán az, eszközök mások. A filmvígjátékok készítéséhez is ugyanolyan közéleti szenvedélyre, valóságismeretre, elkötelezettségre van szükség, mint például egy dráma, vagy egy tragédia forgatásához.

Nem lennénk azonban igazságosak, ha a jó vígjátékok hiányát csakis a filmművészeten kérnénk számon. Azt szokták mondani, hogy a nevetés öl. Ezért a szatirikus éllel megfogalmazott bírálattal szemben nagyobb az ellenérzés, hiszen az ábrázolás módja szinte megtízszerezi a filmben megfogalmazott kritika erejét. Túlzások nélkül ugyanis minden műfaj létezhet, kivéve a vígjátékot, különösen a szatírát. Mindannyiunknak felül kell vizsgálnunk ezt az óvatos magatartást és le kell vonni a szükséges konzekvenciát.

— Szentségtörésnek tartaná, ha vígjátékot rendezne?

— Nem. Lehet, hogy sor kerül rá, ugyanis van egy ironikus témám.

— Kérem, fogalmazza meg filmjeinek visszatérő mondanivalóját.

— Szerintem a választás és a cselekvés lehetőségeit kutatom és azt a felelősséget, amely ránk nehezedik. A cselekedni akaró ember érdekel, az a típus, aki bármilyen nehéz és bonyolult körülmények között is választani és cselelcedni tud.

Mit tart ma a legíz- galmasabbnak a film mondanivalójában.?

— A valóság és a tehetőség közötti különbséget. Társadalmi és egyéni vonatkozásban egyaránt. >A szocialista társadalomban ugyanis sokkal nagyobbak a lehetőségek, mint amit eddig realizálni tudtunk. Nagyobb és szerteágazóbb az egyén választási lehetősége is, mint amit jelenleg felismer. Filmjeim éppen ezért a döntés előtti periódust tárgyalták és legtöbbször a döntés pillanatában érnek véget.

— Egy kritikus úgy fogalmazott, hogy filmjeinek témája egybeesik a társadalmi mozgással és gyakran megelőzi még a mozgékonyabb sajtót is. A Nehéz embereket akkor forgatta, amikor még szó sem esett a gazdasági reformról, a Falak bemutatásakor még csak eldöntött kérdés volt a gazdasági szerkezet átalakítása, a Hideg napok vetítésekor pedig a közvéleményben még nem alakult ki egy olyan történelemszemlélet, amely egyértelműen elfog——ía volna ezt a filmet. Hogyan kapcsolható ide legújabb filmje, a Bekötött szemmel? Véleménye szerint ez a hit- probléma is a nyitott kérdésekhez tartozik?

— A választás lehetőségei mögött mindig nyitott kérdések állnak. Új filmem tulajdonképpen az irracionális hit problémáját boncolgatja. Ez napjainkban is élő kérdés. Még a fiataloknál is tapasztalható, hogy vallásos irányban érdeklődnek. Többek között mert érdekes, mert esetleg tiltják, vagy keveset beszélnek róla. És ha mi ezekre a kérdésekre nem tudunk megfelelő választ adni, akkor az emberek más irányban keresik a feleletet.

Életünk olyan magatartást kíván, amely bátran szembenéz a tényekkel és vállalja a konzekvenciákat is. Mindez társadalmi és emberi probléma is. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor meg kell változtatni eddigi véleményünket.

— Vajon felismeri-c a közönség, hogy ebben a második világháború idején játszódó történetben tulajdonképpen egy mai témáról van szó?

— A közönség egy része

bizonyára megérti majd, de lesznek olyan nézők is, akik csupán a történet közegét érzékelik és nem fordítják le azt. ,

Filmem ugyan konkrét történetet mond el egy papról, aki kételkedni mer a „csodában”, s mert becsületes ember, lelki válságba kerül, de azért a mának szól. Ez persze nem azt jelenti, hogy valamiféle szimbólum-rendszerről van szó, itt nem lehet senkit és semmit behelyettesíteni. A filmben szereplő káplán problémája, emberi kérdése tulajdonképpen azért feloldhatatlan, mert a vallásos hiten belül keresi a megoldást. A mi társadalmunkban viszont az ilyen probléma feloldható, hiszen nincsenek olyan körülmények, amelyek gátat szabnának az igazságnak. Lenin egyik művében valahogy így fogalmaz: az igazság mindig forradalmi. És igaz ennek az ellentéte is: a hazugság nem lehet forradalmi. A papnak ki kellene lépnie az egyházból ahhoz, hogy megtalálja lelki nyugalmát. Nekünk pedig szocialista módon kell élnünk ahhoz, hogy megvalósítsuk elképzeléseinket.

— Mi a szerepe a hitnek és a kételkedésnek ma társadalmi vonatkozásban?

■— Mindenben kételkedni! *— így fogalmaz Marx. A kételkedés persze nem a hit ellentéte, hanem a hit próbája. A film nem a hit elvesztéséről, inkább egy racionális emberi hitnek a kibontakozásáról szól. A vallásos hit nem állja a kétkedés próbáját. A mi emberi hitünknek viszont ezt állnia kell! Persze csak abban az esetben, ha nem fettétel nélküli vak hitről van szó, hanem olyan magatartásról, amely állja a valóság próbáját. Tehát nem bekötött szemmel kell élni, mint ahogy filmem hősei teszik, hanem mindent látva, mindenre-figyelve és ellenőrizve.

— Hadd kérdezzem meg; milyen a közérzete?

— Ezt a filmemet úgy csináltam meg, ahogyan elterveztem, ahogyan akartam. Ma este lesz a díszbemutató. Közérzetem így jó, tele vagyok várakozással, izgatott kíváncsisággal: hogyan fogadja majd a közönség, s vajon egyeznek-e problémáink. Szeretném, ha sok ember gondját fejezné ki ez a film.

— Bizonyára igy is lesz. Köszönöm a beszélgetést.

Márkuiz László

A ina lailú cscbj táti ÉAIeL