Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-12 / 10. szám

Kisköre, azután... A kiskörei duzzasztómű, • hajózsilip ünnepélyes fel­avatása — 1973. májusa — óta, valahogy, kevesebb szó ' esik a tiszai nagyberuházás- ' ról. Az évekig várt új léte­sítmények elkészültét tudo­másul vettük. Gépiesen beil­lesztettük mindennapi éle­tünkbe, ugyanúgy, mint any- nyi mást, meghökkentő ese­ményekkel, csodákkal teli korunkban. A vízlépcső sokak számá­ra talán meg is szűnt téma lenni — legfeljebb a környé­kén kialakítandó üdülőterü­let táplálja még a kíváncsi­ságot. Valójában azonban érde­kes, izgalmas munkák szín­helye ma is a vidék, hiszen a tervezett programból szá­mos feladat megvalósításra vár. Ha a vidék csendesebb is, mint néhány esztendeje, korántsem szunny adózik. Gépkocsik forognak a folyó körül, építők csapatai indul­nak műszakról műszakra új próbákra. Műhelyzaj tölti meg élettel a kihaltnak vélt tájat, s ismerős, megszokott hangok szűrődnek ki az iro­dákból is. Kisköre krónikáját tovább írják... o o o o A VÍZÉP „főhadiszállásán” Kovács István főépítésveze- tő-helyettessel beszélgetünk: — Az emlékezetes avató­ünnepség óta a beruházás I. ütemének befejező munkái­val foglalkozunk — magya­rázza —, s éppen a közeljö­vőben végzünk e megbízás­sal. Egyidejűleg előbbre ha­ladtunk a Il-es ütemben tervezett tennivalókkal, a jászsági és nagykúnsági fő­csatornák, az öntözöfürtök építésével, illetve a belvíz­rendszer fejlesztésével. Ez utóbbiak során szivattyútele­peket is létesítünk: az egyik már a szerelőké, a másikat rövidesen szintén átadjuk, míg a harmadiknál március­ban foglalják el a helyünket • Ganz-MÁVÁG dolgozói. Az év folyamán mind a hármat üzembe helyezik. Mellettük a hullámtéri duzzasztómű — a kétnyomsávú üzemi híd­dal is ellátott 204 méter hosszú „műtárgy” — ad na­gyobb munkát. Több mint félszáz millió forint értékű feladatot, amelynek jelentő­sebb részén már túl va­gyunk. 1973. májusától egyéb­ként 120—130 milliós meg­bízást teljesítettünk, az idén pedig — a tavalyihoz hasonlóan — 55 millió forin­tos megbízásunk van. Beszélgetésünkbe utóbb bekapcsolódik az OVIBER valamilyen ügyben éppen „átugró” kirendeltségveze­tője. Karsai László is. Kiskörén messzi még a pi­henés, az álmodozás ide­je!... o o o-o » I Elkészült már az erőmű is, az elmúlt év december 17-én hálózatra kapcsolták mind a négy áramfejlesztőjét. A duzzasztóműbe süllyesz­tett energiaüzem a megye más erőműveihez — a lő­rinci centráléhoz, főleg pe­dig a visontaihoz képest — jelentéktelen. Ám, mint Oláh János technikus büszkélkedik vele: elegendő egy Szeged nagyságú város ellátásához. — Sajnos, a gépek decem­ber 30-án dolgoztak utoljá­ra — beszéli az üzemtechni- kus — azóta képtelenek is­mét megindulni. A Tisza ugyanis erősen megáradt, s ilyen esetben nem működ­hetnek a csőturbinák. Lega­lább 1,5—2 métert kellene apadnia a víznek, hogy a feltételek újra kedvezőek le­gyenek. S ehhez optimális időjárás mellett is legalább egy hétre van szükség. Ilyen körülményekre azonban egyelőre alig van kilátásunk. o o o o A KÖTVIZIG. a Közép-Ti- sza vidéki Vízügyi Igazgató­ság szakaszmérnökségének vízparti, elegáns központjá­ban ötletes fali mozaiktér­kép, ügyes kis makettek em­lékeztetnek a Kiskörei Víz­lépcső és Öntözőrendszer programjára, s jól felszerelt bemutatóterem vonzza az ér­deklődőt még jobban meg­ismerni az alföldi nagy vál­lalkozást. A vitrinsorban ér­tékes házimúzeum a folyó­mederből meg a környékéről előkerült régészeti leletek so­kaságával, a Tisza-szabályo- zás dokumentumaival, a Ti- sza-völgy fejlesztését szem­léltető tablókkal, képekkel, rajzokkal. Aztán, természe­tesen van itt film is, vetítés­re. Méghozzá kétféle: egy a régebbi, egy másik pedig a későbbi történetről, oroszul, angolul, magyarul. S külön egy diasorozat. — Csupán tavaly 10 828 be­jelentett vendégünk volt — halljuk Lernyei Pétertől, a KÖTVIZIG üzemeltetési csoportjának vezetőjétől — az összes szocialista ország­ból, aztán az USA-ból, Finn­országból, Spanyolországból, s még ki tudja honnan: Tan­zániától Brazíliáig: A székház persze koránt­sem valamiféle közművelő­dési intézmény — - hanem nyilvánvalóan más jellegű munkahely. A tulajdonkép­peni üzemeltető cég képvise­lőinek helyi bázisa, ahol a legkülönfélébb feladatokkal foglalkoznak. Mint Rácséi Gyulától, a szakaszmérnökség helyettes vezetőjétől értesülünk: a duzzasztómű, a hajózsilip, a 80 kilométernyi töltés fenn­tartásáról, megóvásáról, a folyómeder megfelelő állapo­táról, a főcsatornákról, az abádszalóki modelltározóról gondoskodnak. Rendszeresen vizsgálják a Tisza vizét, üze­meltetik a szivattyútelepeket, véderdőket ápolnak. Nem utolsósorban pedig gazdáik a lakótelepnek, a fűtőműnek. Kisköre „városrészében” ép­pen most építik már a böl­csődét, óvodát is, s hogy a környék még kellemesebb, vonzóbb legyen: 48 hektáron parkot nevelnek. A kertészek — akiket a feladat súlyának megfelelően szintén mérnök­ember irányít — koros fákat ültetnek, a pázsit talaját ja­vítgatják, s vadonatúj üveg­házaik birtokbavételével vannak elfoglalva ezekben a napokban. A tágas irodaházban a KÖTVIZIG dolgozói mellett másoknak is jutott hely. In­nen irányítják például a hosszú nevű Tisza menti Re­gionális Vízmű és Vízgazdál­kodási Vállalat kiskörei ön­tözési körzetének munkáját, amelyről a fiatal Szakács-há­zaspár mond érdekes adato­kat: • — Tavaly már 8020 hektá­ros területet öntöztünk a felduzzasztott Tiszából, s a szerződésben álló 20 gazda­ság, szervezet — közöttük a kiskörei Vörös Hajnal Tsz, illetve a Hevesi Vízgazdálko­dási Társulat — együttesen 111 954 000 köbméter vizet kapott. o o o o Ahová csak bekopogunk, csupa fiatalember fogad ben­nünket, többnyire hasonló ar­cokkal találkozunk úton, út­félen, s délidőben az egykori üzemi ebédlőből már nyilvá­nos vendéglátóegységgé vál­tozott étteremben is. A lakótelep terén babako­csis kismama, játszadozó ap­róságok vidám serege. Kö­rös-körül minden az ifjúság­tól harsog. Nem is illenék más job­ban az új Kisköréhez! Gyóni Gyula JÓ utat! Az utak nem egyformák. Az életutak sem. Az övé gö­röngyös, kacskaringós és keskeny volt. Élete többször állt keresztút előtt. Majd 25 éve ismerem. Gyakran találkoztunk, hol a megye országútjain, hol va­lamelyik községben, később pedig utolsó munkahelyén, a megyei pártbizottság garázsá­ban, ahonnét most, január elsejével vett búcsút. Életé­nek egyik legjelentősebb sza­kasza lezárult. Az idő eljárt, következik a megérdemelt pihenés: Hadobás János ga­rázsmester, műhelyfőnök, nyugdíjba vonult. Szülőföldje a megyeszék­hellyel határos Egerszalók, ahol az első világháború el­ső évében született, egy sze­gényparaszt házában. Sorsa, élete úgy indult, mint min­denkié, aki nem paplanos ágyban született. Volt cse­léd, postai kézbesítő, dolgo­zott summásként, napszá­mosként, útépítőként. De so­kat énekelte ő is legénytársai­val együtt: „Csillagok, csilla­gok, szépen ragyogjatok, a sze­gény legénynek utat mutassa­tok ...” Az égi csillagok azonban, bár nagyon szépen ragyogtak, utat nem mutat­ták. 1937-ben — amikor Eu­rópában már izzik az újabb háború parázsa — vonult be katonának, és ott ismerke­dett meg a motoros jármű­vekkel, szerzett gépkocsive­zetői jogosítványt. Aztán le­szerelt, van már szakmája, de nincs munkája, és egyre inkább fenyegeti a frontszol­gálat. Egy jóakarója taná­csára, hogy a frontot elke­rülje, állami szolgálatra je­lentkezik. Csendőrnek nem kell, mert apja baloldali ér­zelmű ember, a posta nem válaszol kérelmére, végül is rendőrnek felveszik. Szolgá­lat Kolozsvárott és Egerben, ahonnét ÍJemetörszág felé vezénylik. Egyszer sikerül „lelépni”, másodszorra már nem. A németországi láger­ból 1945-ben lopott Merce­desszel — amerikai jelzést festettek rá — sikerül haza­jutnia társaival, és a fővá­rosban. a már átszervezőben levő demokratikus rendőr­ségnél teljesít szolgálatot. Egy hónap után kéri áthelye­zését Egerbe, ahol leigazol­ják, és beosztják szolgálatra. Innét Demjénbe vezénylik, belép a Szociáldemokrata Pártba, és mint rendőr se­gíti a Földosztást. 1946-ban B-listázzák, mint létszámfö­löttit. Ismét a napszámos hétköznapjai következnek, — Kirendeltségünkből idő­közben ugyan három újabb is alakult, hatvanas létszá- \ műnk mindössze kilencre apadt — újságolja — mégis, tavaly félmilliárdos beruhá­zás valósult meg, s terveink ma sem jelentéktelenek. Ép­pen as idén indítjuk a töltés­erősítési munkákat a tározótó felső szakaszán, Poroszló, Ti­szafüred felett. Aztán szeret­nénk meghosszabbítani a nagykúnsági csatornát is vagy négy kilométernyivel, termé­szetesen ha újabb árvíz nem zavar bennünket. Tavaly ugyanis kétszer is megáradt a Tisza, s a kivitelezők kapa­citását inkább a védekezés kötötte le. Emiatt késnek most a hullámtéri létesítmé­nyek is... Rásonyi Győző főépítésve­zető éppen hogy csak bekö­szön. Az imént érkezett visz- sza Budapestről, s máris tár­gyalásra várják a Ganz-MÁ- VAG képviselői. Szabadko­zik, elnézést kér: nem akar­ja feltartani a kollégákat. A szomszédos szobákban írógépek kopognak, számoló­gépek zúgnak: zárják a ta­valyi évet, s nyitják az ideit. A folyosón jönnek-mennek az emberek, kurta utasítá­sok, válaszok röpködnek. ma. jaw»» ÍZ* vasúaap Mike Craft-tal St. Avoid — francia kisváros a nyu­gatnémet határ közelében. Saarbrückentől nem messze — egyik kávéházában ismer­kedtünk össze. ö is gyűrte az ezer kilométereket a vén Európa hátán vezető autó- utakon, én is. ö egy Morris Cooperral, én autóstoppal. Ittunk egyet a barátságra, aztán együtt utaztunk né­hány száz kilométert tovább. Üt közben állandóan be­szélt. Megállás nélkül sorol­ta a szocialista berendezke­dés hátrányait. Amikor Pá­rizs előtt kikászálódtam a kocsiból, kezébe nyomtam a címemet és azt mondtam: írjál és gyere. Nem írt és jött. A legrosz- szabbkor. Költözés előtt áll­tunk, teljes zűrzavar és ost­romállapot uralkodott ná­lunk. Egész álló nap rohan­gáltunk, ügyet intéztünk, papírokat írtunk alá. Mike nem zavartatta magát. Járta a várost, figyelte az embe­reket, az árakat és miniket. Megnézte az új lakásunkat és megkérdezte, hogy meny­nyit kellett fizetni érte. Elé­be raktam a hivatalos ira­tot. amelyen a számok félre­érthetetlenül tájékoztatták mindenről. Mike sokáig pipá­zott a számok fölött és igazi angol hidegvérrel ezt mond­ta: — Láttam Pesten kitéve egy bundát. Hatezer forinttal több volt, mint amit nektek be kellett íiaetet. a -lakásért, Költözök Nagyon drága nálatok a bunda. Ennyit mondott, de az el­következendő napokban íel- írta, hogy mennyibe kerül nálunk az óvoda, hogyan van az orvosi ellátás rend­szere. Amikor elbúcsúztunk, ke­ményen megszorította a 'ke­zem és azt mondta. — A múltkor, tudod, két éve, vagy három éve, ami­kor Párizs felé mentünk... Nos, igen. Szóval, azt hiszem, nem mindenben volt teljesen igazam. ★ Szóval, beköltöztünk az új lakásba, az új esztendő har­madik napján. A Diófakút utca 1. számú'ház előtt ko­ra reggel elkezdtek gyüle­kezni az új lakók, hogy át­vegyék a kulcsot. A lépcső­házak megteltek, az ajtók kitárultak, ablakok nyíltak. Kezembe nyomtak egy pa­pírt, hogy tüntessem fel raj­ta az észlelt hibákat, közben egy testes férfiú barátságo­san rázogatta a lrezem és biztosított róla, hogy ő a szö­vetkezet és a lakók érdekeit fogja mindig képviselni. Egyszóval, beköltöztünk. Január harmadikán. Január 8-án még mindig nem volt a lakásham. üjyanrvaen­ki nem vállalta a felelőssé­get, hogy megnyissák a víz­csapot, mert lefagyhat a ve­zeték a falban. Az senkit nem zavart, hogy 72 éve nem volt ilyen meleg Magyaror­szágon, hogy teljesen tava­szi időjárás köszöntött be ja­nuárban, s nem utolsósorban a lakók több mint fele be­költözött, s aki nem költözött be, az is fűti a lakását. Fűti a város végéről ho­zott olajjal. Van ugyan egy hatalmas olajtartály a ház udvarán a föld alatt, de azt egyelőre még nem töltötték fel. Az ÁFOR állítólag nem vállalja azt a kockázatot, hogy saját költségére meg­töltse a tartályt. Felmerült az ötlet, hogy minden egyes la­kó fizessen be előre 1000 fo­rintot. Ezután már csak azt várom, hogy az autósokat kötelezzék arra, hogy min­den benzinkút feltöltése előtt, helyezzék letétbe a kívánt pénzösszeget, mert hátha nem fogy el a benzin a kút- ból. Valószínű attól tartanak az illetékesek, hogy ha fel­töltenék a tartályt, a lakók azután is a Lenin út végére — kb. 5 kilométerre — jár­nának olajért, az udvari tar­tályban pedig ott feküdne holtan a beruházott pénz. Logika«, nemi időnként gépkocsivezetés egy maszek taxisnál. 1947 májusában a Szociál­demokrata Párt gépkocsive­zetője lett, a két párt egye­sülése után pedig a Magyar Dolgozók Pártja pilótája, 1956 után pedig a megyei pártbizottság szerelője, 'mű­helyfőnöke. A csillag végül is nemcsak megmutatta az utat, hanem célhoz is vezette. A pártot, a népet többféle­képpen lehet és kell szolgál­ni. Van, akinek magas tiszt­ség, íróasztal, igazgatói pár- nás, — vagy nem pámás — szék jut. Van, aki utazik az autóban, és van, akinek ezt az autót kell vezetnie, ki mire képes, ki hol tud legtöbbet adni ma­gából másoknak. Neki a rá­zós, csúszós utak jutottak, csillagos, vagy borús és kö­dös éjszakákon, zivataros, vagy napfényes időben — a gépkocsi kormányánál. Az ő kötelessége és feladata az volt, hogy eljuttassa utasait, a pártmunkásokat céljukhoz. És mert a pártmunkások éle­te soha nem tartozott — és nem tartozik ma sem — a kényelmes, nyugodt munká­hoz, nem volt könnyű az ő dolga sem. Több mint egy­millió kilométert vezetett, több mint százezer órát töl­tött a kormánykeréknél. Az 50-es évek elején volt olyan hónap, amikor 7000 kilomé­tert vezetett, 1949-ben az is­kolák államosítása idején egyfolytában 23 órát volt úton, és 1500 kilométert mutatott gépkocsijának kilo­méterórája. Szinte l minden típusú, forgalomban levő gépkocsit vezetett. Első ko­csija egy amerikai dzsip volt. S mert az élet, az esemény nem vár, hát kopott gumik­kal, üveg nélküli lámpákkal és csak két hengerrel műkö­dő motorral indult el Tisza­füredre; 1947 május elsején. És amíg a nagygyűlésen a jövőről folyt a szó. ő addig próbálta helyrehozni aizt, amit lehetett a kocsin. Hogy üzembiztos legyen. Amikor „leszállt” a kicsiről, hogy az­után, mint szerelő dolgozzék Különben van még néhány észtomásztató rejtvény az új házzal kapcsolatban, amely a szükséges adminisztráció lebonyolítása alatt csaknem két hónapig állt lakatlanul. Ez a két hónap azonban nem volt elég arra, hogy besze­reljék a konyhába a gázpa­lackokat. Most kell minden lakónak otthon maradnia, hogy el udják végezni azt a néhány perces munkát, ami­re két hónap nem volt ele­gendő. Logikus, nemi ★ Állok a konyhában és megigézve bámulom a hűtő- szekrényt, mint egy titokza­tos afrikai szfinkszet. Sehogy nem megy bele abba a sötét kobakomba, hogyan lehetett a hűtőgépnek, amely a leg­szigorúbb szabványméret, olyan helyet kihagyni, aho­vá pontosan befér, csak ép­pen a konnektorba nem le­het beledugni az elektromos csati ákozót. Pontosan az nem fér be. Hogy tudták ilyen milliméter precízséggel kiszá­molni? Rejtély! Azért ezeket most már el­mondhatom Mike Craft ba­rátomnak, mert biztos va­gyok benne, hogy nem érti félre, hiszen a lényegről meggyőződött, s ezek rész­letkérdések. Igaz, bosszantóak; va­lahogy majd megtanulunk a részletekkel is foglalkozni az elkövetkezendő években. *■ SesgeÉhy Aadxm , tovább, Mercédest adott át utódjának, — csak azzal 216 ezer kilométert tett meg. Számos megyei vezetőnek volt a „pilótája”, sok-soK embert „fuvarozott’, balese­te mindössze egy, sérülést nem okozó csúszás .volt, munkájával kiérdemelte a sztahanovista oklevelet és a jelvényt és az Éimunkás-ki- tüntetést. Az igazsághoz tar­tozik azonban az is, hogy megvolt mindennek az ára, azokban az években kevés idő jutott a gyereknek. a családnak. Az utak nem egyformák. Az életutak sem. Az övé gö­röngyös, kacskaringós és keskeny volt. Élete többször állt keresztút előtt, míg vé­gül is egyenesbe került. Sok­sok kilométer, számtalan óra és változatos élet után jutott el Hadobás János —, aki nemcsak jó gépkocsivezető­nek, hanem embernek is mindenkor „üzembiztosnak” bizonyult, — a hatvanadik évéhez, a megérdemelt pihe­néshez. Negyedszázada ismeretó. így múlik az idő! Mintha tegnap találkoztunk volna. Én, egy öreg Zündapp, vagy Csepel nyergéből köszöntöm, ő a volántól integetve üdvö­zölt: jó utat! Ügy van: Jó utat! (papp) Több gyermekkocsi Sok-e vagy kevés tizenhét­ezer gyermekkocsi? Ennyit gyártott ugyanis 1974-ben a Miskolci Vasipari Vállalat és ez az országban készült összes mennyiségnek több mint a fele. Az elmúlt más­fél évtizedben az alig több mint hétszáz fővel dolgozó vállalat nyolc-iiillióról negy­venöt millió forintra növelte termelési értékét. Az egyre növekvő igények kielégítésére a gyár _ most pályázatot nyújtott be a KQM-nek, amely szerint az 1980-ig tartó időszak fejlesz­tésének során mintegy tizen­öt millió forintos költséggel évi harmincezerrel növelhe­tik a gyermekkocsi-gyártást. „Nyugdíjas" villamosok Szombathelyen az elmúlt év szeptemberéiben megszűnt a hetvenhét éve működő vil­lamosvasút vállalat, amely­nek egyik részlege ipari és lakossági szolgáltató tevé­kenységgel — villanymoto­rok, kereskedelmi és háztar­tási gépek javításával — is foglalkozott. Az illetékesek a vállalat megszüntetésekor úgy döntöttek, hogy marad­jon együtt a már jól össze­szokott kollektíva, s önálló egységként a GELKA szol­gáltató és felújító üzemeként működjön tovább. A „nyugdíjba” küldött ezer milliméteres nyomtávú villamoskocsik közül az iker- kocsikat szótszerelték, s el­szállították a MÉH-nek. öt egyes motoros kocsi viszont még a garázsban áll. Ezek várhatóan múzeumba kerül­nek. Két kocsit igényeltek például az osztrákok, egyet a klagenfurti, egyet pedig a grazi közlekedési múzeum részére. A tervek szerint egy villamos helyet kap a szom­bathelyi Forradalmi Múae- -umban egy pedig á buda­pesti Ivözlekedési Múzeum­ban j®, ilyen nyomtávú vil­lamosvasút hazánkban sehol nem üzeme!, A normál nvomtav ugyan» 1435 mnU* l

Next

/
Oldalképek
Tartalom