Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-10 / 8. szám
7 wiair' KhfoUkáfi 1975. január 10., péntek A Nap kél: 7.31, nyugszik: 16.12 órakor A Hold kél: 5.49, nyugszik: 14.36 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MELANIA nevű kedves olvasóinkat! A ,/melas” szó görögül „sötét, fekete” jelentésű és ennek nőnemű szava a „Melaina". Harminc évvel ezelőtt halt meg a dachaui koncentrációs táborban Kondor György kommunista fes- tőrúüvész. Tizenhat éves volt, amikor művei először kerültek kiállításra; ekkor kapcsolódott be a munkásmozgalomba is. A Szociáldemokrata Párt tagja és Óbuda, majd a Terézváros szocialista ifjúságának egyik vezetője, az Országos Intéző Bizottság (OIB) tagja lett. 1940-ben jelentős szerepet vállalt a szocialista művészcsoport újraalakításában; akkor vették fel a Szocialista Képzőművészek nevet. Részt vett a Magántisztviselők Országos Székházában 1941-ben rendezett nagyszabású tárlaton, s nagy szerepet vitt a függetlenségi mozgalom művészszervező munkájában. A kommunista mozgalomban való részvétele miatt 1942 tvaszán letartóztatták és háromévi fegyházra ítélték. A börtönben készült el 12 darabból álló munkásmozgalmi tusrajzsorozata, amelyben egy forradalmár útját rajzolta meg, első lépésétől haláláig. A magyar képzőművészet nagy vesztesége, hogy ez a sorozat a háborúban — nagyszerű alkotójával együtt — elpusztult. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekvő felhőzet, elszórtan eleinte kisebb havazással, havas esővel, később esővel. A többfelé élénlc, időnként erős északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, nyugatira, délnyugatira fordul. A hajnali órákban helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 5 fok között. A kakaótitok felújítják a Tissa hidjai (Foto: Puskás) A vasúti vontatás korszerűsítése, a közelgő díesele- sítés miatt időszerűvé vált a kiskörei Tisza-hid megerősítése, felújítása. A MÁV Hídépítési Főnöksége építésvezetősége még a tavalyi év 'élején felvonult a nagy munkához, s a tavasszal hozzákezdett tulajdonképpeni feladatához is. A kivitelezők egyelőre még csak az ártéren dolgoznak, s ennek során, mintegy 40—44 milliós költséggel kicserélik a híd megkopott, meggyöngült szerkezetét, kijavítják a pilléreket, s mintegy fél méternyivel szélesítik is a pályát. Szakaszonként teljesítik megbízásukat: különösebb forgalomkorlátozás mellett, a híd szomszédságában szerelik az egyes új blokkokat, amelyeket elkészültük után beemelnek a hídtestbe. Munkájukat jelentősen nehezítette az elmúlt évi rendkívüli időjárás, a két árvíz, s ez fékezte az előrehaladást is: a tervezett nyolc helyett mindössze két szerkezeti egységet cserélhettek ki. A jövőben természetesen szeretnének jobban haladni * újabb vállalkozó segítségére számítanak. A kakaótitok kiderítésével nem az Interpolt bízták meg, mivel az ügy nem valamelyik nagyvilági kikötőben történt, sem egy rejtélyes, lámpa nélkül haladó óeeánjáró fedólközén, hanem Egerben, a Széchenyi utcai tejivóban. ’ A dolog tulajdonképpen egyszerűen kezdődött. Kértünk kétszer fél liter tasakos kakaót, amit a helyszínen kívántunk el- fogyasztani. A pénztáros beütötte a blokkot, mi odaálltunk a pulthoz, és ekkor kezdődött a rejtély. A kedves eladókisasszony közölte, hogy 'márpedig ö fel nem bontja a két tasakot és annak tartalmát bele nem öntheti a két korsóba, amíg a világ világ. Mivel teljesen naiv és ostoba agyberendezkedésem nem tudta követni ezt az ésszerű mondatot, feltettem a lehető legprimitívebb kérdést; miért? Mert megbüntetnek az ellenőrök, ha azt látják, hogy tasakos kakaót kitöltők a kedves vendégnek. Én azonban odaadom a két tasakot tessenek kiönteni az asztalnál — udva- riaskodott az eladó. Kitöltöttük az annyit reklámozott, egészséges italt, amiből állítólag ajánlatos lenne sokkal többet Inni, mint amennyit jelenleg fogyasztunk. Nekem azonban még a kakaó is keresztben állt a torkomban, mert össze- szoríiotta a meg nem fejteti rejtély. Vajon mi lehet az oka annak, hogy még mindig nem tudunk ésszerűen, kulturáltan kereskedni? — szyA — Gazdag program a gyöngyösi Városi Művelődési Központban ,Pová!bb folytatódik a sokrétű kínálat a művelődni vágyók részére januárban is a gyöngyösi Városi Művelődési Központban. A fiatalok éppen úgy megtalálják a maguk témáit, mint az idősebbek ebben a programban. A Gyermekszínház két előadást taart ebben a hónapban. Január 12-én délután 3 órai kezdettel Bóbita játszik címmel Vitai Ildikó Heves megyében, tetőzik az influenza járvány Az elmúlt hét végéig az országban mintegy félmillióan betegedtek meg influenzában. Azóta tovább terjedt j a járvány: újabb 110 ezer< beteget tartanak nyilván< hazánkban. Mint a megyei < KÖJÁL-ok jelentéseiből kiderült, vidéken — főként az- ország déli részén — még < terjed a járvány. A leg- • utóbbi adatok alapján, — a< főváros után — Pest, Borsod és Győr-Sopron megye- < ben várható a járvány tető- * zése. A következő hét ele jé- < re Heves megyében is a< megbetegedések csökkenésé-< re számítanak az egészség- < ügyi szakemberek. Az Egészségügyi Minisz- < térium tájékoztatása szerinti a szövődmények közül változatlanul a hörghurut és a< tüdőgyulladás a leggyakoribb, Helyesbítés Tegnapi lapszámunk 8-as oldalán megjelent képünk alatt; tévés adat szerepelt, amely he- Ívesei: így hangzik: 1974-ben 50C ezer négyzetméter parkettát tér- ; melt a Mátra Társulati Parket- tagyár. Finnország, Olaszország és Svájc számára ez évben 160 ezer négyzetméter mozaikparketta készül. összeállítását, január 26-án pedig a Déryné Színház előadásában a Csipkerózsa- kát láthatják a fiatalok. Szendrey Karper László és Ágay Karola előadóestje január 20-ón este 7 órakor kezdődik. Az öröklődés alapkérdéseitől a genetikai tanácsadásig címmel < dr. Gyenis Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa tart előadást január 23-án este 6 órai kezdettel. Húsz éves a Gyöngyösi Játékszín, és ebből az alkalomból január 25-én este 6 órai kezdettel dokumentációs kiállítást nyitnak meg, majd utána bemutatják Sza- konyi A két róka és Szüts A reprezentáció című művét. Városunk jelene és jövője címmel rendeznek ankétet a városi pártbizottság, a városi tanács és a városi KISZ-bizottság vezetőinek a részvételével január 27-én este 6 órai kezdettel. A Magyar Rézfúvós Négyes hangversenyét az Országos Filharmónia ifjúsági bérletsorozata keretében táttják meg január 28-án. Közreműködik Sziklay Erika (ének) és Szűcs Lóránt (zongora). Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot tartanak februártól kezdve különböző tárgyakból. Minden pénteken este fél 7-től színes vetített képes ismeretterjesztő előadásokat hallhatnak és láthatnak, akik szeretik a szép tájakat. Együttes ülés Egerben Közös feladatokról tanácskozott a népfront és a KIS/ megyei Tezetőségc Páti Jenőnek, a Hazafias Népfront megyei titkárának, illetve Kiss Sándornak, a KISZ megyebizottsága első titkárának elnökletével csütörtökön együttes ülést tartott Egerben a népfront és a KISZ megyei vezetősége. A résztvevők megtárgyalták azt a jelentést, amely együttműködésük tapasztalatait, eredményeit x összegezte. Szó esett egyebek között arról, hogy a népfront aktivistái, valamint a KISZ- alapszervezetek tagjai miként vettek részt a béke és a barátság jegyében lezajlott nemzetközi, illetve ifjú^AA^/W'/W^A^VV^A^^VAWvVv^^hAN^VV»AA^(VVVV^A(Ww^^^^^^^VVVVWVVVV^^ Örzse néni, ntaj a disznóölés + ORVOSI |UGVEl£T I EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsi- llnszky utcai rendelőben. (Te-; leíon: 11-101. Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Jókai utca 41. szám alatti rendelőben. (Telefon: 11-727). Még sötét van. A hótól elsepert kis udvaron azonban nehéz csizmák kopognak, olykor pálinkásüveg bugyog, asszonyi vihorászás- sal vegyesen, hogy az egész hajnali neszezés egy végső halálsikolyban összegeződ- jék. A másfél mázsás hízó torkán tör fel a hörgés, s miután elfolyó vérét tálba szedték, hogy majdan a hurkát ízesítse, duruzsolásba kezd a gázperzselő. Igen, a szalmázásnak már vége Ró- zsaszentmártonban is. Ez gyorsabb, tisztább. Több idő marad a feldolgozásra. Avagy 'hamarabb lehet asztalhoz ülni. Na persze addig sokféleképpen elkél a dolgos kéz. Itt a sonkákat takarosítjak, szedik a kolbászba való húsokat. Amott mossák a belet, abálják a torkosát, megsütik a szalonnát, hogy ismét kitartson egy esztendeig a zsírozó. A darált, fűszerezett hús ezenközben fatek- nőben „érik”, hogy minden munkálatok végeztével, böl- léri kezek között, elnyerje kolbász alakját. Ki az, aki elsőnek nyitotta meg a ház kapukilincsét? Ki az, aki szemét tartotta a szálkás szőrű hízón, amíg csak húsos káposztává, hurkává, tepertővé, kolbásszá nem lényegült? Ki segített belet mosni? Ki vigyázta, hogy a szalonna meg ne égjen? Ki varrta be bütykös kis ujjakkal a disznósajtot, hogy egy hét múltán csemegeként kerüljön a vacsora- asztalra? Bizony a legfürgébbnek, a legfáradatla- nabbnak Bakó örzse néni bizonyult még most is! Pedig közelebb jár a kilencven évhez, mint a nyolcvanhoz. Nagyanyai szíve azonban nem nyugoszik, amíg valahány unoka portáján nem kerül minden a maga helyére. Holott volt miben elfáradnia annyi évtizeden át! Négy gyereket nevelt fel a bányának tisztességben. S amikor férjét elvesztette, szereteté- nek minden melegét immár az unokákra pazarolta. Vannak vagy tízen azok is. Egy részük itt segítkezik naphosz- szat, más felük majd vacsora idején kopogtat. Mert ösz- szejár ilyenkor a család. Mondhatni, szertartásszámba megy Nagy éknél, Dorá- éknál, Bakóéknál a disznóölés, s nem maradhat ki belőle senki fia. Azaz mégis! Befejeződvén az egész napos munka, fehér damaszt- tal fölteríttetvén a toros asztal, utolsót sistereg hurkaf kolsá,gi találkozók megszervezésében, a testvérkapcsolatok ápolásában, az antiim- perialista szolidaritási akciókban. Az ülés további részében a népfront megyei elnökségének idei munka tervét vitatták meg, majd fogadták el az elnökség tagjai. Képvsse öi fogadónap Hatvanban és Boldogon Dr. Novak Pálné ország- gyűlési képviselőnő január 11-én, szombaton délelőtt 10 órától Boldogon, a községi tanács épületében, január 13-án. hétfőn délután 2 órától 5-ig pedig Hatvanban, a városi tanács egészségügyi osztályán fogadja a választ - polgárokat ügyes-bajos dolgaikkal. D Gárdonyi Géza Társaság közgyűlése Csütörtökön délután öt órai kezdettel a Gárdonyi Géza Társaság megtartotta évi rendes közgyűlését. Dr. E. Nagy Sándor, a társaság elnöke megnyitójában beszámolt a Gárdonyi Géza Társaság elmúlt évi munkájáról. Ezután Dienes Tibor előterjesztette az ellenőrző bizottság jelentését, majd az elhangzottak megvitatására került sor. bász a tepsikben, zuborog az | orjaleves, ám aki leginkább ; rászolgált az ízletes falatokra, a körbejáró boroskancsó- ra: örzse néni sehol. S nem keresik, nem invitálják. Mindenki tudja a családban, hogy oly szokás ez nála, amiről lekapatni 'többé nem lehet. Teszi a dolgát, amíg szükség van rá, toros asztalhoz, azonban nem ül. Amint felragyog az esthajnalcsillag, veszi a hárászkendőt, elköszön. Aztán fagyban, hóban hazatopog, hogy ágyában eldiskuráljon keveset „hűtlen” élete páriával. Gondolom, azt is elmondja ilyenkor neki, hogy ezek ' a Janiék megetethettek volna még egy mázsa kukori- cát a kocával, mert bizony vékony volt a hátán a szalonna. Jóska pedig, aki a bölléri tisztet ma betöltötte, a hurkából majd kifeledte a majoránnát. Nekik persze : nem tette mindezt szóvá, de itt, a setétben. elmondhatja. Nem származik belőle harag. perlekedés. Mert akinek zsémbel, az • messziről, jó huszonöt esztendő távolából ragyogtatja ; reá tekintetét. S korábban igencsak megszokta, hogy házi dolgokban örzse néni a mindenható. (moldvay) Nyugdíjban 35 évi szolgálat után Harmincöt évi szolgálat után távozott nyugdíjba Séra László, az egri Dolgozók Középiskolája igazgatói székéből. Az ő nevéhez fűződik különben ennek az iskolatípusnak helyi megszervezése és ő látta el a középiskola igazgatói feladatát annak megalakulásától tegnap történt nyugdíjba vonulásáig. Ez alkalomból Kruppa László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyújtotta át Az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést a nyugdíjba vonuló Séra Lászlónak. Az egri Dolgozók Középiskolája új igazgatója. Papp Sándorné lett. Közlemény az olaitüzelésű kályhák forgalmazási rendierői A belkereskedelmi miniszter 12,1974. (XII. 31.) Bk. M. számú rendelete alapján 1975. január 1-tól módosult az olajtüzelésű kályhák forgalmazási rendje.' A rendelet értelmében a lakosság tulajdonában levő elhasználódott olajkályhákat a MÉH kijelölt telepei térítés ellenében átveszik. Üj olaj kályha megvásárlására a MÉH által kiszolgáltatott csereutalvány jogosít. A használt olajkályhák az alábbi MÉtBtelepeken adhatók át: Eger, Eger—Tihamér vasútállomás; Füzesabony, Kerecsen- di u. 102.; Gyöngyös, Bornemissza u. 5.; Hatvan, Batthyány u. 69 a.; Heves, Dobó u. 40.; Recsk, Kossuth Lajos u. 69. A rendelet szempontjából olajkályha az a kályha, amelynek fő ,alapelemei: úszóház (szabályozó), olajlartály, tűztérlienger. tJj olajkályha megvásárlása — csere utalvány ellenében — az alábbi kiskereskedelmi egységekben lehetséges: Eger: Heves megyei Iparcikk Kisker. Vállalat vas-edény boltja. Centrum Áruház Katona István téri AFÉSZ-áruház, Gyöngyös: Heves megyei Iparcikk Kisker. V. vas-edény szaküzlete, GYÖNGY- SZÖV Áruház, Hatvan: Heves megyei Iparcikk Kisker. V. vasboltja, AFÉSZ-áruház. Heves: vas-műszaki bolt, Füzesabony: vas-műszaki bolt, Recsk: iparcikkbolt, Pétervására: ÁFÉSZáruház. Heves megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztály m A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPT> JANOS. — Kiadja a Heves megyei Gapkiadó f/Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Pf. 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29 , 24-44. 3200 Gyöngyös: Rózsa u. 1.. 11-697. L/ 3000 Hatvan: Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete). 10-51. Kiadóhivatal: Eger 330t Beloiannisz u. 3. (pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési «bi egy hónapra 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger. Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgató: SOEYMOS JÓZSEF.