Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-11 / 9. szám
ÜLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVI. évfolyam, 9. szám ARA: 80 FILLÉR 1975. január 11., szombat Biszku Béla fogadta Hans-Jürgen Wischnewskit Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken fogadta Hans- Jürgen Wischnewskit, a Német Szociáldemokrata Párt külügyi bizottságának elnökét. A megbeszélésen, amelyen a két pártot kölcsönösen érdeklő kérdéseket vitattak meg, részt vett Berecz János, a KB külügyi osztályának vezfetője. Napirenden a Mátra és a Bükk idegenforgalmi fejlesztése Cselekvő várakozás Borsod és Heves megyében Együttes ülést tartott Miskolcon a két megye tájegységi intéző bizottságainak elnöksége Berthold Beitz tárgyalásai Magvarorszáííöu Külkereskedelmi miniszterünk meghívására január 7— 10. között Magyarországon tartózkodott Berthold Bejtz, a Krupp Művek felügyelő bizottságának elnöke. Az NSZK üzleti köreinek neves képviselője eszmecserét folytatott dr. Bíró József külkereskedelmi miniszterrel a vállalati ioari együttműködés lehetőségeiről. Berthold Beitz-et pénteken fogadta Fock Jenő, a Miniszter tanács elnöke. Magyar — arab kamarai tárgyalások Négynapos látogatáson Magyarországon járt az arab országok kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági kamarái szövetségének kilenctagú küldöttsége Elias T. Ghantus főtitkárhelyettes vezetékével. Az arab kamarákat tömörítő csúcsszerv magyar tagozatának és a Magyar Kereske- | delmi Kamara összarab tago- I zatának elnöksége együttes I ülést tartott. I Péntekien délelőtt Miskolcon, a közelmúltban átadott Miskolc—tapolcai Juno Szálló klubtermében első ízben került sor az Észak-magyarországi és Mátra—Eger—Nyugat-bükki Intézőbizottság elnökségeinek együttes ülésére. A megjelenteket — közöttük Huszár István miniszterelnökhelyettest, az Észak-magyarországi Intézőbizottság elnökét, Szurdi István belkereskedelmi, minisztert, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnökét, dr. Paj)p Lajos államtitkárt, a Mátra—Eger— Nyugat-bükki Intézőbizottság elnökét, valamint Fekete Oykr Endrét, a Heves megyei Tanács elnökét — dr. Ladányi József, a Borsod megyei Tanács elnöke köszöntötte. Ezután Huszár István elnökletével megkezdődött • a tanácskozás, amelynek napirendjén az 1971-ben a Mátra és a Bükk üdülőterületté való fejlesztésére hozott kormány- határozat végrehajtásának tapasztalata, a megvalósítást elősegítő további feladatok sre-cpeltek Együttműködési megállapodás született a két elnökség, valamint az intézőbizottságok szak- és területi albizottságai között. Az írásos .előterjesztésből és a vitából egyaránt kitűnt, hogy sem Borsodban, sem* Heves megyében nem telt el tétlenül az említett kormányhatározat óta az idő, hiszen Borsodban felépült a tanácskozás színhelyéül szolgáló 240 férőhelyes Miskolc— tapolcai Juno Szálló is, mintegy 140 milliós költséggel. Heves megyében is nagy feladatokat oldottak meg az eltelt három és fél év alatt: elkészültek a magyei irányelvek a kormányhatározat szellemében, melynek alapján az érintett településeken összehangolt, részletes települési fejlesztési programokat állítottak össze a helyi tanácsok. Ugyanakkor nemcsak akták és programok születtek, hanem a Mátrában megkezdődött több mint 80 millió forintos beruházásból a 2.40 fős mátrafüredi Avar Szálló építése. Ezen kívül több'mint 3500 négyzetméter alapterületű kereskedelmi és vendéglátóipari létesítmények épültek. Elkészült Egerben az új Centrum Aruház, a fogyasztási szövetkezetek összefogásával a máris közkedvelt ÁFÉSZ Áruház, s ebben az évben megkezdődik a törökfürdő rekonstrukciója, a Nyugat-Bükk központjában. Szilvásváradon a nemzetközi híres lipicai lóvaspálya, egy korszerű szálloda és egyéb kapcsolódó létesítmények építése. Az együttes ülésen számos javaslat merült fel a további teendőket illetően. Dr. Varga József megyei tanács- elnökhelyettes h a ri gsú t yoe ta, hogy az elkövet kező' időben főként olcsó szállást és étkezési lehetőségeket .kell teremteni a Mátrában; Egerben és a Bükkben,'niert igén jelentős a diák tyirizmus, s fellendülőben a belföldi idegenforgalom ist Dr; Papp Lajos államtitkár - azt javasolta, hogy a két megye érintett szervei (utazási irodák, kulturális intézmények, kereskedelmi és vendéglátóipari vállalatok stb.) hatóságai is tartsanak szorosabb kapcsolatot egymással mind programjaik, mind fejlesztések vonatkozásában. Dr. Kovács Jenő, az egri Erdőgazdaság igazgató- helyettese pedig javasolta, hogy az erdei msutat építsék meg Eger és Felsőtárkány között, majd a Szalajka- völgytől egészen Lillafüredig. Ezáltal olcsón lehetne nagy tömegek utaztatását biztosítani ebben a jó levegőjű és természeti szépségekben igen gazdag bükki tájon. Szurdi István belkereskedelmi miniszter hozzászólásában afelől biztosította a két intézőbizottság elnökségeit, hogy a jövőben is, még nagyobb mértékben, mint eddig, támogatni fogja a Mátra—bükki idegenforgalmi célzatú fejlesztéseket, mind az Országos Idegenforgalmi Tanács, mind a Belkereskedelmi Minisztérium. Az ülés végén a megvitatott kérdésekben együttes állás- foglalás született, s Huszár István miniszterelnökhelyettes egyebek között azzal zárta be a tanácskozást, hogy intézkedéseik hatására az Építési és Városfejlesztési Minisztérium még ez év közepéig elkészíti a fejlesztés főbb vonásaira vonatkozó javaslatait. Ahhoz ugyanis kétség nem fér, hogy a jövőben az eddiginél még nagt/obb központi támogatásra lesz szükség a Mátrában és a Bükkben, de erre a támogatásra helyes lesz mindkét megyében továbbra is cselekvőén várakozni... Faludi Sándor Jobb kényét9 Az elmúlt hónapokban gyakran csengett a szerkesztőségi telefon, s nem csekély volt azoknak a panaszos leveleknek a száma sem, amelyekben a kenyér minőségét kifogásolták a vásárlók. Az egri kenyérgyárban az üzemszerű termelés során egyre tökéletesítik a. munkafolyamatokat, nagyobb lesz az összhang a gépek . és az emberek között. Javul a kenyér minősége. (MTI-foto: Erezi ,K. Gyula) Kuvaiti gazdasági küldöttség Budapesten nács elnöke pénteken hivatalában fogadta Abdulrahman Sz. al-Atikit. ‘ Kuvait állam pénz- és olajügyi miniszterét. Képünk a tárgyalásról készült. Ülést tartott az MSZMP Heves megyei Bizottsága Tegnap, január t 10-én Egerben a megyei pártbizottság székhazában dr. Sípos Istvánnak, a megyei pártbizottság titkárának elnökletével ülésit tartott az MSZMP megyei bizottsága. A megyei pártbizottság Vaskó Mihálynak, a megyei pártbizottság első titkárának előterjesztése alapján megtárgyalta a Végrehajtó bizottság javaslatát, a megyei pártértekezlet beszámolójára és a feladatokra. A megyei pártbizottság az előterjesztést a kiegészítő javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. A napirend vitájában . részt vett Baráth Károly, a Központi Bizottság alosztályvezetője. Második napirendként a megyei párt-végrehajtóbizottság és a különböző munkabizottságok 1974. második félévi munkájáról hangzott el tájékoztató. A napirendet — amelyet a pártbizottság egyhangúlag tudomásul vett — Virágh Károly, a megyei pártbizottság titkára terjesztette az ülés elé. VégezétüL személyi kérdésekben döntött a megyei pártbizottság. Bartha Alajos, a megyei pártbizottság titkára, a végrehajtó bizottság nevében javasolta, hogy Klaisz Ferencet érdemei elismerése mellett mentse fel a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetése alól — tekintettel arra, hogy más munkahelyire, kér ült , .és.- Somodi Lar jóst, a megyei pártbizpttsag munkatársát a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai «osztályának vezetőjévé, ne- ' vezze ki. A megyei pártbizottság az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. Egymilliárd forint a Paksi Atomerőmű idei beruházásaira 1975 új szakaszt jelent a magyar—szovjet államközi megállapodáson alapuló Paksi Atomerőmű megvalósításában. Az eddigi munkáról és a további feladatokról Nagy Zoltán létesítményi főmérnök adott tájékoztatást. — Egy esztendővel ezelőtt az „előkészítés'' határozta 'meg a legfőbb teendőket. S a sok-sok esemény közül kiemelkedő & meghatározó, hogy 1974. végén lezárult az „előkészítés” időszaka. A múlt esztendő utolsó napjaiban Budapesten megtörtént a Paksi Atomerőmű Szovjetunióban készített műszaki terveinek egyeztetése és elfogadása — mondotta a főmérnök. — Ettől kezdve ..végleges” megvalósítás vár a tervezőkre, kivitelezőkre, beruházókra, szállítókra a határidők pontos megtartásával. Az erről szóló szerződéseket az első félévben kötik meg a magyar és a szovjet szervek. A végleges beruházási program az év derekán kerül az Állami Tervbizottság elé. Ez a program már tartalmazza a teljes műszáléi feladatot, a költségelőirányzatokat, a rész-határidőket, a közreműködő vállalatok megnevezését. Palis közben mindenki szeme láttára változik. Az 'indulási célkitűzésnek megfelelően, 1974 végéig 2000 dolgozó számára sikerült megfelelő szociális intézményeket és munkát teremteni. A fejlesztéssel . 1975 végéig 2800—3000 dolgozó elhelyezését, foglalkoztatását biztosítják. — A Dunára néző „atom- varos” modern emeletes házaiban 210 lakás már kész. s ugyanennyi épül az idén is. Néhány héten belül megnyí- lik a 3000 adagos, nagyon szép étterem. A hozzá csatKatolikus tőpapok kinevezése Faluvégi Lajos pénzügyminiszter meghíváséra, Abdulrahman Sz. al-Atiki pénz- és olajügyi miniszter vezetésével pénteken hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Kuvait állam gazdasági küldöttsége. A delegáció megkezdte tárgyalásait a a két ország közötti gazdasági és pénzügyi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről. A magyar delegációt Faluvégi Lajos pénzügyminiszter vezeti. Fock Jenő, a Minisztert*VI. Pál pápa dr. Endrey Mihály pécsi segédpüspököt váci, dr. Fábián Árpád püspök, apostoli kormányzót szombathelyi, Kádár László püspök, apostoli kormányzót veszprémi, dr. Timkó Imre teológiai tanár. káptalani helynököt hajdúdórogi görögkatolikus. dr. Udvardy József püspök, apostoli kormányzót Csanádi megyéspüspökké nevezte ki. Dr. Kaczi- ba József püspök, eddigi győri apostoli kormányzó a magyar katolikus ■ püspöki, kar központi intézményeinek felügyeletét látja el. A pápa továbbá dr. Pataky Kornél Csanádi egyházmegyei általa nos helynököt püspökké, győri apostoli kormányzóvá, dr. Keresztes Szilárd teológiai tanárt hajdúdorogi görögkatolikus, dr. Kovács Endre szemináriumi tanárt egri, Pálos Iván budapesti proviká- riust esztergomi segédpüspökké nevezte ki. A kinevezésekhez a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi 22. sz. törvényerejű rendelet alapján- az előzetes hozzájárulást megadta. lakozó tágas bisztró és eszpresszó az év közepén fogadja a vendégeket, amikorra készen áll majd a szolgáltató ház is, benne népbolt, patyolat, fodrász, posta. Erre az időre valósul meg a kétszintes rendelő. Alapozzák a műszaki szállót, készülnek a szovjet szakértők otthonai, ahova az év közepén várják az első csoportot a baráti .országból. Évközi program még a több kilométer hosszú -vízi vezeték átadása 500 köbméteres magaslati tárolóval, amely a paksi lakótelep ellátását is biztosítja — folytatta tájékoztatóját Nagy Zoltán. A szekszárdi és a pécsi, tervező vállalatok természéte- . sen nagy ütemben folytatják a lakóépületek, a nrűvé- lődési ház., az iskola, óvoda, bölcsőde tervezését. Rendkívül szorít ugyanis az idő. Rohamosan közeledik 1977—78. amikorra a paksi atomerőmű végleges személyzetének élső népes csoportját várják, hogy már az építésszerelés ideje alatt kellő kiképzést kapjanak. felkészüljenek az üzemeltetésre. Ez 150—200 szakember és családjának letelepedését jelepti Pakson. — A végleges jellegű építmények. elsősorban az üzemi főépületek kivitelezése az idén kezdődik. összefoglalva: 1975-ben csaknem 1 milliárd forint értékű munkát kell megváló^ sítani a Paksi Atomerőmű beruházási programjából — fejezte be tájékoztatását Nagy Zoltán. jömcrnöK 4