Népújság, 1975. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

I 4 Gazdasági feladatok— politikai érdekességek A rröl hallani ezekben a hetekben, hogy „elő­térbe kerültek a gazdasági kérdések”. Akik így véle­kednek, elsősorban a párt Központi Bizottsága 1974. de­cember 5-i ülésére, s az or­szággyűlés téli ülésszakára, az 1975. évi költségvetés megtárgyalására gondolnak. Való igaz, a negyedik öt­éves terv utolsó esztendejé­nek feladatai, az ötödik öt­éves terv előkészítése, a Központi Bizottság mind­ezekkel kapcsolatos határo­zatai sokakban azt a be­nyomást kelthetik, hogy a gazdasági teendők most el­sőbbséget élveznek. Csupán arról feledkeznek meg, hogy a gazdasági feladatokat és a politikai érdekeket szoros apocs fogja össze: a társa­dalmi haladás követelménye. Pillantsunk a XL kong­resszus irányelveibe, s ezt olvashatjuk: „Szocialista elő­rehaladásunk során, gazdasá­gi építőmunkánk eredmé­nyeként rendszeresen emel­kedik dolgozó népünk élet­színvonala.” Döntő politikai rdek az életszínvonal növe­lése? Természetesen igen. Vm növekedhet-é, ha pél­dául 1975-ben nem sikerül lérni az ipari termelés hat, mezőgazdasági 3—4 száza­dos bővítését, a termék- erkezet átalakításának meggyorsítását, a beruházá­sra költhető 130 milliárd t int minél hatékonyabb be­etetését, a 90 ezer lakás te­rn alá hozását? Számitha- unk-e az életszínvonal fcr yamatos javítására, ha fi­gyelmen kívül hagyjuk az dszerű takarékosságot, ha a e rmel ésnö vekedés nem a emelékenység emelkedésé­ből táplálkozik, ha a külke­reskedelmi forgalomba» nem törekszünk az egyensúly ikozatos kialakítására? Szó­noki kérdések? De hiszen /.eket a kérdéseket napról- :lapra meg kell válaszol­nunk, mégpedig munkánk­ul, intézkedéseinkkel, dön­tősekkel épúgy, mint újjon- nan létrehozott termékekkel, Tapasztalható a hajlam arra, hogy különböző köz­ponti döntéseket sokan úgy fogjanak fel, mint ami egyik vagy másik irányító szerv- nek — vagy akár hatóság­nak —■ fontos, de mellékes a társadalom egészét tekintve. Pedig gyakorlatilag arról van szó, hogy e döntésekben — az esetek túlnyomó ré­szében — politikai érdekek öltenek testet, holott „csak” a beruházási munka javítá­sát, a termelői árak rendezé­sét, a készletgazdálkodás tö­kéletesítését célozzák. Ha egy vagy két beruházás készül el tetemes késedelemmel, s tekintél”“* költségtöbblettel, az még nem oszt, nem szo­roz, no.ii befolyásolja lénye­gesen a népgazdasági ered­ményeket Ha azonban a beruházások többségének ez az útja, akkor már politi­kai érdek, mert mind a ter­melésfejlesztési feladatok, mind az életszínvonal növe­lési teendők függnek tőle. Ha egy-egy helyen laza az anyaggazdálkodás, ha né­hány üzem pazarolja az energiát, akkor határozott intézkedésekkel, esetleg a személyi, vezetési feltételek változtatásával rend teremt­hető, anélkül, hogy politikai érdekké emelnénk mindezt. Ha azonban általános gya­korlat az energia és az anyag pazarlása, akkor politikai érdek a szigorítás, például bizonyos termékfajták köz­ponti elosztásának bevezeté­se, másik termelői árának emelése, sőt, a termékek bi­zonyos körénél a fogyasztói árak rendezése. Politikai érdek, mert a nemzeti jövedelem elsődle­ges ás másodlagos felosztá­sakor csak abból adhatunk ide és oda, amit új érték­ként megtermeltünk. Ez ina már alapfokú ismeretnek számít, ám sokszor úgy vagyunk vele, hogy nehezeb­ben véssük emlékezetünkbe, mint az ennél jóval bonyo­lultabb tudnivalókat. Külö­nösen igaz ez helyben, egy­egy vállalatnál, szövetkezet­nél, településen, ahol szíve­sen várnak mindenben köz­ponti útmutatásra, intézke­désre. Nincs, nem lehet olyan tö­kéletes központi döntés, mely lemondhatna a helyi mérlegelésről, az adott gaz­dasági egység, település sa­játos jellemzőinek, lehetősé­geinek, gondjainak elemző értékeléséről. Sőt! A köz­ponti döntések egyre inkább arra alapozódnak, hogy ke­reteiken belül mindenütt meglelik a nekik szólót, a testre szabottat, s persze, nemcsak megértik, hanem annak megfelelően cseleked­nek. Ennek az ezer darab­ból összetevődő cselekedet­sornak lehet csak az ered­ménye, hogy például 1975- ben sikerüljön öt százalék­kal esökenteni a kőolaj és kőolajtermékek felhasználá­sát, ami 50—60 millió dol­lárral mérsékelné kiadásain­kat. E mindannyiunkra ala­pozódó cselekedetsor oldhat meg olyan feladatot, minta meglévő állóeszközök kihasz­nálásának egy százalékos ja­vítása. Mert ez nem keve­sebb, mint 15 milliárd fo­rint értékű beruházás meg­takarítását eredményezhetné. gazdasági feladatok? w Vajon nehéz fölfe­dezni, miféle politikai ér­dekek fűződnek e milliár- dok megtakarításához, más milliárdok előteremtéséhez? Hiszen pénz kell a bérked­vezményekhez, az alacsony nyugdíjak átlagosan tíz szá­zalékos emeléséhez, a gyer­mekintézmények hálózatának bővítéséhez, az oktatás fel­tételeinek javításához... Pénz kell, azaz fegyelmezet­tebb, hatékonyabb, takaré­kosabb munka. Es olyan gondolkodásmód m kell, mely látja, láttatja a gazda­sági feladatok politikai ér­dekek összetartozását, s mely tiszteletben tartja, tar­tatja ezt az összekapcsoló­dást a helyi cselekedetekben. Mészáros Ottó fii és a technika Tudunk-e élni a lehetőséggel? Az emberiség rohamlép­tekéi halad előre. Felfedezi, leghódítja, megalkotja, fel­sálja, rábukkan stb. Az emberiség minden korban jüszke volt arra, hogy szé­dületes gyorsasággal halad előre, de mintha minden kor­ban hiányzott volna egy pa­rányi rosszmájú kérdés: merre és mi felé? A thermopülel csatánál kétségtelenül modernebb eszközökkel vívták meg a harminc éves háborút, Ver- lunnél csaptak össze először gépek a harci ütközetek só­in, s a huszadik században, sorunkban már lángszórós tankokat alkalmazott a Waffen SS Lengyelország le- rohanásánáL A mi korunkban, a jó öreg XX. században — amely pe­dig „hervadhatatlan örökif­júnak” volt kikiáltva.— min­den eddigi kort megelőzve, óriási ütemű volt és ma egy­re inkább az a tudamányos- technikai előrehaladás. Ko­runk mindenben ráduplázott a megelőző korokra. A re­ményekben, a várakozások­ban és az iszonyatokban is. A második világháborúban 110 millió katona harcolt, a Szöv­őtűmé lakosai közül 20 mil­iő vesztette életét. Oppenheimer zseniális fizi­kusi képességei teszik lehető­dé, hogy az Enola Gay bom- ' zógép elinduljon Hirosima az atombombával. r>e hát mit csináljunk? n-e megoldás? Mondjunk a tudományos-technikai 1 adásról mert egyre ijesz­ti nagyságú rémet szaba- ink magunkra? És itt nem ■páii a robbanótöltettel el­átott interkontinentális ra­kétákról van szó, bár érzé­kelhetően és mindannyiunk számára jól felfoghatóan a technika fegyveres csodáiban csúcsosodik ki a fenyegető veszély. Ám ugyanilyen nyo­masztó teherként nehezedik ránk a biológiai pokolgép réme, , amelyet a genetikai se­bészet idézett fel, ugyan­ilyen aggasztó a vegyszerek léte amelyekkel sivataggá le­het változtatni onszágnyi te­rületeket, és vajon kit nyug­tat meg, hogy a hadászat mesterei úgy tudják befolyá­solni egyes földrajzi terüle­tek időjárását, hogy ott tartós és kíméletlen szárazság ala­kuljon ki. Lemondhatunk-e olyan tu­dományos-technikai fejlő­désről; amely lehetővé tette azt is? Mert ezt is lehetővé tette az anyagi világgal foly­tatott küzdelemben évezredek óta felhalmozódott tapaszta­lat & tudás. Fez is potenciá­lis lehetőség. Melyikkel fogunk élni? A magfúziót és maghasadást hidrogén és atombomba ké­szítésére, vagy erőművek so­kaságainak létrehozására, fényt, meleget, kényelmesebb & gazdagabb életet biztosító energiák felszabadítására használjuk fel? S ebben a kérdésben már benne is van egy válasz, történetesen az, hogy semmiről nem mondha­tunk le, mindent fel kell tár­nunk amelyet az emberiség fel tud használni az anyagi világgal folytatott örök küz­delemben fennmaradásáért, létének kitel iesítéséért. A gondolat kétségtelen köl­tői: az emberiség vagy még inkább nagy E-vel- az Embe­riség örök küzdelme az anya­gi világ kozmikus és földi csapdáival. Csakhogy az em­beriség soha nem harcolt egységes képződményként, be, hogy mi a közös cél — ezekkel az erőkkel. A fősereg hadtestei állandóéin cserélőd­tek, árulások. belvíszályok emésztve a századokon át élcsapatként harcolókat. Most amikor 1975-tel lezá­rul a XX. század utolsó előtti negyede,, lehetne-e reményte­libb remény annál, hogy e század amely megteremtette a forradalmat, a társadalmit, a tudományos-technikait, a termelését, a magatartás és az életvitel forradalmát saját korlátái ellen. Lehet-e attól nagyobb re­mény minthogy úgy alakul­jon a világ, hogy csak azok a társadalmak, azok a népek, osztályok maradjanak fenn, amelyeknek érdekei egybe­esnek az emberiség érdekével, fennmaradásunk, gazdagabb, boldogabb létünk • megvaló­sulásával Lehetőségeink, ha nem is korlátlanok, de minden eddi­gi kor lehetőségeit felülmúl­ják, s tulajdonképpen, lénye­gileg elérkeztünk odáig, hogy választási lehetőségünk már nincs. Az emberiség a tudo­mány nyelvén feltette a nagy kérdéseket a természet­nek az anyagi világ mérhetet­len erőinek, s mivel az embe­riség tudása elegendő volt,rá hogy jó kérdéseket és jól te­gyen fel az anyagi világ vá­laszolt is ró: féltárta a mo­dem biológia, fizika, kémiai, matematika segítségével rop­pant hatalmát. A hatalom egy részét már kezünkbe ka­parintottuk. Ahhoz még nem 1975: Nemzetközi nőév í Nehé* dolog «äflogulatianul írni a nők­ről, s ha jói tudom, a világtörténelem so­rán ez igen kevés embernek sikerült. Per­sze az már más kérdés, hogy milyen hosz- szú utat kellett bejárni a trubadúrt epéke- déstől a nők helyének és szerepének poli­tikai megfogalmazásáig. Ez utóbbiban is van elfogultság. Méghozzá jó szándékú, em­beri elfogultság. .Lelkiismeret saját ma­gunkkal, az emberi nemmel kapcsolatban. Az emberi jogok először nyertek megfo­galmazást, még a nők valahogy kimaradtak a sorok közül, * különösen akkor, amikor a téma gyakorlati dolgairól esett szó. Mond­juk, hogy ma már ez túlhaladott kérdés? Még — nálunk sem mindenben! Nem vé­detten hát, hogy bár az ENSZ alapokmá­nyában és az emberi jogok egyetemes nyi­latkozatában szépen lefektették az egyenjo­gúság elvét, még igen sok országban min­dennapos gyakorlat a nők hátrányos meg­különböztetése, mely súlyosan akadályozza a tényleges társadalmi és politikai hala­dást. Ezért nyilvánította az ENSZ az új esztendőt, 1975-öt, nemzetközi nőéwé. Ez- ■zel kapcsolatban nyilatkozott Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkár: „A nemzetközi nőévét arra kell felhasználni, hogy a nők és fér­fiak egyenlősége ne csak jogilag, hanem a gyakorlatban is megvalósuljon; arra, hogy a nőket minél nagyobb búmban von­ják be a nemzetközi béke fenntartásáért és az életkörülmények általános megjaví­tásáért kifejtett erőfeszítésekbe”. Kell-e arról különösebben fejtegetések­be bocsátkozni, hogy mennyivel használha­tóbb, értékesebb indokot tud megfogal • mázni egy nő, amikor a békéről, békesség­ről teszünk fél. néki kérdést? De nemcsak nyilatkozik, hanem ha kell, tíz körömmel is tud, «Bért harcolni. Hatalmas erő lakik a nőkben, tiszteletre méltó kitartás, mely —■ nem mindenkor sajátja a férfiaknak. Az egyenjogúság megteremtése, bizto­sítása valahogy mégis az „erősebb nem” feladata maradt, olyan örökségként, ame­lyet nevezhetünk nyugodtan — elégtételnek is. Az egyenjogúságért folytatott harc ered­ményességét lemérni azonban nem elsősor­ban a mosogatásban résztvevő férfiak számarányának növekedésével, esetleg a la­pos és mély tányérok cserépmaradványai­val lehet, de nem .is csupán azzal, hogy az idős takarítónőnek éppen úgy felsegítjük a . kabátját, mint az ennivalóan édes kis titkárnőnek... Túlléptünk már a vonatko­zó paragrafusok megfogalmazásán is. és most ott tartunk, hogy rákényszerítsü k a gyakorlatra is a szép elveket. Párthatá­rozatok és a folyamatos végrehajtás jelzi ezt az utat. Közép- és felsőszintű vezetés­ben egyre több nőt találunk, sőt — van már egy miniszterasszonyunk is... ! De még mindig keveselljük a nők részvételét a gazdasági és a közéletben. Lépten-nyo- mon érthetetlen akadályokba ütközhet a jó szándékú megvalósítás például akkor, amikor „magasabb mércét állítunk egy nő számára, mint egy férfi számára, de akkor is, ha kissé lusták vagyunk\a meggyőzés­hez, amikor egy vezető funkcióra alkalmas nő húzódozik a megbízatástól. A társadalom igyekszik a inaga módján segíteni, könnyítve a házi munkán, vagy a gyermeknevelés gondjain — de még itt is van adósság bőven! A nemzetköziség szép elvén pedig túl az országhatárokon is, ma­gunkénak érezzük a nők gondját-baját, s élünk a megfelelő politikai eszközökkel, az emberi lelkiismeret sugallta módszerekkel. Mint ahogy március 8-a nem jelenthet valami kiragadott huszonnégy órás proto- koll-dédelgetést, a nemzetközi nőév sem lehet 365 napos, virágcsokros. kezitcsóko- iornos kampány, amely pontosan december 31.-én éjfélkor véget ér. A határidő: folya­matos ... Tartson legalább addig, amíg a férfiaknak lés2 szükségük csatasorba állni egyenjogúságukért. Az sem lesz könnyű fel­adat, de bízom a nők segítő szándéká­ban ... Kátal Gáboi AKIK MUNKÁVAL SZILVESZTEREZTEK Teljesítette kongresszusi felajánlását a Hatvani Konzervgyár — Amit vállaltunk teljesí­tettük! — Ez a mondat több­ször szerepelt az óesztendö utolsó napján Papp József igazgató beszédében, ame­lyet a hatvani konzervgyár­párt és gazdasági vezetői, szakszervezeti aktívái, szocia­lista brigádvezetői jelenlété­ben mondott, elemezve az év termelési eredményeit, mun- Kasikereit. Foglalkozott a be­számoló a kongresszusi fel­ajánlások, a hazánk felsza­badulásának 30. évfordulója alkalmából tett vállalások értékelésével is. Mint kide­rült az esztendő utolsó nap­(Foio: Perl Márton.) egybeforrott vitézás sereg­ként — amelynek minden tagja belevéste idegrendszeré- elég, hogy abszolút győztes­nek kiáltsuk ki magunkat, de ahhoz már elég, hogy tökéle­tes vesztesként pusztuljunk el. A klasszikus latin mon­dás elvesztette érvényét, nem harmadik út, de második út sincs, egyetlen út van a kiút. Kiút eddigi saját történel­münkből egy új és minden eddiginél minőségilek külön­böző világba, amelyhez az emberiség kitekintett a mak- rokozmoszba, felmérte a százmilliónyi fényévekre ke­ringő csillagködök spirál kar­jaiban felrobbanó fényes na­pok gigantikus erejét, beha­tolt a mikrokozmosz elekt­ronhéján keresztül az anyag méhébe, ott is találkozott a láthatatlanul apró világ el­söprő fölényével, s így meg­határozta helyét. Ebben az esztendőben a Föld fölött valahol találkozni fog a Szojuz és az Apollo űr­hajó. A szovjet és az ameri­kai asztronauták a keskeny fedélzeti hídon átkelnek egymás kabinjába. Ez a híd jelenti az , egyetlen utat, amely a tudomány és techni­ka lehetőségével átível a szakadék felett. A felismerés forradalma ez a keskeny, de gyedül járható híd. Építsünk belőle, hiszen há­rom és félmilliárd embernek kell elférni rajta. • Szigethy Andrá« i jára ez irányú kötelezettsé­gének messze eleget tett az üzem. A tervezett H45 vagon készáruval szemben az 1974- es esztendő utolsó órái­ban kiszállítoták a gyárból a 655. vagon terméket. Ez mar azt jelentette, hogy a remélt 22 millió forint helyett mint­egy 25 millió lesz a vállaíati nyereség. A kongresszusi fel­adatokkal kapcsolatban az üzem dolgozói teljesítették az ötezer óra társadalmi mun­kát is, amelyet a gyári óyoda létesítésére felajánlottak. Ha a termelési eredmé­nyeket számbavettük, arról se feledkezzünk meg, hogy a vállalati haszonból igen szép összeg visszatérül azoknak, akik az év folyamán akár egyénileg, akár a szocialista brigádokban élenjártak. Ré­szükre kétmillió forintnál több jutalmat, célprémiumot folyósít a vállalat. E téma kapcsán azonban kitért az üzem igazgatója a jövő év fel­adataira is! Hangsúlyozta, hogy minden egyéni siker és közös eredmény ellenére 1975- ben a gyár dolgozóinak a minőség további javítására p, takarékosság elvének foko­zott érvényesítésére kell töre­ked niök. Az óesztendő utolsó napján nem hagytuk kérdés nélkül Vrabecz Mátyást, a Mátravi- déki Cukorgyárak Vállalat igazgatóját sem. Mint mon­dotta a hatvani és selypi gyártelepeken teljes gőzzel folyik a munka, hogy az is­mert nehézségek ellenére a tervhez közelítő eredményt érhessenek el. A répaellátás most már megfelelő, a föld- szennyeződés miatt azonban változatlanul csak 70—80 százalékos az üzemek telje­sítőképességének kihasználá­sa. A termelés egyébként nem áll le még Szilveszter éjszakáján sem. így, akik műszakban lesznek, mun- - kával köszöntik a boldog új esztendőt. (m. gy.) 1975. január 1„ «era* I ♦ r /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom