Népújság, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-14 / 292. szám
f M Kfáitiéq/a 1974. december 14., szombat & Nap kél: 7.24, nyugszik: 15.53 órakor á. Hold kél: 7.53, nyugszik: 16.45 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZILÁRDRA nevű kedves olvasóinkat! Szilárdka természetesen a Szilárd női megfelelője, § mindkét név a latin Constantinusból származik. MBr Százhetvenöt évvel ezetőit halt meg George Wa- ‘ shington amerikai állam£É|iÍF .. férfi, az amerikai függetlenségi háború hadvezére, az USA első elnöke. Jómódú családból származott, s maga is gazdag ültetvényes volt. Az 1750-es években harcolt az indiánok, majd a hétéves háborúban a franciák ellen. Beválasztották az I., majd a II. Kontinentális kongresszus tagjai közé, s 1775-től 1783-ig mint a kontinentális hadsereg parancsnoka, az amerikai függetlenségi háború katonai vezetője volt. Az általa szervezett és vezetett hadsereg végül — francia segítséggel — fegyverletételre kényszerítette az angolokat 1781-ben Yorktow- nál. Két esztendővel később katonai tisztségéről lemondva visszavonult birtokára, majd vezette (1786— 87J a kis farmerek felkelését leverő reakciós erőket. Két alkalommal (előbb 1789-ben, majd 1793-ban) egyhangúlag az USA elnökévé választották meg. Történelmi szerepe volt abban, hogy az egymással hosszú időn át torzsalkodó tizenhárom gyarmatból végül megszületett az amerikai államszövetség. Időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős idő, ismétlődő havazással, havas esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati, később a Dunántúlon megerősödő és északnyugatira forduló szél. A hajnali órákban helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok Heghívő megy Vietnamba Ballagáskor viszont át|a feleségét... A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatói — a helyi üzemek és vállalatok dolgozóival együtt — rendszeresen részt vettek az őszi betakarítási munkákban. A leendő pedagógusok jelentős segítséget nyújtottak ahhoz, hogy az Egri Csillagok Termelőszövetkezet földjeiről a raktárakba, magtárakba kerüljön a termés. Munkájukért csaknem 100 ezer forintot kaptak a főiskola KISZ- fiataljai. akik a közelmúltban döntöttek arról, hogy miként használják fel a pénzt. Elhatározták, 20 ezer forintot a megyei árvízkárosultak megsegítésére, 5 ezret a főiskolán tanuló vietnami diákok támogatására, 20 ezret pedig a Vietnamban felépülő ezer személyes szakmunkásképző-intézet berendezésére költenek. A fennmaradó összegből az egyik vietnami hallgatót lepik meg egy kedves „ajándékkal”: Mai Van Tuyet 1975 tavaszán búcsúzik a főiskolától. Öt esztendeje került el otthonról, azóta nem látta a családját — feleségét és három gyermekét —, csupán levélben kapott hírt róluk. Az intézet KISZ- bizottsága úgy határozott, hogy a negyedéves hallgatók ballagására és a dlnloma- osztó ünnepségre meghívják Vietnamból hallgatótársúk feleségét. Katona István INEB-ülés Az öntözéses gazdálkodás helyzete Hartman István elnökhelyettes vezetésével tartott ülést pénteken délelőtt Egerben a megyei NEB. Első napirendi pontként Kivés János megyei NEB-tag előterjesztésében vizsgálták meg az öntözéses gazdálkodás helyzetét és fejlesztésének főbb kérdéseit. A jelentést olyan figyelemre méltónak értékelte a bizottság, hogy javasolta szélesebb szakmai közönség elé terjesztését. A továbbiakban megvitatták a termelőszövetkezetek és vállalatok szerződéses kapcsolatáról szóló jelentést, majd a városi és járási népi ellenőrzési bizottságok 1975. évi ellenőrzési munkatervét tárgyalták meg. Megélénkült a konzervgyáriak újítási kedve (Tudósítónktól): A párt közelgő XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából kibontakozott országos munkaversenyben megélénkült az újítási kedv is. A lelkesedés átragadt a Hatvani 'Konzervgyár dolgozóira is, akik különösen a novemberi újítási hónapban kutattak olyan lehetőségek, módszere után, amelyekkel a mindennapi munkát hatékonyabbá tehetik. A vállalatnál a napokban értékelték az újítási versenyt, s ennek során megállapították, hogy a dolgozók igyekezete eredményes volt. A jók között is legjobbnak bizonyult az Eötvös szocialista brigád — amelynek tagjai: Szeliczky József, Farkas József, Furucz László, Karácsony József, Kristyán István, Süli Zoltán és Varga József — a műszerészműhely kitűnő kollektívája, amelynek újításai között több munkavédelmi javaslat is van. A második helyen Pádár Sándor lakatos csoportvezető végzett. A helyezettek — az újítási díjakon felül — 3000, illetve 2000 forint összegű célprémiumot kaptak. Ködmön Ferene r ostroma hársfából {színházi Egerben délután fél 4 órakor: TERMA (Petőfi ifjúsági bérlet) Este 7 órakor: TERMA (Madách-bérlefc) Karácsony előtti újdonság: Szőlőt, körtét, paradicsomot árulnak az egri piacon Kiss Bra® bogyoszlói fafaragó — a népművészet mestere — 75 éves korában is alkot: befejezte az Eger vár ostromát ábrázoló domborművének faragását. A munkát a tavasszal kezdte el. A sok figurás domborművet hársfából faragta ki. A rábaközi kis faluban élő fafaragó művészt nagy tisztelet övezi szőkébb pátriájában. Most 75 éves korában is naponta reggel 7 órakor kezd munkához műhelyében. Csupán ebédszünetet tart és este 8 óráig dolgozik. Elsősorban a magyar történelem kiemelkedő eseményei és alakjai ihletik meg. Egerben: szombaton délután a érától hétfő reggel 7-ig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17*30 óráig a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben. (Telefon: 24-73). Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsilinszky utca.) Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy Zsilinszky utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő -reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 117-27.) Gyermekorvosi ügyelet: vasára nap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 323-50.) Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12- óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon: 10-04.) Fogorvosi ügyelet 8—10.3© óráig a rendelőintézetben. Állatorvosi ügyedet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére: Eger: Állategészségügyi Állomás, Eger, Szövetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 13-48. Füzesabony: Petőfi Termelő- szövetkezet központi irodája. Zrínyi' u. 11. Telefon: 99, 132. Gyöngyös: Állatkórház. Telefon: 11-643. A hét 'utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. Hatvan: Vágóhíd. Telefon $2-10. Heves: Megyei Tanács V. B. Járási hivatal. Telefon: 124. Pétervására: Községi Tanácsiháza (volt pétervásári járás és verpeléti állategészségügyi kör- aet). Telefon: 124. Síimig Megkezdődött a karácsony előtti csúcsforgalom az egri piacon is. A hét végén sok bevásárló háziasszony fordult meg ott. Persze áru is volt bőven »agy választékkal. A hagyományos csomagolt leveszöldség mellett különlegességekkel is találkoztunk. Az elárusító pavilonok polcain volt paradicsom, bolgár szőlő és körte is, amely ilyenkor, december derekán már különlegességnek számít. A paradicsomot 30 forintért, a szőlőt 33-ért, a körtét pedig 15 forintért árusították. A havazás ellenére: A karácsonyi beigli készítéséhez sokan vásároltak dióbelet és mákot. Az előbbit 70 forintért, az utóbbit 58 forintért vásárolták. Volt lilh hagyma is 8,80- ért. Bőséges mennyiségű déli gyümölcsből: narancsból, citromból és kubai narancsból válogattak a bevásárlók. A piaci termékek árusítása mellett tart a fenyőfavásár az egri piacon. A SZÖVTERMÉK az idén a tavalyi tizenegyezer helyett 17 ezer fenyőt árusít megyénk piacain» .Ittasan felgyújtotta a függönyt» az úgy neműt Különös eset történt december ll-én a délutáni órákban Be- kölcén: a Szabadság útja 2. szám alatt lakó Majoros László ittas állapotban ment haza, majd felgyújtotta az ágyneműket és a függönyt. Ezt követően bezárta a lakás ajtaját, s eltávozott. Az esethez tartozik, hogy — bizonyára nem éppen kifogástalan életvezetése miatt — feleHóakadály nincs megyénkben Országos havazás kezdődött tegnap reggel, ez azonban Heves megye közútjain nem okozott különösebb gondot. Mint Kozak József, a KPM Közúti Igazgatóságának ügyeletese elmondta: Heves megye felkészült a hóakadályok eltávolítására. Egerben a Lenin út 51. szám alatt, a 12-es szobában tartanak hóügyeletet reggeltől reggelig, tehát folyamatosan. Érdeklődni a 11-20, 11-21, 11-23 és 11 -25-ös telefonszámokon lehet. Az egri üzemmérnökség területén egyébként 7 darab egyszárnyú, 4 darab kétszár- nyú hóeke, egy rakodógép és 5 darab tolólappal felszerelt traktor áll rendelkezésre az esetleges hóakadályok eltávolítására. Ezek jelenleg is dolgoznak saját szakaszukon. Hóügyeletet tartanak Gyöngyösön, a Ka ' csönd: utca 1. szám alvtt is, itt telefonon a 12-123-as számon lehet érdeklődni. Szarvaskőn a 9-es telefonszámon adnak felvilágosítást. Jól felkészült az esetleges akadályokra a gyöngyösi üzemmérnökség is: egy ZIL hómaró gép. egy UNIMOG hófúvó, nyolc darab egyszárnyú és öt darab két- számyú hóeke áll rende ke- zésre az utak tisztításé1'©-'. (Foto: Szabó Sándor) Hevesen 2 darab egyszárnyú és 4 darab kétszárnyú hóeke, valamint 5 darab to.ó- lappal ellátott traktor áll rendelkezésre, ha ki kell vonulniuk az utak tisztítására. Az első jelentősebb havazás egyébként nem okozott különösebb fennakadást sem a közúti, sem pedig vasúti közlekedésben A havazástól lucskossá, sí kossá Vált utakon, különösen a 3-as főközlekedési úton, több jármű „összecsúszott”. Szerencsére^ komolyabb személyi sérülések nem történtek. Itt közölt képeink a 3-as főközlekedési út „látnivalóit” rögzítik. sége ts visszaköltözött tőle a szülői házhoz. Majoros László ide igyekezett a szokatlan „tűzrakás” után és rövidesen beszá- ,mo!t tettéről a családnak. Apósa *csak hosszas, rábeszélésre tudta elvenni tőle a lakáskulcsot, Így sikerült eloltani a tüzet; négy- ezen forintos kár keletkezett, a baj természetesen sokkal na* gyobb is lehetett volna... Gyújtogatás miatt a rendőrség eljárást indít Majoros László ellen. A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Tatabányán megtartott 50. heti lotfósorsoláson a következő számokat húzták ki: 31,39,41,63, 74. Hármas névadó Egerben Először kerül sor a ; KPM Egri Közúti Igazgatóságán hármas névadó társadalmi ünnepségének megrendezésére. Az igazgatóság dolgozói ebből az alkalomból ajándékokkal kedveskednek az ünnepeiteknek és a szüleiknek. A névadó ünnepséget ma délelőtt 11 órakor tartják az egri házasságkötő-teremben. Kubai iisáiiii látogatása A KISZ központi bizottsága meghívására hazánkban tartózkodó Omar Gonsales, a La Caiman Barbudo (A Szakállas Kajmán) című irodalmi és hazafias jellegű lap helyettes főszerkesztője pénteken — Győr, Sopron és Budapest után — Egerbe látogatott. Ismerkedő kőrútja során felkereste szerkesztőségünket, ahol a megye kulturális helyzetéről, az irodalmiművészeti életről érdeklődött. Ezután pedig ellátogatott a katonai kollégiumba, s a növendékekkel beszélgetett. Mint Omaf Gonsales elmondotta, magyarországi útjáról visszatérve cikksorozatban számol be hazánk műemlékvédelméről, a fiatalok hazafias neveléséről, a zened oktatómukáról, a Szegedi Szabadtéri Játékokról, s az irodalmi, kulturális életről. A kubai újságíró Eger után Szegedet és Kecskemétet keresi fel. A posta kérése a feladókhoz Az év végi csúcsforgalom zavartalan biztosítása érdekében a posta az alábbiakra hívja fel kedves ügyfelei figyelmét: A csomagok gyors kézbesítése érdekében a nem romlandó tar.a.múa- kat minél előbb, a romlandó tartalmúakat pedig december 20-ig adják postára. A csomagokat gondosan burkolják és a címiratot tartósan erősítsék a küldeményre (a címirat nagysága legalább 2x14 centiméter legyen). A címmásolatot .a csomagban helyezzék el. A csomagok tartalmát a szállítólevélben és a burkolaton részletesen tüntessék fel. Külföldre 400 forint értéket meg nem haladó ajándéktárgyak kiviteli engedély nélkül adhatók fel. Erről a postahivatalokban kifüggesztett tájékoztatók részletes felvilágosítást adnak. A képes levelezőlapok és üdvözlőkártyák bérmentesítésénél a következőket vegyék figyelembe. 40 fillérrel bérmentesíthető a 10,5x15 centiméternél nem nagyobb és 9x14 centiméternél nem kisebb levelezőlap belföldi forgalomban: a méretarányt meghaladó képeslevelezőlap díja 1 forint, 60 fillér a szocialista országokba szóló, két forint az egyéb külföldre feladott, a fent már jelzett, méretet meg nem haladó képes levelezőlap díja. A mérethatár felettieket levélként kell bérmentesíteni. Hatvan fillér a belföldre feladott borítékos levelezőlap, ha csak keltet és aláírást írtak rájuk, (az esetlegei nyomtatott szövegen kívül) míg egyéb szöveg esetében már csak levélként bérmentesíthető. Nyomtatványként küldhető el a külföldre szóló, legfeljebb öt üdvözlőszót tartalmazó nyitott üdvözlő kártya. A továbbítás és időbeni kézbesítés zavartalan lebonyolítása érdekében az irányító számok pontos feltüntetését kéri. A küldeményekkel kapcsolatban részletesebb felv'lá- gosítást adnak a postahivatalok. (X) Ä MERKUR-fóí jelenjük A GÉPKOCSI SORSZÁMÓK ÁLLASA PÉNTEKEN: Trabant Lim. Trabant Combi Wartburg Lim. Wartburg de Luxe Skoda Skoda 100 L Skoda 110 L 89 374 Moszkvics 35 378 12 342 Polski Fiat 1500 9 679 26 367 Zaporozsec 21 220 24 577 Zsiguli (Budapest) 61695 57 340 Zsiguli (Debrecen) 22 350 5175 Zsiguli Combi 5 731 4 558 Dácia 4 361 ••••••••••••••••••••••••••••* '** ' A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács naoilapia — Főszerkesztő- PAPP JÁNOS — Kiadja a Heves megve! Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó NOSZTICZ'US FERENC - Szerkesztőség - 3301 Eger Beloiannisz utca 3 <PÍ 23 33011 Telefon 12-73 20-29 24-44 3200 Gyöngyös Rózsa u 1. 11-697 SOOO Hatvan: Kossuth tér S (Városi Tanács épülete) 10-51 Kiadónvatal: Eger 3301 Beloiannisz u l (Pf 23 3301) Telefon: 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 20,— ifi, üaőSaetheWÍ bármelyik postahivatal nál és kézbesítőnél. — index: 20.062 — Heves megye» Nyomda Vállalat, Eger. Bródy Sándor utca ó. .»ér«. igazgató; SÓLYMOS JOZSS2P„ 4