Népújság, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-26 / 251. szám
senlel< esti külpolitikai kommentárunk: Kongresszus ivryben ALIG MÜLT EL két esztendő a Francia Kommunista Párt legutóbbi kongresszusa óta, ám az országban kialakult új helyzet szükségessé tette az újabb, rendkívüli tanácskozás összehívását. Csütörtök délután a Párizs melletti Ivry-ben ezerkétszáz küldött jelenlétében nyitották meg a kongresszust, amely előreláthatóan vasárnap fejezi be munkáját. Nagy érdeklődés előzte meg a kommunisták tanácskozását egész Franciaországban. Indokolt a várakozás, ugyanis a legutóbbi időkben lényeges változások következtek be. Mint emlékezetes, az elnökválasztásokon úgyszólván csak egy hajszállal győzött Giscard D, Estaing, a baloldal jelöltjével, Mitterand-al szemben, s azóta egyre többen ábrándultak ki a liberálisnak álcázott, valójában a nagytőke érdekeinek alávetett kormánypolitikából. Mindenekelőtt a baloldali gaulleisták körében észrevehető az elégedetlenség. Dominique Gáliét, a baloldallal rokonszenvező „haladó front” nevű gaulleista szervezet titkára például kijelentette: ma ismét veszély fenyegeti a nemzeti függetlenséget és a francia nemzetnek „szüksége van a gaulleisták és a kommunisták küzdelmének összekapcsolására”. MINDEZ TULAJDONKÉPPEN válaszként hangzott el a rendkívüli kongresszus határozati javaslatára, amely „A francia nép uniója a demokratikus változásért” címet viselte, s előadója Georges Marchais, az FKP főtitkára volt. A dokumentum rímében utalt mondanivalójára: a francia baloldal olyan új többség tengelyét alkotja — állapítja meg az előterjesztés —, amelynek létrehozása ma már komoly lehetőséget képvisel. A baloldal közös programja egyszersmind széles körű népi mozgalom alapját képezi. A program győzelméhez nélkülözhetetlen a francia nép többségét tömörítő unió létrehozása. A francia nép uniójáért — hangsúlyozza a határozati javaslat — az FKP erejének és befolyásának növelésével éppúgy mindent elkövet, mint a széles körű népi egység kialakításáért. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben egyre mélyült a szakadék a kormány programja és a francia hétköznapok valósága között Sokan most azért fordulnak új reményekkel a baloldal felé, mert az ország gazdasági helyzetét az egyre mélyülő válság fenyegeti. Az infláció egyre nő és a második világháború óta most tartják nyilván a legtöbb munkanélkülit: , több mint félmilliót. Egy hónap alatt százezerrel gya- : rapodott a számuk. EZEK A FEJLEMÉNYEK még azokat is kiábrándítják, akik annakidején bizalmat előlegeztek Giscard D, Estaing-nek, abban a reményben, hogy az ország sorsat — elsősorban a gazdasági kérdések megoldását — kedvezőbb irányban befolyásolta. Miután a várakozási idő jócskán letelt és a legszerényebb remények sem váltak valóra, Etienne Fajon, az FKP Politikai Bizottságának tagja, a Humanité főszerkesztője talá- k lóan írta a lap csütörtöki vezércikkében: a demokra- $ tikus változás immár olyan cél a francia nép számára, I amely kézzel fogható távolságba került. Schmidt négynapos hivatalos látogatása a Szovjetunióban Bochkor Jenő, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn kezdődik Helmut Schmidt szövetségi kancellár négynapos hivatalos látogatása a Szovjetunióban. A nyugatnémet kormányfőt elkíséri útjára külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher is és a küldöttségben számos tekintélyes gazdasági személyiség is helyet kapott. Az előzetes program szerint Schmidt és kísérete hétfőn reggel 9.10-kor indul útnak a kölni repülőtérről, ahonnan» a kora délutáni órákban érkezik meg Moszkvába. A kancellár pénteken a „PPP”-szociáldemokrata sajtószolgálatnak adott nyilatkozatában kijelentette moszkvai utazásának legfőbb jelentőségét abban látja, hogy véleményt cserélhet a szovjet vezetőkkel, mindenekelőtt Leonyid Brezsnyev- vel, az SZKP KB főtitkárával. A látogatás célja elsősorban a kölcsönös tájékoztatás — mondotta — nem pedig az, hogy kész szerződésekkel térjen haza. A szovjet—nyugatnémet kapcsolatok fejlődése már olyan szintre jutott — mondotta a kancellár —, amikor mindkét oldalon ki kell egészíteni az ismereteket. Az Ard nyugatnémet televíziónak adott interjújában a kancellár kifejtette: célja az, hogy a jövőben rendszeressé váljanak a szovjet—nyugatnémet konzultációk. Ilyen konzultációk honosodtak meg például a Szovjetunió és Franciaország között is. A nyugatnémet sajtó fel- tételezéseivel ellentétben. Schmidt hangsúlyozta, nem elégedetlen azzal, ha a szovjet—nyugatnémet gazdasági megállapodások csak szívós tárgyalások után jönnek létre. A bizottságnak rendkívül sokrétű feladata van, s így nincs rá módja, hogy teljesen kész szerződéseket bocsásson ki. „A szovjet—nyugatnémet árucsereforgalorn négy év alatt megkétszereződött — ez roppant nagy növekedés” — mondotta. Az NSZK szempontjából az egyik legérdekesebb és legfontosabb kérdésnek minősítette Schmidt a kali- nyingrádi atomerőmű megépítését. Az NSZK azt kívánja, hogy ennek révén Nyugat-Berlint is ellássák villamos energiával. A politikai kérdések között kiemelt helyen foglalkozott Schmidt Nyugat-Ber- linnel. BT-vita NEW YORK: A Biztonsági Tanács ülésén folytatódott a vita a világszervezet és a Dél-afrikai Köztársaság kapcsolatairól. Milos Vejvoda csehszlovák külügyminiszter-helyettes beszédében leleplezte a délafrikai rezsim nyugati szövetségeseinek sajnálatos szerepét. A nyugati országokra és az imperialista monopóliumokra hárul a fő felelősség a gyarmatosítás és a fajüldözés legutolsó bástyájának fennmaradásáért Afrika déli Ejtőernyős kacsa BELGRAD: A koholmányokra specializálódott bécsi Kurier hamisítóit már ismételten leleplezték hazugságaiért, rosszindulatú rágalmaiért. Ez azonban nem tartja vissza a szerkesztőket attól hogy mérgezzék a szocialista országok közötti testvéri barátság légkörét. A zágrábi Vjesník című lap foglalkozik a Kurier által felröppentett legutóbbi koholmánnyal afféle „ejtőernyős kacsával”. A lap „információja” szerint szokás szerint nem közölték a hírPalesztina! csúcsértekezlet Rabathan forrást) „szovjet ejtőenyő- sök már régóta gyakorlatokat tartanak Belgrád közelében”. A Kurier eddig is kétes értékű hírnevet szerzett magának a legfantasztikusabb hírek és információk börzéjén. A Jugoszláviában gyakorlatozó szovjet ejtőernyősökről szóló irománya nyilvánvalóan része a Jugoszlávia ellen már régen megindított sikertelen és különleges hadjáratnak. E hadjárat arzenáljában megtalálható minden eszköz, a hazugságoktól, a koholmányoktól és a rágalmaktól kezdve egészen addig, hogy menedéket biztosítanak a fizetett terroristáknak és ilyen zsoldos terroristákat küldenek Jugoszláviába — mutat rá a zágrábi lap. részén — hangoztatta a csehszlovák küldött. A jugoszláv delegátus rámutatott arra a komoly veszélyre, amelyet a dél-afrikai fajüldöző rezsim politikája jelent a nemzetközi békére és biztonságra. A kubai küldött felszólalásában kijelentette, hogy a dél-afrikai hatóságok olyan helyet foglalnak el az ENSZ-ben, mely Dél-Afrika afrikai lakosságát és a nemzeti felszabadító mozgalmak képviselőit illeti meg. Hasonló értelemben nyilatkozott Ghana, Malgas Köztársaság és az Arab Emirátusok Szövetségének képviselője is. A dél-afrikai küldött felszólalásában mentegetni próbálta az apartheid fajüldöző politikáját. I Meghalt Furceva Pénteken, 64 éves kofában szívroham következtében elhunyt Jekatyerina Furceva, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere. (TASZSZ) Portugália fél esztendeje Már fél éve annak, hogy Portugáliában a fegyveres erők haladó mozgalma (MFA) és a népi erők megdöntötték a fasiszta diktatúrát, és pol- : ámokratikts rendszert hoztak létre. Az április 25-e óta eltelt, történelmileg rövid időszak igen gazdag volt eseményekben. A legfontosabb fejlemény az, hogy a demokratikus, népi erők a fegyveres erők mozgalmával szövetségben visszaverték a szélső- jobboldali reakciósok megmegújuló támadásait és megakadályozták egy újabb diktatúra kialakítását. A haladó, demokratikus pártok, mindenekelőtt a kommunista párt, az MFA programjával összhangban a reakciós, kolonialista erőkkel szemben érvényt szereztek a gyarmati rendszer felszámolására irányuló politikájuknak. Bissau-Guinea elnyerte függetlenségét, Mozambikban 1975. június 25-ig átruházzák a hatalmat a Frelimo- nak, Angolában pedig éppen a minap írták alá a tűzszü- neti megállapodást az angolai népi felszabadítási mozgalommal. (MPLA) Hatvan Városi Tanács Kórházának igazgató főorvosa:. pályázatot hirdet a kórház műszaki osztályára E 303/B kulcsszámú ff ’ r • f ©S a Pályázási feltétel: műszaki egyetemi, vagy főiskolai végzettség. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. Kórház, Hatvan, Kossuth tér 18. Böc2 Sándor, az MTI tudósítója írja: Fahmi, egyiptomi külügyminiszter találóan jegyezte meg, hogy a ma kezdődő rabati arab csúcsértekezlet Palesztinái csúcsértekezlet lesz. Már az előkészítés szakaszában megmutatkozott, hogy az egységes arab stratégia kialakításának legfőbb akadálya a Palesztinái Felszabadítási Szervezet és a Jordániái Királyság összebé- kíthetetlennek látszó ellentéte. Egyúttal az is bebizonyosodott, hogy a közel-keleti rendezésben nem lehet szó érdemi előrelépésről mindaddig, amíg nem vonják be a békeerőfeszítések folytatásába a Palesztinái nép képviselőit, s amíg figyelmen kívül hagyják e sokat szenvedett nép törvényes nemzeti jogát. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az arab külügyminiszterek a sikertelen egyeztető tárgyalások után az egész problémát a csúcsérték ezM hatáskörébe utalták, a viták során kiviláglott: a Palesztinái Felszabadítási Szervezet változatlanul követeli, hogy ismerjék el a Palesztinái nép egyedüpalesztínai fennhatóságot. Jordánia viszont mereven szembehelyezkedik ezzel a követeléssel. A rabati csúcsértekezletre tulajdonképpen az a feladat vár, hogy megerősítse a múlt év őszén megtartott algíri csúcs palesztínai határozatát. A különbség elsősorban abban áll, hogy a korábbi elvi állásfoglalás a közel- keleti rendezés kezdeti eredményei után most gyakorlati értelmet és jelentőséget kapott. Először vált konkrét lehetőséggé és feladattá a palesztínai nép és a palesztínai területek jövőjének tisztázása és határozatba foglalása. Az a tény, hogy az ENSZ-közgyűlés napirendre tűzte a palesztínai kérdést és elsöprő többséggel megszavazta a PFSZ küldöttségének meghívását, azt bizonyítja, hogy a világ- szervezet és a nemzetközi közvélemény őszintén elérkezettnek látja az időt a probléma orvoslására. Palesztínai vezető körökben ismételten hangsúlyozzák, hogy a palesztínai probléma ner :etközi felkarolásában és a PFSZ széles körű elismertetésében oroszlánrésze volt a Szovjetunió és a szocialista országok kezdeményező szellemű külpolitikájának. 1: tön' ánypf ké'oyi sei fjeként s i.. s")7v ■ ahhoz. hoy v.'-Jtt' . rrt ürített, vat?v fel?zal>0‘’[ paleszMnai te íleten létrehozzák a A MÁV Kitérőgyártó Üzem, Gyöngyös pályázatot hirdet műszaki fejlesztő munkakör betöltésére. Feltétel: gépészmérnöki diploma, műszaki fejlesztési, illetve üzemi gyakorlat jogtanácsos és üzemszervező munkakör betöltésére. \ megfelelő egyetemi végzettség mellett előnyös elbirá- ásban részesítjük a pénzügyi-számviteli területű képesí- essel gyakorlattal rendelkezőket Keres gyakorlattal rendelkező elektrotechnikust, gyalus. marós szakmunkásokat és segédmunkásokat Bérezés vasipari besorolás szerint -egédmunkásokat átképzőnk betanított munkakörbe A környékről bejárók nak autóbuszt, a távol lakóknak modern munkásszállást biztosítunk Jelentkezni lehet a Kitérőgyár személyzeti és oktatási, valamint a tervgazdasági és munkaügyi osztályán. Mm. október 34i„ saombat A Heves megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres felsőfokú végzettségű PÉNZÜGYI és ANYAGGAZDALKODASI OSZTÁLYVEZETŐKET, üzemi gyakorlattal rendelkező GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, jogi diplomával rendelkező, vagy vállalati igazgatásban jártas JOGÜGYI ELŐADÓT, KÖZGAZDASZOKAT, SZÁLLÍTÁSI ELŐADÓKAT, valamint az egri kirendeltség területére FELVÁSÁRLÓKAT (Poroszló és Sarud környékiek előnyben). Jelentkezés a vállalat központjában, illetve a felvásárlóknak az egri kirendeltségen. Gyöngyös, Szurdokpart 1. Azonnali belépéssel (elveszünk targoncavezetőt, vizsgázott fűtőt, női és férfi segédmunkásokat, takarítónőt. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni Egri Bútoripari Szövetkezet Eger, Rákóczi út 87; Felveszünk könnyű cipőipari munkára egyműsza- kos . beosztásban női do’ozckat, esetleg 4—6 órás munkaidőre is. Portásokat. Egri Cipőipari Szövetkezet Eger, Dobó tér 6. V