Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-01 / 204. szám
X Jó üzlet a nem létező könyv Amerika legtekintélyesebb gazdasági napilapja, a Wall Street Journal néhány nappal ezelőtt adta hírül, hogy a Crown Publishing Corporation kiadásában megjelent Nothing Book második kiadását is elkapkodták. Az első kiadás 39 000 példánya pillanatok alatt elkelt. Az igazi bestsellerek több százezer, vagy milliós példányához képest a 39 000 példány nem sok. A hír tulajdonképpen azért érdekes, mert a Nothing Book valójában a semmiből állt össze. 160 lapja teljesen üres, csupán a legutolsó lapon látható a következő felírás: Ara: 3 dollár. A kiadó tisztán 78 millió lírának megfelelő hasznot vágott zsebre. A Nothing Book sikere tulajdonképpen mégsem meglepő. Amerika a lehetetlen ötleteknek tág teret enged. Az Irodalmi bolondériák is itt látnak napvilágot. Amerikában született meg a tetszés szerint, összeállítható regény gondolata. A különálló lapokat az olvasó tetszése szerinti sorrendbe rakhatja és így minduntalan új meg új ösz- szefüggésekre, eseményekre bukkanhat. A legkülönbözőbb zöldségekből készül a saláta. Itt látott napvilágot a foszforeszkáló könyv, amely éjjel is olvasható anélkül. hogy az ember zavarná a villannyal házastársát. A kezdeti siker után megszüntették az effajta könyv nyomtatását, mert az orvosok véleménye szerint rontja a szemet. Amerikai „találmány” volt, hogy a madarakról szóló könyveket tollas kötésbe, a vadászkalandokról szóló műveket vadbőrbe, a szakács- könyveket zsíros tapintású papírba kötötték. Amerika a kézikönyvek paradicsoma. Kapható könyv arról, hogyan lehet üzleti sikereket elérni, különösebb fáradság nélkül, hogyan szüljünk tetszés szerint fiút vagy lányt, hogyan tanítsuk meg beszélni a macskát. Csoda-e, hogy a Nothing Book sikert aratott Amerikában? cAjfőuzmák Fortuna kereke gyorsabban forog, mint a malomkerék. Cervantes Ha majd fél lábbal a sírban leszek, megmondom, mit gondolok a nőkről és mindjárt magamra is húzom a sírkövet (Lev Tolsztoj) A szerelem nagy érzelmekkel indul és apró-cseprő veszekedésekkel ér véget André Maurois Ha a tudás fájának gyümölcse volt az oka annak, hogy az ember kiűzetett a paradicsomból, ez azért történt így, mivel éretlen volt a gyümölcs. Konrad Lorenz Híres ember szerintem az, akinek a nevét mindenütt olvashatjuk a telefonkönyv kivételével. Brigitte Bardot Lelki nyugalomra csak azok tesznek szert akik képesek végleges és szilárd ítéletet alkotni. Seneca A rendelkezésünkre álló idő rugalmas: saját szenvedélyeink kitágítják, azok a szenvedélyek, melyeket mi ébresztünk, összeszűkítik, a szokások pedik kitöltik. Marcel Proust Nem lehetünk elég óvatosak ellenségeink megválasztásában. Oscar Wilde Most Ittam meg életem legnyomorúságosabb italát: egy csésze gyenge teát Katherine Mansfield Ä tiszta, érdekmentes felebaráti szeretetet ma már csak egyvalamivel lehet kifejezni: a borravalóval. Paul Claudel AH tűi sokat töpreng minden lépés előtt egész életét fél lábon tölti. Keleti mondás Mindazokat akik másképpen járnak el, mint ahogy mi cselekedtünk volna az ő helyükben, magunknál ostobábbnak tekintjük. Gilbert Gresbon Szövetségben a fákkal Tamás Menyhért első verskötete A 33. életévét betöltve jelentkezett első verskötetével Tamás Menyhért. Késői kötet ez is, mint nemzedéktársai közül szinte mindenkié. A Népszava Szép Szó versrovatának szerkesztője hosszú utat tett meg a költészetét reprezentáló első kötet megjelenéséig. Mutassuk be röviden, ismerkedjünk meg vele, hiszen kötetének értékei azt mutatják, hogy még sokszor találkozunk nevével nemcsak a folyóiratok, heti- és napilapok, hanem a verskötetek fedőlapján is. A bukovinai Hadikfalván született 1940-ben, székely család 10. gyerekeként. Szülőfalujából Bácskába, majd 1944 őszén Magyarországra került. Romlatlan nyelvet és a földönfutás sanyarú élménybőségét kapta a gyerekkorban, amely költészetének legáradóbb ihletforrása lett. Verskötetének nyitóversében a szavak eredeti értelmét kutatja, a kifejezés küzdelmét vállalva. Emberi és költői magatartásának szerencsés kifejezését adja a köteten végigvonuló fa-motívum, A fákkal vállal szövetséget, „kik villám-hasítottan is le- veledzik a példát”. A versek sorrendje tudatos szerkesztésről nagyfokú szerkeszteni tudásról vall. A 44 vers sorrendje a költői fejlődést is érzékelteti. Hogy kinek a tanítványa Tamás Menyhért, azt nem lehet megállapítani, leginkább senkié, de példaképeit maga is megnevezi verseiben: Nagy László, Garcia Lorca, Tamási Áron. Verses vallomás adja tudtunkra mély rokonságát a kiváló balladagyűjtővel, Kallós Zoltánnal Szándéka, költészetének alapelve a neki ajánlott, címében is telitalálatnak nevezhető versben fogalmazódik meg: Tegnap-szépen, holnap-szebben. A népdal, a népballada virtuális erejét és szépségét idézik a zárósorok: „Part-őrzőben, torkig dalban, / áradjon az ősi dallam, / volt-mederben, lesz-meder- ben, / tegnap-szépen, holnap- szebben”. Megköveteli az önmagával és a világgal való _ kemény szembenézés bátorságát, igényét. Vallja, hogy „minden őszinte szó / híd a lélek mély szakadékéi fölött”. Az őszinteség ritkán nyíló virágát verseiben a gyakran ismétlődő „kitakart arc” érzékelteti. A jelent építve a múltat akarja birtokba venni, ezért indul el „kútba sú- lyosuló lélekként” az emlékezés meredek falán, a múlt gyöngy-igézetét a jelenért akarja felragyogtatni. Nemzedéktársainak és saját költői küldetésének célját így foglalja össze: „Színlelés nélkül álljuk a próbát. / Ezért küldettünk forrásainkhoz. / Mindannyian itt vagyunk, kiket hazát-megtartó szom- } júságuk térdepeltetett forradalmaink forrásköveire. / Sebeinket — nem a magunk gyógyulásáért — kitakartuk”. Beszegzett ég alatt címmel verses krónikát ír a bukovinai székelyek második földön- futásáról. Az öt részből álló ciklus elé Illyéstől idéz négy sort, amelynek célja nem a hitelesítés, hanem a lírai szőttes érzékletesebbé tétele: „Gombolyagként kibomolva f tekerül le Hadifalva. / Futó fonál az orsóról: / Istensegíts egy szekérsor”. A számkive- tettséget balladisztikus tömörséggel, néhol zsoltáros szépséggel érzékelteti. Vall, de nem panaszol, sérelmet nem éreztet. A büntetlen bűnhődést, kivetettséget és árvaságot az idő és a megértés szelídítette emberivé. Az összegező érvényű vers legszebb, jelképes telítettségű mozzanata egy újszülött kislány felszakadó sírása, amely a számkivetettségben az élet diadalát, a lét folytonosságát kiáltja világgá. Tamás Menyhért első kötetével nemzedékének jelentős, nagy reményekre jogosító költőjévé lépett elő. Tehetsége, gondolat- és élménybősége új költői régiók meghódítására teszi alkalmassá. (Szépirodalmi JciadóJ CS. VARGA ISTVÁN H ja azt a szót hallom, pályatévesztett — máig is Szol- lárra gondolok. Pedig a péklegények elejéhez tartozott: pontos volt, rendszerető; a kenyérnek és zsemlének, amihez ő dagasztotta a tésztát, olyan íze, illata volt, hogy máig érzem. Szollárt azért tartom ma is pályatévesztettnek, mert ötvenéves, magányos szíve csak két dolgot szeretett igazában: bennünket, a környék vásott gyermekeit és egy ácslegényt ábrázoló szobrot, aminek képét albérleti ágya fölött őrizte, s a szájhagyomány szerint az eredeti mű egy szicíliai kisváros piacán állt. Tulajdonságai közé tartozott továbbá, hogy ügyes szobrocskákat formált kenyértésztából. Magam is sokat játszottam sakkjával,' amit kenyérbélből gyúrt, és előttem van arcának keserűsége, amikor egyszer megjegyezte: „Most már börtönképes úriember vagyok, mert társaimat jól ellátom majd sakkal, lovas szoborral, relieffel, meg mindennel, amire csak egy rabnak szüksége lehet.” Egyik nyáron Szollár munka nélkül maradt. Hiába járta sorra a liszttel behavazott pékműhelyeket, a félmeztelen főnökök maguk is arról panaszkodtak, hogy maholnap végleg kihűl a kemencéjük. „Mert már alig esznek kenyeret az emberek, alighanem datolyán élnek” — fakadt ki az egyik, horpadt köcsöghöz hasonló pékmester. Egy pék volt, akit még nem rázott meg a válság förgetege, bizonyos Jamricska Lajos. De az meg olyan rossz ember volt. hogy minden maszkírozás nélkül fölvállalhatta volna a Lucifer szerepét. Ez a Jamricska végigmérte a jelentkező Szollárt, és csak annyit mon-' dott: „Azt mondják, maga akkora Bajor Nagy Ernő: Esfi sárkány elme, hogy az ész még saétveti a fejét. Okosnak itt vagyok én.” Szollár csendesen megfelelt neki: „Akkor isten óvja meg tűztől, víztől, kártól, jól szerencsétől meg a szeme világától.” És behúzta maga mögött az ajtót becsületesen. Jamricska csak köpött utána egyet, ami dicséretes önuralom jele, mert a mester az erejétől olyan pofont adhatott volna a nyelves segédnek, hogy annak egyik szeme a másikhoz koccan. S zollár Mátyás így békességben hazament. Attól kezdve állás után nézendő, naponta begyalogolt Pestre, utána visszaballagott. és favágással, kerti munkával, vízhordással, kerítésreparálással megkeresett olykor egy-egy tányér főzeléket Napról napra fogyott. Szinte már átderengett rajta a napfény, mint a sárga borostyántálakon, s bizonyos rossznyelvű asszonyszemélyek azt hírelték róla, hogy már árnyéka sincs, mert nincs rajta semmi, amiben fönnakadna a napsugár. Mikor Szollár ilyenné vált, és már nem merte vállalni, hogy felfűrészeli Bogács állomásfőnök úr téli tüzelőjét, mert keveslette hozzá az erejét, megszólított engem: „Szólj a gyerekeknek, hogy jöjjenek ki a Katonarétre. Látnak majd valamit, ha már besötétedett.” Persze, hogy ott voltunk, előbb még, mint a vacsoracsillag. Szollár szótlanul babrált egy olyan hatalmas papírsárkánnyal, amilyenről még nem is hallottunk. Bár nem tudtuk, mit csinálhatnánk, pillanatonként felajánlottuk segítségünket. Ö komor sietséggel rázta a fejét, még csak nem is válaszolt. Csak a föleresztésnél engedte, hogy megfogjuk a hatalmas szerkezetet, mert egymaga nem is bírt volna vele. Amikor a sárkány fölfutott az augusztusi égre, mindnyájan megrettentünk. Jó magam szólni sem mertem, csak szótlanul oldalba böktem padszomszédomat, Focit, az pedig némán bólintott. Szél kerekedett, és a nehéz, szo- .bányi sárkány szintre robogott fölfelé a láthatatlan égi pályákon és alulról nézve nem deltoidnak láttuk, hanem éles fénnyel. Jamricska mester úr puffadt arca rajzolódott ki rajta. — Foszfor, ami világít? — kérdezte tőlem szorongva Föci. — Nem tudom — rántottam a vállamon. — Kérdezd meg Matyi bácsit. De Szollár olyan fehér volt, s olyan különös szomorúság lengte be arcát, hogy nem mertük kérdésekkel zavarni. R eggel már az egész környék tudott a dologról. Csendesen mosolyogtak Jamricska úron, aki szintén jó idegekkel viselte el a dolgot, mert azt mondta: „Ingyen reklám ez. Olyasmi, mint a Schmoll-pasztáé, mert az meg repülőről világít este.” De másnap már nem mosolygott a mester. Mert a feje akkor még puffadtabhan jelent meg a mélykék égen, és cinegecsőrt formáló hegyes orra szinte beleszúrt az este csillagaiba. A környék már nem mosolygott, nevetett. Harmadnapra Jamricska úr lomha füleit növesztette óriásivá a sárkányon művészkedő éhes péksegéd. Az emberek harsogva kacagtak. írásos üzenetet küldött hát a mester Szollámak. Hangzott az író* a következőképpen: „Nézze Szollár ez mégse megy, hogy viccet csinál egy virilista iparosból mert amit maga csinál aztat nem lehet tűrni és megmutatom, hogy a vitéz Jákói rendőr- kapitány úr se hagyja és gondolja meg Szollár mert velem még senki se mert kikezdeni mert én az ilyen senki embert ugye letaposom és jobb ha abbahaggya. Jamricska Lajos pékmester így a levél, egyetlen mondatban, pont, vessző és felkiáltójel nélkül. A munkanélküli péklegény nem is válaszolt Este már kiültek a kertbe a kisváros lakói, hogy lássák, milyen képpel jelenik meg az égen Jamricska. Most kidugta lompos nyelvét, mint ü2leti tárgyalásokon szokta. Fuldokolva nevetett mindenki. E s a virilista pék most már komolyra vette az ügyet Négy piaci lődörgőt behívott magához és fejenként őt pengőt ígért nekik, ha összetörik a sákányt, Azok vállalták is ezt a kultúrmunkát, csak éppen teljesíteni nem tudták, mert hiába lapultak meg a Katonarét melletti bokokban, Szollár nem jelent meg a réten. Kilencre viszont a sárkány már ott nyargalt, hasán Jamricska úr torz ábrázatával, az esti felhők alatt. ^Az Asszonyrétről eresztette fel” — vert tajtékot az önérzetében sértett férfiú dühe, amikor a kudarcot jelentették neki. Reggel újabb négy embert fogadott fel, hogy mindkét helyen legyen estére embere. Hiába- És újra csak fönn volt a sárkány. A piaci emberek, a ház előtt üldögélő foltozósuszterek, lisztet sóhajtó pékek úgy nevettek, hogy megzendült bele Jamricska úr ablaka. Ráadásul valami nyakszirt- merevedésféle is elővette a mindennap híresebb embert. Ebtől meg csak égre vetett szemmel tudott járni és ráfogták, hogy éjjel-nappal a sárkányt lesi. Egyébként már két napja nem is aludt. Szeme véres volt, hangja rozsdás, párnás, tömpe ujjai remegtek a fáradtságtól. Nem állta már a harcot. Levelet küldött Szollárnak, és ebben azt írta, megvásárolja tőle a nevezetes sárkányt ötven pengőért. Azonnal nyélbeüthető a bolt, mert a levél átadójánál van a pénz, s az veszi át a különös portékát is. „Hát leszerelt Jamricska úr? — nevetett Szollár, és arra . gondolt, milyen rettentő pénz is ötven pengő, mennyi tepertőt, sárgadinnyét és illatos cipót vehet rajta az ember. — Mondja meg, hogy késő, mert fölszegeztem a sárkányt az égre.” Kiment az udvarra és egy öreg csősz segítségével onnan eresztette föl a mérges pékmester szomo- rítóját. Amikor pedig az már jó magasan volt, elvágta a tartómadzagot. A sárkány a hold felé vágta orrát, és könnyű, nagy siklással elindult a végtelen felé. Szokták hallani a mélykék, késő nyári estében azt a surrogó hangot, ami folyton forgó csillagok muzsikája is lehet? A mi öregasszonyaink azt mondják rá ma is, hogy Szollár gazdátlan sárkánya fújtat így, mert jókedvű magá- nöseággal ma is ott kóborol az egek 'kikövezett országútjain. AAAAAA^\AAAAAAAAAiAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/>AAA^NAAAAAAAA^AAA^AAAA/WNAAA/«^WW^AAAtNAAAAAAAAA<VVWVVW