Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

Sr

...hogy hány adag lehet az 56 kiló, ráadásul még, ha nagyadagnak is nevezzük: az adagot? A kérdés korántsem akadémikus, s bár az étlapok világába tar- tozandónak ítélheti első olvastán bárki: valójában az információ szerepéről és fontosságáról van szó. Mint alább ez ki fog derülni rögvest.

Történt, hogy a hírek szerint 56 kilós óriás harcsát fogott varsával a Tiszában egy szegedi halász. A hír szerinti két méter hosszú harcsából több mint kétszáz nagyadag szegedi ételkülönlegesség készül a szövetkezet csárdájában. Eddig a hír, aminek örülni én módfelett örültem, mert lám, lapjaink nem fukarkodnak az érdekes hírekben, s nem kell öreg halásznak lenni sem a tengeren, sem a folyókon, hogy tudja az átlagember is: manapság bizony mind kevesebb a nagy hal. A vizek tisztasága, a halászat és haltenyésztés korszerűtlensége és még sok más ok játszik közre abban, hogy a hajdani mázsás és még nagyobb harcsák helyett már egy fél mázsánál hat kálóval több hal is óriásnak és szenzációnak számít. A magyar sajtó tehát nem maradt le a nagy eseményről —■ lám, mi sem! —, a magyar olvasó jogos információéhsége egy harcsáról szóló hírrel is csökkentetett.

Am sajtónk azok számára, akik a hírek között olvasni és a számok között számolni is tudnaík, indirekt módon más és leleplező tényt is közölt.

Tessék csak olvasni, számolni és figyelni!

A harcsa, a manapság óriás, a kétméteres, 56 kilő volt. Az adagok száma, pontosabban a nagy adagok száma „több, mint 200’ lesz az újság hűre szerint. Ha figyelembe vesszük azt a keserű és sajnálatos tényt, hogy egy 56 kilós harcsának némely testrésze, külső és belső szerkezete aligha használható fel szegedi ételkülönlegesség céljaira, nem. tűnik túlzásnak, hogy a fél mázsán felüli kilókat elhanyagolhatónak tekinthetjük.

Marad tehát szűk 50 kilő a harcsából. Ha ezt elosztjuk a több mint kétszázzal, akkor kevesebb, mint 25 deka hal jut a szegedi ételkülönlegesség számára, ami önmagában még lehet kevés is, sok is, de hangsúlyozottan „nagyadag'’ már aligha. Olyan, aminek nagyságát külön is hangoztatni kell. És, ha még figyelembe vesszük a kötelező mintavételt, a kóstolást, a ,,csurgás-csepegés”-t, s még számos, szakácsok is tudta el nem hanyagolható tényezőt, kiderül a hírből, hogy a nagy adag, a hangúlyozottan nagy adag nyemss hal formájában sem léhet több 20 dekánál* ,

Milyen lehet a kas adag? Ili

Mindeddig az egész egyszerű gasztronómiai ügy lenne, amelynek tévelygéseit az olvasni jól tudó és számolni gem rest magyar állampolgár egy hírből kikövetkeztethet. A lényeg azonban a hír tanulságában, s abban rejlik, hogy újságjainkban — nagyon helyesen —r, eluralkodott egy óvatos fogalmazási és rejtvényfejtő stílus, amelynek gyökerei természetesen abba kapaszkodnak, hogy a mai magyar újságolvasó ért már: magyarul és keresztrejtvényül. Mert meg kéll-e írni, hogy ez és ez az áruház, lakótömb, létesítmény nem épül fel a kitűzött határidőre? Nem kell megírni. Ha az újságíró megírja, mindezt az illetékes felsőbb szerv megbírálja, kikéri magának és kioktatja a cikkírót: mióta képzeli magát építésznek, tervezőnek, kivitelezőnek és egyáltalán miért demoralizálja az építők lelkivilágát? Ezért az újságíró azt írja, hogy a tervek szerint... előreláthatólag.*, amennyiben a, kooperációk... és a többi.

Ebből minden gyakorlott újságolvasó tudja, anélkül tudja, hogy az újságíró megsértette volna az építőket, hogy a határidők enyhére szólva is illuzórikusak. „Ha a... “akkor”, ez az új magyar ellentétpár, az ámde, a noha, a jóllehet helyett számos kérdésben eligazítja az olvasót és nem hozza kényelmetlen helyi zetbe sem az építését illetékes íeisőbbséget, sem önmagát

Vagy nem kell mást tenni, mint összevetni a behozott és behozandó személygépkocsik számát az újságok jelentései alapján a meglevő és épülő szervizek számával, ugyancsak az újságok és a bennük nyilat- . kozó illetékesek kijelentései alapján és máris köny- nyű kiszámítani, hogy az 56 kilós harcsa... Pardon: hogy a nagy számú szervizt magába foglaló javító- nálózat még hosszú ideig' el fog maradni a szükségletektől, s ezért még hosszú ideig a gépkocsi tulajdonosa lesz a szervizekért és nem megfordítva. Ezt azonban így nem lenne helyes kijelenteni, mert a szervizek vezetői joggal mondhatnák: és azt nem veszi észre, hogy mi volt itt -öt évvel ezelőtt?

De ne kalandozzunk messzi sem a Tiszától, sem a harcsától. Beszéljünk csak önmagunkról, akik kellő tapintattat az olvasó olvasni és számolni tudó képességében bízva számolunk be a több mint 200 nagyadagot adó 56 kilós harcsáról. Rögtön ki kell azonban még jelentenem: nekem 20 deka harcsából tökéletesen elég egy finom halétek. Nagyétkű soha nem voltam, a szegedi tiszai hal ízét sokra tartom, az ottani halfőzők tudományát nem kevésbé. Mindezt mikor új fent hangoztatom és elismerem, csupán afeletti töprengésemet juttatom hangosan kifejezésre, hogy egy fél mázsás halból lehet-e több mint 200 nagy adagot készíteni, mert, ha igen, akkor elhiszem a bibliának, hogy néhány halacskából egy seregnyi embert meg lehet étetni, nagy adagokkal.

Ha az isten is úgy akarja.

HALLÖ, HAT SENKI SE JÖN?

(Foto: VHumanité Dimanche)

.Munkásdiploma

Az ötlet az íróasztal mellett

született:

Keress egy embert, aki a munkapad mellől indult, s vállalta art, hogy felnőtt fejjel, a nyolcórás fiehéz műszak. után elvégzi a középiskolát, leérettségizik, s utána főiskolára, vagy egyetemre jelentkezik, ahol sikeresein diplomát is szerez,

Kutass egy ember után, aki hosszú éveken át lemondott a pihenés, á szórakozás megérdemelt óráiról csak azért, hogy magasabb képzettségű, műveltebb egyéniséggé formálódjék.

Minden elképzelés sikere a

megvalósításon múlik. Esetemben azon, hogy rátalálok-e erre a bizony meglehetősen ideális típusra, aki nem is kissé hasonlít a jőkai hősök makulátlan jellemeihez, aki állhatatos, kitartó, legyőzi az akadályokat, s minden, nehézséget vállalva, eltökélten halad célja felé.

Kezdtem kétkedni, mert az élpt ezerszer változatosabb, sokszínűbb, minthogy kiszolgálja az íróasztaloknál született, túlságosan is behatárolt ötleteket,

■ fis akkor jött a meglepetés Soós János üzemmérnökművezető személyében. Sorsa, életpályája igazolta, hogy a romantika túlontúl idealizált típusait is a valóság anyagából mintázták.

AZ EMBER

Megnyerő fellépésű, udvarias, higgadt. Tekintetében a megpróbáltak biztonsága, azok nyugalma, akik semmit sem kaptak készen, akiknek mindent maguknak kellett kiharcolniuk, ők tudják, mi mit ér, mire mennyi áldozatot érdemes vesztegetni. Nem szeretik a feltűnést, sem öltözködésben, sem modorban.

Mosolya mögött a sokat látottak bölcsessége rejlik, az a ritka szép vonás, amely elutasítja a hivalkodást, hiszen ismeri a dolgok valódi súlyát, rangját, a felszínes csillogás ürességét.

Ilyennek tűnik Soós János, az egri Finomszerelvénygyár szerszámüzemének művezetője, aki a gyárban tanulta a szakmát, innen indult technikumba majd főiskolára.

Ilyen is lenne?

Hamarosan kiderül, hogy igen,

AZ EMBER

ÉS A NEHEZSEGEK »LJ

Tizennégy . éves korában mindenki egy kissé az álmok világában él, úgy érzi, azt hiszi, sokra képes, választhat bármilyen hivatást, pályát hiszen előtte a jövő, a sikerek sorát rejtegető ismeretlen. Csak nekidurálja magát, s elindulhat a nagy cél felé vezető kikövezett úton.

így jár a szerencsésebbre. Soós Jánost azonban nem vette pártfogásába a szeszélyes Fortuna.

— Tervezgettem én is, vágyaimnak azonban határt szabtak a lehetőségek. Bizony a rajt nem volt éppen szívderítő. Szüleim az ötvenes évek elején kerültek Budapestről az egri Bervába. Nyolcán voltunk testvérek, nyolc felé oszlott a nem túl nagy jövedelem. Ezzel kellett számolnom, s az történt, ami ilyenkor lenni szokott: beláttam, hogy minél hamarabb pénzkereső szakmát kell tanulnom. Akkor — 1960-ban — a szerszámkészítő mesterséget választottam. Bizony, néha nekikeseredtem, ha volt osztálytársaimra gondoltam,

azokra,' akik; gimnáziumba, technikumba mehettek, s azzal foglalkozták, azt tanulták, amit leginkább szerettek. Idővel, aztán megbékültem, megkedveltem ezt a nagy figyelmet, ötletességet kívánó szakmát. Terveim mégsem adtam fel: elhatároztam, hogy bármi történjék, de évek múltán, levelező úton. csak megszerzem az üzemmérnöki diplomát. A döntés erőt adott. Alighogy megsze- ■reztem a szakmunkás-bizonyítványt, máris jelentkeztem a gépipari technikum levelező tagozatára,

Ez sem ment simán, hiszen meg kellett szereznem a korengedélyt, hogy már tizenhét évesen, folytathassam tanulmányaimat. Amikor megkaptam, legalább olyan boldog voltam, mintha négyesem lett volná a lottón.

AZ EMBER

TJRRA EESZ

A NEHÉZSÉGEKEN ..á

Természetesen, ha kitartó és állja a sarat, ha nem csügged, ha nem torpan meg.

így történt ez Soós Jánossal is.' Elvégezte a technikumot, általános gépésztechnikus lett, s jeles diplomát szerzett a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskolán, . . _ '

A siker önmagában is kifejező. A fiatalember révbe jutott, valóra vált a gyermekkori, a sors szeszélyéből késleltetett álom,-4 részletek mégis érdekesebbek. Megannyi dísztelen sztori, a hétköznapi helytállásról, jeltelen hetek és hónapok soráról. Mások sikta után baráti poharazgatásra indulhattak, esténként színházba, vagy moziba mehettek, a hétvégeken kedvükre barangolhattak — együtt a családdal — a Bükk festői rengetegében. Neki minderről le kellett mondania. S nemcsak neki, hanem fiatal feleségének is, aki eleinte megértőén, később olykor zsörtölődve osztozott sorsában. Jogait követelte, törődést kívánt a kis Peti is. Apja azonban ritkán mozdulhatott a könyvek mellől. Előfordult az is, hogy hajnalban az íróasztaltól indult munkába, senkinek sem vallva be, hogy fáradt, hogy legszívesebben végig- aludná az egész napot. Lemondott a gyors anyagi gyarapodásról, a mellékmunkákról, mert csak a célt látta, hosszú évek távolából is. Volt, aki megszólta: „Ugyan; ininek törekszel, ha üzemmérnökként se keresel majd többet, mint egy megbecsült

szakmunkás, a ráadásul lemondasz a pihenésről, a szórakozásról”. Nem vitázott, nem torpant meg, s munkaidő után, otthon könyvei mei lett ott folytatta, ahol abbahagyta.

— Csak az éreztem, hogy tágul a látóhatár, s kezdem .látni a dolgok lényegét. Bár mennyire furcsán hangzik, mégis így van: életetemnic lett a tanulás. Örömet talál tarn abban, hogy újabb és újabb összefüggéseket ismerek meg. Különösképp akkor, amikor a szakdolgozatom készítettem. Irodalom . akadt bőven, mégis bizonyos megoldásokat saját magam kutattam és találtam meg. Elfeledtem a fáradtságot, a gondokat, feleségem sokszöb jogos zsörtölődését, mert felvillanyozott az alkotómunka,

AZ EMBER,

AKI ELSŐKÉNT SZAKÍTOTTA AT A CÉLSZALAGOT, „á

Elégedett, hiszen beérett annyi év vetése, s igyekezetére, szorgalmára, jeles diplomájára is felfigyeltek. Üzemmérnökként ma már művezető,-'harminckét ember főnöke, aki nap mint nap érzi, hogy számítanak rá.

Jut már idő pihenésre, szórakozásra, a négyévessé cseperedett Petire, aki minden délután követeli a népkerti sétát, a világfelfedező hosz- szú beszélgetéseket. Az asz- szony sem zsörtölődik, hiszen a nyáron már együtt mehettek szabadságra: két hétre Ausztriába.

Ez mind igaz, az örömből azonban mégsem hiányozhat az üröm, még akkor sem, ha Soós János erről aligha beszél, s csak elvétve jut -eszébe, ha arra a tizenhét éves fiatalemberre -gondol, aki elhatározta, hogy hem mond le álmairól

Nem hagyhatom ki a kérdést: megérte-e, hiszen ennyi évi tanulás után sem keres többet, mint egy ügyes kezű szakmunkás. Miért volt hát a kitartás,, a lemondások sora?

Szavaiban szemernyi ügyesen leplezett keserűség sincs.

— Az ifjúság legszebb éveit nem lehet megfizetni. Egyébként sem pénzért csináltam, csak azért, hogy bánni áron is, de valóra váljék a kamaszkori fogadalom, s felnőttként — ha jókora kitér-' után is — végre megtalál jár. a helyem. Ezt az örömöt nem lehet forintokban mérni.

S mindezt úgy mondj- hogy mosolya mögött a soka látottak bölcsessége rejlik, a hivalkodást elutasító ritka szép vonás.

A kis Petinek könnyű lesz példaképet választani..

fém István