Népújság, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-01 / 204. szám
Heves megyei Tanács Művészeti dija L fokozat: Pipa Ildikó Máthé Éva Gyurkó Géza Egri Vonósnégyes ALMOK A SZŐNYEGEN F ürge ujjak, gyors egymásutánban kötik a csomót, vágják a szálát, miközben figyelik a rajzot, amely a színeket diktálja. Egy kocka, egy csomó, egy kocka, egy csomó, s egy négyzetméteren pontosan 25 ezer csomó. S ezekből a csomókból, a színek váltásából kialakul a tervrajz pontos. mása, a szőnyeg. S aki megálmodja a színek harmóniáját, a formák variációját, Pipa Ildikó, textiltervező iparművész. A művészet nehezen fedi fel titkát. Lehet, hogy olcsó színes festékkel és papírlappal kezdődött. Még alig volt iskolás, amikor odahaza mindenkit lerajzolt, önmagát is. Aztán festett, keverte, mázolta a színeket. Az általánosban, majd később a középiskolában nem ' történt semmi különös, elmaradt a felfedezés. De mert vonzotta a díszítés, a dekorati vitás, az Iparművészeti Főiskolára jelentkezett, a textil szakra. Az elhatározásban akkor még több volt az ösztönösség, mint' a tudatos készülődés arra, hogy egyszer majd tervezőművész legyen. Most visszatekintve az időben már tudja, hogy naivitásáért vették fel, mert oly nagyon hitt abban, hogy sikerül. Pedig csak egyszerű gimnáziumi érettségit vitt magával. Elteltek a főiskolai évek is, s 1961-ben már elkészíthette diplomamunkáját: egy gobelint és két csomózott szőnyeget. Nem, nem perzsát! Csomózott szőnyeget. Igaz, ezek a szőnyegek is úgy készülnek, mint a hajdani keletiek, de a mintájuk az más. Az már nem perzsa. A főiskola után nem váratott sokáig a siker. A Népi Iparművészeti Tanács pályázatán első dijat nyert egy nonfiguratív szőnyeggel, amely vörös és zöld kontraszt színekre epitve pompázott.' A tervezés .azonban nem elégítette ki, megtanult szőni, s több mint két esztendeig odahaza csomózta a szőnyegeket Egyszer csak úgy érezte, szüksége van közösségre, emberekre, akik megismerik munkáját. Ettől kezdve kereste a kapcsolatot, s így találta meg helyét az Egri Háziipari Szövetkezetben. Tervező és művészeti vezető. Szabad kezet kért es kapott. Azóta Gyöngyösön leszoktak a perzsa mintákról, száz asszony és lány az ő színeit és lírai formáit csomózza, sőt van már egy találmánya is. Arra gondolt, mi lenne, ha egy-egy szakaszon kimaradna a csomó. Es megszületett az uj szőnyegtípus, amelynek ugyan nehezen leírható neve van — csomóki- hagyásos —, de a színek, minták és kihagyások összképe igencsak mutatós. Plasztikusabbak a formák, vidámabb, játékosabb a szőnyeg. Most már új neve van: Gyöngyösi. Egymást érték a sikerek. A vadászati világkiállításon Megtapsolom AA áthé Baba — már él- nézést a bizalmas Babáért, de mindenki így nevezi, legalábbis azok, akik közelebbről ismerik — azon színészek sorába tartozik, akik nem akarnak, vagy talán nem is tudnak beszélni önmagukról, művészetükről. Újságírói szemmel nézve rossz riportalanyok. De jó színészek! Igaz, nem magyarázzák egy-egy felkészülés folyamatát, nem avatnak be a figurateremtés, a jellem- ábrázolás titkaiba, ám amikor a színpadra lépnek, nagyszerű alakítással ajándékozzák meg a nézőt és a krónikást is. S ez utóbbi maris felejteni kész a szűkszavú nyilatkozatot. Különben is miről kell nyilatkoznia egy színésznek? A szerepeiről? Azokat eljatsz- sza. A darabokról, a szerzőkről? Azokat mind szereti, hiszen jó szerepeket írtak, kínáltak számara. A kollegádról? Azokat természetesen imádja. Esetleg arról, hogyan és miért lett színész? Nem mindegy? Fontos, hogy színész lett, A legkedvesebb szerepéről? Mindig az, amire éppen most készül. Vagy talán arról, hogy mit szeretne játszani? A 'válasz: mindent! „Csak szerep legyen. Nagyon szeretek játszani.” Mindössze ennyi a nyilatkozat. S meg milyen sok hely van a. papíron... De nincs semmi baj, láttam őt játszani. S amit nem láttam, nem láthattam, arra masok, a kollégák emlékeztek. 1949-től tagja a miskolci Nemzeti Színháznak. Az 50-es évek elejen Adám Otto, aztán Hordái István rendezte. Erős iskola es micsoda szerepek! Játszott a Ványa bácsiban, amikor Darvas Iván volt Asztrov doktor, a Tisztességtudo utcalányban Latínovits Zoltán oldalán övé volt a címszerep, emlékeznek még a Megperzselt lányokra és a Koldusopera talpraesett Pollyjára — menynyivel szegényebbek vagyunk, hogy ezeket nem láttuk! — és még sok-sok szerepre. Kicsikre és nagyokra. Mert sok mindenben játszott az elmúlt években, szerepkörének, műfajának se eleje, se vege. Nem tudom hogyan, &e jól csinálja. Biztos mesterségbeli tudásra épül az átgondolt felkészülés, de van benne valamilyen kifinomult ösztönösség — tehetség! — amellyel megérzi a szerep, és a szituáció lényegét. A kritika sablonja' ilyenkor azt mondja: levegője, hangulata van a figurának. Persze többről i>an szó. Arról, hogy a színházat szerető, a közönséget tisztelő, tehetséges művész gyakran találkozik a szereppel. Ilyen nagy találkozásnak voltunk tanúi a közelmúltban Egerben is. Csehov Cseresznyéskertjében Ljubov Andrejevnát alakította, de nemcsak e különös sorsú szépasszony életét villantotta fel, egy osztály kényszeredett távozását is eljátszotta. Fingm lírával. És mindjárt egy ellentét, mert ö itolt Ilma is a Csongor és Tündében. A darabos, szókimondó parasztmenyecske, aki megőrzi földi lényét, meg Tünderor- szágban is. Rendezetlen emlékeimből sorolom a szerepeket. A Doktor úrban az ijedős nevelőnőt játszotta — sokat nevettünk akkor —, a Hongkongi parókában a féltékeny feleséget vitte sikerre, a Macskajátékban pedig azt az Orbánnét, aki 60 évesen is tudott szeretni, pirulni. Emlékeznek a Pitypang fecsegő vén- asszonyara? Akkor bizony ö mentette meg az előadást, az ő bölcs, falusi öregasszonyáért volt érdemes megnézni a darabot. Aztán itt a legfrissebb emlék: Kertész Ákos Névnap című komédiájában a munkásfeleséget játszotta. Az egyik jelenetben pillanatok alatt széppé varázsolja magát. Üj ruhát ölt magára, de nem ettől lesz szép, hanem a játékától, a művészetétől. Átváltozik az arca, a tartása, más lesz még a járása is. Azt is írhatnám róla, hogy szerencsés művész. Mert mindent tud, mert mindent eljátszik. És szerencsés, mert gyakran találkozik Csehovval. Jászay-díjas, az elmúlt év tavaszától Érdemes művész, aztán Deryne-gyúrűt kapott. Mit tehetek mindehhez? Megtapsolom.,. Márkusz László A köz közepén _____ IV o, atyám...! Akkor- ■ röviden azt akartad mondani, hogy... mert tudod, az idő pénz! Ne tessék félreérteni engem, aki most abból az alkalomból akarok néhány sort írni Gyurkó Gézáról, évtizedek óta barátomról, (mekkora hosszú fecsegés ez, mondaná, ha hagynám!), hogy a Heves megyei Tanács a művészeti díj első fokozatával tüntette Id. Nem akarom őt semmiféle intimitással felkendőzni, még kevésbé körülhízelegni. De azt, amit az első bekezdésben leírtam, az ismétlése egy kiszólásnak, amely . annyira jellemző Gyurkóra. A Gézára, az újságíróra- a Népújság helyettes főszerkesztőjére, a Hevesi Szemle felelős szerkesztőjére, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. egvik elnökhelyettesére. a községi és megyei tanácstagra, a munkatársra, a labdarúgóra (mit kap néha érte?) és arra a cimborára (a legjobbik értelemben) {rfißwmifWi &s€£íeasber U vasárnap aki folytonos mozgásával, gyors beszédével, ötleteivel, meghallgatásával és megha- logatásával (a szerkesztők Ilyenek is!) megítél, felemel, vagy leejt, együtt szerzőt és kéziratot, anélkül, hogy az sértőén fájna. Azt, hogy mar negyvenhat éves, azért árulom el, hogy ne henceghessen mindig azzal, hogyan is fordul még a labda és a lányok után (olykor mind a kettő otthagyja őt), meg azért is elmondom, hogy negyedszázad ideje bajlódik újsággal, irodalommal, hu- moreszkkel, az emberekkel és. — önmagával. Hogy kivel, vagy kikkel, mivel és mikkel van a legtöbb baja, azt neki kell tulajdonképpen eldöntenie. Hogy egy rövid mondatot, amelynek legnagyobb része megszólítás, hogyan lehet és kell megnyomatékolni, (de ronda kifejezés!), tanulni és lekottázni nem lehet. Ez az a valami, amit az egyéniség lök ki magából. Mint ő ezt: ,.No, atyám!” Ez néha egészen kurta. Ilyenkor nem szabad bevárni a folytatást. Ilyenkor azt kell mondani: „Nézd, Géza, sokat vártam rád, nekem már ma nincs annyi időm, hogy a többit végighallgassam. Majd holnap! Ha az „atyámnak” az „á” betűje bizonytalanul lebegve marad, a levegőben, akkor le kell és le lehet rá csapni, mint a vércse, nem akar lerázni,' nem akarja kimondani a nagyon rövid és lesújtó véleményt, lehet tőle kialkudni valamit, haladékot kérni az átírásra, a téma megmentésére. Ha a „no, atyámat” el se kezdi, hanem a kéziratot és téged (a sorrend!) odasöpör az íróasztala elé, mint valami zümmögő szitakötőt, hogy: „Ülj le és addig innen fel nem kelsz, amíg ezt a két pongyola, szemét szót innen ki nem vésed!” —akkor tépd az irhát, te szerencsétlen, két lábon járó vidéki magyar állampolgár, mert tényleg visszajön a kért vagy megígért öt perc helyett másfél perc múlva és bizonyára felháborodik, hogy azt a „szemét két szót” még mindig nem tudtad kicserélni. Közéleti ember, de úgy, hogy a köz közepén él. Akkor is, ha szerkeszt, akkor is, ha a szerkeszteni valót gyűjti. Az a véleménye, hogy a száraz dolgok untatnak, tehát meg kell a dolgokat nedvesíteni. S eközben éli a demokráciát, de nem úgy, hegy ne írna róla belső vezércikket. Ami nem is vezércikk, csak olyan helyen jön ki a lapban. Akkor is „közéi”, ha engem le- gorombít és akkor is, ha egy magasabb képzettségű állampolgárnak 1 érzéstelenítés nélkül visszajuttat egy kéziratot. Ha valahol, akkor itt, az újság táján így kell és lehet gyakorolni a demokráciát. S bár én jól tudom, hogy minden szellemi alkotás igazi rugója az előleg, ezt a kis rajzot most az egyszer barátságból írtam és nem is gondoltam az előlegre, még kevésbé a honoráriumra, Farkas András első díjat nyert. A hat négyzetméteres szőnyegen madár, bölény, oroszlán és szarvas látható, zaklatott ritmusban. A kompozíció címe: Félelem. A tervezésen túl a gyöngyösiek munkáját is dicséri. Aztán kiállítás a Műcsarnokban, Egerben, majd Gyöngyösön, s a Tévé Galériájából pedig megismeri az ország. A Szovjet Kultúra Házának tanácstermét is díszíti egy büszkesége az orosz hagyományok hangulatát kifejező tizenkét négy- zetmeteres faliszőnyeg, amely a Kupolák címet viseli. Ezt is a gyöngyösiek csomózták. Es a sikerekhez tartozik az egyre jobban fejlődő szövetkezet, a gyorsan növekvő export. A szőnyegek ugyanis messzi útra indulnak: az NSZK-ba, Svájcba, Japánba, Amerikába. Hogy mi a titka, hogyan születik egy modern faliszőnyeg terve? — erről nehezen beszél. De biztos, hogy minük négyen: egy U indenekelőtt a névsor: Radnóti Tibor, Lévay Zsolt, '* Szabó József és Farkas István. Az alkalom, vagyis inkább a sok alkalom szülte őket, már mint a monósnégyest. A belső és a külső igény. Kezdjük a külső igényen! Az egri zeneiskola tanárait sokszor megkérték, hogy ünnepségeken, ünnepi alkalmakkor tegyék színesebbé, gazdagabbá a programot. A szimfonikusok nehezebben mozdultak, hiszen amatőrök nagy létszámmal, így jöttek ők, négyen, kamarazenével. Már 1966-ban. Ehhez a külső igényhez azonban a belső is .párosult. Már nem esak akkor mentek, amikor hívták Őket, hanem maguk is tervezgettek, gondolkoztak azon, hogyan lehetne ezt a kamarazenélést rendszeresebbé tenni. Míg aztán az itt-ott jelentkező alkalmakból és nekibuzdulásukból határozott és terv szerinti munka lett. Gazdájuk a Megyei Művelődési Központ. Tiszteletdíjasok. Ezért tiszteletre méltó az a néhány adat, amit ide- >ktatunk jellemzésükre: 1912-ben 19 fellépésük és 11 közreműködésük, 1913-ban 13 fellépésük és 12 közreműködésük, míg ebben az évben eddig 4 fellépésük és 11 közreműködésük volt. Átlagban számítva minden évben kétezer ember hallgatja őket. Mi is a repertoárjuk? Mozart hat művét játszották már, Haydn kvartettjeit, Beethoven F-dúr, C-dűr kvareti- jét, Schumann, Borodin, Csajkovszkij, Albrechtsberger, Popov müveit: Kodály, Weiner Leó, Farkas Ferenc müvei mellett nem egy ízben Dvorák F-dűr kvartettjét. Fellépésről és közreműködésről írtunk, mert az önálló, egész estét betöltő hangversenyek száma ennél kevesebb. Évente három-négy alkalommal adnak ilyen műsort. Nem a további igény hiányzik, inkább a négy tag terhelesi lehetőségei szabnak felső határt. Zenepedagógiai főfoglalkozásuk mellett kulcsemberei az egri szimfonikus zenekarnak és aki mar ilyet csinált, az a megmondhatója, mekkora többletmunka az ilyesmi, főfoglalkozás, más elfoglaltságok, köte lezettsegek mellett. A siker a megfeszített munka és az összetartozás mindjárt érthetőbbe válik, ha néhány adatot közlünk a vonónégyes tagjairól: mind a négyen az egri zeneiskola tan arai. A korelső a rangidős Farkas István a maga negyven évével, utána nyomban következik Radnóti Tibor, ő 39 éves: Lévay Zsolt éppen harminc éves, Szabó József 29. Ebben a műfajban ez nem rossz átlag. Radnóti Tibor a Zeneművészet! Főiskolán szerzett művésztanár! oklevelet, majd Hatvanba került, onnan jött nyolc évve! ezelőtt Egerbe, hogy az Egri Szimfonikus Zenekar koncertmestereként szolgálja a megye és Eger közönségét. Három gyermeke van, zeneiskolai tanítványai rajonganak érte, mert szelíd derűvel és a nevelő bölcsességével edzi-irányítja a tehetségeket. Ami a sok zenei és családi elfoglaltságon kívül még időt rabol el tőle, az a filmezés és a fényképezés. Nem egy külföldi utat filmre vett már, amikor az együttes baráti meghívásoknak tett eleget. Lévay Zsolt ízig-vérig tanárember. Nemcsak a vonósmuzsika szerelmese, érdekli őt a zenetörténeten kívül a művészettörténet, a történelem, a filozófia is. Minden alkalmat hasznosít, ha a zenéve! elaődást kell tartania, főként a fiatalság számára. A legfiatalabb Szabó József is nős már, kiegyensúlyozott egyéniség. Egri diák volt, majd Miskolcon szerzett diplomát, ide jött vissza tanítani is, dolgozni is. Farkas István a motorja ennek a kvartettnek is. Fáradhatatlan szervező, dinamikus egyéniség. A b éké, tar- hősi kollégiumból indult, amelynek megalapítását és munkáját Kodály Zoltán elképzelései és gondoskodása egyengették. Egerben mindaddig a színház zenekarában működött, amíg az önálló volt. A zeneiskolában gondnokát tanít, az iskolán kívül is a zene köti le mind-n idejét: karmestere az Egri Szimfonikusoknak, tagja a vonásnégyesnek. Tárgyal, szervez, ha kell kottát gyűlt és máshol, „a szakma" kis és nagy munkáiéban mi-’-’ig és mm-’-oütt részt vesz. Most éppen azzal törődik, hogy a b-’’~ánai vendégsz—-n’ésre utazó egri zenekarnak ne legyenek utazási problémái. Ez a négy ember már évekkel ezelőtt vendégszerepeit az NOK-ban, nem is akármilyen közö-seg előtt, Drezdában és Lipcsében. Itthon is szeretnénk mine! többször látni és hallani őket pódiumon. dent megfigyel, s ha lát egy érdekes mintát, rajzot, megjegyzi magának, forgatja, varialja, beépíti a hevesi táj, a Mátra és Bükk vidék népművészetének színeit, formáit és a papíron kialakul a szép. Arra különösen büszke, hogy sajátos színharmóniájáról ma már megismerik szőnyegeit. .. (M. L.)
