Népújság, 1974. augusztus (25. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-10 / 186. szám
A helyi végrehajtáson a sor Az elmúlt másfél évtizedben a párt többször is áttekintette a munkásosztály helyzetét, életkörülményeit. Legutóbb, mint ismeretes, az MSZMP Központi Bizottsága március 19—20-i ülésén értékelte a munkásosztály helyzetét és társadalmi szerepének fejlesztéséről, helyzetének további javításáról hosszabb távra szóló irányelveket dolgozott 3d. A pártnak a társadalom vezető osztályával való foglalkozása tehát folyamatos, ez , nagy hangsúlyt kapott a közelmúltban megtartott pártbizottsági ülésen is a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál. A Központi Bizottság, valamint a megyei párt-végrehajtóbizottság irányelvei alapján a Gagarin Hőerőmű pártbizottsága kibővített ülésen tárgyalta meg saját feladatait és szintén hosszabb időszakra vonatkozó programot készített, illetve fogadott el. Hogy minél helyesebben és reálisabban határozzuk meg helyi tennivalóinkat, 'több munkással beszélgettünk el, kértük ki véleményüket és javaslatukat. E/.t kívántuk segíteni azzal is, hogy az ülésre meghívtunk több munkást a különböző üzemrészekből. A pártbizottság ülése után nyugodtan mondhatjuk, hogy a fáradozás megérte, ennek adták hangot a hozzászólók is. Olyan konkrét, végrehajt- íató, a távlatokat is figye- ernbe vevő program szüle- ;ett, melynek megvalósítása jelentősen hozzájárulhat a ü agarán Hőerőmű munkás- .íollektívája élet- és munka- iörülményeinek további javításához, a Központi Bizottság határozatának helyi (végrehajtásához. A vállalatnál — annak ellenére, hogy viszonylag rövid uultra tekinthet vissza —* számos intézkedés történt az élmúlt évek során a munkások — ezen belül az egyes •étegek — politikai, __ társa- lalmi szerepének növelése, &et- és munkakörülményei- lek javítása érdekében. NFyilván ez is hozzájárul — | jzt a munkásokkal történt ;-i beszél ge tések is igazolják hogy többségük jól érzi nagát a vállalatnál, szereti is jónak tartja azt a kollektívát, amelyben dolgozik. Alátámasztja ezt bizonyos fertelemben az is, hogy a nunkások 46 százaléka ötíves törzsgárdatagsággal •endelkezik, 36 százaléka pejig 3—i éve dolgozik a vál- alatnál. Több dolgozó fejtet- ,e ki úgy véleményét, hogy íz elmúlt néhány év alatt íz úgynevezett nagy kérdé- ;ek, problémák megoldást nyertek az erőműben. Az el- núlt hat évben 333 fizikai nunkás kapott a vállalattól akást, és 21 fő részesült nintegy 650 ezer forint lakásCsökkenl a kifogásolt borok aránya Az Országos Borminősítő Intézet az elmúlt hónapokban 14 ezer bor-, borpárlat-, sűrített must- és pezsgőmín- tát vizsgált meg. A szakemberek mintegy kétezerrel több italmintáról mondtak szakvéleményt, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az intézet összesítő jelentése szerint a forgalomba hozott borok minősége az egy évvel korábbihoz képest javult, s a kifogásolt borok aránya csökkent. Különösen azt tartják jelentősnek, hogy a forgalomban egyre nagyobb arányt képviselő palackozott borok ellen volt kevesebb kifogás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs szükség további minőségjavításra, a javulás aránya ugyanis eléggé kicsi, és még mindig eléggé sok borminta nem felelt meg a szabványoknak. Különösen a termelői borkimérésekben vizezik az italokat nagyobb arányban. építési kölcsönben. Ma eljutottunk oda, hogy lényegesebb lakásprobléma nincs. Az elmúlt három év alatt a munkások bére 17 százalékkal, ezen belül a munkásnőké közel 27 százalékkal nőtt. A vállalat fennállása óta 346 dolgozó részesült különböző kitüntetésben és a kitüntetések 72 százalékát fizikai munkások kapták. Második éve üzemel a vállalat balatoni üdülője, felépült egy minden igényt kielégítő hétvégi ház a mar- kazl tó partján, épül az új, 350 férőhelyes fürdő, öltöző. Mindezek ellenére még sok az apróbb, de sokszor bosz- szantó probléma, amelyekre jobban oda kell figyelni. Ügy gondolom, hogy most már jobban lehet koncentrálni ezekre a kérdésekre. Az erőmű munkásainak összetételére • az jellemző, hogy Gyöngyös kivételével J.6 községből mintegy 700-an járnak be dolgozni. Jelentős hányaduk először dolgozik ipari üzemben, itt kezdett megismerkedni a technikával, ugyanakkor több millió, sőt, százmillió forintos berendezést kezelnek. Sokan ma is kétláki életet élnek, odahaza sok munkát vállalnak, így gyakran fáradtan jönnek dolgozni. Ebből adódik, hogy egyesek egyáltalán nem tudnák még azonosulni az üzem gondjaival, problémáival. Ezért esett olyan sok szó a hozzászólásokban a munkássá válás folyamatának meggyorsításáról, a nevelésről, a továbbképzésről, továbbá arról, hogy szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a községek vezetőivel annak érdekében, hogy a bejáró dolgozók otthoni .körülményeit jobban megismerhessük, hogy jobban be lehessen őket vonni a közéletbe, munkájukat folyamatosan figyelemmel kísérjük, értékeljük. A lakóhelyi körülmények javítását kívánja segíteni az a javaslat is, hogy a szocialista brigádok társadalmi munkavállalásaik 30—50 százalékát a következő időszakban lakóhelyükön végezzék. Sokat áldozott a vállalat az elmúlt években szakmai képzésre, továbbképzésre. 56 tanfolyamot szervezett, melynek közel 2000 ^hallgatója volt. Az oktatási színvonal növelése mellett most a tervek-, ben szerepel kihelyezett általános iskolai osztály és esetleg technikusi minősítést adó tagozat létesítése. A munkásnőknek a vezetésbe való bevonása lehetőségeit segíti majd a házilag megszervezésre kerülő vezetőtovábbképző tanfolyam is. Természetesen a lehetőségek megteremtése a kérdésnek 'csak az egyik oldala. Arra kell jelentős energiát fordítani, hogy éljenek is ezekkel a lehetőségekkel. Feltétlen javítani, szeretnénk az üzemi demokrácián, csökkentve a formalizmuson, a munkások tényleges bekapcsolásával a vállalati döntések kialakításánál, ezzel mélyíteni a tulajdonosi érzést és a felelősséget is. Vállalatunknál az üzemi demokrácia gyakorlásának közvetlen és közvetett keretei kialakultak. (Termelési tanácskozás, üzemi aktivaülések, szocialista brigádvezetők tanácskozása, üzemrészek rendszeres beszámoltatása és még lehetne sorolni.) A fórumok, értekezletek számát nem szabad növelni, sőt, esetleg csökkenteni kell, szükséges viszont annak módját keresni, hogy a dolgozók hogyan tudnak részt venni a gazdaságvezetés munkájában, annak társadalmi ellenőrzésében. A közvetlen demokrácia tényleges gyakorlását kívánjuk elősegíteni azzal, hogy a vállalati és „üzemi négyszög” megbeszéléseire rendszeresen meghívunk 3— 4 fizikai munkást. Ügy gondoljuk, hogy az intézkedési terv e témával kapcsolatos pontjainak megvalósítása jelentős előrelépést jelent majd az üzemi demokrácia színvonalának növelésében. Összefoglalva: s pártbizottsági ülés megerősítette, hogy helyi terveink és elképzeléseink megfelelnek a Központi Bizottság & a megyei pártbizottság határozatainak, most már ezek maradéktalan. végrehajtásán van a sor. Alakszai László a Gagarin Hőerőmű Vállalat pártbizottságának titkára Kétezer hatvani Könnyű ígérgetni, könnyű munkát vállalni, amikor még messzire van a teljesítés' végső határideje. A napokban folytatott néhány beszélgetés azonban meggyőzött bennünket, hogy a hatvani MÁV- esomópont különböző üzemei nem bocsátkoztak megfontolatlan feladatokba kora tavasszal. A közelgő pártkongresszus tiszteletére tett önkéntes munkákra, célkitűzéseik túlszárnyalására gondolunk most, amelyekről mérleg készült, éspedig jobbára kedvező eredménnyel. Vagyis: a hatvani vasutasok nemcsak ígérni tudnak, hanem állják is szavukat. Hogyan, miként, miféle eszközökkel léptek előre? A felajánlások óta eltelt első negyedév számadását kezdjük talán a 830 embert foglalkoztató vontatási főnökségen. Aki hiteles adatokkal szolgált: Szeley László üzemgazdász. V * — Hadd említsem elsőnek, hogy kongresszusi, felszabadulási vállalásaink szoros összhangban vannak a „kiváló vasúti csomópont” cím elnyerésének feltételeivel, illetve a benne foglaltak túlteljesítésére irányulnak — mondotta beszélgetésünk al- - kaiméval Szeley László. — Ami pedig az eltelt három hónap eredményességét illeti, nincs okunk az aggodalomra. Néhány jellemző, fontos adat kijelentesem tanúsítására: negyedévenként harmincmillió forint körül mozog üzemeltetési önköltségünk,, amit fél százalékkal .kívántunk csökkenteni. Nos, ennek a teljesítésében már majdnem a három százaléknál tgrtunk, ami tetemes ösz- szeg. Aztán köztudottan szűk a vasút kocsiparkja. Ezen felajánlásunknak megfelelően, úgy igyekszünk segíteni, hogy, minél több rossz vagont, sze- anélykocsit , rendbehozunk. Örömmel újságolhatom, hogy tehervagonból harminchetet, személyből pedig száznegyvenet a mai napig kijavítottak műhelyeinkben, s azok már be is kapcsolódtak a fuvarozásba. Legfontosabb célunk azonban a szállított áru mennyiségének növelése, mivel. néhány esztendő alatt országos gonddá lépett elő a vasúti fuvarozás. Szocialista brigádjaink kitettek magukért, mert a felajánlás óta elszállított áru súlya megközelíti a tizenhárommillió tonnát, s ez tervünk 110 százalékos teljesítésének felel meg! A Pályafenntartási főnökség. Beszélgető társaink: Sas Gábor főmérnök és Kürtös Magda. Kezdjük az utóbbi szavaival. ^ — Én legszívesebben arról a társadalmi munkáról beszélek, amelynek a MÁV-böl- csőde bővítése a célja. Kinőttük már az ötven férőhelyes intézményt, nagyon időszerű volt a továbbfejlesztés. Hogy állunk vele? Őszre harminc fővel többet fogadhat a Bájcsy-Zsilinszky utcai gyermekgondozó. Mi, pályafenntartásiak indítottuk a munkát, dolgoztak a bölcsődén A borsóbetakarítástól a 'dolgozásig A legkiemelkedőbb eredményt az idén a Füzesabonyi Állami Gazdaságban érték el. ahol 350 hektárról száz vagon borsót takarítottak be. Felvételeink az állami gazdaság földjein készültek és megörökítették a munka néhány mozianatát. A betakarított borsót ">nneí tisztítják. Metilbromid-gázzal fertőtlenítik az új termést. (mentusz — puskás) vasutas példája még az irodisták is, most pedig jön utánunk a vontatás, , pályaudvar, hiszen az ő gyér- *. mekeik szintén hasznát ve- 4 szák a létesítménynek! — S mit tettek a pályák, állomásépületek érdekében? — Nagyon sokat, mert szó- S. rosan vett szakmánk tekinte- §f téban éppen ilyen irányú fel- i adatokat vállaltunk a párt- kongresszus tiszteletére — - veszi át a szót Sas Gábor. — A forgalom biztonsága érdekében 87 kilométernyi vonal- szakaszt újítottak fel gépláncaink Hatvan, Szurdokpüspöki, Aszód, Túra térségében, s ez már most tíz kilométerrel több a tervezettnél. Ugyanekkor rendbe tettünk 43 kitérőt, szépítettük Jászberény, Somoskőújfalu állomásait. Hatvanban pedig eltüntettük a második világháború utolsó nyomait: megújult a romos raktár! A nyi javulást, tehervonataiiik azonban messzire az igazgatóság által megadott teljesít- anényszint alatt közlekednek. De meg kell mondjam, ez nem a mi bűnünk. Egyszerűen irreális tervszámot kaptunk, s bár egy hónapja leértük már a módosítást, ez ügyben mindmáig nem történt érdemleges lépés... Hogy mennyire igyekeznek a pályaudvari szocialista brigádok, leginkább az egy kocsira eső terhelés eredményes növelése igazolja. Három hónap alatt 34 ezer tonnával több áru futott ki az állomásról, mint amennyit eredeti tervünkben vállaltunk... És ugyanekkor társadalmi tevékenységünk sem szorult háttérbe! Embereink segítettek az új strandfürdő földmunkáiban, most pedig a lőtér és futballpálya felújításán fáradoznak. Ötezer órát vállaltunk. Ez bőven meg is lesz az esztendő végére. Míg a pályafenntaartas Hatvanban és a salgótarjani ki rendeltségen 510 dolgozónak nyújt megélhetést, a vasútállomás zavartalan életét 400 embernek kell biztosítania. S ahogyan eddig jobbára kedvező benyomásokat szereztünk, úgy vált komorabb hangra Kelemen István üzemgazdász, amikor a pályaudvar kongresszusi eredményeiről érdeklődünk, —- A személyvonatok menetrend szerinti indításánál fkíme, közel kétezer hatvani vasutas munkája a kongresz- szusá felajánlások tükrében. Érdemes volt menet közben reájuk vetni néhány pillantást? Feltétlenül. Cselekvőkészségük, az itt-ott mutatkozó gond ellenére, nemcsak hálás sajtótéma, hanem példa is. Ha egy jó ügy mellé hittel állnak az emberek, abból mindenképpen siker, teljesítmény születik. 'Ennek a példája,.. még csak elértünk két tized- Moldvai/ Győzd Jobb az áruellátás Mezotárkányban (Tudósítónktól): Mezőtárkány áruellátásáról évek óta a Füzesabony és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ helyi csoportja gondoskodik. ABC-áruház, két vegyesbolt, TÜZÉP-telep, zöldségbolt, vágóhíd, hentesbolt, olaj- és. gázcseretelep működik a faluban. A szolgáltatást mosoda, meleg konyhás étterem és kölcsönző-szolgáltató-fel- vásárló egység biztosítja. Az üzletek kétmillió forintos árukészlettel rendelkeznek. Idei első félévi forgalmuk a négy és fél, a vendéglátóipar forgalma pedig a másfél millió forintot is meghaladta. A felvásárlási részleg tápokat is árusít a háztáji gazdaságoknak az állattenyésztés segítésére, a kölcsönzőbolt pedig kisgépeket, permetezőket, lakodalmi edényeket ad kölcsön a lakosságnak. A húsellátást az első félévben 38, a második félévben pedig 42 sertés hizlalásával segítette a szövetkezet. További javításra vár a töltelékáru-ellátás, a választék bővítése, a gáz-és fűtőolajtelepek kapacitásának növelése. Tovább javítják az iparcikkek választékát, , a zöldségfélék ellátását, a takarmánytápok választékának bővítését. A községi tanács nemrég javaslatokat és határozatokat fogadott el olyan szakcsoportok létesítésére, amelyek fóliás zöldség- termesztéssel és sertéshízla- lással járulnak hozzá az ellátás színvonalának növeléséhez. Császár István Tanulóképzésért — nyaralás Egy szocialista szerződés alapján, a Heves megyei Tanácsi Erősáramú Villamos Szerelőipari Vállalat,, az Eg ri Közúti Építő Vállalat szakmunkástanulóinak képzésére is vállalkozott. Az oktatásért cserébe, augusztus második feleben kedvezme- nyes üdülést biztosítanak az EVILL 15 fiatalja, illetve a tanműhely vezetője számára a KÉV balatonszárszói nyaralójában. A tanácsi villanyszerelők gazdasági vezetői és szak- szervezeti bizottsága külön is támogatja ifjú szakemberjelöltjeit, hogy nyaralásuk ne okozzon semmiféle anyagi megterhelést a szülőknek. mmm^ 1974, augusztus Ifi* szombat