Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-07 / 131. szám

#***•' A ‘Qen nép.szern az egri Megyei Könyvtárban berende­r* rviiii'irnuvuil zeit zenei részleg az úgynevezett fonotéka, ahol megtalálhatok a népzene, a klasszikus és a mai kortársi zene legszebb alkotásai hang­lemezeken. Külön érdeme a megyei könyvtárnak, hogy bárki számára hozzáférhető magnetofon-felvételeken őrzi a nagyobb, jelentősebb egri hangversenyek műsorát is. Ugyanakkor neves előadóművészek tolmácsolásában hanglemezre vett versekben is gyönyörködhetnek a fonotéka látogatói. A technikai felszereltség lehetővé teszi, hogy egyszerre többen is hallgathatnak — egymás zavarása nélkül —. felvételeket, mint ez képünkön is látható. A megyei könyvtár abban is segít, hogy kérésre egy-’egy hang­lemezre vett művet átjátszanak magnószalagra. (Foto: Szántó György) Művészeti esték Kortcz Gábor előadóestje Gyöngyösön Sánta Ferenc alkufetelvcjefi Iró-olvaső találkozón Verpelétien Befejeződött az a sorozat, ami Művészi esték címmel futott az elmúlt évadban Gyöngyösön a művelődési ház szervezésében. A záró előadáson Koncz Gábor lé­pett fel, közreműködött Vitay Ildikó. Ügy tűnik, Koncz Gáborról még egy ilyen kamaraelőadás rvomán sem lehet újabb és érdemleges dolgot megállapí­tani, hiszen milliók ismerik és szeretik, emlegetik és be­csülik művészetét. Ne vegye tehát senki fontoskodásnak, ne most néhány mondat ere­jéig néhány summázó meg­állapítást teszünk. A kamarajelleg meghatá­rozza az előadás időtartamát is. Átlag egy órán át játszik, előad, beszél, énekel, zenél a művész vagy az egy-két mű­vész. Szünet nincs, de van állandó és magas fokú kon­18.35: A KGST a világban, Magyarország a KGST-ben A sorozatműsor mai adá­sában stúdióbeszélgetés kere­tében ismerkedhetünk mega' KGST-tagországok kooperá- ■ ciés tevékenységének ered- ! menyeivel. A bebizonyultan ; hasznos autógyártási együtt- rodkttd le adja a kérdést, hogy mMyen mértékig célszerű és 1 lehetséges az együttműködés ; a közfogyasztási cikkek gyár­tásában, s hogy mi a mód a ; választék megtartására és: bővítésére. (KS) 1974. június péntek centráltság, idegfeszültség, egyre erőteljesebb kapcsolat a nézők és az előadó között, amit csak nagyon komoly el- mélyültséggel, egyre merede­kebben felfelé ívelő művészi hőfokkal lehet elérni és tar­tani. Hasonló az előadás a bűvészmutatványhoz, amikor a nagyérdemű közönséget el kell kápráztatni, ámulatba kell ejteni, hogy az attrak­ció végén felcsattanjon a taps. Koncz Gábor azért alkal­mas az ilyen nagyon meghitt, nagyon folyamatos kontaktus megteremtésére és mélységé­nek fokozására, mert sokol­dalú és sokszínű, tud gyor­san váltani és újat adni. Ez bizonyosodott be most is. És még valami. A tragi- kusabb, komorabb színek is illenek hozzá, de a közönség őt igazán akkor tapsolja meg, ha egy kissé felenged ebből a zártságából, kilép az ol­dottabb, színesebb tájakra. — Ezzel a levélnehezékkel ölték meg a főnökét, Ohms kisasszony — mondta Drews rendőrfelügyelő. — Itt, a dolgozószobájában történt, valószínűleg tegnap este. A takarítónő találta meg ma hajnalban. Ingrid Ohms, a titkárnő sápadtan nézte főnökének dolgozószobáját. Karcsú, harminc év körüli nő volt, a korán hervadó fajtából, nem valami csinos. A nyomozók már befejez­ték a vizsgálódást, a holt­testet is elvitték. — Mikor ért véget tegnap a munka, kisasszony? — kérdezte a rendőrfelügyelő. — öf óra tájban, mint mindig. Fél öt tájban beko­pogtattam a főnök ajtaján, de nem felelt. Valószínűleg a másik kijáraton távozott. Később azonban visszajött. — Honnan gondolja? — Nem sokkal öt óra előtt Eifer úr ment be hoz­zá, utána pedig Jutta Mer­tens, a gépírónő, természete­sen mindketten kopogtatás nélkül. — Miért hangsúlyozza ezt? — Mertens kisasszony az utóbbi időén... hogy is mondjam... igen szabadon viselkedett — mondta a tit­kárnő, és keserű mosoly ült az arcára. — Eiler úr kicsoda? — Nemrég dolgozik ná­lunk, tisztviselő. -A főnök gyakran tárgyalt vele. © O 0 © Manfred Eiler magas fia­talember volt. szűk farmer-. Gondoljunk csak a filmno- vella bunyóshősére, akinek monológját olyan egyszemér l.yes színházzá varázsolta, hogy akár mozielőadáson is érezhettük magunkat. Moldo­va György szatírájának el­mondása is ezt a színskálát erősítette. Vitay Ildikó gitár-ének köz­reműködése nemcsak aláfes­tette a prózát, nemcsak meg­toldotta azt, hanem estenként önállóan is élt. A zene kitű­nő volt, az előadásmód ked­ves. hangulatos, az énekhang a gitárhoz illő. Annyit még a kamaraestek összefoglalójául, hogy a mos­tani évad lényegében bizony­ság is. Annak tanúsítása, hogy az ilyen jellegű előadá­soknak van közönségük, szí­vesen fogadják és ezekkel az előadásokkal lehet nagyon komoly művelődési célokat hasznosan szolgálni. Nagy érdeklődéssel várjuk a folytatást az ősztől kezd­ve. (gmf) CURT MARONDE: Sánta Ferenc szamara a falu világának valósághű, reális, érzékletes, művészi áb­rázolása hozta meg az igazi sikert. Erre a témakörre pre­desztinálta az ifiúkori él­ményanyag. az árnyalt meg­figyelőkészség, s a mélysége­sen humanista alapállás. A Húsz óra íróját ma is vonzza a paraszti sors ala­kulása, a falusi emberek gon­dolkodásmódjának formáló­dása. Erről tanúskodott a részvételével szervezett ver­peléti író-olvasó találkozó. Közönségben, érdeklődőben n*em volt hiány, voltak leg­alább százötvenen: iskolás gyerekek, termelőszövetkeze- . ti dolgozók, katonák és pe­dagógusok. Eljöttek, mert a személyes találkozás élmé­nyével óhajtottak gazdagod­ni, abban az újjáalakított könyvtárban, amelyre olvan régen vágytak, vártak. Sánta Ferenc közvetlensé­gével, kitűnő előadó készségé­vel azonnal megnyerte kö­zönsége tetszését, s a formá­lisan indult rendezvény ha­marosan kötetlen hangú be­szélgetéssé alakult. Az újságíró nem is vállal­kozott .másra, csakhogy cso­korba gyűjtse a kérdéseket és válaszokat, amelyek esv- aránt vallanak az olvasók ér­deklődéséről és az író alko­tóműhelyének műhelytitkai­ról. Utcán hever a téma? — Hogyan született a Húsz óra és az Isten a szekéren cí­mű elbeszélés? A művek for­rásánál milyen szerepet tölt be a valóság, az élményvi­lág és a fantázia? — Azt mondják: a téma az utcán hever, csak éppen meg kell látni, le kell hatol­ni érte. Körülbelül ez tör­tént riportregényem eseté­ben is. Húsz — a paraszti életforma alakulásában talán legfontosabb — év lényegét nem egykönnyű megragadni. A műbe belejátszottak gyer­mekkorom tapasztalatai, s az, hogy később is foglalkozta­tott a falusi élet. Ebből a nyersanyagból azonban alig­ha született volna valamire­való alkotás. Igazi érzelmi, gondolati töltést országjáró útjaim adtak. A jegyzetfüzet­ről lemondtam, mert tudtam, az emiberék csak akkor őszinték, akkor fogadnák be, akkor nyilatkoznak meg. ha velük élek, azt csinálom, amit ők, ha részese vagyok örömüknek, bánatuknak egy­aránt. Szereplőim ma is él­nek, s tartom velük a kap­Virág a fő nadrágot, nyitott nyakú in­get, bőrzakót viselt. — Beszéltem a titkárnő­vel — mondta a rendőrfel­ügyelő. — Megtudtam, hogy ön nem sokkal a főnöke ha­lála előtt az irodájában járt. — hárlfári — mondta Eiler. — A drága titkárnő fülig szerelmes a főnökbe. Minden reggel friss virágot vesz az asztalára. Csak hon­nan telik pénze mindennap virágra? Ha valaki be mer kopogtatni imádott főnöké­hez, fúj, mint a mérgeskí­gyó. Egyébként öt óra előtt valóban voltam a főnöknél. Fizetésemelési kértem, mert nősülni akarok. — Es kapott fizetéseme­lést? — Nem. Elegem is van az ügyből, elsejétől már más­hol dolgozom. © O © © A következő tanú Jutta Mertens gépírónő volt. Tíz­egynéhány éves, babaarcú, teltkarcsú lány, tenyérnyi miniszoknyában. Tágra nyílt, ártatlan szemmel nézett a rendőrfelügyelőre. — Remélem, nem gondol­ja, hogy én öltem meg a főnököt? — kérdezte. — Ügy tűnik, ön volt az utolsó, aki életben látta — mondta Drews. — Miért ke­reste fel öt óra tájban? — Kiváncsi természetű ember maga! Felmondtam neki, mert hamarosan férj­hez megyek. — Ügy látszik, ebben a vállalatban járvány a háza- sodás — jegyezte meg a rendőrfőnök. csőlátókat, az ő létük, kont­rolijuk késztet lakkozás- mentes, igaz valós ág ábrázo­lásra. Az Isten u Nszekéren című novella egy belső Igény nyomán született. Foglalkoz­tatott az az ötlet, hogy mit mondanék, ha találkoznék a iegnagycbbal. az elképzelt természetfölöttivel. Építsem a történetet álom keretébe? Ezt a megoldást elvetettem, mert mesterkélt, s ráadásul elcsépelt. Aztán jutott eszem­be e°v emlékem, amit édes­apámnak mesélt el a nagy- a ía. Elmondta, de lelkére kötötte, nehogy továbbadja másnak Ükanyám férjével ült a szekéren, s ^evszer csak azt látta — valószínű közben elbóbiskolt —, hogy egy hó­fehér szakállú öreg ül élete párja mellet I, aki fel se szállhatott, hiszen nem áll­tak meg, aki az érdeklődő kérdésre így válaszolt: Én vagyok az Isten. Ez lett az­tán az alapötlet, mert ebben a keretben bontakozott ki legsimulékonyabban a cse­lekmény. A pofon elmaradt — Több írásban is foglal­kozik gyermekkorával, isko­láséveivel. Évtizedek múltán miért élnek ennyire frissen ezek az élmények? — Az ember sosem tagad­hatja meg büntetés nélkül önmagát, s az is tény, honv a tizenéves tapasztalatok motiválják a felnőtt gondol­kodását, cselekvéseit. Ennek igazolására elmondok egy történetet, kolozsvári gim­nazista koromból. Sosem vol­tam ideális diák, s a fegye­lemmel se egykönnyen ba­rátkoztam meg. Ha tehettem, feltétlenül az utolsó padiban húzódtam meg, ott ugyanis, többnyire észreve.-énül, sza­badjára renitenskedhettem. Egyszer aztán elfogyott ta­nárom türelme, s az első pád­ba ültetett, hogy szem előtt legyek. Erre mintha az ör­dög bújt volna belém, csak- azértis folytattam. Nevelőm hozzám rohant, ütésre emel-' te kezét, bennem a féléiéin indulatra, felháborodásra vál­tott., Még hogy arcul üssenek, megalázzanak! Aztán meg­lepetésemre a várt pofon félúton megakadt: tanárom elvörösödött, leejtette kezét, visszavonult a katedrához, két tenyerébe hajtotta fejét, s percekig hallgatott. Akkor értettem meg, mit jelent az önuralom, akkortól változ­tam meg. S ma is, ha go­noszkodó sértéssel, dühre in­gerlő ostobasággal találko­zom, mindig eszembe jut ez az eset, s mérsékletre k-ész­relemből vagyok hajlandó házasságot kötni. — Dicséretre méltó elha­tározás — bólintott a rend­őrfelügyelő. — t De mit szólt a vőlegénye a főnök udvar­lásához. Biztosan tudott ró­la. — Persze hogy tudott. Ret­tentően jól szórakoztunk rajta — mondta Jutta, aztán ajkába harapott, és elpirult. — Talán csak nem képzeli, —■ Egy kollégámhoz me­gyek feleségül, Eiler úrhoz. Ez azonban nemigen érdek­li önt. Egyébként, ha éppen tudni akarja, a főnököm is megkérte a kezem. Azt hit­te, hogy a pénzéért szeretni fogom. En azonban a tudtá­ra adtam, hogy nem lépek be a háremébe. Csakis sze­hogy vőlegényem féltékeny­ségből megölte a főnököt! 0 © © Q Valamennyi tisztviselő mozdulatlanul, csöndben ült. Csak Ingrid Ohms állt sá­padtan, az ajtónak támasz­kodva. — Ma reggel tehát önök közűi még sankt unt tudta, tét egykori nevelőm példába Gyermekkoromról msg c. .< annyit, hogy nem volt ke - " nyű, de megtanított arra .-i naav igazságra, hogy csa’-- szegénység nevel szolidan, ra '-"’'más segítésére. Felelet — egy év múlva — Milyen Sánta-müveket olvashatunk legközelebb’’ — A kérdésre hadd vá'a szóljak kérdéssel. Elmondom egy regényem tartalmát, s önök — természetesen gyere­kek is — keressék a megol­dását, mondják el, miként fe­jeznék be a könyvet. Művem megtörtént eseményhez kap­csolódik: a XIX. század ele­jén Afrika partjaitól nem messzire elsüllyedt egy hajó. A módosak, a gazdagok el­menekültek négy csónakon, velük mentek a tisztek, sőt a kapitány is. A szegények magukra maradtak egy lel­kiismeretes tiszttel, aki azon­ban véletlenül a tengerbe ej­tette az iránytűt. Az élni akarás mégis győzött: a száz­negyvenhét ember tutajt ácsolt, s kevés kétszersülttel. vízzel és borral elindult az ismeretlenbe. Két hét múlva már csak tizennégyen éltek. Engem az foglalkoztatott, hogy vajon kik maradhattak meg: az élelmesek, az oko­sok, az életrevalók, a szeré­nyek, az agresszívek, a visz- szahúzódók? Én már mű­vemben feleltem, egy év múlva, a következő könyv­hétre jelenik meg a regény, most várom az önök vála­szait. Mindjárt a gyerekek kér­tek szót, s töprengtek hango­san, irigylendő nyíltsággal, őszinte okfejtéssel. Azt hi­szem, ők lesznek azok, akik jövőre elsőnek veszik meg az érdekesnek ígérkező Sán­ta-művet. Tartalmas, hangulatos ta­lálkozó volt a verpeléti. Ha­zajövet erről beszélt az író is: — Jóleső érzés tapasztalni az érdeklődést, azt, hogy írá­saim értő visszhangra talál­nak, hogy az olvasókban to­vább él az általam útjára bo­csátott gondolatsor, hogy a jobbat, az igazabbat kereső meditáció nem volit hiába. A gyerekek különösképp tet­szettek, akárcsak a tizenéves középiskolások Egerben: az ö figyelmük a biztosíték ar­ra, hogy a felelősséggel írott szónak becsülete lesz évtize­dek múltán is. Pécsi István '•S*«WWWW hogy a főnök halott? —kér­dezte Drews felügyelő. •— Valamennyien megjelentek munkahelyükön. Többen bólintottak, mor­mogtak valamit. — ön sem tudta, Ohms kisasszony? — Természetesen nem. — Tudta, hogy Jutta Mer­tens és Eiler úr összeháza­sodnak? — Fogalmam sem. volt ró­la... — Jöjjön csak egy kicsit közelebb — mondta a rend- őrfelügyelő és kinyitotta a főnök irodájának az ajtaját. —- Nem könnyítene a lel­kén, Ohms kisasszony? ön szerelmes volt a főnökébe, azt is tudta, hogy főnöke Jutta Mertensnek csapja a szelet, feleségül akarja ven­ni. Amikor tegnap késő dél­után meglátta, hogy a lány ismét főnökénél járt, elön­tötte a düh, és féltékeny­ségében megölte főnökét. — Hogy mondhat Ilyen szörnyűséget! _ csattant fel a titkárnő hangja. — Lég­ből kapott állítás ... — Azért mondom, mert elkövetett egy súlyos hibát — mondta a rendőrfelügye­lő. — Hol van ma a vázá­ból a friss virág? Egy tanú elmondta, hogy ön minden­nap friss virágot tett főnö­kének asztalára- Ma azon­ban nem vásárolt virágot, mert tudta, hogy halott. Ingrid Ohms egy szót sem szólt, csak sápadtan egv székbe roskadt, és tenyeré­be- hajlott«- ittfL .

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom