Népújság, 1974. május (25. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-12 / 109. szám
IHflf“***>*J“J“‘*‘***“***‘****‘*****t,****1“**tJ^*“**‘IA‘ ...hogy a jó pap holtig tanul Hogy még jobb pap legyen. Legalábbis a közmondás szerint, amely azt ugyan már nem említi, hogy a rossz pap azért rossz pap-e, mert rest holtig tanulni, avagy azért, mert a rossz pap is holtáig tanul, csak rajta nem fog a tudás. Igaz, a közmondás azt sem mondja, hogy a közepes pap tanul-e vagy sem, s ha igen, meddig, holtáig, vagy csak néhány évig még azután, hogy letette a papmunikás-bizonyítványt a plébános úr asztalára. De közmondás ide, közmondás oda, most mégse bonyolódjunk bele az egyház és a papművelés ügyeibe, mert hiszen az egészből nekünk csak a közmondás ama része érdekes* amit nem is említ: mi legyen a közepessel? A közepes munkással például? Á jó szakmunkás holtig tanuL A nyugdíjig biztos. Részben, hogy még jobb szaikmunkás legyen, részben azért, hogy szakmája és tudása birtokában előbbre lépjen a társadalmi megbecsülés és a társadalmi ranglétra fokain: annyit, amennyire őmaga képes, vagy amennyire lehetőséget nyújt az adott környezet ez irányú képessége. Így aztán különösebb szót vesztegetni — a biztatáson és az elismerésen túl —, nem is lenne most szükségszerű a jó szakmunkás szakmai és általános múveltségbeli gyarapodásának fontosságára. A rossz szakmunkásról meg ejtsen szót a művezetője, vagy a munkaügyi osztály. Az ő dolguk. De mi van a közepesekkel? Igen; mi van azokkal, alük szakmai tudásukkal ée rátermettségükkel ugyan nem emelkednek ki az átlagból, akikről vajmi ritkán esik szó a termelési értekezleteken, vagy az újságok hasábjain, ha dicsérni kell, de végtére akkor sem, ha bírálni muszály. Mert, ezek a munkások nem rossz munkásak. De nem jók. Közepesek. És egy gyárban, üzemben az ezer munkásból ők a „derékhad”, mert a jóból sajnos, a rossz, bői báliakén egyaránt lényegesen kevesebb van. Ezeknek szakmai tudása, illetőleg a meglévő gyarapítása, a készség növelése a tudás befogadására, kulcskérdés a korszerűen, hatékonyan termelő munkásgárda kialakítása szempontjából. Hagy a tanulás, a tudás megszerzése útján a közepesekből jók, sőt kiválóak to lehetnek — ez nyilvánvaló. De az sem közömbös ton, hogy a közepesekből a tanulás, a tudás révén közepesek lesznek holnap is és nem — rosszak. Elés lemaradtak. A szakma új fogásait alkalmazni képtelen emberek, á technikává!, technológiával lépést tartani alkalmatlan alkalmazottak csak, a gyári munkás létszámon belül Nemcsak a jók számára kell tanfolyamokat, továbbképzéseket szervezni és rendezni a gyárkapun belül és kívül, nemcsak arra van szükség, hogy a szakma legjobbjai elérhessék a tudásuk gyarapításához szükséges információk minden mennyiségét és minden minőségét, s nemcsak arra, hogy belőlük technikusok, mérnökök, üzemvezetők, vagy akár gyáregységvezetők legyenek. Ez is kell — sőt kötelező, ez is szükséges, sőt „muszáj” feladat. De a középszer erősítése, a közepes tudású és képességű munkásokban felkelteni a tanulást, a többet tudás igényét — ez is fontos feladat ám. Mart — s ezt az üzemek vezetőinek jobban kell tudniuk e sorok írójánál —, a mai tudás, amellyel közepes szakmunkás lehet valaki, holnap már kevés ehhez a közepeshez, s holnapután már nevetségesen kevés lesz ahhoz is, hogy egyáltalán méltán szakmunkásnak tarthassa magát az, akivel nem törődtek, s aki emiatt maga sem törődött önmagával. „Nem akarok én még brigádvezető se lenni. Megvagyok én magamnak úgy, ahogy vagyok” — száznyi és ezernyi nevet lehetne sajnos e mondat után felsorjázni és a név után egész sor üzemet is természetesen. Pedig a közepesek tanulása, továbbképzése, művelése és művelődése egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindegyikünkkel olyan a terve a felsőbbség- nek, miszerint, amint elvégzi ezt, vagy azt a tanfolyamot, lerakja a nyolc osztályt, menten vezérigazgató de legalábbis brigádvezető legyen belőle. Csak jobb munkás. - Csak? Ez a „csak” nem is kevés, ha korszerű; művelt, termelésében hatékony, világnézetében szilárd, terveiben okosan merész és merészségében reálisan higgadt munkáskollektívát akarunk az üzemekben. És természetes, hogy ezt és ilyet akarunk. A jó pap holtig tanuL Arról nincs tudomásunk, hogy a közepes pap meddig tanul, erről hallgat a közmondás. De hogy a közepes szakmunkásnak is mindaddig tanulnia kell, amíg dolgozik, s hogy számára is meg kelj teremteni a tudasgyarapitás, a szinten tartás, a művelés és művelődés lehetőségét — ehhez ' semmiféle közmondás nem kell. Csak a köz egyetlen mondása: kell! Fehér köpenyes esztendők — Az elekben nekem Leves nyugodt éjszakám akadt. Több ezer esetben felcsengettek, felzörgettek. Nem volt ritkaság, hogy jegy éjszaka négyszer hívtak beteg gyerekhez. A fehér köpenyes esztendők során, a kerek fél évszázad alatt, amit eddig pa, lyámon eltöltöttem, úgy 4000 —5000-szer szakadt félbe az álmom éjszakai segélykérés miatt. (ősz haj, fehér fecske- szárny-szemöldök. Nyugodtság, szelídség arcban, minden mozdulatban. Melegség és sugárzó derű, amely átsüt a szavakon.) — Erdélyi kis faluban, Nágykerekiben születtem, Nagyváradhoz közel. Édesapám gazdálkodó ember volt, középparaszt. Ketten' voltunk testvérek, engem a debreceni református kollégiumba adtak tanulni. Az érettségi okmányon még meg sem száradt a tinta, mundérba bújtattak és rövid kiképzés után irány a front És egyenesen — Doberdó. Nagy volt bennünk a lelkesedés, a harci kedv, ám ahogy mind közelebb értünk és mind jobban dobhórtya-repesztővé lett a fegyverzaj, úgy hamvadtak el bátorságunk szikrái. Mindjárt az első napon megmutatta igazi arcát a háború: 260 ember közül 35-en maradtunk talpon, a többiek meghaltak, vagy súlyosan megsebesültek. (Az egri Tárkányi Béla utcai lakás tágas szobájában ülünk. fyr. Pethő István aranydiplomás, érdemes orvos pergeti vissza életének filmszalagját.) — A doberdói harcokban magam is megsebesültem, majd a hastífusz döntött le a lábamról. Később a román frontra vittek, ahol az Olt partján fogságba ejtettek. A Sipotele nevű halóltáborba kerültem. Tizennyolcezer ember sínylődött itt embertelen körülmények között, el is pusztult ebből tizennégyezer. Nekem sikerült átvészelni a rám leselkedő veszélyeket, pedig de sokszor megkömyé- kezett a halál a kiütéses tífusz, a malária, a vérhas és a májgyulladás képében. Any- nyi szenvedést éreztem-lát- tam és annyi exitust, hogy bosszút esküdtem. Megfogadtam magamban, ha túlélem a szörnyűségeket, bosszút állok a betegségeken. (Gyönyörű és nemes bosz- szút emleget. Felkészülést egy életen át tartó élkötelezett harcra az emberek egészségéért.) — Másfél év után, 1918 tavaszán, amikor különbékét kötött Magyarország és Románja, hazatérhettem. Hogy megerősödjem, a katonaságtól fél esztendei szabadságot kaptam, s eközben beiratkoztam a- Budapesti Orvostudományi Egyetemre. Medikusként éltem át az őszirózsás forradalom es a Tanácsköztársaság eseményeit. Lehetőség volt arra, hogy összevont vizsgákat, szigorlatokat tegyek, s így már 1922. júniusában kezembe kaptam a diplomát. Debrecenbe kerültem a klinikára, externis- tának, ami azt jelentette, hogy se fizetést, se élelmet nem kaptam. Ezután díjtalan, majd díjas gyakornokká léptem elő. Két év után lettem szakorvos. Gyermekszakorvos. (Leveszi a szemüvegét, az íróasztal sarkára könyököl. Tekintete a szemközti fal meghatározatlan pontjára réved. Régi emlékképek között kutat.) — De sokat éheztem én. . Étert most minden élelmet megbecsülök... Szegény medikus voltam. Fűtetlen szobában laktam. Sokszor nem akadt más élelem, csak száraz kenyérhéj,’ vízbe áztattam és azt ettem... Emlékszem, kémia vizsgám volt Winkler professzornál. A tein nevű alkaloidszerű vegyület előfordulásairól kérdezett. Zavarban voltam, s hirtelenjében nem tudtam válaszolni. A professzor segíteni próbált. „Abban is van, amit ma reggelire fogyasztott.” Hallgattam. „Kávét reggelizett?” Nem! „Teát biztosan ivott.” Nem! „Egyáltalán mit reggelizett ma, fiam?!” Száraz kenyérhéjat vízzel... A professzor rám nézett, megcsóválta a fejét: „Abban, fiam, nincs lein...” (1924-ben Egerben telepedett le Pcthö doktor. Kerek ötven esztendeje él a történelmi város falai között. Apró emberpalánták egészségét őrizte-gondozta, nemzedékek egész sorát gyógyította.) — Nem yolt könnyű meggyökerezni ebben a varosban. Először a honvédségnél lettem polgári orvos, s, közben a Stefánia egészségügyi hálózatnál is tevékenykedtem. Végül is önállósítani kellett magamat. Csak magánpraxist folytathattam, más, fixes állásra nem számíthattam. 1949-ben állást kaptam az SZTK mozgó szakszolgálatánál, dolgoztam a tanácsadóban és orvosa lettem a dohánygyári bölcsődének. Rövid ideig a kórházban is szolgáltam... Hadd mondjak el egy jellegzetes esetet egri éveim elejéről, bizonyítandó, mennyire nehezen fogadott be a város orvostársadalma... Akkoriban at ember ágyeke« (Foto: Puskás Anikó.) zett/mindent kiírni a cégtáblára: med. univ, klinikai tanársegéd, gyermekorvos, stb. Volt itt egy Grünblatt nevű, nagy pacienturás orvos, akinek egyik betege eljött hozzám. Később a fülembe jutott, hogyan rótta meg ez a Grünblatt a betegét: „Ne menj te Pethőhöz, fiam, hiszen az még csak egy kezdő segéd. Majd akkor lesz ö orvos, ha mi felszabadítjuk”. (Fiatalos, energikus mozgású férfi. Nem látszik meg rajta, hogy 78 esztendő nyomja a vállát. A sport őrizte meg erejét, tartását. Fiatalabb korában versenyszerűen is sportolt. Szertornázott, at- letizált és futballozott.) — Kérdi, miért lettem éppen gyermekorvos? Azért, mert a gyerekeket nagyon szeretem. A gyerekek a legőszintébbek, nem szimulánsuk és nem is képzelt betegek ... Hogy mennyire gyerekimádó vagyok, arra családi életem is bizonyíték lehet. Leányomnak, amikor férjhez ment, azt mondottam, egy gyereket se vétess el, szülessen meg valamennyi, ahány megszületni akar, mi gondoskodunk róluk. Van is nékem öt unokám és most már egy dédunokám is. Egyéb vagyonunk nincs. De lehet-e a világon ennél nagyobb és sokat érőbb vagyon?! Én pénzhaj hász sose voltam, egy beteget ki nem küldtem a rendelőmből azért, mert nincsen i>énze. Ezért nincs házam, • telkem, autóin. Csali gyerekek, . „ (Szürke öltönyben ül íróasztalánál. Nincs rajta u fehér köpeny. Az utcai cégtáblát is leszedette, csak üres helye virít napok óta a sárga falon. Fél évszázados szolgálat után Pethö doktor nyugalomba vonult.) — Azért a fehér köpenytől nem váltam meg véglegesen. 1 Nem lehet csak úgy, egyszerű elhatározással vegét szakítani a fehér köpenyes esztendőknek. A gyermekszakrendelőben dolgozok nyugdíjasán napi egy-két órát. Nem tudok megválni a gyerekektől. Gyógyítom őket, amíg csak bírom. Amíg csak gyógyítani tudok... Pataky Dezső NA/VWWVWWWVSAA/WWNAAAAAA/N Farkas András; Francia arcok Mában a tegnap, Mában a holnap! XVI. LAJOS Nem hiszi el, hogy Messze letűnt már Mindaz • számtar Mellyé, a trónnak Dönteti kellett Régi jogokról, Egykori ésszel — DANTON Ekkora bolydutfc, Nagy zenekarral Még sose játszott. Ennyi finom hang, Ekkora őrült Hajsza, zsivajgás Nem, sose szólt még ROBESPIERRE Mennyi bolondság, Hinni a hulló Testek, a béklyók Árnyai közben. Hogy van szellem Asszony! testben S kell az az oltár — MARAT Hogyha a rikkancs Ott, a közelben, Ráüt a nyomdász Fürge kezére. Mit, hova nyomjon, Még nem elég ok Elve maradni — SIKYfiS Óvatosan még. Vas-logikával írni a rendről, írni a rendnek Szabta irányról. S közben a várás Kínjait élni — •• MARIA-JOSEPH CHENIER Még fele sem volt, Mint vala bátyja. Bátyja a költő. Kérte az újat, Nemzeti nagyzásfc Forradalomból — Mekkora cél volt? TALLEYRAND Sánta a lába, Gőgje se eg már. Am a nyakán ül Fél-Európa, S érti, hogyan kell Ezt amaz ellen Játszani — győzni — NAPOLEON Átalakítván Ezt a világot, Átalakult és Észre se vette. Mekkora zsarnok Volt, hova szédült Nagy hatalommal JACRES Ö akadály volt. Erre lelőtték. Mert nem akarta, Menjen az éhes Francia munkás, Más aranyáért Hősi halottnak« DE GAULLE Tudta, ki volt és Tudta, hogyan kell Menteni, nyerni, Átalakulni Győztes időben. Vesztes időben. Önmaga ellen — POMPIDOU Még nem akarta Szólni, tudatni, Senkise Ö már, Még az a pár najJ Vau neki hátra, S hasztalanul bölcs, Feriik a porban. GISCARD D’EST ÁING Elnöki poszton Végzetesen sok, Üj hatalom gyűl» Most az a kérdés, Erti-e, ő ki, S tudja-e, hogy mi Franciaország? MITTERRAND Már nagy, erős és Itt van az osztály, Látszik az üt is, Adja a hareot, És ez a harc lesz < Egyszer, a végen > Franciaország — /
