Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-10 / 34. szám
íS^MWAAaA^aA\'V\.*A \a wwmv *<?*>.. ::.hogy újabban nem lehet, hanem kell például Spanyolországba utazni. Repülővel! Sőt Görögországba . is kell utazni, félpanzióval ugyan, de kell. Természetesen göröghonba is repülőgéppel kell. Hogy ez nem üres fantazmagória, újságírói cselfogás, sőt cselszövés a gyanútlan olvasóval szemben, arra tanúm legyen az a számos kézzel írt „tacepao”, amely kalligrafikus betűivel ott ékük néhány üzlet kirakatában és felszólító módban arra hív, hogy „Utazzon Spanyolországba repülőgéppel...” A másik téma: Görögországba utazzon félpanzióval...” S minden kézzel írt plakát felszólító módban fogalmazott szövege mögött ott érezhető a határozott, sőt a többszörös felkiáltójel is: kelll Ezt is megértük! Hentesüzlet kirakatában ma még utasító hang- • nemben, holnap már nyilván könyörgő-sírós hangon, holnapután pedig a kemény vádolás és a felelősség- áthárítás felháborodottságával olvassuk, olvashatjuk: utazzunk Spanyolországba! Görögországba! Palma de Mallorcába! Thessalonikibe! Igen, idáig jutottunk, hogy a néhány évvel ezelőtti sóvár reménytelenség, tikkadt torkú és rejtegetett Nyugatra vágyás után kézzel írt plakátokkal szólítanak le az utcán, hogy utazzam. Olyan plakátokkal, tacepaokkal, amelyekkel Pekingben a szociálimperializmus elleni harcra szólítják a kínai munkást, vagy a diákot. Olyan plakátokkal, amelyek... Igen, amelyek sok-sok évvel ezelőtt nem arra buzdítottak, utasítottak, hogy a tengerpartra utazzam repülőgéppel, hanem arra, hogy jegyezzek békekölcsönt. Elsőt, hatodikat. Mert azzal is mind a békét védem. Ha nem jegyzek, akkor a békének ártok, s aki árt, — ezt ugyan a kézzel írt plakátok és a falra írt jelszavak nem mondták ki, de logikus következtetés volt, hogy —, az ellenség. Azokra a kézzel írt hevenyészett plakátokra is jól emlékszem még mindig, amelyek arra utasítottak, hogy gyűjtsem a vasat és a fémet, mert ezzel is a békét védem és én gyűjtöttem is, hogy a tőlem telhető vasakkal és fémekkel (ma sem tudom, hogy a vas miért nem fém?) védjem a békét. És emlékszem olyan plakátokra is, kézzel írt plakátokra, amelyek minden gyanútlan járókelőre lekiabáltak a falról városon is, hogy adja be tojását, felesleges szemes terményét, mert ha nem teszi, a szocializmus ellenségeivel paktál le. Emlékszem, mert ilyesmiket én is írtam kalligrafikusnak aligha nevezhető betűimmel, kissé gyűrött árkuspapírokra. Aztán emlékszem olyan kézzel írt plakátokra !s — becsületemre, azokból egyet sem én írtam —, amelyek kedélyesen letegeztek, imigyen: Te büdös kommunista, eljött a leszámolás órája... Meg olyanra is emlékszem, nagyon jól emlékszem, amelyet nem éppen íráshoz szokott kéz vésett valósággal a papírra, hogy „Munkásököl vasököl, oda üt, ahova köl...” Amely szöveg ugyan nélkülözte a vers- és a rímtan alapvető szabályait is, de nem nélkülözte a lényeget, hogy pontosan oda üt most már a munkásosztály ökle, ahová kell: a valódi ellenségre. Ha kell! S ha kell és üt, akkor nem ismer tréfát, lévén vasököl. Annak idején olvasván ezt a vasöklöt, megelégedetten konstatáltam, hogy mégsem volt hiábavaló annakelőtté gyűjteni a vasat, mert lám, vasököl lett belőle..» Aztán lassan-lassan eltűntek a kézzel írt plakátok, a néha rögtönzött gyors, bár célirányos politika helyett a megfontolt, előrelátó és ezért a plakátjait is időben és szépen, egy kiegyensúlyozott országhoz méltóan elkészítő politika évei következtek. Plakátkiállítások, az év legjobb plakátjai, díjak, zsűri, irigység, nyomdai selejt: egy konszolidált ország plakátkultúrája lázított, hívott, mosolyogtatott, szervezett, riasztott, lelkesített a falakról. Az utcák. falairól. Selyemhétre. Az alkohol ellen. A hízás ellen. A többek és a többiek között. És, most, földbegyökeredzett lábbal olvasom a kézzel írt plakátot: utazzam repülőgéppel Spanyolországba ! Nem a spanyol rendszerbe —. nyilván —, hanem a spanyol tengerparthoz. Ide jutottunk a megváltozó és megváltozott világban a békekölcsöntől, a vastól, a fémtől és a tojástól. .Idáig! Ugye, hogy más világ ez már? Bár bevallom őszintén, valahol gondolataim legmélyén ott motoszkál egy kimondatlan félmondat: ... hátha mégis van valami köze az én egykori plakátomnak, amelyet kézzel írva a vasnak és fémnek szenteltem, ehhez az ittenihez, a mostanihoz. Amelyet kézzel írva a békés utazásnak szentelnek. Hátha! l A vágástér rakodóján. Pataky Dezső riportja Szekercelárma BANYAHEGYNÉL a sorompóőr azt mondja, legyünk óvatosak, mert szállítás van, találkozhatunk rönkökkel megrakott teherautókkal. Négy brigád is dolgozik a B ükkön, de ő meg nem mondja, merre leljük meg őket, mert azt; nem tudja. Szolgálhat , . viszont egy jó tanáccsal: ha elértük a „fellegvárat”, a fennsík szélét, hallgatózzunk, a motorfűrészek hangja, a szekere éla rma majd útba igazít bennünket. Sz'-'mlalatlan hagyjuk magunk mögött a kanyarokat az emelkedő, keskeny havas úton. A bükki tetőt elérve „pilótánk” elnémítja a motort, s kiszállunk, hallgatózni. A rengeteg erdőn, előttünk messze, ütemre, tompán csattog a fejsze. A motorfűrész ideáig hallatszó hangja, mint a fómdarázs zümmögése. A magas hóban nekivágunk az ismeretlen, sűrűbe vesző útnak. Hánykolódik alattunk a Zsiguli, túrja a havat, de rendületlenül halad előre. Szívős masina, előttem ezután már nem szidhatja senki... Állok a vágástérben,' a fák meg sorra zuhannak körülöttem. Motorfűrésszel döntik a fákat. A fűrészlánc előbb vízszintesen mar a fatörzsbe, majd erre rézsuto- san éket vág (ferdehajkot, ahogy itt mondják). így irányítják, hogy a fák egyformán. dőljenek. Valamiféle tiszteletet kényszerítő méltóság van a fa zuhanásában, ebben a rézsútos repülésben, 'háttérben az éggel. Hallani a levegő metsző süvítését,. majd a földet érő, havat felkavaró ágak ropogását és rögtön azutan lábunk alatt súlyosat döndül a föld. Ez a döndúlés kicsusszan talpunk alól és tovahullámzik az erdőn, az egész Kőháton, fel egészen az Iluskútig, és tovább. Szkupé Lajos kezében szól a fűrész. Ám félúton, pont a törzs közepében, felmondja a szolgálatot. Pöfékel, köhög néhányat, és leáll. Szkupé óvatosan kihúzza a fűrészt a hasítékból, valamit babrál rajta, meghúzza, aztán élesen megrántja a zsinórt. A motor sem syiiyt. Kifogyott belőle a benzin. Nekem jó ez a kényszerszünet, alkalom a beszélgetésre. —- Huszonnyolc éves vagyok, hatodik éve, hogy erdei munkás lettem — kezdi a bemutatkozást. — Négyen dolgozunk a brigádban: Stuller Árpád, Barna. József, s a brigadóros Vasas Károly még a társam. Mind Répás- hutáról járunk fel a Bükkre. Ö tkor kelünk és hatkor már kezdjük a munkát a vágástérben. Ponyvás teherautó hoz és visz bennünket. TÉRDIG ^LL A HÓBAN. Biztatom, lépjen tol mellém a tőikére. — Nem árt a hő semmit — mondja legyintve — vastag kapcával van a. gumicsizma kibélelve. Itt a vágásban csak gumicsizmában lehet dolgozni. Minden más átnedvesedik. Még a legvastagabb bőr is. — Nagy hideg, szellős műhely ez az erdő... — Dolgoztam én már melegebb helyen is, négy évig, a Lenin Kohászatnál, a durvahengerműben. Jobb itt a szabad levegőn. —- És megéri? —- Télen a keresetünk átlagban négy- és ötezer között mozog. Nyaranta az erdészetnek meszet égetünk, akkor a kereset felmegy hat-hat és fél ezerre. Szkupé Lajosnak Répáshután háza van, nős, a kislánya hároméves. Mire vágyik még? Azt mondja: „Csak mindig jó egészség legyen.” Atlépegetve a hóban heverő fatörzseken, bejárom a vágást. Mindenkivel beszélgetek. Stuller Árpád morogva törli homlokáról a verejtéket. — Bunkózni kell itt reggeltől estig — magyarázza a szerszámokat mutatva. — Váltjuk egymást a motorfűrésznél is. Egy ember nem bírja sokáig a vibráció miatt. Mindnyájunknak megvan a motorfűrészes vizsgája. — Mióta munkahelye az erdő? — Gyermekkoromtól fog- ya. Tudja, a mi falunk erdőbe bújt falu. Ha á gyereknek akkorára nőtt a marka, hogy át tudta fogni vele a fejsze nyelét, már mennie kellett az erdőre. Igaz, dolgoztam én másutt is. Hat évig Diósgyőrben, a nagy kovácsműhelyben. Tizenhárom forintos órabért hagytam ott. Barna József egy percre se hagyná abba a munkát. Sarangba rakja a méretre vágott hasított fát. Igaza van, így is lehet beszélgetni. ■— Tizenhatodik éve már, hogy fatermelő vagyok — néz fel két derékhajtás között. — Persze, azelőtt is az erdő adott nekem kenyeret. Sokáig fogatos voltam. Még Felnémetre is lovas kocsival szálítottuk innét a fát. És a vágásból is lóval húzattukle a szálfákat, mert akkoriban még nem volt Zetorunk, úgy, mint most. — Család? — Három lány. Ebből kettőt már férjhez adtam, elmentek a háztól. A harmadik lány az már nem megy el, otthon marad. Urastól ellakhat velünk egy haj alatt. Vasas Károly brigadéros- sal könnyű a dolgom. Hallgatta, mire kíváncsiskodtam a társaitól, s ő már kérdések nélkül adja a választ. — Negyvenhatban kezdtem az erdölést — rántja fél kucsmája alá a szemöldökét. — Aztán az ipari munkát is megpróbáltam Diósgyőrben, úgy, mint a többiek. Öt évet húztam le az öntecshántoló- ban. A gyárat otthagyva, a Kelet-bükki Erdőgazdasághoz szegődtem, onnét jöttem át ide, a nyugati oldalra. Nyáron a. munkatársak meszet égetnek, én meg szénégetőnek vedlek át. ök hetvenkét óra alatt kiégetnek egy rakatot, nálam pedig van, hogy 12 napig is füstöl a boksa. — Korán kelnek, nagy hidegben ... Fanyar mosollyal legyint: — Kérem, a hideg nálunk nem ellenség. Vannak itt olyan szerszámok, amik egykettőre úgy bemelegítik az embert, hogy a szeméből is törölheti a sós verejtéket. Szünet nélkül szól a motorfűrész, bükkök zuhannak, tágul a, hatalmam teetoit fákká! borított tiszti* c hegyoldalban. MESSZEHANGZÖAN csattognak, dobbannak a fejszék, fehér cikkanásokkal sújtanak a szekercék. Valaki a baltáját élesíti, csikorog az acélt nyűvő reszelő. Szkupé Lajos a Kőhát: derekán tüzet gyújtott, füstforrást fakasztott. A kéktefe füst egyenesen száll az égnek, mert szélcsend van és a nap is ragyogva süt, félemelkedve az erdő sötét fala fölé. A vágástérben általános a csattogás, a szekercelárma, A kidőlt fákról tanyákban lemetszik a görcsöket, kisebb ágakat. Az emberek néha kihúzzák magukat, egyenesítik derekukat. S pillanatnyi lélegzetvétel után ismét suhog a fejsze, foka meglen- dül, éle világlik és pattan, repül szanaszét á friss forgács. Délidő érkeztén lassan elcsitul a lárma, abbamarad a kopácsolás. Ebédszünetet tart a brigád. Az erdei munkához erő kell. A bányászat után ez a legnehezebb, legtöbb erőt kívánó munka. Hogy erejük legyen, harapni kell valamit. Sorra bevonulnak a melegedőkocsiba. Nézzük csak, ki mit eszik? Szkupé Lajos: — Kolbá- szos paprikás krumplit melegítek. Stuller Árpád: — Reggelire kolbászt ettem meg disznósajtot. Ebédre pedig bableves következik füstölt hússal. Ezt a munkát nem lehetne megcsinálni pirítós kenyéren, ugye. Vasas Károly: — Tepertő, kolbász meg tea volt a reggelim. Az ebédem ugyanaz, mint Stulleré. Bableves füstölt hússal. Barna József: —• Én most nem hoztam otthonról az ételhordót. Főtt étel helyett hideget fogyasztok. Disznósajtot. Szertartással ebédelnek. Forró teát isznak utána és cigarettára is rágyújtanak, így pihennek még negyedórányi szusszanatot. ÉS EBÉD UTÁN újra felhangzik a vágástérben a kopácsolás, csattogás, szekercelárma, a motorfűrész berregése Csak két hete fogtak itt a dolognak és eddig már jó kétszáz köbméter fát kitermeltek. így telik mindem napjuk — „üzemzavar” néiK* _________________________
