Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

: „. hogy most közösen fejtsük meg a Maigret felügyelő titkát: miért gyilkos a felügyelő? A titok megfejtéséhez nincs szükség még pipára sem, megfelelők és elegendők leszünk mi magunk is és ehhez segítségül társul a veendő kis tűnődésünk. És máris kezdhetjük, ismételve a kérdést, az előbbinél pontosabb megfogalmazással:

...miért népszerű például a televízió Maigret felügyelő sorozata? .

Miért... miért? Mert szórakoztat. Azért. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű, mert a következő kérdés már önként adódhat: de mi az, ami szórakoztat? Hát természetesen minden olyan, ami cselekményes, izgalmas, ami végtére is úgy hétköznapi, hogy mindenkivel megtörténhet, de azért így és itt velünk, vagy környezetünkkel nem történhet meg mégsem mindaz, amit jelen esetben a képernyőn látunk. Tehát a valóságot látjuk, de mégsem azt, megtörtént, vagy megtörténhető esetek peregnek .'előttünk, történnek meg úgy, hogy csak szemlélő részesei vagyunk, de amely történetek vaíahogyan mégis mások, mégsem igazak. Nem hazudnak a történetek és mégsem mondanak igazat.

Meg ott van a felügyelő, a főhős. Szép férfi? Dehogyis az. De valahogy mégis férfi a javából. Ötvenes korú és higgadt, és jól odamondogat a pénzeszsákoknak, mert haladó gondolkodású felügyelő is ez a Maigret, aki ésszel, logikával nyomozza ki a legbonyolultabb eseteket. Persze, ha kell, ökle is van neki, igazi fér- fiököl, és mi még fontos ebben a filmben: az ember tudja, hogy mi lesz a vége. Maigret győz!

Más szóval: amikor az ember leül a képernyő elé, már tudja, hogy mi lesz, amit látni fog. Valakit meggyilkolnak és jön a felügyelő, aki előttünk kideríti, ki volt az a valaki, akit meggyilkoltak, ki volt az a valaki, aki gyilkolt és az is kiderül, miért tette azt, amit tett. Mindent tudunk előre és mégis nézzük, mert wem kell gondolkodnunk közben. Mert nem kapunk megemészteni való gondolatokat, valójában nem kapunk meghökkentő fordulatokat sem, történést sem kapunk újat. Sémát kapunk. Keretet, amelyet Simenon és a rendező szemünk előtt tölt ki egy már Százszor ízlelt és ismert keverékkel.

Ha Maigret-t nézzük a televízióban, vagy társait a moziban, ha operettet a színházban — csak a példák kedvéért • említem ezeket és semmiképpen sem pejoratív értelemben — vagy ha krimit olvasunk, vagy Rejtőt esetleg valami más könnyű „marhaságot”, — mindent és mindig előre tudunk lényegében. Nem ér bennünket semmi meglepetés, az egyik oldal a könyvben pont olyan lesz, mint azt elvártuk a másik oldal után, és másik,oldal is olyan-lesz, mint ahogyan természetesen lennie kell az egyik oldal -után. Nem kell rágódnunk jellemeken, , nem - -kell megemésztenünk szituációkat, nem kell mélyebben elgondolkodnunk, mert nincs is különösebb gondolat, nem *ráz fel, nem könnyeztet meg, nem háborít fel, nem dühít, nem leszünk napokig, de még órákig sem a hatása alatt

A filmet, az operettet, a könyvet lényegében mi magunk írjuk, illetőleg a mi magunk történeteit írattuk meg, a példánk esetében egy Simenon nevezetű franciával, aki egyetlen jottányit sem mert — és nem is akart! — eltávolodni a mi magunk megírta, önmagunk megfogalmazta történéstől.

A való életben azt nem tudja az ember, hogy mit hoz a következő pillanat, hát legalább ebben a kitalált vadóságban tudja előre, hogy ötven perc múlva és ötven perc alatt mi történik. Ez a bizonyosság és biztonság, ez az ötven perc, vagy két-három óra, — ez talán a könnyű és könnyed szórakozás titka. Előnye, erénye, ereje és sikere. Nem is baj. Való igaz, hogy zaklatott életünk, sodró tempójú napjaink közben néha-néha nem árt megállni és úgy megpihenni, hogy közösen játszunk valamit: közösen a színésszel, íróval, rendezővel, cinkosan megegyezve jó előre, mit is akarunk játszani. „Megbundázni” az eredményt: előre megegyezni, hogy mondjuk Maigret lesz a győztes.

. Aki ez ellen szól általában, az rosszul szól. Nem azért szól rosszul, mert esetleg igen sokan méltatlankodva. fogadnák szavait, hiszen néha vállalni kell a népszerűtlenséget is, — egy jó ügy érdekében. -Itt az általános elítélés és megítélés a helytelen, mert a köny- nyű szórakozás úgy hozzátartozik az emberhez, e vágy annyira emberi, mint a szárny a madárhoz, s mint a repülés amennyire madárfaji tulajdonság. Arról a veszélyről azonban szólni kell és nem lehet eleget szólni, hogy csak e könnyű szórakozás az emberi szellemnek éppen úgy eltunyítja az agyat, mint az izmokat a csak imitált torna. Maigret felügyelő nem pótolhatja a szellem igazi szórakozását, amelytől nemesedik a lélek, s az ember, amely a művészi valóság erejével vall az élet „valóságáról.

Egy-egy szem cukorka egészség és ínyesség. A sok cukor, a sok mézesség tönkreteszi a fogat! Maigret veszélyes fickó. Nemcsak a filmbéli bűnözőkre veszélyes. Mert, ha őt és társait tekintjük mindig és mindenkor csak a szórakozás és szórakoztatás mércéjének, akkor ké*’ evilkos leVolez^e közben orvul megöli bennünk az érdeklődő, a tűnődő, a gondolkodni akaró, a következtetni szerető embert.

Bizony: Maigret felügyelő gyilkolni is tud! Ez a ■ titka!

Pataky Dezső riportja

Az

m p '

a jo, ha a tűz lobog

(Perl Márton felvétele) |

PRÖCSKA PALÜ. Ä

Mátra oldalából kibuggyanó dombok J IS ölelik körül. Azt

|li , tartja róla a régi

mondás: innét a meszes is farral jön ki. És ebben a mondásban nincs egy szemernyi túlzás. Az utolsó házaktól vissza kell fordulni, út onnét nem vezet tovább. Az is jellemző adalék, hogy a falú az itt lakó emberek után nyerte el keresztségét, négybetűs nevét.

Hol vagyunk hát?

Ivád kellős közepében;

Pár sornyi írás hívott ide, tudtul adva, hogy: „Ivád községében 1974. január 27- én ünnepli Ivády János és felesége (szül. Ivády Teréz) házasságuk 60. évfordulóját. Ebben a községben fogadtak örök hűséget hatvan évvel ezelőtt és jelenleg is itt laknak ...” A családi ünnepségen >— szól az írás erről is -- köszönti négy gyermeke (Ilona, Gyula, Gizella és Elemér) két menye, két ve- je, hét unokája és egy dédunokája.

A levél olvastán mindjSrt a görög mitológia öreg házaspárja jutott eszembe, Phi- lémon és Baucis z, akiket a hitvesi hűség, a házaspárt szeretet szimbólumaként ismer a világ. E példás, emberpár nem tudott egymás nélkül élni, késő vénségük- ben egyszerre szállt ki belőlük az élet, s haláluk után is egymás közelében maradtak, fákká változva ág-karjaikkal ölelkeztek, így oltalmazva, védve a másikat.'

Ivádon vajon milyen Phi- lémon és Baucisz fogad...? Próbáltam magam elé képzelni alakiakat, arcukat, szemük színét, a hangjukat, a hajukat. Hatvan év... Ez életkornak is tekintélyes. És hatvan év annak oldalán, akit szerettünk, szeretünk? Ez felmérhetetlen adománya az életnek, időnek. Hatvan év alatt halván évgyűrű nő a fákon. Hatvan esztendő elgyöngít, megöregít. Hatvan esztendő mindent beporoz, olyan fehér lesz az ember haja. mint, a dérlepte fa, amelyre már a var'ú sem telepedik törbé. Hatvan esztendő figyelmeztető intés: eljött az idő, menthetetlenül a hegy túloldalán vagyunk és tudjuk óhatad.anul, hogy lefelé haladunk a lejtőn, nem pedig fölfelé az égbe vesző napfényes csúcsokra...

A szitáló téli ködben görbe utcák, szétszórt házak. S a házak lakói egytől egyig az Ivády névre hallgatnak. Az eligazodás pedig nehéz, mivel az Ivádyakbói 19 „had”-at számolhatunk. Nem kell mégsem sokat kérdezősködni, magyarázni, a postás asszonyka könnyedén kideríti, hogy a László-had- ból való idősebb János a mi emberünk. Pontos, adatokkal „szolgál, így , hamarost rátalálunk a keresett portára a Petőfi utca 23. szám alatt.

LÉCKERÍTÉS, deszkaka- kapu. Az udvar keskeny, mint a törülközőnek hasított vászon. A ház rajta: elnyújtózó, rövid tornácos, látrü, hogy jó részét befalazták. Két ablakkal tekint az utcára.

A tornác mellől egy puli acsarkodik ránk vészjóslóan, de látva, hogy nem ijeszt az ugatása, kapunyitásra az udvar végébe fáról, onnan hallátszik sértődött morgása, amiért házőrzői tisztét így semmibe vettük. Megnyílik előttünk áz ajtó, tiszta, jól bérendezett lakásba lépünk. Itt vagyunk hát a László- hadból való idősebb Ivády János és felsége barátságos hajlékában.

János papó magasra nyúlt, szikkadt, inas ember. Nyá- rias-kék szemében ragyogás. A haja azonban ezer nap fényétől fakult. Mit ezer- . nap! ? Pontosan kiszámítjuk, hogy a napok meghaladták már jócskán a harmincegy- ezer és háromszázat. Papó ugyanis betöltötte nyolcvan- hatodik esztendejét. Szelídség van az arcában, hangjában, minden mozdulatában. És jóság, ami átsüt a hangján.

— Már egy kicsit restül hallom a szókat — mondja. — Meg a lábaim sem a régi jók, mióta, jó húsz éve, trombózisra operálták.

— Majd az orvosnak panaszkodj — így a feleség.

Teréz mama ugyancsak belépett már az időbe. Hetvenhét évet számlál. A kendőig alól kilátszó hajában nem lehet így megszámolni a fehér szálakat.

Tálcán bort, poharakat rak az asztalra. így teszünk kerülőt a múltba. Papó minduntalan kínál, ő alig szopogat va'amit a pohárból. Nem volt részeg az életében soha. Nem ’s dohányzóit. Reggelenként pálinkából vesz magához pár nyeletek Azt mondja: „A pálinka az méreg, de egy kicsi belőle orvosság, amitől a gyomor megéled.”

Életük históriáját bogozzuk. Hatvan esztendő krónikáját

János papó meg Teréz mama kedves-öregesen óvódnak egymással, felemlegetve ifjúságuk esztendeit.

— Régen kinéztem magamnak ezt a lyányt,., egy, évig csaptam neki a szelet,, aztán bekötöttem a fejét. Ügyes lyány volt. Édesanyám mindig őt küldte a boltba. Jó kedélyű volt. Figyelje meg, még most is minden szava talpra esik.

— Nem voltál olyan bátor legény, azt mondom én. Itt laktunk a közvetlen szomszédban, egymás mellett. Nem mertél itthonról messzire menni, csak hozzám. Az egyik kapun ki, a másikon be.

AZ ESKÜVŐJÜKRE is

tisztán emlékeznek.

— Három napig tartott a lagzi. Szombaton vitték a menyasszonyi ágyat. Hiába laktunk a közvetlen szomszédban, pár lépésnyire, végighordozták a párnát, dunnát énekelve az egész falun. Azt énekelték: „Este viszik a menyasszony ágyát, / Elhagyták a nyoszolya négy lábát. / Addig asszony nem fekszel az ágyba, / Míg meg nem lesz a nyoszolya négy lába ...” Vasárnap délelőtt zeneszóval, felpántlikázott lovakkal, kocsival mentünk a péterkei jegyzőhöz, ott volt a polgári esküvő. Hétfőn meg a templomi kerüli sorra.

— Erős hideg volt, majd megfagytam, a menyasszonyi ruhában. A vőlegénynek könnyű volt, melegen felöltözhetett. A menyasszonynak nem lehetett, mert ugye, mit láttak volna akkor a népek a szép, díszes menyasszonyi ruhából.

A családi krónikát így foglálják össze tanulságképpen:

— A gyerekek parancsszóra jöttek egymás után. Ilona született 19!7-ben. Gyula született 1919-ben. Gizella született 1922-ben. Elemér született 1927-ben.

— A gyermek gondja valóságos gond volt. Az asztalon soha nem maradt elrakni való kenyér. De' azon voltam hogv a mindennapra valói kitemulsem. Gyerekkoromtól munkásembep vagyok. Dolgoztam Mátra- novákon, a bányától lovas kocsival hordtam a szenet a vasútra. Volt, hogy rám fagyott a ruha, de mégis csináltam, mert kellett. Aztán a vastúhoz kerültem és sok helyen szolgáltam: Já- noshegyen, Körmöcbánya felett, Miskolcon, Kisterenyén, Zagy vápái falván. Katona koromban egy ezredes'legénye voltam, amit tőle' tanultam a gyermeknevelésben, , azt kapták az én gyermekeim is. • A vékony vasutaskeresetből nemcsak éltünk, de valamennyi gyermekemet kiiskoláztattam.

— Sok bánatuk volt?

— —A két háborút kihagytuk volna az életünkből, ha lehet.

— Annyi volt a gond, hogy búsulni se maradt idő.

— Volt-e sok örömük?

— A négy gyerek, nekik nagyon örültünk. Hogy felneveltük valamennyiüket. Lett belőlük tisztviselő, kereskedő, katonatiszt.

— Sok örömet adnak az unokák. • Ilonka legnagyobb lánya orvos és Gizella nagyobbik lánya is most járja az orvosi egyetemet Debrecenben. S a többiek is mind iskoláznak, tanulnak.

Csönd telepedik közénk. Kortyolgatjuk a saját termésű édes, piros bort.

Teréz mama töri meg a csendet:

— A hatvanéves házassági ünnepünkre összegyűl a mi nagy családunk: a négy gyerek, a hét unoka és a pici dédunoka. Tyúkot vágok, abból főzök levest. Disznóhúsból lesz melléje jó, finom töltött káposzta és rántott hús.

Elgondolkodva, kisvártatva így folytatja:

— Nincs semmi gondunk. Sokat segítettünk gyermekeinknek és amit tudunk, megadjuk ma is. Legtöbbet azért most már ők adnak. Ez az élet szép rendje. Az a jó, ha a tűz lobog. Ha soha nem alszik ki szeretetünk tüze.

Nézem ketteiüket. Takaros házban két békességes öreg. Hatvan esztendőt éltek meg egymás oldalán.

— MILYEN VOLT...?

— Olyan, hogy talán még

a szívünk is egyszerre dobbant mindig. Egyikünk nincs a másik nélkül, mint a tégla sem, malter nélkül. Csak itt ki tudja; ki a tégla és ki a malter.93 _______