Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
Heti külpolitikai összefoglaló »WWWOWA.*«»« »»«W M« *********«WMWWWWWAWW serről AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: MaíZ2*JÍ5!!í? Kuoottíxi* « római repflMíórt tfhnegm^- tetteseit — Long Boréi « kambodzsai hon Nol- rezsim uj miniszterelnöke KEDD: Az arat) olajtermelő országok enyhítették az olajembargót — Meghalt Iszmet Inönil volt török állam- és kormánytő SZERDA • Nixon elnök Kissinger jelenlétében megbeszélést folytatott Dobrinyin szovjet nagykövettel — Sikeresen leszállt a Szojuz IS. CSÜTÖRTÖK: Egyiptomi—izraeli katonai tárgyalások Genfben — Le Dúc Tho elutazott Párizsból FENTEK: Venezuela tt százalékkal emelte az olaj árát — Tokiói bejelentés a japán külügyminiszter pekingi útjáról SZOMBAT: A spanyol miniszterelnök kijelölésével foglalkozott a koronatanács Madridban Chilei—svéd diplomáciai feszültség VASÁRNAP: Beiktatták at áj spanyol miniszterelnököt KUBA: A szabadság másfél évtizede igy látta a hetet birmagyarázánk, Páity József: AZ ESZTENDŐ utolsó n*!>- jai általában már az év első diplomáciai mérlegének felállítását hozzák: így volt ez most is. A sort az amerikai külügyminiszter nyitotta meg, aki washingtoni sajtóértekezletén megpróbálta áttekinteni az USA szempontjából az 1973-as évet A legfontosabb kijelentése a kelet—nyugati enyhülési politika távlataira vonatkozott, amelyeket „körülhatárolt derűlátással” tudott és akart felrajzolni A szovjet—amerikai hadászati fegyverek korlátozásáról már évek óta tartó tárgyalások most folyó második szakaszának lezárását már nem ígérte határozottan a jövő esztendőre, pedig ezt a szovjet- amerikai csúcstalálkozón kilátásba helyezték. KISSINGER ELISMERTE, hogy elhamarkodottan hirdették meg Washingtonban 1973-at „európai évnek”, amelynek során az Egyesült Államok és nyugat-európai (NATO-beli, közös piacbeli) szövetségeseinek viszonyát új alapokra helyezik. E kapcsolatok szempontjából az amerikai külügyminiszter a most véget érő évet inkább csalódást keltőnek nevezte... E sorok írójában felidéző- dik a brüsszeli NATO-ülé* emléke: a folyosókon egy magas rangú személyiség szűk körben azon háborgott, hogy „soha ennyit még nem hazudtak egymásnak a részvevők egyetlen miniszteri tanácsülésen sem... ” S példaként egy amerikai igényt, s egy nyugat-európai választ idézett: az .USA már évék óta sürgeti partnereit, hogy vállaljanak nagyobb részt a fegyverkezés terheiből, most a NATO-ban az úgyvezett Európa-csoport azt bizonygatta, hogy száz- és százmilliókkal (dollárban!) többet fordít a NATO létalapját jelentő fegyverkezési hajszára. .. Az említett személyiség hevesen kifakadt: „összehordanak mindent, ami a régen elfogadott, már javában megvalósuló tervekben benne van, s újdonságként, új áldozatvállalásként tüntetik fel!” Persze egyhamar készen volt az ellenvetés: „És az Egyesült Államok? Hogyan segítette, hogyan segíti Nyu- gat-Európát, például az olajválságban?” Az 1973-as esztendő nemzetközi mérlegében kétségkívül rendkívüli tétel az úgynevezett „olajháború”: az olajtermelő országok — és nemcsak az arab országok! — most alkalmazták először az olajfegyvert a legfejlettebb tőkésorezágok ellen. Megnövelték a bevételüket, hiszen emelték az olajárakat, de ezen felül első ízben mutatták meg erejüket és bizonyos egységüket is. (Azt ma még persze nem tudjuk lemérni, hogy mennyiben sikerült az olajtermelőknek megosztaniok a tőkés tábort, miként tudtak annak egyik részére támaszkodni a másik ellenében, vagy hogy egészen pontosan ml vótt az USA szerepe az egészben? Mert míg egyfelől Kissinger kesereg az arab olajembargó miatt, másfelől éppen az USA-nak kedvez a nyugat-európai országok olaj gondok miatt riadt magatartása, más kérdésekben tanúsított visszakozása...) VILÁGOS, hogy az olajproblémát átviszi a tőkés világ a jövő évre te. Mint ahogyan az 1973-as mérlegben* közel-keleti kérdés is olyan tételként szerepel, mint amely még nem értékelhető igazán: legfeljebb azt lehet csak megállapítani, hogy a 101-es kilométerkőnél, majd pedig Genfben a béke- konferenciával, illetve a* egyiptomi—Izraeli katonai tárgyalásokkal a probléma tulajdonképpen elmozdult a holtpontról — a rendezés irányába. (Az amerikai külügyminiszter említett sajtó- értekezletén hangoztatta, hogy a genfi értekezlet első szakaszában a Saovjetunió hozzájárult a pozitív légkör kialakításához és olyan konstruktív szerepet játszott, amelyet a? értekezlet minden résztvevője elismert) A Genfben lehetséges továbbhaladás attól függ, hogy milyen álláspontra helyezkedik az izraeli kormány, Illetve, hogy egyáltalán milyen Izraeli kormány képviselői foglalnak majd helyet januárban a tárgyalóasztal mellett? Hétfőn szólítják az urnák elé Izrael választópolgárait, most kerül sorra az a törvényhozási választás, amelyet már októberben meg kellett volna tartani, de a háború alkalmat adott az elhalasztásra. Illúziókban ringatná magát az, aki gyökeres politikai változást várna most Izraelben, de az is bizonyos, hogy a szavazatok megoszlása némi jelzéssel szolgálhat a közvélemény alakulásáról. A választások játékszabályai — s ezt ne feledjük —, lehetővé teszik, hogy valaki egy szájból fújjon hideget, s meleget, hogy egy párt vagy egy politikai személyiség egyszerre tűnjék „héjának” és „galambnak”, hogy a háború és a béke hívei külön-külön rászavazzanak. Golda Meir miniszterelnök és Dajan hadügyminiszter egyformán hirdetheti békés szándékait, hivatkozva a tényre, hogy Izrael küldöttei megjelentek Genfben, és — az expanziós célok további szolgálatát, hiszen a katonai alkudozásokban csakúgy, mint a Szuezi-csa- toma mellett kialakult tűz- párbajokban a „kemény kéz” politikája mutatkozott meg. A HÉTEN rendkívüli érdeklődést váltott ki az a fordulat, amely a római repülőtéren az előző héten végrehajtott szörnyű tömegmészár- lás tetteseinek sorsában következett be. A kuvaiti kormány kiadta a terroristákat a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek! Jogilag példa nélküli az eset : ha Kuvait a palesztin nép képviselőjének js tekinti Arafat szervezetét, a palesztin állam kormányának még nem ismerte el. Egy állam hatóságai így nem egy másik államnak, hanem csak egy szervezetnek szolgáltattak ki bűntetteseket Politikailag azonban még több „robbanóanyag” rejlik talán a terroristák kiadásában: a Palesztin Felszabadítási Szervezet kezébe bizonyítékok kerülhetnék a terroristák mögött állók kilétéről, céljairól. HOUSTON: A Skylab két utasa, Carr és Gibson befejezte űrsétáját, és visszatért űrhajójuk fedélzetére. Az amerikai asztronauták csaknem három és fél órán át tartózkodtak az űrben, s idejük a Kohoutek üstökös fényképezésével és különféle technikai jellegű kísérletekkel töltötték. Az űrben végzett munkálataik közben az asztronauták észrevették, hogy a Skylab külső felületéről eltűnt egy részecskéket gyűjtő műszer. PHNOM PENH: ' A kambodzsai felszabadító erők vasárnap a kora hajnali órákban rakétával lőtték a fővárost, Phnom Penht. Az egyik rakéta az elnöki palota közelében csapódott be, súlyos anyagi károkat okozva. Találat ért továbbá egy katonai tábort MOSZKVAI A Pravda vasárnap! számában élesen elítéli Saigon magatartását, amellyel akadályozza a két dél-vietnami fél Párizs környéki tárgyalásainak menetét A Thieu-rezsim képviselői a DIFK konstruktív, realista javaslataira, amelyek arra irányulnak, hogy minden akadályt elhárítsanak a párizsi békemegállapodás teljesítésének útjából, obstrukciós taktikával válaszolnak — írja Valerian Szkvorcov, a lap szemleírója. WASHINGTON: Szíria akkor kíván majd csatlakozni a genfi békeértekezlethez, amikor a tárgyalások az arab—izraeli konfliktus rendezésének komoly szakaszába jutnak — jelentette ki a Washington Postnak adott nyilatkozatában Mohamed Zakaria Iszmail, szíriai külügyminiszter-helyettes. K uba, a Karib-tenger gyöngyszeme immár 15 esztendeje Latin- Amerika szabad földje. 1959. január elsején vonult be Fidel Castro harcosai élén Havannába. A forradalom győzelme óta a kubai nép nemcsak a szabadság tiszta levegőjét élvezi, de meg kellett birkóznia az amerikai blokádból származó nehézségekkel, a korábbi egyoldalú gazdaság követelményeivel, külpolitikai elszigeteltségével, A kubai forradalom győzelme történelmi fordulópont az Egyesült Államok latin- amerikai hegemóniájának megtörésében, nemcsak Kuba, hanem a többi latin-amerikai nép vonatkozásában is. A spanyol hódoltság után Latin-Amerikára az USA tette rá a kezét, s az amerikai uralom 150 éven keresztül nehezedett teljes súlyával Latin-Amerika népeire. A kubai forradalom győzelmével azonban ez a 150 éves uralom 1959. január elsején megszakadt. Ettől a pillanattól kezdve valami új kezdődött nemcsak Kuba, hanem egész Latin-Amerika életében. * Az elmúlt é^ek fordulatot hoztak a szocialista Kuba külpolitikai elszigeteltsége terén is. Nem érdektelen utalni arra, hogy Mexikó például az amerikaiak legerősebb nyomása ellenére sem szakította meg diplomáciai kapcsolatát Kubával. Hogy Peruban olyan haladó rendszer jött létre, amely visszaszerezte függetlenségét az amerikai ITT-től, és Kuba testvéri országnak tekinti. De hastnlóan a Kubai Köztársaság testvéri országának minősíti Panamát, amely a csatorna feletti amerikai uralom ellen harcoL Nem érdektelen utalni arra, hogy Latin-Amerika egyik . legnagyobb országa, Argentina a tavalyi fordulat időszakában helyreállította a diplomáciai kapcsolatait Kubával. Nagyon-nagyom sok minden szól amellett, hogy ma már más szelek fújnak Latin- Amerikában, s az ármánykodás és erőszak ellenére növekszik Latin-Amerika népeinek ellenállása az amerikai imperializmussal szemben. Venezuela például kb. egy esztendeje. visszautasította az amerikai olajszerződést. De más latin-amerikai országokra is utalhatnánk, amelyekre az Egyesült Államok át szeretné hárítani gazdasági és pénzügyi nehézségeinek terhét. Az elmúlt esztendőben vetődött fél az új amerikai államok szervezetének problémája. Kuba támogatja az újtípusú amerikai államok szervezetét, és hajlandó egy ilyen szervezethez tartozni, beleértve ebbe a Karib-tengeri angol nyelvű országokat is. Kuba példája bizonyság arra, hogy a szocializmus az egyetlen lehetséges út az elmaradott, kizsákmányolt latin-amerikai népek felemelkedéséhez. Ehhez mindenekelőtt a földrész népeinek egysége szükséges. Az Egyesült Államok — látva a latin-amerikai fejlődés folyamatát —, ha kell, a chilei ellenforradalom minden vonatkozású támogatásával próbál akadályokat gördíteni, vagy megpróbálja Brazilliát felhasználni a latin-amerikai népeknek aa USÁ-tól való függetlenségi törekvései ellen. De a történelem kerekét már nem lehet visszaforgatni. A kubai forradalom sikerei erőt, reménységet és példát adnak Latin-Amerika népeinek. Kuba gazdasági sikerei az elmúlt években imponálóak. Az ipari termelés egy év alatt 14 százalékkal növekedett. A bruttó termelés 1972- ben 10 százalékkal volt magasabb, mint az azt megelőző évben. S abban az országban, ahol a forradalom győzelme előtt 700 ezer munka- nélküli volt, ma munkaerő- -problémák vannak. A szigetországban egy esztendő alatt 30 ezer család költözött új lakásba, s 1975-től kezdődően évi 100 ezer lakást kívánnak építeni. Abban az országban, ahol minden tartós fogyasztási cikket Amerikától vásároltak, tavaly 30 ezer hűtőgép került ki a gyárakból, s a könnyűipar termelése is rekordot ért el. Tavaly július 26-án a Moncada laktanya megtámadásának 20. évfordulóján mondott beszédében Fidel Castro rámutatott, hogy: „Az idealista tévedéseket, amelyeket a gazdasági vezetésben elkövettek, bátrán ki kell javítanunk”. Az elmúlt évben tartott szakszervezeti kongresszuson a Kubai KP első titkára már új gazdasági elképzeléseket körvonalazott. Ezek közül az egyik rendkívül figyelemre méltó megállapítása, hogy az erkölcsi ösztönzők mellett alkalmazni kell az anyagi ösztönzőket anélkül, hogy bármelyik szerepét is eltúloznák. Kuba gazdaságának fejlődésében nagy jelentősége van a Szovjetunió segítségének, s ennek döntő szerepe van abban, hogy Kuba gazdasága fejlesztésének új .szakaszába léphetett. Ilyen értelemben, a jövőt tekintve, jelentő® szerepe lesz a KGST-nek is — a szocialista Kuba immár több mint egy esztendeje a szervezet tagja —, mert ily- módon kihasználhatja a szocialista integrációban rejlő előnyöket. Kuba — a KGST-tagorszá- gokkal, mindenekelőtt' a Szovjetunióval való kétoldalú együttműködés révén — nemcsak legyőzte az észak—amerikai Imperializmus által okozott nehézségeket, hanem sikeresen halad előre a gazdasága. fejlesztésében. Mind láthatjuk, a kubai forradalom rendkívüli mértékben megerősödött. Nagy sikereket ért el a szocialista gazdaság fejlődése terén is. Hozzáláttak az első ötéves terv kidolgozásához. A kubai példa nyomán pedig erősödik Latin-Amerika népeinek imperialistaellenes szolidaritása és összefogása. Á kubai példa gyümölcsözően'hat Latin- Amerika népeinek felszabadítási harcára. N agy nemzeti ünnepükön, a kubai forradalom győzelmének 15. évfordulóján a magyar dolgozó nép testvéri üdvözletét küldi Latin-Amerika első szocialista országa népének és vezetőinek, és sok sikert kíván hazájuk további felvirágoztatásáért vívott harcukhoz. Boros Béla Autó- és motorkerékpár-tulajdonosok figyelmébe! 11 kötelezd gépiáru fele'ősságliiztosüás Ha a küldemény tulajdonváltozás, vagy egyéb ok miatt nem volna kézbesíthető, az autós, a motoros a lakóhelye szerint illetékes igazgatóságnál, illetve ÁB-fióknál — a múlt évi díjbefizetésének igazolásával —, veheti át a postautalványokat és a többi, felsorolt nyomtatványt 974. évi január 1-én esedékes díja i hó végéig pótlékmentesen fizet- ístő. A díjnak e határidőn belül történő befizetése a gépjármű-tulajdonosok érdeke. Az autósok két részletben, januárban és júliusban fizethetik a díjat Az Állami Biztosító névre szólóan megküldi . a gépjármű-tulajdonosoknak — A díj befizetéséhez szükséges postautalványokat — A tájékoztatót. —- A gépjármű kárbejelentő lapot A változásjelentő nyomtatványt MOSZKVA: Éjfélt mutat a Kreml toronyórája. (Foto: TASZSZ — MTI — KS — V. Jegorov felvétele)