Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
Kívánok a megyének további felvirágzást Beszélgetés Oláh György elvtárssai BUUjáröbao U engedje meg, hogy szívből gratuláljunk áj 4« felelősségteljes beosztásához. Majdnem egy évtized után milyen érzésekkel távolik Heves megyéből? Tulajdonképpen azt tudom megismételni, amit a megyei pártbizottság ülésén elhangzott felszólalásomban elmondottam. Amikor 1965. Júniusának utolsó napjaiban a párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának javaslatára Heves megyébe kerültem dolgozni, nagyon nehéz volt a válás Szolnok megyétől. Egy alkalommal, a Népújság hasábjain, éppen, egy interjú keretében, már volt lehetőségem elmondani — és ezt mo6t még határo- aottabban tudom megismételni —, hogy az elmúlt nyolc és fél év alatt nemcsak a megye természeti adottságait és gazdaságát sikerült alapjaiban megismernem, hanem ami a legfontosabb, megismertem a megye szorgalmas dolgozó népét, lelkületét, szokásait és személy szerint is meglehetősen sok egyszerű dolgozót és vezető embert egyaránt A munkaközben magától értetődő és természetes, hogy a helyzetek és feladatok megítélésében időnként vitákra is sor került amelyek azonban az esetek túlnyomó többségében az adott kérdésben történt közös álláspont kialakításával zárultak és összességében, eredményesen járultak hozzá a megye fejlődéséhez. A számomra szerencsés véletlen úgy hozta, hogy olyan időszakban dolgozhattam Heves megyében, amely eddigi fejlődésének legnagyobb ütemét jelentette. Olyan országos jelentőségű létesítmények, mint a Gagarin Hőerőmű és a Thorez Külfejtés, a Kiskörei Vízlépcső első ütemének befejezése, az Egyesült Izzó Gyöngyösi Félvezető és Gépgyárának nagyméretű fejlesztése, a VI LA TI Egri Gyárának felépítése és a sort még lehetne folytatni, magától értetődően nagy mértékben változtatták meg a megye arculatát. Az az időszak volt ez, amely alatt Heves megyében is az ipar egyértelműen vezető ággá vált, miközben a megye mezőgazdasága is örvendetes módon fejlődött, erősödtek, gyarapodtak a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, összes meglévő gondjaikkal és nehézségeikkel együtt. Talán nem veszi senki szerénytelenségnek, ha úgy ítélem meg, hogy bizonyos részt magamnak is vallhatok a megye fejlődéséből. És itt érkeztünk el a kérdés lényegéhez. A nyolc és fél év munkája idekötött ehhez a megyéhez, amelyet megszerettem, ameiynék örömeivel és gondjaival egyaránt azonosulni tudtam, amelynek további fejlődését bármilyen munkakörben a jövőben is szívesen segítettem volna elő. Végső soron azt mondhatom, nehéz szívvel távozom a megyéből, de mégis azzal a jóleső érzéssel, hogy az a kollektíva, amelyben tevékenykedtem, nem dolgozott eredménytelenül. ÜJ munkaterülete országos hatású és állami feladatok megoldását kívánja. Hogyan tudja hasznosítani e területen az immáron tübb évtizedes tapasztalatait, amelyet mint pártmunkás szerzett? Az első és alapvető, ami megítélésem szerint segíteni fog új munkaköröm ellátásában, hogy megtanultam: a legfontosabb mindig az, hogy az adott kérdésben, az adott munkaterületre vonatkozóan az ember értse a párt és a kormány politikájának lényegét és célját. Ezzel máris az ember kezében van — egy kis túlzással azt mondhatnám, hogy a varázspálca — az az eszköz, amely bonyolult helyzetekben és körülmények között is segít eligazodni és megóvja az embert a nagy tévedésektől. Hangsúlyozom, hogy a nagy íéve- <tt*t*tól, hiszen kisebb tévedések valamennyi ember munkájában előfordulhatnak és törvényszerűen elő is fordulnak. Azon kívül az állami apparátusban végzett munka sem teljesen ismeretlen és idegein a számomra, hiszen jelenlegi munkakörömet megelőzően nyolc éven keresztül a Szolnok megyei Tanács végrehajtó bizottságának elnökeként dolgoztam, így az állami munka sok olyan sajátosságában tettem szert tapasztalatokra, amelyek meggyőződésem szerint az új munkakörben is hasznosíthatók lesznek. Végül, de nem utolsó sorban a jelenlegi munkakör nemcsak lehetővé tette, hanem meg is követelte, hogy ismeretekre tegyék szert a belügyi szervek munkájára vonatkozóan is, amelyek szintem hasznosíthatók lesznek. Egy kellemes és egy tapli*- tatlan kérdés. Mi volt. a legnagyobb sikere a Heve« megyei pártbizottság élén, mint első titkárnak és érte-e kudarc, ém ha igen, mi volt ast A kérdés joggal merül fel és természetszerűleg fakad az életből. Nincs ember, akinek a végzett munkája során ne lennének az átlagnál kellemesebb emlékei és akit nem értek volna kisebb vagy nagyobb kudarcok. Ami a kérdés első felét illeti, arra egyértelmű a válasz. A legnagyobb eredménynek, amit Heves megyei munkám során elkönyvelhetek azt tartom, hogy mindenekelőtt a megyei pártvezetésben — értve ez alatt a megyei pártbizottságot és végrehajtó bizottságot —, azon kívül pedi g a különböző állami és tömegszervezeti szervek megyei vezetésében, valamint ezen szervek közötti együttműködésben sikerült kialakítani azt a normális, kiegyensúlyozott légkört, amely nélkül sem külön-külőn, sem együttesen sikeresen nem dolgozhatnak. Ez a siker azonban — szeretném hozzátenni — nem az én személyes sikerem. Közös' erőfeszítéssel jött létre, mégis személyesen is azt tartom legnagyobb sikeremnek, hogy ebben közreműködhettem. Ami a kérdés másik oldalát illeti: igen, kudarcok is értek, sikertelenség is volt a munkámban. Látszólag ellentmond az előbb mondottaknak, mégis azt hangsúlyozom, hogy nem sikerült maradéktalanul felszámolni azt a korábban nagyon erőteljesen jelentkezett szemléletet, amely intrikához, egyes vezetők elleni alantas eszközök és módszerek alkalmazásához vezetett Ma is vannak, akik nem értették meg, hogy ezzel a közös munkát nehezítették, a közösségnek okoztak kárt. A vezető számára mindig legfájdalmasabb a csalódás az olyan emberekben, akiknek bizalmat előlegezett, akikre megtisztelő feladatot bízott. Pártmunkás múltja során számos helyre küldte a párt és földrajzilag Is számos területen megfordult. Ez a sok mozgás új munkaterületeket, új munkatársakat, új feladatokat jelentett. Igaz-e, hogy a cselekvő embert mindez nem zavarba hozza, hanem ösztönzi inkább? Nem tartom valószínűnek, hogy bárki is egyértelmű igennel vagy nemmel tudna erre a kérdésre válaszolni. Mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy én természetes emberi tulajdonságnak és a felelősségérzet gyakran meg nem fogalmazott kifejeződésének tartom, hogy az emberek túlnyomó többsége, ha új munkaterületet bíznak rá, ha új feladatokat kell ellátnia, bizonyos fokú szorongást érez. Még a tapasztalt ember számára sem egyszerű és könnyű új feladatokat vállalni, új munkaterületen, új emberek között, új légkörben fogni munkához. Szerintem csak az önteltekben, a beképzeltekben, és a végzett munka eredménye iránt közömbös emberekben nem keletkezik ez az érzés. Ezzel együtt is valójában igaz az, hogy mindenki, aki képes látni érezni az új feladattal járó bizalmat és felelősséget, fokozott erőfeszítéssel lát munkához, hogy eredményesen dolgozhasson, megfelelhessen a beléje fektetett bizalomnak. Ez bizony többletenergiát igényel a már megszokott, begyakorlott munkához viszonyítva, nagyobb erőkifejtésre ösztönöz. Ha egyszer megkérdez!!* Öntő!, mi volt a legkellemesebb emléke Heves megyéről, hogyan válaszolna erre a kérdésre? A kérdésre tulajdonképpen a fentiekben már válaszoltam, de megismétlem. Soksok jó elvtársat ismertem meg és sok személyes barátot is szereztem. Éppen ezért törekszem arra, hogy lehetőségeimhez képest megtartsam Heves megyével, az itteni elvtársakkal, barátaimmal a kapcsolatot Végezetül: élve azzal az alkalommal, hogy a megyei sajtó hasábjain szót kaptam, ezúton köszönök el a megye dolgozóitól, szorítok kezet gondolatban mindenkivel, beosztottal és vezetővel, párton- kívülivel és párttaggal egyaránt, akik az elmúlt évek során szíwel-lélekkel teljes tudásukkal a közösség, a megye fejlődése érdekében dolgoztak. kívánok a megyének további felvirágzást, a megye kommunistáinak, minden dolgozójának további sikereket a munkában, nagyon jó egészséget családi életükben Boldogságot és — az alkalomhoz illően — boldog új évet Köszönöm a beszélgetést, és úgy vélem, olvasóink és az egész megye nevében kívánhatok önnek mindezek után új beosztásában eredményes munkát, jó egészséget és boldog új esztendőt. Papp János Mivel gazdagodtunk ? Ha valaki összeállítaná, hogy megyénk termelőszövetkezetei az év során mivei gazdagodtak, hány új épület, gép, mennyi új szőlő, gyümölcstelepítés szolgálja a korszerűbb gazdálkodást bizonyára terjedelmes lista kerekedne. Ezúttal csupán két szövetkezeti beruházást mutatunk be — igaz olyan beruházásokat melyek tíz évvel ezelőtt még fantasztikumnak tűntek volna, ma pedig mindez eleven valóság, f Évente tízezer Gyöngyöstől néhány kilométerre, a 3-as főútvonal menten korszerű sertéstelep hívja fel magára a figyelmet. Az impozáns létesítmény a gyöngyösi és a markari termelőszövetkezet összefogásának eredménye. Aki szétnéz a modem telepen. annak aligha szükséges külön elmagyarázni, hogy a mezőgazdaságban is egyre erőteljesebben jelentkeznek az iparr- szerű vonások. Mert itt már szinte nem is tenyésztés, hanem „gyártás” folyik. Igaz, egyelőre még csak „próba- gyártás”. A telep építése 1970. decemberében kezdődött, ekkor jelent meg a helyszínen a gyöngyösi Mátrafcmose Tsz építőbrigádja Tizennyolc hónap alatt végeztek a munkával s még az építés közben, 1972 áprilisában megkezdődött a telep benépesítése. A gyors munka az előrelátás következménye, hogy a próbaévben, azaz az 1973-as esztendőben már 2200 6ertés hagyta el a telepet. 1974-ben viszont már tízezer került ki. S nem is akármilyen sertések — legnagyobb részüket sonic «sertésként értékesítik. A nevelési, hizlalás: idő körülbelül 200 nap, az állatok ekkorra érik el a 105 kilogrammos átlagsúlyt. A telep egyben takarmánygyár is — itt állítják elő a szükséges tápokat. A „takarmányozási egység”, ahogy szaknyelven nevezik, magán viseli a nemzetköri kapcsolatok jegyeit. A szárítóberendezés nyugatnémet, a silók spanyol gyártmányúak, míg a takarmánykeverő Dániából származott - Gyöngyös szomszédságába. A korszerű „sertésgyár’” nem kis pénzbe került. A pót- beruházásokkal együtt 53 millió forintot kellett és kell érte kifizetni. Viszont évente tízezer sertéssel szolgálja a sertésprogram megvalósulását Mirelit Nagyrédéről A nagyrétjei Szőlőskert Termelőszövetkezet ma már nemcsak a megyében, de országszerte hírnevet szerzett magának. Mégis, amikor 1970 novemberében megkezdték a községben az ország első szövetkezeti hűtőházának építését, sokan kételkedtek a merész ötlet létjogosultságában. Az idő azonban mégis a nagyrédeieket Igazolta. 1973 május 19-én ünnepélyesen átadták a több, mint 65 millió forintot érő létesítményt s megkezdődött a munka. A hűtőház kettős hasznosítású. A nyári hónapokban gyorsfagyasztott gyümölcsöt, zöldségféléké* gyártanak, amikor viszont befejeződik a zöldségszezon, szőlőoltványké- 6zítéssel hasznosítják a korszerű klímatárolókat Az Induló esztendő mérlege pozitív. Nem kis része van ebben annak a jó kap- . csolátnak, amit a szövetkezet a Magyar Hűtőiparral épített lei. A hűtőipari mindéri -bégítséget megadott, hogy valóban jó minőségű, korszerű termékek hagyják el a nagyrédri „gyárat”. S, hogy a segítség nem volt hiábavaló, azt bizonyítja az, hogy a gyorsfagyasztott málna, meggy, zöldborsó, paradicsompaprikakocka zöme exportra került. A vásárlók között olyan országok találhatók, mint Anglia, Finnország, Spanyolország, az NSZK és Dánia, A rédei mirelit lassan tehát külföldön is tekintélyt szerez a Heves megyei termelőszövetkezetnek. Biztos piac Kivés János, a hűtőház vezetője elmondta, hogy a mirelit üzem 27 millió forintot hozott a szövetkezetnek, a termelési költség viszont csak 19 millió forint volt. A mérleg tehát kedvező. Az 1974-es évnek még jobbnak kell lennie, hiszen mintegy harminc vagon áruval többet, mintegy 100 vagont értékesítenek. Bíznak abban, hogy az oltványkészítés is jobban alakul a jövőben, az 1973-as évben ugyanis gyengébb eredményt értek el, mint amire számítottak. Igaz, hogy ebben nem a nagyüzemi technológia volt a „ludas”, hanem bizonyos fajták vesszői elszáradtak. Túl a gondokon, a kezdeti problémákon, a hűtőház beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Egyrészt azért, mert a szövetkezeti tagok a régi, elavult módszerekkel már nem vállalták az oltványkészítést, másrészt azért, mert a gyorsfagyasztott termékeknek biztos piaca lesz távlatban is. Sertéstelep, hűtőház? Mindkét beruházás példa arra, hogy, megyénkben is egyre erőteljesebben kirajzolódnak az iparszerű termelő mező- ■'1§á2daság ^ körvonalai. ? , Kappsi levente Emberek Derecskéről Rakpart. A szél végignyargal a cserép- és téglahalmok között, felkapja a havat és zizegve leszórja a tehervagonok falára. így nevezik a mátraderecs- kei téglagyár rakodóterületéi, ahol az emberek vagonba pakolják és útjára indítják a téglát, cserepet. A karok gépies precízséggel nyúlnak, fogják és adják tovább az anyagot. A kezeket egyetlen, az ujjak belső felületét borító gumi tenyérvédő óvja a reszelős felülettől. A hüvelykujjon külön kis „gumitalp”. Egy dolgozó kezén húsz tonna áru megy át egy műszak alatt. Egy brigád kihord a kemencékből annyi téglát, amennyi egy családi ház felépítéséhez kell. A rakparton asszonyok is dolgoznak. Szűcs Lászióné 9 éve hordja a szénát, pakolja a téglát, a cserepet, és azt mondja, szereti ezt a munkát — Hogy lehet ezt szeretni? —Meg lehet szokni. Aztán már nem gondolkozik az ember rajta, hanem csinálja. — Ilyen hidegben sem hordanak kesztyűt? — Ilyenben még nem. Mínusz tíz fők felett már szoktunk. Mackó-felsőből varrunk magunknak, az a legjobb. — És a gumicsizma? — Az nagyon hideg lenne. Veszünk a boltban huszonhét forintos plédet, azt széjjelvágjuk kétfelé és belete- szük kapcának. — Mikor a legrosszabb dolgozni a rakparton? — Ha esik az eső. Adnak esőköpenyt, de az átázik egész nap idekint. Meg mindenhol bemegy rajta a víz, ahol nem passzos. Ezért inkább nylonnal szoktuk becsavarni magunkat.. — Mennyi az átlagkeresete? — Ezernyolcszáz forint. Volt olyan is, amikor 2900-et kerestem, de akkor bent maradtam minden vasárnap dolgozni. — Brigádvezető voltam, megbetegedtem. Az orvos azt mondta, sokat legyek szabad levegőn. így lettem fogatos — mondja Szűcs László a kazal tetején állva. — Eleinte nagyon nehéz volt beleszokni. Mégiscsak a gyárban voltam brigádveaető. (Foto: Puskás Anikó) Reggel négyre járok be az istállóba, ilyenkor télen, különösen sok a gond, úgyhogy van mit csinálni bőven. Sokszor el kell mennem Recskre, meg Párádra venni valamit és hazahozni kocsival, meg aztán a gyár kölcsönadja a kocsit a dolgozóinak, hogy szenet hordjon. így aztán mindig megyek valahová. Valamelyik nap ki kellett vinnem a szerelőket a Karácsony kútjához. Amikor mentünk kifelé, mínusz 24 fok volt. A szerelők leugráltak a fogatról, és úgy szaladtak utána, mert nem bírták a hideget. De nekem fönt kell ülni egész nap. Jó, hogy van ez a botos csizma rajtam. Ez jó, mert szőrös, meleg, de csak megfázik a lábam egész nap. Ha bemegyek az istállóba, ot* se nagyon tudok átmelegedni Ez a tél, ez meggyötri az embert, meg a jószágot is. Rakok is bőven almot a lovak alá, hadd legyen jó sok szalma alattuk. Szegényeim, úgyis annyit dolgoznak. Van három, amelyik csillés ló. Húzni kell nekik az igát egész napon. Sajnálom őket. Rátamaszkodik a pultra, megkeveri a forró kávát — Hát én megmondom. Az aoám 19 évig volt orvvadász, nekem már hatéves koromban vinni kellett ki a puskát az erdőre, utána. Volt úgy, hogy az öreg napokig nem jött haza. Ilyenkor valami élelmet is ki kellett juttatni neki, azt is vittük. Hol én, hol a . bátyám Vadászok is lettünk mind a ketten, mert aki abba gyerekkorában belekóstol, az már nem tud meglenni erdő meg puska nélkül. — Mióta vadász? — Régen, 1948 óta. A derecskéi termelőszövetkezetben 9 éve vagyok mezőőr. Nyáron a lucernát őrzöm, ősszel a kukoricát, télen meg vigyázok az erdőre. Mert a falopás az még most sem ment ki a divatból. Tegnap két fatolvajt fogtam, a múlt héten nyolcat. Ezeket a rendőrségnek szoktam átadni. Nem valami nyugodt szakma az enyém. Még szerencse, hogy naponta legyalogolok 60 kilométert, így aztán valamelyest elszáll az idegesség belőlem. — Estére nagyon elfárad? — ötvenkét éves vagyok, de nem érzem, hogy elfáradnék. Azt csinálom, arhit mindig szerettem volna — mondja Busa István. — Mennyit keres? — Ezerötszáz forintot. Szigethy András .UmüsSr 1973. december 31,. hétfő
