Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
Mottd; „nem elég ütra lelni, ac úton menni keli” (Váci Mibály: Még nem elég» Hídvégi László, a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezet elnöke, megtapogatja ujjai között a cigarettát, s rágyújt. Szája szögletében kesernyés mosoly vibrál. — Kérdezhetett volna köny- nvebbet is. Megmondom őszintén, ha most kellene döntenem, másképpen döntenék. 1959 óta vagyok a termelőszövetkezetben, 72-ben választottak meg elnöknek. Azelőtt négy évig főállattenyésztő voltam és egyben elnökhelyettes. Maga az elnöki munka nem volt újdonság számomra, hiszen Beírta. Andró bátyám elég sokat betegeskedett elnöksége utolsó éveiben. s nekem kellett helyettesíteni. Mégis, mikor az elnökválasztásra került a sor, nagy volt a drukk bennem. Tudtam, hogy néhányan nem szívesen veszik a jelölésemet, úgy voltak vele, hogy jobb lenne idegenből elnököt hozni. Aztán, amikor elnök lettem, akkor sem volt könnyű a helyzet. A gazdaság gyengélkedett, s a szanálási bizottság elsősorban a szakvezetés színvonalának emelését szorgalmazta. Ez azt jelenteti te, hogy jó néhány vezető helyett mást kellett beállítani. Nem népszerű feladat ez, de végre kellett hajtani. De nem csupán a vezetőkkel volt probléma, volt olyan ember, akivel együtt jártam iskolába. s mégis azt kellett neki mondani: szedd, barátom, a sátorfádat. Az elmúlt év nagyon nehéz volt nekem. Az idén már valamivel köny- nyebb. Jó volt a búza, az ár- patermés, s a rendkívüli aszály ellenére is elfogadható termés lesz kukoricából. Bekapcsolódtunk a CPS kukoricaprogramba, ez a gépsor nagyon sokat lendített rajtunk. De nehogy azt higy- gye, hogy ez könnyen ment. Azt mondták az emberek: tudja-e ez a Hidvégi Laci, hogy mit vállal? Meri vállalni a rizikót? Hát mertem. — Mit tart a legnagyobb eredménynek? — Azt, hogy sikerült megteremteni a bizalmat. A megújított szakembergárda is bizonyított, s az emberek ma másképpen látják a dolgokat. Tavaly alig lehetett rábírni a tagságot a munkára, ma jobb a munkához való hozzáállás. Ha nem is az igazi. — Nézze, az az Igazság, hogy még mindig sok gond, baj van. Néhányan nem azt nyújtják, amit elvárunk. Mi, az egész közösség. .Én pedig türelmetlen ember vagyok, vannak, akik ezt úgy fogalmazzák, hogy durva. Ha sokáig nem „hajt” valaki, felteszem a kérdést; mit akar, itt dolgozni vagy elmenni. — Még egyszer tehát nem vállalná az elnökséget? — Én szerettem az állat- tenyésztést, most is szeretem. Ott könnyebb volt az irányítás, mint itt? Másrészt az elnök örökké idegfeszültségben é . hogy lehetne jobban, miként lehetne gyorsabban. Megmondom őszintén, ha most kellene választani, nem vállalnám. — Mégis csinálja? — Nézze, nem könnyű kérdés ez. Nem vállalnám, de ha benne vagyok, erőt érzek magamban, hogy végigjárjam ezt áz utat. Ennek a tsz-nel: vissza kell nyerni a régi rangját, s ehhez én is 'hozzá akarok járulni. Madarász János, a tenki Béke Termelőszövetkezet főmezőgazdásza azok közé tartozik, akiket hamar a „mély vízbe” dobtak. — 1966-ban végeztem a putnoki felsőfokú technikumban. Alig voltam 23 éves, amikor a tárnáméra! tsz-ben főállattenyésztö lettem, rá három évre, itt Tenken fő- agrónómus. Azóta itt dolgozom. Igaz, hogy kicsi ez a termelőszövetkezet, jó ezerötszáz hold. csupán, de szeretek itt telni-«* Wem vágyott soha nagyobb gazdaságon? — Nem. Tudja, annak idején volt egy fiatal gyakornok- társam, a Márton Jóska. Állandóan lázadozott, hogy ilyen kis területen nem lehet gazdálkodni, nem lehet semmilyen elképzelést, megvalósítani, az ilyen kis üzemben nincs fantázia. El is ment rövidesen Gödöllőre, kutató intézetbe. Aztán nem sokáig volt ott se, elment egy parkettáshoz. Ma is annál dolgozik. Anyagilag lehet, hogy jobban járt. De nem is ez a lényeg, én valahogy úgy voltam és vagyok vele, hogy igenis kisebb gazdaságban is lehet eredményt elérni, ha lassabban, ha nehezebben is. Amikor én idekerültem, annyifajta növényt termeltek itt a gazdaságban, hogy össze se lehetett számolni. Ma lényegesen kevesebbet. Jeléntösen gépesítettünk, az állatok száma megduplázódott. — Szóval, sikerült az elképzeléseit megvalósítani? — Nagyjából igen. Ameny- nyiben az elképzelések reálisak, kivihetők voltak. Vitám persze volt, ma is van, de azt hiszem, az egészséges közérzethez az értelmes vitákra is szükség van. — Ha visszatekint az eltelt évekre, elégedett a munkájával? — Ha az ember őszintén és becsülettel végzi a rábízott feladatokat, akkor van benne elégedettség. Más kérdés az, hogy sok részletkérdésben ma már másképpen döntenék, mint korábban. — Nem megterhelő a napi munka? — Hát, nem könnyű. A mezőgazdaságban korán keli kelni és sokszor későre jár, mire hazajutok. Naponta azt a hatvan-nyolcvan kilométert lemotorozom a határban, bizony, vagy három- százszor be kell rúgni a Pannóniát. Ha viszont szereti az ember, amit csinál, nem azt nézi, hogy milyen fáradságos. — Mi az, amivel nincs kibékülve? — A fejlődés tempójával. Sokat beszéltünk már erről a témáról itt a tsz-ben is, de más szakemberekkel is. Ha az era erek a mezőgazdaságban kicsit aktívabban állnának a munkához, négy-öt évvel előbbre lehetnénk. Ezt nem a mi tsz-ünkre, az egész mezőgazdaságra értem. Sokszor valahogy az a probléma, hogy az emberek előbb azt várják, hogy kapjanak valamit, s majd utána dolgoznak. Pedig fordítva kellene. — Mi a munkájában a legnehezebb? — Az ember állandó ideg- feszültségben él. A mezőgazdaságban sok az ellentmondás, s ezeket a vezetőknek kell meg- vagy feloldaniuk. Mert hiszen, hiába tudom, hogy bizonyos területen gépet kellene alkalmazni, ha mondjuk sok a munkaerő. Vagy hiába tudom, hogy kellene egy modern tehénistálló, ha másra kell a pénz. És számtalan ilyen probléma van. Az ember hiába megy haza, „nem tudja letenni a lantot”, otthon is foglalkoztatják a problémák. — Nem bánta meg, hogy ezt a szakmát választotta? — Nem. Nem is tudnék már mást csinálni. Iván István, a komlói termelőszövetkezet sertéstenyésztője, most érkezett visz- sza a telepre. Kis korában apja mellett még a püspök malacaira vigyázott, ma fehér köpenyben fáradozik azon, hogy minél több sertés kerüljön ki a „sertésgyár" falai közül, — Mindig szerettem az állatokat, egesz gyermekkorom óta. A testvéreim más pályára mentek, egyedül én lettem sertéstenyésztő közülük. S ha nem is mindig úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, újra és újra is csak ezt a szakmát választanám. Pedig nem könnyű. Hogy mást ne mondjak, a száj- és körömfájás i kjén, több mint egy hónapig voltunk itt karanténban, s csak a kerítés mögül nézhettük a falu názait Aztán, ahogy hazamentem, otthon ütött ki 3 vész. Hat hízóm volt, bunkóval kellett agyonverni őket. Nem is tudom elmondani, mit éreztem. — Nem akart soha máshová menni? — Többször is hívtak, gyárba, üzembe. De hiába, nem mentem. Hiába kell ott csak nyolc órát dolgozni, én itt szeretek lenrii. Pláne, mióta felépült ez a telep. Nézzen szét: tisztaság, rend, mint a patikában. Szeretem az állatokat, szeretek velük foglalkozni is. Itt, ezen a telepen, úgy megy minden, mint az óra. Mindennap ugyanabban az időben esznek, alszanak a malacok, reggel hatkor például mindegyik felébred, mert várja a reggeli etetést. Ha pedig csendes pihenőjük van, senki nem zavarhatja őket. Itt nálunk észt lapályok vannak, nagyon jó fajta, de nagyon kényes is. Éppen ezért, nagyon pontosan kell mindent csinálni. — Mi volt a legnehezebb a munkája során? — Megmondom őszintén, én csak hat osztályt végeztem. Azt is tanyasi iskolában. Aztán. amikor idejöttünk a telepre, s a mostani vezető átvette az irányítást, bevont a papírmunkába is. Mondta, hogy számolja csak ki, Pista, ezt vagy azt. Mondtam neki, hogy én nem tudom. De nem hagyott nyugodni, s most már a számításokkal is megbirkózók. Rámutat az írógépre. — Látja, amikor régen bementem valamelyik hivatalba, csak bámultam, hogy milyen ügyesen verik a billentyűkéi. Most már én is verem. Ezt is megtanultam. De nagyon sok mást is, ami az állatokk al összeíügg. Sokat elfigyeltem az állatorvostól, meg a főnöktől is. Ha ránézek valamelyik jószágra, már tudom is, hogy mi a baja. — Miért szereti ezt a telepet? — Hát, nézze, itt minden más, mint régebben. A régi telepen volt úgy, hogy villával kellett szétverni az ösz- szefagyott takarmányt. Ha meg éjszaka is bent kellett maradni, egy órát se lehetett aludni a sok rovartól. Nem volt az könnyű munka. S ha akkor kitartottam, Itt már élvezem a jobb körülményeket. Komótosan rágyújt. — Én 59-ben jöttem a tsz- be, jóban, rosszban maradtam. Innen szeretnék nyugdíjba is menni. Raposi Levente Szüreti képek Szeptember szundikál a szőlődombokon. Olyan átlátszóan tiszta, s olyan törékeny az égbolt, akár az üveg. A szelíd napfény varázslatában, őszelői meleg sugárhullásban színesedik a határ. Rozsdásodik a Leányka napba kandi- káló szeme. Méhek, darazsak nyalogatják az édességtől duzzadó, megrepedt szőlőszemeket. Beköszöntött a szüret ideje. Megdöndülnek a tisztára mosott hordók, megkondul- nak a mustszagú kádak, szü- retelök dalától hangzik a hegyek vidéke. Vidám kedvű asszonyok, lányok, hangos diákseregek fosztogatják a termő ,tőkéket. Csattognak a metszőollók, szép, kövér gerezdeket nyisszant a görbe pengéjű kacor, gyorsan telnek a szedövödrök, a puttonyok. Vidám, gazdag szüret az idei — erről vallanak az itt következő képek is. Hektáronként 60—70 mázsa szőlőre számítanak az egerszóláti Béke Tsz-ben. (Foto: Perl Márton) A szakosodás felé Megyénk is bekapcsolódik a nádudvari kukoricatermeszfési-programba NAPJAINKBAN szerte a világon, közöttük hazánkban is növekszik a kukoricatermesztés jelentősége. Ennek az a magyarázata, hogy kedvező éghajlati és talajadottságok esetén a takarmánygabonák közül, területegységről a legtöbb tápértékét a kukorica adja. Szemtermése sok keményítőt, jelentős mennyiségű cukrot és zsírt is tartalmaz. így nem csoda, hogy legfontosabb hizlaló abraktakarmányunk. A sertéseken kívül fehérjékben gazdag tápokkal keverve szarvasmarhákkal is etetik. Szára pedig zölden és savanyítva értékes tömegtakarmány. Magyarországon az utóbbi években a szántóterület mintegy huszonöt százalékán termeltek kukoricát. A növény gazdag értékei alapján további termőterület növekedés várható. A közelmúltban az országos tanácskozáson ahol a jövő évi mezőgazdasági beruházásokról volt szó, a szakemberek az iparszerű növénytermesztés továbbfejlesztését hangsúlyozták. Ott ismét reflektorfénybe került a kukorica, mint a legfontosabb abrakbázis. Hazánkban az utóbbi két évben, Bábolnán amerikai gepekkel, a baisi és szekszárdi állami gazdaságban pedig KGST gépekkel hozzáláttak a zártrendszerű, nagyüzemi kukoricatermesztés megvalósításához. Az első eredmények biztatóak. Ezek alapján dolgozták ki nemrég az első hazai termelőszövetkezeti zártrendszerű kukoricatermesztési Rendszert, az országos hírű nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Ezzel a programmal a tiszántúl kilenc megyéjében, 85 ezer hektáron, 136 amerikai gyártmányú gépsorral kapcsolódnak be az iparszerű kukoricatermesztésbe. Megyénkben is vannak már törekvések a gépesített kukoricatermelés megvalósítására. Az idén ezer hektáron a bábolnai CPS-programban vesz részt mintegy ezer hektáron a Füzesabonyi Állami Gazdaság és a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezet. A terméseredmenyek az előzetes becslések szerint a hagyományos agrotechnikával ösz- szehasonlitva lényegesen Jobbak. A NÁDUDVARI program megvalósításában a kelet- magyarországi megyék közül a jövő évtől kezdődően örvendetesen Heves is bekapcsolódik. Tizenegy gazdaság — a horti, a. hevesi Rákóczi, a kiskörei, a poroszlói, a ti- szanánaí, a hatvani, az erdőtelki, a sarudi, a komlói, a nagyfügedi és a viszneki — termelőszövetkezet 8 ezer hektáron, 11 nagyteljesítményű gépsorral valósítja meg a zártrendszerű kukoricatermesztést. Egy gépegységre 600 hektárnyi művelésre váró kuko- ricatermő-terület jut. Valamennyi munkagépet egy 180 lóerős traktor szolgál ki. A földmunkákat ehhez kapcsolt ekékkel végzik. Ezt követi a vetés, szemenkénti pneumatikus, fotocellás rendszerű vetőgépekkel szórják földbe a magvakat. A gépsor fontos része a nagyteljesítményű műtrágyaszóró, a talajegyengető tárcsa és borona Is. A beérett termést pedig az úgynevezett Claas ,-,óriás” kombájnnal takarítják be. A morzsolt terményt azonnal szárítókba helyezik, melynek gépei óránként másfél tonna kukoricát szárítanak meg. Egy gépegységet 7 fős kiszolgáló személyzet irányít: három erőgépvezető, két technikus és 2 munkagépkezelő. Ezenkívül minden szövetkezetben lesz egy kukoricaspecialista, aki a zárt-technológia megvalósításáért felelős. A kiszolgáló személyzet oktatását a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet — mint vezető gazdaság — irányításával októberben kezdik meg Nyíregyházán a mezőgazdasági főiskolán. Ezek a szakemberek január 1-től, a háromhónapos tanfolyam sikeres befejezése után kezdik meg munkájukat a már említett tizenegy közös gazdaságban. A PROGRAMBAN részt vevő szövetkezetek 47 százalékos állami támogatást kapnak a gépsorok beszerzésére Egy . épsor 6 millió forintba kerül, amely rögtön a szövetkezetek tulajdona lesz. Ellentétben a bábolnai rendszerrel, ahol a társuló gazdaságok csak a vásárlástól számított három év után lesznek a gépsorok tulajdonosai, A nádudvari rendszerhez csatlakozott Heves megyei szövetkezetek kukoricatáblái az őszi hónapokban már az új technológiának megfelelően készítik elő a talajokat. A jövő év tavaszán pedig a fotocellás vetőgépekkel szórják a magvakat a vetőágyakba. Megyénkben az új rendszertől mintegy 20 százalékos terméshozam-növekedést várnak. Az iparszerű technológia elterjesztése nyilvánvalóan új üzem és munkaszervezés, nagyobb körültekintést, és szakértelmet követel meg a gazdaságoktól. Ez viszont hozzájárul Hevesben is a mezőgazdaság termelésszerkezetének átalakításához. Mentusz Károly ÄÄ0 1973. szeptember 23,» vasárnap ÜTICttSBEIW A kisnánai Hunyadi Tsz szőlötábláin asszonyok szedik, válogatják és csomagoljak a szőlőt. Az ízletes csemegéből naponta 80—100 mázsát adnak át a SZOVTERMEK-nek. (Foto: Szabó Lajos)
