Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
...hogy mesélő kedvem támadt: elmondok hát két igaz mesét. Az igaz és a mese csak látszólag mond ellent egymásnak. A valódi mese az mindig igazságot mond el, s csupán az a mese, hogy mindig az az igaz, amit mi magunk esetleg csalhatatlan igazságnak vélünk. De ez a kis eszmefuttatás messze vezetne el, egészen az igazság kategóriájának vizsgálatáig, amely tudományos formában aligha feladata ennek a kis írásnak. Csak annyiban talán, hogy a két kis történetnek van egy közös tanulsága, s ennek a tanulságnak meg igazsága. De félre a csevegéssel! Olvassuk a két történetet! Történt ugyanis, hogy egy idősebb fejkendős asz- szonyság, magát nem jól érezvén, úgy döntött, lévén hazánkban lényegében ingyenes az egészségügyi ellátás —, hát elláttatja magát. Annak rendje és módja szerint, elment hát az ,,-i” rendelőintézetbe — mindközönségesen: az esztékába! —, ahol X. Y. orvos megvizsgálta és megállapította, hogy egy kis nyugtatón kívül semmire sincs szüksége. A nyugtatóra is csak azért, hogy megnyugodjon: az elszálló éveken túl semmi más baja nincs. Az idősebb fejkendős asszony a felírt receptet annak rendje és módja szerint berakta a mérhetetlen mély táska mélyére, és hálákodó köszönettel el is távozott X. Y. orvos délután 2, azaz két órakor az »-i" kórház ambulanciáján tartott ügy eletet és nem kis meglepetéssel vette észre, hogy számos ambuláns betege között, vagy ötödiknek im a fejkendős öregasz- szony fordult be hozzá. A néni egy pillanatra szemmel láthatóan meghökkent, hiszen mi tűrés-tagadás, ő azért jött a kórház ambulanciájára, hogy ellentétben a rendelőintézeti orvos megállapításával és az egy darab vacak recept helyett valami komolyabb bajt állapítsanak meg nála, amire természetesen komolyabb és drágább recipe is jár. — Csak azért jöttem, drága főorvos úr»ü — Nem vagyok főorvos.;: ~ Hát akkor doktor elvtárs — helyesbített a fejkendő tulajdonosa... — szóval, csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, miután megtudtam, hogy itt is tetszik rendelni, hogy jól tetszett-e, valóban az én bajomra felírni ezt ni — vette elő a receptet táskája mélyéről. X. Y. orvos nagyot és keserűt sóhajtott, ránézett az órájára, aztán beletörődő mosollyal megnyugtatta a fejkendő idősebb tulajdonosát, hogy bajára a világ lehető legjobb gyógyszerét írta feL Hálálkodás. Búcsúzás. Ajtócsukódás. Űjabb beteg. Újabb betegek. Egészen majdnem öt Óráig, amikor is — nem tótalálás. minden orvos igazolhatja, hogy volt már ilyen, meg lesz is —, X. Y. orvos egy éppen szabadságon levő társát helyettesítette ismét a rendelőintézetben. Folytassam? Ügy van: pontban öt óra nyolc perckor, harmadik betegként, az ajtóban azonban földbegyö- keredzve a fejkendős asszony jelent meg, gondolván, ’ hogy most végre talál magának egy igazi orvost, aki kellően betegnek és drága gyógyszerekre méltónak találja. Az első történet. És ime a második. Valahol Jugoszláviában, mondjuk Dubrovnyikban, nyaralása idején rosszul lett egy magyar turista. A kórházban, ahová beszállították, egyből megállapították a diagnózist: epekő a baj okozója. Leggyorsabb és legbiztosabb gyógymód — az operáció. Helyben és azonnal. Mondjuk ott, Dubrovnyikban. A beteg azonban — gondolom a fájdalmat csökkentő injekciók hatására —, kijelentette, hogy operációt, azt nem. Meg különben is, van még más kórház és más orvos is a városban. Kijelentése után ott helyben kapott egy kötelezvényt, egy olyan papírt, amely őt kötelezte, hogy állapotára való tekintettel és még inkább arra, hogy ő maga nem, csak a kórház volt tekintettel az állapotára — huszonnégy órán belül a várost elhagyni köteles. Ezt a két történetet hallottam. Igaz-e, vagy sem — ki tudja? Én szerintem igaz. És ha nem? Akkor is tanulságos. Van-e valakinek joga — orvosnak, betegnek egyaránt —, egyetlen percet, vagy egyetlen forintot is indokolatlanul rákölteni egészséges, vagy egészségesnek lenni nem akaró emberre ott, ahol a valódi betegek állnak sorba? Ott, ahol ihinden ilyen forint, vagy minden ilyen perc a valóban rászorulót fosztja meg attól, hogy kellőbb időt fordítsanak rá, hogy jobb és még alaposabb lehessen az ellátása? Ezek persze itt és most csak kérdések. Az igazság, a kérdésekre adott válaszok helyessége — az egyben e két történet tanulsága is. Hogy ne mondjam: a tört15""+ek tanúsága, tanulsága az igazságnak! ’ ÄAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAA/V\AAAAAAAAAAAAAA/V\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA, M űemlékékben sze* ■ gény ország vagyunk, így hozta tragikus eseményekben bővelkedő történelmünk. Várainkat, amelyekről annyi hiteles és költött legendát jegyeztek- fel, a Rákóczi-szabadságharc után Habsburg-parancsra felrobbantották, majd teljesen eltüntették annak nyomait is, amit még a török uralom meghagyott. A második világháború különösképp a budai vár értékét tépázta meg, de jelentős károkat okozott nagyobb vidéki városaink műemléképületeiben ül A felszabadulás után a még menthetőt kellett menteni. Óvni a meglevőt, pótolni a legbántóbb hiányokat — természetesen a modem építészet lehetőségeivel, anyagaival operálva — nem kis feladat. Az intézményes magyar műemlékvédelem azonban megbirkózott vele, s huszonnyolc év alatt olyan eredményeket produkált, amelyekre méltán figyelt fel a nemzetközi szakirodalom is. Erről a sikerekben gazdag útról beszélgettünk dr. Merényi Ferenccel, az Or- * szágos Műemléki Felügyelőség igazgatójával Együttműködés az építészekkel — A külföldi vendégek mindig meglepődnek, amikor látják, hogy mennyire összhangban tevékenykednek a műemlékvédelmi szakemberek és az építészek. Mi az együttműködés forrása, titka? — Egy Európában úgyszólván egyedülálló szituáció. A műemlékvédelem felügyeleti szerve nem a művelődésügyi, hanem az Építés- és Városfejlesztési Minisztérium. így van már ez egészen a háborút követő újjáépítés időszakától. Érthető, hogy ilyen helyzetben könnyebben értenek szót a műemlékesek és az alkotó építészeik. Ez magyarázza,' hogy a műemlékvédelem széles körű értelmezése, az urbanisztikai összefüggések felismerése, a műemlékek és együttesek beillesztése a városfejlődésbe, nálunk már közvetlenül a, háború után elfogadott elvvé, gyakorlattá vált. Kiváló építészeik siettek segítségünkre: az ő ötleteik, meglátásaik viszont a mai módszereinket, elképzeléseinket alakították. — Az együttműködésből fakadó mai alapelv lényegét miként fogalipazná meg? — Hittünk abban — s az idő minket igazolt —, hogy a modem építészet — a kor szerkezeteinek, formáinak, anyagainak alkalmazásával — képes olyan épületeket létrehozni, amelyeik nem robbantják szét a történelmi kereteket, hanem harmóni- kusan beilleszkedő elemekkel gazdagítják, színesítik azokat Egyszerűbben így is mondhatnám: az üveg, a vasbeton megfér a gótikával, persze csak akkor, ha az összhangot értő kezek, megfontoltan teremtik meg. Kétségtelen, hosszú időbe telt, míg eddig eljutottunk, míg megtaláltuk a leginkább járható utat A budavári lakónegyed rekonstrukciója is igazolja, hogy megérte. Igaz, az iskolapénzt itt is megfizettük, de a legújabb munkák már úgy sikerültek, ahogy terveztük. Egerben is jó úton — A magyar műemlékvédelem az ötvenes évek végétől talált igazán önmagára. Az első sikerek színhelye a budavári lakónegyed volt. Hogyan jelentkeztek az eredmények országszerte? — Sopronban először az egységes műemléki együttest képviselő Szent György utcába tört be a modem építészet. Az egyik elpusztult ház helyén úgy emelték újat, hogy az emeleti traktus lépcsőzetes kiugrásai, a régi, á szomszéd épületele hangulatához idomultak. Székesfehérvár barokk központjában, a középkori királyi bazilika romjai körül kialakított tér déli részén lakóházat építették. Alapozáskor kápolnák maradványai kerültek elő, ezért az első szintet lábaiéra állították, így az alsó rész — a romkert folytatásaként — szabadtéri múzeum lett. Az egri eredmények különösképp figyelemre méltók. A tökéletes harmónia példájaként elég csak a Bajcsy-Zsi- linszky utcai üzlet- és lakóházat említeni. így és hasonló módon lehet megteremteni a múlt és jelen torzításmentes összhangját. Belső tér — új funkció — Á modem építészet szót kér nemcsak a történelmi városképek formálásában, hanem a helyreállított műemléképületek belső terének kialakításában is. Itt is érvényesül s már kialakult alapelv? — Természetesen. Álláspontunk az. hogy ami egyszer már megsemmisült, azt többé feltámasztani nem lehet. Semmi értelme a belső terek eredeti helyreállításának. Nemcsak azért, mert költséges, hanem azért is, mert célszerűtlen dolog. Ezeket az épületeket a ma embere használja, számára a múlt kényelme már nem összkomfort. A budavári volt királyi palota elpusztult belsőségeit úgy építettük újjá, hogy nagyszerű múzeumot létesíthessenek bennük, ugyanilyen szel9 gétiba és a vasbeton Beszélgetés a magyar műemlék- védelemről lemben készült el _egy kié gett barokk palota helyén — az Országos Műemléki Felügyelőség új székháza is. — Nálunk igen jelentős a műemlékrestaurálás. Olykor jelzésként csak néhány maradvány áll rendelkezésre. Miként jelentkezik itt a modern építészet múlttisztelete? —• Valóban, hazánk műemlékeit az elmúlt évszázadok annyira megtizedelték, hogy a kiegészítés, értelmezés kiemeltebb szerepet kap, mint Európa bármelyik országában, Építészeink arra törekszenek — épp a minimális, a töredékes anyag miatt —, hogy az eredeti maradványok minél kiemeltebben jelentkezzenek, hitelességük nagyobb jelentőséget kapjon az összképben. Olyan korszerű szerkezeteket és anyagokat alkalmaznak a restaurálás, a kiegészítés során, amelyek nagyon is érzékelhetően jelzik nemcsak a mai hozzátétel mértékét és módját, hanem kiemelik a hiteles, az eredeti részeket is. Hadd idézzek erre néhány példát. A diósgyőri vár XVI. századi rondellájának védőpártázatából alig maradt valami. Érzékéltetésül vasbeton héjszerkezetből készítették eL Ez egyrészt a kontúrokat jelzi, másrészt a héjak között láthatók a falkorona eredeti maradványai. Csak a vállin- dítások, néhány borda, illetve zárókőtöredék maradt meg a visegrádi lakótorony legfelső emeletének gótikus boltozatából. A boltsüvegeket acélhálóból készítették el, méghozzá úgy, hogy a töredékeket befüggesztették közéjük. Ügy érzem, ez az egyetlen járható út, csak így idézhetjük a múlt építőművészetének értékeit, sajátos hangulatát. Pécsi isívüo Két újjávarázsolt épület az egri Bajesy-Zsilinszky utcában; ___....................................... . (Foto: Perl Márton)
