Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-16 / 217. szám

1 10.157/1969. sz. határozat is többet ígürt felmondtak 110 dolgozónak 1 Resztetek az egri székhely- lyel alapított Észak-magyar- orezági Vízügyi és Közmű­építő Vállalat alapítását in­doki ó okmányokból: „A IV. ötéves tervidőszak­ban a közműépítési felada­tok jelentős mértékben nö­vekszenek. A feladatok el­végzéséhez szükséges kivite­lezői kapacitás nem elégsé­ges. Ezért a Gazdasági Bi­zottság 10.157 1969. szám alatt határozatot hozott, hogy a szocialista építőipar köz­műépítési kapacitását — az átlagos építőipari fejlődést meghaladóan — gyors ütem­ben kell növelni, úgy, hogy 1969—1975. között, meg kell teremteni a várhatóan évi 12 —15 százalékkal növekvő építési igények kielégítésé­nek feltételeit. A közműépí­tési kapacitást elsősorban az ÉVM, az OVH és a tanácsi vállalatok fejlesztés útján 'kell növelni. Az említett határozat alap­iján az ÉVM és az OVH közös előterjesztést készített a meg­levő vállalatok állami támo­gatás mellett való fejleszté-' aével sem kielégíthető köz­műépítési kapacitások, új vállalatok alapításával törté­nő létrehozására. A 30.129/1970. GB számú hatá­rozat alapján az Országos Vízügyi Hivatal felügyelete alatt két új, 'évi 300 millió forint kapacitású közműépí­tő vállalat alapítására kerül sor." 1970. július 1 A dátum a vállalat megala­kításának évét, hónapját s napját jelzi. Az első hat hó­napban a későbbi termelés tárgyi és személyi feltételed­nek megteremtése jelentette a legfontosabb feladatot, amelyre nem kevesebb mint 100 mllLió forintot költötti Gyorsan tegyük azt is hozza: a tetemes összeget — szem­űjén a jólértesültek vélemé­nyével — korántsem ingyen, ajándékként kapták az új vállalat vezotői, hszen a ion­ból 53,6 milliót hitelként. 11.4 milliót pedig saját erőforrás­ból kell meghatározott időn belül előteremteniük. Túlzás nélkül mondhatjuk: a rajt, a bemutatkozás nagy­szerűen sikerült. Rekordidő alatt „összeállt” az új cég vezető os termelő kollektívá­ja, időben megérkeztek a korszerű gépek, és 1971. ja­nuár 1-ével négy megye — Heves, Borsod. Nógrád, Szol­nok — különböző munkahe­lyein kezdetét vette a terme­lés is. Az 1971-es, 72-es ter­melési tervét jelentősen túl­teljesítette a fiatal vállalat. 250 helyeit 105 őzben egy sor változ- módositas történt nép­águnk terveiben, ezen is elsősorban IV. ötéves k közműfejlesztési mjában. Mint ismere- i országban, az érintett kben jelentősen csök- ték a Itözműfejlesztés- vezett forintokat, így a s nagy tervekkel alapí- illalat kapacitása iránt j tempóban csökkeni ny, a kereslet. De erről jen inkább a legilleté- i: Pethö László, az ’ igazgatója. 'etemes összegekért lét­ünk egy vállalatot, és ott tartunk, hogy ra- modern, mintegy 70 forintos értékű gép- nk, több mint 1300 dol- t van, a kapacitásunk nincs lekötve, kihász- Az eredeti programunk t az idei évre jóváha- termelési értékünk 250 forint volt. A valóság így mindössze 150 mil- rintos megrendelésünk Mindent megpróbál- elkövettünk, de sajnos, az igény, a munka. Hágunk is jól emlék- a vállalat alapításá- dejére, amikor heteken szélték a városban: az °-nél nagy pénzt ad- )da érdemes menni dől Ma viszont már ez a „elbocsátási hullám >1” a vállalatnál. \z igazság a következő: Julásnál sem szórtuk a , s akikre szükségünk azokat ma is megfizet­jük. Ami pedig az elbocsátá­sokat illeti: a létszámot, a Tervezett 250—300 millió fo­rintos termeléshez fejlesztet­tük fel. Ez nem sikerült, így logikus, hogy annyi emberre nincs is szükségünk. Ezért a gazdasági és a politikai veze­tés teljes egyetértésben ügy döntött, hogy mintegy 100— 110 dolgozót elbocsátunk. Hangsúlyozni szeretném, szinte 100 százalékban alkal­mazotti dolgozókról van Bízhatnak, akik maradtak — Csak a beruházási prog­ram megváltozásának, a munkájuk iránti kereslet csökkenésének számlájára ír­hatók a vállalat gyengébb gazdasági eredményei? ■ — Nem, szó sincs róla. Ma már valamennyien látjuk, tudjuk, hogy az adott lehető­ségeinket Is okosabban, gaz­daságosabban kihasználhat­tuk volna.. Még azzal együtt is. hogy egy új vállalat életé­ben szinte természetes, hogy gondok, problémák is adód­nak Elvégre idő kell az ösz- szerázódáshoz, a feladatok, a követelmények megismerésé­hez. Ráadásul az is az igaz­sághoz tartozik, hogy egy sor olyan munkát is el kellett vállalnunk — éppen a keres­let szűkössége miatt —, ame­lyeket más hasonló profilú vállalatok nem vállaltak. Példaként említhetem, hogy a Budapesti Közműépítő Válla­lat igen jelentős, s jövedel­mező feladatokat végez Eger­ben és Heves megyében, ne­künk pedi, meg kellett elé­gednünk a kisebb volumenű, a kisebb jövedelmet biztosító megbízatásokkal, lie félreértés ne essék: sok hibát találtunk a saját portánkon, * saját „készülékünkben" is. Most mór valamennyien látjuk: gyenge volt a munkafegye­lem, hiányos a munkaszerve­zés, kevés jól képzett műsza­ki középkáderünk volt, a tá­voli munkahelyeken igen so­kan kihasználták a vezetés humanitását, — Ma már mindez a múlté, a jövő többet, biztosabbat- ígér? — A kérdésre határozott igen a válaszom. S hogy mi­vel tudom bizonyítani? Örömmel sorolhatom: u vál­lalat gazdasági, politikai ve­zetése valamennyi lényeges kérdésben egy véleményen van. A párt, a KISZ, a szak- szervezet igen sok és haté­kony segítséget ad a rend, a munkafegyelem megszilárdí­tásához. Megerősítettük a középvezetői gárdát, a politi­kai, a társadalmi szervek ve­zetőivel valamennyi munka­helyet végigjártuk, termelé­si tanácskozásokon kértük ki a dolgozók véleményét, őszin­tén, szemtől szembe beszél­tünk a gondokról, a tenniva­lókról is. Az említett Intézke­dések máris kedvezően érez­tetik hatásukat. Mindezek alapján mondhatom : dolgo­zóink bízhatnak a vállalat­ban, az idei esztendő gondjai nem ismétlődhetnek még egyszer. A jövő éves tervünk mintegy 200 millió forintos termelést irányoz elő, s na­gyon reméljük, hogy két-há- rom éven belül teljes kapa­citással dolgozhatunk majd. Szeretném még hangsúlyozni, hogy változatlan a bizalom a megye párt-, tanácsi veze­tése részéről vállalatunk iránt, eddig is sokat segítet­tek. s ezután is támogatják munkánkat. Nem könnyű a helyzetünk, de nem vagyunk pesszimisták... Bővítik a tejtermékek választékát A tehenészetek tejkínála- tu az. év első hat hónapjában — az elmúlt év időszakához képest — tiz százalékkal nö­vekedett, ennek megfelelően az ipar is fokozta termelését. Így az élelmiszeriparnak ez az ágazata kínálati pozíció­ba került a belkereskedelmi forgalomban. A bőséges alapanyag-ellá- tas lehetővé teszi a tejter­mékek választékának bőví­tését. Ezzel kapcsolatban a tejipar vezetői az MTI mun­katársának elmondották, hogy jelenleg 101 féle ter­méket hoznak forgalomba. Egyebek között 12 fele tejet és tej készítményt. 40 féle ömlesztett sajtot és 11 túró­félét. A választékbővítés ke­retében magas fehérjetartal­mú, kedvező összetételű és jó élettani hatású termékek forgalomba hozatalát ter­vezik. Szüntelenül gyarapodó, fej. lődő városaink egyike Gyön­gyös is. Az utóbbi évtizedek valósággal átformálták a Mátravidék központját, kor­szerű, új létesítmények egész sora született, több lakóte­lep épült és épül még nap­jainkban is. A környék leg­nagyobb — országosan is mind jelentősebb — telepü­lésének két és fél esztende­je jóváhagyott általános rendezési terve pedig továb­bi változásokat ígér. —A gyöngyösiek — de a körzetében, sőt a megye más részein élő emberek is — örömmel tapasztalják a vá­ros gazdagodását, előbbre lépését, s érdeklődve figye­lik jövőjét. Egy-egy ered­mény. újabb elképzelés, hosszú ideig beszédtéma. S ha a kisebbeknél is ennyit időznek, érthető, ha a na­gyobbaknál még tovább. Jellemző ez utóbbira, hogy például még hónapok múl­tán. ma is szóba kerül a vá­rosközpont „visszadobott” tér. ve. Találgatják, magyaráz­zák; vajon milyen lehetett az. hogy kerülhetett erre a sors­ra? A KIFOGÁSOLT FEJLESZTÉS Kétségtelen, hogy Gyön­gyös városközpontjának sor­sa meg is érdemel ilyen ér­deklődést, hiszen sok ezer polgár jövőjével fonódik ősz er/.-?. A téma — megváltjuk — minket sem hagyott nyug­ton, s kérdéseinkre Szabó Be­láttál, a városi tanács osz­tályvezetőjénél, es egyben társadalmi elnökhelyettesénél kerestünk választ. — Mindenekelőtt a félre­értést szeretném tisztázni — kezdte a beszélgetést a mi­nap Szabó Béla —, ugyanis nem a gyöngyösi városköz­pont (a Kossuth Lajos és Le­nin utca. a Nagypatak. a Puskin, az Alkottnuny utcák, az Egri út és a Könyves Kálmán tér által határolt terület), hanem csupán egy viszonylag kisebb részének fejlesztéséről van szó. Az 1972-es ÉVM-utasítás alap­ián csak ennek a lakótelep­nek a programját terjesztet­tük fel jóváhagyásra a mi­nisztériumhoz, ahol később a terv egyes részleteit kifo­gásolták. s kérték átdolgozni. A szóban forgó lakótelep az autóbusz-pályaudvar mögött van. s elképzeléseink szerint az Egyesült Izzó már régeb­bi építkezéseit kívánjuk itt folytatni, pontosabban ki­egészíteni és befejezni, nrsi mar természetesen tanácsi munkával. — Ami pedig a téma má­sik részét illeti: tulajdon­képpen szövetkezeti lakóte­lepről van szó, ahol lénye­gében a korábbi árvizek pusztításai miatt megrongált, tönkrement vagy egyebek miatt elavult, életveszélyessé, használhatatlanná vált épü­letek szanáláséval, beépítet­len területek felhasználásá­val folytattuk a munkál. Kedvezőbb választásunk alig­ha lehetett volna, hiszen a 10—12 százalékos számlást fluszonkctczer KlSZ-ía« vezetőket választ A KISZ szervezeti sza­bályzatának értelmében két­évenként újjáválasztják az alap« zer vezetek vezetőségét, a közbeeső bizottságokat, a csúosvezeloségeket, valamint a járási jogú KlSZ-bizottsa- gok és a pénzügyi ellenőrző bizottságok tagjait. Erre a feladatra a megyében is az idén kerül sor. Az év első felében a tanintézetekben már megtörtént a választás, s most szeptember 15-tői a többi helyen is — megfele­lő előkészítés után — meg­kezdődött ez a munka. Erről beszélgettünk Kiss Sándor­ral, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkárá­val. — Az eddigi tapasztalatok szerint a választások Ide­jén megélénkül a szervezeti élet? — Igen. A vezetőségvá­lasztó taggyűléseken ko­moly munka folyik, hiszen értékelni kell, nagy felelős­séggel, minden eredményt, amelyet az eltelt két eszten­dő alatt az illető KlSZ-szer- vezetben elértek. Elsősorban arra a kérdésre kell vá­laszt adniuk a fiataloknak, hogy a KISZ VIII. kongresz- szusa óta a határozatokat a 6aját területükön miképpen hajtották végre, s a kong­resszus előkészítésének ide­jén az általuk is megfogal­mazott célkitűzések mennyi­re érvényesültek. Ezeken a gyűléseken mérhető le — az összefoglalás tükrében —, hogy a KISZ kommunista jellege mennyire erősödött, tartalmasabb, színesebb lett-e a munka. A taninté­zetekben lezajlott vezetőség­választó gyűléseken kiderült, hogy a fiatalok valóban ko­molyan vették a vállalt fel­adatokat. Reméjük. ugyan­ez a tapasztalat születik a többi szervezetnél is. — Az elmúlt két eszten­dő igen sok feladatot adu'i a kommunista fiataloknak. — Valóban sok olyan ak­cióról. megmozdulásról szá­molhatnak be. amelyben te­vékenyen részt vettek.. Olt találtuk őket a „Vádoljuk [ az imperializmust” akciótól az Angela Davis melletti szolidaritási gyűléseken ál S a Vietnamot segítő megmoz­dulásokig. a három tavasz ünnepségsorozatától a X. VIT-re történő felkészülésig, s nem utolsósorban a hét­köznapok munkáját segítő akciókban is az élen jártak. Elég megemlíteni a kommu­nista műszakokat (amelyek nemcsak a termelési ered­ményeket fokozták.- hanem ott húzódott mögöttük a po­litikai tartalom Is), vagy a védnökségi munkát, amely- ivei a visontai és a kiskörei építkezéseket segítették. De szép sikereket értek el a la­kóhelyépítési mozgalomban is. — A vezetőségek és a bi­zottságok ujjáválasztasat mi­képpen segítik? — Minden alapszervezet es bizottság megkapta azokat a szempontokat. amelyek szerint a választást ie kel! bonyolítani. Ugyanakkoi a vezetőképző tábor turnusai­ban igyekeztünk a legjobban felkészíteni a fiatalokat az aktuális feladatokra. A leg­fontosabb elméleti es gya­korlati módszerekre hívtuk fel a figyelmüket a foglal­kozásokon. Több mint hat­száz alapszervezet, három városi és ót járási jogú bi­zottság vezetőségét. illetve tagjait választják meg a megyében, ez pedig h úszón - kétezer ifjú kommunista jö­vőbeni munkáját is érinti. A választás az ö feladatuk, szükséges hat, hogy nagy aktivitással es nagy felelős ségtudattal vegyenek részt ezeken n rendezvényeken. Munkájukhoz természetesen nemcsak a felsőbb KISZ- szervektől, hanem a párt- szervezetektől, a pártbizott­ságoktól is megkapják a fia­talok a legnagyobb segítsé­get. Néhol a vezetőségek összetételében bizonyára lesz változás, főleg a tanintéze­teknél, ahol érthető a ter­mészetes kicserélődés, s ta­lán néhol előfordul. hogy egyik-másik KISZ-vezetőt alkalmatlansága miatt nem választják fneg újra. de — ismerve a vezetőségek eddi­gi munkáját — ez elenyésző lesz.-- Befejezésül: mit t:q.r­nak a választásoktól, az új vezetőségektől? — Feladat van bőven. A tanintézetekben az új szer­vezeti formára történő átál­lás ad komor munkát. Megkezdődik a KISZ -okta­tás is — erre is alaposan fel kell készülniük. Az akció- programok összeállítása gon­dos munkál igényel, hiszen ez az alapja a szervezeti eleinek. Célunk, hogy moz­gósítsuk a fiatalokat az MSZMP X. kongresszusa, a KISZ Vili. kongresszusa, il­letve a Központi Bizottság 1972. novemberi határozatai­nak végrehajtására, az ifjú­sági törvényhez kapcsolódó feladatok teljesítésére. Mind­ez feltételezi a KISZ kom­munista jellegének fejlődé­sét. a mozgalmi munka dif- ferenciíi’.tségiu a szervezeti élet sokoldalúságát. Azt vár­juk tehát, hogy minden KlSZ-fiatal sajátjának érez ze a szervezetét s vegye ki részét a közös munkából. 4 Rátái Gábor t i lm ll vStháí fi v/l A Fejér meOVei Bauxit- l | iftM si.VI * slH. lm.J1l Bányák Vállalat új bá­nyát nyitott Kincsesbányán. A Rákhegy II. nevű üzemegy­séget a legkorszerűbb gépekkel, berendezésekkel és szál­lítási rendszerrel szerelték fel. Nemrég megkezdődött a ter­melés, g már az idén 260 ezer tonna bauxitot fejtenek. (MTI-foto: Jászai Csaba — KS) átlap — tudomásunk sze­rint —* az országos átlag alatt van, ugyanekkor ha Gyöngyösön valamelyik vá­rosrész korszerűsítésre, csi­nosításra szorul, akkor ez feltétlenül Ez ellen tgy a minisztériumnak sem volt ellenvetése, hanem csak a terület beépítési, formájával nem értett, egyet. Az egyes tervezett épületek egymás­hoz való kapcsolódása, a szo­rosabb beépítés ellen szólt. A zsúfoltság feloldását, a házak lazább elhelyezését, nagyobb terek kialakítását kérte, s ilyenformán aztán a SZÖVTERV helyi irodája — kétszeri próbálkozással ugyan, de viszonylag rövid idő alatt — már át is dolgozta a raj­zokat. Ezt pedig már jóvá­hagyta az ÉVM tervtanácsa, s most a minisztérium, illet­ve a városi tanács határoza­tát várjuk. JÓZANABBUL TERVEZNEK A városközpont említett részének fejlesztése tehát in­dokolt szanálással próbálja kerülni a felesleges költsé­geket, s minv megtudtuk még: általában is túlzások nélkül iparkodna’, megváló1 sitani a programot. Nem cif­ra palota' ai ’kárnál: építe­ni, nem .1 mai kor reális igényeinek me íe'elő korsze­rű. ízléses épületeket. Ilye­nek lesznek a lakóházak — az egyetlen ló emeleté? is — es az uzlethaZj a szulgaltalo­ház, a presszó, az étterem hasonlóképpen mentes lesz a hivalkodástól. S mindezt, csak helyeselni tudjuk mi is — annyi más emberrel együtt. Valami azonban mégis, ma is nyugtalanít még bennün­ket — szintén annyi más emberrel együtt. Gyöngyö­sön ugyanis az „országhirúvé" vált toronyház mellett, idő­közben újabb furcsaságok ts magukra irányították és irá­nyítják még a figyelmet. — amik mellett nem mehetünk el szótlanul. NAGYOBB Köt El HEZETESSEGET! Amíg egyfelől józan meg­fontolásból inkább a célsze­rűséget es a gazdaságosságot tekintik a városép Lésben, másfelől még rnindip megfe­ledkeznek erről. Gy -' gy- három nagy üzi-me szint mindent félretéve. 1 u;öv vetélkedői tart néhány >r.< ternyire a városkbzpon1 hi­vatalos halárától, de a bel­városban. Talán már tudják is. hogy mire gondolunk. Nos, igen. a Kedves Olvasónak aligha árulunk el titkot, amikor bevalljuk, hogy a Rákóczi utcai építkezéseket rossznll- juk.. Azon, hogy néhány esz­tendővel ezelőtt luxuslaká­sokat építettek a meglevő, patinás épülethez cseppet sem simuló, a városképbe kevésbé illő hatalmas ház­ban, már túltettük magunkat. Arra azonban gondolni sem mertünk, hogy valamivel később, ugyanez elé a ház elé hasonló szempontokat mellőzve, építsenek egy má­sikat is. Egy olyat, amely a ritkaságszámba menő bel­területen úgyszólván csak azért nem kapott .második emeletet is. mert esetleg el ­vette volna a napfényt, a ki­látást a szemközti háztól. S ez még nem minden! A szomszédban — a ba kkal szemben — ugyanis . sike­rült'1 megvalósítani egy o’y** elképzelést, amely a legme­részebb fantáziát is felül­múlja, miután az épület sem külső, sem belső megjelené­sében nem nevezhető szép­nek, praktikusnak. Legkevés­bé pedig lakályosnak, olcsó­nak! A tanácsnál úgy véleked­nek, hogy — bár ez a sokat vitatott, hosszú ideje készü­lő, s éppen izeköltözés előtt álló ház is — még a múlt bűne, ellene már nem tehet­nek semmit. Ha m-rst kérné­nek rá építés: engedélvt. a t-msaié’ al együtt megtagad­ná k. Nos. kétségtelen, hogy: jobb későn mint soha. A vá­ros fejleszt'-ében azonban mindig következetesnek kel­lene lenni. Hogy Gyöngyös és más város gyarapodásának sokkal inkább örülhessünk! Gvoni Gyula 1973, szeptember Ki., vasárnap Változik a gyöngyösi városkép

Next

/
Oldalképek
Tartalom