Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-08 / 158. szám
89 éve született Mafakovsakif V lagyimir Majakovszkij, a forradalmi szovjet líra megteremtője és egyben első igazi klasszikusa, 80 éve született. Üj típusú költő, különleges tehetségű művész jelent meg személyében a szovjet, s egyúttal a világ- irodalomban is. Bátor har- sánysága, merész megfogalmazásai, meghökkentő költői formái éles vitákat váltottak ki. Lehetett hevesen támadni és dicsőíteni, bírálni és hurrázva üdvözölni verseit, de közömbös senki sem maradhatott műveivel szemben. önéletrajzában így vall magáról: Költő vagyok. Ez bennem az érdekes. És erről írok. Minden egyébről csak akkor, ha már szóvá ülepedett. Majakovszkij 37 évet élt, s e rövid idő alatt világra szóló történelmi események szemtanúja volt, megfordult több országban, előadásokat tartott Amerikában, s majd mindegyik irodalmi műfajban kipróbálta tehetségét. Életútja színes és változa- - ,tos, Grúziában született, hamarosan Moszkvába kerül, még pines 15 éves, amikor belép a bolsevik pártba, röp- iratokat'terjeszt, többször letartóztatják, festészettel próbálkozik, a színpaddal is kacérkodik, futurista kiáltványt szerkeszt, járja az országot, agitál, szervez, az októberi forradalom lelkes harcosa, verseit szavalják országszerte, Coeteau-val és Picassóval találkozik Párizsban, rengeteg folyóiratban publikál. Robbanásszerű jelenség volt, sodró és fenyegető, máskor kihívó és lázadó, örök nyugtalanság, lázadás, tevékenység jellemezte, nem tudott várni és megalkudni, mindent azonnal és rögtön akart. Az irodalomban is félredobta a régi formákat, a maga képére gyúrt mindent, amit használhatónak ítélt a régiből, elmosta a határokat a műfajok között, ég merészen vegyítette a lírait a szatirikussal, a balladáit a cirkuszival. S ő volt korának nemcsak legkitűnőbb költője, hanem legnagyobb versmondója is. Majakovszkij költői pályája a futurizmus jegyében indult. Első lázadó hangú .verseivel, váratlan, döbbenetes hatású szóképeivel, formabontó metaforáival tiltakozni kívánt az elsekélyesedett kispolgári irodalom ellen és célba vette a megkövesedett hagyományokat, a langyos középszerűséget. Első nagyszabású műve a Nadrágban járó felhő, amely még a futurizmus szellemében fogant. Űjabb alkotásai már más oldalról mutatják Majakovszkijt, de a futurizmus jegyei későbbi írásaiban is fellelhetők. Az októberi forradalomnak és lánglelkű vezérének két nagyszerű poémában állít emléket. A Lenin és a Gsu- dajó című művek a forradalom és az építés képeit adják hol drámai, hol epikai, hol lírai hangvétellel. A drámai "műfajjal is megpróbálkozott. Két jelentősebb színműve a Poloska és a Gőzfürdő, amelyek tele vannak csípős, maró ötletekkel, s mulatságos játék keretében az író szenvedélyesen ostorozza a karrierizmust és a bürokráciát. Mindkét darabját sikerrel játszották különböző színházakban. Igazán világhírűvé azonban versei avatták Majakovszkijt. Költői sikereinek titka mondanivalójának aktualitásában és megfogalmazásának lenyűgöző, szuggeez- tiv erejében van. Egy egész ország szócsöve, éber lelkiismerete, együtt rezdül és él minden eseménnyel. Költői témavilága rendkívül sokoldalú. Szent tűzzel ir a forradalom napjairól, er- nyedetlen hévvel vitázik verseiben a szocializmus építésének gondjairól, sok költeménnyel fordul a felnövekvő ifjúsághoz, szellemesen fogalmazza véleményét a külföldön szerzett tapasztalatokról. Egyik legeredetibb versében, a Különös kalandban, játékosan groteszk ötlet keretében a költő feladatáról vall. Majakovszkij meghívja a napot egy délutáni teára, s megbeszélik a költészet célját. A megbeszélés egyhangú eredményt hoz: Tényt, fényt, amíg csak fény hasad, örökké, rendületlenül: Fényt, fényt! A többi pelyva csak — Ezt valljuk mind a ketten. (Somlyó György fordítása) A forradalom nagyszerű élménye és az azt követő események sok szép költemény megírására inspirálta Majakovszkijt. A forradalom hősei és áldozatai. A mi indulónk, Induló balra c. versek —, hogy csak a legközismertebbekből említsünk néhányat — mind mind egy izzig-vérig elvhű harcos költőt mutatnak be. Külföld járásának tapasztalatait megörökítő költeményei közül az amerikai élményeit és párizsi benyomásait elemző művei a legérdekesebbek. A jellegzetes, lépcsőzetes verssorok őszinte tárgyilagossággal tárják fel az említett országok fény- és árnyoldalait, Végy egy Ilyen irdatlan házat, New York-tt, Kutass át jól földszintet és tetőt , S meglásd szemed olyan redves odúkba botlik, mint Jelecen vágy Konótopban október előtt. Kilencedik Mézeshetek Agyban heveréárve boldogabbak mint Adátn volt Éva lábalnál. Belemerülnek a limes-bán az apróhirdetésb*, mely „autót jutányos részletre*' kínál, Harmincadikon részvényesek raja kuksol, milliárdokban játsszák a nesze-hocit, Csak nézem őket és elfog Irántuk a méreg, kik elbújtak itt a homlokzat mögé. Es azt hittem, hétezer mérfölddel előbbre élek, s hét évet tettem meg visszafelé, (Felhőkarcoló, keresztmetszetben című verse — Somlyó György fordítása.) S feltétlenül szólni kell Majakovszkij szatirikus hangvételű verseiről, amelyekben válogatás nélkül pellengérre állít minden visszás jelenséget. A legszellemesebb e témakör az önagyonülése- zőik, amely aktualitását mind a mai napig teljességében megőrizte. „Ezek egyszerre vannak két ülésen. Naponta Vagy húszféle hivatalba rendezünk értekezletesdit. Szét kell szakadnunk, akarva, nem akarva. Derékig ott a többi meg itt.” Csak 37 évet élt a költő, de ez is elégnek mutatkozott neki ahhoz, hogy gazdag lírát hagyjon örökül. Nagy korszak különös varázsú krónikása volt, aki szertelen természetével is merészen igazságos és hevesen őszinte tudott maradni. Lírája és stílusa hosszú időkre meghatározójává vált a szovjet költészet fejlődésének, művészetéből iskola nőtt ki. Számtalan lírikus — mind a mai napig — mesterét és példaképét látja benne. Dr. Hekli József könyvek Örkény István: Időrendben. Arcképek, korképek Az életműsorozatnak ez a kötete korrajzokat, arcképéket, szociográfiai írásokat foglal magában. „A szépirodalom — írja fülszövegeben az író — hiányzik e kötetből.” De ez nem teljesen igaz, mert hisz akár a hadifogság éveiről (és évei alatt) írt beszámolóját, akár az ország íasizálódásának folyamatát elemző „interjúit”, akár a felszabadulás után lejegyzett szociografikus ihletésű riportjait vagy a József Attiláról, Radnótiról, Nagy Lajosról vagy Déryről felvillantott arcképeit olvassuk, a rendkívül pontos sorok mögül kikacsint a novellista, a drámát szerkesztő, a szépíró Örkény. Nem szólva a, Lila tintáról, amely a hozzá kapcsolódó és itt teljes terjedelemben közölt vitától függetlenül: novella és korrajz is egyúttal. S mindenekelőtt: egy írói önéletrajz mozaikszeme, mely az előző kötetekkel együtt teljesebben mutatja Örkény markáns vonásait. ,,Mikor lesz a jelenből múlt, s mitől a múltból történelem?" — kérdi az író, s „korképeiben” maga felel kérdésére. A kor, melyet nemcsak évekkel, de sorsa alakításával is átlép, túlhalad: óhatatlanul múlttá válik, s ha tanulságait is megkísérli megfogalmazni és hasznosítani: történelemmé lesz. A kötet1 általános érdeklődést kelthet, kiváltképp az értelmiségi olvasók körében. (Magvető Kiadó) Beregovoj Georgii: Egy űrhajós feljegyzései A világhírű űrhajós naplójegyzeteit és visszaemlékezéseit foglalja össze a kötet. A szerző, aki ötletes és jótollú írónak is bizonyul, az űrrepülés ^ megelőző, utolsó nagy erőpróbával — az ún. izolációs kamrában eltöltött tíz nappal kezdi könyvét. Ebben az abszolút magányban, ahol mindenki önnön emlékeinek van kiszolgáltatva, Beregovoj életének főbb állomásaira tekint visszá. Mindenekelőtt természetesen a honvédő háború eseményeire, hiszen a szerző a Szovjetunió Hőse címmel kitüntetett vadászrepülő. Ugyanakkor — habár a háború meghatározó jellegű Beregovoj életében — a kötet legfontosabb mondanivalója mégsém ez (és az űrrepülés sem), hanem a szorgalom, a kitartás és az akaraterő diadala. Tehetségén és bátorságán kívül ezek az 'erények segítették ahhoz Beregovojt, hogy mind bonyolultabb feladatokkal birkózzék meg: így került a vidéki repülőklub tanulógépéről egyre korszerűbb vadászgépek pilótafülkéibe, így vált a háború befejeződése után berepülő pilótává, majd űrhajósjelöltté és végül űrhajóssá. A könyv érdekes illusztrációs anyaga a szerző saját kezű felvételein kívül a szovjet repüléstörténet kiemelkedő alakjait is bemutatja. Külön figyelmet érdemel a függelékrész, amely „10 év kozmikus krónikája” címmel, 1961. április 12-től, 1972. április 16-ig ismerteti a szovjet és az amerikai űrrepülés legjelentősebb eseményeit. Beregovoj könyve széles körű érdeklődésre tarthat számot, figyelemre méltók pedagógiai értékei is. (Kozmosz Kiadó) E iljöttem. Na, mit szólsz hozzá? Furcsa,' hogy itt kötöttem ki. Talán a tábla az oka. Ahogy vártam a kocsisorban, rápillantottam. — Fölhajtani tilos!. — Mit jelent az, hogy „föl”? Nem értettem, de nem gondolkoztam tovább rajta, Jobbra befordultam. Leparkíroztam és most itt vagyok előtted. Régen beszélgettünk. Mennyi ideje is? Tíz vagy húsz éve? Várjunk csak... huszonhat, huszonhét éve... azt hiszem. Érettségi előtt álltam. Emlékszel, hogy féltem. Azt mondtam, akkor, ha sikerül, én leszek a világ legboldogabb embere. Akkor csaptalak be először és akkor hagytalak el örökre. Nem jöttem el megmondani, hogy sikerült. Egyszerűen elfelejtettelek. Akkor még nem volt bennem semmi tudatosság. Belekerültem a nagy életbe. Tele voltam ambícióval, akarással. Erősnek éreztem magam és az is voltam. A mindent akartam. Tanultam. Egyetemet végeztem. Doktorátust szereztem. Én. Hát nem érdekes, hitted volna? Én, a kis prolilány. Tudod mi lettem? Tudod, mi vagyok most? Bíró. Érted? Bíró. Emberek felett ítélkezem. Hallgatom őket és éveket szabok ki rájuk. Kezdetben nagyon élveztem. A tárgyalások előtti felkészülések, emberek boncolgatása, elemzése. Mindig lelkiismeretes voltam. Elhatároztam, hogy híres jogász leszek. Fölülemelkedem női mivoltomon, nem engedem, hogy érzelmeim befolyásolják döntéseimet. Én leszek az első híres női büntetőbíró. Nehéz volt legyőznöm érzelmeimet, szimpátiámat egy-egy emberrel szemben. A tiszta igazság mindenekfelett. Meghoztam az első halálos ítéletem. Gyilkolt. Nem tehettem mást. Sajnáltam. Göndör fekete hajú fiú volt. Csendes és udvarias. Szinte hihetetlennek tűnt brutális tette. Előre megfontolt szánKovdcs Lívia: Mankók nélkül F dék. Megölt egy öregembert. Háromszáz forint. Csak ennyi. Hogy remegett a hangom, amikor kihirdettem az ítéletet! A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta. Sokáig nem hagyott aludni áz a fekete fiú. Talán akkor kezdődött el bennem minden. I érjhez mentem. A férjem mérnök. Jól keres. Két fiam van. Szép és tehetséges gyerekek. Minden sikerült. Majdnem minden. Érted? És most, mégis itt vagyok. Kíváncsi vagy, hogy miért? Nem, nem azért, hogy beszámoljak neked hálatelt szívvel, hogy igen minden sikerült és mindent nagyon köszönök. Nem ezért jöttem. Mit szólsz hozzá? Elegáns vagyok, ugye? Látod, milyen drága bunda van rajtam. Ugye, szép? A bunda alatt ugyancsak drága, legújabb divatú ruha és a ruha alatt elegáns fehérnemű. Halványkék kombiné, halványkék bugyi és halványkék melltartó. Csináltattam. Látnád csak, milyen szép még most is a mellem... Észrevetted? Azt mondtam, mellem és nem azt, hogy melleim, emlőim. Hát persze. Érted már? Igen, jól sejted... csak egy van. Hülye dolog ugye? Én, a bírónő, én a sikeres életet befutott, a családanya, akit szeretnek, csak fél mellel szaladgál a nagyvilágban. Levágták három éve. Negyvenkét éves voltam. De nem jöttem el ide hozzád. Eszembe se jutottál. Pedig nehéz volt. Ó, ha tudnád milyen nehéz... lassan azért beletörődtem. Nem. nem szoktam meg. Megszokni ezt .nem lehet soha. Csináltam mindent tovább. Az emberek olyan tapintatosak... igen, nagyon is azok. A, férjem jó és megértő. .. szeretője... az van, de hiszen ez természetes. Az is, hogy titkolja, csak engem szeret. Ha magához ölel, már nem nézem a szemét. Ennyi az egész. A fiaimat sem érdekli túlságosan: — Mi szeretünk téged. Az a fontos, hogy élsz. — Igen, csak az a fontos. Élni... Milyen hideg van. Itt mindig minden hideg. Félek. Érted, félek! M ostanában egyre gyakrabban gondolok arra a fiúra. Mondd miért? Ítéltem el másokat is. .. halálra. Miért hát, hogy arra az elsőre kell mindig gondolnom? Állt előttem és nem akarta elhinni. Szemei jeges rémülettel és könyörgéssel néztek rám. Azt várta, hogy mondani fogom... nem, nem ér a nevem, vicc volt, én nem is ítéltelek halálra. Neked élned kell. Élned és szépen megjavulni a börtönödben és majd mindent elölről fogsz kezdeni kisfiam. Hiszen olyan fiatal vagy még. Nem is vagy te rossz... a körülmények, hát persze a körülmények az okai mindennek. Sajnállak és szeretlek, mert ember vagy. Akármilyen is, de ember: az én kistestvérkém. Nem halhatsz meg. .. és csak nézett rám még akkor is, amikor kivezették. Fejét felém fordítva nézett azzal a jeges kék szemeivel. Az a fiú, ott... akkor... hitt. Hitt bennem és az életben. Amikor a kötelet a nyakába tették, talán még akkor is bízott és remélt. Én nem hiszek már. Egyedül vagyok. Rettenetesen egyedül. Már tudom, nincs menekvés. Halálra vagyok ítélve. Tegnap a bírók. .. az orvosok szemeiben láttam. Elítéltek. Eljöttem hát hozzád. Kegyelmet akarok kérni. Ugye nevetnivalóan ostoba vagyok. Ahhoz akarok fordulni, akiben egy életen át nem hittem, aki nem volt és nem létezett a számomra. A férjem elkísért. Be kell feküdnöm a kórházba. — Ugyan semmiség, egy kis műtét. Egy hónap múlva itthon leszel. .. csacsi vagy... megmondták az orvosok... nem, nem az... Tudod, mindig is baj volt a gyomroddal. Milyen hihetően tudott hazudni, amikor tagadta, hogy nincs szeretője, és most olyan gyengén és átlátszóan érvelt és hazudott. Talán nem is akarta, hogy ne tudjam meg mi vár rám. Tegnap este úgy nézett és úgy simogatott meg, mintha már nem is élnék. De én nem akarok meghalni! Én félek! Istenem, segíts! Hiszen az lehetetlen, hogy én ne legyek. Szeretek élni, még így megcsonkítva is. A fiaim is halálra ítéltek már. Olyan gyengédek és jók. Kama- szos, esetlen kedveskedésekkel vesznek körül. Már búcsúznak. A barátaim. Ök már három éve eltemettek. Azóta egyre csak csodálkoznak, hogy még élek. Minden olyan témát kerülnek, amelyben a halál szó előfordul. Igazán tapintatosak. Látod, én, a hitetlen, az ateista letérdelek és könyörgök hozzád... kérd őt, hogy adjon még egy kis haladékot, csak annyit, bogy a fiaimat szárnyukra tudjam bocsátani. .. És az meg legalább öt-hat év.. Haladékot kérek csupán. Látod, még ilyenkor is hazudik, az ember. Nem is a fiaimért., magamért. Hideg van itt. Hozzád jöttem Szt. Antal! Vagy talán az emlékeimhez? A régmúlthoz, taián az akkori kislányhoz, aki úgy akarí hinni Benned. Nézte a szobrot. Ügy, mint akkor regen. Várva, mikor mozdul meg, mikor lép egyet 1 és mikor int a fejével... Igen. Teljesítem. .. A templomban csend volt csak a gyertyák sercegtek. ü árt... és a meg nem történt • pillanat varázsa elszállt. Ugyanazt a kiábrándítóan keserű nyálat érezte a szájában... Körülnézett. Egyszerre mindent látott. A sivár, hideg ürességet, a talmi csillogást, melyet csak az a régi-régi gyermekszem láthatott igazinak. Hirtelen felnevetett. A nevetés melege átjárta az egész testét, már nem fázott. — Én ostoba. Térdelek egy festett agyagszobor előtt és beszélek, mint egy eszelős vénasszony. Mi történt velem? — mondta hangosan. Az a fiú ott és akkor amikor a tette után nem volt, nem lehetett remény... talán ő fog engem megtanítani hinni? Miben hihetett? Hiszen tette után minden eleve elrendeltetett. És én? Nem vagyok bűnös. De ember vagyok! Na és a hit? Van. Igen van, de nem itt. önmagunkban, erőnkben és akaratunkban, a szépségben és a világban. Nem! Ilyen gyenge nem lehetek. :— Ezt magammal kell elintéznem! A végső harcot, mindenki egyedül szokta megvívni, a h o g y a n ... ránk van bízva, míg élünk mindig van — talán, lehet... Nem, nincs szükségem mankókra! Megrázta a fejét és gyorsan felállt. Zavartan körülnézett. Egyedül volt. A templom üres, csak léptei visszhangzottak a kockaköveken. Ujjait megszokott mozdulattal belemártotta a szenteltvíztartóba. Kezét már-már homlokához emelte, amikor megértette mozdulatát. Elmosolyodott. Nem fordult az oltár relé. Nem vetett keresztet. Kilépett a napsütésbe. A templom előtt megállt, hagyta hadd süsse az orcát a nap. Nézte a íei- magasodó. kopott tornyot és már tudta, hogy nem a szobornak, valakinek el kellett ezt mondania. .. önmagának mondta el. R mikor visszatolatott, megir látta a táblát: „Fölhajtan tilos”, önkéntelenül is elmosolyc do.tt és arra gondolt, erre a tiltó táblára már sose lesz szüksége.
