Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-31 / 177. szám
AAAAAAA/%A>W WWv'VWW V">AWWA^A'WW/'/'/vV‘ WAA> * Hétfő est/ külpolitikai kommentárunk A ciprusi póker Isméi íorrponton a ciprusi helyzet. Grivasz tábornok hívei előbb rendőrőrsök megrohamozásával, majd bombamerényletekkel hallattak magukról. Utóbb ennél is látványosabb akcióra .szánták el magukat: a múlt hét végén elrabolták Hrisztosz Vakisz ciprusi igazságügyi minisztert. Ügy látszik, az enózisz — vagyis a Görögországgal való egyesülés —, elszánt hívei döntést szeretnének kicsikarni. Makariosz érsekelnök eddig sikerrel szembe szállt a jobboldal ellenzékével, amely eszközeiben idáig sem mutatkozott válogatósnak. Most azonban a szigetország válságának újabb szakaszához érkezett. A nyugati sajtóban előszeretettel pókerjátszmának nevezett ciprusi hatalmi harc újra meg újra a Földközi-tenger e kulcsfontosságú pontjára irányítja a figyelmet. Az ugyanis egy pillanatra sem kétséges, hogy nem Athén, illetve Nicosia tartja — hogy a nyugati megfogalmazásoknál maradjunk —, a pókerkártya lapjait. Az igazi játékos: a NATO. S amint változik á közel-keleti helyzet megítélése az észak-atlanti szövetség berkeiben, úgy lobban fel, vagy hamvad el a ciprusi terrorakciók rőt fénye. Most éppen magasra csapnak a lángok. Ennek is megvan a magyarázata. A Biztonsági Tanács közel-keleti vitájában nem sikerült Amerikának meggátolnia, hogy Izraelt támogató politikája az eddiginél is jobban elszigetelődjék. Csak a vétó segített, de azt Washington is tudja, hogy ezzel tartósan nem vethet gátat az agresszív izraeli politikát mind szélesebb körben elítélő közhangulatnak. Az Arab Liga külügyminiszterei következő ülésén napirendre tűzi az USA vétójának kérdését. Mahmud Riad a liga főtitkára az arab külügyminiszterhez intézett meghívásában rámutatott: az arab országok ez idáig nem éreztették Amerikával, hogy arabellenes magatartása veszélyezteti e térséghez fűződő érdekeit. Magyarán szólva: netán a jövőben bizonyos szankciókat terveznek a haladó arab államok az USA-val szemben. Igenám, csakhogy akkor nyomban szükségessé válik az erő fitogtatása. Miképpen lehet a legkönnyebben és főleg, viszonylag kockázat nélkül fenyegetőzni. Amerika számára kézenfekvő a válasz: mindenekelőtt a 6. flottával, amely ott cirkál a Földközi-tengeren. Igaz, a Közel-Kelet partjaihoz a legközelebb eső; eszményi támaszpont Ciprus' lenne. Csakhogy Makariosz hallani sem akar arról, hogy a szigetet haditengerészeti támaszponttá változtassák. Grivasz tábornok viszont alkalmas eszköznek látszik. Athénből látszólag a görög—ciprusi egyesülés nevében buzdítják a terroristákat. Valójában azonban az enózisz legfeljebb ürügy, a bombák és a sortüzek pedig alkalmas eszközök a szigetország rendjének megbontása, Makariosz hatalmának aláásása céljából. Amíg Nicosiában az érsekelnök szava a döntő, NATO-támaszpont nem lesz a szigeten. De a pókerjátszma még nem ért véget. S a hazárdjáté- kosok a hamis kártyáktól sem riadnak vissza. Harminc bomba robbant NICOSIA Bár a ciprusi rendőrség különleges osztagokkal kutat a pénteken elrabolt igazságügy-miniszter után, az országos méretű akció eddig nem hozott eredményt. Az elmúlt 24 órában ismét több mint harminc bomba robbant a szigetország különböző pontjain: a fővárosban, Limassolban, Larnacában és Famagusztában. A hatóságok Grivasz tábornok illegális szervezetének tagjai közül nyolcvan személyt letartóztattak. Az enóziszt szorgalmazó Grivasz tábornok pártján álló lapok vasárnap nem jelentek meg, mert szerkesztőiket letartóztatták és a terrorakciók miatt felháborodott tömeg elfoglalta a szerkesztőségeket. Makariosz érsek szombaton nyilatkozatban ítélte el Vakisz igazságügy-miniszter elrablását. „A kormány készen ál! a terrorizmus elfojtására” — jelentette ki Makariosz. Párbeszéd Chilében Hétfőn Santiagóban megkezdődött a népi egység koalíciós pártjai és az ellenzéki kereszténydemokrata párt közötti politikai párbeszéd. A múlt héten született megállapodás értelmében a chilei pártok képviselői az egyre súlyosodó belpolitikai válság felszámolása és a polgárháború elkerülése céljából kezdenek eszmecserét. A szélsőjobboldal fokozódó terrorja, a naponta elkövetett merényletek és a mind szélesebbé váló fuvarozósztrájk hátterével kezdődő dialógusban a kereszténydemokraták több követeléssel állnak elő. Politikai megfigyelők számára egyelőre nyitott kérdés: vajon a kormánykoalíció milyen kompromisszumokra hajlandó a nehézségek leküzdése érdekében. Julio Stuardo, Santiago tartomány kormányzója közölte: a kormány a belbiztonsági törvényt alkalmazza a szállítók sztrájkjában résztvevők ellen, Eszermt a sztrájkolok letartóztathatók és elítélhetők a közrend veszélyeztetése miatt, jóllehet a kormány szigorú intézkedésekkel — köztük a gépkocsik elkobzásával — lép fel a munkabeszüntetők ellen, a jobboldal által félrevezetett valparaisói autóbuszsofőrök vasárnap csatlakoztak a sztrájkhoz. Csalások sorozata Választás ,görög módra tt f#' ATHÉN: — Bár a hivatalos végeredmény még nem ismeretes — a szavazatok többségének összeszámlálása után _ már nyilvánvaló, hogy a vasárnapi görögországi népszavazás a reakciós rezsim „győzelmét'' hozta A közel 12 ezer szavazóhelyiségből tízezerben leadott csaknem négymillió szavazat több mint 80 százaléka „igen" volt, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy Georgiosz Papadopulosz már köztársasági elnöknek tekintheti magát. Az alelnök Odüsszeusz Angelisz tábornok lesz, aki rövidesen lemond katonai rangjáról. Hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint a népszavazáson a katonai rezsim csalások egész sorozatát követte el. Fenyegetésen és a megfélemlítésen túlmenően több helyen egyszerűen nem adtak a szavazóknak „nem” feliratú cédulát. Kanellopulosz volt miniszterelnök közölte, hogy óvást emel a visszaélések miatt a legfelsőbb bíróságnál. „Nem győztek le bennünket — mondotta. A rezsim szenvedett vereséget, mert hamis eredményeket produkált.” Nyugat-Berlinben vasárnap több száz görög tüntető vonult fel békés menetben a belváros utcáin, tiltakozva a népszavazás ellen. A tüntetők az internacionálét énekelték. 1 Pihenőnapon az űrhajósok HOUSTON Pihenőnapot kaptak hétfőre a Skylab űrhajósai, mivel a „tengeribetegség” tüneteitől még mindig nem sikerült megszabadulniuk. A houstoni űrközpont munkatársai közölték az asztronautákkal, hogy a szokástól eltérően nem ébresztik őket az előírt időben; addig al- hatnak, amíg kedvük tartja. Bean, Garriot és Lousma rosszulléte miatt a keddre tervezett három és fél órás űrsétát elhalasztották. A houstoni űrközpont orvosai szerint egyébként az asztronauták rosszullétét az okozza, hogy a súlytalanságban végzett mozgás zavarokat idézett elő a belső füljáratban levő egyensúlyszervben. UjaM atomkísérlet Franciaország közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra röviddel éjfél után újabb légköri atomkísérletet hajtott végre. A nukleáris szerkezetet a Csendes-óceán déli részén fekvő Mururoa korallzátonyon levő francia kísérleti telep felett robbantották fel, MANILA A Fülöp-szigetj választó- polgárok 86 százaléka igennel szavazott pénteken és szombaton arra a kérdésre, továbbra is hivatalban ma- radjon-e Ferdinand Marcos köztársasági elnök. Az igen szavazat egyben azt is jelenti, hogy Marcos elnök korlátlan időre meghosszabbíthatja az országban tavaly szeptember óta érvényben levő rendkívüli állapotot. USTI NAD LABEM A csehszlovákiai Ustí nad Labem-ban hétfőn bíróság elé állítják azt a négy személyt, aki néhány hónappal ezelőtt megkísérelte egy utasszállftó gép eltérítését, és a külföldre szökést. Két kiskorú gyermeket és saját rokonaikat is megpróbálták kicsempészni az országból. A vádlottak tervük végrehajtásához fegyvert is szereztek. Az ügy tárgyalása három napig tart. ISZLÁMÁBÁD Több mint 30 ezren maradtak fedél nélkül a pakisztáni Sindh tartományban, a hetek óta tartó esőzések és áradások miatt. Víz alá került a termőföld nagy része is. RAWALPINDI India és Pakisztán megbízottai hétfőn, az 1971. év: háború okozta humanitácius problémákról folytatott tárgyalásaik hetedik napján további haladást értek el. A két küldöttség vezetője a hétfői kétórás ülés után arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy közelebb jutottak egymás álláspontjának jobb megértéséhez. A két fél elhatározott szándéka, hogy mindaddig folytatja a megbeszéléseket, amíg nem ér el valamilyen megállapodást. Lottó tárgynyereményjegyzék Gyorslista az 1973. július 30-án megtai tolt lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 27. heti lottószelvények vettek részt. (A három főnyereményes szelvényen kívül csak a Miskolc körzetében vásárolt nyertes szelvények számait közöljük.) 8 154 610 Budapest, I., Hunyadi János u. 22. sz. alatti társasházban az I. em. 2. sz kettőszobás, gardróbos, loggiás azonnal beköltözhető öröklakás 9 683 749 Zsiguli személygépkocsira utalvány 8 891 245 Zsiguli személygépkocsira utalvány ★ ★ ★ 2 498 507 házt. gép 2 990 355 külf. társasut. Leningrád— Moszkva 3 001 383 lak-tex. 3 011 732 éléskamra ut. 3 014 068 tv 1973. július 31., kedd 3 018 888 méteráru 3 027 495 utalvány 3 053 827 éléskamra ul. 3 057 064 házt. gép 3 058 297 éléskamra ut. 3 066 311 hűtőgép 3 068 873 hűtőgép 3 072 834 utalvány 3 079 602 moped 3 085 942 éléskamra ! 3 138 913 utalvány 3 142 454 utalvány 3 156 262 hűtőgép 3 159 325 porszívó 3 197 495 tv 3 197 879 éléskamra •>! 8 957 942 ki mit vál. 9 189 805 lak-tex. 9 201 084 utalvány 9. 221 352 utalvány 9 223 149 rádió 9 470 885 éléskamra 9 486 375 hűtőgép 9 487 235 bútor-lakbér. 9 488 439 lak-tex. 9 494 920 éléskamra ul 9 532 917 bútor-lakbér 9 541 138 tv 9 558 867 éléskamra n 9 568 286 hűtőgép 9 585 475 utalvány 9 590 704 rádió 9 596 351 lak-tex 9 596 494 méteráru 9 600 685 utalvány 9 652 161 rádió 9 656 262 táskarádió 9 720 701 éléskamra ut. 9 728 864 tv 9 744 213 hűtőgép 9 747 627 ki mit vál 9 763 752 ki mit vál. 9 763 836 lak-tex. 9 767 527 tv 9 774 400 éléskamra ut. 9 775 221 tv 9 775 252 utalvány 9 791 098 éléskamra ut 9 795 181 ki mit vál. 9 800 479 méteráru 9 800 692 utalvány 9 813 609 táskarádió 9 820 174 méteráru 0 824 869 éléskamra u' 9 857 400 mosógép 9 860 642 hűtőgép 9 865 073 utalvány 9 872 314 bútor-lakbér 9 880 004 utalvány 9 938 340 méterár u 9 964 310 éléskamra ut. 9 980 824 utalvány A nyertes szelvénye! 1973. augusztus 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatósághoz (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. (A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem váUaiuniw Egy történelmi kongresszus Ma már a Szovjetunió ellenségei nem kételkednek abban, hogy az oroszországi kommunista párt létrejötte, a vezetése alatt végbement októberi forradalom, a világ első szocialista államának megalakulása döntő fordulatot jelentett a történelem alakulásában. Mindez megindította a népek felszabadulásának folyamatát a társadalmi, a gyarmati, a faji, valamint az imperialista elnyomás egyéb formái alól. H etven évvel ezelőtt, az OSZDMP 1903. július 30-án megnyílt II. kongresz- szusán siker koronázta Lenin és harcostársai forradalmi tevékenységét: létrejött az új típusú forradalmi marxista párt, amely elvileg különbözik a II. Internacionálé opportunista pártjaitól. Lenin — aki sokoldalúan tanulmányozta a nyugat-európai és az oroszországi forradalmakat, főképpen a német szociál-demokrata párt, valamint a péterburgi „Harci szövetség a munkásosztály felszabadítására” tapasztalatait — 1894 és 1904 közöti megteremtette az új típusú proletárpárt elméleti, szervezeti, politikai és program-tételeit. Az oroszországi marxista párt keletkezésének pillére az országos politikai napilap, a három évvel korábban megindított lenini Iszkra lett. Az Iszkra háromesztendős tevékenysége elősegítette az alakuló proletárpárt programjának és szervezeti szabályzatának kidolgozását, politikai stratégiájának és taktikájának megalapozását, az ökonomisták elméletének szétzúzását. A szociáldemokrata bizottságok többsége a lenini platformra állt. Az orosz proletariátus marxista pártjának megszületését tulajdonképpen 1898- ban az OSZDMP Minszkben tartott I. kongresszusán jelentették be. Ez a kongresszus kiemelkedő esemény volt az orosz proletárpárt kibontakozásában. Ugyanakkor több ok — a kongresszuson megválasztott központi bizottság tagjainak letartóztatása, a pártalapszervezetek szétszórtsága, az ökonomisták fokozott opportunista befolyása — miatt egységes pártot ekkor még nem sikerült létrehozni. A forradalmárok kegyetlen üldözése közepette, a földesúri és tőkés Oroszországban lehetetlen volt újabb kongresszust tartani. így a delegátusok külföldre, Brüsszelbe utaztak. A kongresszus később Londonban folytatta munkáját. kongresszust közvetlenül Lenin irányította. Tagja volt a kongresszusi bizottságnak, részt vett a programelőkészítő-, a szervező- és a mandátumbizottság munkájában, döntően befolyásolta a pártprogram előkészítését, kidolgozta a szervezeti szabályzat tervezetét, számos határozati javaslatot tett. Több mint százszor szólalt fel. A második Internacionálé pártjaitól az elvi különbség abban foglalható össze, hogy a második kongresszuson a párt valódi forradalmi programot fogadott el, amelynek egyik követelménye a proletárdiktatúra létrehozása volt. Az OSZDMP programja az oroszországi marxisták magasfokú elméleti fejlettségéről tanúskodott. Ez a kapitalizmus ellen forradalmi harcot vívó párt, nem pedig egy reformpárt programja volt. Pontosan megfogalmazta a proletariátus alapvető demokratikus és szocialista feladatait, felszólította a tömegeket, hogy indítsanak határozott harcot a társadalom szocialista alapokon történő forradalmi átalakításáért. A leninisták a párt szervezeti megalakulásától kezdve őre keitek a pártélet szigorú szabályainak bevezetésére, és ezt kötelezővé tették mind az egyszerű párttagok, mind a vezetők számára. Lenin rámutatott, hogy a pártnak lse* mény proletárfegyelemmel rendelkező, egységes harci szervezetnek kell lennie, olyannak, amely irányítja és egyben ellenőrzi valamennyi tagjának tevékenységét. Lenin harcostársait, akik a II, kongresszuson a legfontosabb kérdések eldöntésénél — Így például a központi szervek választásakor — megkapták a szavazatok többségét, a továbbiakban bolsevikoknak nevezték, míg azokat, akik a munkásmozgalomban az opportunista vonalat követték és a kongresszuson a szavazatok kisebbségét kapták, a kisebbségi — mensevik jelzővel illették. Lenin az új típusú oárt léte és fejlődése fő feltételének a kommunisták és munkástömegek, a dolgozók közötti szoros kapcsolatot tekintette. Arra szólította a pártot, hogy állandóan erősítse kapcsolatát a néppel. A jelenlegi szakaszban a proletárinternacionalizmus elvei határozzák meg a lenini párt egész külpolitikai tevékenységét. A marxista—leninista pártok nagyra értékelik az SZKP hozzájárulását ahhoz a közös harchoz, amely a kommunista mozgalom egységének megszilárdításáért folyik. Számos testvérpárt okmányaiban külön hangsúlyozza az SZKP élharcos szerepét ebben a harcban, hathatós hozzájárulását a nemzetközi antiimperialista front konszolidálódásához. „A Szovjetuniónak és kommunista pártjának — mint ezt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára mondotta — felülmúlhatatlan érdemei vannak a szocializmus és a kommunizmus építésében. Gazdag tapasztalatot gyűjtött az im- erializmus elleni harcban ,s. A Szovjetunió az internacionalizmus pé'.diképe, tapasztalatának óriási nemzetközi jelentősége van.” ü Popov