Népújság, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-30 / 151. szám
Visszapillantás — tanulságokkal Igazgatni < a vidék legnagyobb tanácsi építőipari vállalatát, s közben irányítani egy nagyszabású népi ellenőrzési vizsgálatot — enyhén szólva soknak tartottam. Különösen akkor, amikor belépve az irodájába, megláttam a tervrajzok, feljegyzések, s tudj’ isten, hányféle irat alatt -oskadozó, szobányi íróasztalt. — Meggyőződés kell hozzá — mondta Varga Lajos, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója. — S az embernek valahol — és valahogy — el kell számolnia meggyőződésével. Ezért is vállalom szívesen a NEB megbízásait. Ilyen volt a négy évvel ezelőtti — központi témához kapcsolódó — vizsgálat, ahol az anyagmozgatás helyzetével foglalkoztak. E nehéz, fizikai erőkifejtést kívánó munkát ma már egyre kevesebben vállalják. Fokozott gépesítésre van szükség — minél előbb. A vizsgálat, majd a két év utáni utóvizsgálat megállapításai ezt szorgalmazták. Többek között élelmiszeripari és építőanyag-ipari vállalatoknál kopogtattak a népi ellenőrök, elsősorban segítő szándékkal, , Ott volt az igazgató is... A vizsgálat tapasztalataival annak idején többször foglalkozott az újság is — most elsősorban arra kerestem választ, hogyan érvényesül ma a felmérés hatása, miképpen vélekednek erről a résztvevő népi ellenőrök és a megvizsgált vállalatok vezetői? — Már az első felméréskor az a vélemény alakult ki — mondta Varga Lajos —. hogy ezt a témát piszkálni' kelL Kevés és egyre kevesebb a munkaerő-tartalék az anyagmozgatáshoz. Mint mérnököt, engem is érdekelt a téma, mint vállalatvezetőnek pedig mindennapi feladataim közé tartozik az anyagmozgatás megoldása. Ha abból indulnánk ki, hogy a legolcsóbb munkaerő az ember, nem jutnánk messzire ennek az égető feladatnak a megoldásában. Sokan még húzódoznak a gépesítéstől, mert csak a dolog pénzügyi oldalát nézik. Pedig a befektetés mindenképpen megtérül; ezt néhol még az utóvizsgálat ideién, vagy azóta is, többfelé tapasztalhattuk. — Tehát: a népi ellenőrrel együtt ment az igazgató is...? — Pontosan. Bár a mi vállalatunknál nem volt vizsgálat, belső használatra — éppen az utóvizsgálat idején — mi is végeztünk egy felmérést. Nálunk az úgynevezett szóródó anyagokból évente mintegy hatvan-nyolcvanezer tonnát mozgatunk, • ugyancsak évente például vagonkirakásért 800 ezer forint állományon kívüli bért kellett kifizetni... Mint a vizsgálat vezetőjének, lehetőségem volt megismerni a megyében 'alkalmazott különböző rakodógépeket, s meggyőződésemmé vált, hogy az úgynevezett rakodólapos anyag- mozgatást mielőbb be kell nálunk is vezetni: hallatlanul nagy élőmunka-megtakarítást jelent. Tehát: a vizsgálat közben mindig figyeltem azokat a jó megoldásokat, amelyeket otthon Is hasznosíthatok. A hatás a belső intézkedések után: UpnuLfSa i073. júnh» 3#-, szombat csökkent vállalatunknál a balesetek száma, gyorsult az érkező vagonok kirakása, s az sem közömbös, hogy csökkent az egy tonna mozgatott anyagra kifizetett munkabér költsége. Egy bizonyíték a sok közül ... Belső ösztönzés új megoldásokra Amikor első ízben jártak a népi ellenőrök e témában a Hatvani Cukorgyárban, többek között ezt állapították meg: 1964—65-ben a cukorrépa rakodását 63 százalékban kézi erővel és csak 37 százalékban gépi erővel végezték. 1968—69-ben ezt a munkát gyakorlatilag teljesen gépesítették! — Annak idején a rakodási idő meghaladta az öt órát — mondta Decsi Ferenc igazgató — s mázsánként egy forintot fizettünk a rakodó munkásoknak. A Szovjetunióból vásárolt járműbuktatók nagy munkaerőgondtól szabadítottak meg bennünket, összehasonlíthatatlanul meggyorsult a rakodási idő is. Költséges? A gép ára mindenképpen meg- , térül A mészégető kemence gépi kiszolgálását is megoldottuk a vizsgálat óta. A gyár vásárolt egy húsz- , ezer dolláros osztrák csórna- ? gológépet is. E munka irányításához — amelyet korábban műszakonként tizenöt ember végzett — elég egy-egy fő. A zsáktöltő automata ára az igazgató számításai szerint már azóta meg is térült! Mindezek mellett a gyár vezetői arra is ösztönzik dolgozóikat, hogy újabb, egyszerűbb megoldásokon törjék a fejüket. Így készült el — a fogyasztói igénytől is sürgetve — az a komplex berendezés, amellyel egykilós csomagokat készítenek. Sanchez, a hírhedt banditavezér, óvatosan leereszkedett a hegyi úton kiöregedett teherautójával. Hátul ültek a banda tagjai, csupa borotvá- latlan, sötét tekintetű férfi.' Befordultak Santa Maria főutcájába és megálltak a kocsma előtt. Mihelyt a jármű lefékezett, a banditák ki- ugráltak, bőszen hadonászva a puskatussal, hogy eltereljék a kutyákat. Az egyik a telefonpóznához rohant és elvágta a vezetéket, a másik a kút mögött keresett fedezéket magának és innen figyelte lövésre készen az utat. Sanchez a levegőbe lőtt, hogy jelezze a parasztoknak jelenlétét. Santa Maria lakosai kidugták fejüket omladozó viskójuk ablakán és álmosan hunyorogtak. Néhányan ki is léptek a tornácra. A banditák hadonásztak fegyvereikkel és a tér felé terelték az embereket, ahol Sanchez állt, hátra tett kézzel és szétterpesztett lábbal. — Tudni akarom, hol az angol! — förmedt rá egy rémült parasztra. — Vezessetek el hozzál Anderson a kemény fekhelyen hevert templom mögötti viskójában. A lövésre felriadt. Az utóbbi időben gyakran hallott Sanchez rémtetteiről. Ha a, bandita ellátogatott egy faluba bandájával, a lakosok csak hosz- szú hetek után épültek fel rémületükből. És most lám: a ravasz gonosztevő akkor látogatott Santa Mariába, amikor a falu egyetlen rendőre Tariában időzik. így hát An- dersonra várt a feladat, hogy megmérkőzzön vele. „ Hirtelen rémület fogta el, — Az idénymunkánál jelentkező munkaerőhiány ma már nálunk nem okoz gondot — mondta Decsi Ferenc. — A fokozott gépesítéssel megoldjuk a termelés biztonságát. — Mennyiben segítette önöket a népi ellenőri vizsgálat? — Mondhatnám, hogy a legjobbkor érkeztek, hiszen abban az időben nálunk is a legnagyobb gond az anyag- mozgatás körül jelentkezett. Volt úgy, hogy a honvédség segítségét is kérnünk kellett. Gyakran fordultunk támogatásért felettes hatóságainkhoz ... ez a nagyszabású NEB-vizsgálat azonban még hatásosabbal? irányította rá a figyelmet a problémánkra. Magam is voltam népi ellenőr, tudom, mit jelent ez a munka. Elsősorban segítséget! S ezt érezzük az azóta elért eredményeinkben. Hárman a „szomszédban" A vizsgálandó vállalatokhoz egy-egy csoport látogatott el. A Bélapátfalvi Cementgyárban például Kocsis István, a recski kőbánya igazgatója, Kocsis Gyula műszaki igazgatóhelyettes és Barta László gazdasági igazgatóhelyettes végezte az ellenőrzést. Mit tükröz a csoport ilyetén „felállása”? Barta László gazdasági igazgatóhelyettessel beszélgettünk erről. — Bennünket személy szerint is érdekel minden, ami az építőanyag-iparra vonatkozik. A Bélkő bányászatánál a különböző módszerek nem közömbösek a mi számunkra sem, hiszen a recski kőbánya hasonló feladatokkal foglalkozik. Tehát: tapasztalatokat is akartunk gyűjteni a felmérés során. Nálunk például még sokáig igénybe kellett venni a fizikai munkaerőt. — Milyen tapasztalatokat szereztek Bélapátfalván? — A bányában korszerű körülmények között dolgoznak: sikerült teljesen megoldaniuk a gépesítést. A zsákolt cement berakása azonban még mindig kézi erővel történik. (Igaz, hogy egyre inkább alkalmazzák ma máx a tartálykocsikkal történő szállítást.) A fűtés korszerűsítésével a szén rakodása ma már nem gond. A kőtároló megépítésével — erre is tettünk javaslatot az alap- vizsgálat során — ugyancsak jelentős eredményeket értek el; itt ugyanaz a létszám dolgozik ma is, csak elviselhetőbb körülmények között. (Gépkezelők, stb.) Elérték, hogy ugyanannyi idő alatt nagyobb mennyiségű anyagot tudnak mozgatni! Számos javaslatunkat elfogadták, és a pénzügy) helyzettől függően meg is valósították. A gyár rekonstrukció előtt áll, így a termelést a későbbiekben sokkal korszerűbb körülmények között folytatják. Megjegyzem, a korszerűsítés nálunk is eléggé sürgető feladat. — Mit jelentett az önök számára, hogy a bánya vezetői együtt folytatták a vizsgálatot? — Fontosnak tartottuk, hiszen így mindegyikünk a maga vonalán gyűjthet te, értékelhette a tapasztalatokat. A bélapátfalviakkal egyébként is igen jó a kapcsolatunk, sokban közös a témánk, mint ami a vizsgálatban is szerepelt. Hosszú idő alatt elfoghatja az embert bizonyos „üzemi vakság”, nem gondol arra, hogy másképpen, korszerűbben is lehet dolgozni. Az ilyen vizsgálatokban való részvétel azonban felér egy tanulmányúnál, hasznos tapasztalatcserével is. Kommentár helyett azt hiszem, elég lejegyezni Barta László megálapítását e vizsgálatok hatásáról: — Mindannyian jól járunk, elsősorban a népgazdaság. Kátai Gábor A pöttömke kislány ákombákomot rajzol a papírra. Ü| nekihasal, olyan buzgón rajzol színes ceruzáival, mint ak nek ebben telik legfőbb gyönyörűsége. — Gyakran rajzolsz? — Igen. Ezt a sok színest apukámtól kaptam és... A boldogságtól sugárzó gyermekarc hirtelen felém fo dúl. — Tessék megmondani, mit rajzoljak? Én mindent li rajzolok. Meglep a hirtelen kérés és csak úgy, nem is tudó: miért, azt mondom; — Tudod mit, Esztike? Rajzolj egy házat. A gyerek azon nyomban lázas izgalommal rajzolni kéz A fehérpapíron rövidesen megjelenik a pálcikaház és ki rülötte nagy gonddal, aprólékosan a színes, mindeniajl színű kerítés. — Szép a ház is, de a kerítés még szebb. — így is akartam. Nekünk még nincs kerítésünk, d apukám azt mondta, ha kívülről is befestik az új háza utána mindjárt a kerítés következik. Mert ez a legfontc sabb... Esztike szüleivel délután a faluban sétálunk. Az utcs különösen a főutca vaskerítés-bemutató. Harsogó, csiricsár színek, a legkülönbözőbb minták. Hajdani falum főutcáj úgy ragyog a napsütésben, mint a papagáj tolla. — Nézd meg ezt a kerítést. A Balogéké. Kőlappá együtt több mint harmincezer. A „napból” szerteágazó sugarakat ábrázoló vaspálcái a szivárvány minden színében játszanak. — Tetszik ez neked, Lajos? — Mi az, hogy tetszik-e? Ilyet akarok majd én is esi náltatni. Tudod, nálunk, falun a ház, meg az autó utál most a kerítés a divat. A színes vaskerítés. Néhány embe már meg is szedte magát a kerítéscsinálásból. Felvállaljál a kerítést. A MÉH-telepekről fillérekért összeszedik a va sat és égbekiáltó pénzért mintába hegesztik, festik. — Ügy néz ki a főutcátok, mint egy papagáj. Lajos felesége sértődötten néz. — A városi skatulyaházhoz persze nem kell kerítés De itt! Nem látod mennyire kiemelik ezek a kerítések a házakat? Szinte az egész utcát. Kár lenne a giccsparádén rokoni veszekedést csapni — Nem a vaskerítés ellen vagyok. Ha ez módi, meg pénz is van rá, miért ne? De ezek a csiricsárék. Nézzétek meg a lányotokat, milyen kerítést rajzol! Ezt látja, ez tetszik neki, így alakul az ízlése ... Egyik jó ismerősöm kerítésén vasgalambok turbékolnak. Fehér galambok a piros, sárga, zöld, kék vaspálcákon, Lajos is engedni akar a városi rokonnak. — Azért ezek a galambok már nem kellenének. Meg a szív sem ,ott a másik kerítésen ... Érzem, hogy népszerűtlen vagyok a csiricsáré kerítés- elméletemmel. Meg aztán, ami igaz, az igaz. Kinek mi köze hozzá? Ha valakinek pénze van, akár vakyarjút is rakhat pléhbő.l a kerítésre. De ha a ruha-, a cipodivatot hozzáértők tervezik, miért ne lehetne értelmesen befolyásolni a közízlést ebben a tekintetben is. Az hogy milyen egy ház kerítése, az a gazda dolga. De hogy hogyan alakul a magyar falvak képe, az már közügy. Tegyünk ez ügyben valamit ! ! ! 4 Szalay István CARLOS BROWN: '«IW MEMENTO Mindenáron el szerette volna kerülni az erőszakot. El szerette volna feledni azokat a véres emlékeket, amelyeket a falon függő Webley revolver ébresztett fel benne. Amikor Sanchez csizmás lábával berúgta az ajtót, felugrott az ágyról. A bandita karikatúrára emlékeztetett. Alacsony volt, szögletes vál- lú, vastag lógó bajuszú. Megvető arckifejezéssel mérteiéi a szobácska szegényes bútorzatát, majd észrevette a falon függő revolvert, odaugrott és sebesen lekapta. Azután ujjával az udvarban vesztegelő terepjáróra mutatott: — Add ide az autó kulcsát — parancsolt rá Andersonra. — Nem tehetem — for- tyant fel az angol. — Ez az egyetlen gépjármű a faluban. Ezzel szállítják az öntözéshez szükséges gumicsöveket. Sanchezt hidegen hagyta ez a fölvilágosítás. — Megölhettek — állapította meg és hanyagul játszadozott a fegyverrel. — Es akkor úgyis elveszem az autót. A falu az én uralmam alatt áll. — Semmi hasznod nem származik abból, ha megölsz. Nehány nappal ezelőtt kivettem az akkumulátort az autóból és elrejtettem. Még akkor, amikor az embereid felbukkantak a “környéken. — Jó fej vagy — vigyoro- dott el Sanchez. — Valóban önkéntes _ jótevőnek csaptál fel? Segíteni akarsz a parasztoknak ér dinit sem kérsz cserében. , éle őrültség ez? — Akadnak jócskán hozzám hasonlók. Segítünk a szegényeken. — Ha már így van, segíthetsz rajtam vagy a bandámon Is. Istentelenül szegények vagyunk. — Nincs kedven tréfálkozni. .. — Nekem sincs! — kiáltott fel Sanchez és rászegezte Andersonra a revolvert. — Nincs időm vitára, a katonák nyomunkban vannak. Menekülnünk kell, de sürgősen. Es ha ellenkezel velem, saját fegyvereddel öllek meg. — Nem lehet lőni vele. .. Üres. — Annyit látok, hogy jól meg van olajozva. A golyókkal ne legyen gondod, majd én megtöltöm. Es most kifelé! A parasztok ijedten felkiáltottak, amikor meglátták Andersont. Az angol elpirult szégyenében, mert hirtelen megértette, hogy ezek a szerencsétlenek az utolsó pillanatig tőle várták a segítséget. — Figyelem! — kiáltotta Sanchez. — Az angol nem akarja ideadni az akkumulátort. Ha valaki tudja, hova rejtette el, köpje ki gyorsan, különben megölöm a patró- nusotokat. A nők keserves siránkozásba kezdtek, néhány férfi komoran előre lépett. Mindany- nyian szerették az angolt. — Utolsó alkalom, hogy eláruld az akkumulátor rejtekhelyét. Anderson nemet intett a fejével. — Rendben van. Azt mondod, nincs megtöltve a revolver. Megtöltjük és mindjárt ki is próbáljuk rajtad, hogy lö-fc Anderson tompán bámult a fegyverre, amely valaha édesapjáé volt. Normandiá- ban esett el. El szerette volna felejteni a bátyját is, akinek csontjai valahol Észak- Korea földjében sárgulnak. Sanchez golyót tett a csőbe és lassan számolni kezdett: — Egy, kettő, három... Amikor a nyolchoz ért, Anderson hirtelen rádöbbent: nem engedheti meg a banditának, hogy meghúzza a ravaszt. Ezzel ismét csak elszabadítaná az erőszakot. — Ne! — kiáltott fel és előrelendült. — Ne lőj! mert... Éles robbanás hallatszott, vakító fény villant fel. Sanchez felordított és a földre zuhant Arca véres hústömeggé változott, beleálltak a szétvetett revolver szilánkjai. Halotti csend támadt Bit» után a parasztok magukboaí tértek meglepetésükből, rávetették magukat a bandst tagjaira, azok meg menekűW' tek, mint akiket az ördög üldöz. Anderson úgy állt ott; mintha lába a földbe gyökerezett volna. Csak bámult, bámult Sanchezre, a félelmetes bandavezérre, akinek még a nevétől is megrémültek Santa Maria jámbor parasztjai. Már századszor mondta el magának, hogy megérdemelte sorsát. Amikor ugyanis évekkel ezelőtt magához vette a revolvert, apjától megmaradt egyetlen emlékét, megfogadta, hogy ezzel a fegyverrel soha senki nem fog többé embert ölni. És csövét ólommal töltötte teli. Csiricsáré
